Az Ószövetség kétszer (a Teremtés könyve III. és IV. fejezetében) is említi, hogy a bűnbeesett embert a Teremtő kiűzte az Édentől keletre. Ma már tudjuk, hogy ez a rövid híradás a Föld benépesedésének, a Homo sapiens sapiens elterjedésének fontos adata, amely egy valóságos népmozgás emlékét őrízte meg. Az is tudott, hogy az Éden az Ararát tágabb környezetét jelenti (az ott élő örmények ezt tudják). Tehát amikor a cikk címében az Édentől Keletre meghatározás szerepel, azon általában a sztyeppéhez kötődő Közel Keletet értem. Az is világos, hogy kezdetben itt (az Éden területén, majd attól keletre) volt a székely írás előzményének, a magyar hieroglif írásnak a szülőföldje (1). Amikor (100 és 50 ezer évvel ezelőtt) az Éden területén élő modern ember az utolsó jégkorszak leghidegebb időszakának kezdetén (60-50 ezer évvel ezelőtt) több hullámban elvándorolt, vitte magával az ősírást. A keletre indulók azonban nem voltak olyan meztelenek és üres kezűek, mint azt Michelangelo freskója ábrázolja (1. ábra). A kutatásaim alapján volt a vállukon legalább egy tarisznya, amelyben a székely írás 20-50 jelét vitték magukkal a világ legtávolabbi pontjaira is (2). E benépesítési folyamatnak köszönhető, hogy már a kőkorban el volt terjedve a székely írás 20-50 jele a Pireneusoktól Dél-Amerikáig. A Nemetz Tibor segítségével elvégzett matematikai valószínűségszámítás eredménye szerint ezek a jelhasonlóságok, amelyek a világ számos pontján szembetűnnek, a jelkészletek genetikai kapcsolatának köszönhetők. Erre rímel, hogy egyes nyelvészek szerint e kivándorlás során különült el a magyar nyelv. Genevieve Petzinger e széthurcolt jeleket találta meg a különböző kontinensek barlangjainak 10-40 ezer éves jelkészletében (például a 17 ausztrál jel közül 10 egyezik székely jelekkel).
1. ábra. Kiűzetés az Édenből, ahol az Éden területét egy magyarszombatfai tál díszítése jelképezi, amely tál díszítése a székely írás "f" (Föld) jelének képszerű változata a négy szent folyó (Halüsz, Arakszész, Tigris, Eufrátesz) és a négy sarokhegység (Kaukázus, Elburz, Zagrosz, Taurusz) feltüntetésével
Az alább sorakozó linkek segítségével azon cikkeim érhetők el, amelyek a székely írásjelek közel-keleti párhuzamait mutatják be. Ezek a párhuzamok az ókorba vezetnek, de a jelek előzményei az idő még nagyobb mélységeiből valók. Nem kétséges, hogy az alábbi cikkekben egy nemzetközi jelszótár ismerhető meg. Ennek máig használt örököse a székely írás, meg a magyar népi, uralmi és vallási jelkészlet. Ezt az örökséget azért őrízzük mi, magyarok, mert ez a saját jelkészletünk volt és maradt. Az őshazák sora mentén elszórt jelek a magyar nép őstörténetének tanúi. Ezt az őstörténetet napjainkban pontosítja a genetika. Mivel a gének nem rögzítik a nyelvet és az identitást, a különböző szakterületek között kialakult vita megoldását pillanatnyilag csak a százszámra rendelkezésünkre álló, de eddig el nem olvasott és nem is hasznosított hieroglifikus írásemlékek segíthetik.
Tall i Bakun, Kr. e. 4000 Heraklész tiszteletének kezdetei
Baktriai amulett Kr. e. 2000 tájáról a "Lyukó dana földje" mondattal
A rovológia után a genetika is alátámasztja a hun-magyar azonosság hagyományát
Baktriai korong a "Jóságos Nap" mondattal Kr. e. 2000 tájáról
A Kr. e. 4500 tájáról ránk maradt anaui pecsétnyomó magyargyanús jelei
6500 éves jelhasználat az Árkosi P család gyűrűjén
Horváth Csaba Barnabás: Finnugor és szkíta eredet - egy és ugyanaz? International Relations Quarterly, ISSN 2062-1973, Vol. 10. No. 3-4. (2019) 9 p.
Varga Géza: Mit árul el a Föld hieroglifa az írás keletkezéséről?
Varga Géza: Az Éden szó rokona-e az edény szavunknak?
Varga Géza: Horváth Csaba a magyarul beszélő szkítákról
Varga Géza: Tagar ékszer Jóma ligatúrával
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése