2025. április 17., csütörtök

Szabír ős olvasatú világfa egy Asko Parpola által közzétett indusvölgyi cseréptáblán

  B. Nagy János - Varga Géza: Szabír ős olvasatú világfa egy Asko Parpola által bemutatott indusvölgyi cseréptáblán, Elolvasható világfa konferencia

Asko Parpola a Study of the Indus Script c. dolgozatában közli az indusvölgyi kultúra (1) egyik cseréptáblájának képét és a hozzá fűzött magyarázatát (14. ábra). A cseréptáblán lévő jelenet világfája azonosítható a székely írás "tprus" (tapar ős "szabír ős") mondatjelével, azaz elolvasható (1. ábra). A jelen cikkben ennek az indusvölgyi hieroglifának mutatjuk be a párhuzamait, illusztrálva ezzel a korai írások kapcsolatrendszerét és az írás eredetét (2). 

Asko Parpola szerint a három jel egy, a világfának bemutatott áldozati szertartást dokumentál. A székely írás és a magyar hieroglif írás segítségével ezt alá tudjuk támasztani, sőt további adatokkal ki is tudjuk egészíteni. Ezek szerint a fa feltehetően a tapar/szabír népnevet rögzíti, az esetleg üst olvasatú edény pedig feltehetően fémből (bronzból, rézből) van. A szarmaták és hunok szertartásain használt fémüstöket idézi fel.




1. ábra. Az Asko Parpola által közzétett indusvölgyi cseréptáblán a szabír ős olvasatú világfának mutatnak be egy áldozatot az "u" (ushu "réz", vagy üst) olvasatú edénnyel




Az 1. ábrán az említett indusvölgyi tábla áldozatbemutatást felidéző részlete látható. A tábla három jellel megoldja a feladatát, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy ezek hieroglifák (ősvallási kötődésű szó- és mondatjelek).

- A guggoló antropomorf alak a sumér írásban az "ember" szójele, nyilván itt is valami hasonlót jelent. 

- Az ember kezében lévő edény a székely írás "u" és "v" rovásbetűire emlékeztet (10. és 11. ábra), amelyek közbülső állapotot jelentenek egyrészt a fém félkészöntvények rajza és egy urartui jel (9. ábra), másrészt a latin "u" és "v" betűk között. E székely jelek akrofóniájának rekonstrukciója a hurrita (szabír) ushu "réz", örmény waske "vas" és magyar vas (korábban vaske) szavakhoz vezetett. E szavak egy eredeti "őskő" szóra mehetnek vissza, ami az égi ősatya által ajándékozott meteorvas neve lehetett. A fémkorok hajnalán talán csak "fém" jelentésük volt, ami később "réz" és "vas" jelentésekre hasadt. E régi szójelekből keletkezett további egyszerűsödéssel a latin írás "u" és "v" betűje is

Ez alátámasztja azt, hogy az indusvölgyi írás, a székely írás és a latin írás végső soron egyaránt a szabír területeken (a Közel Keleten) használt nemzetközi jelkészletből sarjadt ki a fémkorszakok hajnalán. Ennek köszönhetően a székely írás segítségére lehet annak, aki az indusvölgyi írás megfejtésével foglalkozik.  

- A legérdekesebb a harmadik jel, amely a kiemelt tiszteletben részesített világfát ábrázolja. Azonosítható a székely írás nikolsburgi ábécéjében megőrződött "tprus" (tapar us "szabír ős") jelével (2. ábra). E jelnek pontos mása van egy ókori szabír cserépedényen (3. ábra), egy Göbekli tepén előkerült írásemléken (4. ábra), egy longobárd korongon (5. ábra), egy sztalacsi cserépedényen (6. ábra), egy szarmata edényen (7. ábra) sőt egy amerikai anaszazi sziklarajzon is (8. ábra). 

A jel azt tanúsítja, hogy indusvölgyiek is, meg mi magyarok is Szubartu vidékéről hozhattuk magunkkal e faábrázolást. Az Európa felé irányuló közvetítésben szerepet játszhattak a szarmaták (médek) is (7. ábra).

Bíborbanszületett Konstantin szerint a magyarok régi neve a szabír (nála "szavartü aszfalü"). Az égig érő fa (világfa) ágai azért hajlanak vissza, mert az égbolt súlya rájuk nehezedik, amit Berze Nagy János említ szibériai mítoszok alapján. E lehajló ágak alapján nyilvánvaló, hogy az indusvölgyi táblán is az égig érő fát látjuk. Ezt erősíti az is, hogy e fának áldozatot mutatnak be, ugyanis a régiek a világfát (a Tejutat) az Istennel azonosították. 


nikolsburgi tprus pici.jpg

2. ábra. A székely írás nikolsburgi ábécéjének "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjele



image.png

3. ábra. A tapar/szabír ős mondatjel előfordulása egy, az ókori Szubartu területén, vagy ahhoz időben és földrajzilag is közel előkerült edényen (Hissar, Kr. e. 4300)




4. ábra. Göbekli tepe 12 000 éves írásemlékének olvasata: Lyukó tapar ten "Lyukó szabír isten", jobb oldalon lent a megfelelő székely jelek: a "ly" (lyuk/Lyukó) és a "tprus" (szabír ős, szabír ten)





5. ábra. Itáliai longobárd korong a magyar hieroglifákkal írt Lyukó a szabírok őse mondat jeleivel (balra) és a nekik megfelelő székely "ly" (lyuk/Lyukó), "tprus" (tapar "szabír"), valamint "us" (ős) jelek (jobbra)




6. ábra.  Elolvasható mondatjel egy XV. századi sztalacsi edényen Vesna Bikic nyomán, a mondatjel a tapar, az ős és a ten hieroglifákból áll, az olvasata: Tapar ős ten (mai magyarsággal: Szabír isten)




7. ábra. Szarmata edény "tprus" (tapar ős "szabír ős") jellel






8. ábra. Anaszazi sziklajel a Grand Gulch körzetből (fent balra), a nikolsburgi székely ábécé "tprus" jele (fent jobbra) és az indián sziklarajz fényképe (lent)



9. ábra. Az ismeretlen jelentésű urartui hieroglifa állatbőr alakjába öntött fém félkészöntvényt ábrázolhat (Barnett nyomán)


Kájoni eredeti u.jpg

10. ábra. A székely írás "u" rovásbetűje is egy állatbőr alakba öntött fém félkészöntvényt ábrázol, amelyből a latin írás "u" és "v" betűje is kivonatolódott


székelydályai v.jpg

11. ábra. A székely írás "v" rovásbetűje a fenti jelből lett kivonatolva





12. ábra. Az egyik VII-IX. századi bojnai idolon a 
Nagyon nagy ... sar tapar ős él, (mai magyarsággal: A Nagyon nagy ... úr, a szabírok őse él) mondat olvasható




13. ábra. A dobronaki hímes tojás olvasata: Ragyogó Egy (is)ten a szabírok őse 



Asko Parpola dolgozata 1 ábra.jpg

14. ábra. Asko Parpola dolgozatának részlete, amelyben bemutatja a világfát ábrázoló indusvölgyi táblát




Jegyzetek

(1) Asko Parpola tájékoztatása szerint az Indusvölgyi civilizáció hosszú kulturális folyamat eredményeként jön létre. Az első neolitikus falvak Kr. e. 7000–től mutathatók ki. A Kr. e. 4300 táján kezdődő kalkolit korszakban a falvak megnagyobbodtak, réz eszközök és a korongolt, gyönyörűen festett kerámia jelenik meg. A Kr. e. 3200 táján kezdődő korai Harappa időszakban az adminisztráció és az írás fejlődéséről tanúskodnak a bélyegzőpecsétek, valamint megjelennek az öntözőcsatornák. Élénk kereskedelmet folytattak az iráni területekkel és Közép-Ázsiával. Az érett Harappa kultúra (Kr. e. 2700-2500) már képes volt olyan város létrehozására is, mint Mohenjo-daro. Ez a város - a mezopotámiai és egyiptomi településekkel ellentétben - palota és templom nélküli. Kr. e. 1900 körül az Indus civilizáció véget ér, az indus írás eltűnik. A lakosság megmarad, de a területre a BMAC kultúra lakossága is benyomul. 

(2) A szerző tájékoztatása szerint S. R. Rao régész Az Indus script megfejtése című könyvében (1982) azt állítja, hogy az indus írás nem csak a brahmi írásnak az alapja, hanem a sémi mássalhangzós ábécének is, amelyet a legtöbb tudós az egyiptomi hieroglifákból származtat

Hozzátehetjük, hogy az effajta ellentmondások egyik oka a különböző írásrendszerekben megfigyelhető jelhasonlóságok nagy száma. Ez - némi túlzással - lehetőséget ad bármelyik írásnak bármelyik másikból való eredeztetésére és annak az ellenkezőjére is. A "szakma" poligenezissel keletkezett írásrendszereket képzel el és ezek között alkot meg leszármazási rangsorokat. Az akadémikus tudomány még nem készített áttekintést a teljesség igényével, például nem tud mit kezdeni a kőkori írásemlékekkel (4. ábra) és a népi jelhasználattal (13. ábra). 

A Nemetz Tibor matematikus segítségével 1993-ban elvégzett matematikai valószínűségszámítás ezzel szemben azt mutatta ki, hogy a világ írás- és jelrendszereit ősrokonság fűzi egybe. A jelformák véletlen egyezése lényegében kizárt, az írás monogenezissel, egyetlen ősi jelrendszerből keletkezett. A távoli írások hasonló jelei a jelrendszerek rokonságának bizonyítékai. A jelhasználat a vallásos jellegű alkalmazások alapján eredetileg a kőkori ősvallás jelrendszereként született meg. Ez a hieroglifikus jelrendszer töredékeiben és megváltozva napjainkig fennmaradt (például a székely írásban) és vagy 20-50 közös jellel képviselteti magát a világ ismert írás- és jelrendszereiben. E közös jeleket találják meg a kutatók a különféle kultúrákban s ezek alapján alkotják meg a közelállónak gondolt írásrendszerekre vonatkozó álláspontjukat. 

A világfát ábrázoló szabír ős mondatjel elterjedtsége arra utal, hogy egy egységes kőkori ősvallás jelrendszere jutott el a világ távoli tájaira. Jelei a régészeti leleteken, valamint a népi, vallási és uralmi jelrendszerekben találhatók meg. Ez az írásrendszer a székely írás jelformáit alkalmazta, ám a jelei nem betűk, hanem szó- és mondatjelek. A rövid hieroglifikus szövegek, amelyek Eurázsia, Afrika és Amerika tájain kerültek elő, magyar szavakat és mondatokat rögzítenek (Varga/2017). A magyar nyelvű olvasatokat a kb. 50 hasonló jel alapján ellenőrizni és pontosítani kell az indusvölgyi írás, a kínai írás és az amerikai indiánok népi jelrendszere segítségével.

Egyfajta ellenőrzésre nyújt lehetőséget a régészeti, a népzenei és a nyelvészeti kutatás is, mert a régészeti anyag nagy tájakon egységes, miközben a magyar népzene és nyelv töredékeit találjuk meg Eurázsiától Amerikáig. Erről Bakay Kornél, Juhász Zoltán és Tóth István tart előadásokat az Elolvasható világfa konferencián. A hunok ősei és az amerikai indiánok között kimutatható genetikai kapcsolattal Karl O. Högström svéd kutató foglalkozott (3). Az eddigi eredmények megengedik ama kérdés tárgyalását, hogy a paleolitikum végén a Közel-Keletről benépesülő Eurázsia és Amerika kultúrája (ősvallása, nyelve és írása) magyar jellegű volt-e.

A kérdés vizsgálatát nem csupán a fenti tudományterületek eredményei, hanem Pócs Éva világfával kapcsolatos indokolatlan felvetése is időszerűvé teszi. Szerinte ugyanis a Kárpát-medence-i magyar honfoglalók nem rendelkeztek világfa képzettel, a néprajzban később kimutatható világfát pedig idegenektől vettük át. Ő és a "szakma" azonban mit sem tud arról, hogy a világfa nem természethű, hanem jelszerű (a magyar hieroglif írás szójeleiből alkotott mondatjel), azaz elolvasható és értelmezhető. A magyar jelek elterjedt használata és a magyar nyelvű olvasatok kizárják azt, hogy a világfa idegen népektől került volna hozzánk. Inkább közös kőkori örökségnek tűnik egy eddig fel nem tárt, de az írás- és nyelvemlékek alapján megismerhető nagyhatású ősi kultúrából.

(3) Egyre több szó esik a hun-magyar és az indián genetikai kapcsolatokról is. Karl O. Högström az alábbiakról tájékoztatott egy levelében:

Q-L527 is a subgroup of Q-M242. Q-M242 is a haplogroup believed to have originated in Siberia. Q-M242 and Q-L527 are not Finno-Ugric in any shape or form. Q-M242 are completely absent among the Sami and the Finns. The only Q-M242 group that speak a Finno-Ugric language are the Selkups, but they are believed to have originally spoken a Yeniseian language just like their close neighbours, the Kets. If linked to any language family, haplogroup Q-M242 and its subgroups are linked to Dene-Yeniseian languages found in Siberia and the Americas. Q-M242 is also almost completely absent among Turkic and Mongolian people.

Q-M242 tribes were indigenous to Siberia before new incoming groups displaced them. That is why pretty much all Native Americans belong to Q-M242 because they migrated from Siberia to the Americas at a point when almost all the people in the region belonged to this haplogroup. There are two subgroups of Q-M242 in Scandinavia, Q-L527 which is predominantly found in Southern Sweden, and Q-L804 which is predominantly found in Southern Norway. Q-L804 is more closely related to subgroups in the Americas than it is to Q-L527. The highest frequency of haplogroup Q-M242 in Europe is found in Sweden.

I belong to haplogroup Q-L527. I also have 2% Northeast Asian admixture. All autosomal DNA tests show the same thing, and I have inherited this block of DNA from my father because tests have shown that he has almost the same amount of Northeast Asian admixture. I have of course also inherited the Y-chromosome with the Q-M242 mutations from my father since Y-DNA is passed on from father to son. The big question is when Q-L527 and Q-L804 made it to Scandinavia. It is possible that both these subgroups arrived in Scandinavia during the mesolithic, and were part of the same Dene-Yeniseian migrations out of Siberia that reached the Americas, but that some groups migrated West instead. Both Q-L527 and Q-L804 came into being towards the end of the last Ice Age.

The fact that I have 2% Northeast Asian admixture seem to contradict this notion since most real Swedes do not have this type of admixture. For me to stand out in this way seems to suggest that Q-L527 arrived in Scandinavia at a much later date. There are also other type of evidence which support this notion such as the fact that the last common ancestor (MRCA) of both Q-L527 and Q-L804 lived around 3000 years ago. The Sösdala-find is an archeological find consisting of horse tack that was found near the Vätteryd grave field in Scania, Southern Sweden. The find has been dated to the 5th century, around the time when the Hunnic empire collapsed. In a new book called The Sösdala Horsemen, the Swedish archeologist Ulf Näsman label these finds as “princely Hunnic”. The Danish archaeologist Lotte Hedeager have for many years argued that there was a Hunnic presence in Scandinavia. Interestingly enough, one can find the place name Hunnrörsbackarna next to Vätteryd and Sösdala. This place name could be interpreted as meaning “the hills with the Hunnic grave”. Rör means cist/grave. Backe means hill/slope.

In Southern Sweden, one can find many place names which has a hun- prefix. These types of place names are not found in the rest of Scandinavia, or in other parts of Europe. There is an obvious correlation between these place names and Q-L527. This, however, might be coincidence. Interestingly enough, the spread of Q-L527, also seem to correlate with what in Sweden is labeled as Climate Zone 3. This climate zone is defined by its open plains and deciduous forest. If the Huns were present in Scandinavia, they would of course have chosen this part of Sweden where their horses could graze freely. In recent years, scholars like Hyun Jin Kim and Etienne de la Vaissière have convincingly proved that there is a link between the Huns and the Xiongnu. Other scholars such as Edward Vajda and Alexander Vovin have convincingly proved that the core tribes of the Xiongnu spoke a Yeniseian language. Another subgroup of Q-M242 is Q-L713. This subgroup is found in Hungary and Poland and is clearly linked to the Huns. The Huns, just like the Xiongnu, consisted of many tribes.

I have recently published a book titled The Huns in Scandinavia: A new approach centered around modern DNA in which I set out to investigate why some men in southern Scandinavia belong to Y-DNA lineages that can be traced back to southern Siberia and Inner Asia. In the book, I argue that a group of equestrian warriors undertook a northward migration from southeastern Europe to Scandinavia in the early 400s CE and that these men were a group affiliated with the Huns. The book has received positive reviews from several world-renowned scholars.

I have published a few excerpts from the book on Academia:



Irodalom

Asko Parpola (2005): Study of the Indus Script

Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, írástörténeti Kutatóintézet, Budapest

Varga Géza: Szarmata tartalom









Az egyik legszebb és legjobban felszerelt őrségi szállás, a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház portáján tekinthető meg a





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése