2011-ben jelent meg a nyest.hu-n a Hamis beszéd c. cikk, amelyben Fejes László első pillantásra indokolatlanul említette meg a nevemet, ráadásul bizonytalan, vagy inkább előnytelen szövegkörnyezetben. A dologra úgy került sor, hogy egy olvasójuk a Marsigli-féle botnaptár rovásírásos szövege alapján megkérdőjelezte a Halotti beszéd bevett értelmezését (1. ábra).
Én például némi joggal kérdezhetek rá arra, hogy miképpen is kerülök bele ebbe a történetbe. Első pillantásra nem látom igazán indokoltnak és alátámasztottnak a felidézésemet. Roland ugyanis egyértelműen a rovásforrai.hu megjelölt oldalára hivatkozik (1. ábra). A megadott oldal ma is olvasható, rajta a nyest.hu által vitatott korszakba sorolás is megtalálható (2. ábra). Ennyi elég is lett volna a válasz megadásához, ám Fejes László nem érte be vele. Hiába hivatkozik Roland a rovásforrai.hu-ra, amit Szakács Gábor és felesége, Friedrich Klára szerkeszt, valamiért szükségét érezte, hogy engem marasztaljon el helyettük. Rövid úton, minden indoklás nélkül "feltette", hogy az adat tőlem származik. Talán azért, mert minden bokor mögött az én árnyékomat látja és már régen a nyakamba szerette volna akasztani az önjelölt jelzőt? Ugyanezt a szintén sajtós Gáborékkal mégsem lehetett megtenni? Pedig más oka nem nagyon lehetett rá (ha az OSZK nyelvemlék-kiállításának előző évi kudarcát nem számítjuk ide). Zsirai óta a szakma szabályai szerint magára valamit adó finnugrásznak bele kell rúgnia valakibe, ha ismeretterjesztő cikket ír. Azért van ez így, mert így kívánják a tudományosság látszatát kelteni? Erre nincs adatom, ám az biztos, hogy a jelzőosztogatás - a tudományos igényű érveléssel szemben - mérsékeltebb tudással, kisebb befektetéssel is végezhető, tudósi alázatra és becsületre pedig egyáltalán nincs hozzá szükség.
Amikor azonban a hivatkozott forrásra, a nekem tulajdonított virtus-cikkhez vezető linkre kattintunk, a "Nem létező oldal" felirat jelenik meg (3. ábra). Mit tehetek hozzá ehhez? Találó a nyest.hu cikkének címe. Jellegzetes, finnugrászhoz méltó hamis beszéd ez.
Nem azért hamis, mert a virtus.hu időközben megszűnt és vagy 2000 cikkem lekerült a világhálóról, hanem mert - a személyem túlbecsülésén kívül - nem volt semmi nyilvánvaló oka, hogy engem sejtsen a dolog hátterében.
Nem a bot, hanem a naptár és az "ü" meg "ö" rovásbetűnk kora a fontos
Tudott dolog, hogy Marsigli nem a XIII. században, hanem 1690-ben járt Erdélyben s a feltehetően a kezébe vett bot sem lehetett XIII. századi. Azonban - egy sokadik másolat esetében - a naptárkezdemények koraként joggal felmerülhetett akár a XIII. század is. Sőt Sebestyén Gyula a XI. század emlegetését sem tekintette ördögtől valónak. Ez esetben a rovásbetűkkel írt gyüm(ö)lcs szavunkat is másolgathatták évszázadokon keresztül változatlanul. Ezzel a gondolatmenettel akár az is felvethető, hogy Roland kérdése jogos volt, mert a rovásírásunk kezdettől tökéletesebben rögzítette a magyar szavakat, mint a Halotti beszéd idején használt latin írásunk. Amiben nem is lenne semmi csodálatos. A finnugristák nyelvtörténete pedig nyilvánvalóan hiányos és félreértett adathalmazra épült, hiszen ma sem tudnak semmit az "ö" és "ü" rovásbetűink keletkezéséről. Előadásai során ez volt Forrai Sándor tanár úr álláspontja, amit többen elfogadtunk, mert fel tudta mutatni a GYÜMLCS alakban rótt gyümölcs példáját a latin betűs gimilc alakkal szemben.
A nyest.hu azonban nem a helyzetet kívánhatta tisztázni, hanem egy jó kis jelzőosztogatással próbálta meg eloszlatni a közönségben felébredt gyanút. Ezért mosta össze a lehetséges különböző dátumokat: a bot, a botnaptár hagyomány és a magánhangzójeleink keletkezésének idejét? Ugyanezért nem közölt olyan képet sem a rovásszövegről, ami az olvasónak segített volna megérteni a helyzetet?
Valóban nem könnyű megfelelő képet szerezni a botnaptár (pontosabban Marsigli) rovásszövegéről. Persze a források kiadása nem a hozzánk hasonló önjelöltek feladata lenne. Mégis, Forrai Sándor tanár úr önjelölt módon személyesen járt Olaszországban és beszerezte a rovásnaptár lapjainak fényképét, amit közölt a könyvében a megbízással esetleg rendelkező akadémikus tudomány bajnokai helyett is. (2) Bátorkodott önjelölt módon elolvasni a gyümölcs szót is, valamint meghatározta a botnaptár korát is. Ő sem gondolta, hogy e tudományos kutatáshoz Fejes László beleegyezését kellene kérnie.
Fennmaradt, hogy a rovásnaptárt a székelyek akkor kezdték el használni, amikor a kereszténységgel megismerkedtek, amire akár a XIII. században is sor kerülhetett. Ezt ugyan kései időpontnak érzem, hiszen az erdélyi Gyula 953-ban keresztelkedett meg Bizáncban s kézenfekvő feltevés, hogy ezt összekapcsolhatták a korabeli keresztény naptár használatával is. Legújabban Róna-Tas András is felvetette, hogy az erdélyi Gyulákhoz kötődik a rovásírás korai alkalmazása. Azt már csak én teszem hozzá, hogy a Gyulák szoros kapcsolatban lehettek az Al-Duna vidékén élő szabírhunokkal (Csaba királyfi népével), akik V. századi hun keresztény hagyományokat is átmenthettek.
A valódi kérdés tehát az, hogy az évszázadokon keresztül másolgatott naptárakon milyen állapotban jelent meg a gyümölcs szó s miképpen hangzott a beszélt nyelvben. Gimilc-ként (ez lenne a finnugrizmus álláspontja), vagy gyümölcs-ként (ezt bizonyítja az idők mélyéből felbukkanó botnaptár)? Sajnos, nem rendelkezünk elegendő adattal a kérdés megnyugtató megválaszolásához, a székely írás történetének elemzése azonban szükséges a válaszhoz.
A nyelvészek azt állítják, hogy a magyar hangkészletben korábban nem volt elkülönült "ü" és "ö" hang s a székely írásnak sem volt ilyen betűje. (3) Azaz a prekoncepciójuk szerint korábban olyan mássalhangzós írás volt, mint a sémi írások.
Ezzel szemben a székely írásnak ma is vannak szó- és mondatjelei és sohasem volt mássalhangzós írásnak minősíthető korszaka. Tisztázódott az is, hogy az "ü" és "ö" betűink melyik szójelekből alakultak ki (lásd ezt alább!). Az eredeti hieroglifikus írás egyszótagos szójelei az írás egyszerűsödésekor (az ábécé és az alfabetikus használat kialakulásakor) minden további nélkül alkalmazhatók voltak mássalhangzójelként is, azaz a szó- szótagoló írás közvetlenül alakulhatott át a ma ismert hangzóugrató alfabetikus módba.
Az azonban sokat mond, hogy a finnugrista nyelvészet (Németh Gyula 1934-es tanulmányát kivéve) nem hajlandó szót ejteni a székely írás szó- és mondatjeleiről és sok mindent elkövet a letagadásuk érdekében. Sándor Klára egy beszélgetésünkben díszítésnek nevezte az énlakai Egy Isten mondatjelet, holott egy dísz is lehet elolvasható. Róna-Tas András pedig véletlennek minősítette a népi hieroglifáink és a székely jelek egyezéseit - bár véletlen az írástudományban nincs, a véletlen szó használata csak annak beismerése, hogy a professzor úrnak e téren hiányosak az ismeretei.
4. ábra. A felirat ebben a változatban valóban alig olvasható, talán mert a nyest.hu költségvetésébe nem fért bele egy grafikus, vagy fotós (vagy csak el szeretné kerülni az ellenőrzés lehetőségét?)
Ha az elmaradt rendszerváltás táján a botnaptárnak nem volt más korszakba sorolása a tors közt kelőben, akkor miért ne ismételhettük volna meg a Forrai Sándor jogos álláspontját? Csak mert gondolkodni mertünk, amíg a nyest.hu tudománya nem volt hajlandó kézbe sem venni a rovásszövegeinket, ezért inkább tévelygett és hallgatott? Azért, mert megoldottuk a székely írás eredeztetésének kérdését, amire az akadémikus áltudomány a haynauista prekoncepciói miatt száz év alatt sem volt képes? Azért, mert a szakma - rovásundorból fakadó - mellőzését figyelmen kívül hagyva fel mertünk használni egy rovásírással írt nyelvemléket is a magyar nyelvtörténet tisztázása érdekében? Ennek éppen ideje volt már.
A rovásbetűkkel írt gyümölcs szó olvasata egybehangzóan GYÜMLCS a különböző szerzőknél.
A kereszténység felvétele és az első botnaptárak megalkotása történhetett jóval korábban is a XIII. századnál, amikor az első hun püspökségeket létrehozták a Turáni-alföldön, de abban a cikkben - bár jogos lett volna - nyilván nem kívántam ennyire kitágítani a témakört. Fejes Lászlónak már a XIII. század is sokk volt.
Az "ü" és "ö" rovásbetűk története
A finnugrizmus érzékelhető törekvése, hogy a székely írást végső soron a sémi (föníciai és arameus) mássalhangzós írások leszármazottjának minősítse, akár a székely írás ezzel ellentétes tényeinek, a Veit Gailel által említett szó- és mondatjeleink letagadásával is. Ezért állították azt vagy száz éven keresztül, persze minden bizonyíték nélkül, hogy a székely írás az arameus-szogd-ótürk eredeztetési úton jutott a magyarság birtokába. Mivel az arameus írásnak mindössze 18 jele van s azok is csupán egy hangot jelölő mássalhangzójelek, szükségképpen azt kell állítaniuk a székely írásról is, hogy eredetileg mássalhangzós írás volt. A sánta kutya effektus azonban nem nekik dolgozik.
A székely írás magánhangzói (s közte a gyümölcs "ü" és "ö" rovásbetűje) nem származhattak a sémi írásokból, mert azokban nincsenek magánhangzók. Ezeket nekünk valamikor fel kellett találnunk, vagy át kellett vennünk valahonnan. Kézenfekvően az őseink jelkészletéből származnak, mert az ősöktől örökölt vallás csak a vérrel együtt változik - s e jelek eredetileg az ősvallás jelképei voltak.
A sémi írásokat megelőző korok írásrendszereiben vannak magánhangzók, vagy a székely magánhangzóknak megfelelő szójelek, amelyekből a székely írás magánhangzói kialakulhattak. E cikk szempontjából elegendőnek tűnik annak valószínűsítése, hogy a székely írásnak a Halotti beszéd leírásának időpontjában is lehetett "ü" és "ö" betűje. A Halotti beszéd lejegyzőjének a korlátozott latin betűkészlet nem tette lehetővé a szó pontos leírását. Rovásjelekkel azonban pontosan le tudtuk írni a gyümölcs szavunkat, mert évezredeken át rendelkeztünk az Üdő szójelével, amelyből a botnaptáron alkalmazott "ü" betűnk bármikor kialakulhatott, amikor arra szükség volt.
Első lépésként azt tárgyaljuk, hogy a székely írásnak volt-e valaha is mássalhangzóírás jellege. Előrebocsátom: nem volt. Ezt támasztja alá az is, hogy a székely írás két "ü" betűje két különböző szójelből (az ügy "folyó" és üdő "idő" hieroglifákból) alakult ki az akrofónia során.
Második pillantás
Fentebb azt írtuk, hogy első pillantásra érthetetlen, miért gondolja a nyest.hu tőlem származónak a XIII. század felmerülését és miért gondolta szükségesnek az önjelölt jelzőm kiosztását. A jelenségen töprengve aztán feltűnik, hogy néhány további dolog sincs rendben ezzel a cikkel. Például miért kapta a Hamis beszéd címet? Mi a hamis abban, hogy a rovásjelekkel pontosabban leírt gyümölcs szóra rákérdez valaki és a XIII. századot meri emlegetni? Fejes Lászlótól nem tudjuk meg. Valódi érvelés helyett csupán jelzőt osztogat, a cikkéből első olvasatra nem derül ki, mi lehet a baja. A történtek időbeli sorrendje azonban megenged egy sejtést. Lehetséges magyarázatként feldereng egy általánosan nyomott hangulat, amit az OSZK-ban rendezett nyelvemlék-kiállítás mellékhatása és Monok István leváltása okozhatott az akadémikus tudomány, főleg a nyelvészek köreiben. Ebben a "tudós" társaságban szinte természetes, hogy a saját évszázados mulasztásuk (a székely írás kutatása elhanyagolásának) súlyát nem képesek felmérni, helyette a kritikát megfogalmazókat, a figyelmen kívül hagyott adatokat felmutatókat vádolják önjelöltséggel és sötét beszéddel.
Az önjelölt magyarázata
Visszatérve az önjelölt jelzőmre, gondolom, hogy ezzel ama társaságba lettem besorolva, ahová Kőrösi Csoma Sándor és Dugonics Títusz is tartozik. Egyikük sem kapott ugyanis hivatalos megbízást arra a cselekedetére, ami miatt mindaddig fennmarad a nevük, amíg lesz magyar nemzet. Sejtem persze, hogy Fejes László nem vállonveregetésnek szánta a jelzőt, ezért a gyengébbek kedvéért meg kell indokolnom, miért is éreztem kötelességemnek a székely írás eredetének kutatását. Nos, azért, mert 1970-ben, amikor e tudományos kérdésnek a megoldását elhatároztam, a hazai rovológia csődhelyzetben volt. Valakinek ki kellett mozdítania a szekeret a kátyuból s a válsághelyzetekben - mintha ezt tanultuk volna - a fű alól is hősök, muszáj Herkulesek szoktak kinőni a jobb nemzeteknél. A Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetet is hárman írtuk Simon Péterrel és Szekeres Istvánnal. Nem túlzom el a csődhelyzetet, mert azt hasonlóképpen jellemezte Püspöki Nagy Péter és Sándor Klára is. Hol tudományoskodott 1970-ben Fejes László, amikor elhatároztam a székely írás eredetének tisztázását? Még kis porbafinnugrász sem volt. Ha tudom, hogy 1973-ban meg fog születni és ő lesz egykor az ügyeletes jelzőosztogató, akkor talán visszarettenek a feladattól. De nem láthattam a jövőbe.
Az akadémikus "tudomány" akkori álláspontját Róna-Tas András, az alternatívokét meg Forrai Sándor tanár úr álláspontja jellemzi. Az előző az ótürk írásból, az utóbbi meg valahonnan a föníciai írás környezetéből próbálta meg származtatni a székely rovásírást. A tudományos igénnyel ki sem fejtett eredeztetéseik azonban egyaránt nem voltak komolyan vehetők. Róna-Tas András 1996-ban, a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk megjelenését követően be is ismerte, hogy a székely írás eredete ismeretlen. Forrai Sándor pedig úgy távozott közülünk, hogy a rováseredeztető gondolatait rendbe sem tudta szedni, ki sem tudta fejteni, mert nem mérhette fel a kőkori írásemlékek és az indián jelpárhuzamok jelentőségét. "Természetesen" az sem jutott az eszébe senkinek előttem, hogy a magyar népi hieroglifákat összehasonlítsa a székely jelekkel.
Igen, valóban önjelöltként végeztem ezt a munkát, ám sikerrel, mert az áttörés megtörtént. Az akadémikus tudomány átadta a terepet, mert nem volt képes a székely írás eredeztetésére. Ma már tudjuk, hogy a székely írás a végső soron kőkori eredetű magyar hieroglif írásból származik. A sors különös kegye, hogy miközben Fejes László sorait olvasom, aközben kaptam meg a Magyarságkutató Intézet egyik tudományos munkatársának a levelét, amelyben ezt írja (neve és címe a szerkesztőségben, de nem adom ki):
- Elismerendőnek és tiszteletre méltónak tartom az Ön munkásságát, amit minden megbízás, "pénz, paripa, fegyver" nélkül folytat. -
Varga Géza: Kercsi hun turulok szimmetrikus hieroglifikus mondatokkal
Varga Géza: A borjú elbődülése, a finnugrista jelzőosztogatás és a tudományos igényű kritika
Tátrai band: Hajnali szél (Jutalomzene azoknak, akik eddig elolvasták)
1/a. Okunyevi szkíta sztélé a napisten (Hérodotosz szerint Oitoszür, magyarul Üdő úr) ábrázolásával és jelével (középen), valamint a szkíta jel botnaptáron lévő megfelelője (az "ü" rovásbetű, mindkét oldalon), amely lehetővé tette a gyümölcs szó leírását a nyelvészek által a latin betűs írásunk alapján feltételezett gimilc helyett
1/b. ábra. Joggal merül fel kérdés, hogy a Halotti beszéd csupán a latin betűs írásunk kialakulatlansága miatt mutat-e "korai nyelvállapotot"
A kérdés azt firtatja, hogy a gyümölcs szavunkat rovásbetűkkel le tudtuk-e írni a szó valódi alakjának megfelelően a Halotti beszéd korában. Egyúttal azt is állítja, hogy a botnaptár ehhez képest csak 60 évvel későbbi, amivel kivághatta a nyest.hu-nál a biztosítékot.
Roland valódi kérdése tehát az, hogy a Halotti beszéd nevű nyelvemlék "jellegzetességei" csak az akkortájt használatos latin betűs írásunk gyermekbetegségeinek köszönhetők-e? Mert ha igen, akkor a nyelvészeinknek a latin betűs írásunk kialakulatlanságára is alapozott nyelvtörténetét esetleg módosítani kell.
A kérdés izgalmas, sok alakban felbukkant már az alternatív irodalomban, ezért ideje volt már annak, hogy egy nyelvész is válaszoljon rá. Lehetett volna akár jó választ is adni rá, amiből sokat tanulhattunk volna. Kár, hogy a finnugrászoktól nem nagyon szoktunk komolyan vehető választ kapni s ez a mostani sem tűnik minden részletében hitelesnek. Válasz helyett el lett kenve a dolog egy kis jelzőosztogatással. A nyest.hu nem nézte meg, miképpen is van írva a gyümölcs szó a botnaptáron és hogy mikor jelentek meg, hogyan keletkeztek az "ö" és "ü" rovásbetűink. Köreikben nem szalonképes dolog érteni a rovásíráshoz.
Indokolatlanul említett meg?
Roland valódi kérdése tehát az, hogy a Halotti beszéd nevű nyelvemlék "jellegzetességei" csak az akkortájt használatos latin betűs írásunk gyermekbetegségeinek köszönhetők-e? Mert ha igen, akkor a nyelvészeinknek a latin betűs írásunk kialakulatlanságára is alapozott nyelvtörténetét esetleg módosítani kell.
A kérdés izgalmas, sok alakban felbukkant már az alternatív irodalomban, ezért ideje volt már annak, hogy egy nyelvész is válaszoljon rá. Lehetett volna akár jó választ is adni rá, amiből sokat tanulhattunk volna. Kár, hogy a finnugrászoktól nem nagyon szoktunk komolyan vehető választ kapni s ez a mostani sem tűnik minden részletében hitelesnek. Válasz helyett el lett kenve a dolog egy kis jelzőosztogatással. A nyest.hu nem nézte meg, miképpen is van írva a gyümölcs szó a botnaptáron és hogy mikor jelentek meg, hogyan keletkeztek az "ö" és "ü" rovásbetűink. Köreikben nem szalonképes dolog érteni a rovásíráshoz.
Indokolatlanul említett meg?
Én például némi joggal kérdezhetek rá arra, hogy miképpen is kerülök bele ebbe a történetbe. Első pillantásra nem látom igazán indokoltnak és alátámasztottnak a felidézésemet. Roland ugyanis egyértelműen a rovásforrai.hu megjelölt oldalára hivatkozik (1. ábra). A megadott oldal ma is olvasható, rajta a nyest.hu által vitatott korszakba sorolás is megtalálható (2. ábra). Ennyi elég is lett volna a válasz megadásához, ám Fejes László nem érte be vele. Hiába hivatkozik Roland a rovásforrai.hu-ra, amit Szakács Gábor és felesége, Friedrich Klára szerkeszt, valamiért szükségét érezte, hogy engem marasztaljon el helyettük. Rövid úton, minden indoklás nélkül "feltette", hogy az adat tőlem származik. Talán azért, mert minden bokor mögött az én árnyékomat látja és már régen a nyakamba szerette volna akasztani az önjelölt jelzőt? Ugyanezt a szintén sajtós Gáborékkal mégsem lehetett megtenni? Pedig más oka nem nagyon lehetett rá (ha az OSZK nyelvemlék-kiállításának előző évi kudarcát nem számítjuk ide). Zsirai óta a szakma szabályai szerint magára valamit adó finnugrásznak bele kell rúgnia valakibe, ha ismeretterjesztő cikket ír. Azért van ez így, mert így kívánják a tudományosság látszatát kelteni? Erre nincs adatom, ám az biztos, hogy a jelzőosztogatás - a tudományos igényű érveléssel szemben - mérsékeltebb tudással, kisebb befektetéssel is végezhető, tudósi alázatra és becsületre pedig egyáltalán nincs hozzá szükség.
2. ábra. A rovásforrai.hu lapon szerepel a botnaptár XIII. századi besorolása, de a nyest.hu nekem tartogatta a jelzőjét
Amikor azonban a hivatkozott forrásra, a nekem tulajdonított virtus-cikkhez vezető linkre kattintunk, a "Nem létező oldal" felirat jelenik meg (3. ábra). Mit tehetek hozzá ehhez? Találó a nyest.hu cikkének címe. Jellegzetes, finnugrászhoz méltó hamis beszéd ez.
Nem azért hamis, mert a virtus.hu időközben megszűnt és vagy 2000 cikkem lekerült a világhálóról, hanem mert - a személyem túlbecsülésén kívül - nem volt semmi nyilvánvaló oka, hogy engem sejtsen a dolog hátterében.
Nem a bot, hanem a naptár és az "ü" meg "ö" rovásbetűnk kora a fontos
Tudott dolog, hogy Marsigli nem a XIII. században, hanem 1690-ben járt Erdélyben s a feltehetően a kezébe vett bot sem lehetett XIII. századi. Azonban - egy sokadik másolat esetében - a naptárkezdemények koraként joggal felmerülhetett akár a XIII. század is. Sőt Sebestyén Gyula a XI. század emlegetését sem tekintette ördögtől valónak. Ez esetben a rovásbetűkkel írt gyüm(ö)lcs szavunkat is másolgathatták évszázadokon keresztül változatlanul. Ezzel a gondolatmenettel akár az is felvethető, hogy Roland kérdése jogos volt, mert a rovásírásunk kezdettől tökéletesebben rögzítette a magyar szavakat, mint a Halotti beszéd idején használt latin írásunk. Amiben nem is lenne semmi csodálatos. A finnugristák nyelvtörténete pedig nyilvánvalóan hiányos és félreértett adathalmazra épült, hiszen ma sem tudnak semmit az "ö" és "ü" rovásbetűink keletkezéséről. Előadásai során ez volt Forrai Sándor tanár úr álláspontja, amit többen elfogadtunk, mert fel tudta mutatni a GYÜMLCS alakban rótt gyümölcs példáját a latin betűs gimilc alakkal szemben.
A nyest.hu azonban nem a helyzetet kívánhatta tisztázni, hanem egy jó kis jelzőosztogatással próbálta meg eloszlatni a közönségben felébredt gyanút. Ezért mosta össze a lehetséges különböző dátumokat: a bot, a botnaptár hagyomány és a magánhangzójeleink keletkezésének idejét? Ugyanezért nem közölt olyan képet sem a rovásszövegről, ami az olvasónak segített volna megérteni a helyzetet?
Valóban nem könnyű megfelelő képet szerezni a botnaptár (pontosabban Marsigli) rovásszövegéről. Persze a források kiadása nem a hozzánk hasonló önjelöltek feladata lenne. Mégis, Forrai Sándor tanár úr önjelölt módon személyesen járt Olaszországban és beszerezte a rovásnaptár lapjainak fényképét, amit közölt a könyvében a megbízással esetleg rendelkező akadémikus tudomány bajnokai helyett is. (2) Bátorkodott önjelölt módon elolvasni a gyümölcs szót is, valamint meghatározta a botnaptár korát is. Ő sem gondolta, hogy e tudományos kutatáshoz Fejes László beleegyezését kellene kérnie.
Fennmaradt, hogy a rovásnaptárt a székelyek akkor kezdték el használni, amikor a kereszténységgel megismerkedtek, amire akár a XIII. században is sor kerülhetett. Ezt ugyan kései időpontnak érzem, hiszen az erdélyi Gyula 953-ban keresztelkedett meg Bizáncban s kézenfekvő feltevés, hogy ezt összekapcsolhatták a korabeli keresztény naptár használatával is. Legújabban Róna-Tas András is felvetette, hogy az erdélyi Gyulákhoz kötődik a rovásírás korai alkalmazása. Azt már csak én teszem hozzá, hogy a Gyulák szoros kapcsolatban lehettek az Al-Duna vidékén élő szabírhunokkal (Csaba királyfi népével), akik V. századi hun keresztény hagyományokat is átmenthettek.
A valódi kérdés tehát az, hogy az évszázadokon keresztül másolgatott naptárakon milyen állapotban jelent meg a gyümölcs szó s miképpen hangzott a beszélt nyelvben. Gimilc-ként (ez lenne a finnugrizmus álláspontja), vagy gyümölcs-ként (ezt bizonyítja az idők mélyéből felbukkanó botnaptár)? Sajnos, nem rendelkezünk elegendő adattal a kérdés megnyugtató megválaszolásához, a székely írás történetének elemzése azonban szükséges a válaszhoz.
A nyelvészek azt állítják, hogy a magyar hangkészletben korábban nem volt elkülönült "ü" és "ö" hang s a székely írásnak sem volt ilyen betűje. (3) Azaz a prekoncepciójuk szerint korábban olyan mássalhangzós írás volt, mint a sémi írások.
Ezzel szemben a székely írásnak ma is vannak szó- és mondatjelei és sohasem volt mássalhangzós írásnak minősíthető korszaka. Tisztázódott az is, hogy az "ü" és "ö" betűink melyik szójelekből alakultak ki (lásd ezt alább!). Az eredeti hieroglifikus írás egyszótagos szójelei az írás egyszerűsödésekor (az ábécé és az alfabetikus használat kialakulásakor) minden további nélkül alkalmazhatók voltak mássalhangzójelként is, azaz a szó- szótagoló írás közvetlenül alakulhatott át a ma ismert hangzóugrató alfabetikus módba.
Az azonban sokat mond, hogy a finnugrista nyelvészet (Németh Gyula 1934-es tanulmányát kivéve) nem hajlandó szót ejteni a székely írás szó- és mondatjeleiről és sok mindent elkövet a letagadásuk érdekében. Sándor Klára egy beszélgetésünkben díszítésnek nevezte az énlakai Egy Isten mondatjelet, holott egy dísz is lehet elolvasható. Róna-Tas András pedig véletlennek minősítette a népi hieroglifáink és a székely jelek egyezéseit - bár véletlen az írástudományban nincs, a véletlen szó használata csak annak beismerése, hogy a professzor úrnak e téren hiányosak az ismeretei.
3. ábra. Nem csak a hivatkozás nem működik, hanem arra sincs igazi magyarázat, hogy ugyan miért kellene az én portámon keresgélni a hiba forrását (ha egyáltalán van hiba - ugyanis a nyest.hu tisztességesebb felvezetése esetén talán nincs is probléma)
4. ábra. A felirat ebben a változatban valóban alig olvasható, talán mert a nyest.hu költségvetésébe nem fért bele egy grafikus, vagy fotós (vagy csak el szeretné kerülni az ellenőrzés lehetőségét?)
A gyümölcs szó rovásbetűkkel írt alakja
A Marsigli féle rovásírásos szövegek nem voltak ismeretlenek a szakirodalom előtt, de (lévén a rovásírás gyakorlatilag Hunfalvy óta indexen) a nyelvészet nem volt hajlandó azt felhasználni. (1)
Így adódott, hogy a botnaptárt elsőként az önjelölt Forrai Sándor rekonstruálta helyesen és közölte is az 1983-ban megjelent, Küskarácsonytól sülvester estig c. kötetében. E munka részeként az esetenként nehezen olvasható rovásszöveget ki kellett betűznie s ezáltal a magyar nyelvtudomány számára hozzáférhetővé tette. Mivel a szomszédban laktam, gyakran találkoztunk és tőlem kérdezte meg azt is, hogy a könyve kefelenyomatán jól látszanak-e a képek. Ő a látásromlása miatt akkor már semmit sem látott belőle. Nos, a nyomda elhomályosította a képeit, de még mindig sokkal jobbak a nyest.hu által közöltnél (4. ábra). A botnaptárt 1300 körülinek tartotta azon az alapon, hogy 1200 utáni szent a naptárban kevés van s azok az újrarovások (másolások) során is bekerülhettek. Miért ne lehetne ez tárgyalható és megemlíthető megközelítés? Miért kell ezt hamis beszédnek minősíteni? Csak azért, mert alapjaiban kérdőjeleződik meg a finnugrista nyelvtörténet egy rovásírással írt emlék alapján? Ehhez egyre inkább hozzá kell szokniuk finnugrászéknak, hiszen sorra olvasom el a hieroglifikus szövegeinket.
A Marsigli féle rovásírásos szövegek nem voltak ismeretlenek a szakirodalom előtt, de (lévén a rovásírás gyakorlatilag Hunfalvy óta indexen) a nyelvészet nem volt hajlandó azt felhasználni. (1)
Így adódott, hogy a botnaptárt elsőként az önjelölt Forrai Sándor rekonstruálta helyesen és közölte is az 1983-ban megjelent, Küskarácsonytól sülvester estig c. kötetében. E munka részeként az esetenként nehezen olvasható rovásszöveget ki kellett betűznie s ezáltal a magyar nyelvtudomány számára hozzáférhetővé tette. Mivel a szomszédban laktam, gyakran találkoztunk és tőlem kérdezte meg azt is, hogy a könyve kefelenyomatán jól látszanak-e a képek. Ő a látásromlása miatt akkor már semmit sem látott belőle. Nos, a nyomda elhomályosította a képeit, de még mindig sokkal jobbak a nyest.hu által közöltnél (4. ábra). A botnaptárt 1300 körülinek tartotta azon az alapon, hogy 1200 utáni szent a naptárban kevés van s azok az újrarovások (másolások) során is bekerülhettek. Miért ne lehetne ez tárgyalható és megemlíthető megközelítés? Miért kell ezt hamis beszédnek minősíteni? Csak azért, mert alapjaiban kérdőjeleződik meg a finnugrista nyelvtörténet egy rovásírással írt emlék alapján? Ehhez egyre inkább hozzá kell szokniuk finnugrászéknak, hiszen sorra olvasom el a hieroglifikus szövegeinket.
5/1. ábra. Részlet Marsigli feljegyzéseinek 4. lapjáról (Forrai Sándor kötetéből), amely vegyes feljegyzéseket tartalmaz, a kép közepén a gyümölcs szó (a rovásbetűs szavak át vannak húzva, a kép láthatóan igen gyenge felbontású)
5/2. ábra. Az áthúzott gyümölcs szó rovásbetűkkel Forrai Sándor könyvéből
5/3. ábra. Piros vonallal körülrajzoltam a gyümölcs (GYÜMLCS) szó jobbról balra tartó rovásjeleit a Forrai Sándor könyvéből kifényképezett szövegrészleten
5/4. ábra. Ugyanaz a gyümölcs szó piros vonallal kiemelt jelekkel a Sándor Klára könyvéből származó, a nyest.hu által közölt képről
Ha az elmaradt rendszerváltás táján a botnaptárnak nem volt más korszakba sorolása a tors közt kelőben, akkor miért ne ismételhettük volna meg a Forrai Sándor jogos álláspontját? Csak mert gondolkodni mertünk, amíg a nyest.hu tudománya nem volt hajlandó kézbe sem venni a rovásszövegeinket, ezért inkább tévelygett és hallgatott? Azért, mert megoldottuk a székely írás eredeztetésének kérdését, amire az akadémikus áltudomány a haynauista prekoncepciói miatt száz év alatt sem volt képes? Azért, mert a szakma - rovásundorból fakadó - mellőzését figyelmen kívül hagyva fel mertünk használni egy rovásírással írt nyelvemléket is a magyar nyelvtörténet tisztázása érdekében? Ennek éppen ideje volt már.
A rovásbetűkkel írt gyümölcs szó olvasata egybehangzóan GYÜMLCS a különböző szerzőknél.
A kereszténység felvétele és az első botnaptárak megalkotása történhetett jóval korábban is a XIII. századnál, amikor az első hun püspökségeket létrehozták a Turáni-alföldön, de abban a cikkben - bár jogos lett volna - nyilván nem kívántam ennyire kitágítani a témakört. Fejes Lászlónak már a XIII. század is sokk volt.
6. ábra. Forrai Sándor tanár úr magyarázata a botnaptár negyedik oldalán lévő gyümölcs szó másolatáról, amelyhez megkísérelte hozzáolvasni a következő jeleket is
7. ábra. A botnaptár másolatának részlete a gyümölcs szóval Sándor Klára és a nyest.hu nyomán (fent), valamint Forrai Sándor könyvéből (lent), annyi megállapítható, hogy ugyanarról a rovásírásos szövegrészletről beszélünk
Az "ü" és "ö" rovásbetűk története
A finnugrizmus érzékelhető törekvése, hogy a székely írást végső soron a sémi (föníciai és arameus) mássalhangzós írások leszármazottjának minősítse, akár a székely írás ezzel ellentétes tényeinek, a Veit Gailel által említett szó- és mondatjeleink letagadásával is. Ezért állították azt vagy száz éven keresztül, persze minden bizonyíték nélkül, hogy a székely írás az arameus-szogd-ótürk eredeztetési úton jutott a magyarság birtokába. Mivel az arameus írásnak mindössze 18 jele van s azok is csupán egy hangot jelölő mássalhangzójelek, szükségképpen azt kell állítaniuk a székely írásról is, hogy eredetileg mássalhangzós írás volt. A sánta kutya effektus azonban nem nekik dolgozik.
A székely írás magánhangzói (s közte a gyümölcs "ü" és "ö" rovásbetűje) nem származhattak a sémi írásokból, mert azokban nincsenek magánhangzók. Ezeket nekünk valamikor fel kellett találnunk, vagy át kellett vennünk valahonnan. Kézenfekvően az őseink jelkészletéből származnak, mert az ősöktől örökölt vallás csak a vérrel együtt változik - s e jelek eredetileg az ősvallás jelképei voltak.
A sémi írásokat megelőző korok írásrendszereiben vannak magánhangzók, vagy a székely magánhangzóknak megfelelő szójelek, amelyekből a székely írás magánhangzói kialakulhattak. E cikk szempontjából elegendőnek tűnik annak valószínűsítése, hogy a székely írásnak a Halotti beszéd leírásának időpontjában is lehetett "ü" és "ö" betűje. A Halotti beszéd lejegyzőjének a korlátozott latin betűkészlet nem tette lehetővé a szó pontos leírását. Rovásjelekkel azonban pontosan le tudtuk írni a gyümölcs szavunkat, mert évezredeken át rendelkeztünk az Üdő szójelével, amelyből a botnaptáron alkalmazott "ü" betűnk bármikor kialakulhatott, amikor arra szükség volt.
Első lépésként azt tárgyaljuk, hogy a székely írásnak volt-e valaha is mássalhangzóírás jellege. Előrebocsátom: nem volt. Ezt támasztja alá az is, hogy a székely írás két "ü" betűje két különböző szójelből (az ügy "folyó" és üdő "idő" hieroglifákból) alakult ki az akrofónia során.
8/a. ábra. A hettita hieroglif írásban megtalálható Utu "Idő" sumer napisten jele (Gelb nyomán, balra), egy okunyevi szkíta sztélé jele (feltehetően Oitoszür "Idő úr" napisten jele, középen) és a székely írás sugaras Napot ábrázoló "ü" betűje (az Üdő szóból alakult ki az akrofónia során, jobbra), a hettita jelen még látható jobb és bal oldali középső napsugarak jelölése azért halt el, mert a rovástechnológia nem kedvez a vízszintes vonalaknak
8/b. ábra. A kercsi hun ékszertöredék központi eleme az Üdő hieroglifa, mai magyarsággal a Lyukó úr a nagyon nagy Idő olvasatot adja jobbról is, meg balról is
9. ábra. A hullámot (vizet) ábrázoló sumer L565 "vizesárok" szójel (balra), ismeretlen jelentésű szakkezi szkíta jel (középen) és a székely írás "ü" (ügy "folyó") jele (jobbra)
A 8. és a 9. ábrán látható jelsorozatok azt bizonyítják, hogy a székely írás jelei egy hieroglifákat (vallási jelentőségű szójeleket) alkalmazó nemzetközi jelszótárból származnak. Végső soron ebből merítettek a sémi írások is, de nem vették át a magánhangzókat, hiszen nekik nyelvi okok miatt a magánhangzók jelölésére nem volt szükségük.
A székely "ü" betűk az Üdő és az ügy szójeléből keletkeztek. Az "ö/ő" betűnk pedig a kő szójeléből alakult ki (l. Magyar hieroglif írás!). A kő szójeléből jelhasadás során két rovásbetűnk is kialakult: a "csíki ö" és a "harmadik k". (Ez utóbbi jelhasadásról A székely írás harmadik k jele c cikkben is olvashat az érdeklődő.) Vagyis a székely írás sohasem volt mássalhangzós írás - mert akkor nem lehetne rekonstruálni a magánhangzóink, közte mindkét "ü/ű", valamint az "ö/ő" betűnk akrofóniáját. Ha egy mássalhangzós írást a magánhangzókkal ki kellett volna egészíteni valaha is, akkor elegendő lett volna csak egyetlen "ü" betűt feltalálni, vagy átvenni. Ha mégis két "ü" betűnk van és azoknak rekonstruálhatjuk az akrofóniáját is, akkor az annak bizonyítéka, hogy a székely ábécé a szójeleket alkalmazó magyar hieroglif írásból alakult ki a magyar nyelv rögzítésére.
A gyümölcs szóban használt, sugaras Napot ábrázoló "ü" (Üdő) jel genetikusan összefügg Utu "Idő" sumer napisten nevével, a hettita (újabban luviainak, vagy anatóliainak nevezett) hieroglif írásban fennmaradt jelével és felismerhető a szkíta napistennek, Oitoszürnek (Idő úrnak) állított sztéléken is. S hogy nem kivételes véletlenről van szó, azt egyrészt az bizonyítja, hogy a székely írást legalább 20 formai egyezés, ezen belül több tartalmi rokonság is köti a hettita, a sumer és a 6000 éves Tepe Yahja-i jelkészlethez egyaránt. A Nemetz Tibor matematikussal elvégzett valószínűségszámításunk azt is bebizonyította, hogy ezek a kapcsolatok genetikusak. S nincs okunk azt hinni, hogy ez a sugaras Napot ábrázoló "ü" (Üdő) jelünk, amelyet évezredeken át használtunk, a nyelvészeink kedvéért a Halotti beszéd írásakor kiveszett volna a használatból.
Ha a nyelvészek engem kérdeznének (de persze nem számítok rá igazán), akkor azt javasolnám nekik, hogy kezdjék el kutatni a székely írás eredetét, ám az arameus-szogd-ótürk eredeztetést addig is tegyék az alátámasztást nélkülöző téveszmék tárába. Amíg ezt a számukra új ismerethalmazt feldolgozzák, kérdőjelezzék meg az eddig tanított magyar nyelvtörténet vonatkozó szakaszait is, akár A-tól Z-ig.
Második pillantás
Fentebb azt írtuk, hogy első pillantásra érthetetlen, miért gondolja a nyest.hu tőlem származónak a XIII. század felmerülését és miért gondolta szükségesnek az önjelölt jelzőm kiosztását. A jelenségen töprengve aztán feltűnik, hogy néhány további dolog sincs rendben ezzel a cikkel. Például miért kapta a Hamis beszéd címet? Mi a hamis abban, hogy a rovásjelekkel pontosabban leírt gyümölcs szóra rákérdez valaki és a XIII. századot meri emlegetni? Fejes Lászlótól nem tudjuk meg. Valódi érvelés helyett csupán jelzőt osztogat, a cikkéből első olvasatra nem derül ki, mi lehet a baja. A történtek időbeli sorrendje azonban megenged egy sejtést. Lehetséges magyarázatként feldereng egy általánosan nyomott hangulat, amit az OSZK-ban rendezett nyelvemlék-kiállítás mellékhatása és Monok István leváltása okozhatott az akadémikus tudomány, főleg a nyelvészek köreiben. Ebben a "tudós" társaságban szinte természetes, hogy a saját évszázados mulasztásuk (a székely írás kutatása elhanyagolásának) súlyát nem képesek felmérni, helyette a kritikát megfogalmazókat, a figyelmen kívül hagyott adatokat felmutatókat vádolják önjelöltséggel és sötét beszéddel.
Az önjelölt magyarázata
Visszatérve az önjelölt jelzőmre, gondolom, hogy ezzel ama társaságba lettem besorolva, ahová Kőrösi Csoma Sándor és Dugonics Títusz is tartozik. Egyikük sem kapott ugyanis hivatalos megbízást arra a cselekedetére, ami miatt mindaddig fennmarad a nevük, amíg lesz magyar nemzet. Sejtem persze, hogy Fejes László nem vállonveregetésnek szánta a jelzőt, ezért a gyengébbek kedvéért meg kell indokolnom, miért is éreztem kötelességemnek a székely írás eredetének kutatását. Nos, azért, mert 1970-ben, amikor e tudományos kérdésnek a megoldását elhatároztam, a hazai rovológia csődhelyzetben volt. Valakinek ki kellett mozdítania a szekeret a kátyuból s a válsághelyzetekben - mintha ezt tanultuk volna - a fű alól is hősök, muszáj Herkulesek szoktak kinőni a jobb nemzeteknél. A Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetet is hárman írtuk Simon Péterrel és Szekeres Istvánnal. Nem túlzom el a csődhelyzetet, mert azt hasonlóképpen jellemezte Püspöki Nagy Péter és Sándor Klára is. Hol tudományoskodott 1970-ben Fejes László, amikor elhatároztam a székely írás eredetének tisztázását? Még kis porbafinnugrász sem volt. Ha tudom, hogy 1973-ban meg fog születni és ő lesz egykor az ügyeletes jelzőosztogató, akkor talán visszarettenek a feladattól. De nem láthattam a jövőbe.
Az akadémikus "tudomány" akkori álláspontját Róna-Tas András, az alternatívokét meg Forrai Sándor tanár úr álláspontja jellemzi. Az előző az ótürk írásból, az utóbbi meg valahonnan a föníciai írás környezetéből próbálta meg származtatni a székely rovásírást. A tudományos igénnyel ki sem fejtett eredeztetéseik azonban egyaránt nem voltak komolyan vehetők. Róna-Tas András 1996-ban, a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk megjelenését követően be is ismerte, hogy a székely írás eredete ismeretlen. Forrai Sándor pedig úgy távozott közülünk, hogy a rováseredeztető gondolatait rendbe sem tudta szedni, ki sem tudta fejteni, mert nem mérhette fel a kőkori írásemlékek és az indián jelpárhuzamok jelentőségét. "Természetesen" az sem jutott az eszébe senkinek előttem, hogy a magyar népi hieroglifákat összehasonlítsa a székely jelekkel.
Igen, valóban önjelöltként végeztem ezt a munkát, ám sikerrel, mert az áttörés megtörtént. Az akadémikus tudomány átadta a terepet, mert nem volt képes a székely írás eredeztetésére. Ma már tudjuk, hogy a székely írás a végső soron kőkori eredetű magyar hieroglif írásból származik. A sors különös kegye, hogy miközben Fejes László sorait olvasom, aközben kaptam meg a Magyarságkutató Intézet egyik tudományos munkatársának a levelét, amelyben ezt írja (neve és címe a szerkesztőségben, de nem adom ki):
- Elismerendőnek és tiszteletre méltónak tartom az Ön munkásságát, amit minden megbízás, "pénz, paripa, fegyver" nélkül folytat. -
Így is lehet értékelni ugyanazt a teljesítményt. Nem én vagyok más és nem is a teljesítményem, pusztán az értékelő változott. Az egyik ember, a másik meg csak egy finnugrász.
Jegyzetek
(1) A rovásírás "tudomány" általi megvetése és indexen tartása szomorú tény, sajnos ma sincs ebben semmi túlzás. Ha voltak is becsületes kutatók, akik a rovásírással írt szövegeinket létezőnek tekintették, a finnugrista nyelvtudományra nem ők gyakoroltak meghatározó hatást. Az alábbiak csak a jéghegy csúcsát jelentik, a gyűlölet és az undor a csontjaiba épült ennek az akadémikus "tudós" társadalomnak. Kiemelt tisztelet a kivételnek!
- Emlékezetes Sándor Klára nyelvész 1996-os tanulmánya, amelyben azt is megkérdezte, miért kell a rovásírással egyáltalán foglalkozni.
- Horváth Iván az ELTE tanszékvezetője megírhatott és az ELTE honlapján tarthatott egy tanulmányt, amelyben a humanisták által kitaláltnak próbálta beállítani a székely írást.
- A Magyar Nemzeti Múzeumba letéti szerződéssel leadott budapesti hun(?) jelvény rovásjeleket hordozó felületét restaurálás ürügyével barbár módon lereszelhették és tíz év alatt nem voltak képesek a szerződésben vállalt tudományos igényű publikáció megírására.
- Az Országos Széchenyi Könyvtárban 2010-ben tartott nyelvemlék-kiállításról kimaradtak a rovásbetűs nyelvemlékeink. Előzőleg ugyan két éven át nyaggattam őket a budapesti hun(?) jelvény és általában a székely írással írt nyelvemlékeink kiállításáért, de még értelmes választ sem kaptam a felvetésemre, Monok István főigazgatóhoz el sem jutottam. A virtus.hu-n megjelent cikkeim hatására a kiállítás megnyitóján kitettek egy magyarázkodást, miért is nincsenek jelen a rótt nyelvemlékeink (nekem azt mondták, hogy azért, mert a kiállítást megrendelő MTA csak a latin betűseket kérte). Ez a magyarázkodás aztán szembesítette a magyar nyelvésztársadalom kiállításon megjelent krémjét rótt nyelvemlékeink tudatos mellőzésének tényével. A dolog vége az lett, hogy Hiller István miniszter rögvest lecserélte az OSZK főigazgatóját, bár aligha ő volt felelős a nyelvészek haynauista beidegződéséért. Erről a sajnálatos esetről itt olvashat néhány sort az olvasó. Az eset óta mintha gyakrabban előfordulna, hogy a nyelvészek vetnek egy pillantást a rótt nyelvemlékeinkre. Érzékelhető a szerény személyem iránt megnyilvánuló eltúlzott, ám a legkevésbé sem szeretetteljes figyelem is. Talán a nyest.hu cikkébe is ezért kerültem.
(2) Az elmaradt rendszerváltás táján végigtelefonáltam az MTA elnöki titkárságától kezdve az akadémiai intézeteket azt tisztázandó, hogy a feladataik között szerepel-e a székely rovásírás kutatása. Egyértelmű nem volt a válasz mindegyik esetben. Néha még sértődöttséget is hallani véltem a drót tulsó oldaláról. Az ötlet is elképesztő lehetett a számukra, hogy bármi dolguk lehetne ezzel az írással.
(3) Az államalapítás után, amikor elkezdett kiépülni a közigazgatás rendszere ... "Ebben az időben az [ü]-t és az [ö]-t nem úgy írták, mint ma, már csak azért sem, mert [ö] ekkor még nem volt a magyarban, ill. ekkoriban alakult ki, és egy ideig nem jelölték. Az [ü]-t ugyanúgy írták, mint az [u]-t: u, v vagy w (ezek a betűk a [w]-t, később a [v]-t is jelölhették), vagy az e-vel kombinálták: eu, ev vagy ew." nyest.hu: Miért van a magyarban az s és az sz „fordítva”?
(1) A rovásírás "tudomány" általi megvetése és indexen tartása szomorú tény, sajnos ma sincs ebben semmi túlzás. Ha voltak is becsületes kutatók, akik a rovásírással írt szövegeinket létezőnek tekintették, a finnugrista nyelvtudományra nem ők gyakoroltak meghatározó hatást. Az alábbiak csak a jéghegy csúcsát jelentik, a gyűlölet és az undor a csontjaiba épült ennek az akadémikus "tudós" társadalomnak. Kiemelt tisztelet a kivételnek!
- Emlékezetes Sándor Klára nyelvész 1996-os tanulmánya, amelyben azt is megkérdezte, miért kell a rovásírással egyáltalán foglalkozni.
- Horváth Iván az ELTE tanszékvezetője megírhatott és az ELTE honlapján tarthatott egy tanulmányt, amelyben a humanisták által kitaláltnak próbálta beállítani a székely írást.
- A Magyar Nemzeti Múzeumba letéti szerződéssel leadott budapesti hun(?) jelvény rovásjeleket hordozó felületét restaurálás ürügyével barbár módon lereszelhették és tíz év alatt nem voltak képesek a szerződésben vállalt tudományos igényű publikáció megírására.
- Az Országos Széchenyi Könyvtárban 2010-ben tartott nyelvemlék-kiállításról kimaradtak a rovásbetűs nyelvemlékeink. Előzőleg ugyan két éven át nyaggattam őket a budapesti hun(?) jelvény és általában a székely írással írt nyelvemlékeink kiállításáért, de még értelmes választ sem kaptam a felvetésemre, Monok István főigazgatóhoz el sem jutottam. A virtus.hu-n megjelent cikkeim hatására a kiállítás megnyitóján kitettek egy magyarázkodást, miért is nincsenek jelen a rótt nyelvemlékeink (nekem azt mondták, hogy azért, mert a kiállítást megrendelő MTA csak a latin betűseket kérte). Ez a magyarázkodás aztán szembesítette a magyar nyelvésztársadalom kiállításon megjelent krémjét rótt nyelvemlékeink tudatos mellőzésének tényével. A dolog vége az lett, hogy Hiller István miniszter rögvest lecserélte az OSZK főigazgatóját, bár aligha ő volt felelős a nyelvészek haynauista beidegződéséért. Erről a sajnálatos esetről itt olvashat néhány sort az olvasó. Az eset óta mintha gyakrabban előfordulna, hogy a nyelvészek vetnek egy pillantást a rótt nyelvemlékeinkre. Érzékelhető a szerény személyem iránt megnyilvánuló eltúlzott, ám a legkevésbé sem szeretetteljes figyelem is. Talán a nyest.hu cikkébe is ezért kerültem.
(2) Az elmaradt rendszerváltás táján végigtelefonáltam az MTA elnöki titkárságától kezdve az akadémiai intézeteket azt tisztázandó, hogy a feladataik között szerepel-e a székely rovásírás kutatása. Egyértelmű nem volt a válasz mindegyik esetben. Néha még sértődöttséget is hallani véltem a drót tulsó oldaláról. Az ötlet is elképesztő lehetett a számukra, hogy bármi dolguk lehetne ezzel az írással.
(3) Az államalapítás után, amikor elkezdett kiépülni a közigazgatás rendszere ... "Ebben az időben az [ü]-t és az [ö]-t nem úgy írták, mint ma, már csak azért sem, mert [ö] ekkor még nem volt a magyarban, ill. ekkoriban alakult ki, és egy ideig nem jelölték. Az [ü]-t ugyanúgy írták, mint az [u]-t: u, v vagy w (ezek a betűk a [w]-t, később a [v]-t is jelölhették), vagy az e-vel kombinálták: eu, ev vagy ew." nyest.hu: Miért van a magyarban az s és az sz „fordítva”?
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Varga Géza: Az akadémikus tudomány átadta a terepet, nem képes a székely írás eredeztetésére
Varga Géza: A Tejút hasadékában kelőnapistent ábrázolja-e a székely írás „us ” (ős) jele? (OSZK MEK)
Varga Géza: Budapesti hun(?) jelvény bibliográfia
Magyar Nyelvemlékek (Kiállítás az Országos Széchenyi Könyvtárban)
Varga Géza: Az akadémikus tudomány átadta a terepet, nem képes a székely írás eredeztetésére
Varga Géza: A Tejút hasadékában kelőnapistent ábrázolja-e a székely írás „us ” (ős) jele? (OSZK MEK)
Varga Géza: Budapesti hun(?) jelvény bibliográfia
Varga Géza: Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása
Magyar Nyelvemlékek (Kiállítás az Országos Széchenyi Könyvtárban)
Varga Géza: Kercsi hun turulok szimmetrikus hieroglifikus mondatokkal
Varga Géza: A borjú elbődülése, a finnugrista jelzőosztogatás és a tudományos igényű kritika
Tátrai band: Hajnali szél (Jutalomzene azoknak, akik eddig elolvasták)
Varga Géza
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése