Az égig érő fa, életfa, világfa, tetejetlen fa, lélekfa, vagy életfa néven is emlegetett, a Tejútról kialakított képzetünket joggal mondjuk keletről hozottnak, ám a jeltörténeti adatok alapján hozzá kell tennem, hogy már a kőkorban ismert volt a Pireneusoktól Amerikáig. A közelmúltban kibontakozott róla egy vita a "szakmában", amelynek rovológiai megoldása van, ám a résztvevők észre sem vették, hogy a válasz érdekében az írástörténet területére kellene átlépniük. A vita sajátos hangulatát biztosítja, hogy a szakma nem jártas a rovológiában, ezért e téren tudományos igényű párbeszéd helyett rendszerint csak jelzőosztogatásra és cenzúrára képes (1).
Pócs Éva vitaindítója „A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében: Rekonstrukció, konstrukció, dekonstrukció” címmel a Bárdos Dániel és Tuboly Ádám szerkesztette „Emberarcú tudomány: Áltudományok és összeesküvés-elméletek szorításában” című tanulmánykötetben jelent meg (Typotex, Budapest, 2023., 283–324).
A tanulmányról Pócs Éva kezdeményezésére a BTK Néprajztudományi Intézetében nyílt vitát tartottak 2023. szeptemberében. A vitaanyag az Ethnographia 2024/1. számában jelent meg (pp. 140–192, Pócs Éva, Bárdos Dániel, Tuboly Ádám, Bollók Ádám, Mikos Éva, Wilhelm Gábor, Ablonczy Balázs, Sántha István, Sárkány Mihály, Agócs Gergely, Örsi Julianna, Tóth G. Péter, Platthy István, Benedek Katalin és pp. 178-181 Gulyás Judit írásaival).
Később a Valóság 2024. májusi számában szerzők sora: Szabados György, Hoppál Mihály, Sántha István, M. Lezsák Gabriella, Somfai Kara Dávid, Agócs Gergely és Mátéffy Attila válaszolt Pócs Éva írására.
A megszólalók illusztris névsora ellenére is érdemi eredmény nélkül maradt világfa vita egy állatorvosi ló, amelyen tanulmányozhatók a hazai kutatás (régészet, nyelvészet, történetírás, néprajz, rovológia stb.) betegségtünetei. Közülük elsősorban a rovológiai tájékozatlanság (2) és a nyílt tudomány elveinek figyelmen kívül hagyása (3) garantálta a vita - lényeget illető - meddőségét. Így fordulhatott elő, hogy a vita résztvevői nem mutatták fel az elolvasható honfoglalás kori világfa-előfordulásokat, amelyek pedig eldöntik a vitát.
A Világfa vita c. kötetben, amelynek jelen cikk a bevezetője, a vita fordulatait idézem fel és az elolvasott világfák közül mutatok be néhányat (1. és 2. ábra).
"Diószegi összefoglalása szerint: „A holdas-napos égigérő fa, a kígyók-gyíkok-békák országa, a világfa körüli lelkek, az életlélek és a szabadlélek, vagyis a több lélek jellemezte a magyarok világképét.” A világfa-adatok és a világmindenség réteges szerkezete, valamint az alvilág néhány jellemzője mint a samanisztikus világkép részei kerültek Diószegi látókörébe, amihez a rokon népek világfa-elképzelései illetve a világfát imitáló „sámánfa” sámánavatásban betöltött szerepe adta az indítékot. Mint láthattuk, a modernkori táltosadatok kapcsán nem lehet a működő táltoshoz kapcsolható kozmogonikus elképzeléseket, világfa/sámánfa adatokat felmutatni; ezzel a hiánnyal függ össze Diószegi gyér adatbázisa. Motívumai, amelyekből megkísérelt felépíteni egy samanisztikus kozmogóniát, erősen hozzákeresettnek, több esetben hiteltelennek tűnnek. (Például egyetlen „samanisztikus” alvilágjárás-adata a „kígyók–békák országába” egy halottlátó keresztény pokol-látomásából származik). Az alvilágjárások hivatkozott, altaji hivatkozott altaji népekhez kötött párhuzamai nálunk legfeljebb mesékben – például a Fehérlófa meséjében (AaTh 301B) – lelhetők fel, így tehát nem bizonyító erejűek a táltos feltételezett samanisztikus tevékenységére nézve. Óvatosságra int az ősvallási következtetések vonatkozásában e képzetek általános jellege is: a hét rétegű menny–alvilág képzetei korántsem csak Eurázsia sámánjaival hozhatók kapcsolatba, hiszen Európa keresztény előtti és melletti alternatív kultúráiban (például Mithrasz-kultusz, gnoszticizmus) is jelen vannak. Hasonlóképpen a világfa is igen elterjedt kozmogónikus elképzelések része; az obi-ugor és közép-ázsiai mitológiákban éppúgy jelen van, mint Európa kereszténység előtti vallásaiban. Diószegi az uráli korból fennmaradt képzetnek vélte a világfának azt a magyar néphitből nem adatolható, csak kikövetkeztetett típusát, amelynek koronáján a nap és hold foglal helyet, csúcsán madár székel. Ezt a nézetet annak fényében is kritikusan kell szemlélnünk, hogy az égigérő fa nappal és holddal az ágai között a kelet-európai népköltészet keresztény köszöntőénekeinek – koledák, kolindák – is visszatérő kozmikus képzete, amely az égitestrablás, illetve napfogyatkozás motívumaihoz is kapcsolódik; az alvilági szörnyek által minden évben ismételten elpusztított világfa is, amely Krisztus születésének ünnepén mindegyre megújul, a Balkán több népénél elterjedt folklór-motívum. Ez természetesen nem zárja ki, hogy ez „ősi képzet a magyaroknál”, és hogy feltételezhető az ősmagyarság világképében is. Ezt a feltételezést a honfoglalás kori tarsolylemezek és más régészeti leletek életfa-motívumai is támogatják, bár használati tárgyak díszítőelemei sohasem lehetnek kemény bizonyítékai egy aktuális világképnek. E díszitő motivika és az Égigérő fa mese alább említendő táltos-motívumai ellenére a magyar táltos, mint működő mediátor, nem látszik bármiféle kapcsolatban lenni e feltételezett samanisztikus kozmogóniával, és ilyen kapcsolatra a múltra nézve sincs semmiféle közvetlen bizonyíték." (Pócs/2017/16)
Pócs Éva 2023-ban már a vitáról beszámoló írásának címébe emeli a világfát Vita Pócs Éva: A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében és így érvel:
Pócs Éva és a felvetéséhez hozzászólók figyelmét egyaránt elkerülte, hogy a megoldás - a világfa tekintetében - a rovológia területén található, amivel ők nem foglalkoztak, ebből következően nem is értenek hozzá. Ezért beszél a vitaindító is honfoglalás-kori díszítőművészeti motívumokról a hieroglifikus mondatjelek helyett. E díszítőművészeti besorolásban eleve az a téves prekoncepció van elrejtve, hogy e honfoglalás kori motívumok nem olvashatók el, ezért a jelentésük nem bizonyítható.
Élethű, botanikailag azonosítható növényi ábrázolásokat kerestek, miközben az archaikus világfa jelszerű. A létező honfoglalás kori világfa-ábrázolások (pl. 1. és 2. ábra) "rovás"jelekből vannak összeállítva, azaz elolvashatók. Ezért - Pócs Éva álláspontjával ellentétben - a honfoglalás-kori díszítőművészeti motívumok ... jelentése ... bizonyítható, az eredeti társadalmi és kulturális kontextusát, „jelentését” ... ismerhetjük, arra a jelenkori adatokból ... következtethetünk.
Jegyzetek
(1) A vitaindító tanulmánykötet áltudományokat és összeesküvés-elméleteket emlegető címe is azt jelzi, hogy a világfa-vita a "tudományos konszenzus" dilettánsok elleni folyamatos küzdelmének egyik fejezete. Ez a küzdelem azért jelentősebb szép hazánkban, mint másutt, mert a "tudomány" a világosi fegyverletétel óta a magyar őstörténet és identitás ellen követte el a legnagyobb gyalázatot. A magyar értelmiség legjobbjai (köztük legutóbb Csőke Sándor, Götz László és Érdy Miklós) mindig is felléptek a finnugrista történelemhamisítás ellen, tudományos igényű érvekkel leplezve le a hivatásosok árulását. Ez a kívülről érkező kritika folyamatosan ébren tartja a "tudományos konszenzus" ellenérzéseit és retorzióját. Miközben esetenként csendben átveszik a körön kívüliek egyes eredményeit. Például az Országos Széchenyi Könyvtárban 2009-ben rendezett nyelvemlék kiállítás kritikájaként írt cikkeim hatására ma már - a nevem említése nélkül - elismerik rovásírásos nyelvemlékek létét is. Igaz, azokat (például a Karcag-orgondaszentmiklósi csatkarika, a Bodrog-alsóbűi fúvóka és a székelyderzsi tégla rovásfeliratát) - a szójelek hasznosítása nélkül - azóta sem tudják helyesen elolvasni.
A felmerült kérdések tudományos igényű megvitatására következetesen nem találnak lehetőséget. Például a Magyar Nyelv szerkesztősége nem vállalkozott a karcagi csatkarika rovásszövegének megtárgyalására, ezért az kimaradt az MTA rováskorpuszából. A Nemzeti Régészeti Intézet pedig egy előadásom befogadása elől zárkózott el, aminek köszönhetően a régészek máig nem képesek a leleteiken lévő hieroglifikus szövegek felismerésére. Mindezek eredményeképpen az ősmagyar kort a tankönyvek továbbra is - tévesen - nyelvemlék- és írásnélküli időszaknak minősítik. A "tudományos konszenzus" a tények figyelembe vétele helyett kitart egy történelemhamisító álláspont tudományos tételként való oktatása mellett.
A kritika elhárítását célzó harc keretében jelentette be Lovász László elnök 2018-ban a Magyar Tudományos Akadémia 189. közgyűlésén - ahogyan ők fogalmaztak - az áltudományok elleni küzdelem legújabb fegyverét: egy kifejezetten tudománynépszerűsítésre és ismeretterjesztésre szánt új oldalt, a tudomany.hu-t. Ezt elsősorban tanároknak és újságíróknak, illetve a laikus érdeklődőknek ajánlják, hogy legyen egy - szerintük - megbízható, mégis érthető forrás a mindennapjainkban felmerülő (ál)tudományos témák helyretételéhez.
Hozzátehetem: azt, hogy a "tudományos konszenzus", vagy a körön kívüliek álláspontját minősíthetjük-e áltudománynak, a világfa vita csődje könnyen beláthatóvá teszi. Nyilvánvaló ugyanis a válasz Pócs Éva vitaindítójára. Csupán fel kell mutatni a múzeumok polcain heverő, a magyar hieroglif írás segítségével elolvasható világfa-ábrázolások százait. A "tudományos konszenzus" mégis dermedten hallgat a dolog érdemét illetően. Azt persze azonnal tudja, hogy cenzúrát kell alkalmaznia, ha küldök egy cikket valamelyik szerkesztőségébe.
Az akadémikus "tudomány" képviselői által legalább Zsirai Miklós megalapozatlan érvelése és jelzőosztogatása óta szüntelenül folytatott dilettánsellenes harcnak ez csak egyetlen fejezete. Szervezetten, vagy annak hiányában is sok hivatásos vélheti úgy, hogy hozzá kell tennie a maga opuszát az általános dilettánsgyalázáshoz. Eközben - hozzáértés és megfelelő módszertan hiányában - legfeljebb véletlenül érintik az érdemi kérdéseket. Az akadémikus kritika például lényegében átlép a szójelek tárgyalásán (pedig ez oldja meg a világfa-vitát), miközben kifogásolja azt, hogy a dilettánsok sokszor maguk tördelik a dolgozataikat (mintha ennek jelentősége lenne).
Az a katasztrófasorozat, amit az akadémikus "tudomány" a székely írás származtatása terén az elmúlt száz év során előadott, nem indokolja az MTA elnökének önbizalmát. Csupán azt bizonyítja, hogy a "tudományos konszenzus" (a szójelek létének el nem ismerése miatt) alkalmatlan módszerrel dolgozik. Az elnök úr "a tudományos módszer mellett áll ki" - holott nyilvánvaló a kudarcaik oka: nem ismerik, vagy politikai célok bűvöletében nem hajlandók ismerni a székely írás leírásának, rokonításának és eredeztetésének (szójeleket is ismerő) helyes módszertanát. Ezt az akadémikus kudarcot jól dokumentálja a 2021-ben közreadott MTA rováskorpusz, amelynek szerkesztője, Vásáry István azt is letagadta, hogy a székely írásnak vannak a kínaihoz hasonló képszerű szójelei (a számára időben megküldött Magyar hieroglif írás c. kötetben 50 kínai-magyar egyezést mutatok be). Amennyiben a letagadás helyett számba vették volna a világfát ábrázoló képszerű szójeleinket, akkor ez a világfa-vita talán ki sem alakul, vagy akad az akadémikus körön belül valaki, aki ismeri a fát ábrázoló rovásjeleinket (3 - 8. ábra) és így érdemi választ tud adni Pócs Éva felvetésére.
3. ábra. A türjei Árpád kori templom kapubélletének ten "isten, élet" szójele fát ábrázol: az "eget tartó fa" ábrázolási konvencióban a fa szerepében jelenik meg, virága, levele és hajtása van, a teljes olvasat jó ős ten (mai magyarsággal jóisten, vagy folyóisten)
.jpg)
5. ábra. A fát ábrázoló tprus (tapar us "szabír ős") mondatjelként való értelmezése ellen a meghamisítás határát súroló "forráskritikáig" fajuló küzdelmet folytatott a "tudományos konszenzus" s bár végül kénytelen volt visszavonulót fújni, a tudományos igényű magyarázattal - mint azt a világfa vita is mutatja - továbbra sem tud mit kezdeni
(2) A rovológiai tájékozatlanság ez esetben egyúttal mitológiai tájékozatlanságot is jelent, mert minden vallás három fő alkotóelemből áll: elméletből, szertartásból és jelképekből. Ha a néprajzkutatók és a mítográfusok - mint azt tapasztalhatjuk - a jelkészlettel nem foglalkoznak kellőképpen, akkor a mitológiára vonatkozó adatok jelentős részéről eleve lemondanak. Így azonban félő, hogy az írástörténeti tanulságok (a 2-300 hieroglifikus szöveg) hasznosítása nélkül(?) a Magyarságkutató Intézetben, Hoppál Mihály vezetésével készülő Magyar Mitológia és a világfáról alkotott kép sem lesz megfelelő.
(3) A nyílt tudomány elveinek figyelmen kívül hagyása azt jelenti, hogy az akadémikus tudomány - a tulajdon teljesítményét ok nélkül a mérce felső szintjének tekintve - bezárkózik a saját köreibe és nem figyel a körön kívüli eredményekre (a tényekre). Miközben e bezárkózásra nincs elvi tisztaságú oka és hibák sorozatát követi el. Ha a tudomány egyetlen célja a kíváncsiságunk kielégítése, ahogyan azt Erdélyi István megfogalmazta, akkor az autodidakták eredményeitől való elzárkózás tudományellenes módszer. A világfa (és több más kérdés) esetében is e téves módszertan vezetett az akadémikus tudomány csődjéhez.
Az elzárkózás célja a mindenkori megszállóink és bérenceik szája íze szerint való "mindent mástól vettünk át" őstörténeti kép sulykolása volt. A magyar krónikákban rögzített hagyományt felváltani kívánó finnugrista kép védelmében nem riadtak vissza valótlanságok tudományként való eladásától és a tudományos érvelés helyetti jelzőosztogatástól sem.
Joggal írja Klima László: "Zsirai Miklós: Finnugor rokonságunk című korszakos művének kutatástörténeti fejezete a finnugor nyelvhasonlítás korai időszakát idealizálva mutatja be. A finnugor nyelvrokonság elutasítása Magyarországon már a felvilágosodás és a reformkor idején jelentkezett. Kutatástörténetében Zsirai Miklós ezzel a problémával nem foglalkozott. A Zsirai által Otrokocsi Fóris Ferencnek és Horvát Istvánnak tulajdonított naiv etimológiák többsége nem ezektől a szerzőktől származik. Zsirai Miklós tévedéseit azóta történeti nyelvészet kialakulása előtti időkből származó, és olykor tréfás szándékkal született magyarításokat szakmai hiba felhasználni a mai dilettáns nyelvészek elleni vitákban."
Hozzátehetjük: a szakmai hiba nem korlátozódik Zsirai Miklós tévedéseire s azok "tudományos" hasznosítására. Ez az eset a Zsirai és követői által napjainkig alkalmazott akadémikus gyakorlat újabb bukását illusztrálja. A valótlanságok tudományként való terjesztése, a letéti szerződéssel a múzeum gondjaira bízott rovásemlék felületének barbár lereszelése, a tudományos igényű érvelés helyetti jelzőosztogatás, a másként gondolkodók eredményeinek (a tényeknek) figyelmen kívül hagyása és a hasonló módszertani tévedések holnap is törvényszerűen vezetnek majd el a világfa vita esetében tapasztalható kudarchoz.
Irodalom
Pócs Éva: A magyar táltos és a honfoglaláskori samanizmus. Kérdések és feltevések. Ethnographia, 128. 2017. 1–47.
Pócs Éva: Vita Pócs Éva: A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében. Rekonstrukció, konstrukció, dekonstrukció című tanulmányáról 2023. (academia.edu)
Gulyás Judit: Népmesék felhasználása az ősvallás rekonstrukciójához (academia.edu)
Klima László: A finnugor nyelvhasonlítás hazai története és egynémely őstörténeti csodabogarak, Zsirai Miklós (és mások) tévedései, Studia ad Archaeologiam Pazmaniensia, A PPKE BTK Régészettudományi Intézetének kiadványai, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Magyar Őstörténeti Kutatócsoport Kiadványok, 2, Szerkesztők: Klima László – Türk Attila, 2020.
Berze Nagy János: Égigérő fa, Pécs, 1958.
Simo Parpola: Etymological Dictionary of the Sumerian Language, Winona Lake, Indiana: The Neo-Assyrian Text Corpus Project, 2016. Pp. xliv + 426; xxviii + 436.
Simo Parpola: Sumerian: A Uralic Language (I), in L. Kogan et al. (eds.), Language in the Ancient Near East. Proceedings of the 53 e Rencontre Assyriologique Internationale, Vol. I, Pt. 2 (Babel und Bibel 4/2, Winona Lake, Indiana): 181–210.
Csőke Sándor: A sumer ősnyelvtől a magyar élőnyelvig, Turul Kiadó, New York, 1969.
Csőke Sándor: Perui aymará és quechua nyelvek uralaltáji nyelvi rokonsága, Buenos Aires, 1969.
Zsirai Miklós: Finnugor rokonságunk, 1937.
Zsirai Miklós: Őstörténeti csodabogarak, 1943.
Bolcsó Dániel: Áltudomány-ellenes oldalt indít az Akadémia (index.hu)
Varga Géza: Válasz Gulyás Judit kérdésére azaz Felhasználhatók-e a népmesék az ősvallás rekonstrukciójához? (academia.edu)
Varga Géza: Zsirai Miklós bukása és a világfa vita
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Varga Géza: Az Osservatorio Letterario 2010-es cikke az OSZK meghamisított nyelvemlék-kiállításáról
Gulyás Judit: Népmesék felhasználása az ősvallás rekonstrukciójához Hozzászólás Pócs Éva tanulmányához
Mátéffy Attila: A honfoglaló magyarok világfája Pócs Éva illúzióinak fényében: Prekoncepció, koncepció, miszkoncepció – avagy a képmutatás módszertana
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése