Miről árulkodik a világfa vita?
A megszólalók illusztris névsora ellenére is érdemi eredmény nélkül maradt világfa vita egy állatorvosi ló, amelyen tanulmányozhatók a hazai régészeti, nyelvészeti, történeti, néprajzi, rovológiai kutatás betegségtünetei. A közelmúltban róla az akadémikus tudomány berkeiben kibontakozott vitának rovológiai megoldása van, ám a résztvevők észre sem vették, hogy a válasz érdekében az írástörténet területére kellene átlépniük, mert a honfoglalás kori világfa ábrázolások elolvasható mondatjelek. Ez a csőd törvényszerű eredménye annak, hogy az akadémikus tudomány hosszú évtizedekig tudatosan elhatárolódott a székely írás kutatásától. Ha kivételesen mégis közreadtak róla valamit, akkor azt elsősorban azért tették, hogy hazudjanak róla a finnugrista "merjünk kicsik lenni" és "mindent másoktól vettünk át" szellemében.
A vitát elindító Pócs Éva is "néhány, általa önkényesen értelmezett információra vonatkozó gyanújából kreál (vagy inkább kohol) egy vádat, amelynek az az ideológiai célja, hogy egyszer s mindenkorra lerombolja Diószegi Vilmos tudományos életművét és kutatási eredményeit" (Mátéffy/2024/58).
A vita sajátos hangulatát biztosítja, hogy a szakma egyik szekértábora sem jártas a rovológiában, ezért e téren tudományos igényű párbeszéd helyett rendszerint csak jelzőosztogatásra és cenzúrára képes (1). A szakterületen nem létező, de előszeretettel hivatkozott "tudományos konszenzus" betegségtünetei közül elsősorban a rovológiai tájékozatlanság (2) és a nyílt tudomány elveinek figyelmen kívül hagyása (3) garantálta a vita - lényeget illető - meddőségét. Így fordulhatott elő, hogy a vita résztvevői nem mutatták fel, vagy nem értették meg az elolvasható, honfoglalás kori világfa-előfordulásokat, amelyek pedig eldöntik a vitát.
A "tudományos konszenzus", azaz Pócs Éva kontraszelektív környezete (Mátéffy/2024/55), évtizedekig nem volt hajlandó kutatni a székely írás eredetét. Mindent elkövetett és ma is elkövet azért, hogy a magyarság és a magyar kultúra (ezen belül az ősvallás jelkészleteként szolgált rovásjeleink) szkíta-hun eredetét letagadja, a kutatás lehetőségét is megakadályozza (4).
Magyar- és tudományellenes álláspontjukat az értelmiség soraiból jelentkező kritikusok elleni cenzúrával és rágalomhadjárattal (például a mostanában ismételten lelepleződött Zsirai hazugságaival és jelzőivel) próbálták megvédeni. Az előző átkosból átmentett hatalmi és oktatási helyzetük (5) miatt ma is lehetőségük van a magyar identitás alapjainak megkérdőjelezésére és rongálására, a magyar- és tudományellenes őstörténeti prekoncepcióikat cáfoló rovológiai kutatások szabotálására, íráskultúránk tényeinek meghamisítására. Azért tehetik ezt meg, mert a finnugrizmus álcája alatt tevékenykedő képviselői ma is a magyar kultúrpolitika meghatározó posztjait bitorolják s az egyetemi oktatás gondoskodik az utánpótlásukról.
Mi az a világfa?
A Magyar néprajzi lexikon szerint a "világfa: az a hatalmas fa, amely összeköti a három világot, az alsót, középsőt és felsőt. Meséink égigérő fa, tetejetlen fa néven ismerik, ágai közt van a Nap és a Hold. Csak egy kiválasztott személy mászhat fel rá. Jellemző magyar népmesemotívum, de a magyar népi hitvilág is ismeri: a hit szerint csak a táltos tudja, hogy merre van. Népművészetünk ismert ábrázolása, a pásztorok szarusótartóit, szarutégelyeit díszíti. A világfa másik típusában madár ül a csúcson. A hiedelem szerint a táltos küldözgette oda, ahol valamit meg akart tudni. A világfa a világszerte ismert elképzelés, a napos-holdas képzet azonban az uráli, az altáji és a paleoázsiai népek sajátossága, tehát a samanisztikus világkép része. Különös szerepet tölt be a sámán avatásakor: a leendő sámánnak próbatételként fel kell rá másznia és csak akkor válhat sámánná, ha a próba sikerült (samanizmus). – Irod. Szűcs Sándor: Az „égbenyúló fa” a sárréti néphitben (Ethn., 1945); Diószegi Vilmos: A honfoglaló magyarság hitvilágának történeti rétegei. A világfa (Népi Kultúra – Népi Társadalom, II–III., 1969)."
Az égig érő fa, életfa, világfa, tetejetlen fa, lélekfa, vagy életfa néven is emlegetett, a Tejútról kialakított ősvallási eredetű képzetünket joggal mondjuk keletről hozottnak. Ám a jeltörténeti adatok (a jelek képi tartalma) alapján hozzá kell tennem, hogy már a kőkorban ismert volt a Pireneusoktól Amerikáig.
A Magyar néprajzi lexikon fentebb idézett meghatározása nem említi a világfa honfoglalás kori előfordulásait és mit sem tud annak írástani vonatkozásairól (a világfa ábrázolások mondatjel voltáról). Nem fogalmazta meg, hogy a világfa képzet a megtartó erőként szolgáló nemzeti identitás meghatározó eleme és forrása. Pedig éppen ezért szerepel - a kínai wang "uralkodó" és a sumér nun "herceg" szójelek testvéreként - a magyar államcímer hun eredetű, hegyen álló és madaras kettős keresztjeként is.
Az akadémikus tudomány világfára vonatkozó nézeteinek ez a rovológiai kidolgozatlansága adott lehetőséget a hun hagyományunkat hazugságnak minősítő Pócs Évának arra, hogy megkérdőjelezze a világfa képzet honfoglalás kori létének bizonyíthatóságát. Mátéffy Attila (2024/56) vette észre, hogy ez a kételye nem csak a honfoglalás korra, hanem általában az ősvallás korára is kiterjed: „a pogány magyarok világfa-eszméinek ... léte nem igazolódott” (Pócs 2023a, 314. o.).
A világfa vita eseményei
Pócs Éva vitaindítója „A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében: Rekonstrukció, konstrukció, dekonstrukció” címmel a Bárdos Dániel és Tuboly Ádám szerkesztette „Emberarcú tudomány: Áltudományok és összeesküvés-elméletek szorításában” című tanulmánykötetben jelent meg (Typotex, Budapest, 2023., 283–324).
A tanulmányról Pócs Éva kezdeményezésére a BTK Néprajztudományi Intézetében nyílt vitát tartottak 2023. szeptemberében. A vitaanyag az Ethnographia 2024/1. számában jelent meg (pp. 140–192, Pócs Éva, Bárdos Dániel, Tuboly Ádám, Bollók Ádám, Mikos Éva, Wilhelm Gábor, Ablonczy Balázs, Sántha István, Sárkány Mihály, Agócs Gergely, Örsi Julianna, Tóth G. Péter, Platthy István, Benedek Katalin és pp. 178-181 Gulyás Judit írásaival).
Később a Valóság 2024. májusi számában szerzők sora: Szabados György, Hoppál Mihály, Sántha István, M. Lezsák Gabriella, Somfai Kara Dávid, Agócs Gergely és Mátéffy Attila válaszolt Pócs Éva írására.
A Világfa vita c. kötetben, amelynek jelen cikk a bevezetője, a vita fordulatait idézem fel és az elolvasott világfák közül mutatok be néhányat (1. és 2. ábra).
"Diószegi összefoglalása szerint: „A holdas-napos égigérő fa, a kígyók-gyíkok-békák országa, a világfa körüli lelkek, az életlélek és a szabadlélek, vagyis a több lélek jellemezte a magyarok világképét.” A világfa-adatok és a világmindenség réteges szerkezete, valamint az alvilág néhány jellemzője mint a samanisztikus világkép részei kerültek Diószegi látókörébe, amihez a rokon népek világfa-elképzelései illetve a világfát imitáló „sámánfa” sámánavatásban betöltött szerepe adta az indítékot. Mint láthattuk, a modernkori táltosadatok kapcsán nem lehet a működő táltoshoz kapcsolható kozmogonikus elképzeléseket, világfa/sámánfa adatokat felmutatni; ezzel a hiánnyal függ össze Diószegi gyér adatbázisa. Motívumai, amelyekből megkísérelt felépíteni egy samanisztikus kozmogóniát, erősen hozzákeresettnek, több esetben hiteltelennek tűnnek. (Például egyetlen „samanisztikus” alvilágjárás-adata a „kígyók–békák országába” egy halottlátó keresztény pokol-látomásából származik). Az alvilágjárások hivatkozott, altaji hivatkozott altaji népekhez kötött párhuzamai nálunk legfeljebb mesékben – például a Fehérlófa meséjében (AaTh 301B) – lelhetők fel, így tehát nem bizonyító erejűek a táltos feltételezett samanisztikus tevékenységére nézve. Óvatosságra int az ősvallási következtetések vonatkozásában e képzetek általános jellege is: a hét rétegű menny–alvilág képzetei korántsem csak Eurázsia sámánjaival hozhatók kapcsolatba, hiszen Európa keresztény előtti és melletti alternatív kultúráiban (például Mithrasz-kultusz, gnoszticizmus) is jelen vannak. Hasonlóképpen a világfa is igen elterjedt kozmogónikus elképzelések része; az obi-ugor és közép-ázsiai mitológiákban éppúgy jelen van, mint Európa kereszténység előtti vallásaiban. Diószegi az uráli korból fennmaradt képzetnek vélte a világfának azt a magyar néphitből nem adatolható, csak kikövetkeztetett típusát, amelynek koronáján a nap és hold foglal helyet, csúcsán madár székel. Ezt a nézetet annak fényében is kritikusan kell szemlélnünk, hogy az égigérő fa nappal és holddal az ágai között a kelet-európai népköltészet keresztény köszöntőénekeinek – koledák, kolindák – is visszatérő kozmikus képzete, amely az égitestrablás, illetve napfogyatkozás motívumaihoz is kapcsolódik; az alvilági szörnyek által minden évben ismételten elpusztított világfa is, amely Krisztus születésének ünnepén mindegyre megújul, a Balkán több népénél elterjedt folklór-motívum. Ez természetesen nem zárja ki, hogy ez „ősi képzet a magyaroknál”, és hogy feltételezhető az ősmagyarság világképében is. Ezt a feltételezést a honfoglalás kori tarsolylemezek és más régészeti leletek életfa-motívumai is támogatják, bár használati tárgyak díszítőelemei sohasem lehetnek kemény bizonyítékai egy aktuális világképnek. E díszitő motivika és az Égigérő fa mese alább említendő táltos-motívumai ellenére a magyar táltos, mint működő mediátor, nem látszik bármiféle kapcsolatban lenni e feltételezett samanisztikus kozmogóniával, és ilyen kapcsolatra a múltra nézve sincs semmiféle közvetlen bizonyíték." (Pócs/2017/16)
Az elolvasható honfoglalás kori világfák ugyan közvetlen bizonyítékai a kozmogóniai kapcsolatnak, ám azt az akadémikus áltudomány módszertani problémának (következetes rovológiai cenzúrájának és dilettánsellenes rágalomhadjáratának) köszönhetően nem ismerik a vita résztvevői.
A vitaindító szerző 2023-ban már a vitáról beszámoló Vita Pócs Éva: A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében c. írásának címébe emeli a világfát és így érvel:
Pócs Éva és a felvetéséhez hozzászólók figyelmét egyaránt elkerülte, hogy a megoldás - a világfa tekintetében - a rovológia területén található, amivel ők nem foglalkoztak, ebből következően nem is értenek hozzá. Ezért beszél a vitaindító is honfoglalás-kori díszítőművészeti motívumokról a hieroglifikus mondatjelek helyett. E besorolásban eleve az a történelemhamisító prekoncepció van elrejtve, hogy e "díszítőművészeti motívumok" nem olvashatók el, ezért a jelentésük nem bizonyítható.
Élethű, botanikailag azonosítható növényi ábrázolásokat kerestek, miközben az archaikus világfa az ősvallási használat miatt jelszerű. A létező honfoglalás kori világfa-ábrázolások (pl. 1. és 2. ábra) "rovás"jelekből vannak összeállítva, azaz elolvashatók. Ezért - Pócs Éva álláspontjával ellentétben - a honfoglalás-kori díszítőművészeti motívumok ... jelentése ... bizonyítható, az eredeti társadalmi és kulturális kontextusát, „jelentését” ... ismerhetjük, arra a jelenkori adatokból ... következtethetünk.
Jegyzetek
(1) A vitaindító tanulmánykötet áltudományokat és összeesküvés-elméleteket emlegető címe is azt jelzi, hogy a világfa-vita a "tudományos konszenzus" dilettánsok elleni folyamatos küzdelmének egyik fejezete. Ez a küzdelem azért jelentősebb szép hazánkban, mint másutt, mert a "tudomány" a világosi fegyverletétel óta a magyar őstörténet és identitás ellen követte el a legnagyobb gyalázatot. A magyar értelmiség legjobbjai (köztük legutóbb Csőke Sándor, Götz László és Érdy Miklós) mindig is felléptek a finnugrista történelemhamisítás ellen, tudományos igényű érvekkel leplezve le a hivatásosok árulását. Ez a kívülről érkező kritika folyamatosan ébren tartja a "tudományos konszenzus" ellenérzéseit és retorzióját.
Miközben esetenként csendben átveszik a körön kívüliek egyes eredményeit. Például az Országos Széchenyi Könyvtárban 2009-ben rendezett nyelvemlék kiállítás kritikájaként írt cikkeim hatására ma már - a nevem említése nélkül - elismerik rovásírásos nyelvemlékek létét is. Igaz, azokat (például a Karcag-orgondaszentmiklósi csatkarika, a Bodrog-alsóbűi fúvóka és a székelyderzsi tégla rovásfeliratát) - a szójelek hasznosítása nélkül - azóta sem tudják helyesen elolvasni. "Természetesen" a világfa ábrázolásainak elolvasható voltát sem vették észre.
A felmerült kérdések tudományos igényű megvitatására következetesen nem találnak lehetőséget. Például a Magyar Nyelv szerkesztősége nem vállalkozott a karcagi csatkarika rovásszövegének megtárgyalására, ezért az kimaradt az MTA rováskorpuszából. A Nemzeti Régészeti Intézet pedig egy előadásom befogadása elől zárkózott el, aminek köszönhetően a régészek máig nem képesek a leleteiken lévő hieroglifikus szövegek felismerésére. Mindezek eredményeképpen az ősmagyar kort a tankönyvek továbbra is - tévesen - nyelvemlék- és írásnélküli időszaknak minősítik. A "tudományos konszenzus" a tények figyelembe vétele helyett kitart egy történelemhamisító álláspont tudományos tételként való oktatása mellett.
A kritika elhárítását célzó harc keretében jelentette be Lovász László elnök 2018-ban a Magyar Tudományos Akadémia 189. közgyűlésén - ahogyan ők fogalmaztak - az áltudományok elleni küzdelem legújabb fegyverét: egy kifejezetten tudománynépszerűsítésre és ismeretterjesztésre szánt új oldalt, a tudomany.hu-t. Ezt elsősorban tanároknak és újságíróknak, illetve a laikus érdeklődőknek ajánlják, hogy legyen egy - szerintük - megbízható, mégis érthető forrás a mindennapjainkban felmerülő (ál)tudományos témák helyretételéhez.
Hozzátehetem: azt, hogy a "tudományos konszenzus", vagy a körön kívüliek álláspontját minősíthetjük-e áltudománynak, a világfa vita csődje könnyen beláthatóvá teszi. Nyilvánvaló ugyanis a válasz Pócs Éva vitaindítójára. Csupán fel kell mutatni a múzeumok polcain heverő, a magyar hieroglif írás segítségével elolvasható világfa-ábrázolások százait. A "tudományos konszenzus" mégis dermedten hallgat a dolog érdemét illetően. Azt persze azonnal tudja, hogy cenzúrát kell alkalmaznia, ha küldök egy cikket valamelyik szerkesztőségébe.
Az akadémikus "tudomány" képviselői által legalább Zsirai Miklós megalapozatlan érvelése és jelzőosztogatása óta szüntelenül folytatott dilettánsellenes harcnak ez csak egyetlen fejezete. Szervezetten, vagy annak hiányában is sok hivatásos vélheti úgy, hogy hozzá kell tennie a maga opuszát az általános dilettánsgyalázáshoz. Eközben - hozzáértés és megfelelő módszertan hiányában - legfeljebb véletlenül érintik az érdemi kérdéseket. Az akadémikus kritika például kivétel nélkül átlép a szó- és mondatjelek érdemi tárgyalásán (pedig ez oldja meg a világfa-vitát), miközben kifogásolja azt, hogy a dilettánsok sokszor maguk tördelik a dolgozataikat (mintha ennek jelentősége lenne).
Az a katasztrófasorozat, amit az akadémikus "tudomány" a székely írás származtatása terén az elmúlt száz év során előadott, nem indokolja az MTA elnökének önbizalmát. Csupán azt bizonyítja, hogy a "tudományos konszenzus" (a szójelek létének el nem ismerése miatt) alkalmatlan módszerrel dolgozik. Az elnök úr "a tudományos módszer mellett áll ki" - holott nyilvánvaló a kudarcaik oka: nem ismerik, vagy politikai célok bűvöletében nem hajlandók ismerni a székely írás leírásának, rokonításának és eredeztetésének (szójeleket is ismerő) helyes módszertanát. Ezt az akadémikus kudarcot jól dokumentálja a 2021-ben közreadott MTA rováskorpusz, amelynek szerkesztője, Vásáry István azt is letagadta, hogy a székely írásnak vannak a kínaihoz hasonló képszerű szójelei (a számára időben megküldött Magyar hieroglif írás c. kötetben 50 kínai-magyar egyezést mutatok be). Amennyiben a letagadás helyett számba vették volna a világfát ábrázoló képszerű szójeleinket, akkor ez a világfa-vita talán ki sem alakul, vagy akad az akadémikus körön belül valaki, aki ismeri a fát ábrázoló rovásjeleinket (3 - 8. ábra) és így érdemi választ tud adni Pócs Éva felvetésére.
3. ábra. A türjei Árpád kori templom kapubélletének ten "isten, élet" szójele fát ábrázol: az "eget tartó fa" ábrázolási konvencióban a fa szerepében jelenik meg, virága, levele és hajtása van, a teljes olvasat jó ős ten (mai magyarsággal jóisten, vagy folyóisten)
.jpg)
5. ábra. A fát ábrázoló tprus (tapar us "szabír ős") mondatjelként való értelmezése ellen a meghamisítás határát súroló "forráskritikáig" fajuló küzdelmet folytatott a "tudományos konszenzus" s bár végül kénytelen volt visszavonulót fújni, a tudományos igényű magyarázattal - mint azt a világfa vita is mutatja - továbbra sem tud mit kezdeni
(2) A rovológiai tájékozatlanság ez esetben egyúttal mitológiai tájékozatlanságot is jelent, mert minden vallás három fő alkotóelemből áll: elméletből, szertartásból és jelképekből. Ha a néprajzkutatók és a mítográfusok - mint azt tapasztalhatjuk - a jelkészlettel nem foglalkoznak kellőképpen, akkor a mitológiára vonatkozó adatok jelentős részéről eleve lemondanak. Így azonban félő, hogy az írástörténeti tanulságok (a 2-300 hieroglifikus szöveg) hasznosítása nélkül(?) a Magyarságkutató Intézetben, Hoppál Mihály vezetésével készülő Magyar Mitológia és a világfáról alkotott kép sem lesz megfelelő.
(3) A nyílt tudomány elveinek figyelmen kívül hagyása azt jelenti, hogy az akadémikus tudomány - a tulajdon teljesítményét ok nélkül a mérce felső szintjének tekintve - bezárkózik a saját köreibe és nem figyel a körön kívüli eredményekre (a tényekre). Miközben e bezárkózásra nincs elvi tisztaságú oka és hibák sorozatát követi el. Ha a tudomány egyetlen célja a kíváncsiságunk kielégítése, ahogyan azt Erdélyi István megfogalmazta, akkor az autodidakták eredményeitől való elzárkózás tudományellenes módszer. A világfa (és több más kérdés) esetében is e téves módszertan vezetett az akadémikus tudomány csődjéhez.
Az elzárkózás célja a mindenkori megszállóink és bérenceik szája íze szerint való "mindent mástól vettünk át" őstörténeti kép sulykolása volt. A magyar krónikákban rögzített hagyományt felváltani kívánó finnugrista kép védelmében nem riadtak vissza valótlanságok tudományként való eladásától és a tudományos érvelés helyetti jelzőosztogatástól sem.
Joggal írja Klima László: "Zsirai Miklós: Finnugor rokonságunk című korszakos művének kutatástörténeti fejezete a finnugor nyelvhasonlítás korai időszakát idealizálva mutatja be. A finnugor nyelvrokonság elutasítása Magyarországon már a felvilágosodás és a reformkor idején jelentkezett. Kutatástörténetében Zsirai Miklós ezzel a problémával nem foglalkozott. A Zsirai által Otrokocsi Fóris Ferencnek és Horvát Istvánnak tulajdonított naiv etimológiák többsége nem ezektől a szerzőktől származik. Zsirai Miklós tévedéseit azóta történeti nyelvészet kialakulása előtti időkből származó, és olykor tréfás szándékkal született magyarításokat szakmai hiba felhasználni a mai dilettáns nyelvészek elleni vitákban."
Hozzátehetjük: a szakmai hiba nem korlátozódik Zsirai Miklós tévedéseire s azok "tudományos" hasznosítására. Ez az eset a Zsirai és követői által napjainkig alkalmazott akadémikus gyakorlat újabb bukását illusztrálja. A valótlanságok tudományként való terjesztése, a letéti szerződéssel a múzeum gondjaira bízott rovásemlék felületének barbár lereszelése, a tudományos igényű érvelés helyetti jelzőosztogatás, a másként gondolkodók eredményeinek (a tényeknek) figyelmen kívül hagyása és a hasonló módszertani tévedések holnap is törvényszerűen vezetnek majd el a világfa vita esetében tapasztalható kudarchoz.
(4) A "tudományos konszenzus" napjainkban is mindent elkövet a magyar írástörténet és főleg a hun-magyar írástörténeti kapcsolat tényeinek elhallgatása érdekében. S hogy Pócs Éva álláspontja ezzel összemérhető, azt a Mátéffy Attila által említett interjú részlete elárulja. Ebben Pócs Éva a következőket mondta: "Ha Csaba királyfit tanítjuk a kisiskolásoknak, mint identitáserősítő tényezőt, óhatatlanul a hun-magyar azonosság hazugságára tanítjuk őket.” Azaz Pócs Éva tudatában van annak, hogy a hun-magyar azonosság identitásképző tényező, ám nem helyesli ennek a közönség elé tárását. Ez különös jelentőséget ad annak, hogy a közzétett, magyarul megszólaló hun nyelvemlékeket, valamint a világfát ábrázoló zsen "zsendülő, feltámadó, újjászülető", ten "élet, isten" és szár "növényi szár, úr" hieroglifákat, meg a belőlük alkotott elolvasható képszerkezeteket sem neki, sem az elvbaráti körének nem sikerült megtárgyalnia, vagy hasznosítania. Ilyen, eget tartó fát ábrázoló, istennel azonos mondatjel a Sarata Monteoru lelőhelyen előkerült hun fibula is (9. ábra).
10. ábra. Magyarországi hun ékszer elolvasható tulipánnal (Magyar Nemzeti Múzeum), az olvasata: Dana isten országa (vagy magas köve), amiből az Isten ligatúra az égig érő fát és a hasadékát ábrázolja
Vagy harminc éve tudott dolog (Varga/1996), hogy vannak magyarul elolvasható hun nyelvemlékek, ám ezek nem kerülhettek a nagyobb nyilvánosság, főleg a pócsévai "tudományos konszenzus" ítélőszéke elé. Ezt bizonyítja a budapesti késő középkori jelvény jeleket hordozó felületének barbár lereszelése a Magyar Nemzeti Múzeumban, a félsikerű kiállítások sora és például a Nemzeti Régészeti Intézet elhatárolódást kifejező állásfoglalása is. A régészek szokása, hogy ha latinbetűs latin nyelvű szöveg kerül elő az ásatásaikon egy római kori márványtáblán, akkor annak előbb-utóbb elkészül a magyar fordítása is. Ám ugyanerre nem számíthatunk a hieroglifikus (ősvallási vonatkozású szójeleket alkalmazó) szkíta, hun, szarmata, avar, vagy honfoglalás kori nyelvemlékek esetében. Ezért kérdéses többek között a mintegy 50 hun, vagy hun kori hieroglifikus nyelvemlék hasznosítása a napjainkban kínai-magyar közös szervezésben készülő hun kiállítás esetében is.
Ugyanezért maradt érdemi eredmény nélkül a világfa vita is. A rovológiai téren valójában nem is létező "szakma" nem ért a magyar írástörténethez, a párbeszédet pedig megakadályozza a most is lelepleződött Zsirai és társai által a tudományos közvéleménybe plántált dilettánsellenes görcse. Ezért képtelen reagálni is a több száz honfoglalás kori világfa felmutatására, mert azok nem természethűek, hanem elolvasható mondatjelek - amihez írni-olvasni tudás szükségeltetne a nemzeti írásunk szakterületén is.
(5) Például a NAT tankönyveiben ma is azzal vezetik félre az egyetemi ifjúságot, hogy az ősmagyar nyelvtörténeti korban (a honfoglalás és Kr. e. 1000 között) nem voltak nyelv- és írásemlékeink. Ha az effajta finnugrista agymosáson átesetteknek felmutatom a legkorábbi magyar nyelvemlékeket, akkor a Zsirai Miklós féle jelzőosztogatás alapján azonnal tudják a választ. S hogy a "tudományos konszenzus" sokkal többre nem is képes, azt a világfa vita eredménytelensége kellőképpen illusztrálja. Ez az akadémikus "tudomány" nem alkalmas a világfa vita megoldására.
Irodalom
Pócs Éva: A magyar táltos és a honfoglaláskori samanizmus. Kérdések és feltevések. Ethnographia, 128. 2017. 1–47.
Pócs Éva: A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében. Rekonstrukció, konstrukció, dekonstrukció, in Bárdos Dániel – Tuboly Ádám Tamás (szerk.): Emberarcú tudomány. Áltudományok és összeesküvéselméletek szorításában, Budapest, 2023. Typotex Kiadó, 283–324. o
Pócs Éva: Vita Pócs Éva: A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében. Rekonstrukció, konstrukció, dekonstrukció című tanulmányáról 2023. (academia.edu)
Gulyás Judit: Népmesék felhasználása az ősvallás rekonstrukciójához (academia.edu)
Szűcs Sándor: Az „égbenyúló fa” a sárréti néphitben, Ethnográfia, 1945.
Diószegi Vilmos: A honfoglaló magyarság hitvilágának történeti rétegei. A világfa, Népi Kultúra – Népi Társadalom, II–III., 1969.
Klima László: A finnugor nyelvhasonlítás hazai története és egynémely őstörténeti csodabogarak, Zsirai Miklós (és mások) tévedései, Studia ad Archaeologiam Pazmaniensia, A PPKE BTK Régészettudományi Intézetének kiadványai, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Magyar Őstörténeti Kutatócsoport Kiadványok, 2, Szerkesztők: Klima László – Türk Attila, 2020.
Berze Nagy János: Égigérő fa, Pécs, 1958.
Simo Parpola: Etymological Dictionary of the Sumerian Language, Winona Lake, Indiana: The Neo-Assyrian Text Corpus Project, 2016. Pp. xliv + 426; xxviii + 436.
Simo Parpola: Sumerian: A Uralic Language (I), in L. Kogan et al. (eds.), Language in the Ancient Near East. Proceedings of the 53 e Rencontre Assyriologique Internationale, Vol. I, Pt. 2 (Babel und Bibel 4/2, Winona Lake, Indiana): 181–210.
Csőke Sándor: A sumer ősnyelvtől a magyar élőnyelvig, Turul Kiadó, New York, 1969.
Csőke Sándor: Perui aymará és quechua nyelvek uralaltáji nyelvi rokonsága, Buenos Aires, 1969.
Zsirai Miklós: Finnugor rokonságunk, 1937.
Zsirai Miklós: Őstörténeti csodabogarak, 1943.
Bolcsó Dániel: Áltudomány-ellenes oldalt indít az Akadémia (index.hu)
Varga Géza: Válasz Gulyás Judit kérdésére azaz Felhasználhatók-e a népmesék az ősvallás rekonstrukciójához? (academia.edu)
Varga Géza: Zsirai Miklós bukása és a világfa vita
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Varga Géza: Az Osservatorio Letterario 2010-es cikke az OSZK meghamisított nyelvemlék-kiállításáról
Gulyás Judit: Népmesék felhasználása az ősvallás rekonstrukciójához Hozzászólás Pócs Éva tanulmányához
Mátéffy Attila: A honfoglaló magyarok világfája Pócs Éva illúzióinak fényében: Prekoncepció, koncepció, miszkoncepció – avagy a képmutatás módszertana
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése