Chillon középkori vára a Genfi-tóba benyúló sziklaszigetre épült és szinte érintetlenül maradt fent napjainkig. A várkastély egyik termében egy sor régi láda látható, amelyek közül e cikkben egy gótikus láda ismerős jeleit mutatom be (1. ábra).
Amint azt az alábbi ábrákon szemléltetem, a jelek némelyike meglepően közel áll egyes magyar jelekhez, ezért némelyiknek az elolvasását is megkísérelhetjük, amivel magyar mondatokhoz jutunk (1). Bár a ládánk jeleinek hasonlósága nem a véletlen egyezéssel, hanem a rokonsággal magyarázható (amit a Nemetz Tiborral elvégzett valószínűségszámításunk is alátámaszt), e meghökkentő párhuzamokból a rokonság mikéntjére vonatkozó végleges következtetéseket aligha vonhatunk le. A jelkészletek kapcsolódhattak a hun kortól kezdve az Árpádok koráig. Szívet melengető lenne arra gondolni, hogy Árpádházi hercegnő kelengyeládája volt - ám ez alig több találgatásánál. A hasonlóságok - természetesen - magyarázatot kívánnak, ám ezt további kiterjedt jeltörténeti kutatásokkal kell még megalapozni. A rokon jelkészletek apró eltérései és azonosságai pontosabb választ is adhatnak.
6/a3. ábra. A Néprajzi Lexikon Égi ten olvasatú tamgája
6/b. ábra. Az Anau-i pecsétnyomó (középen) balról második jele és egy kaitag szőnyeg motívuma (fent jobbra) emlékeztet a gótikus láda jelképére, a bal felső sarokban a pecsétnyomó jeleinek egy lehetséges feloldása a székely jelek segítségével
Irodalom
Chillon vára (wikivand)

1. ábra. A gótikus láda
2. ábra. A láda sarkának jelei
3. ábra. A láda aljának egyik jele Dana ős földje alakban olvasható el
4. ábra. A láda aljának másik jele Lyukó Dana földje alakban olvasható el
5/a. ábra. A láda aljának másik jele a Dana hieroglifa fát ábrázoló változata
6/a1. ábra. A láda legérdekesebb jele összetett: az Isten olvasatú égig érő fa jelképe (fent) és az Orion csillagképet vagy az ég szójelet ábrázoló Nimród tamga (lent), a hun-magyar dinasztia nemzetségjele is hasonló volt
6/a2 ábra. A Chillon-i gótikus láda feltehetően hun eredetű fleur de lis "lilom virág" jelképének lehetséges elemekre bontása
A 6/a2. ábra bal oldalán felül egy kínai neolitikus (a banpo kultúrából való) jelkép látható, aminek a jelentését nem ismerjük, a képi tartalmát azonban az "eget tartó fa" ábrázolási konvenció határozhatta meg. Alatta a kínai lolo írás "ég" szójele látható. A lolo írás "ég" jele a rovástechnológia igényei miatt fordulhatott el 90 fokkal, mert vízszintes vonalat bicskával nehéz egy pálcába róni.
Az ábra jobb szélén fentről lefele a székely írás ős és ten szójele, valamint "g" (ég) rovásbetűje van. Ezek alapján a francia mondatjel lentről felfele Égi isten alakban olvasható el. Ettől az olvasási iránytól csak látszólag tér el az ős + ten szójelek olvasási iránya. Ez az ellentmondás valójában nem létezik, mert az Isten ligatúra már korábban létrejött és egyetlen jelként kezelték.
6/a3. ábra. A Néprajzi Lexikon Égi ten olvasatú tamgája
6/b. ábra. Az Anau-i pecsétnyomó (középen) balról második jele és egy kaitag szőnyeg motívuma (fent jobbra) emlékeztet a gótikus láda jelképére, a bal felső sarokban a pecsétnyomó jeleinek egy lehetséges feloldása a székely jelek segítségével
6/c. ábra. Alsópáhoki tál égig érő fája, Czibor Imre műhelyéből
6/d. ábra. Az őriszentpéteri helytörténeti múzeumban kiállított erdélyi tál égig érő fája is három "gyökéren" áll, ami az "ég" szójele, az "eget tartó fa" ábrázolási konvenció egyik előfordulása
6/e. Égi ten olvasatú magyar tamga a Néprajzi Lexikonból
Jegyzet
(1) A láda jeleinek magyar olvasata - nemzetközileg elterjedt jelkészlet esetén - nem feltétlenül jelenti azt (bár ez a legkézenfekvőbb), hogy a láda készítője magyar mondatot kívánt rögzíteni. Nagyon sok más megoldás is elképzelhető: például minden nemzetnek külön szójel-készlete lehetett (ez azonban jórészt csak feltételezés, hiszen ezeknek a hieroglifikus jelkészleteknek a feltárása még nem történt meg), vagy némelyik képszerű ligatúrát már jelentést feledve, puszta díszítőelemként is alkalmazhatták. Az alternatívák közötti választáshoz alapos szójel-történeti kutatásokra lenne szükség. A biztosabb ítélet érdekében fel kell tárni a korszakokra és a földrajzi területekre jellemző jelhasználatot s ezek rokonsági kapcsolatait. A közös jelhasználat kialakulásában szerepe volt a hun-avar és Árpádházi jelkészletek több időpontban történt nyugati megjelenésének (7. ábra).
7. ábra. A Nagy Károly által elrabolt avar kincsek egyike a Conques-i kincstárból a Dana ten országa mondattal, középen az avar hieroglifák, alul a nekik megfelelő magyar jelek
Irodalom
Chillon vára (wikivand)
Varga Géza: A II. karosi temető 29-es sírjából előkerült tarsolylemez hieroglifikus mondata
Varga Géza: Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása
Varga Géza: Az Írástörténeti Kutatóintézet 2019-es alpesi expedíciója
Varga Géza: Az Írástörténeti Kutatóintézet 2019-es alpesi expedíciója
A csempeszkopácsi templom, amelynek két csodaszép és tanulságos rovológiai nevezetessége is megtekinthető
A csempeszkopácsi templom kapubélletének Isten országa olvasatú hieroglifikus mondatjele
Ha Ön, kedves olvasó eddig eljutott a cikk olvasásával, akkor megérdemel egy kis ajándékot, egy különleges nyaralási ötletet. Elfogadna olyan ajánlatot, amiben nem csak őrségi szállás, hanem némi kulturális csemege is van, ami nem kerül túl sokba? Akkor megtalálta! Ajánljuk magunkat! Ez persze nem mentes minden önérdektől, viszont kétségtelenül egyedi. Az általunk javasolt őrségi szálláson a magyar hieroglif írásról is folytathat eszmecserét, nem is beszélve a Sindümúzeum díjtalan meglátogatásáról az itt eltöltött nyaralás alkalmával. S mindez (a beszélgetés és a Sindümúzeum is) teljesen díjtalan. Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióval, őrségi szállás medencével, őrségi szállás SZÉP-kártyával, őrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn skeresőkulcsok mentén keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a szép táj mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást! Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek, mint feltehetően Ön is, aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Igazán kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot a rovológus által vezetett őrségi szállás lefoglalása végett!
Onogesius hun vezér szobra a Csinyálóház (egy különleges őrségi szállás) alatt áll és vár a Teremtővel való koccintásra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése