Kelteminári edények hieroglifái

A székely írás eredetét kutatva elkerülhetetlen a kelteminári kultúra jelkészletének feltérképezése. A magyar szakirodalomban a kelteminári kultúra és a magyarság kapcsolata elsősorban az uráli (finnugor/ugor) őshaza korábban feltételezett uráli földrajzi elhelyezkedésével, valamint az erre épített és feltételezett korai kulturális érintkezésekkel összefüggésben merült fel. 

A "tudományos konszenzus" szerint a két entitás között nem közvetlen genetikai vagy nyelvi rokonság, hanem kulturális kölcsönhatás és régészeti analógia tételezhető fel az újkőkorszakban. A XX. század közepén Sz. P. Tolsztov és V. N. Csernyecov megpróbálták a finnugor/ugor népek őshazáját délebbre, Közép-Ázsiába, az Aral-tó vidékére helyezni. Ezt a feltételezést az ott virágzó, fejlett neolitikus halász-vadász kelteminári kultúrára alapozták. A magyar őstörténeti kutatásban Veres Péter etnográfus részletesen foglalkozott azzal, hogy az Urál-vidéki neolitikus kerámiák formája és edénydíszítése szembetűnő egyezést mutat a kelteminári kultúra emlékeivel. Ez igazolja, hogy az északabbra élő uráli közösségek és a déli közép-ázsiai kultúrák között folyamatos és intenzív észak-déli kapcsolat létezett. A modern tudományos konszenzus szerint bár a tárgyi kultúra elemei (pl. a kerámiadíszítési stílusok) északra vándoroltak, a modern magyar szakirodalom (pl. a Bölcsészettudományi Kutatóközpont és az MTA kutatói) elveti azt a nézetet, hogy a finnugor vagy az ugor őshaza Közép-Ázsiában lett volna. A kelteminári hatás pusztán technológiai transzferként és kulturális diffúzióként értékelhető, nem etnikai migrációként. Összességében a kelteminári kultúra a magyar őstörténeti szakirodalomban egy olyan déli kulturális komponensként jelenik meg, amely komoly technológiai és esztétikai hatást gyakorolt az Urál térségében élő korai vadász-halász közösségekre (az ugor/magyar elődökre), de magát a kultúrát hordozó népességet nem tekinthetjük a magyarság közvetlen ősének. 

Hozzátehetem: a "tudományos konszenzus" fenti álláspontjából figyelemre méltó a jeleink hasonlóságának felismerése. Ám azt semmi sem bizonyítja, hogy az "uráli-finnugor" népek a neolitikumban az Urálban éltek volna. Ezért a közvetlenül délről északra (a kelteminári kultúrából az uráli nyelvcsaládba) irányuló lényeges hatású vándorlás feltételezése ezen a földrajzi úton indokolatlan. Az Urálban élő paleoszibériai népekkel való kelteminári kapcsolatokat kizárni sem lehet, de azoknak aligha volt nagy jelentősége. 

Szabír/hurri eleink a döntő hatást az Altáj és Kína felé vezető kerülő úton gyakorolhatták az Urál vidékére, amikor az Urál vidéki érclelőhelyeknek a bronzkor hajnalán nagyobb gazdasági jelentősége lett és a kiaknázásukra a ló háziasításának köszönhetően komolyabb lehetőség is kínálkozott. A már lóháton ülő, fémkutató és fémekkel kereskedő Szejma-Turbino kultúra nagyjából Kr. e. 2700 és 1500 között létezett, virágzása leginkább a Kr. e. 2120–1500 közötti időszakra tehető. Ennek idején a keltemináriak utódai, vagy rokonai gyakorolhattak etnokulturális hatást az Urál vidékére (lehettek azonosak a magyarság egyik csoportjával). Ezért a jelrendszerek kapcsolatának vizsgálata mindenképpen hasznos.

1/a. ábra. Hullámvonallal díszített kelteminári edény az Aral-tó mellékéről Vinogradov és Mamedov nyomán

1/b. ábra. A bajánsenyei cserépedény hullámvonalán azért vannak virágok, mert ez a hullámvonal nem a víz, hanem a víznek köszönhető élet, azaz Él isten jelképe 

Az edényeken körbefutó vízszintes hullámvonal a nagy teremtő erejű ősvíz, a tenger és a folyó jele. A függőleges hullámvonal az égi folyó, az istennel azonos Tejút ábrázolása. A székely írásban e jelekkel van genetikus kapcsolatban a hullámvonal alakú Ak "patak, Heraklész" és "ü" (ügy "folyó") jel. 

2. ábra. Esőt és vizet ábrázoló, Él isten nevét rögzítő kelteminári cserépdarab (Uchashi 131, Vinogradov, 1981, p. 69)

Irodalom

Konsztantin Mihajlovics Andrejev - Alexander Aleksejevics Vibornov (2021): Ceramic Traditions in the Forest-Steppe Zone of Eastern Europe, Open Archaeology 7: 705–717