2024. június 9., vasárnap

Florin Kurta besenyő hieroglifái

A besenyőkről író bizánci szerzők sztereotípiákat alkalmaztak róluk szólván - írja Florin Kurta az academia.edu-n olvasható A besenyők képe és régészete c. dolgozatában. Majd így folytatja: - Ennek ellenére a régészek névértéken vették át a forrásokat, és a besenyőket azonosították a mészárlással és a pusztítással. A régészeti források azonban lehetővé teszik a besenyők sajátos anyagi kultúrájának feltárását. Műtárgyak, például agyagüstök, levél alakú medálok, vagy kantártartók hasznosak lehetnek, amikor a XI. században a Balkán északi részén létező terület identitását vizsgáljuk.

A szerző által bemutatott tárgyak némelyikén magyar hieroglifák fedezhetők fel (1). Ezeket szokás puszta díszítésnek tekinteni és ezért általában kellő vizsgálat nélkül marad az elolvasható "díszítés" szemantikája. 

Az ősvallási kötődésű képszerű szójeleket alkalmazó magyar hieroglif írás ismertetését 2017-ben adtam közre. Jelen cikkben e rövid besenyő hieroglifikus szövegek olvasatával egészítem ki Florin Kurta tájékoztatását.



1. ábra. Besenyő övveret a Sar isten (mai magyarsággal: Úristen) olvasatú ligatúrával (Trapovka, Ukrajna), az ábra jobb szélén, fentről lefele a székely írás ős és ten szójele, valamint az "s" (sar "sarok, úr") rovásbetűje


Az 1. ábrán látható, Sar isten (mai magyarsággal: Úristen) olvasatú képszerű (a sarok hegyén álló, Istennel azonos égig érő fát ábrázoló) ligatúra az ősvallás talán legnépszerűbb mondatjele. Párhuzamai megtalálhatók a sztyeppi népeknél a szkítáktól a honfoglaló magyarokig (pl. 5-7. ábra). 




2. ábra. Levél alakú besenyő csüngő a Ragyogó Lyukó egy ős mondattal (Histria, Románia), az ábra jobb szélén lentről felfele a székely írás "r" (ragyogj, ragyogtál), "ly" (lyuk, Lyukó), "gy" (Egy) és ős jele


A Histria-i besenyő csüngő elolvasható szójelekből alkotott rajza az égig érő fa képében idézi fel az Istent. Ez megfelel az eddig megismert hieroglifikus jelhasználatnak és Berze Nagy János népmesekutató beszámolójának is, aki szerint a magyar néphit az égig érő fát az Istennel azonosítja.
   



3. ábra. Odarci besenyő veret Föld hieroglifával




4. ábra. Odarci besenyő veret lyuk, Lyukó hieroglifával



Párhuzamok

A széles körben elterjedt párhuzamok egy új népesedéstörténeti képet rajzolnak elénk, amelyben a magyar íráskultúra jelentősebb szerepet kap.

5. ábra. Permi bronz a hieroglifikus Ragyogj Lyukó Bél úristen mondattal


Az 5. ábrán az eget tartó isten képszerű és elolvasható permi ábrázolása látható (2). Az ábra bal szélén egy veleméri rajzos sindü ős hieroglifája. Erről a sindüjelről eddig nem tudtuk, hogy miért van szeme. Az ábra jobb szélén (fentről lefelé) a székely írás "ly" (Lyukó), "b" (Bél), "nt/tn" (Ten) valamint "s" (sarok, úr) jele. Az égbolt ívét alkotó állatokon, valamint az isten végtagjain és haján lévő vonalak a ragyogj és ragyogtál szavak hieroglifái. Ezekkel együtt az ábrázolás egy istenidéző szertartás szövegkönyvét rögzíti.



6. ábra. Uelgi lelet egy Urál-vidéki „magyargyanús” sírból a Sar isten (mai magyarsággal: Úristen) mondattal, az alsó sorban a székely írás "s" (sar "sarok, úr"), ős, ten és "sz" (szár "növényi szár, úr") jele




7. ábra. A sztyeppi eredetű (Irán vidékéről való, feltehetően szabírhun örökséget képező) magyar királyi jogar nyelén szintén a Sar isten (Úristen) mondatjel olvasható


Jegyzetek 

(1) A besenyők nyelvét a hieroglifikus írásemlékek értékelésére képtelen akadémikus tudomány nem ismeri.

A hangoztatott, ám alátámasztást nélkülöző koncepció szerint a besenyő nyelv a kipcsak-török nyelvek közé tartozott. Nem jobb ennél az újabban teret nyert elképzelés sem, miszerint oguz-török nyelvet beszéltek. Állítólag - a kangarok révén - jelentős volt közöttük a keletiráni szaka típusú nyelvi elem is. 

Egy másik feltevés (Györffy György, valamint a román Constantin Cihodaru) szerint a besenyő törzsszövetség egy része ugor nyelvet beszélhetett. A Hölbling Tamás által források alapján kifejtett gondolat szerint is a besenyők a honfoglaló magyarok közeli rokonai és örökös szövetségesei voltak, akikkel az eredetük, történelmük és kultúrájuk is egynek vehető. Ez utóbbi álláspontot (a besenyő-magyar azonosságot, vagy rokonságot) támasztják alá a fentebb elolvasott, magyarul megszólaló besenyő hieroglifikus írásemlékek.

(2) Az egykori Perm városának és környékének az i. sz. V. századig, tehát a hunok érkezéséig virágzó kultúrája szintén a magyar hieroglif írást használta. Ez a jelenség (hogy már a hunok előtt is használták a "hun írást") lehetőséget ad az uráli nyelvcsalád téveszméjéhez vezető körülmények magyarázatára. Ehhez előbb át kell tekinteni a nyelvek és az írás elterjedésének folyamatát.

A nyelvészek által íróasztal mellett megalkotott "uráli nyelvcsalád"  tagjai egy kelet–nyugati irányban elnyúló hosszú láncként az eurázsiai szárazföld észak-nyugati részén helyezkednek el. Földrajzilag e népek a tajgai övezetben helyezkedtek el, később azonban némelyik tag a tundrai övezetbe is átnyúlt. A történeti időkben egyedül csak a magyar nyelv ősét találjuk meg a közép-eurázsiai sztyeppi övezetben, ám eredetileg a többi rokonnyelvű nép ősei, vagy őseinek egy része is délebbre élhetett a mai lakóhelyénél. 

A hieroglifák elterjedtsége alapján az állapítható meg, hogy a jelrendszer 10-20 jelből álló első változata még Afrikában alakult ki kb. 100 000 évvel ezelőtt. Ezt a legkorábbi jelkészletet és annak a különböző kontinenseken való elterjedését Genevieve von Petzinger kutatta fel a barlangok falairól. Azt már én teszem hozzá, hogy e korai jelkészlet mintegy fele székelyazonos Afrikában, Eurázsiában, Amerikában és Ausztráliában is. 

A későbbi egyiptomi, eurázsiai és amerikai jelkészletek székelyazonos jelei alapján rekonstruálható második változat az Éden területén, az Ararát központú Közel-Keleten alakult ki Kr. e. 100 000 és 50 000 között. Ez a második jelkészlet 20-50 magyar hieroglifát tartalmaz. 

Az utolsó jégkorszak leghidegebb korszakának kezdetén az Éden területéről Eurázsia és Amerika benépesítésére induló csoportok magukkal vitték és tovább használták e második generációs jelkészlet jeleit kb. 50 000 évvel ezelőtt. Belőlük harmadik generációs jelkészleteket hoztak létre. Erre a harmadik generációra jellemző a ligatúrák és az ábrázolási konvenciók használata a jéghatártól délre kb. 40 - 12 000 évvel ezelőtt. E jelhasználati módot örökítették ránk a sztyeppi népek, a kínaiak és a népművészetek (az Őrségtől Amerikáig). Ezt képviseli az 5. ábrán látható permi bronz is. 

Megközelítőleg 5000 évvel ezelőtt - a megszülető állam és a könyvelés igényének megfelelően - a nagy folyamvölgyi kultúrákban a kőkorból örökölt fenti jelkészletet kiegészítették. Ezzel nagyjából párhuzamosan kezdték sorokba rendezni a jeleket s alakult ki a maira jobban emlékeztető íráskép. Így (a kőkori jelkészlet kiegészítése útján) jöttek létre a ma ismert ókori írások. Ezekben megőrződött a kőkori eredetű székelyazonos jelek jó része is. Eddigi ismereteink alapján a világ írásrendszerei egyetlen közös ősforrásból, a kőkori ősvallás magyar szavakat rögzítő jelkészletéből alakultak ki. 

Hasonló (egy valaha létezett egységes sztyeppi őskultúráról tanúskodó) összefüggéseket a régészet is feltárt már. Bakay Kornél így foglalja össze a magyar őstörténet folyamatait (Őstörténetünk régészeti forrásai III. kötet.): "az ősmagyarságot is magában foglaló un. preszkíta ősnépesség (amely tehát feltevésünk szerint nem indoiráni nyelvű népesség volt!) a felsőpaleolitikum idejétől folyamatosan, dél felől vándorolt fel, különböző hullámokban, észak felé, nagyobb részt a Kaukázuson és Közép-Ázsián (a Kászpi-tenger keleti oldalán), illetve a jelenlegi észak-kínai térségen keresztül jutván el az Urál vidékére, a minuszinszki medencébe és Nyugat-Szibéria területére. Ez a nagytáj ugyanis már négy-ötezer évvel ezelőtt is rendkívül kedvező adottságokkal rendelkezett, mind ökológiai, mind egyéb vonatkozásokban." (Bakay/im/141. oldal) "N.L. Cslénova világosan látta és régészeti módszerekkel megkísérelte bizonyítani is, hogy a Kr.sz. előtti III. évezred végétől a Csendes-óceántól, Kínától, az Ordosz-vidékétől egészen Közép-Európáig egy hatalmas egységes térség jött létre, közös anyagi kultúrával (nyílcsúcsok, tőrök, kések, lószerszámok, kerámia, kőláda sírok) és közös szellemiséggel, amelynek meghatározó régészeti kultúrái: a szejma-turbinói, a karaszuki, a tagári műveltségek." (Bakay/im./149-150 oldal).

A legkorábbi hieroglifikus nyelvemlékek alapján ehhez azt tehetjük hozzá, hogy a Csendes Óceántól Közép Európáig települt, a jégkor végén egységes kultúrával rendelkező népesség magyarul beszélt, vagy a magyarral rokon nyelvet használt.


Irodalom

Ф. Курта: Образ и археология печенегов (A besenyők képe és régészete) 

Cihodaru, Constantin: Informatii despre pecenegi din opera lui Constantin Porphirogenetos, Analele Stiintifice ale Universitatii Al. I. Cuza din Iasi (ASUI), Ist. 20 (1974) 17-30

Győrffy György véleménye: Magyar néprajzi lexikon I. (A–E). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1977. 265. o. ISBN 963-05-1286-6

Bakay Kornél: Somogyvár Szent Egyed-monostor A somogyvári bencés apátság és védműveinek régészeti feltárása 1972 - 2009., Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, Budapest, 2011. 

Hölbling Tamás: A honfoglalás forráskritikája I., II., Ad Librum, Budapest, 2010.

Andrej Mihajlovics Belavin – Andrej Vasziljevics Danyics –Vlagyimir Alekszandrovics Ivanov: Korai magyarok az Urál nyugati előterébenMagyar Őstörténeti Témacsoport, 2022. (arpad.abtk.hu)

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Varga Géza: Permi bronz a "Ragyogj Lyukó Bél úristen" mondattal






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése