A hunok által használt magyar hieroglif írással írt nyelvemlékek az idő és a földrajz távolságait árnyékká tevő módon kötik össze a távolinak gondolt ősi kultúrákat. E cikkben olyan írásemlékeket mutatok be, amelyek Szibériát és a Kárpát-medencét hozzák közelebb egymáshoz. Az utóbbi évezredekben használt egységes íráskultúra, egy valaha volt magyar nyelvű őskultúra emlékei ezek.
1. ábra. A Sajtanszkoje-tó II. leletcsoportban bemutatott, kb. 4 000 éves nyugat-szibériai fémtárgyon egy istenidéző szertartás szövegkönyvének vázlata olvasható (a tárgy képét O. N. Korocskova közli), az ábra jobb szélén, fentről lefele a székely írás ős, "r" (ragyogó) és "s" (sar "sarok, úr") jele
Az 1. ábrán látható szimmetrikus nyelvemlék olvasata: Ragyogj, ragyogj, ragyogj! Ős sar. Ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál. (mai magyarsággal: Ragyogj, ragyogj, ragyogj! Ősúr. Ragyogtál, ragyogtál, ragyogtál.) A hieroglifikus szöveg hármas tagolása megfelel az istenidéző szertartás szakaszainak: az idézésnek, az epiphaniának és a búcsúztatásnak.
2. ábra. A nagyszéksósi hun jelvény olvasata: Ragyogó nagy sar (mai magyarsággal: Ragyogó nagyúr), az ábra jobb szélén fentről lefele a székely írás "s" (sar "sarok, úr"), "r" (ragyogó) és "n" (nagy) jele
A 2. ábrán lévő nagyszéksósi hun jelvényen egy szimmetrikus szöveg olvasható, amelyik szemmel láthatóan rokona az 1. ábrán bemutatott nyugat-szibériai leletnek. Ez is egy istenidéző szertartás szövegkönyvének a vázlata: Ragyogj! Nagy sar. Ragyogtál. Mai magyarsággal: Ragyogj! Nagyúr. Ragyogtál.
A leletpárhuzam nyilvánvalóvá teszi, hogy a hun jelhasználat legalább 4000 éves előzményekre megy vissza, a szibériai hieroglifikus jelhasználat szerves folytatása. Ezek a jelek az eddig elolvasott 2-300 hieroglifikus írásemlék alapján a magyar ősvallás szavait rögzítették s belőlük alakultak ki a székely írás betűi. Igen régi, nagy területeken elterjedt jelhasználat, ősvallás és állameszme nyomai ezek.
A két elolvasott jelvény (1. és 2. ábra) egy háromszög alakú heggyel (a sarok hegyével) azonosított istent (őst, nagyurat) emleget. Ugyanezt az istent megtaláljuk egy soproni kelta edényen is (3. és 4. ábra).
Bakay Kornél írja (Őstörténetünk régészeti forrásai III. kötet, 91, 123-130, 144-152.). "N.L. Cslénova világosan látta és régészeti módszerekkel megkísérelte bizonyítani is, hogy a Kr. sz. előtti III. évezred végétől a Csendes-óceántól, Kínától, az Ordosz-vidékétől egészen Közép-Európáig egy hatalmas egységes térség jött létre, közös anyagi kultúrával (nyílcsúcsok, tőrök, kések, lószerszámok, kerámia, kőláda sírok) és közös szellemiséggel, amelynek meghatározó régészeti kultúrái: a szejma-turbinói, a karaszuki, a tagári műveltségek" (Bakay/im./149-150 oldal).
Amihez azt tehetem hozzá, hogy a közös szellemiséget (nyelvet, írást, ősvallást, állameszmét, világnézetet) a magyarul elolvasott legkorábbi hieroglifikus nyelvemlékek bizonyítják, amelyek egységesen megtalálhatók a Csendes-Óceántól Közép-Európáig, sőt ezeken túl is. Ez az Amerikában is megjelenő, végső soron kőkori eredetű őskultúra magyarázza meg azokat az egymást követő (Csőke Sándor, Otto von Sadovszky, Götz László, Simo Parpola, Mario Alinei, Kásler Miklós, Horváth Csaba Barnabás és mások által közzétett) tudós felfedezéseket, amelyekre a finnugrista "tudományos konszenzus" érdemben válaszolni sem tud.
3. ábra. A soproni kelta edény megszemélyesített hegyének csúcsán a Lyukó magas sar kő (mai magyarsággal a Lyukó magasságos úr köve) mondat olvasható
4. ábra. A kelta kultúra Sopron Várhely temetőjében fellelt bronzedénye (Volkhistorisches Museum, Bécs)
5. ábra. A Pesti úti szkíta pecsételő (középen), a szkíta lyuk, Lyukó és sar "sarok, úr" hieroglifák (balra, lentről felfele), valamint a hieroglifáknak megfelelő székely "ly" (lyuk, Lyukó) meg "s" (sar) jelek (jobbra)
Tóth Farkas Márton ismerteti az 5. ábrán látható szkíta leletet az academia.edu-n közzétett Újabb szkíta kori leletek a Rákos patak mentén c. dolgozatában. E szerint a Budapesti Történeti Múzeum Őskori Gyűjteményében őrzött vaskori pecsételő a Pesti úti régészeti feltáráson látott napvilágot. A háromszögletű, gúla alakú fogóval ellátott, különböző méretű háromszögekből és pontokból álló, kimélyített geometrikus mintájú pecsétlő kora a középső vaskor idejére, a Kr. e. VI–V. századra tehető. Cikkünk számára e szkíta leletnek az a legfontosabb tanulsága, hogy szinte pontosan megegyezik a 4. ábrán látható soproni kelta edény hasának közepén lévő háromszög alakú jelmontázzsal. A két jelmontázs háromszög alakú és körök, meg kisebb háromszögek vannak benne. Az olvasatuk egyformán Lyukó sar (mai magyarsággal: Lyukó úr).
A cikkben bemutatott háromszög alakú jelképek (1-5. ábra) nem csak a formai hasonlóságuk, hanem a gondolati tartalmuk (az olvasatuk) alapján is egybetartozó, folyamatos sorozatot alkotnak. Egyazon ősvallási alak (az északi sarkon állónak gondolt, Istennel azonos világoszlop, azaz a Tejút) tiszteletéről tanúskodnak.
A Magyar hieroglif írás c. kötetben és másutt is közölt hieroglifikus írásemlékek tanúsága alapján a Bibliában említett, nyelvek összezavarodása előtti ősnyelv a magyarral azonos, vagy rokon nyelv volt. Ez a tény azonban annyira ellenkezik a magyar őskultúra létének letagadását és idegeneknek ajándékozását célzó finnugrista törekvésekkel, hogy nem létezőnek tekintik e nyelvemlékeket. A rovológiai téren valójában nem is létező tudományos fórumok visszahőkölnek a kétségtelenül sajátos szabályokat követő írásemlékek tárgyalásától. E dermedt hallgatásnak köszönhetően terjeszthetik azt a téveszmét napjainkban is a tankönyvek, hogy az ősmagyar kor írás- és nyelvemlék nélküli volt. Annak ellenére, hogy a múzeumok polcain százszámra sorakoznak a magyarul elolvasható hieroglifikus írásemlékek.
Az egykor volt szibériai jelkincsből sokat megőrzött a kínai írás. Ennek köszönhető, hogy a hun eredetű székely írást és a mai kínai területeken használt jelkincset 50 formai jelpárhuzam köti össze (6. ábra). A hunok és kortársaik által hátrahagyott hieroglifikus szövegek közül mintegy 50 olvasható el magyarul. A kínai-magyar közös szervezésű, e cikk írása közben készülő hun kiállítás szervezői számára szaktudásukat és bátorságukat próbáló feladatot jelent e nyelvemlékek méltó bemutatása.
6. ábra. Kínai-magyar jelpárhuzamok
Irodalom
- Kásler Miklós és társai: Az Árpád-ház filogenetikai eredetének meghatározása III. Béla Y-kromoszómás szekvenciájának elemzése alapján, European Journal of Human Genetics
- Simo Parpola: Etymological Dictionary of the Sumerian Language, Winona Lake, Indiana: The Neo-Assyrian Text Corpus Project, 2016. Pp. xliv + 426; xxviii + 436.
- Simo Parpola: Sumerian: A Uralic Language (I), in L. Kogan et al. (eds.), Language in the Ancient Near East. Proceedings of the 53 e Rencontre Assyriologique Internationale, Vol. I, Pt. 2 (Babel und Bibel 4/2, Winona Lake, Indiana): 181–210.
- Csőke Sándor: Perui aymará és quechua nyelvek uralaltáji nyelvi rokonsága, Buenos Aires, 1969.
Götz László: Keleten kél a Nap, Püski Kiadó Kft, 1996.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése