A 2022. 02. 25-én pénteken 16 órai kezdettel
a pécsi Civil Közösségek Házában, a Szent István tér 17. szám alatt
tartandó előadásom részlete
1. ábra. Az Altáj sziklarengetege, ahol a jelen cikkben tárgyalt magyar rovásszöveg sziklába karcolva fennmaradt
2. ábra. Sziklába karcolt magyar nyelvemlék az Altájból, piros vonallal bekeretezve az olvasat meghatározó részletei, legfelül a kun, középen az szksz, alul pedig az En Egy kő (vagy inkább Enikő) szavak
3. ábra. Karzsaubaj Szártkozsauli rajza a sziklafeliratról, amelyek alatt szarvasábrázolások is szerepelnek, felül jobbra a kun szó, középen az "szksz", alul pedig az En egy kő (vagy inkább Enikő) szavak
A 2. és 3. ábrákon látható altáji sziklafeliratot Karzsaubaj Szártkozsauli közli (a fényképre én rajzoltam a piros kereteket). A kazah kutató könyvét Máthé Lajos hozta Magyarországra a legutóbbi expedíciójáról. Az elolvasás lehetőségét nekik köszönöm.
A hosszú sziklafeliratot közlő kazah tudós téves álláspontja szerint az írásemlék a Kr. e. I. évezredből származik. Ha ez igaz lenne, akkor a felirat írástörténeti, őstörténeti és nyelvészeti jelentősége nehezen túlbecsülhető lenne, mert nyilvánvalóan közvetlenebbül összekötné és azonosítaná egymással a szkíta, hun, magyar kultúrát és nyelvet.
Az Altáj közelében ugyanis a Kr. e. VI. és III. század közötti időszakban virágzó paziriki szkíta kultúrával a genetikusok szerint a legközvetlenebb genetikai kapcsolat fűz egybe bennünket magyarokat. Ők jelentik az összekötő kapcsot a hunok felé.
6. ábra. Az okunyevi szkíta kultúra sztéléje az Üdő atya olvasatú mondattal (a kép bal szélén), Hérodotosz szerint a szkíta napistent Oitoszürnek (mai magyarsággal Üdő úrnak) hívták, amiből következően ez a sztélé Üdő napistent ábrázolja
7. ábra. Az okunyevi sztélé jeleinek összehasonlítása a székely jelekkel
S a magyar őstörténetkutatás egyik legfontosabb kérdése pillanatnyilag éppen az, hogy e területeken, ahová a gének vezetik a kutatókat, milyen nyelven beszéltek az itt élő népek. A finnugrista nyelvészek szerint nem magyarul, ezt azonban csak hasraütés alapján mondják, mert - a magyar és tudományellenes prekoncepcióik fenntarthatósága végett(?) - nem hajlandók elolvasni a korszak hieroglifikus nyelvemlékeit, egyéb perdöntő adattal pedig nem rendelkeznek. E hieroglifikus nyelvemlékek egy részét a Magyar hieroglif írás c. kötetben, az újabbakat pedig a jelen blogban mutattam be.
8. ábra. Tagar szarvasok a magyar etnikumjelző "lyuk jel közepén fizikai lyuk" ábrázolási konvencióval (ugyanis ez a szarvasok farán lévő jel csak a magyar hieroglif írásban jelent lyukat)
Tudjuk azt is, hogy a finnugrizmus egy tudományosan megalapozatlan következtetésláncokra épített téveszmehalmaz. Ennek köztudomása azonban nem elegendő a most zajló vita tudományos igényű eldöntéséhez. Ahhoz nyelvet és identitást bizonyító adatok kellenek. Létezik ugyan egy új forráscsoport, a magyar hieroglif írással írt nyelvemlékek sora, amely egyértelműen eldönti a kérdést, ám ezeket - szakmai, módszertani és etikai alultápláltság miatt - egyik oldal sem hasznosítja.
10. ábra. Az Ukok-fennsíkon megtalált szkíta hercegnő tetovált hieroglifái és a székely jelek összehasonlító táblázata
A közeli okunyevi (6. és 7. ábra), tagar (8. ábra), paziriki (9., 10. és 11. ábra) stb. kultúrákból eddig azonosított hieroglifikus szövegek olvasata szintén magyar, vagy magyarral rokon lakosság létét támasztja alá. Bizonyítja, hogy az Altáj vidéki kultúrközpont, amely a sztyeppén meghatározó jelentőségű volt, a magyar őstörténet szerves része.
Ezért ez az új sziklafelirat rendkívüli jelentőségű lenne, ha valóban korabeli lenne, ahogyan azt a kazah tudós feltételezte (1). Fontos sajátossága a feliratnak, hogy minden jele
megegyezik a székely írás valamelyik jelével. Arra azonban mégsem számítottam,
hogy gyorsan el fogom olvasni az ismerős jelekkel rögzített sorokat.
A szöveg nehézségei (a titkosítás) miatt egyébként is jobban illik erre a munkára a megfejtés szó, amint
erről a következő cikkekben meggyőződhet az olvasó.
- Ez a sziklafelirat az első pillanatban vegyes rendszerűnek tűnt, azaz szójelek és betűk (utóbbiak között magánhangzók és
mássalhangzók) egyaránt előfordulni látszottak benne. Ha a Kr. e. I. évezredből származna, akkor a legkorábbi magyar rovásszöveg lenne,
amelyben bizonyosan egy hangot jelölő betűkkel (közte magánhangzókkal)
találkozunk. Hasonlóképpen vegyes rendszerű szövegeket már ismerünk. Ilyen –
hogy csak a hazai ismertebbeket említsem - a Bodrog-alsóbűi, a
Karcag-orgondaszentmiklósi és a székelyderzsi rovásemlék is. Bár mindegyiknek van jó olvasata, azt az akadémikus "tudomány" nem hajlandó létezőnek tekinteni. Mindegyik esetben hasonló a probléma: az akadémikus "szakértők" fennakadnak a betűk között előforduló szójeleken. Mivel a „tudományos konszenzus” a módszertani hibái miatt pillanatnyilag nem képes a magyar szó- és mondatjelek létének megértésére
és elfogadására, ezért a fenti hazai írásemlékek elfogadott olvasatát illetően nem
számíthatunk gyors eredményre. A feliratot közlő Karzsaubaj Szártkozsauli átírása nem adott értelmes magyar szöveget, bár azt esetenként sikerült
megközelítenie.
Hozzátehetjük, hogy ez a látszólagos rendetlenség (a jelek többféle elolvashatósága) törvényszerű következménye lehet annak, hogy a jelek korábban(?) szavakat, szótagokat, esetleg mondatokat jelöltek s belőlük az egyetlen hangot jelölő betűk kialakítása és következetes használatba vétele hosszú ideig tartó, gyötrelmes feladat volt. Pontosabban a használatba vételük talán nem is volt igazán nehéz, hiszen a kortársak számára akkor közismert jelekről volt szó. A mai megfejtőnek azonban keserves a dolga, hiszen a sokféle jel szerteágazó jelentését nem ismerjük (egy jelnek vagy szövegnek több olvasata is lehetséges, a különböző jelentés-változatok egymás mellett évszázadokig, vagy évezredekig használatban maradtak), ezért szinte reménytelen vállalkozás egy régi sziklafelirat elolvasása. A bemutatott korabeli példák alapján belátható, hogy a Kun Péter által elkövetett sziklafelirat reménytelenül modern, már csak a sorvezetés miatt is, amit a régiek nem feltétlenül alkalmaztak. Szerencsére, vagy inkább sajnos a feladat végül könnyen megoldhatónak bizonyult, amihez az egyes rovásjelek történeti elemzése és rekonstrukciója (a titkosítás feloldása) vezetett el.
A további cikkekben a
sziklafelirat két, az 1. ábrán piros vonallal bekeretezett részletének (a kun szó és az Enikő név) olvasásával kapcsolatos árulkodó részleteket ismertetem, amelyek szintén kizárják e feliratnak a Kr. e. I. évezredi keletkezését. Az olvasatom főbb vonalakban megegyezik Karzsaubaj Szártkozsauli olvasatával, álláspontom
szerint az csak néhány részletében szorult javításra. Ezek az apró javítások
azonban értelmes magyar szavakat és mondatokat eredményeznek. A teljes szöveg jó olvasata és a helyzet tisztázódása végül az "sz", "k", "sz" betűkből álló részlet (a szeksz szó) megértésével és elolvasásával vált teljessé. Ez ugyanis azt is megmagyarázza, hogy a feliratot végül miért kellett tikosítani.
Jegyzet
(1) Megmosolyogtató dillemmát jelenthet ez az ellentmondás több, szakmailag, módszertanilag és etikailag nulla értékű, ám kvalifikált kutatónak. Azt kellene ugyanis eldönteniük, hogy a jelen cikket jegyző dilettánsnak, vagy a megfelelő tudományos végzettséggel és beosztással rendelkező kazah tudósnak van-e igaza. Nem kétlem, hogy sorra fognak lyukra futni a kreatív gondolkodásra képtelen, a székely írás eredetét alaposabban nem ismerő kutatók.
Végszó az academia.edu fórumán
Irodalom
Karzsaubaj Szártkozsauli: Orhon eszkertkistepinin, tolük, atlaszü, III tom, Samga Press, Almati, 2019.
Varga Géza: Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése