Az alábbi cikkem 2017-ben jelent meg a Magyar hieroglif írás c. kötetben. A székely írás jelsorrendjének eredetét tisztázom benne. (a) A kérdéssel már korábban is foglalkoztam A székely rovásírás eredete c. kötetben.
Azért van szükség a vonatkozó fejezet ismételt közreadására, mert a Magyarságkutató Intézet tevékenységét és eredményeit súlyos ellentmondás terheli, ami mellett nem mehetek el szó nélkül. (b)
Egyik oldalról az Intézet kitűnő régészei, például Makoldi Miklós elmondják, hogy a magyarság több ezer éves. A Kásler Miklós, Török Tibor, Neparáczki Endre nevével fémjelezhető genetikai kutatások pedig meghatározták azokat a területeket is az Édentől keletre és a Selyemút mentén, ahol eleink évezredekkel ezelőtt éltek és ahol - ezt már csak én teszem hozzá - a jelkultúránk nyomot hagyott.
Ugyanakkor a Magyarságkutató Intézet által szervezett írástörténeti konferenciákon a latin írásnak a székely írásra gyakorolt hatásáról fantáziálnak, mert még munkál a rovológiai szakterület új eredményeinek áttekintésére képtelen előadókban az évszázados finnugrista dogma arról, hogy a magyarság minden kulturális vívmányát idegenektől vette át. (c) Egyelőre még ez a természetes a "tudományos konszenzus" számára, ezért meg sem fordul az előadók fejében a tények (az írások közötti valódi összefüggések széles horizontú) vizsgálata.
Több más szemponttal egyetemben a írásunk jelsorrendjének körülményei is azt bizonyítják, hogy a székely jelsorrendet az ősvallás jelképeinek fontossági sorrendje határozta meg. Azaz nem a latin írás hatásának köszönhető ez a "latinos" jelsorrend.
Azért gondoltam hasznosnak a fejezet kiemelését a kötetből és önálló közreadását a neten, mert a jelek szerint az Intézet rovológusaira nem gyakorolt megfelelő hatást, talán nem is tudnak róla. Az pedig fel sem merült bennük, hogy ilyen szempontokat is lehet vizsgálni, évezredekkel korábbi írásrendszerekkel is össze lehet hasonlítani a székely írást.
A kutatók az előző átkosból fennmaradt beidegződéseknek megfelelve a magyar őstörténetet kimondatlanul is csak néhány száz évesre becsülik és az Uráltól a Kárpát-medencéig tartó vándorlással azonosítják. Ennek megfelelően minden kultúrjavunkat idegenből próbálják meg származtatni és az eszükbe sem jut a székely írás teljes, főleg korai történetének feltárása. Így azonban az ellenkezője lehet igaz annak, amit a nagyérdemű közönségnek előadnak a Magyarságkutató Intézet konferenciáján. Valójában nem a latin írás hatott a székely írásra, hanem a székely írás őséből alakult ki közvetve, vagy közvetlenül a latin írás. Ezt bizonyítja a jelsorrend elemzése is.
Jellemzően fel sem merült az előadókban a kérdés, miért is alakulhatott ki éppen ez a jelsorrend, pedig azt a széķely írás adatai alapján már tudjuk. Választ azonban nem is tudnának adni rá, amíg a szójeleink létét és a jelek ősvallási kötődését képtelenek tudomásul venni.
JELSORREND
A székely írás eredeti jelsorát a Nikolsburgi ábécé őrizte meg (1. ábra). Ez a sorrend jelentős történeti értéket képvisel, ami a kazár, az ugariti és a csukcs jelsorrenddel való összevetése esetén válik nyilvánvalóvá. A jelsorok egyezései és eltérései ugyanis elvileg megmutathatják, hogy milyen sorrendben keletkeztek, melyik őrzi az eredeti rendező elvet és melyik az átvétel.
A későbbi székely ábécék a latin írás jelsorrendjének megfelelően mutatják be a székely jeleket – ezért az eredeti székely jelsorrendről már nem adnak megfelelő tájékoztatást.
A nikolsburgi „ábécé” (valójában vegyes, a betűkön kívül mondat-, szó- és szótagjeleket, valamint az „ámen” írásmutatványt is tartalmazó összetett írásemlék) több ezer éves jelsorrendet őrzött meg. Jelsora még egymástól el nem különítve sorolja fel a betűket és a többhang-értékű jeleket. Ez az ősi sorrend az ugariti ékírás és a kazár írás jelsorának közeli rokona; a legkorábbi ismert, latinos jellegű jelsornak felel meg; egy végső soron kőkori eredetű hagyomány képviselője.
Tudjuk, hogy a székely jelnevek többnyire istennevekből vagy istenek jelzőiből származnak; sorrendjüket azok ősvallási tartalma és rangsora határozta meg.
Az első helyekre az isteni triász (az Anyaistennő, Bél fiúisten és Dana isten) hieroglifái kerültek. Ez az elhelyezés később módosult (a „c” és néhány további jel közéjük került), de még jól felismerhető az eredeti rendező elv. (1)
Ugyanez figyelhető meg a csukcs szójelek sorrendjében is, ahol szintén az isteni triász tagjai kerültek a jelsor elejére (2. ábra).
A történelmi jelsorrendet az ismert székely írásemlékek közül csak a nikolsburgi „ábécé” őrzi, minden további jelbemutatás (azaz későbbi ábécé) – az újabb korok tudományos ízlésének megfelelve – a latin ábécé sorrendjét követi.
Thelegdi leírja az 1598-ban kelt Rudimentában, hogy a székely írásnak a betűkön kívül szótagjelei is vannak, s ezeket típus szerint elkülönítve adja elő. Megemlít egy harmadik jelcsoportot (a capita dictionumokat) is, amelyekről szó- vagy mondatjel voltuk belátható.
A Rudimenta azonban az eredeti (vegyes) székely jelsorrendet már megbontja és a különböző típusú jeleket (betűket, szótagjeleket és a capita dictionumokat "szó- és mondatjeleket") külön listákban közli. Ebben a fentebb ismertetett két ábécé (a nikolsburgi emlék és Thelegdi jelsora) alapvetően eltér egymástól.
A későbbi székely ábécék – Thelegdi példáját követve – nem az eredeti sorrendben, hanem típus szerint csoportosítva, azon belül a latin jelsorrendnek, a kor tudományoskodó, ám ennek ellenére tévedéseket eredményező (mert az ősi jellemzőket egyre jobban elfedő) hajlamának megfelelve közlik a jeleket.
3. ábra. Az ugariti ékírás ábécéje egy agyagtáblán; a hurriták által használt eredeti lineáris írásjelek az ékírásos technológia bevezetésekor a felismerhetetlenségig megváltoztak, de az eredeti jelsorrend megmaradt
A székely jelsorrend párhuzamai (4. ábra) alapján felmerülhet a kérdés, hogy a latin írás hatására alakult-e ki a székely jelsorrend? Amire nemleges választ kell adnunk.
4. ábra. A székely jelsorrend és párhuzamai
– A latin jelsor az (SZ, Z) sorban véget ér, de a székelyben és a ka-zárban még ezt követően is vannak rokonnak tűnő, T hangot tartalmazó jelek. (A régi írásoknak több jele volt, az új latin írásnak kevesebb van.)
– A (TY, ty, H) sorban a latin írást csak a H betű képviseli, miköz-ben mindegyik másik jelsorban van T vagy TH. A magyarságnak a latin ábécé kialakulását megelőzően kellett e jelsor birtokába jutnia, amikor itt még T hanghoz kötődő jel is volt.
– A (Zs, S) sorban az ugariti írásban Z van, a latin írásban pedig S szerepel. Ez azt jelenti, hogy a székely írás őséből kialakulhatott az ugariti írás Z betűje meg a latin írás S betűje is; de ezen írások egyike sem lehetett a székely írás őse.
– A (T, nT) sorban csak a székelyben, az ugaritiben és a kazárban van két T, a latinban mindössze egy T van. Vagyis a székely írás a latinnál régebbi jelsor képviselője.
– Az (U, V, ö, ü) sorban csak a székely, az ugariti és a kazár írásban van több magánhangzó. Ez egy kb. 4000 éves hagyomány, amihez képest a latin jelsorrend kései és egyszerűsített.
A fenti cikkhez és a jelen utánközléséhez írt jegyzetek
(a) Ebből a Magyar hieroglif írás c. kötetből vagy 4-5 példányt ajándékoztam a Magyarságkutató Intézetnek, az elsőt még a megalakulását közvetlenül megelőzően a bábáskodással foglalkozó illetékeseknek. Nyilván senki sem szánt időt rá és nem olvasták el, ezért adnak elő rendületlenül olyan előadásokat az Intézet konferenciáin, mint amelyekben pl. a latin írás székelyre gyakorolt hatásáról beszélnek. Ilyen hatás azonban nem létezett, mert a székely írás (előzménye, a magyar hieroglif írás) évezredekkel, vagy inkább évtízezredekkel korábbi a latinnál. Az ellenségképzőként működő egyetemeken ennek ellenére olyan rég levitézlett dogmákat vernek a "szakképzettek" fejébe, amin csak kreatív elmék képesek átlátni.
Aki veszi magának a fáradságot, az könnyen meggyőződhet róla, hogy az írást nem az 5000 éves könyvelés, hanem az 50 000 éves ősvallás igényei hívták életre. "Persze" ezeket a szakképzetteket még olyan professzorok taníthatták, akik szerint a magyar ősvallás kifejezésnek a használata is eleve tudománytalan. Tőlük a székely írás származásának jó leírása nem várható.
Mi azonban Nemetz Tibor segítségével valószínűségszámítással tisztáztuk, hogy a világ írásrendszerei monogenezis útján keletkeztek. Azaz lényegében minden írásrendszer rokona minden másik írásrendszernek s közöttük az összekötő kapcsot jórészt a székelyazonos jelek képezik, mert az ősírás (az ősvallás jelképrendszere) nagyon hasonló volt a székely íráshoz. Az sem köztudott a szakképzettek körében, hogy a székely írásnak ma is vannak szójelei (például a ten, az ős és a tapar ős a nikolsburgi ábécében, meg az énlakai Egy isten mondatjel az unitárius templom mennyezetén). A hímes tojások és a fazekasok jelkészlete, de a heraldika és a vallásos jelkészlet is sok szójelünket őrzi, ám mindezekről a Magyarságkutató Intézet előadói mit sem látszanak tudni. A szójeleinknek, pl. az "a", meg az "u" és "v" betűk akrofóniájának az ismerete pedig szükséges lenne ahhoz, hogy a székely írásra gyakorolt latin hatás kérdését tisztázhassák és ne téveszméket hangoztassanak tudomány helyett a széles közönség előtt.
(b) A Kásler Miklós és társai által a genetika segítségével tisztázott észak-afganisztáni terület, ahol az Árpád-ház genomja 4500 évvel ezelőtt kialakult, hurrita népek lakhelye, vagy ahhoz közeli volt az ókorban. Mivel a hurriták az ókor legkorábbi lovat hasznosító népei közé tartoztak, a kapcsolataik kézenfekvően mutatnak a sztyeppre (az Árpád-ház genomját szülő Afganisztán felé), ahova a hurriták jó része kivándorolt az asszír fenyegetés elől Götz László szerint. Az asszírok csak a Kr. e. XIV. századtól jelentettek fenyegetést korábbi uraik, a hurrik számára. A Szovjetúnióban kiadott 10 kötetes Világtörténet azt írja a hurritákról, hogy ez a népnév a legtöbb kutató szerint a szabírok másik neve, amit - hozzátehetjük - mi is viseltünk szavartü aszfalü alakban. A hurrita (harri) népnév harcost jelent, azaz a magyarban ma is hasonló alakú a szó, de - mint azt alább látni fogjuk - talán nem ez az egyetlen egyeztethető szó a két nyelvben.
Ez a hurrita kapcsolat két ok miatt is fontos e rovásírásunkkal foglalkozó cikkben.
- Egyrészt azért, mert a Kr. e. 1400 tájáról ismert ugariti ékírásos ábécé, az első ismert latinos jelsorrendű ábécé, eredetileg a hurriták lineáris írása volt (3. ábra). A környezet jel- és írásrendszerei (Tepe Yahja, bübloszi pszeudohieroglifikus írás, ugariti hieroglif írás, sumér képírás stb.), valamint a régészeti leleteiken olvashatók alapján világos, hogy az ugariti ábécé jelei egykor hasonlóak lehettek a székely írás jeleihez. Az ugaritiak által később használatba vett ékírásos technológia ugyan a lineáris jelformákat a felismerhetetlenségig megváltoztatta, ám a jelsorrend egy fennmaradt agyagtáblán napjainkig megőrződött. Így világos, hogy ez a kb. 4000 éves jelsorrend annak a vélünk etnokulturális rokonságban lévő hurrita/szabír népnek, vagy közös őseinknek a vívmánya lehet, amelynek Szubartuként emlegetett területein, vagy ahhoz közel az Árpád-ház genomja kialakult.
- Másrészt az eddigi tudásunk alapján a székely írás és a latin írás "u" és "v" betűjének kialakulása is kötődik a hurritákhoz. E két jelünk rendszeresen emlegetett érve azoknak, akik azt állítják, hogy a latin írás hatott a székelyre. Ezek azért hasonlítanak egymásra, mert eredetileg mindkettő egy lenyúzott állatbőrt ábrázol. Korábban az állatbőröket fizetőeszközként használták, majd a fémkorszakokban ilyen alakba öntötték a fém félkészöntvényeket, amelyek szintén pénzként voltak használatosak. Ennek megfelelően az "u" betű a hurrita ushu "réz", a "v" betű pedig a vaske "vas" szavunkból alakulhatott ki az akrofónia során. E jelnevek végső soron a magyar őskő összetételből származhatnak, vagy azzal rokoníthatók. Így hívhatták az ősatya által ajándékozott meteorvasat. Az örmények (akiknek etnogenezisében a hurriták is résztvettek) ma is waske-nek mondják a vasat.
Ezek az "u" és "v" jelek korábban egy teljes állatbőr alakját ábrázolták, idővel azonban egyre inkább kopott az ábra és végül már csak egy alig felismerhető kivonattá vált mindkét jel (5. ábra). A jelváltozás ismert folyamata azonban világosan megmutatja, hogy a magyar jelek formája régebbi (összetettebb), a latin "u" és "v" azonban egyszerűbb a magyar jelváltozatoknál. Ebből is az következik, hogy nem az újabb alakokat mutató latin írás hatott a székelyre, hanem fordítva. (lásd a Magyar hieroglif írás c. kötet 286. oldalán!)
(c) A székely és a latin írás között több párhuzamos jelenséget figyelhetünk meg, ezek közül az egyik a jelsorrend rokonsága, "latinossága". A Magyarságkutató Intézet Ősi írásaink a Kárpát-medencében c. konferenciasorozatának 2021 nov. 18-i eseményén Szentgyörgyi Rudolf, az ELTE Bölcsészettudományi Karának oktatója „Az ómagyar kori székely és a latin betűs írás lehetséges kapcsolatai” témakörében arra a kérdésre kereste a választ, hogy a latin betűs írásbeliség hatott-e a rovásírásra, s ha igen, milyen mértékben. Számos jel utal ugyanis arra, hogy ómagyar kori rovásemlékeink készítői latinul (illetve latin betűkkel) is tudtak írni és olvasni. Ugyanakkor erre vonatkozó közvetlen adatok csak a korszak végéről ragadhatók meg. A korszak egészének vizsgálatához a latin és a rovásírásos emlékek fonéma–graféma megfeleltetéseit hívta segítségül. Végső következtetésként megállapította, hogy egyes fonémák lejegyzését befolyásolhatta a latin betűs írásbeliség hatása, ugyanakkor rovásírásunk rendszere autonóm.
A létező párhuzamokból nem az következik, hogy a latin írás hatott a székely írásra, hanem csak az, hogy a két írásrendszer genetikus kapcsolatban van egymással. Ez a lehetőség azonban nem merült fel az eddigi tudós elemzésekben. Az átadás irányát további aprómunkával, például a jelsorrend eredetének tisztázásával lehet kideríteni.
Csak a "merjünk kicsik lenni" szellemében alkotott finnugrista őstörténeti kép által lenyűgözött szerzőknek jutott az eszébe, hogy a latin írás hathatott a székely írásra, miközben az ellenkezője fel sem merült a dolgozataikban. Pedig már az ókorban is tisztázott dolog volt, hogy a szkíták a legrégibb nemzete a világnak, öregebbek az egyiptomiaknál is. Ma már azt is tudjuk, hogy a szkítákhoz genetikai kapocs fűz bennünket s hogy a szkíták használták a székely írás előzményét, a magyar hieroglif írást.
Szentgyörgyi Rudolf érthető óvatossággal fogalmaz a konferencián, ám éppen a helyes megoldás (a székely írás előzményének hatása a latin írásra) maradt ki az általa elképzelhetőnek gondolt írástörténeti lehetőségek közül. Ez persze az ómagyar kor előtt történt, ezért menthető az eredeti kapcsolat említés nélkül hagyása.
Az elődök álláspontjának puszta ismételgetése azonban ma már nem elegendő. A korábbi szerzők (Róna-Tas András, Sándor Klára stb.) túlhaladottak. Eddig is bebizonyosodott, hogy alátámasztást nélkülöző téveszméket hirdetnek a tisztázott rovológiai öszefüggések helyett.
Róna-Tas András a székely jelek és a népi hieroglifáink egyezéseit az MTA dísztermében nagy hallgatóság előtt tartott előadása után, a hozzászólásomra válaszolván, véletlennek minősítette, holott a tudományban illetlenség a véletlen szó használata. A matematikának (pl. Lovász Lászlónak, az MTA volt elnökének) az a véleménye, hogy véletlen az, aminek nem ismerjük az okát, vagy amiről nem akarunk beszélni.
Sándor Klára elfogadta Máté Zsolt kisiskolás hibára épített magyarázatát a nikolsburgi ábécében lévő "tprus" jel jelentéséről. Én hívtam fel Sándor Klára figyelmét arra, hogy a nikolsburgi ábécé sorvezetése jobbról balra halad, ami kizárja Máté Zsolt hipotézisének elfogadhatóságát. Sándor Klára tehetségéből azonban, ezt megértve is, csupán az 1400-as évekből származó nikolsburgi ábécé átszabására (meghamisítására) futotta, hogy a "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjelünket letagadhassa az égről.
Ez olyan jól sikerült nekik egy átmeneti időre, hogy Róna-Tas András a nikolsburgi ábécé bemutatásakor már nem is közölte a "tprus" jelünket. Ezzel feltéve az i-re a pontot és bizonyítva, hogy a megalapozatlan gondolatmenetük a székely írás meghamisításához vezet, a tömegek félrevetését eredményezi. Miközben - mint azt fentebb említettem - egyes genetikai, írástörténeti és nyelvi összefüggések a szabírok (hurriták) felé mutatnak.
Nem gondolom szerencsésnek a fenti szerzők által felvetett, érdemtelen ötlet (a székely írásra gyakorolt latin hatás) egyoldalú ismételgetését a Magyarságkutató Intézet rovológiai konferenciáin, mert nem a székely írás jobb megismerését, hanem a konferencia szervezőinek és előadóinak lejáratódását eredményezi. Azt bizonyítja be, hogy az Intézetben nincs komolyan vehető tapasztalat e fontos tárgykörben.
6. ábra. Az afganisztáni istennő-idol Kr. e. 2000 tájáról az égig érő fával (a karácsonykor a Napot szülő Tejúttal) azonosítja az anyaistennőt, a székely írás "a" betűjének előképe éppen azon a területen bukkan fel, ahol a genetikusok megállapítása szerint az Árpád-ház genomja kialakult
Az "a" betű története alkalmas annak bemutatására, miképpen viszonyul egymáshoz a latin és a székely írás az archaikus jellegüket és a korukat tekintve. Említettem már, hogy a jelsorrendet eredetileg a szójelek ősvallási jelentősége határozta meg. Ábécénk első betűje a magyar anya szóból alakulhatott ki s Enéh, a magyar ősvallás anyaistennője ezzel az anya (vö. ünő!) szóval rokon nevet visel. E név rokonságába tartozik az etruszk Uni anyaistennő neve is, amiből a latin Juno kialakult. A latin Juno név szójeléből azonban nem keletkezhetett "a" betű. Ebből következően a latin ábécé nem latin eredetű, amit persze eddig is tudtunk. A 6. ábrán lévő afganisztáni anyaistennő-idol azonban megengedi, hogy a székely írás "a" betűjét s végső soron a véle rokon latin "a" betűt is a Kr. e. évezredekből, a mai Afganisztán területéről, vagy azzal összefüggően eredeztessük.
(1) A székely írás jelsora az „a" (anya) jelével kezdődik, ami egy eredeti anyajogú társadalomra utal. A csukcs jelsor elején már az atya jele áll, a sorrendcsere a miénkhez képest újítás lehet. A székely „a” és a csukcs „anya” hieroglifa ugyanazon jelforma variációi. A csukcs atya jel a székely „ty” rokona; a csukcs „fiú” jel pedig formáját tekintve a székely „gy” (Egy) jelnek, a fiúisten másik jelképének felel meg. Ezek és a további összefüggések igazolják a két (székely és csukcs) jelsor, meg a jelek közös eredetét.
Irodalom
Thelegdi János: Rudimenta 1598.
L. Nagy Péter, Olasz Judit, Neparáczki Endre, Nicholas Rouse, Karan Kapuria, Samantha Cano, Huijie Chen, Julie Di Cristofaro, Goran Runfeldt, Natalia Ekomasova, Maróti Zoltán, Jeney János, Szergej Litvinov, Murat Dzhaubermezov, Lilya Gabidullina, Szentirmay Zoltán, Szabados György, Dragana Zgonjanin, Jacques Chiaroni, Doron M. Behar, Elza Khusnutdinova, Peter A. Underhill és Kásler Miklós: Az Árpád-dinasztia filogenetikai eredetének meghatározása Harmadik Béla Y kromoszóma szekvenálása alapján
Varga Géza: A székely rovásírás eredete - az özönvíz káoszából kiemelkedő istenek hagyatéka, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest 2005.
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Varga Géza: A rovológiában a "tudományos konszenzus" egy maffiaszerű csoportosulás blöffje
Varga Géza: Az akadémikus áltudomány parnasszusára emelkedett légyszarról a wikiwandos hazudozás kapcsán
Varga Géza: A temporius-téveszme diadalútja
Őrségi szállás mogorva házigazdával
Video a szállásról és környezetéről
Cserépmadár szállás (3 szoba, 3 fürdőszoba, konyha, étkező, 11 ágy) egy hangulatos őrségi szállás
Csinyálóház (2 háló, fürdőszoba, étkezőkonyha, 5 ágy) különleges szépségű őrségi szállás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése