Istvánovits Eszter egy szarmata tamga felbukkanásáról adott hírt 2006-ban, egy Tomka Péter tiszteletére kiadott emlékkötetben (1). Később Varga Zsolt is közölte a leletet az Aquincumi Múzeum hivatalos oldalán. Egyik szerző sem említette, hogy a világfát (a Tejúttal azonos Istent) idéző szarmata jel egy magyar szójelekből alkotott mondatjel. Amit pedig a magyar hieroglif írás segítségével el lehet olvasni (1/a. ábra). A szerzők ugyanakkor eltúlzott következtetést vontak le a Dunaharasztiban és egy Olbiában előkerült tamga felszínes hasonlósága alapján. A jelen cikkben bemutatom e tamgák több párhuzamát és az olvasataikat is. Az elolvasható tamgák jelensége a szarmata - magyar etnokulturális rokonság bizonyítéka, ám ez a két tamga nemzetség, vagy törzs azonosítását nem teszi lehetővé, mert egyetlen szójelük sem azonos.
A tamgák olvasatai új forráscsoportot jelentenek és több kultúrtörténeti vonatkozású kutatói álláspont helyesbítését indokolják.
- Például a nyelvtörténeti korszakok tankönyvekben olvasható téves leírása szerint a honfoglalás és a Kr. e. 1000 közötti ősmagyar korszak írás- és nyelvemlék nélküli volt. Az alábbi olvasatok és a kb. 200 db. további szkíta, szarmata, hun, avar és honfoglalás kori leleten lévő hieroglifikus szöveg azonban cáfolja ezt az álláspontot.
- Továbbá az alább látható mondatjelek szinte mindegyikében szerepel a világfát ábrázoló ten "élet, isten" hieroglifa (ősvallási kötődésű szójel). Ezért ez a tamga-sorozat alkalmas érv lenne a tavaly - rovológiai hozzáértés hiányában - eredménytelenül abbamaradt világfa vita méltóbb befejezésére is.
A párhuzamok alapján lehetséges, hogy amit e szászsebesi tamga tetején két jó "isten, folyó" hieroglifának gondoltam, az valójában a ten "élet, isten" jel változata. Ez esetben az olvasat szintén Óg ten "Óg isten".
1/e. ábra. A világfával azonos isten mondatjele a krími Boszporuszból (V.Sz. Dracsuk 1975 nyomán), az olvasata: Lyukó ten Jó Dana (mai magyarsággal: Lyukó ten a jóságos Dana)
Az 1/e. ábra jobb szélén lentről felfele a székely írás "j" (jó "folyó"), "d" (Dana), "ly" (lyuk, Lyukó) és ten "isten, élet" jelei láthatók. Ám lehetséges, hogy ez a Jó Dana alakban elolvasott alsó rész valójában az Orion csillagképet (az ősatya égi megjelenését) ábrázoló képjel, amelynek a hangalakját nem ismerjük.
1/f. ábra. Elolvasható antropomorf mondatjel a Karakungei hegység egyik hágójáról, az olvasata: Nagy ős ten (mai magyarsággal: Nagy isten), az ábra jobb szélén fentről lefele a székely írás ős és ten "isten, élet" szójele, valamint "n" (nagy) betűje (Jarügin és tsai. nyomán)
1/g. ábra. Vasziljevkai szarmata Ragyogó Ten sar "Ragyogó Ten úr" mondatjel (Bârcă/2021/104 nyomán), az ábra jobb szélén fentről lefele a székely írás "r" (ragyogó), ten "élet, isten" és "s" (sar "sarok, úr") jelei
1/h. ábra. Călărași szarmata NagyTen "NagyságosTen" mondatjel (Bârcă/2021/105 nyomán), az ábra jobb szélén lentről felfele a székely írás "n" (nagy) és ten "élő, Isten" jelei
1/i. ábra. Krími szarmata világmodell a körben ismétlődő LyukóTen szár "Lyukó Ten úr" mondattal (Bârcă/2021/108 nyomán), az ábra jobb szélén lentről felfele a székely írás "ly" (Lyukó), ten "élet, isten" és "sz" (szár "úr") jelei
1/j. ábra. Kubej (ogyesszai terület) lelőhelyen előkerült szarmata tükör a Sar Óg ten "Urunk Óg (is)ten", vagy "Sarok(is)ten" mondattal (a tárgy rajza Bârcă/2021/110 nyomán), az ábra jobb szélén lentről felfele a székely írás "s" (sar "sarok, úr"), "o/ó" (Óg) és ten "élet, isten" jelei
1/k. ábra. Az akasztói honfoglalás kori veret aranyozott jeleinek olvasata lentről felfele: Sar Óg ragyogó Isten (mai magyarsággal: Urunk az égen ragyogó Isten), az ábra jobb szélén lentről felfele a székely írás "s" (sar "sarok, úr"), "o/ó" (Óg "az égisten neve"), "r" (ragyogó), ten "élet, isten" és ős jelei
1/l. ábra. A Magyar Néprajzi Lexikon XVI-XVIII. századi tulajdonjelei közül egy Nagy Ten olvasatú mondatjel (középen), valamint egy párhuzama a Vincsa kultúra jelei közül (alatta) és a szójeleknek megfelelő székely "n" (nagy) és ten rovásjelek (az ábra jobb szélén lentről felfele)
1/m. ábra. Az alán amulett a fenti tamgák antropomorf megfelelője, képi tartalma a nagy égbolt ívén trónoló, a világoszloppal (Tejúttal) azonos Bél fiúistent idézi fel, az ábra jobb szélén lentről felefele a székely írás "n" (nagy), "b" (Bél), "m" (magas) és kő jelei láthatók, az olvasat: Nagyságos Bél a magas kő
1/n. ábra. A Kr. e. VII. szd. végéről, vagy a Kr. e. VI. szd. elejéről ránk maradt altáji szkíta Arzhan 2 (5. sír) hieroglifikus Nagy Ak sar ten magas kő (mai magyarsággal Nagyságos Ak úristen magas köve) mondata, az ábra jobb szélén, lentről felfele a székely írás "n" (nagy), "s" (sar "sarok, úr"), Ak "patak, Heraklész", "m" (magas), "harmadik k" (kő) és ten "isten, élet" jelei láthatók
Az Istvánovits Eszter által közölt dunaharaszti szarmata mondatjelnek (1/a. ábra) vannak további párhuzamai is (1/b - 1/n. ábra). Ezek segítségével a szarmata írásemlék összefüggésrendszerét jobban fel lehet mérni. Az ismert hieroglifikus írásemlékek alapján az altáji (1/n. ábra) és a Vincsa (1/l. ábra), valamint a vélük összefüggő későbbi mondatjelek közös őse a Termékeny félhold szabír jellegű kultúrájának ősvallásában alakulhatott ki, de ennek követése szétfeszítené a cikk kereteit.
Az 1/l. ábra alján a 6000 éves Vincsa jelkészletből is mutatok egy párhuzamos mondatjelet. A Nemetz Tibor segítségével elvégzett matematikai valószínűségszámítás alapján nem véletlen egyezésről van szó (a magyar és a Vincsa jelkészletet 49 azonos formájú jel kapcsolja egybe). Ugyanazt az ősvallási képet (az égbolt feletti Istent) mutatják be felcserélhető szójelekkel. A Ten országa olvasatú Vincsa mondatjel felső része a másik három bemutatott mondatjel felső részéhez hasonlóan a ten "élet, isten" jel. A Termékeny félholdról kiinduló, kőkori gyökerekkel rendelkező etnokulturális rokonságot igazol, hogy a Vincsa mondatjelnek megfelelője található a csempeszkopácsi Árpád kori templom kapubélletében (4. ábra) és a szarmata tamgákban is. A Vincsa jel esetében a ten alatt lévő hármas halmot másutt felcserélték az égboltot ábrázoló Óg, vagy nagy hieroglifával. Eredetileg ugyanis a hármas halom is az égi országot jelenthette s csak később értették Magyarországra. A régi jelentést az is igazolja, hogy a magyar címerben lévő hármas halom és kettős kereszt olvasata: Egy országa "Isten országa".
A jelen cikkben bemutatott és elolvasott mondatjelek közötti összefüggések arra utalnak, hogy igen nagy idő- és térbeli távolságokon át is azonos ősvallási nézetrendszer, jel- és nyelvhasználat érvényesült. Nem kétséges, hogy e szarmata leletek a székely írás előzményének elolvasható mutatványait őrizték meg a számunkra. Vannak persze jóval korábbi és távolabbi (pl. hun és Vincsa) írásemlékek is. Bár ezek feldolgozása még nehezebb a "tudományos konszenzus" számára, ám ez akkor is elkerülhetetlen. A régészek ásója egyre újabb hieroglifikus szövegeket fordít ki a földből s azok az internetnek köszönhetően eljutnak a tömegekhez. Az olvasatokat bárki el tudja készíteni, aki ismeri a székely írás jeleit. És az olvasatok alapján le lehet vonni a tankönyvek átírására vonatkozó szükségszerű következtetéseket (2). Az Istvánovits Eszter által bemutatott szarmata mondatjelnek és párhuzamainak ez a valódi jelentősége.
Varga Zsolt az Aquincumi Múzeum hivatalos oldalán Szarmata tamgák cím alatt a következőket fűzi hozzá: "A tamga egy mongol-türk eredetű szó, jelentése jel, bélyeg. Számos eurázsiai nép használta ezeket a jeleket, amelyek tulajdont, nemzetséget vagy törzsi hovatartozást jelölhettek. Különféle tárgyakon találjuk meg őket: kerámiaedényeken, orsógombokon vagy éppen tükrökön. A Kárpát-medencei szarmaták körében a tamgák csak igen korlátozott számban fordulnak elő, a legtöbb példány Békés és Arad megye környékéről származik. Jelenlétük kiemelten fontos a kutatás számára, mivel a tamgák segítségével nyomon követhető a szarmata vándorlás (vagy legalábbis egy hullámának) útvonala, pontosabb kronológiája, valamint a hasonló tamgák sztyeppéi elterjedése alapján a Kárpát-medencei szarmaták törzsi hovatartozása. Erre szolgálhat jó példaként a Dunaharasztiból előkerült leletegyüttes aranylemeze. Az aranylemezen futó farkasok mellett egy tamga is megjelenik, melynek legjobb párhuzamai a Fekete-tenger északi partvidékéről, Farzoios alán vagy aorsz király tamgái között találhatóak meg. Farzoios Kr. u. 64 és 81 között uralkodott, ezáltal meglehetősen pontosan meghatározható a dunaharaszti aranylemez készítési idejét."
Azonban a "legjobb párhuzam" és a "pontos meghatározás" kifejezések csak egy reményt fejeznek ki. Az összefüggésrendszer sokkal összetettebb és egy jóval nagyobb ívű őstörténeti folyamattal magyarázható.
- Ha a magyar szerzők nem veszik észre, hogy a ligatúra elemei magyar szójelek, akkor aligha ítélik meg jól a párhuzamokat. Álláspontjukkal szemben tény, hogy a dunaharaszti és az olbiai mondatjeleknek egyetlen eleme (szójele) sem azonos. Mindkettő magyar szójelekből áll ugyan, de eltérő olvasatot adnak.
- Azt sem lehet igazán tudni, hogy ez a tamgának kinevezett leletcsoport valóban tulajdon- nemzetség- és törzsjelként (azaz tamgaként) szolgált-e, vagy csak viselőjének világnézetét fejezte ki (tehát jelvény volt). Persze egy tamga lehet egyúttal a világnézet kifejezője is, amit a magyar nemzetség- és birtokjelek elemzése már igazolt.
Ezért nincs okunk annak feltételezésére, hogy a dunaharaszti és olbiai mondatjelek egy nemzetséghez, vagy törzshöz tartozó emberek nagyjából egyidejű hagyatékát képeznék. Inkább egy nagyívű etnokulturális folyamat elszórt emlékeiről van szó.
Fentebb már említettem, hogy a jelen cikkben tárgyalt és elolvasott "tamgák" egy eltérő szójelekből alkotott azonos ősvallási kép: az égbolt íve (az égi ország) fölött álló Isten jelképes ábrázolásai. Az olvasatok alapján rokon ősvallási jelhasználatról és magyar, vagy magyarral rokon nyelvemlékekről van szó. A magyar ősvallás hieroglifáinak alkalmazása több évezredet és kontinenseket ível át. Ezért pusztán a jelhasználat rokonsága alapján pontos időbeli meghatározásra, nemzetségek azonosítására aligha gondolhatunk. A magyar etnogenezis (a hun - szarmata - magyar kapcsolatok) megértését azonban támogatják ezek az egyezések (3). A magyar ősvallás jeleit a főbb vonalaiban ismert etnokulturális folyamatoknak köszönhetően valóban használták a Krímben, Dunaharasztin és a XVI-XVIII. századi Magyarországon is.
A dunaharaszti ligatúra lentről felfele az Óg "a feltehetően Heraklésszel azonos Óg égisten neve" és a ten "élet, isten" szójelekből áll. Óg "király" szerepel az Ószövetségben is. Óg úr a névadója a tőle származó ogur népeknek. Az írásemlék a fénykép alapján esetleg egy kis vonalkával (a ragyogó, ragyogj ragyogtál szójellel) többet is tartalmaz az Istvánovits Eszter által feltételezettnél. A három szójel együttes olvasata mai magyarsággal: Ragyogj Óg (is)ten! Mindhárom jel megtalálható a kőkor óta napjainkig folyamatosan használatban lévő székely írásban, ahol az "r" és "o/ó" betűvel, meg az "nt/tn" (ten "élet, isten") szójellel azonosíthatók.
1/b. ábra. Istvánovits Eszter által közölt kép a tamgát hordozó dunaharaszti szarmata aranylemezről és néhány jelpárhuzamról, amelyek között több elolvasható mondatjel is akad
A dunaharaszti lelethez Vitalie Bârcă fűzött néhány megjegyzést 2018-ban. E szerint "A szimbólum feltehetően hasonló ahhoz, amelyet Farzoios királynak tulajdonítanak, akinek Olbia az i. sz. 50-es évek végére – a 70-es évek végére grosso modo aranypénzt veretett. Farzoios király tamga szimbólumai főként pénzérmékből ismertek, és két félkör alakúak, amelyeket a végek határoznak meg, és egy függőleges vonal köt össze. A dunaharaszti táblán található szimbólum vizsgálatakor megfigyeltük, hogy a hozzá kapcsolódó párhuzamok nagyban eltérnek, míg Farzoios királyhoz való hozzárendelése valószínűtlen."
Hozzátehetem, hogy ez az olbiai szarmata tamga is elolvasható a magyar hieroglif írás segítségével. Ettől és a képi-gondolati tartalom hasonlóságától (lásd ezt alább!) eltekintve azonban a két tamga nem egyezik meg, egyetlen jelük sem azonos.
A szarmatáknál vízszintes állású nagy hieroglifa valóban emlékeztet az Óg hieroglifára. Mindkettő az égbolt ívét ábrázolja. Abban is hasonló a két ligatúra, hogy az égbolt íve fölött szójelekkel idézi meg az Istent. Azonban az Istent megjelenítő szójelek is eltérőek, amint az égboltot is különböző jelekkel ábrázolták.
A két ligatúra mögött felismerhető ősvallási gondolat és kép azonban kétségtelenül azonos.
A székely jeleket ismerők számára észrevehető a nagy és az Óg ligatúra jelei közötti eltérés. Az Óg jel pereme ugyanis meggörbült. Az ősvallási képzetek szerint a szelek néha felemelik és visszaejtik az ég boltozatát, ami a perem csorbulását okozta. Ez jelenik meg az Óg jel alakjában.
2/a. ábra. Farzoios király olbiai aranyérme tamgával
2/a. ábra. Farzoios király olbiai tamgája lentről felfele olvasva a Nagy Lyukó szár (mai magyarsággal: Nagyságos Lyukó úr) mondat elolvasását teszi lehetővé
A szarmata-magyar azonosságról
A cikk fenti részének elolvasása után Bakay Kornél intett arra egy levelében, hogy "Csak akkor lehet és szabad szkíta-szarmata-magyar rokonságról beszélni, ha ennek bizonyítékait is megemlítjük". Mivel ennek a kérdésnek az alapos tárgyalása túlfeszítené e cikk kereteit, csak röviden tudok erre a megtisztelő felvetésre válaszolni. Nem gondolván, hogy ezt a nagy feladatot e rövid fejezetben meg lehet oldani.
Fentebb egy sor szarmata tamgát közöltem, amelyeket magyar szójelek segítségével magyarul el lehet olvasni s az olvasatok a környezetükhöz illő logikus magyar mondatokat eredményeznek. Az álláspontom szerint ezek önmagukban kellőképpen alátámasztják a szarmaták magyar nyelvhasználatát. Ez a nyelvhasználat persze sokféle lehetett. Elképzelhető, hogy csak a - a szkítáktól, vagy a hunoktól átvett? - jelképeik szólaltak meg magyarul, miközben a szarmata tömegek más nyelvet használtak. Nem gondolom, hogy ez lenne a helyzet, de ezt kizárni sem lehet a kevés adat alapján. Sajnos, e lehetőségek taglalására e cikkben nem szentelhetek túl nagy teret, mert elsősorban a tamgák olvasata képezi a tárgyát. Persze a magyar nyelven megszólaló olvasatok érthetően terelik a figyelmet a szarmata-magyar azonosságra. Ez ellen nincs is semmi kifogásom, ám az így felkeltett érdeklődés kielégítését át kell engednem más képzettségűeknek.
Korábban már ismételten foglalkoztam a szabír-magyar azonosság kérdésével, amelynek lényegét az ókori szabírok (Szubartu, valamint a Termékeny félhold szabír/hurri lakossága) és a népvándorlás kor szabírjainak az azonosítása, kapcsolatának leírása képezheti. Úgy vélem, hogy ez esetben is a hieroglifikus írásemlékek jelentik a legnagyobb erejű azonosítási lehetőséget. Itt felmerült, hogy a szabír identitást a szarmaták, vagy a szarmaták is hozhatták magukkal a sztyeppére.
3/a. ábra. Szarmata edény a székely írás "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjelének megfelelőjével (középen), a székely írás "tprus" (tapar ős "szabír ős") jele (balra) és a szarmata edény ennek megfelelő jele (jobbra)
A szarmaták szabír identitását látszik igazolni egy szarmata edény, amelyiken az Istennel azonos világfát ábrázoló tprus (tapar us "szabír ős") mondatjelünk pontos megfelelője szerepel (3. ábra). Azt jelenti ez a mondatjel, hogy az edényt készítő szarmaták magukat, vagy az istenüket szabírnak tartották. Emlékeztetni kell arra a sok edény elolvasható díszítésben tetten ért hagyományra, miszerint az edényeken egy régi és elterjedt szokás szerint a Teremtőt és a Teremtés helyszínét (az Édent) kell felidézni. Ebből is következően itt nem egy szimpla faábrázolást, hanem a szarmaták Istenét látjuk. Ez a jel a világfát azonosító hieroglifák egyike. Feltűnően legörbülő ágai - szibériai mítoszok alapján - az égbolt terhe alatt hajlanak meg. A szarmaták azért ábrázolták így ezt a növényt az edényen, hogy jelezzék: az Istennel és a Tejúttal azonos égig érő fáról van szó. Ez a jelhagyomány napjainkig fennmaradt az Őrségben (3/b. és 3/c. ábra), ami a szabír - szarmata - magyar azonosságot alátámasztó érvek közé tartozik.
3/b. ábra. A veleméri rajzos sindük több példányán előfordul a székely írás tprus (tapar us "szabír ős") mondatjelének változata
3/c. ábra. A kercaszomori kovácsoltvas ajtósarkon lévő tprus (tapar us "szabír ős") mondatjel változat az ős hieroglifát is tartalmazza, ami az avar jelváltozatokon fordul elő
Mivel Bíborbanszületett Konstantin szerint a magyarok régi neve a szabír (nála: szavartü aszfalü), a 3/a. ábrán lévő edényen megjelenő mondatjel alkalmas a magyarság és a szarmaták (eredeti nevükön médek) azonosítására is. A médek és a magyarok azonosításával kapcsolatos adatok némelyikét a Julianus barátai blog Médek - magyarok c. bejegyzése sorolja fel, valamilyen ismeretlen ok miatt gondosan elkerülve a fentiekhez hasonló írástörténeti érvek megemlítését. Néhány fontos adatról azonban tájékoztat:
- A méd név – Bibliában szereplő – eredeti formája Madaj.
- Kiss Bálint, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja a magyar népnév eredetét Médiára vezeti vissza. „Ha Médiának két régi nevét mely is ez: Madaj és Ar összetesszük, és a középső ’a’ betűt alig hallható schémává tesszük, a napkeleti nyelvek szokása szerint, éppen a mi nemzeti nevünk lesz belőle, mely is ez: Madjar-Magyar, mert a ’dj’-t ’gy’-nek szoktuk mondani, mint ezekben a szókban is: mondja – mongya; térdje – térgye, rendje – rengye...” [Kiss Bálint: Magyar régiségek I-III., Pest 1839. I. köt. 10.]
Megjegyzések
(1) Tomka Péter azzal tette nevezetessé magát a rovológiai szakirodalom számára, hogy egy szakvéleményében a budapesti késő középkori jelvényen lévő rovásjeleket latin AK monogramnak határozta meg, miután a Magyar Nemzeti Múzeumban a három rovásbetű közül egyet a felület barbár lereszelésével eltüntettek. Később a fia, Tomka Gábor főigazgató-helyettes ugyanazokat a rovásjeleket rontott latin M-nek ítélte. Az akadémikus írástudomány ezek szerint a latin betűk felismerésével sem mindig jut dűlőre, a rovásbetűket pedig meg sem szereti említeni. Úgy tűnik, ez a hagyomány folytatódik a szarmata jelek értékelésekor is.
(2) A jelen cikkben bemutatott néhány írásemlék is cáfolja a hivatalos tankönyvek állításait arról, hogy a honfoglalás és a Kr. e. 1000 közötti ősmagyar kor írás- és nyelvemlék nélküli. Bárki beláthatja, hogy az egyetemeken, ahol ebben a szellemben nevelik a fiatalságot, történelemhamisítás folyik, hiszen ezek a szarmata és egyéb hieroglifikus szövegek jól elolvashatók magyar szójelekkel és persze magyar szövegeket is eredményeznek. A rovológiai rendszerváltás pillanatnyi helyzetében azonban érdemben sem a kultuszminiszter, sem a tudományos intézmények, sem a szerkesztőségek nem ismerték fel a problémát és nem foglalkoznak a kérdés megoldásával.
Pedig időszerű lenne megoldani a helyzetet, mert sorozatos kudarcokat eredményez.
- Például a magyar kutatóknak a dunaharaszti és az olbiai mondatjeleket azonosító tévedését - mint az a fentebb idézett gondolatából kiderül - már Vitalie Bârcă is észrevette.
- A közelmúltban a Pócs Éva által felvetett, a honfoglalás korabeli világfa létét kétségbe vonó állítást senki sem tudta rovológiai értelemben a helyére tenni. Pedig a világfát ábrázoló ten jel szinte mindegyik bemutatott és elolvasott leleten szerepel. Ám azokat a világfa vitában a jeleinket nem ismerő "szakma" képtelen volt hasznosítani.
(3) A hunok is nagyon hasonló mondatjeleket és világfa ábrázolásokat használtak már Kína mellett is (3. ábra). A magyar hieroglif írás széles körű és korai elterjedtsége alapján egy paleolitikus gyökerű etnokulturális folyamatról lehet szó. Ez a folyamat az Éden, Termékeny félhold, Kárpát-Balkán térség, sztyepp, Altáj, Szejma-Turbino kultúra, Urál, Skandinávia, Kárpát-medence térségeivel jellemezhető. Ezen a hosszú úton mindenütt előkerültek a magyar hieroglifákkal írt, magyarul elolvasható rövid szövegek.
3. ábra. Hun kori mondatjelek Külső-Mongóliából (E. S. Bogdanov nyomán), az olvasatuk balról jobbra: Lyukó sar ten (mai magyarsággal: Lyukó úristen) és Lyukó ten (mai magyarsággal: Lyukó isten)
4. ábra. A
csempeszkopácsi Árpád kori templom kapubélletében olvasható
Ten országa, vagy inkább
Isten országa mondatjel az 1/c. ábrában bemutatott 6000 éves Vincsa előfordulás megfelelője
Irodalom
Bakay Kornél: Gorda és Muager (Magyar), A szabír-szavárd kérdés, in: Őstörténetünk régészeti forrásai II., Miskolci Bölcsész Egyesület, Nyíregyháza, 1998.
Istvánovits Eszter – Kulcsár Valéria (2006): Szarmata nemzetségjelek a Kárpát-medencében. Arrabona - Múzeumi közlemények 44/1. Ünnepi kötet a 65 éves Tomka Péter tiszteletére Győr, 175–186.
Istvánovits Eszter – Kulcsár Valéria (2018): „...Aligha állhat nekik bármely csatarend ellent.” Egy elfelejtett nép, a szarmaták. Nyíregyháza – Szeged 2018.
Kiss Bálint (1839): Magyar régiségek I-III., Pest, I. köt. 10.
С. А. Ярыгин, С.К. Сакенов, Н.Н. Ильдеряков (2024): ТАМГИ И ПЕТРОГЛИФЫ В ГОРАХ КАЙРАККОЛЬ И КАРАКУНГЕЙ (ПО МАТЕРИАЛАМ ИССЛЕДОВАНИЙ 2022–2023 ГОДОВ), 2024. ПОВОЛЖСКАЯ АРХЕОЛОГИЯ №3 (49), Tamgas and Petroglyphs in the Kayrakkol and Karakungey Mountains based on research materials 2022 2023 Povolzhskaya Arkheologiya 3 (49)
Pócs Éva: A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében. rekonstrukció, konstrukció, dekonstrukció. In Bárdos Dániel–Tuboly Ádám Tamás (szerk.): Emberarcú tudomány. Áltudományok és összeesküvés-elméletek szorításában, 283–324. Budapest: Typotex Kiadó. 2023.
V. Sz. Dracsuk (1975): Jelrendszerek a Fekete-tenger északi régiójában. (Tamgák az észak-pontuszi peremvidék antik világában az első században). Naukova dumka, Kijev
Vitalie Bârcă (2021): The Sarmatian mirror with tamgas from the settlement of Sebes - “Podul Ppripoculut” (Alba county, Romania): 50 years later, (magyarul: Tamgákkal díszített szarmata tükör Sebeș településről - „Podul Pripocului” (Fehér megye, Románia): 50 évvel később), Journal of Ancient History and Archaeology, No. 8.1 87–115.
Varga Géza (2024): Paziriki kultúra Arzhan 2 szkíta övveret hieroglifikus Nagyságos Ak úristen magas köve mondata
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése