Megjelent három cikk, amelyben a szerzők egymással feleselnek, azonban mindegyikük érvelésében keveredik a mag és az ocsú.
A vita egy korábbi genetikai cikk utórezgése, amely a Kásler Miklós orvosprofesszor vezette kutatócsoport eredményeit közölte arra vonatkozóan, hogy a történészek által
III. Bélának tulajdonított csontmaradványok DNS-vizsgálata eurázsiai (értsd: nem obi-ugor, hanem hun) származást
mutat. Ez a genetikai cikk nem is állt magában, mert hasonló megállapításra jutott (hun eredetet mutatott ki) Neparáczki Endre genetikus is a honfoglalók csontanyagának vizsgálata alapján. Várható a hasonló cikkek szaporodása a nem is távoli jövőben, amiből arra gondolna a szemlélő, hogy a finnugrászok java mégis csak észhez fog térni. Ám ennek még semmi jele.
Jellemző, hogy a genetikusok adatát a hun-magyar azonosságról az a finnugrista nyelvészet próbálja megkérdőjelezni, amelyik nem hajlandó 3-4 hun szónál többet ismerni (azokról is az derül ki, hogy nem hun szavak). Ebből következően ugyanis a véleménye elvileg sem lehet mérvadó. Ez persze - bár kellene - mit sem von le az alábbi cikkeikben is megütközést keltő finnugrista önbizalomból, ami a "legutóbbi átkos" könyvkiadási és véleménydiktatúrájának, egy magyargyűlölő hatalomnak az öröksége. A kultúrpolitikában is elmaradt a rendszerváltás. Igaza van a Magyar Időknek, amikor ennek a tudományos érvekkel alá nem támasztható tudomány- és nemzetellenes helyzetnek a megváltoztatását sürgeti.
1. ábra. Római kori (orrvédésre nem, de a világnézet kifejezésére alkalmas) arany orrvédő Alsóhetényből, a magyar hieroglif írás Ten "isten" jelét társítja a Krisztus-monogrammal, a lelet nyilvánvalóan a rómaiak által Pannóniában letelepített hun osztagok hagyatéka
Jellemző, hogy a genetikusok adatát a hun-magyar azonosságról az a finnugrista nyelvészet próbálja megkérdőjelezni, amelyik nem hajlandó 3-4 hun szónál többet ismerni (azokról is az derül ki, hogy nem hun szavak). Ebből következően ugyanis a véleménye elvileg sem lehet mérvadó. Ez persze - bár kellene - mit sem von le az alábbi cikkeikben is megütközést keltő finnugrista önbizalomból, ami a "legutóbbi átkos" könyvkiadási és véleménydiktatúrájának, egy magyargyűlölő hatalomnak az öröksége. A kultúrpolitikában is elmaradt a rendszerváltás. Igaza van a Magyar Időknek, amikor ennek a tudományos érvekkel alá nem támasztható tudomány- és nemzetellenes helyzetnek a megváltoztatását sürgeti.
2. ábra. Lomovátovói lelet a magyar hieroglif írás ős és ten (a székely írás "us" és "nt/tn") jelével, az írásemlék e két jelének olvasata: Isten, a lomovátovói kultúrát a hunokhoz kötik, a ten jel ezen az arcon is "orrvédő", a lelet tetején lévő sarok Ak ügy jelsorozat olvasata mai magyarsággal a "sarkon van a Heraklész folyó (az Istennel azonos Tejút, égig érő fa)"
A Magyar Idők cikke
A Történelmünk rehabilitációja elkerülhetetlen c. cikk azt állapítja meg, hogy a genetikusok új adata felszította a finnugor rokonság körüli állóháborút. Ez igaz, de a cikknek vannak hibái is. Például nem sikerült megállapítanom a könyvtáros szerző nevét (az állását féltheti?). Némelyik mondatát ismételten elolvasva sem sikerült megértenem. Annyi azonban nyilvánvaló, hogy szerinte a magyar nyelv finnugor
származtatása a Habsburg-idők öröksége.
A Magyar Idők cikkének szerzője nyilvánvalóan téved, amikor a nyelvészeken a nemzeti dicsőség elismerésének elmaradását kéri számon. Ez a szakmailag alátámaszthatatlan finnugrista tagadás ugyan nem szép dolog, pláne közpénzen végezve, a tudománynak mégsem lehet célja semmiféle (sem nemzeti, sem nemzetellenes) politikai álláspont szolgálata. Ezért ezt a jogos kifogást a finnugristák mindig könnyedén hárítani tudják, amint azt rögvest meg is tették az esetünkben is. Könnyű volt leütniük a labdát, mert az indokolt kifogás rosszul volt megfogalmazva. Így aztán a magyar őskultúra letagadói a korrekt tudós szerepében tetszeleghetnek, pedig ez a talapzat nem illeti meg őket, mert nem korrektek. A finnugrista álláspont ugyanis egy politikai célt szolgál: a magyarság megfosztását a Kárpát-medencére vonatkozó történelmi jussától a hun-magyar azonosság letagadásával. Jó volt ez a cél a Habsburgoknak és jó azoknak is, akik most bitorolják, vagy akiknek fáj rá a foga. A nemzeti érdek szolgálatának elmaradására való hivatkozással ennek ellenére sem lehet bírálni egy tudóscsoport álláspontját, mert a tudomány csak a megismerést szolgálhatja, a politikát nem.
Azt persze a szemükre lehet vetni, ha nem mondanak igazat. Ezt a tudományos vita eszközeivel (esetünkben a hun-magyar kapcsolat tényeinek jobb leírásával) kell bizonyítani. Erre alkalmasnak látszik a genetika és a magyar írástörténet is, mert ezek a rohamléptekkel fejlődő tudományterületek sorra szállítják a Haynau által megalapozott finnugrista mesét cáfoló új tényeket. Az írástani adatok segítségével a csontokhoz köthető a valamikor használt nyelv is - azaz a finnugrászok minden blöffje semmivé foszlik a két tudományterület várt együttműködésének köszönhetően.
Tapasztalható, hogy a finnugrászok a rövid távú érdekeiket szolgálva elzárkóznak a felmerülő kérdések széles körben történő megvitatásától. Például az MTA vitát rendezett a Bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókáról, de arról a nyilvánosságot kizárta (olyan is lett az eredménye). Ugyanez tapasztalható az interneten közreadott videóikon is, ahol a hozzászólás lehetőségét rendre letiltják, nehogy egy kívülálló helyreigazítsa őket. Ugyancsak hallgat Lovász László is, az MTA matematikus elnöke, amikor pedig egy valószínűségszámítással ellenőrizhetné, hogy Róna-Tas András igazat mond-e. A tények megismerésénél azonban fontosabb lehet nekik a mundér védelme és persze tarthatnak a kritika jogosságának bebizonyosodásától is.
A Magyar Idők cikkírója joggal hivatkozik arra, hogy a magyar krónikák és a korai tudományos vélemények még kétség nélkül mondják hun eredetűnek a magyarságot. Csak Hunfalvy és Budenz erőszakolta bele a köztudatba, hogy a magyar nyelv finnugor alapokra épült, ám ők akkor és a követőik még egy ideig nem tettek különbséget a magyar nyelv és a nép származása között (4. ábra). A Magyar Idők indokoltan könyveli el sikerként azt, hogy az MTA álláspontja szerint a nyelvet újabban már nem kötik a testi származáshoz.
3. ábra. Hun halotti álarc Kirgiziából (1. szd.), a hunok magyar nyelvéről tanúskodik, hogy az orron és az arcon van a magyar hieroglif írás szár "úr" jele, ugyanis ez a négy szó ugyanabba a szóbokorba tartozik (de csak a magyar nyelvben), az időtlen hagyományokon alapuló ősvallási ábrázolás megőrizte a hozzá kötődő szókapcsolatokat is, a hunok az orrot alkalmasnak gondolták a világnézetük jelzésére, az Isten (Ten, szár, úr) felidézésére
A Magyar Idők cikkének szerzője nyilvánvalóan téved, amikor a nyelvészeken a nemzeti dicsőség elismerésének elmaradását kéri számon. Ez a szakmailag alátámaszthatatlan finnugrista tagadás ugyan nem szép dolog, pláne közpénzen végezve, a tudománynak mégsem lehet célja semmiféle (sem nemzeti, sem nemzetellenes) politikai álláspont szolgálata. Ezért ezt a jogos kifogást a finnugristák mindig könnyedén hárítani tudják, amint azt rögvest meg is tették az esetünkben is. Könnyű volt leütniük a labdát, mert az indokolt kifogás rosszul volt megfogalmazva. Így aztán a magyar őskultúra letagadói a korrekt tudós szerepében tetszeleghetnek, pedig ez a talapzat nem illeti meg őket, mert nem korrektek. A finnugrista álláspont ugyanis egy politikai célt szolgál: a magyarság megfosztását a Kárpát-medencére vonatkozó történelmi jussától a hun-magyar azonosság letagadásával. Jó volt ez a cél a Habsburgoknak és jó azoknak is, akik most bitorolják, vagy akiknek fáj rá a foga. A nemzeti érdek szolgálatának elmaradására való hivatkozással ennek ellenére sem lehet bírálni egy tudóscsoport álláspontját, mert a tudomány csak a megismerést szolgálhatja, a politikát nem.
Azt persze a szemükre lehet vetni, ha nem mondanak igazat. Ezt a tudományos vita eszközeivel (esetünkben a hun-magyar kapcsolat tényeinek jobb leírásával) kell bizonyítani. Erre alkalmasnak látszik a genetika és a magyar írástörténet is, mert ezek a rohamléptekkel fejlődő tudományterületek sorra szállítják a Haynau által megalapozott finnugrista mesét cáfoló új tényeket. Az írástani adatok segítségével a csontokhoz köthető a valamikor használt nyelv is - azaz a finnugrászok minden blöffje semmivé foszlik a két tudományterület várt együttműködésének köszönhetően.
Tapasztalható, hogy a finnugrászok a rövid távú érdekeiket szolgálva elzárkóznak a felmerülő kérdések széles körben történő megvitatásától. Például az MTA vitát rendezett a Bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókáról, de arról a nyilvánosságot kizárta (olyan is lett az eredménye). Ugyanez tapasztalható az interneten közreadott videóikon is, ahol a hozzászólás lehetőségét rendre letiltják, nehogy egy kívülálló helyreigazítsa őket. Ugyancsak hallgat Lovász László is, az MTA matematikus elnöke, amikor pedig egy valószínűségszámítással ellenőrizhetné, hogy Róna-Tas András igazat mond-e. A tények megismerésénél azonban fontosabb lehet nekik a mundér védelme és persze tarthatnak a kritika jogosságának bebizonyosodásától is.
A Magyar Idők cikkírója joggal hivatkozik arra, hogy a magyar krónikák és a korai tudományos vélemények még kétség nélkül mondják hun eredetűnek a magyarságot. Csak Hunfalvy és Budenz erőszakolta bele a köztudatba, hogy a magyar nyelv finnugor alapokra épült, ám ők akkor és a követőik még egy ideig nem tettek különbséget a magyar nyelv és a nép származása között (4. ábra). A Magyar Idők indokoltan könyveli el sikerként azt, hogy az MTA álláspontja szerint a nyelvet újabban már nem kötik a testi származáshoz.
Hozzátehetjük, hogy a cikkben tulajdonképpen nincs újdonság, mert csupán összefoglalja azt, amit mi "dilettánsok" eddig is, éppen elégszer hangoztattunk már. Például sokszor a finnugristák orra alá kellett dörgölnünk a szembetűnő tényt, hogy az obi-ugorok genetikai alkata alapvetően eltér a magyarságétól, amíg végre hajlandók voltak reagálni rá (ma már elvileg engedélyezik a nyelvünk és a genetikánk külön történetét). Persze ezt is úgy teszik, mintha mi nem értenénk valamit és nem mi mutattunk volna rá a korábbi érvelésük súlyos ellentmondására.
Mivel azonban Benkő Loránd szerint a magyar nyelv sohasem került a nyelvi katasztrófához közeli állapotba (azaz nem fenyegette a nyelvváltás veszélye), kézenfekvő arra gondolni, hogy egy szó sem igaz abból az újabb meséből, amivel a finnugristák - a kóbor ötlet tudományos igényű kifejtése nélkül - el akarnak bennünket kápráztatni (hogy a nyelvünk északról jött, a testünk meg keletről?).
Ennél az el sem mondott finnugrista történetnél sokkal egyszerűbb azt belátni, ami a magyar krónikákból is következik, hogy a szkíta-hun-magyar nép az idők kezdete óta magyarul beszél. Ezt bizonyítja a székely írás és a magyar hieroglif írás kb. 50 000 éves múltja (ugyanis a 90-es években elvégzett akrofónia-rekonstrukciók eredménye alapján a jelkészletünket a magyar nyelv számára alkották meg).
Ez az elvarratlan szál választ kíván, ezért valamikor remélhető egy újabb előrelépés: a nyelvtudomány beismerése, miszerint az obi-ugorok egy, vagy több sztyeppi néptől (szkítáktól, hunoktól, szabíroktól) vehették át a magyarral rokon nyelvüket. Ez esetben azonban nem létezett finnugor és ugor ősnyelv, ősnép, őshaza (hacsak nem volt azonos Szkítiával és Hunniával). Az bizonyosodik be ezáltal, hogy az egyetemeinken komolyan nem vehető őstörténetet tanítanak a tágra nyílt szemű, remélhetően a tudásra és nem a téveszmékre szomjas diákoknak.
Megjegyezzük, hogy az obi-ugorok valójában nem is ugorok, mert a történelemben őket sohasem nevezték ugornak, az obi-ugor elnevezés csak a nyelvészek újabb keletű, a történelmet meghamisító műszava. Az oroszok által emlegetett Jugria név nem a hantik és manysik, hanem az őket megszervező ugorok/szabírok - tehát a magyarul beszélő hunok és hun-utód népek - államára vonatkozik.
A sajnálatos nyelvtudományi fiaskó (a finnugor deszkamodell) soha nem is volt tudományos igényű elmélet, mert kezdettől a magyar hagyomány háttérbe szorítását és eltörlését célozta, azaz egy politikai prekoncepció volt a lényege. Több kutató: Angela Marcantonio, Mario Alinei, Csőke Sándor, Götz László, Marácz László, Fáy Elek, Varga Csaba stb. munkássága is megkérdőjelezte már a finnugrizmus valójában nem is létező szakmai alapjait. "Érthető" persze, hogy az akadémikus áltudomány professzorai nem kívánják sem az ellentmondásaikat javítgatni, sem azokat nyilvánosan megvitatni. Nagyon nehéz lenne beismerniük, hogy a kívülállóknak van igaza. Pedig a nagy embereket arról lehet felismerni, hogy át tudnak lépni a saját árnyékukon. Csakhogy ezek - a munkásságuk alapján - kicsi emberek. Mert nehéz nagynak elismerni például azon múzeológusok munkásságát, akik a letéti szerződéssel a gondjaikra bízott budapesti hun(?) jelvény felületét barbár módon lereszelték és letagadták róla az átvételi elismervényen még feltüntetett rovásjeleket. Az őszinteség és a korrekt párbeszéd súlyos egzisztenciális fenyegetést jelenthet az ilyenek számára. Szakács Árpád cikksorozata a kulturális diktatúráról azt állítja, hogy egy magyargyűlölő hatalom tudatosan tartja meg őket a pozícióikban - de ennek részletesebb taglalása túlmenne e cikk céljain.
4. ábra. Ligeti Lajos nem is oly rég kiadott térképén még csak egyetlen nyíl mutatja a magyarság vándorútját az őshazából a Kárpát-medencébe, pedig - ha az újabb elvhez szeretnénk ragaszkodni - kettő kellene (egy a testnek, egy meg a nyelvnek)
Ráadásul az ellentmondás még most sincs megfelelően kezelve, mert ez a hirtelen kialakított finnugrista magyarázat további megválaszolatlan kérdéseket vet fel. Az újabb magyarázat ugyanis lényegében azt feltételezi, hogy a genetikai őseink valamikor nyelvet váltottak. A nyelvtudomány azonban adós maradt annak leírásával, hogy honnan is jött a testalkatunk (és eredetileg milyen nyelv tartozott hozzá), másrészt bizonyítania kellene, hogy milyen körülmények között történt a nyelvcsere. Mivel azonban Benkő Loránd szerint a magyar nyelv sohasem került a nyelvi katasztrófához közeli állapotba (azaz nem fenyegette a nyelvváltás veszélye), kézenfekvő arra gondolni, hogy egy szó sem igaz abból az újabb meséből, amivel a finnugristák - a kóbor ötlet tudományos igényű kifejtése nélkül - el akarnak bennünket kápráztatni (hogy a nyelvünk északról jött, a testünk meg keletről?).
Ennél az el sem mondott finnugrista történetnél sokkal egyszerűbb azt belátni, ami a magyar krónikákból is következik, hogy a szkíta-hun-magyar nép az idők kezdete óta magyarul beszél. Ezt bizonyítja a székely írás és a magyar hieroglif írás kb. 50 000 éves múltja (ugyanis a 90-es években elvégzett akrofónia-rekonstrukciók eredménye alapján a jelkészletünket a magyar nyelv számára alkották meg).
Ez az elvarratlan szál választ kíván, ezért valamikor remélhető egy újabb előrelépés: a nyelvtudomány beismerése, miszerint az obi-ugorok egy, vagy több sztyeppi néptől (szkítáktól, hunoktól, szabíroktól) vehették át a magyarral rokon nyelvüket. Ez esetben azonban nem létezett finnugor és ugor ősnyelv, ősnép, őshaza (hacsak nem volt azonos Szkítiával és Hunniával). Az bizonyosodik be ezáltal, hogy az egyetemeinken komolyan nem vehető őstörténetet tanítanak a tágra nyílt szemű, remélhetően a tudásra és nem a téveszmékre szomjas diákoknak.
Megjegyezzük, hogy az obi-ugorok valójában nem is ugorok, mert a történelemben őket sohasem nevezték ugornak, az obi-ugor elnevezés csak a nyelvészek újabb keletű, a történelmet meghamisító műszava. Az oroszok által emlegetett Jugria név nem a hantik és manysik, hanem az őket megszervező ugorok/szabírok - tehát a magyarul beszélő hunok és hun-utód népek - államára vonatkozik.
A sajnálatos nyelvtudományi fiaskó (a finnugor deszkamodell) soha nem is volt tudományos igényű elmélet, mert kezdettől a magyar hagyomány háttérbe szorítását és eltörlését célozta, azaz egy politikai prekoncepció volt a lényege. Több kutató: Angela Marcantonio, Mario Alinei, Csőke Sándor, Götz László, Marácz László, Fáy Elek, Varga Csaba stb. munkássága is megkérdőjelezte már a finnugrizmus valójában nem is létező szakmai alapjait. "Érthető" persze, hogy az akadémikus áltudomány professzorai nem kívánják sem az ellentmondásaikat javítgatni, sem azokat nyilvánosan megvitatni. Nagyon nehéz lenne beismerniük, hogy a kívülállóknak van igaza. Pedig a nagy embereket arról lehet felismerni, hogy át tudnak lépni a saját árnyékukon. Csakhogy ezek - a munkásságuk alapján - kicsi emberek. Mert nehéz nagynak elismerni például azon múzeológusok munkásságát, akik a letéti szerződéssel a gondjaikra bízott budapesti hun(?) jelvény felületét barbár módon lereszelték és letagadták róla az átvételi elismervényen még feltüntetett rovásjeleket. Az őszinteség és a korrekt párbeszéd súlyos egzisztenciális fenyegetést jelenthet az ilyenek számára. Szakács Árpád cikksorozata a kulturális diktatúráról azt állítja, hogy egy magyargyűlölő hatalom tudatosan tartja meg őket a pozícióikban - de ennek részletesebb taglalása túlmenne e cikk céljain.
Az ELTE Finnugor Tanszékének válaszcikke
A Szövegértés feladat, 2018, magyar sajtóorgánumból c. cikk a tanszék fészbuk-oldalán jelent meg. Citálják a Magyar Idők mondatait és válaszolnak is rá (ezeket idézőjelben, dőlt betűkkel közöljük). Az ELTE képviselői jellemzően nem törekszenek a lényeg tisztázására, csak a gúnyolódásra. A magabiztosságuk azonban nem tudományice van megalapozva, hanem politikailag. A saját észrevételünket a "Hozzátehetjük" szóval kezdve adjuk elő.
***
ELTE: "Ezeket a makacs dolgokat tényeknek hívjuk."
ELTE: "Nem tudjuk, mik a nemzet magasabb szempontjai, de nem hinnénk, hogy a kedvükért
megváltozna a magyar esetragozás."
***
Magyar Idők: „A
finnugor rokonság tantétele annyira kidolgozott és ,,kicsiszolt”, hogy azt
,,belülről”, az ellene indított frontális támadásokkal megbontani nem lehet,
ezért érthető a finnugristák makacs védekezése.”
ELTE: "Ezeket a makacs dolgokat tényeknek hívjuk."
Hozzátehetjük: Bármilyen csiszolt is egy ingoványra épített téveszmerendszer, azt kívülről is, meg belülről is meg lehet bontani. Tudományos értelemben ez már régen meg is történt, a finnugrizmus erkölcsileg is, meg szakmailag is halott. A múmiája csak a hatalom által finanszírozott mesterséges lélegeztetésnek köszönhetően produkál néha egy-egy olcsó pamfletet. Az ELTE álláspontja most is szembe megy a tényekkel, ezért az nem vehető komolyan. A hun nyelv tényeit nem ismerik, arra tehát nem alapozhatnak. A magyar krónikák állításait komolyan vehető ok nélkül hagyják figyelmen kívül, pedig a történeti hagyomány is tény, amit a történetírók figyelembe szoktak venni. A hun-magyar írástörténeti kapcsolatokhoz (a hunok által használt magyar hieroglif írás és székely írás tényeihez) az ELTE professzorai ismeretek nélkül érdemben hozzá sem tudnak szólni. Az ELTE írástani ténytiszteletére jellemző, hogy Horváth Iván minden ismert adattal dacoló sejtetése (miszerint a székely írás egy humanista kitaláció) megjelenhetett az ELTE honlapján s hogy egy ilyen szakmai katasztrófa szerzője tanszékvezető lehetett az egyetemen. Az olvasónak joga van azt gondolni, hogy a személyzeti osztályon nem a szakmai érdem, hanem a magyar őskultúra iránt érzett gyűlölet foka volt a kiválasztás szempontja.
Magyar Idők: „A kérdés viszont az, hogy a nemzet magasabb
szempontjaiból nézve jogos-e ezen makacskodás.”
Hozzátehetjük: A Magyar Idők cikkírója érvelési hibát követett el, mert - a jelek szerint - nem vette észre, hogy átlépett egy tudományetikai határt. Egyetlen igazi tudós munkáját sem vezérelhetik politikai szempontok, ezért az sem kérhető számon rajtuk, hogy miért nem a nemzetnek tetsző álláspontot alakítanak ki. A tudomány csak akkor ér valamit, ha minden érdektől függetlenül dolgozik és nem a politika kiszolgálója. Más kérdés, hogy a magyar őskultúra tényeinek letagadása sem lehetne célja a finnugrizmusnak.
Az ELTE most is mellébeszél, mert a hun-magyar azonosság kérdésében kialakult vitát a magyar esetragozásról tudottak alapján aligha lehet eldönteni, tekintve, hogy mit sem tudunk a hun esetragozásról.
Az ELTE most is mellébeszél, mert a hun-magyar azonosság kérdésében kialakult vitát a magyar esetragozásról tudottak alapján aligha lehet eldönteni, tekintve, hogy mit sem tudunk a hun esetragozásról.
Magyar Idők: „Köztudott, hogy a magyar nyelv
finnugor származtatása a Habsburg-idők öröksége.”
ELTE: "Magyarország teljes újkori
történelme elválaszthatatlan a Habsburgokétól. A finnugor nyelvrokonság ezzel
az érveléssel annyira Habsburg, mint a biztonsági gyufa."
Hozzátehetjük: Igen, de a biztonsági
gyufát meg szeretnénk tartani, míg a finnugor nyelvrokonság ideáját - a szakmai hibái miatt - régen a lomtárba kellett volna már tenni.
***
Magyar Idők: „Nem kétséges, hogy az elmúlt 150
év alatt a finnugor nyelvrokonságból egy kiforrott, egyetemen oktatható tárgy
lett, vagyis nem pusztán elmélet és feltételezés, hanem egy sok szempontból
alátámasztott tudományos végkövetkeztetés.”
ELTE: "Köszönjük!"
Hozzátehetjük: Nincs mit! Fentebb ugyanis már nyilvánvalóvá vált, hogy a Magyar Idők esetenként pontatlanul megfogalmazott mondatait nem mindig kell szó szerint venni. Ez is egy olyan eset. A lényeg az, hogy a Magyar Idők egy súlyos kérdést vetett fel a hun-magyar azonosságot illetően, amire nem kapott választ.
***
Magyar Idők: „Elméletük egyik legfőbb problémája, hogy a ... magyar krónikák és a későbbi tudományos igényű történeti munkák semmit sem tudnak finnugor rokonságról, és következetesen a szkíta-hun egyenes ági leszármazást hirdetik.”
ELTE: "A „tudományos igényű” krónikák szerint a cseremiszek (marik) emberevő óriások. Szerintünk nem."
Hozzátehetjük: A Magyar Idők nem beszél tudományos igényű krónikákról, ez csak az ELTE cikkírójának téves agyalmánya. Nem figyelt eléggé. Olyasmit próbált kifigurázni a "tudós" szerző a Magyar Idők cikkében, ami abban nem szerepelt. Ez egy jellegzetes finnugrista módszer a kritika lejáratására, de kérdés, hogy bevált-e? Szerintem nem. A magyar krónikák hitelét ez a félrebeszélés semmivel sem csorbítja, ezért továbbra is eleven marad a kérdés: miért is tagadják az ELTÉ-n a hun-magyar rokonságot, ha erre semmi tudományos alapjuk sincs? S egyébként is: mi köze a hun-magyar rokonság kérdésének az emberevő óriásokhoz?
Látható, hogy az ELTE cikkírója
ezzel a mellébeszéléssel az érdemi kérdést próbálta hárítani, megválaszolatlanul
hagyva a Magyar Idők által jogosan felvetett lényegi kérdést. Ez aligha
értékelhető másként, mint az ELTE katasztrofális csődjeként. Mintha ez az egyetem
nem a tudás, hanem a magyar őskultúra iránti megvetés terjesztését tekintené
feladatának.
A lényeg ugyanis megválaszolatlan
maradt és arra az ELTE finnugrászai az ismerethiányuk és inkompetenciájuk miatt nem is hivatottak.
A genetikusok cikke is a hun-magyar rokonság kérdését vitatta s ezt tette a
Magyar Idők cikkírója is. Az ELTE pedig kihátrált a kérdés megválaszolása elől,
tudományos igényű válasz helyett (mert arra nem képes) odadobva egy gyermeteg
és alapjaiban elhibázott gúnyolódást (mert az erkölcsi és szakmai
felkészültségük - a jelek szerint - többre nem teszi képessé őket). Azt bizonyítja ez a jellegzetes finnugrista vitastílus, hogy az ELTE nem tud komolyan vehető választ adni a hun-magyar azonosság kérdésére. Ez egyébként könnyen belátható az alábbiak alapján is.
***
Magyar Idők: „Gyakorlatilag a magyar történettudomány 150 éve arra törekszik, hogy a szkíta-hun-avar-magyar történeti folytonosság közé éket verjen, és azt minden eszközzel cáfolja.”
ELTE: "Ilyen gonoszok már csak ezek a történészek, szerencsére mi nyelvészek vagyunk."
Hozzátehetjük: Köztudott, hogy az akadémikus történettudomány őstörténeti meséinek prekoncepcióját Világos óta a nyelvészek határozzák meg. Ezért ha az ELTE cikkírója a történészeket gonosznak tartja, akkor ez a jelző könnyen visszahullhat a saját fejére. Bizonyság rá ez a cikkváltás is, amelyben a hun-magyar azonosság a központi kérdés és amire az ELTE semmi érdemlegeset nem tud mondani. Alább látni fogjuk, hogy miért nem.
***
Magyar Idők: „Ezért sem érthető, hogy miért ne lehetne a magyar nyelvet ... más nyelvekkel összehasonlítani, mint kizárólag a finnugorral.”
ELTE: "Néhány nyelv, amellyel eddig sikertelenül próbálták rokonítani a magyart: héber, egyiptomi, sumér, etruszk, hettita, baszk, perzsa, pelazg, görög, kínai, szanszkrit, angol, tibeti, tamil, korják, kamcsadál, török, jukagir, japán, ainu, dravida, baskír, maori, magar, csin, lepcsa, dafla, abormiri, khasszi, mikir, munda, gondi, örmény, bodó, kocs, garo, kacsari, manipur, teluga, migal, brahui, tapka, manyók, szokpa, hórpa, szerpa, szunvár, garung, rodong, csuruszja, kulungya, bahingya, lehorong, szangpang, dumi, bután, kamu, humi. A hun azért nincs a listán, mivel jelenleg 3-4 szót ismerünk a nyelvből, ez alapján nem lehet megállapítani két nyelv rokonságát."
Hozzátehetjük: Ha az ELTE nyelvészei csak 3-4 szót ismernek a hun nyelvből és tudják, hogy ez egy nyelvésznek kevés, akkor milyen szakmai alapon utasítják el a hun-magyar azonosságnak a krónikáinkban világosan rögzített hagyományát? Csak azt állapíthatjuk meg az érvelésükből, hogy semmiféle kompetenciájuk nincs ahhoz, hogy ebbe a genetikai, írástörténeti és történeti kérdésbe kívülállókként beleszóljanak.
Ezért aztán a cikkük csak a magyar őstörténet és a magyarság iránt érzett undorukat és az egyetemeinken Világos és Haynau óta folytatott magyar- és tudományellenes rágalomhadjáratot dokumentálja.
Mellesleg az ismert hun szavak számát sem mérte fel helyesen az ELTE cikírója. A teljesség igénye nélkül felsorolhatom az alábbiakat: Onogesius "Hun Győző", kicsi, tuki "tudós", vatni "vadon", Hunnivár és Varacsán "vár", észak, Bél, Khuár "Úr", ős, Ten, Isten, sarok, szár stb. Persze e szavak egy része a magyar hieroglif írás szójeleivel van leírva s ez az írás kezdetben nem volt képes a szó pontos alakjának rögzítésére. Az akadémikus "tudomány" sem ismerte még meg a szó- és mondatjeleket alkalmazó írásunkat. Annak ellenére, hogy Veit Gailel elég régen hírt adott már a szó és mondatjeleinkről, a Nemetz Tibor matematikussal elvégzett valószínűségszámításunk pedig azt mutatta ki, hogy a hun jelek nem véletlenül, hanem a genetikus kapcsolat miatt hasonlóak egymáshoz. Ebből következően az akadémikus "tudomány" a hieroglifikus hun szövegeket sem ismeri - azaz "érthető" a hun-magyar azonosságról folytatott vita során tapasztalható érvnélkülisége.
Mintha nem ugyanazt olvastuk volna, annyira eltér az értékelésünk. A szembetűnő lelkendezése indokolatlan. Az ELTE ugyan igyekezett szétszedni a Magyar Idők cikkét (és abban, hogy a tudomány nem szolgálhatja ki a közhangulatot, igaza is van), de a vita lényegéhez, a hun-magyar azonosság kérdéséhez, ismerethiány miatt érdemben hozzá sem tudott szólni. Ezért az ELTE cikke nem több egy olcsó élcelődésnél.
A Magyar Idők cikkének lényege tudományosan is, meg politikailag is helyes kérdésfelvetés. Joggal kérdezi meg, hogy miért nem mond igazat a finnugrizmus a hun-magyar azonosság kérdésében és azt is indokoltan veti fel, hogy meddig kell eltűrnünk a közpénzen eltartott akadémikus áltudomány nemzetellenes tevékenységét. Csak ezt az utóbbit nem a tudósoktól, hanem a hatalomtól kellene kérdeznie.
ELTE: "Néhány nyelv, amellyel eddig sikertelenül próbálták rokonítani a magyart: héber, egyiptomi, sumér, etruszk, hettita, baszk, perzsa, pelazg, görög, kínai, szanszkrit, angol, tibeti, tamil, korják, kamcsadál, török, jukagir, japán, ainu, dravida, baskír, maori, magar, csin, lepcsa, dafla, abormiri, khasszi, mikir, munda, gondi, örmény, bodó, kocs, garo, kacsari, manipur, teluga, migal, brahui, tapka, manyók, szokpa, hórpa, szerpa, szunvár, garung, rodong, csuruszja, kulungya, bahingya, lehorong, szangpang, dumi, bután, kamu, humi. A hun azért nincs a listán, mivel jelenleg 3-4 szót ismerünk a nyelvből, ez alapján nem lehet megállapítani két nyelv rokonságát."
Hozzátehetjük: Ha az ELTE nyelvészei csak 3-4 szót ismernek a hun nyelvből és tudják, hogy ez egy nyelvésznek kevés, akkor milyen szakmai alapon utasítják el a hun-magyar azonosságnak a krónikáinkban világosan rögzített hagyományát? Csak azt állapíthatjuk meg az érvelésükből, hogy semmiféle kompetenciájuk nincs ahhoz, hogy ebbe a genetikai, írástörténeti és történeti kérdésbe kívülállókként beleszóljanak.
Ezért aztán a cikkük csak a magyar őstörténet és a magyarság iránt érzett undorukat és az egyetemeinken Világos és Haynau óta folytatott magyar- és tudományellenes rágalomhadjáratot dokumentálja.
Mellesleg az ismert hun szavak számát sem mérte fel helyesen az ELTE cikírója. A teljesség igénye nélkül felsorolhatom az alábbiakat: Onogesius "Hun Győző", kicsi, tuki "tudós", vatni "vadon", Hunnivár és Varacsán "vár", észak, Bél, Khuár "Úr", ős, Ten, Isten, sarok, szár stb. Persze e szavak egy része a magyar hieroglif írás szójeleivel van leírva s ez az írás kezdetben nem volt képes a szó pontos alakjának rögzítésére. Az akadémikus "tudomány" sem ismerte még meg a szó- és mondatjeleket alkalmazó írásunkat. Annak ellenére, hogy Veit Gailel elég régen hírt adott már a szó és mondatjeleinkről, a Nemetz Tibor matematikussal elvégzett valószínűségszámításunk pedig azt mutatta ki, hogy a hun jelek nem véletlenül, hanem a genetikus kapcsolat miatt hasonlóak egymáshoz. Ebből következően az akadémikus "tudomány" a hieroglifikus hun szövegeket sem ismeri - azaz "érthető" a hun-magyar azonosságról folytatott vita során tapasztalható érvnélkülisége.
Az index.hu szerzőjének csak a lényeg nem tűnt fel
Tóth Balázs írja a következőket az index.hu-n, a Szétszedte az ELTE a Magyar Idők
finnugor agymenését című cikkében:
"Véleménycikket közölt a Magyar
Idők könyvtáros szerzője a magyarok finnugor származásával kapcsolatban, és
ebben többek közt azt kifogásolta, hogy a tudomány nem szolgálja ki a
közhangulatot, és hogy tudományos módszerekkel bizonyított tények esetleg
sértik a magyar néplélek sajátosságait. Az ELTE finnugor tanszékének egyetemi
oktatói ezt nem hagyták szó nélkül, és mondatról mondatra tényekkel reagáltak a
cikkre a Facebook-oldalukon."
Mintha nem ugyanazt olvastuk volna, annyira eltér az értékelésünk. A szembetűnő lelkendezése indokolatlan. Az ELTE ugyan igyekezett szétszedni a Magyar Idők cikkét (és abban, hogy a tudomány nem szolgálhatja ki a közhangulatot, igaza is van), de a vita lényegéhez, a hun-magyar azonosság kérdéséhez, ismerethiány miatt érdemben hozzá sem tudott szólni. Ezért az ELTE cikke nem több egy olcsó élcelődésnél.
A Magyar Idők cikkének lényege tudományosan is, meg politikailag is helyes kérdésfelvetés. Joggal kérdezi meg, hogy miért nem mond igazat a finnugrizmus a hun-magyar azonosság kérdésében és azt is indokoltan veti fel, hogy meddig kell eltűrnünk a közpénzen eltartott akadémikus áltudomány nemzetellenes tevékenységét. Csak ezt az utóbbit nem a tudósoktól, hanem a hatalomtól kellene kérdeznie.
A veleméri Cserépmadár szállás (egy igazi őrségi szállás) egyik fürdőszobájának részlete
További cikkek
A székely írás eredeztetése
A magyar írástörténet kutatását támogatja, ha nálam nyaral a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóházban, egy hiteles őrségi parasztházban
A veleméri Cserépmadár szállás kertjében, kávé mellett
Javaslom az olvasónak, hogy - amennyiben még nem tudja, hogy hol tölti el a nyaralásra szánt időt - akkor látogasson meg Veleméren és pihenjen nálam a Cserépmadár szállás és Csinyálóház nevű szálláson! Ez esetben módunk lenne néhány rovológiai tárgyú beszélgetést összekapcsolni az őrségi szálláson eltöltött hétvégével, vagy huzamosabb idejű nyaralással. Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióval, őrségi szállás medencével, őrségi szállás SZÉP-kártyával, őrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn szempontok alapján keres magának őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet, akkor nálunk megfelelő terepet talál. Nyilvánvaló, hogy különleges élményben lehet része. Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek csak itt és csak nálunk kaphatják meg ezt a legjobbaknak való szellemi csemegét. Volt szerencsém a milánói Boscolo-ban, egy ötcsillagos szállodában is eltölteni néhány napot és állíthatom, hogy az igen magas színvonalú kiszolgálásnak volt egy súlyos hibapontja: az alkalmazottak egy szót sem szóltak a magyar írástörténetről s a szállodai környezetben sem volt egyetlen rovásfelirat sem. Ha Ön ezt a nyaralási malőrt el szeretné kerülni, akkor - amennyiben javasolhatom - hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot!
Egy jellegzetes szobabelső a veleméri Cserépmadár szálláson
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése