Kovács Gergő jegyzi a Nem ismerünk ősmagyar mítoszokat, csak hamis mítoszok vannak – néprajzkutató a Mandinernek c. cikket. Ebben Pócs Éva kapott lehetőséget fanyalgásai közzétételére. Azt a városi legendát illusztrálja ez a cikk is, miszerint a szerkesztőségek hozzáértés hiányában jellemzően képtelenek - ám talán nem is törekszenek - a közlésre felajánlottak szakmai értékelésére.
A honfoglalás kori samanizmus képe nagy egészében néprajzkutatók, régészek és amatőrök, áltudósok összjátékával létrejött, prekoncepciókon alapuló konstrukció – vallja Pócs Éva professor emeritus, aki fontos és súlyos gondolatokat fogalmazott meg arról, hol is ment félre az „ősmagyar vallás” kutatása. Kutatásai, nyilatkozatai alapján úgy tűnik, hogy ha a tudományosság alapján állunk, búcsút inthetünk a honfoglaló magyarok hitvilágával kapcsolatos, köztudatban élő fogalmaknak, képeknek, legalábbis mai formájukban: samanizmus, sámándob, égig érő fa, hogy csak párat említsünk. ... A kutatás hibáinak, tévedéseinek beismerése és feltárása igen kevéssé történt meg a honfoglaló magyarok vallásának vonatkozásában."
A nyugalmazott professzornő aligha tisztázta magában, hogy e rovológiai téren mit is jelent a dilettáns és az áltudós. Ugyanis az eddig elolvasott több tucat világfa-előfordulás alapján a magyar ősvallás világfái valójában hieroglifikus mondatjelek, amelyek megértéséhez írástörténész szükségeltetik - ilyet azonban nem képeznek. Azaz szakképzett írástörténész nincs. Mint azt a nyomomban (nekem eredetileg Erdélyi István fogalmazta meg) Fehér Bence is leszögezte, hogy írástörténész szakképesítés nélkül mindannyian autodidakták vagyunk. Ehhez már csak én teszem hozzá, hogy ha Pócs Éva szakképesítés és hozzáértés nélkül ítél élők és holtak felett egy rovológiai kérdésben, akkor a jelzői a saját fejére hullanak vissza.
1. ábra. A cikkben három, mint azt Kovács Gergő írja, "a régészek megfejtése szerint" honfoglalás kori világfa képét mutatják be (az 1. és a 3. Fodor István nyomán)
A hieroglifikus mondatjelek olvasatát nem közlik, ezért azt pótolnom kell. A hieroglifák és az ábrázolási konvenciók leírása megtalálható a Magyar hieroglif írás c. kötetben.
- A balról első, gazdagon burjánzó növényábrázolás a hasadékával (a középen látható ős hieroglifával) árulja el, hogy a Tejúttal azonos világfáról van szó.
- A középső (hegyen álló, eget tartó) fa "díszítésének" képi tartalmát a közzétevőnek nem sikerülhetett tisztáznia magában, ezért az "fejjel lefelé lóg". A talpára állítva már felismerhető az eget tartó fa kompozíció és a fa alatti hegy (a sar "sarok, úr" szójel). Az olvasat: Sar, ragyogj, ragyogj nagy sar magas kő (mai magyarsággal: Urunk, ragyogj, ragyogj nagyúr magas köve!)
- A harmadik faábrázolás is tartalmazza a Tejút hasadékával azonos ős hieroglifát. Ez tehát szintén az égig érő fának tekintett Tejút. A csúcsán lévő sar "sarok, úr" szójel mellett öt darab lyuk/Lyukó hieroglifát is találunk a fán. Ezek együtt a Lyukó ős sar (mai magyarsággal: Lyukó ősúr) olvasatot engedik meg. A fán két madárfej is megerősíti, hogy faábrázolásról van szó.
Pócs Éva a rovológiai tudáshiányára alapozva eljut a honfoglalás kori ősvallás létének tagadásáig:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése