A pécsi Civil Közösségek Házában tartandó előadásom részlete
Bevezető
Máthé Lajos keletkutató mostanában tért vissza az ujgurok közül és hozott magával néhány érdekes könyvet. Engem kért meg, hogy rovológiai szempontból nézzem át őket és találtam is benne vagy 20 érdekességet. Ezek közül kezdetben legérdekesebbnek egy hosszabb altáji sziklafelirat tűnt, ami teljes terjedelmében székely jelekkel van írva. Ezt a sziklafeliratot és a leírását egy kazah szerző, Karzsaubáj Szártkozsauli professzor könyvében találtam (a felirat részletesebb ismertetését és további képeit a sziklafeliratot tárgyaló következő cikkekben adom közre). Ő ezt - tévesen - a Kr. e. I. évezredből ránk maradt ujgur rovásfeliratnak tekinti, ám a tényeknek megfelelve azt is hozzátéve, hogy teljes egészében székely jelekkel van írva. Erről az altáji sziklafeliratról, pontosabban annak elsőként elolvasott kun szaváról szól a jelen cikk.
Az altáji sziklafelirat első elolvasott szava
Az 1. ábrán látható kun szó a képét és a téves leírását közzétevő kazah szerző (Karzsaubáj Szártkozsauli professzor) szerint egy hosszabb sziklafelirat része a Kr. e. I. évezredből. Bár nem minden kanyar és meglepetés nélkül, végül sikerült végig elolvasnom. A teljes olvasatot egy következő cikkben mutatom be, itt csak a legelsőként elolvasott kun szóval kapcsolatos megfontolások kerülnek terítékre.
1/b. ábra. A jelek értelmezése és olvasata
2. ábra. Az altáji sziklafelirat fényképe (a legfontosabb szavakat én kereteztem be pirossal)
Az ak szótagjel
A jobbról első jel a székely írás ak szótagjele, amit így (ac „ak”) alakban ad meg a XV. századi nikolsburgi ábécé. Thelegdi János Rudimentája szerint (1598) „az (ak) szavak elején és végén, ha "a" magánhangzó következik utána, kényelmesebben használható”. Ennek a tájékoztatásnak ez az altáji alkalmazás nem felel meg, vagy csak felemásan, mert ugyan a szó elején van, de nem "a" hang következik utána.
A modern szakirodalom az egyik székely „k” rovásbetűként tárgyalja és a későbbi alkalmazásokban valóban előfordul a „k” betűként való használata is, ami azonban nem következetes. Thelegdi két példát is mutat az alkalmazására az adnak és az akkor (nála: akor) szavakban. Mindkét szóban az ak szótag leírásához használja, azonban az ak jel elé egy tulajdonképpen felesleges „a” rovásbetűt is kiír, amiből nyilvánvaló, hogy az ak jelet csak a „k” hang rögzítésére alkalmazza (a felesleges „a” betű azt jelzi, hogy az ak jelet most tényleg ak-nak kell olvasni).
A hullámzó vizet ábrázoló jelforma a Tejúttal azonosított fiúisten (görögösen Heraklész „her Ak”, a szkíták ősapjának) jele volt. Az ószövetségben Óg királyként szerepel. Óg úr leszármazottai az ogur népek. Az ogur népnév változata szerepel a magyar népnév változatának tekintett Muagerisz névben is.
A jelforma megtalálható az Isszik kurgán szkíta ezüstcsészéjén, a kínai Yang Shao kultúrában (Kr. e. 4500) és az indián jelek között is ismeretlen jelentéssel, az ótürk írásban pedig az „ak/ka” szótagcsoport jeleként. Ezért elvileg a kun, akun vagy kaun olvasat egyaránt jogos lehetne (ha a jel egy hangot jelölő betű is lehet, ami nem valószínű a Kr. e. VII. században). Talán nem is kell választanunk a jel fenti három olvasata közül, mert a nemzetközi jelszótárnak ez a jele egyszerre több jelentést is hordozhatott, többféleképpen is kiolvasható volt. Olyanképpen, amint az óperzsa ékírás jelei is több hangértéket rögzítettek s ezek közül azt kellett éppen kiolvasni, amelyik a szövegkörnyezetnek megfelelt. A hasonló írásalkalmazási megoldások több írásrendszerben is jelentkeztek és nincs okunk azt gondolni, hogy e nehézségektől a most elemzett sziklafelirat mentes lenne - ha valóban a Kr. e. I. évezredből való.
Mivel a másik, rombusz alakú székely "k" a latinos jelsorrendben a latin q megfelelője és ezért (a ku hangalak miatt) jobban illene a kun szóba. Érthetetlen, hogy a szót sziklába karcoló szerző miért ezt használta. Az "ak" jel eredetileg a Heraklésszel azonos Ak isten (a szkíták ősapjának) nevét rögzítette, azaz nem lehetett akárhol használni. Csak a modern tudományosság fogta rá erre a szójelre tévesen (mert a székely írás Veit Gaileltől származó forrással és előfordulásokkal alátámasztott szójeleiről nem hajlandó tudomást venni), hogy szimpla "k" betű, amelyik tetszés szerint felváltva (vagy ismeretlen szabályok szerint) használható a másik, rombusz alakú "k" betűnkkel egyetemben. Úgy gondolom, hogy a két "k" betűnk használatával kapcsolatos bizonytalanság csak az utóbbi 5-6 évszázadra jellemző, ami felkelti a gyanút a kun szó 1. ábrán bemutatott altáji előfordulásával, keletkezési körülményeivel szemben. A Kr. e. I. évezredben nem írhatták így (szimpla "k" betűként alkalmazva) ezt a szót.
3/2. ábra. Makói avar kereszt az Éden egy forrásból (a lyuk/Lyukó jeltől) négy irányba induló szent folyóinak ábrázolásával, a folyókat az Ak ügy (mai magyarsággal: Heraklész folyó) mondatokkal jelöli
Az „u” rovásbetű
A középső jel a székely „u” rovásbetűvel azonos. Fizetőeszközként használt állatbőrt ábrázol és a fémkorszakok elején az állatbőr alakjának megfelelő formába öntött fém félkészöntvények rajzából keletkezhetett. Hangalakja feltehetően a hurrira ushu „réz” szóból (a magyar vaske „őskő” rokonából) alakult ki az akrofónia során.
Az „n” rovásbetű
Az „n” rovásbetű azonos alakú és jelentésű a székely és az ótürk írásban is. Ez az „n” betű egy dombot ábrázoló, „nagy” jelentésű szójelből alakult ki az akrofónia során. E „nagy” szójel megtalálható a kínai és a hettita (anatóliai) hieroglif írásban is. Ebből nyilvánvaló, hogy a most elemzett sziklafelirat „n” betűje egy nemzetközileg ismert, „nagy” jelentésű szójelből alakult ki. Az is világos, hogy az „n” hangérték nem származhatott a török nyelvből, ám a magyarból igen, mert a törökök ulu-nak mondják azt, amit mi nagy-nak. Ez a sziklába karcolt „n” betű bő ezer évvel megelőzi az ótürk írás megjelenését, amiből elvileg felmérhető lenne a magyar írás korábbi volta (ha ez a sziklafelirat a Kr. e. I. évezredből származna, ahogyan azt Karzsubaj professzpr feltételezi). Az így elolvasható kun szó a hun népnév változata is lehet, a kan szócsaládjába tartozhat s ez az utóbbi körülmény magyarázhatja az „ak” szótagjel alkalmazását. Ez a kan szó szerepelhet a sárkány „úr kan” szóban is. A hun népnév egy eredeti istennévből, az ős egyik nevéből vagy jelzőjéből alakulhatott ki. Ide tartozik az Anonymus által emlegetett kun népcsoport neve is, akiket talán nem a Kunságnak nevet adó kipcsak-kunokkal, hanem a hunokkal kell azonosítanunk.
3. ábra. Kercsi hun ékszer részlete a szójelekkel írt Nagyon nagy Üdő mondattal (Üdő a napisten neve, akit egy sugaras napábrázolással jelöltek s akinek a szójeléből alakult ki a székely írás "ü" betűje)
Egy probléma azonban akad ezzel az "n" betűvel. A Kr. e. I. évezredben talán még nem ilyen (függőleges) állású volt, hanem vízszintes, azaz egy dombot ábrázolt. Kivételt képez ez alól egy paziriki szkíta szőnyeg részlete, ahol egy oroszlánszerű csodalény farán mégis előfordul ez a függőleges állású nagy szójel. A hunok és az avarok azonban még ezer évvel később is vízszintesen használták. Ráadásul szójelként, mert a nagy szót rögzítette. Vagyis valami nincs rendben ezzel az altáji kun szóval ...
4. ábra. Az avar készítésű Gizella-kincs részlete a szójelekkel írt Ragyogó nagy ország mondattal
Meglepő fordulat a megfejtésben
Amiképpen haladtam előre a megfejtésben, egyre több, hasonló problémába botlottam és erősödött bennem egy szörnyű gyanú. Az ugyanis, hogy ez az altáji sziklafelirat egy modern szöveg. Kirajzolódott a felirat keletkezésének két, egymást követő fázisa is. Leírtak valamit, aztán egy hirtelen elszánásból megpróbálták a szöveget titkosítani felesleges vonalak hozzáadásával. Ennek ellenére meg lehetett tisztítani a szöveget az utólag behúzott értelemzavaró vonalaktól és jól el tudtam olvasni a teljes szöveget. Az olvasatot egy következő cikkemben fogom közzétenni.
Most még annyit kell hozzátennem a kun szóról mondottakhoz, hogy ez a szó egy ma is használatos családnév Magyarországon. Ezen Kunok egy része eredeti kun leszármazott lehet (ezt a nevet viselte a kitűnő emlékű Kun László királyunk is), más Kun nevűeket pedig eredetileg Kóhn-nak hívtak, de a magyarság iránt érzett tiszteletük kifejezéseképpen Kun-ra "magyarosítottak".
Ezt azért kellett itt elmesélnem, mert - a legnagyobb sajnálatomra - meg kell cáfolnom a kazah tudós álláspontját. Az általa közölt altáji sziklafelirat nem a Kr. e. I. évezredből való, hanem recens, azaz mai. Játékos kedvű magyar turisták hagyták ott egy pásztorórájuk emlékére az altáji sziklákon néhány éve. Sajnálom, hogy ki kell kotyognom a titkukat, de már a második tudományos folyóirat készül úgy előadni ezt a sziklafeliratot (ezúttal angolul), mintha a Kr. e. VII. századból származna. Valaki előbb-utóbb úgyis el fogja olvasni helyesen és akkor egy sor professzor meg szerkesztő marad szégyenben. Ezért - úgy gondolom - minél előbb szólok, annál jobb.
Irodalom
Karzsaubaj Szártkozsauli: Orhon eszkertkistepinin,
tolük, atlaszü, III tom, Samga Press, Almati, 2019.
Varga Géza: Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése