Egy fejezet a fenti címlappal megjelent kritikai kötetemből, amelyben Mandics György Róvott múltunk c. trilógiájára válaszolok
1. ábra. Rövid részlet Mandics
György rovológiai kötetéből; a kérdőjel arra utal, hogy nem hisz a
magyarság antik eredetű (írás)kultúrájában, a betű- és mondatszerkesztési hibát
is tartalmazó mottó pedig a véleményét fejezheti ki a másként gondolkodókról;
ez a stílus esetleg megszokott lehetett annál a temesvári harckocsihadosztálynál,
amelynek céljai között Szeged és Szolnok is szerepelhetett, s amelynél Mandics
György politikai tisztként szolgált Ceausescu idején
Közhely, hogy
a lét határozza meg a tudatot. Nincs ez másként az írástörténeti kutatások
terén sem. Ha az elnyomó hatalom a hamis állítások terjesztésének kedvez, akkor
könnyen akad jelentkező, aki a hamis állítások képviseletében lép fel. E
fellépés visszavezethető megélhetési okra is, fakadhat zsigeri gyűlöletből,
vagy betudható a nehezen megváltoztatható „tudós” téveszmék hatásának is.
Az elmúlt
évszázadokban szinte folyamatosnak mondható, az egykori szép hazánk egyes
területein ma is fennálló osztrák, tót, oláh, rác és egyéb megszállások
kitermelték az idegenszívűek meg- megújuló dominanciáját a „tudományos élet”
területén is. A magyargyűlöletüket alig leplező „szakértő urak” a Tudomány
álruháját a vállukra terítve bátran szórják a „finnugrista szókincset” a kutatás
munkáját helyettük elvégző értelmiségre.
Amikor a székely
írás eredetéről van szó, érdemben nem is vizsgálják azokat az
adatokat, amelyek a magyar jelkincs korai és belső (azaz magyar) eredetét
bizonyítják, csupán elítélő jelzőket osztogatnak. Mintha jelzőosztogatással a
tudományos kérdéseket meg lehetne válaszolni.
Van e
stílusnak képviselője a dilettánsok között is. Ha némelyik hozzá nem értő
magyargyűlölő hasonlítani akar az akadémikus áltudomány szerzőihez, akkor ő is elítélő
jelzőket kezd osztogatni. Mosolyt fakasztó, hogy mindezt a Tudományra hivatkozva
teszik; bár a magyar írástörténet alapfogalmaival sincsenek tisztában.
A bamba tömeg
nem mindig lát át a szitán, ezért akár ünnepelni is hajlandó a kultúráján
gúnyolódókat; ha azt kemény kötésben, jó sok képpel illusztrálva teszik az
asztalára.
Alább két
reakciót is bemutatunk, amelyek szerzői már azt is kifogásolják, ha a múltunkat
kutatjuk. Elfogadhatatlan a számukra ama kérdés puszta felvetődése is, hogy
kereshető-e a magyar kultúra (azon belül a székely
rovásírás) kezdete az antik kultúrákban, vagy azt megelőzően?
Előbb
Nemeskürthy tanár úr rótta meg a magyar múlt búvárait a tőle megszokott
irodalmi stílusban, arra emlékeztetve, hogy ékkövek után kotorászunk az elhalt
elődök ládájában. Nem volt ez nyíltan elítélő, vagy sértő; az olvasó mégis úgy
érezhette, mintha meg lennénk róva, hiszen illetlen dolog mások holmijában
kutatni. Ugyanis Nemeskürthy tanár úr elmulasztotta hozzátenni, hogy az
örökösnek kötelessége felmérnie és felhasználnia az örökségét.
Mandics
György frissen kiadott írástörténeti tárgyú kötetének egyik
fordulata is (Róvott múltunk, II. 2011.) hasonló gondolatkörben fogant, csak
nyersebben fogalmaz. A 167. oldalon, „Az
antik magyar örökség?” fejezet alcímében ugyanis a következő bökvers
olvasható:
"Nem mind tiéd, mi antik, Ti sírrabló brigantik."
Etrúriai rendőrmondás
(M.
Gy. átköltése)
Nem néztem át
a célból a fejezetet, hogy megállapítsam, hány tökfej és hány zseni neve
sorakozik benne. Egyben azonban mindannyian azonosak lehetnek: a régmúltban
keresték a magyar jelkultúra eredetét.
Mifelénk az
járja, hogy a történelmünk kutatói megérdemlik a tiszteletünket. Ennek szellemében
tiszteletet, de legalább az útszéli hang kerülését várnánk a szerzőtől is.
Ezzel azonban meredeken szembemegy a szerző által alkalmazott „sírrabló
brigantik” jelzős szerkezet.
A szerző
kifakadása mögött nem áll tudományos igényű bizonyítás. Mandics
György nem cáfolja meg az állításokat, sőt esetenként nem is érti,
mire alapozódik a magyar
íráskultúra antik (vagy még régebbi) eredeztetésének egyik – másik
elmélete. Hiszen sok esetben fogalma sincs a vonatkozó íráselméleti
megfontolásokról és a magyar írástörténet tényeiről; de talán nem is volt
annyira fontos számára ez a kérdés, hogy elmélyülten tanulmányozza.
Mandics
György csupán felhördül a számára képtelen ötlettől és illetlen
jelzőket osztogat hirtelen felindulásában.
Leletek bizonyítják hogy a Krisztus előtti 1500-as években Ugaritban (a mittani birodalom idején) már használták az ékjeles hangzó abc-ét. ezeknek az ékjeleknek egyenes írástechnikai következménye a rovásírás. A Hettita birodalom is átvette ezt jelrendszert. az ógörög írásjelek is rovás jelek voltak. röviden ennyit. Varga úr! ne törődjön ezekkel a tudományos provokatőrökkel ezeknek ez a dolguk, és Komoróczi Professzor úr is mondta (szabadon idézve) soha nem fogja elismerni pl a sumér-magyar nyelvi azonosságot.
VálaszTörlésKedves László! Ha a megfogalmazásokon finomítani is lehetne, értem a mondanivalóját és a lényget tekintve igazat is adok. Azaz a mi rovásírásunk nem az ugariti ékírás következménye, hanem az ugariti ékírás előzménye (egy sejthető lineáris jelkészlet) volt hasonló a mi rovásírásunkhoz. A sumer-magyar nyelvi azonosság helyett inkább rokonságot mondanék. S ez - akár elismerik, akár nem - létezik. Ádámról és Éváról minden nyelv rokona minden nyelvnek s csak az a kérdés, hogy miképpen. BUÉK!
VálaszTörlésA "bamba tömeg" helyett én inkább "tájékozatlan olvasók" kifejezést gondolnám...
VálaszTörlésMandicsnak valószínűleg van egy olyan őstörténeti gondolat gyűjteménye ami a Balkánról és a szláv kultúr körről szól, de most itt van aktivizálva és sok a vele egy húron pendülő "idegen"