Velemér egy szép, dimbes-dombos pannon tájban, gombát termő nagy erdők ölelésében fekszik. A csapadék magasabb az országos átlagnál, a levegője alpesi tisztaságú, az időjárása inkább Szlovénia időjárásához hasonlatos (valamivel melegebb és az Alpok által meg van védve az északi viharoktól).
A település Valamár gót király nevét őrizte meg, akinek e tájon (Velem és Velemér környékén) volt kis országa Attila halála után. Valamár a hun uralkodó dinasztia tagja lehetett, mert a hunok a hódoltatott népek élére szokásosan az uralkodó fiait nevezték ki. A Valamár név Balambér "Bél ember" hun uralkodó nevének változata. A hunok az Őrségen keresztül, talán éppen Velemérről, vagy annak közeléből indították az Itáliába vezetett hadjárataikat s ennek állít emléket az Onogesius szobor a Cserépmadár szállás portáján (20. ábra). Onogesius "hun győző" Attila kedvenc hadvezére.
Velemér környéke a neolitikumban is lakott volt és a lakosság magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszélt, amit a 7500 éves, a szomszédos Szentgyörgyvölgyön előkerült tehénszobor Veleméren megszületett olvasata és más hasonló hieroglifikus leletek is igazolnak.
Az öregebb őslakosok által még használatos veleméri tájszólás a szomszédos őrségi falvakétól is megkülönböztethető sajátosságokkal rendelkezik. Jellemzője a magánhangzó harmónia hiánya (lóvel, autóvel stb.). Használják a sindü "tetőcserép", gyepü "határt jelző élősövény", gyű "a fa belső, keményebb része", gerencsér "fazekas", csinyálóház "műhely" és más régies szavakat.
Az 5-10 aranykoronás, tehát nagyon gyenge, agyagos földek hasznosítása eredetileg csak legeltetésre, erdőgazdálkodásra, asztalos- és fazekastermékek készítésére korlátozódott. A lakosság ennek megfelelően famegmunkálással és fazekaskodással egészítette ki a mezőgazdaságból származó jövedelmét. Az erdő fájából szekeret, bútort (ládát, szekrényt, ágyat), nyílászárót, épületfát és szerszámot készítettek. Szekereiken Baranyáig vitték a kitűnő tűzálló agyagból égetett edényeiket (előbb gabonáért cserélték be, később már pénzért adták el). A különböző felmérések feltűnően ellentmondó adatokkal szolgálnak a veleméri gerencsérek (fazekasok) számát illetően: egyszer sokat, máskor meg keveset mutatnak ki. Ennek az a magyarázata, hogy a veleméri fazekasok - talán adózási okok miatt - nem tömörültek céhbe, azaz hivatalosan parasztoknak számítottak. Ők is annak mondták magukat, annak ellenére, hogy szinte minden házban kitűnő fazekastermékeket készítettek és adtak el.
A régi típusú házakat boronából (fagerendákból) építették és zsupszalmával, vagy zsindellyel fedték. Az újabb típusú, "kódisállásos" házak építéséhez szükséges téglát és tetőcserepet házilag égették. A lebontott házak padlásáról elrejtett fegyverek kerültek elő a Rákóczi vezette és az 1848-as szabadságharc, valamint a világháborúk időszakából. Találtak egy ezüst evőeszközökből álló, agyagfalazatba rejtett kincslelet is. Mesélik, hogy a török időkben a falu haragját is elásták valahol a műemléktemplom környékén.
5. ábra. Néhai ifjabb Kolossa Elek nemrég lebontott fazekasműhelye a Fő utca 5. szám alatt
A szorgalmas lakosság az első világháború előtt viszonylagos jómódban élt (a Tiszántúlon szokásos agyagpadló helyett itt deszkapadlót raktak, nád helyett cserép került a háztetőre, kemence helyett cserépkályhával fűtöttek stb.). A trianoni béke azonban elvágta a piacaitól és a fejlődése megszakadt (új épületek csak az elmaradt rendszerváltás után épültek). A második világháborút követő kuláküldözés, deportálás, határsáv és iparellenes politika pedig a lakosságot is elüldözte.
Az ávósok kegyetlenkedéseiről még ma is történeteket mesélnek. Például, hogy a szomszédos Szentgyörgyvölgyön, a későbbi posta ma már használaton kívüli épületében tépkedték a helyi parasztok lába száráról a szőrt. Ebbe az egyik jó humorú megkínzott segítőkészen maga is beszállt, mondván, hogy ha ő is tépkedi, akkor együtt hamarabb végeznek. Ha egy legény át akart menni a szomszéd faluba a bálba, akkor ahhoz írásbeli engedélyt kellett kérnie.
Veleméri szomszédomat, idősebb Kolossa Eleket többedmagával a hortobágyi internálótáborba vitték. 1960 táján gyermekként Hortobágyon éltem néhány évig. Mivel az internáltak által ültetett fiatal erdő éppen a lakásunk mellett volt, gyakran játszottam a fiatal nyárfái között.
A hatalom akaratának megfelelően a település lélekszáma a kb. 450-ről ötvenvalahányra csökkent. Az őslakosság elmenekült. Az üresen maradt épületek többségét lebontották, vagy azok maguktól is összedőltek. A mai lakosság fele betelepült, akik - hozzám hasonlóan - bagóért vásárolták fel az elnéptelenedett portákat.
6. ábra. Veleméren készített szekrény (Cserépmadár szállás)
A több évszázados trágyázásnak köszönhetően ma már a veleméri szántók a szokásos mezőgazdasági művelés igényeinek is megfelelnek. Ennek köszönhetően a II. világháború táján már évente négy vagon gabonát vittek ki a faluból. Veleméren egykor 5 vízimalom működött, amelyeket a szocializmus idején sorra lebontottak, nehogy a lakosság ellenőrzés nélkül süthessen magának kenyeret a megtermelt gabonájából. Volt időszak, amikor a velemérieknek a városon élő rokonok hoztak kenyeret, mert a saját gabonájukat a padláslesöprők elkobozták.
9. ábra. A veleméri Szentháromság templom diadalíve és szentélye
Velemér legismertebb nevezetessége a talán az 1200-as években román-gótikus stílusban épített és az 1300-as években Aquila János által kifestett Szentháromság templom, amelynek előzménye még fából és paticsból készülhetett. Azon templomok közé tartozik ugyanis, amelyeket építését még Szent István rendelte el. Azaz Velemér egykor a környező 10 falu központja volt.
A török időkben Velemér lakossága kétfelé adózott. Időközben a papja és a temploma is református lett. A török kiűzését követően a határőrszolgálat miatt nemesnek számító lakosságtól osztrák katonaság foglalta vissza a templomot, gerendával zúzva be a templom bezárt ajtaját. A kinevezett katolikus pap azonban az éhezés elől hamarosan elmenekült, mert a velemériek nem voltak hajlandók a katolikussá vált templomba járni és persze egyházi adót sem fizettek. Az elhagyott templom idővel rommá vált, a tetőzete beomlott, freskóinak jó része elpusztult. Gózon Imre szentgyörgyvölgyi tanító hívta fel Rómer Flóris figyelmét a templomra s ezt követően indult el a megmentése.
A megszálló fegyverek segítségével katolikussá vált templomnak nem, vagy alig voltak hívei (ma is csak évente kétszer tartanak misét). A templom harangját püspöki utasításra leszedték a toronyból és egy másik katolikus gyülekezetnek adták át. Mivel ezt 1998-ban megemlítettem a Mítoszok őre Velemér c. kötetben, ennek hatására néhai Varga Ottó atya évek szervező munkájával gondoskodott a harang pótlásáról.
A templom korábbi papja, néhai Kovács József plébános tárta fel az ablakokon besütő napfény járása és a freskók témája közötti összefüggéseket, amit Pap Gábor művészettörténész fejlesztett tovább és népszerűsített. Évtizedekig tartott erről az Árpád kori naptiszteletről tanúskodó jelenségről előadásokat a műemléktemplomban, míg a templom mai katolikus plébánosa - feltehetően a püspöki kar ősvallás elleni körlevelének szellemében eljárva - ezt meg nem tiltotta. A püspöki kar azért fakadhatott ki az ősvallásról való megemlékezés ellen, mert a Katolikus Lexikonban - a cenzori figyelmüket elkerülve - megjelent az álláspontom a székely rovásjelek ősvallási eredeztetéséről.
Veleméren van egy kicsiny, 1911-ben épült református templom is, az egykori iskola (ma kultúrházként és faluházként működő) épülete mellett.
Az általános iskolának Szabó István egykori I. világháborús orosz hadifogoly és vöröskatona volt egy ideig az igazgatója. Az egyik régi veleméri lakostól, a molnár és malomtulajdonos Hermán Ernőtől (1911-2005) kapott tájékoztatás szerint a Tanácsköztársaság idején ugyanez a Szabó István akarta lebontatni a veleméri műemléktemplomot. Amint azt nekem elmondta, Szabó István ekkor a 12 veleméri zsellércsaládból "kuliter bandát" szervezett azzal az ígérettel, hogy ott majd reggelit, ebédet és vacsorát is fognak kapni a tagok. Felmerült persze a kérdés, hogy miből él majd meg ez a kolhozszerűség. Amire azt találták ki, hogy állatot fognak tartani s a lebontandó műemléktemplom köveiből építenek hozzá istállót. Szerencsére a Tanácsköztársaság bukása miatt a tervezett bontás elmaradt. Nem tartanám jónak, ha ezt elhallgatnánk a faluban kóbor ötletként újabban tervezett Szabó István emlékünnepségen, amit eltúlzottnak éreznék a közösségi ház nevének szóba került, a nevével való kiegészítésével egyetemben. Tudomásom szerint e Szabó családnak valamelyik tagja segített felrobbantani a Gömbös szobrot is az Erzsébet híd mellett, amit persze ellenőrizni nem tudok. A házam padlásán, amely házban egykor a fafaragó élt és alkotott, Szelestey László néprajzkutató talált egy Gyenese (Botfaragó) Gyula által "Szabó István 1947" felirattal készített botot. Ezt nyilván azért nem adta át Szabó Istvánnak a bot készítője, mert ő ekkortájt máshová kapott beosztást és nyilván elköltözött. Ezt a botot átadtam Szabó István volt református püspöknek, aki az elmondása szerint rokona az iskolaigazgatónak. Ezért ma a családjuk őrzi e faragott botot. Az öreg Hermán Ernő és más veleméri öregek is úgy emlékeztek meg Szabó István iskolaigazgatóról, hogy "Kommunista volt, de aztán megszerette Velemért". E különös jellemzésnek az lehet a magyarázata, hogy a 19-es vöröskatonák fojtották vérbe a körmendi parasztlázadást. A körmendi felkelés véres megtorlása tény, amint az is, hogy az osztrák határon menekülő Szamuely-t Vas vármegyei parasztok verték agyon, nyilván nem a kiemelt tiszteletük jeleként, hanem a Tanácsköztársaság idején Vas megyében is elkövetett kommunista gyilkosságok honorálásaként.
Nekünk, mai velemérieknek nem illik a történelmet megszépítenünk, amint Szabó István érdemeit sem illik csökkentenünk.
Mert történelmi tény, hogy a kommunista társaságnak köszönhetjük Trianont, ők tették tönkre és néptelenítették el Velemért vagy 100 évre. A megfogyatkozott lakosság az utóbbi évtizedekben emlékművet is állított a kényszermunkatáborokba kitelepített velemérieknek s ez ma is kötelez.
Ám az is tény, hogy Szabó Istvánt a református egyház alkalmazta és ezért a munkájáért kitüntetést is kapott.
A történelem játszik velünk.
13. ábra. A Gyenese Gyula által faragott törtülközőtartó maradványa
Az 1911-ben épített kis református templomban - amely az őslakosság élni akarásának és egykori tehetségének az emlékműve -egy 1500-as évekből való harang szolgál. E harangnak kalandos története van. A templom eredeti harangját ugyanis az I. világháború idején be kellett szolgáltatni, mert kellett a fém az ágyúöntéshez. Azok a derék velemériek azonban, akik a régi veleméri harangot leadták, ugyanakkor titokban elvettek egy másikat a leadott harangok közül és az szól ma is a toronyban. Sajnos, maga a templom felújításra szorul, amelyre a megfogyatkozott hívőknek már nem nagyon van ereje.
A településen ma nincs ipari vállalkozás (az évtizedekkel ezelőtt indult cipőgyártást a hatalom gondosan eltaposta). Az évekig működő étterem és bolt az elegendő nagyságú kereslet hiánya miatt bezárt, a műemléktemplomba érkező nagyszámú turista nyáron sehol sem tud üditőt, vagy kávét inni, netán ebédelni.
14. ábra. A Sindümúzeum megtekintésére érkezett csoport
Három magánszállás működik: a Kisaranyos Vendégház, a Vadalma Porta Vendégház, valamint a Cserépmadár szállás és Csinyálóház. Ez utóbbi portáján - előzetes időpont-egyeztetés esetén - megtekinthető a Sindümúzeum, a magyar írástörténet egyetlen múzeuma.
Van a falunak egy helytörténeti kiállítása is, ahol az évenként szervezett fesztivált rendezik és ahol a kiállítás átszervezése jelenleg van folyamatban.
Veleméren él és dolgozik Dávid Éva habán és reneszánsz keramikus, Varsányi György grafikus, Balogh István Péter festőművész, Milkovics Jenő fafaragó, Bolla Ildikó sajtkészítő (Tündérke Sajtműhely), Farkas Botond zongoraművész és Varga Géza írástörténész.
15. ábra. A Csinyálóház Dávid Éva által készített névtábláját a gazda kavicsokkal keretezte
17. ábra. Néhai Albert Józsefné, született Vas Margit veleméri háza ma üresen áll és eladó
Orbán Róbert írja a blogjában (https://eorsegh.blogspot.com/2014/02/kommunista-tehenistallo-velemeri.html):
VálaszTörlés"Ki volt Szabó István? Nemesócsán (Csallóköz) született, 1910-ől 1941-ig a veleméri református elemi iskola tanítója volt. 1911-ben az ő hivatali idejében épült a falu iskolája és a hozzátartozó tanítói lakás. (A világháború alatt pár évig katonai szolgálatot teljesített.) Felettesei a református egyház részéról a kercai lelkészek (Hodossy Lajos, majd Pataky László), illetve Velemér község elöljárói voltak. Elképzelhető, hogy a református egyház majd négy évtizeden át egy kommunistát alkalmazzon tanítóként???? (Szabó Velemér után, 1941-től 1948-as államosításig a szalafői református iskola tanítója volt.)
Szabó István Velemér falu és a veleméri református közösség egyik vezetője volt, aki a tanítóskodással együtt alkalmanként más közösségi feladatot is vállalt. Ez utóbbi mindenkori elvárás egy falusi tanítóval szemben. Tevékenységét az egyházkerület is elismerte, kiváló munkájáért kitüntetést és igazgatói címet kapott. (Lásd: Pataky László: Az Őrség múltja a Kercaszomori Református Egyházközség történetének tükrében, 1980, hn. Őrségi Baráti Kör 136. p.)
A fenti vád hátterében Horváth Ferenc kercai plébános és a veleméri gazdák közötti hosszú ideig elhúzódó birtokvita áll. (A szinte teljes egészében reformátusok lakta Velemér a kercai plébániához tartozott.) A vita kirobbanásához semmi köze nem volt a Tanácsköztársaságnak, hiszen jóval korábban kezdődött. A velemérieket, mint az ügyüket felvállaló "tanult ember", többször Szabó István képviselte. Horváth Ferenc nem csak a velemériekkel keveredett vitába, hanem a kercai református atyafiakkal és a domonkosfaiakkal is.
Az eredetileg egy darabka rét használati jogát érintő ügy hosszú ideig húzódott, egyes részei jól dokumentáltak, de teljes egészében ma már nehezen rekonstruálható.
Horváth Ferencnek (annak ellenére, hogy az alaptalan vádak mögött ő áll) nagy érdemei vannak az Őrségben. Elsőként tett közzé cikksorozatot, mint látványosságról a veleméri templomról. Írásai turisztikai hírverésként is felfoghatók, hiszen a távolabb élőknek azt ajánlja, hogy keressék fel Velemért. Megírta a Hodos - Kerca - Velemér plébániák történetét. Ez utóbbi munkája kéziratban maradt, de jegyzetekkel ellátva jó lenne kiadni.
A más felekezetűekkel szemben ellenszenvvel viseltetett. Így például azt is nehezen tudta "feldolgozni", hogy a veleméri templom megmentése érdekében egy református (Gózon Imre szentgyörgyvölgyi tanító) tette meg az első lépéseket. Az 1800-as évek végén alapítványt hozott létre egy kercai katolikus iskola létrehozása céljából. Nehezen hihető, hogy ez utóbbi megvalósításának ténylegesen lett volna realitása, hiszen Kercán csak néhány katolikus élt.
Valószínűleg az iskolalapítás kudarca is közrejátszott abban, hogy Horváth Ferenc 1920 után írott leveleiben jól érezhetőek a fáradtság és egyfajta sértettség jelei. A Megyei Alispáni Hivatalhoz írt beadványaiban panaszt tett a velemériekre és a kercaiakra. A "kommunista motívum" nem csak a velemériek elleni "feljelentésében" jelenik meg, hanem a kercai reformátusokra utaló célzásaiban is."