2026. február 28., szombat

A Nemesnádudvar Karasica csatorna lelőhelyről előkerült bronzkori szabír ős szójel

Szabó Gábor Bronzkor: az őskori fémművesség virágkora c. dolgozatában közli egy bronzkori kocsimodell agyagból égetett szekrény részének fényképét (1. ábra). A lelet azért érdemes a kiemelt figyelmünkre, mert a tárgynak a képen jobbra eső végén a székely írás tprus (tapar ős "szabír ős") mondatjelének megfelelője látható. A tprus jel leírásán vagy harminc éven át vitáztunk a "tudományos konszenzus" képviselőivel s a vita az ő szakmai és erkölcsi vereségükkel zárult. E polémia menet közbeni állásáról A temporius-téveszme diadalútja c. cikkben tájékoztattam a nagyérdeműt (1). Az akadémikus "tudomány" a visszavonulását az MTA rováskorpuszában ismerte be 2021-ben.

Arról azonban nem nyilatkozik a rovológiai szakterületen nem is létező "szakma", hogy ha ez a jel nem a latin temporius rövidítése, akkor ugyan mi lehet a jelentése. Okunk van annak nyugtázására, hogy a székely írás eredetéről vagy harminc éve hangoztatott "fogalmunk sincs" értelmű kijelentéseikhez hasonlóan a nikolsburgi tprus jelről sem tudnak többet mondani. 

Mégsem gondolhatjuk, hogy e mondatjel általunk adott szabír ős értelmezése ellen már nem fognak felszólalni az akadémikus "tudomány" képviselői. Bizton számíthatunk legalább a nemrég ismételten lebukott Zsirai Miklós óta megszokott jelzőosztogatásra. Ez a hieroglifa ugyanis kibékíthetetlen ellentmondásban van a világosi fegyverletétel óta egyre meghatározóbb "merjünk kicsik lenni" és "mindent másoktól vettünk át" előfeltevésekkel. Az uráli őshazáról a genetikai kutatásoknak köszönhetően az derült ki, hogy csak az egyik átmeneti szállásunk volt a sok közül. Ez a bronzkori jel ugyanakkor a tízezer évnél is régebbi Termékeny félholdat mutatja be őshazaként, miközben a Kárpát-medencei őshonosságunkat is alátámasztja, de a távol-keleti hun-avar őshaza is megmarad.   

 


1. ábra. A Nemesnádudvar-Karasica-csatorna lelőhelyről származó bronzkori lelet, jobb végén a tprus (tapar ős "szabír ős") hieroglifával 



A Kárpát-Balkán térségi bronzkor általános jellemzője a székely jelpárhuzamok használata. A hieroglifikus jelek rokonságából és a magyarul elolvasható rövid szövegekből bárki következtethetett arra, hogy itt magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszélő népek éltek legalább a neolitikum óta. E most bemutatott szabír ős jelnek a jelentősége - a népnév azonosítása miatt - kiemelkedik a többi közül. Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár szerint ugyanis a szabír a magyarok régi neve. Azaz a szabír ős jel előfordulása megmutatja a szabír-magyarok őshazáját, hatókörzetét és rokonsági viszonyait. A kérdéssel foglalkozó kutatók egy része ezt a tájékoztatást hajlandó a népvándorlás kori szabírok esetében elfogadni. A Kaukázustól délre élt ókori szabírok (Szubartu lakosai) esetében azonban a magyarsággal való azonosítást megpróbálhatják vitatni. 

E hieroglifa (ősvallási kötődésű szójel) előfordulásai az ókori szabírok (a magyarság elődeinek) vándorútját és etnokulturális hatókörzetüket rajzolják a térképre. Legközelebbi párhuzama a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobron található meg, de a veii Apolló etruszk szobrán és a nesactiumi situlán is van hasonló. Ezen az útvonalon, amelynek kezdete a 12 000 évvel ezelőtti Göbekli Tepe,  mindenütt látjuk ezt a jelet. E jelen túl a magyar hieroglif írás további hieroglifáit is megtaláljuk ugyanezen az útvonalon, amelyekkel magyar szavakat és mondatokat rögzítettek. 



2. ábra. A tapar ős mondatjel előfordulása egy, az ókori Szubartu területén, vagy ahhoz időben és földrajzilag is közel előkerült edényen (Hissar, Kr. e. 4300)



A hieroglifikus szövegek alapján az ókori szabírság civilizálta az Egyiptomtól az Indus-völgyig terjedő Termékeny félhold területét, ahonnan a neolitikus forradalomnak nevezett etnokulturális hatás eljutott Európába (a Balkánra, a Kárpát-medencébe és az etruszkok őseivel Itáliába) is. A szabírok közül szakadtak ki a sumérek, akiknek nyelvét Simo Parpola a közelmúltban uráli nyelvnek, azaz a magyar rokonának határozta meg. Ennek megfelelően a szabír ős mondatjel a Kárpát-medencében 7500 éve jelen van és máig megtalálható például a magyar népművészet tárgyain is.  

Az így kirajzolódó kép több őstörténeti kérdésre is választ ad. Egyszerre igaz a Kárpát-medencei magyar őshonosság, a sztyeppi magyar őshazák sora és a sumér-magyar rokonság is. Eddig ezeket úgy tekintették, mint amelyek kölcsönösen cáfolják és kizárják egymást. Időközben azonban egyre több részlet és összefüggés tisztázódik, ami megengedi a fenti nagyívű kép felrajzolását. Közben az derül ki, hogy a magyar hieroglif írás a legkorábbi ismert írás és ez határozta meg a latinos ábécék jelsorrendjét. 



3. ábra. A Termékeny félhold területébe beletartozott Anatólia déli sávja is, amit ez a térkép is jelöl, ám végső soron beletartozott Egyiptom és az Iránon át az Indus-völgyéig terjedő további sáv is, amit ez a térkép nem mutat




4. ábra. A Termékeny félhold kultúrája hatással volt dél-iráni és indiai területekre, valamint Európára is, mindezeken a területeken megjelent a szabír ős mondatjel



A szabírok magyar, vagy magyarral rokon nyelvét támasztja alá Szentkatolnai Bálint Gábornak a tamil-magyar nyelvi kapcsolatokról adott álláspontja. A hasonló - a nyelvészetben és az írástörténetben is mutatkozó - rokonságszerű kapcsolatok feltérképezése és megértése elkerülhetetlen.




5. ábra. A neolitikus forradalom eljutott Európába és kísérőjelensége volt a szabír ős jel elterjedése



Jegyzetek

(1) A Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetben Simon Péterrel és Szekeres Istvánnal 1993-ban tettük közzé azokat a dolgozatainkat, amelyekben a tprus jelet ősvallási tartalmat rögzítő szójelnek tekintettük. Ez ellen Máté Zsolt jelentett be ellentmondást a Nyelvtudományi Közleményekben. Ő arra gondolt, hogy a tprus a latin temporius "korábban" szó rövidítése, azaz csak egy megjegyzés a sok jelnév között. A megkísérelt bizonyításába azonban több hiba is csúszott. Hosszú időbe telt, amíg a hibákat a "szakmával" meg tudtam értetni. A Nyelvtudományi Közlemények szerkesztősége például évekig ült a beküldött kéziratomon, majd minden magyarázat nélkül visszaadta azt. Hacsak nem tekintjük magyarázatnak a Máté Zsolt cikkéhez toldott szerkesztőségi megjegyzést, miszerint "A tudomány az idézett szerzők nem mindegyikét tartja egyaránt mértékadónak." Máté Zsolt ötletének bukása a szerkesztőség eljárását és értékelését minősíti: a Tudomány köpenye túlságosan bő e szerkesztőség vállaira. Amelyik szerző és szerkesztőség azt sem tudja, hogy a székely írás sorvezetése általában, a nikolsburgi ábécé esetében pedig konkrétan jobbról balra halad, annak nem kellene saját magát mértékadónak álmodnia. 

A helyreigazítás elmaradásának köszönhetően időközben Róna-Tas András és Sándor Klára is lyukra futott (a nikolsburgi ábécé jelsorát hibásan közölve, kihagyván belőle a tprus jelet), mert komolyan vették Máté Zsolt hibás álláspontját. Sándor Klára aztán az 1400-as évekből származó forrás "kiigazításával" próbálta megmenteni a helyzetet. Ezzel azonban csak az akadémikus áltudomány történelemhamisító hajlamát sikerült dokumentálnia. Az álláspontomat végül megértették és az MTA 2021-ben megjelent rováskorpuszában elismerték, hogy Máté Zsolt tévedett, a tprus nem a temporius röviditése. Amiből következően egyedüliként maradt talpon a Simon Péterrel adott "szabír ős" magyarázatunk. 

Antal Csaba utóbb felmerült ellentmondása nem gyengíti, hanem erősíti az álláspontunkat. A több cikkben kibontakozó álláspontja szerint "a Nikolsburgi székely rovásábécé <tpr᷉q> hangzósításának a megfelelő feloldása tepere reku vagy tepe reku, ami az égig érő fa, más néven életfa, világfa stb. régi magyar neve volt".

- Antal Csaba a tpr-t tepere alakban oldaná fel, ilyen szó azonban (az ide nem tartozó teper ragozott alakját leszámítva) nem létezik a magyar nyelvben. Szerinte "Az első szó (tepere vagy tepe) terebélyes értelemmel rendelkezik, melynek hangtanilag módosult változata a ’terebélyes, dús lombozatú (fa)’ jelentéssel rendelkező tebe[2] szavunk." Említi "a palóc tebe (tebefa: a magyar népszokásokban az életet, a termékenységet jelképező felékesített faág)" kifejezést, ebből azonban nem következik, hogy a "tepere reku’ legvalószínűbb jelentése ’terebélyes lombos (fa)’ vagy terebélyes virágzó (fa)". Ám, ha lett volna ilyen terebélyes virágzó fát jelentő tepere reku kifejezésünk a régiségben, az akkor sem cáfolná, hanem erősítené az általunk adott szabír ős jelentést. Mert a nikolsburgi tprus jel szerintünk is az istennel azonos égig érő fát, a termékenység forrását ábrázolja. A tapar szónak pedig a magyar és a megyer mintájára lehetne akár teper változata is. Amint a tebe is lehet a tapar szócsaládjának tagja, ám a nikolsburgi tpr nem a tebe rövidítése.

További magyarázatra vár, hogy ha ez az ősvallási képzet fennmaradt volna a néphagyományban, akkor az miért cáfolná a mi álláspontunkat? S ha a tpr betűsorozattal rövidített szó a felismerhetetlenségig torzult tebe alakban maradt volna fent a XIX. századi néphagyományban, akkor az miképpen befolyásolhatja az 1400-es évek végén legyegyzett tprus rövidités feloldását? Nincs okunk visszavetíteni ezeket a kései, esetleg nem is létező alakokat az 1400-es évekbe. Antal Csaba sikertelenül kísérli meg a magyarázatba becsempészni a terebély és a tebe szavunkat, mert a tpr nem ezek röviditése, tepere pedig nem létezik. 

Hasonlóképpen érdektelen az is, hogy az oroszul tyapar alakban olvasandó szó kezdőhangja miért nem egyezik meg a nikolsburgi ábécében megőrződött tpr rövidités első hangjával. Nincs okunk az 500 évvel későbbi orosz lejegyzést hitelesebbnek gondolnunk a magyar hangalakot illetően a korabeli magyarnál.  

- Téved, amikor az us szó röviditésére használt egyezményes jelet usz-nak olvassa. A magyarban a latin s-t nem sz-nek, hanem s-nek szoktuk olvasni. Ezt tesszük például a fantasztikus szó végén is. Nincs okunk azt gondolni, hogy a tprus esetében ezzel kivételt tettünk volna. 

Ugyanakkor Antal Csaba említi, hogy az etruszk mitológiában a Napistent Usil néven ismerték, ami egy érdekes, további kutatásra méltó összecsengés. Az ugyanis a kérdés, hogy ez az etruszk Usil, vagy szócsaládjának valamelyik tagja jelent-e őst? S itt rögvest felmerül az asszír Assur "Ősúr" isten nevének előtagja. 

A legutóbb Simo Parpola asszíriológus által uráli nyelvnek, azaz a magyar rokonának minősített sumér nyelvben az as (vagy gyakran aš) szótagnak több jelentése is van, attól függően, hogy melyik ékírásos jelre utalunk. Leggyakoribb jelentése az „egy”, ám jelenthet „egyetlent” vagy „egyedülállót” is. A mitológia nyelvén ez az első teremtett lény, azaz minden élő őse. 

Az asszír elolvasható világfák egyike Ősúr olvasatú (6. ábra), a másik meg (7. ábra) tartalmazza a tapar "szabír" hieroglifát. A párhuzamok annál inkább érdekesek, mert az Asszír Birodalom ókori szabír területeken alakult ki, ahol a lakosság alaprétege szabír (másik nevükön hurrita) volt. Dokumentálják, hogy az asszírok megőrizték a korábbi szabír (azaz magyar) jeleket és szavakat. S hogy ez nem véletlen egyezés, hanem egy szabír-magyar(?) nyelvrokonságból következő rendszer, azt az is bizonyítja, hogy a magyar közszavak sora egyeztethető a környezetben használatos istennevekkel. 


 
6. ábra. A 338-as sorszámú asszír életfa az ős (alul) és a szár (felül) hieroglifa ligatúrája
 (a világfa rajza Simo Parpola nyomán), az ábra jobb szélén fent egy magyarszombatfai tányér szár, alatta a székely írás ős szójele




7. ábra. A 339f jelzetű asszír életfa alsó része a Tejút hasadékát ábrázoló ős jel, a felső rész pedig egy faábrázolás, a fa ágainak ívelt volta miatt az olvasat tapar ős ten "szabír isten", az ábra jobb szélén fent a székely írás "tprus" (tapar ős "szabír ős") mondatjele, alatta a székely írás ős szójele 



A nikolsburgi ábécében az us-nak külön szójele is van, ami nem búzaszemet ábrázol, mint azt Antal Csaba felveti, hanem a Tejút hasadékát, a Tejúttal azonosított istenanya vulváját a benne karácsonykor születő napistennel egyetemben. Ezért jelenik meg a jel keresztény változatában, a mandorlában Jézus Krisztus, esetleg Mária a kisdeddel - de Mária egyedül sohasem. 

Az us jel közepén lévő függőleges vonal az "sz" (szár "növényi szár, úr") jele, amiből az úr az isten egyik állandó jelzője. Ezt a függőlegest a különféle jelváltozatokban más és más istenjelképek helyettesíthetik, például a ten "élet, isten" szójel a karosi tarsolylemezen, vagy a tapar "szabír ős" hieroglifa Czibor Imre tányérján. Az us jel belsejében lévő jelek azért cserélgethetők, mert mindhárom az istennel azonos világfát ábrázolja. Ezért a nikolsburgi us "ős" jel a napisten évenkénti újjászületésének jelképe. Azaz nem a vulva határozza meg a szójel jelentését, hanem a benne születő napisten. Ezt támasztja alá sok világfa-ábrázolás képi tartalma és olvasata is, amelyekben szerepel az us "ős" szójel, gyakran a ragyogó hieroglifa társaságában - ami ismét a napistenre utal. Erről bővebben írtam A Tejút hasadékában kelő napistent ábrázolja-e a székely írás „us ” (ős) jele? c. cikkemben. 

A napisten viszont az ősünk, akitől a nemzet leszármazott - tehát az us "ős" jelről adott magyarázatunk helyes, Antal Csaba kritikája pedig erőtlen. Egyébként is tarthatatlan magyarázatokba keveredik, például az énlakai Egy isten mondatjelet uszten-nek olvassa (holott az Istent sohasem ejtettük Uszten-nek). 




Irodalom




Berze Nagy János (1958): Égig érő fa, Magyar mitológiai tanulmányok, Baranya Megyei Tanács V. B. Művelődési Osztálya, Pécs 

Jakubovich Emil (1935): A székely rovásírás legrégebbi ábécéi, Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest

Máté Zsolt: A székely írás latin rejtélye, Nyelvtudományi Közlemények 98. 186–192.

Patkanov, K. P.: A szabírok nemzetisége. Ethnographia, XI/ 8. szám. 1900.

Róna-Tas András (1996): A honfoglaló magyar nép, Balassi Kiadó, Budapest

Thelegdi János (1598): Rudimenta

Sándor Klára (2017): Székely írás reneszánsza

Simo Parpola: Etymological Dictionary of the Sumerian Language, Winona Lake, Indiana: The Neo-Assyrian Text Corpus Project, 2016. Pp. xliv + 426; xxviii + 436.

Simo Parpola: Sumerian: A Uralic Language (I), in L. Kogan et al. (eds.), Language in the Ancient Near East. Proceedings of the 53 e Rencontre Assyriologique Internationale, Vol. I, Pt. 2 (Babel und Bibel 4/2, Winona Lake, Indiana): 181–210.


Szabó Gábor (2015): Bronzkor: az őskori fémművesség virágkora. In: A Kárpát-medence ősi kincsei. A kőkortól a honfoglalásig. / Bronze Age: Golden Age of Prehistoric Metalwork. In: A Kárpát-medence ősi kincsei. A kőkorszaktól a honfoglalásig. Budapest 2015, 104-183

Szentkatolnai Bálint Gábor (1888): A tamul nyelv a turáni nyelvek sanskritja, Erdélyi Múzeum Egylet, Bölcselet-, Nyelv- és Történelemtudományi Szakosztály kiadásában,  Kolozsvár, V. kötet

Szentkatolnai Bálint Gábor: Válogatott írások, Zágoni Jenő szerkesztésében és kiadásában, 2005. Budapest

Szentkatolnai Bálint Gábor: A magyar nyelv dél-Indiában, Magyar Menedék Könyvesház, 2008, Budapest

Varga Géza (1993): Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest 

Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest

Varga Géza (2026): A magyar őstörténet kezdetei a szabír ős ten mondatjel őrségi és egyéb előfordulásai alapján

Varga Géza (2026): Az ábécé jelsorrendjének magyar eredete 

V. Nagy Gábor (2021): Gondolatok a minószi civilizáció eredetéről (academia.edu)




Ne fogadjon el utángyártott, sérült csomagolású, vagy rosszarcú eladó által kínált Cserépmadár szállás és Csinyálóházat! Rovológus által vezetett hiteles őrségi szállás csak nálunk!  




dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)