Szabó Gábor Bronzkor: az őskori fémművesség virágkora c. dolgozatában közli egy bronzkori kocsimodell agyagból égetett szekrény részének fényképét (1. ábra). A lelet azért érdemes a kiemelt figyelmünkre, mert a képen jobbra látható végén a székely írás tprus (tapar ős "szabír ős") mondatjelének megfelelője látható. A tprus jel mibenlétének leírásán vagy harminc éven át vitáztunk a "tudományos konszenzus" képviselőivel s az a szakmai és erkölcsi vereségükkel zárult. E vita menet közbeni állásáról A temporius-téveszme diadalútja c. cikkben tájékoztattam a nagyérdeműt (1). A "szakma" újabb totális vereségét az MTA rováskorpuszában ismerték be (a korábbi ötleteik ugyanilyen halvaszületettek voltak).
Arról nem nyilatkoznak, hogy ha ez a jel nem a latin temporius rövidítése, akkor ugyan mi lehet. Nem gondolhatjuk, hogy e mondatjelünk általunk adott szabír ős értelmezése ellen már nem fognak felszólalni az akadémikus "tudomány" képviselői. Ez a hieroglifa ugyanis - mint az e cikk alapján is felmérhető - kibékíthetetlen ellentmondásban van a világosi fegyverletétel óta egyre meghatározóbb "merjünk kicsik lenni" és "mindent másoktól vettünk át" előfeltevésekkel. Az uráli őshazáról a genetikai kutatásoknak köszönhetően az derült ki, hogy csak az egyik átmeneti szállásunk volt a sok közül. Ez a bronzkori jel ugyanakkor a tízezer évnél is régebbi Termékeny félholdat mutatja be őshazaként, miközben a Kárpát-medencei őshonosságunkat is alátámasztja, de a távol-keleti hun-avar őshaza is mienk marad.
1. ábra. A Nemesnádudvar-Karasica-csatorna lelőhelyről származó bronzkori lelet, jobb végén a tprus (tapar ős "szabír ős") hieroglifával
A Kárpát-medencei bronzkorra jellemző a székely jelpárhuzamok használata. E bronzkori jelnek a jelentősége - a szabír népnév azonosítása miatt - mégis kiemelkedik a többi közül. Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár szerint ugyanis a szabír a magyarok régi neve. A kérdéssel foglalkozó kutatók egy része ezt hajlandó a népvándorláskori szabírok esetében elfogadni, a Kaukázustól délre élő ókori szabírok (Szubartu lakosai) esetében azonban a magyarsággal való azonosítást élesen vitatják és tudománytalan felvetésnek hirdetik. Nos, a jelen cikkben tárgyalt szabír ős jel újabban feltáruló párhuzamai éppen azt bizonyítják, hogy az ókori szabírok a magyarság ősei.
A jel az istennel azonos égig érő fát (a Tejutat) ábrázolja. A Berze Nagy János által ismertetett szibériai mítoszokból azt is tudjuk, hogy az ágai azért hajlanak vissza, mert az égbolt súlya rájuk nehezedik.
2. ábra. A tapar ős mondatjel előfordulása egy, az ókori Szubartu területén, vagy ahhoz időben és földrajzilag is közel előkerült edényen (Hissar, Kr. e. 4300)
A hieroglifikus szövegek alapján az ókori szabírság civilizálta az Egyiptomtól az Indus-völgyig terjedő Termékeny félhold területét, ahonnan a neolitikus forradalomnak nevezett etnokulturális hatás eljutott Európába (a Balkánra, a Kárpát-medencébe és az etruszkokkal Itáliába) is. A szabírok közül szakadtak ki a sumérek, akiknek nyelvét Simo Parpola a közelmúltban uráli nyelvnek, azaz a magyar rokonának határozott meg. Ennek megfelelően a szabír ős mondatjel a Kárpát-medencében 7500 éve jelen van és megtalálható a magyar népművészet tárgyain is.
Jegyzetek
(1) A Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetben Simon Péterrel és Szekeres Istvánnal 1993-ban tettük közzé azokat a dolgozatainkat, amelyekben a tprus jelet ősvallási tartalmat rögzítő szójelnek tekintettük. Ez ellen Máté Zsolt jelentett be ellentmondást a Nyelvtudományi Közleményekben. Ő arra gondolt, hogy a tprus a latin temporius "korábban" szó rövidítése, azaz nem jelnév, hanem csak egy megjegyzés. A bizonyításába azonban több hiba csúszott. Évekbe telt, amíg ezt az érintett szerzőkkel meg tudtam értetni. A Nyelvtudományi Közlemények évekig ült a beküldött kéziratomon, majd minden magyarázat nélkül visszaadta azt. Időközben Róna-Tas András és Sándor Klára is lyukra futott (a nikolsburgi ábécé jelsorát hibásan közölve, kihagyván belőle a tprus jelet), mert komolyan vették Máté Zsolt alapvetően hibás álláspontját. Sándor Klára az 1400-as évekből származó forrás kiigazításával próbálta megmenteni a helyzetet, amivel azonban csak az akadémikus "tudomány" inkorrektségét sikerült lelepleznie. A szóban közölt és a neten közzétett álláspontomat végül megértették és az MTA 2021-ben megjelent rováskorpuszában elismerték, hogy Máté Zsolt tévedett, a tprus nem a temporius röviditése.
Irodalom
Berze Nagy János (1958): Égig érő fa, Magyar mitológiai tanulmányok, Baranya Megyei Tanács V. B. Művelődési Osztálya, Pécs
Jakubovich Emil (1935): A székely rovásírás legrégebbi ábécéi, Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest
Patkanov, K. P.: A szabírok nemzetisége. Ethnographia, XI/ 8. szám. 1900.
Róna-Tas András (1996): A honfoglaló magyar nép, Balassi Kiadó, Budapest
Thelegdi János (1598): Rudimenta
Sándor Klára (2017): Székely írás reneszánsza
Szabó Gábor (2015): Bronzkor: az őskori fémművesség virágkora. In: A Kárpát-medence ősi kincsei. A kőkortól a honfoglalásig. / Bronze Age: Golden Age of Prehistoric Metalwork. In: A Kárpát-medence ősi kincsei. A kőkorszaktól a honfoglalásig. Budapest 2015, 104-183
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése