Minél nagyobb egy felfedezés jelentősége, annál nehezebben és főleg annál későbben ismerik el
Veres Péter
Az Ultrahang Plusz csatorna történelmi tárgyú riportjai között lehet megtekinteni A magyar őstörténet rejtélyei, Hol volt a magyar őshaza című beszélgetést, amelyet Pataki Tamás készített Türk Attilával, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének vezetőjével. A műsorban régész ad választ a címbeli kérdésre, miközben néhány nyelvészeti és a magyar állam keletkezésére vonatkozó álláspontot is kifejt. A jelen cikkben ezekhez fűzök észrevételt a régészek által felhasználatlanul hagyott magyar hieroglifikus szövegek alapján (1).
1. ábra. Balról jobbra: A sumér nun "herceg" és a kínai wang "uralkodó" szójel, a kubánvidéki hun diadém kettős keresztje, a Gizella-kincs avar eredetű turulos fibulájának részlete és az Árpád házi királyok zászlaja az állameszme folyamatosságáról tanúskodik
2. ábra. A Ligeti Lajos által szerkesztett kötet címlapja még azt sugallja, hogy az Urál vidékén született az antropológiánk is meg a nyelvünk is
A wikiwand az alábbi térképet teszi közzé a bronzkori Szejma-Turbino régészeti kultúráról, az Altájból kiinduló és Skandináviáig eljutó fémkutató és kereskedő útvonal mentén létrejött telephelyek sorozatáról (4. ábra), ahol megszülethetett a később urálinak meghatározott nyelvek sora. Hozzátehetem: ennek az útvonalnak volt egy megelőző szakasza, ami a szabír (presumér) területekről indult az Altájba (ezt bizonyítja a szabír eredetű sumér nyelv uráli besorolása). Az út második szakasza az Altájból indult tovább az Urálba és Skandináviába. Ez az út szállította a magyar nyelv ősét az északi területekre s az ott élő népek nyelveivel való keveredésből alakultak ki az urálinak mondott nyelvek.
4. ábra. A wikiwand térképe a Szejma-Turbino kultúra elterjedéséről
A Türk Attila által érintett egyik nyelvi kérdés a feltételezése szerint törökül beszélő avarok és a magyarok nyelvének viszonya volt. E nyelvek együttese határozta meg a mai magyar nyelvünket. Említette, hogy az avarok tízszer többen voltak, mint a honfoglaló magyarok. Arra azonban, hogy miképpen maradhatott meg a magyar nyelv egy túlnyomó török nyelvi környezetben, nem adott alaposan kidolgozott választ. Hivatkozott arra, hogy a hatalom által használt nyelvnek nagyobb esélye van a terjedésre, konkrét bizonyítékokkal azonban nem szolgált.
8. ábra. A Pécsi (szajki?) avar szíjvég a hieroglifikus Lyukó nagy ragyogó király szár (mai magyarsággal: Lyukó nagyságos, ragyogó király úr) mondattal, a Lyukó jel kivételével (a kör alakú jel a fej fölött látható), a szíjvég hieroglifái a kép bal oldalán, a székely megfelelők és a zalavári "király" hieroglifa a kép jobb oldalán láthatók
Nem említette ugyanakkor az avarok által ránk hagyott, magyar hieroglif írással írt, magyar szövegeket rögzítő nyelvemlékeket, mint például a szajki avar szíjvégen lévő magyar mondatot (8. ábra). Azt a lehetőséget sem tárgyalta, hogy a sztyeppéről érkező népek mindegyike, vagy a meghatározó népek (szkíták, hunok, avarok, szarmaták) - a hieroglifikus nyelvemlékeik alapján - egyaránt magyarul beszéltek. A válasz pedig aligha lehet más, mint hogy a szkíták, szarmaták, hunok és avarok azért hagytak hátra magyar nyelvemlékeket és azért beszélünk ma magyarul, mert az avarok, a közöttük élő hunok és az Alföldet benépesítő szarmaták egyaránt magyar nyelvűek voltak a honfoglalás idején. Ez aztán azt is valószínűvé teszi, hogy az Urál vidékét és az előtte elterülő Baraba sztyeppét ért altáji hatás is magyar nyelvű népek (szkíták, szarmaták, hunok és avarok) hatását jelentette.
Az Urál vidéki magyarokra gyakorolt altáji hatás
A másik nyelvészeti jellegű kérdés, amit Türk Attila felvetett, az Urál vidékén és Nyugat-szibériában a honfoglalásra készülő magyarok világára gyakorolt altáji hatás minősítése volt. Szerinte ez a régészeti hatás altáji jellegű volt s a kort a hun időktől kezdődően türknek nevezik, mert a nomádok által belakott Baraba sztyeppet az Altáj vidékéről érkező, töröknek tartott népek határozták meg. Kérdés, hogy abban a régióban érkezhetett-e magyar hatás az Altáj felől? Türk Attila említi az ótörök nyelvi hatást, az ótörök jövevényszavainkat és a turkológusoktól várja a választ.
Amihez azonban hozzá kell tenni, hogy Götz László kutatásai alapján a magyar nyelv ótürk jövevényszavainak kitűnő párhuzamai vannak a sumér nyelvben is, vagyis e szavak egy közös ősi örökséget jelentenek a magyarban is, meg a török nyelvekben is. Götz László értékelését újabban Simo Parpola is megerősítette, amikor a sumért 500 etimon egyezése alapján az "uráli" nyelvek közé sorolta. Nincs tehát semmi okunk arra, hogy az említett altáji hatást összekapcsoljuk a magyar nyelv ótürk jövevényszavainak kérdésével. Olyan íróasztal mellett kidolgozott hipotézisek ezek, amelyek nem alapoztak a létező, magyar hieroglif írással írt nyelvemlékekre. Az "ótürk jövevényszavaink" címen nyilvántartott szókészlet a legnagyobb valószínűség szerint nem a szkíta-hun Altájból, hanem a jóval korábbi, "uráli"-nak nevezett (presumér - hatti - szabír/hurri) nyelvtörténeti korszakból, vagy ezek elődeiből való.
Az Altáj vidéki, magyar szójelekkel írt korai hieroglifikus szövegek magyarul szólalnak meg és semmi nyoma annak, hogy azokat török nyelvű, török írást használó népek hagyták volna ránk (9. ábra). Ezek alapján a Nyugat-szibériai magyarságot az Altáj vidékéről több hullámban érkezett magyar népesség és kultúrája határozta meg. E folyamat valamikor a kőkor végén kezdődhetett, a Szejma-Turbinó korszakban felerősödhetett (10. ábra) és még a hun korban is tartott.
Jegyzetek
(1) A rovológiai téren nem is létező "tudományos konszenzus" nem fordít kellő figyelmet a honfoglalásra készülő magyarság jelhasználatára. Pedig az elődök már az ókorban is nagy jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy az egyes népek ismerték-e az írást, vagy sem.
Pál József így fogalmaz: "A görögök számára a barbárok, másként „agrammatosz” emberek, akiknek nincs írásuk, nincs a gondolat közlésére más eszközük, mint az élőszó, és megőrzésére más lehetőség, mint az emlékezés. Az antikvitás számára a limes kulturális választóvonal volt az írástudás, az írásos kultúra és az oralitás között. Az illiterátus barbárok szóbeli, rituális és törzsi szövegalkotásaival és ezek orális hagyományozódásával szemben állt egy magasabb rendű irodalmiság, amelynek jellemzője az árnyalt gondolatiság, a költői forma szabályossága és elrendezett szépsége, valamint az írás által garantált pontos, egyértelmű továbbadás lehetősége."
E vélemény összevethető az írás fogalmával, miszerint az írás a gondolat rögzítése jelekkel. A honfoglalásra készülő magyarok leletein lévő, évezredeken át folyamatosan használt hieroglifák ma is elolvashatóak és értelmezhetőek. Az állameszmét képviselő gondolatokat rögzítenek, azaz nem szóbeli hagyományról, hanem írásról van szó. Más kérdés, hogy a hazai akadémikus tudomány nem ismeri eléggé a székely írást, sőt az írás fogalmáról is téves elképzelései vannak. Püspöki Nagy Péter és Sándor Klára egybehangzó véleménye szerint a tudomány a székely írással kapcsolatos alapfogalmakkal sincs tisztában. Hozzátehetem: különösen igaz ez a székely írás előzményét jelentő magyar hieroglif írásra, ahol annak írás jellegét fel sem ismerik, a róluk adott olvasatokat tárgyalni sem tudják.
Jellemző e tudományos érvekkel alá nem támasztható elutasításra Fehér Bence álláspontja. Mint azt közzétette, "nem érdemes kitérni olyan futóbolondok munkáira, akik szakmányban feliratokat találnak ... díszítőmotívumokban". Ami azt jelenti, hogy a Magyarságkutató Intézet írástörténésze nem tudja és ezt az intézete hivatalos kiadványában közzé is teszi, hogy egy díszítés is lehet elolvasható, gondolatot rögzítő. Ilyen fokú általános írástani tájékozatlanság mellett aligha várható, hogy a régészek helyesen értékeljék az általuk kiásott leletek állameszméről tanúskodó jeleit.
A "szakma" hiányos rovológiai ismeretei nem adnak alapot arra, hogy a legkorábbi íráshagyományt évezredeken át folyamatosan képviselő eleinktől az írás és az uralmi jelképrendszer ismeretét elvitassák. Argumentum ad ignorantiam, azaz - a témánkra igazítva - a nem tudás ezen az írástörténeti szakterületen sem lehet érv. Eleink az állameszmét illetően nem kezelhetők kialakuló, születő népként, ha az uralmi jelképek terén a legkorábbi magaskultúrák hagyatékát használják.
Az 1. ábrán is látható Úristen országa olvasatú tulipánszerű világfa határozott világnézetet és állameszmét jelez. A sumér nun "herceg", kínai wang "uralkodó" szójelek egyaránt a hegyen álló kettős keresztet ábrázolják, ugyanazt az elolvasható világfa hagyományt képviselik. A hun és avar leleteken is tetten érhető a kettős kereszt, vagy a hármas halmon álló kettős kereszt alkalmazása (1. és 7. ábra). A magyar államcímerben e felsorolt előzményeket követi mintegy ezer éve a hármas halmon álló kettős kereszt, aminek az olvasata: Egy (isten) országa.
A magyar hieroglif írás emlékei arról tanúskodnak, hogy a magyarság és elődei, rokonai általánosan ismerték e szójeleket használó, az ősvallás szolgálatában álló jelrendszert, amelynek fontos része a fent felsorolt uralmi jelképsorozat. E több évezredes jelrendszert nem lehet különválasztani a magyar jelkultúrától, mert mindegyik említett jel székelyazonos és nincs olyan másik jelrendszer, amelyben ezek a jelek mind jelen lennének és elolvashatók is lennének. Az egyezések súlyát jellemzi, hogy a legkorábbi sumér, hettita (luviai), urartui, iráni (Tepe Yahja-i) stb. jelkészletekben húsz, vagy annál több, a kínaiban ötven s az amerikai indiánok népi jelkészletében is vagy negyven székelyazonos jelet találunk. Hogy ezek nem a véletlen egyezésnek, hanem a jelrendszerek genetikai kapcsolatának köszönhetők, azt a Nemetz Tiborral közösen elvégzett valószínűségszámítás eredménye bizonyítja. Olyan történelmi jelhagyományról van szó ez esetben, ami a legelső és legnagyobb kultúrák állameszméjéhez és uralmi jelhasználatához szorosan hozzátartozik. Egységes, alaposan kidolgozott és jól értelmezhető, évezredeken átívelő gondolati rendszerről árulkodik ez az elolvasható uralmi jelképfolyam. Ezt az állameszmét és uralmi jelképrendszert képviseli a honfoglalásra készülő magyarság Türk Attila által közölt jelvénye is (6. ábra).
(2) A szibériai és sztyeppi népek hieroglifikus jelhagyománya megőrizte az egykori őshaza, az egy forrásból négyfele induló szent folyókkal rendelkező Éden emlékét (12. ábra). Az alább látható kusnarenkovói fenékbélyegek közül az első és a harmadik a Föld hieroglifa (esetleg a Dana földje és Bél földje mondatjel). A második a Zsendülő "újjászülető" Dana földje mondatjel. A negyedik az Isteni Föld mondatot rögzíti. Az Édenre emlékező Föld hieroglifa a magyar fenékbélyegek között is a leggyakoribb.
(3) A sumer-magyarológusok és a finnugristák közötti évszázados küzdelem végét jelenti, hogy Simo Parpola a sumért rokontalan szigetnyelvből uráli nyelvvé minősítette át. Hasonló következtetésre jutott az álláspontomat átvevő Csúcs Sándor is. A finn nyelvész konstatálta ugyan, hogy a sumér és az uráli nyelvek nyelvtana nem egyezik meg a prekoncepcióban elképzelt mértékben, ám az 500 egyező etimont elégségesnek gondolta a sumér nyelvnek az uráli nyelvcsaládba való besorolásához. Ez egyúttal - Götz László, Angela Marcantonio, Marácz László és mások kifogásaival együtt - a finnugor nyelvcsalád alapozásaként használt kritériumrendszer illegitimitását is jelenti.
Időközben a társtudományok eredményei is megkérdőjelezték az eleve ingoványra alapozott uráli nyelvcsalád létét és meghatározását. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a magyarságnak sem az antropológiája, sem a nyelve nem az Urálban gyökerezik. Ha ezeket a gyökereket keletebbre helyezzük, akkor vizsgálni kell a hunok magyarságát is. Ám a hun-magyar azonosság elemzéséhez a "tudományos konszenzusnak" nem fűlik a foga, mert az ellenkezne a prekoncepcióival. Ezért tudatosan mellőzik a magyar szójelek létének elismerését és a hieroglifikus nyelvemlékeink figyelembe vételét.
A Szejma-Turbino kultúrának nevezett kereskedelmi útvonal állomásai mellett kialakult "uráli" nyelvek azonban ettől függetlenül is arról tanúskodnak, hogy az uráli nyelvcsalád csak egy megbízhatatlan felhővár. Az urálinak, vagy finnugornak minősített nyelvek ugyan rokonságban vannak egymással egy tudományos hitellel sohasem rendelkezett mérce szerint, ez a rokonságszerű kapcsolat azonban csak másodlagosan jött létre. Szó sincs az eredeti értelemben elképzelt uráli nyelvcsaládról. A Termékeny Félholdról az Altájba, onnan pedig az Urál vidékére és Skandináviába irányuló fémkereső és prémkereskedő útvonalak állomásai mentén kialakult keveréknyelvekből születtek meg a rokonnak minősített nyelvek.
(4) A magyar nyelvre és kultúrára jellemző Isten (ős + ten) szó jelkészlete (a ligatúra és a két összetevő) megtalálható a Termékeny Félhold (az Éden) területén az azokat évezredeken át őrző népeknél és másutt is. Jól azonosítható nyelvi nyomot jelent az anatóliai hattik és az őket követő hettiták napistenének Estan neve, amiből a sémi népek megalkották a sátán szót.
Veres Péter szerint „A szóban forgó Isten szó, ami a ’Nap isten’ neve: Ešten, Ata Ešten, azaz ’Atya-isten’, a hatti mellett még megtalálható mint jövevényszó a hattival közeli genetikai nyelvrokonságban álló hurritában, valamint az oszét mellett éppen azokban az észak-kaukázusi nyelvekben, amelyek genetikai rokonságban állnak a kaukázusi eredetű hattival. Például cserkeszül, azaz adige nyelven az Elbrusz, a Kaukázus legmagasabb csúcsa, más népekhez hasonlóan, az istenek tanyájának nevét viseli Ošten formában. Ez a fontos vallási terminus a hattiból átvételként átkerült a szomszédos hurritába, az afroázsiai csoportba tartozó akkádba, továbbá az indoeurópai eredetű hettitába is (Ištenu), ahol azonban később és másodlagosan feltehetően női istenséggé vált (Ivanov, 1985).”
Egy lábjegyzetben hozzáteszi: "Egyelőre még nem eléggé ismert, hogy a közelmúltban feltárt modern genetikai, nyelvészeti, és archeológiai, valamint paleozoológiai adatok alapján ma már tudományos tény, miszerint modern civilizációnk alapjának megteremtői a kaukázusi népek elődei voltak. A legújabb multidiszciplináris kutatások ugyanis azt bizonyítják, hogy az észak-kaukázusi nyelveken beszélő népek ősei voltak nemcsak a neolitikus forradalom, vagyis a termelőgazdálkodás feltalálói Anatóliába lokalizálható elő-ázsiai őshazájukban, hanem a földművelés és az állattartás, valamint a fémművesség első elterjesztői is Európa délibb részén. Sőt, a Balkánon átszivárogva a Kárpát-medencében is megjelentek már a neolit korban Kr. e. 6000 táján. A modern genetikai kutatások szerint Európa populációiban jelenleg egyértelműen a Közel–Keletről származó, máig folyamatosan kimutatható, a neolit korból származó génhatás hozzávetőleg 18 százalékra tehető, a paleolit kori ősnépesség nyolcvan százalékos továbbélési aránya mellett (Cavalli-Sforza, 2002, 101–141.; Wels, 2003, 123–149.)".
A jelek esetleg több évtízezredes életkora miatt az előkerült leletek időrendje nem feltétlenül felel meg a folyamat időrendjének. Például a 15 000 éves Mas d' Azil-i (Pireneusok) jelkészletben már megtalálható az ős és a ten szójel, de a belőlük alkotható Isten ligatúra még nem jelenik meg (14. ábra). A jeleket elterjesztő benépesülési folyamat egyébként is több hullámban történt és a jelek újra és újra eljuthattak a vándorlásokkal érintett területekre. Az alábbi példák dokumentálják az Isten szó és elemeinek elterjedtségét és megközelítő korát.
A ten jel felbukkan a BMAC kultúra hagyatékában Kr. e. 2000 tájáról (15. ábra) és a Kárpát medencében is a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobron (16. ábra). Ez utóbbin a ten "élet, isten" szójelét a tehén szaporítószervére tették, ami arra utal, hogy a szobrocskát magyarul, vagy magyarral rokon nyelvet beszélő nép készítette. A sumérben a tin "élet" jelentésű, ami megegyezik az etruszk főisten Tin nevével. Ez utóbbi igazolja Mario Alinei felismerését arról, hogy az etruszk a magyar nyelv legközelebbi rokona. A felsorolt adatok beleillenek a Termékeny Félholdról szerterajzó magyar jellegű kultúráról kialakítható képbe.
18. ábra. A Kemosovszkij idol (Kr. e. I. ée.) négy oldala, egy Jamnaja kurgánról, közülük a harmadik a hátoldal ábrázolása: az égig érő, istennel azonos fa (a szár) csúcsán az ős hieroglifa (a Tejút hasadéka, amelyben karácsonykor a Nap kél) az ős szár (mai olvasattal az ősúr) mondatot rögzíti
Összegzés
Bíró József írja a finnugrizmusról és gyökereiről: "Olyannyira elzsibbadva szemléltük évszázadokon át ezt az idegen történetírói bűvészetet, mely szemfényvesztés gyanánt akarta elhitetni velünk, hogy senkiházi barbárok voltunk és sehonnai nomád földről származtunk - annak ellenére, hogy hagyományaink, mondáink és népregéink egészen mást mutattak - hogy szinte még ma is, a huszadik század végén is megdermedve állunk szótlanul, vagy bizalmatlanul, ha valódi őstörténelmünk kutatói arra hívják fel a figyelmünket, hogy: ... Ébredj magyar! ... Hiszen a te ősmúltad egészen más, mint ahogyan azt az idegen történészek és a finnugorisztika bemutatta, s nem barbárabb ez a múlt egyik nemzeténél sem. Sőt! ... Valaminek lenni kell ebben a magyar ősmúltban, hogy annyian szeretnék elvenni, kisajátítani, megsemmisíteni, vagy legalábbis elferdíteni azt."
A cikkben felsoroltak jól illusztrálják a Veres Pétertől idézett mottó igazát.
Türk Attila nem hasznosítja a hieroglifikus szövegeinkben lévő adatokat a magyar őshazák sorozatának azonosításához, ezért nem is találja meg azokat. Elakad az Urál vidékén és az Altáj felől érkező hatást már töröknek sejtteti azon az alapon, hogy az Altáj vidéki népeket általában töröknek tartják. Hozzátehetem: azok tartják töröknek az itt élőket, akik nem hajlandók észrevenni az ott előkerült és magyarul elolvasható hieroglifikus írásemlékeket, meg a további, a szkíták és a hunok magyarságára utaló adatokat.
A magyar hieroglif írással írt nyelvemlékek az írás eredetéről, a magyarság és kultúrájának eredetéről, az ősmagyar kor írásnélküliségéről, a sumér-magyar és a hun-magyar kapcsolatokról az egyetemeken tanítottak újragondolását igénylik. Szinte minden másképp volt. A finnugrizmus évszázados történelemhamisítási kísérlete ellenére az ismert adatok megfelelnek annak a jelzésnek, amit a magyar történetírás eleinkről: Nimródról és Attiláról (a Termékeny Félholdról és a hunokról) megőrzött. A jelen cikkben néhány példával bemutatott hieroglifikus írásemlék-tömeg figyelembe vételével egy nagyívű történet bontakozik ki a szemünk előtt. Nyilvánvalóvá válik, hogy a magyar őstörténet nem tisztázható Eurázsia benépesedésének és őstörténetének megismerése nélkül. A magyar kultúra lényege nem másoktól, a honfoglaláshoz időben közeli időpontokban összeszedegetett elemekből egységesült, hanem eredeti, saját alkotás.
A tavaly eredménytelenül véget ért világfa vita, meg a 2009-es nyelvemlék kiállítás, a karosi hunfoglalók, a budapesti késő középkori jelvény, az MTA rováskorpusz esete és a félsikerű kiállítások sorozata azonos következtetés levonását engedi meg. A magyar őstörténet kutatói nem tehetnek le az asztalra valódi teljesítményeket a magyar hieroglifikus írásemlékek megismerése és hasznosítása nélkül. Az ennek hiányában készülő dolgozatokról és eseményekről (például a kínai-magyar közös rendezésben készülő hun kiállításról és a Hoppál Mihály által tervezett új magyar mitológiáról) előre lehet tudni, hogy nem a lehetőségeknek megfelelő tudományos szintet fogják képviselni. Remélhetjük-e, hogy a "tudományos konszenzus" egyre több képviselője araszol át a nemrég ismételten lebukott Zsirai Miklós és követőinek táborából a nyílt tudomány elveinek alkalmazói közé?
Bíró József idézi Klíma Lászlót (Őshonosság, Budapest, 1992. 8-9-10.), aki így ír: "a honfoglalás régészeti emlékeit vizsgálva nem mutathatók fel a magyar nép finnugor eredetének bizonyítékai, és nem az ilyen bizonyítékok keresése a honfoglaláskori régészet föladata".
Irodalom
Állásfoglalás a nyílt tudományról (nkfih.gov.hu)
Bakay Kornél (2005): Őstörténetünk régészeti forrásai III. kötet, László Gyula Történelmi és Kulturális Egyesület, Budapest, 2005.
Bihari Dániel - Horváth Csaba Barnabás: Őstörténeti csavar: egyszerre finnugorok és szkíták is a magyarok
Bíró József (1998): Kőrösi Csoma Sándor és a szabírok, A Magyar Közírók Nemzeti Közössége Kiadása, Budapest
Ch. B. Munkhbayar - A. A. Kovalev (2024): Egy szarvas képei a Chemurchek rituális burkolatok (mongol Altáj) lapjain és sajátosságai / Вестник Карагандинского университета. Серия «История. Философия». 2024, 29,4(116). Караганда, C. 98–113.
Csőke Sándor: A sumer ősnyelvtől a magyar élőnyelvig, Turul Kiadó, New York, 1969.
Fehér Bence (2022): Egy újabb rovásíráskorpusz ígérete, Magyarságkutató Intézet, Budapest (academia.edu)
Götz László (1994): Keleten kél a Nap I-II., Püski Kiadó Kft. Budapest
Horváth Csaba Barnabás (2019): Finnugor és szkíta eredet - egy és ugyanaz? International Relations Quarterly, ISSN 2062-1973, Vol. 10. No. 3-4. 9 p.
Kásler Miklós és társai: Az Árpád-ház filogenetikai eredetének meghatározása III. Béla Y-kromoszómás szekvenciájának elemzése alapján, European Journal of Human Genetics
Mészáros Gyula (1938): Kelet-Európa néptörténete II Chattiak és skythák II. füzet, A M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem tudományos közleményei
O. N. Korocskova (2023): Közép-Urál és Nyugat-Szibéria a kőkortól a fémkorokig, Povolzhskaya Arkheologiya. №3 (45), 77. oldal (academia.edu)
Őrsi Julianna (2000): Tiszavárkony, Királyok átkelőhelye, Száz magyar falu könyvesháza Kht., Budapest, (sulinet.hu)
Pál József szerkesztő (2005, 2015): Világirodalom, A barbár népek romanizálódása, a latin fennmaradása (PJ), Akadémiai Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése