2024. május 18., szombat

A Sudár Balázs és Petkes Zsolt által közreadott uráli gyűrű székely párhuzama

Salati Ferenc székely gyűrűje

Levelet kaptam Salati Ferenctől s abban egy gyűrű fényképét (1. ábra). Egyúttal felhívta a figyelmemet a gyűrűnek az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja által kiadott kötetben megjelent párhuzamára is (2. ábra)

Tisztelt Varga Géza úr! ... Nagyon szépen megkérem, ha lehetséges, adna nekem valami információt, felvilágositást, egy régi bronzgyűrűről? A gyűrű közepén van a Lyukó, két körrel körülötte, és körben 6 félkör, benne párhuzamos kis vonalkákkal, és közöttük hat fenyőág, különböző számú tűlevelekkel. Itt mellékelem a fényképet róla. A korát, lelőhelyét nem tudom, mert családi hagyaték, de sejtésem szerint a székely székekhez köthetők. Mástól is kértem információt. Bitó Emiltől egy hozzá kissé hasonlóról kaptam képet, az Uralon túl, az Uelgi tó mellől. ...

Nagyon köszönöm előre is, ha valamit találna róla, mert nagyon kicsi a valószinűsége, hogy találkozott hasonlóval.  

Mély tisztelettel, Salati Ferenc, Marosvásárhelyről.



1. ábra. Marosvásárhelyi bronzgyűrű (középen), a gyűrű hieroglifái (balra) és a hieroglifáknak megfelelő székely "n" (nagy), "r" (ragyog), "ly" (lyuk, Lyukó) és az "sz" (szár "növényi szár, úr") rovásjel képszerű és lineáris alakja (jobbra, fentről lefele)


A Salati Ferenc által megküldött székely gyűrűn (1. ábra) a magyar hieroglif írás jeleit látjuk (1). A gyűrű jelei közül az egyik jelet fenyőágként írta le, azaz felismerte a képszerűségét. Ezt a hieroglifikus (ősvallási kötődésű szójeleket alkalmazó) írásrendszert az 1970 óta folyamatos írástörténeti kutatásaim során fedeztem fel. A feltárt ismereteket tucatnyi kötetben (pl. Magyar hieroglif írás, 2017.), valamint kb. 2500 cikkben adtam közre a Varga Géza írástörténész blogban, az academia.edu-n és másutt. 

A marosvásárhelyi gyűrűn a Ragyogj, ragyogj, ragyogj nagy szár (mai magyarsággal: Ragyogj, ragyogj, ragyogj nagyságos úr) mondat ismétlődik a központi Lyukó hieroglifa körül.

A 2. ábrán lévő, feltehetően a honfoglalást megelőzően készült, az Urálhoz közeli Uelgi lelőhelyen előkerült gyűrűn a Nagyságos Lyukó mondat ismétlődik a központi Lyukó hieroglifa körül.

A két gyűrű az alkalmazott jelrendszert, a jelmontázs szerkezetét és a szövegtartalmat illetően is hasonló. A párhuzam felismerhetősége egyrészt a kiadott kötetnek (az Uelgi ásatásoknak), másrészt az írástörténeti múltunk iránt érdeklődő magyar értelmiségnek köszönhető. A párhuzamot azonban nem a "szakmabeliek", hanem a kívülállók vették észre. Mivel írástörténészeket nem képeznek, ilyen szakma valójában nem létezik. A gyűrűk "díszítését" nem az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársai olvasták el s ilyen hieroglifikus szövegek elolvasása pillanatnyilag - szakmai és etikai okok miatt - nem is várható tőlük. Pedig éppen ők adták ki az MTA rováskorpuszát 2021-ben, azaz alig néhány évvel korábban. Ennek szerkesztője, Vásáry István letagadta azt, hogy a magyarságnak a kínaihoz hasonló képszerű jelei lennének. Ezt cáfolja a marosvásárhelyi gyűrűn Salati Ferenc által fenyőágként azonosított jel léte.

Ez rátereli a figyelmet A honfoglalók viselete c. kötet Fodor Pál által írt beköszöntőjének egyik gondolatára, amelyben a folyamatban lévő rovológiai rendszerváltást nem a tényekkel összhangban jellemzi. Ez tette szükségessé, hogy alább a két gyűrű "díszítésének" olvasatán túl körüljárjam A kívülálló javaslatát néha megfogadják c. fejezetben olvasható téves értékelést is. 


2. ábra. Aranyozott ezüstgyűrű Uelgiből, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja által kiadott kötetből


A rovológiai rendszerváltás iránti igény jogossága

A székely írás kutatását és hasznosítását célzó, a magyar értelmiség részéről megmutatkozó jogos igény több évtizedes. Az akadémikus tudománynak hosszú időszakon át mostohagyermeke volt ez a tudományterület. A székely írás kutatásának helyzetét Sándor Klára, az MTA rováskorpusz egyik szerzője így foglalja össze 1996-ban: 

"A 18. század végéig inkább csak megemlítették, kuriózumként tartották számon. A 18–19. század fordulója körül jelentek meg az első emlékek, de nem sokkal később az első hamisítványok is, bizalmatlanságot keltve az írás hiteles emlékeivel szemben. A millennium körüli nemzetieskedés újabb hamisítványok fölbukkanását eredményezte, és ez a székely írás hitelét illető kétkedést még inkább fokozta. A tudományos közvélemény meggyőzése arról, hogy nem minden székely emlék hamis, csak 1915-ben sikerült Sebestyén Gyulának A magyar rovásírás hiteles emlékei című könyvével. Ettől az időponttól számítható a székely rovásírás kutatásának legvirágzóbb szakasza. A második világháború megtörte az előző negyedszázadra jellemző lendületet, és a kutatás a háború után sem éledt újjá. A székely rovásírás mai helyzetét mindenekelőtt az jellemzi, hogy nem tudunk mit kezdeni vele: sem az írásrendszerrel magával, sem a kutatásával. Minden alapvető kérdés tisztázatlan: az írás neve, eredete, önálló története; hogy hány emléke van és melyek ezek; hogy kik használták és milyen célra; az előző kérdések megválaszolatlansága miatt nem világos, hogy mi a helye a magyar művelődéstörténetben – és az sem tűnik mindig világosnak, hogy minek kell vele egyáltalán foglalkozni."

Nyílt elismerése ez annak, hogy az akadémikus tudomány rovológiai mulasztásaival szemben indokolt a türelmetlenség. Az e téren valójában nem is létező "szakma" rászolgált a kritikára és a jobbítást célzó javaslatokra. A kultúrpolitikai helyzetre jellemző, hogy az 1999-es Frankfurti Nemzetközi Könyvkiállításon díszvendég Magyarország pavilonjából a Makovecz Imre által tervezett rovásírásos installációt és magát a rovásírást is kitiltották azzal az indoklással, hogy az Németországban náci asszociációkat keltene


A kívülálló javaslatát néha megfogadják

Mint azt Fodor Pál tollából, a kötet beköszöntőjében olvashatjuk, 2012. februárjában az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjában hozták létre az „Őstörténeti témacsoport”-ot, amely valójában egy őstörténeti intézet szerepét tölti be.  A magyar múlt e korszaka iránt ma tömeges érdeklődés mutatkozik, s ezt sokan igyekeznek kielégíteni. Olyanok is, akik ehhez nem rendelkeznek elegendő felkészültséggel, vagy ha igen, a tudományos fegyelmet és etikát (2) félrehajítva fantasztikumokkal tömik a kevésbé tájékozott olvasó fejét. Sokuknak kedvenc foglalatossága, hogy a téma hivatásos kutatóit, kivált az MTA tudósait, érdektelenséggel, tudatos megtévesztéssel és a fényes magyar múlt eltagadásával vádolják. Egyre többször hallani olyan követeléseket, hogy a kormány állítson fel magyar őstörténet-kutató intézetet, amely végre „hitelesen mutatná be” eleink legkorábbi történetét.

Fodor Pál hivatkozásának pontatlansága megengedi, hogy a fenti gyűrűk és a hasonló leletek "díszítésének" elolvasását is az általa említett "fantasztikumok" közé soroljam. Valóban rendkívüli jelentőségű (ha úgy tetszik: fantasztikus) az az új forráscsoport, amit a magyar hieroglif írás segítségével fel lehet tárni például a hun régészeti leleteken. A kínai-magyar közös szervezésben most készülő hun kiállítás akkor lehetne igazán korszakalkotó jelentőségű, ha a magyarul elolvasható hun nyelvemlékekkel a világ elé állna a rovológia terén nem is létező "tudományos konszenzus". Ez a hun kiállítás az akadémikus tudomány vizsgamunkája, érettségének fokmérője lesz.

Könnyen lehetséges, hogy a "fantasztikus" közbeszólásaimnak köszönhető az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjában létrehozott "Őstörténeti témacsoport” születése is. Ez az Országos Széchenyi Könyvtárban 2009-ben rendezett nyelvemlék-kiállításról írt és a Tudós Virtuson, majd az Osservatorio Letterario által 2010-ben közölt kritikáimnak lehet a mellékhatása. Az volt ugyanis a "fantasztikus" álláspontom (Varga/1996), hogy vannak székely rovásírással írt nyelvemlékeink s ezeknek is ott lenne a helye egy nyelvemlék-kiállításon. Hiller István kultuszminiszteré az érdem, hogy utasította a "szakmát" a megfelelő lépések megtételére. A miniszteri kívánságnak megfelelő lépések egyike lehetett az „Őstörténeti témacsoport” létrehozása és az MTA rováskorpuszának kiadása is. Ez a kötet történelmi jelentőségű lenne, ha eltekinthetnénk a hibáitól.

A miniszteri döntés óta az ELTE, az MTA és az MKI is hajlandó számba venni a rovásírásos nyelvemlékeket. Igaz - a szójeleink letagadása miatt - azóta sem tudják őket helyesen elolvasni. Az akadémikus prekoncepció (az alfabetikus olvasat erőltetése) egymásnak is ellentmondó "tudós" megfejtéseket eredményezett. Ezért - az akadémikus "tudomány" által - ma sincs jól elolvasva például a székelyderzsi, a bodrog-alsóbűi, a karcag orgondaszentmiklósi és a berekböszörményi rovásemlék. Ugyanezeknek gördülékeny olvasata adódik abban az esetben, ha a székely hieroglifákat (ősvallási vonatkozású szójeleket) is alkalmazzuk. 


A tudományos fegyelem és a süketek párbeszéde

A tudományos fegyelemről alkotott elképzelésekről sejtünk meg valamit abból, ahogyan Vásáry István válaszolt Fehér Bencének a jánoshidai avar tűtartó jeleiről adott - hibás - Baszjad Ízüt olvasatára. Vásáry István azt üzente, hogy ha majd tudományos fórumon adja elő az olvasatát, akkor reagálnak rá. Azt persze nem lehet tudni, hogy ugyan miért tekinti magát tudományos fórumnak az a kör, amelyik százötven éven át nem mondott igazat a székely írás eredetéről és e szakterületen ma sem képes a kor tudományos színvonalán megszólalni. Ez a fajta "tudományos fegyelem" nem a felmerülő kérdésekre adható tudományos igényű választ szolgálja. 

A "tudományos fórumok" a legkülönbözőbb ürügyekkel, valójában tudománytalan prekoncepciók védelmében könnyen elzárkóznak a felfedezések feldolgozásától. Erre több példával is szolgálhatok.

- A nikolsburgi ábécében található "tprus" jel (a tapar us, azaz "szabír ős" mondatjel) akadémikus hasznosítását Máté Zsoltnak a Nyelvtudományi Közleményekben megjelent, hibára épített tanulmánya alaposan kisiklatta. E tévedés kezelésekor egyúttal lelepleződött a "tudományos fórumok" alapvetően tudományellenes működése is. A helyreigazító cikkemet a szerkesztőség évekig pihentette, majd az érdeklődésemre minden érdemi válasz nélkül visszaadta. Eközben azonban - Máté Zsolt hibás dolgozatának hatására - Róna-Tas András és Sándor Klára is tévesen közölte a nikolsburgi ábécé jelsorát, amit pedig csak le kellett volna másolni a nagy elődök műveiből. Amikor az ismételt figyelmeztetésemet végre megértették, akkor előbb egy szokásos "forráskritikus" ötlettel álltak elő, hogy a reménytelen helyzetben így "mentsék" a mundér becsületét. E szerint nem Máté Zsolt írt és a Nyelvtudományi Közlemények adott ki egy figyelmetlenségről tanúskodó cikket, hanem a forrás volt hibás. Ez persze tarthatatlan álláspont, ezért a rováskorpuszban már egy önellentmondó értékelés jelent meg Máté Zsolt ötletéről.

- Az említett, az MTA által megrendelt és az Országos Széchenyi Könyvtár által rendezett nyelvemlék-kiállítás rovológiai csődjét (a rovásírással írt nyelvemlékek teljes mellőzését) sem a tudomány, hanem a politika (Hiller István miniszter intézkedése) oldotta meg valamelyest. A miniszteri utasítás azonban nem térhetett ki a szójeleink elolvasására, ezért azok létezését a mai napig nem hajlandók tudomásul venni (a rováskorpuszban is közölt, Veit Gailel féle forrás ellenére sem).

- A bodrog alsóbűi rovásírásos fúvókatöredék be sem került az MTA rováskorpuszába, azzal a hibás érveléssel, hogy az nem köthető a székelyekhez (a rováskorpusz prekoncepciója szerint ugyanis csak a türk eredetű székelyek használták a rovásírásunkat). Csakhogy ilyen feltétel (a székely eredet) nem köthető ki egy rováskorpusz anyagának kiválogatásakor, mert a rovásírás eredeti neve hun-szkíta írás volt (a szkíta, hun, szarmata és avar leleteken meg is található a székely írás hieroglifikus előzménye). Csupán a finnugrista akadémikus "tudomány" keresztelte át a nemzeti írásunkat székely (rovás)írássá, talán a hun-magyar azonosságot és a székelyek hun hagyományát cáfolandó. Mit sem számított, hogy Benkő Loránd szerint a székelyek által használt magyar nyelv semmi nyomát nem mutatja annak, hogy valaha is törökül beszéltek volna. Ha az írás eredeti elnevezésének megfelelően nem székelyeket, hanem hunokat keresnek a rováskorpusz szerzői, akkor az ő nyomaikat meg is találják a Dunántúlon és a közeli délszláv területeken. 

A pillanatnyi helyzet az, hogy például Zelliger Erzsébet rovásírásos nyelvemlékként kezeli a bodrog alsóbűi rovásszöveget, ám a szójelek fel nem ismerése miatt az olvasata nem helyes. 

- A Magyar Nyelv szerkesztőségének elküldtem a karcag orgondaszentmiklósi csatkarika hieroglifikus szövegének olvasatát, ám a szerkesztőség azzal utasította el a közlését, hogy az vitát keltene, amire nem vállalkoznak. E vita elmaradásának több káros következménye lett. A különféle szerzők ma is a Hakan Aydemir által adott hibás magyarázatot toldozzák-foltozzák. Az MTA rováskorpuszából pedig ki is maradt ez a jelentős rovásemlékünk. Ennek hátterében az állhat, hogy Sándor Klára díszítésnek tartja a rajta lévő jeleket. Ez azonban csak az íráselméleti tisztánlátás hiányáról, vagy a prekoncepciókról árulkodik, mert a díszesség nem zárja ki az elolvashatóságot. 

- Kaptam egy elutasító levelet a Nemzeti Régészeti Intézettől, amelyben arról tájékoztattak, hogy nem fogadják el a csúcshegyi honfoglalás kori gyűrűről adott olvasatomat a konferenciájukon való előadásra. Pedig ez a kínai és a székely írás közötti kapcsolatra hívta fel a figyelmet, aminek a megértése égetően szükséges lenne a kínai-magyar szervezésben most készülő hun kiállítás miatt. Az elutasítás indoklása szerint a nézeteim "eltérnek a tudományosan alátámasztható, mérvadó kritikai megközelítést használó olvasatoktól". Pedig a csúcshegyi gyűrű jeleit rajtam kívül senki sem olvasta el, tudományos igényű alátámasztásra pedig - szakmai tájékozottság és akarat hiányában - nem is lennének képesek. A régészek jellemzően fel sem ismerik a leleteken lévő jeleket, nem hogy el tudnák azokat olvasni. Ez eredményezi azt, hogy a múzeumok polcain százszámra vannak elolvasatlan nyelvemlékek s az ősmagyar kort a tankönyvek ennek ellenére írás- és nyelvemlék nélkülinek mondják. Bizonyos, hogy ez a helyzet tarthatatlan s ezen elsősorban a régészeknek kell változtatniuk. Netán a szakmai párbeszéd megszervezésével.

A 2009-ben kötött letéti szerződésünk értelmében a Magyar Nemzeti Múzeumnak le kellett volna írnia a budapesti hun/késő középkori jelvényt egy tudományos folyóiratban. A múzeum kérésére Tomka Péter az akkor budapesti hun jelvényként (ma már budapesti késő középkori jelvényként) ismert lelet jeleit a múzeumban elkövetett barbár lereszelést követően latin AK monogramnak, Tomka Gábor pedig rontott latin M betűnek határozta meg. A 3. ábrán látható képek alapján az olvasó felmérheti, hogy ezek a régészek ismerhetik-e kellő mértékben a latin betűket s a múzeum teljesítette-e a szerződésünket az elvárható tudományos igényességgel. Meg kellene válaszolni azt is, hogy bocsánatos eset-e egy fontos nyelvemlék jeleket hordozó felületének lereszelése a Magyar Nemzeti Múzeumban, csak azért, mert alkalmasnak tűnt a hun-magyar azonosság bizonyítására?



3. ábra. A budapesti késő középkori jelvény rovásbetűi (Tomka Gábor régész így, a fejük tetejére állítva olvasta ki belőlük a "rontott latin M" betűt)

  

Összegzés

Fodor Pál helyesen mérte fel, hogy igény mutatkozik egy rovológiai rendszerváltásra. 


Jegyzetek

(1) A marosvásárhelyi bronzgyűrű hieroglifái az alábbiak. Mellékelem hozzájuk a hieroglifák néhány párhuzamát is.



4/a. ábra. A hieroglifikus Ragyogj, ragyogj ... nagyságos szövegrész a marosvásárhelyi bronzgyűrűről


A 4/a. ábrán látható jelmontázs az égbolt ívét ábrázolja a nagy és a ragyogó hieroglifa segítségével. 

nagy hieroglifának formai-jelentésbeli tekintetben is pontos párhuzama megtalálható a hettita hieroglif írásban is, meg a kínai írásban is. Ez utóbbit Szekeres István azonosította és ő említi azt is, hogy a magyar nyelvben az ég gyakran használt jelzője a nagy.  Nyilván ezzel függ össze a nagy, meg az "o, ó" (Óg, ég) jelek hasonlósága is. A nagy jel a rovásírásban azért fordul függőlegesre (az ebből keletkezett "n" rovásbetű esetében), mert egy fapálcába bicskával nem lehet vízszintes jelet róni.


4/b. ábra. A hettita "nagy" szójel (Diringer nyomán) a székely írás "n" betűjének előzményével rokon



4/c. ábra. A hettita "ég" hieroglifa a székely írás "o/ó" ("Óg, ég") jelével egyeztethető


Alatta függőleges egyenesek sorakoznak, amelyek azonban nem a véle megegyező alakú székely "sz" (szár "növényi szár, úr") jellel azonosíthatók, hanem a mai székely írásban ferde egyesként ismert "r" (ragyogj, ragyogó, ragyogtál) jellel. A látszólagos ellentmondás magyarázata a kőkorban elkezdődött jelfejlődésben van, amelyet sikerült rekonstruálni. 

A hettita hieroglif írásban a függőleges egyenes a ra szó(tag)jele (5. ábra). Ez a szótag genetikus kapcsolatban van a magyar ragyog szótövével és az egyiptomi napisten nevével. A jelforma fejlődését a Rá napisten hieroglifájából székely "R" rovásbetű c. cikkemben illusztráltam. 




5. ábra. Hettita ra jel (Gelb nyomán)



Az avar jelhasználatban találunk példát az égbolt ívéhez kötődő ferde és függőleges "r" (ragyogó) jelekből alkotott vonalcsoportokra is (6. ábra). Ennek valamiféle megfelelője maradt ránk a marosvásárhelyi gyűrűn (4/a. ábra), ami így az avar és székely íráshasználat rokonságának bizonyítéka.  





6. ábra. A zamárdi avar szíjvég felső részén a "folyó" hieroglifa által alátámasztott égbolton látunk ferde és függőleges ragyogó hieroglifákat, az ábra jobb szélén lévő székely "r" (ragyogó), "n" (nagy), "j" ( "folyó"), "s" (sar "úr") jelpárhuzamok alapján az olvasat mai magyarsággal: Ragyogj nagyságos folyó úr





7. ábra. A marosvásárhelyi gyűrű lyuk, Lyukó jele




8. ábra. A marosvásárhelyi gyűrű képszerű szár "növényi szár, úr" jele


(2) Fodor Pál bevezetőjéből nem tudjuk meg, mit kell értenünk tudományos fegyelem és etika alatt, ezért a gondolatát - kívülállóként - csak találgathatom. Erdélyi István szerint a tudomány egyetlen célja a kíváncsiságunk kielégítése. Ebből kiindulva a tudományos fegyelemnek és etikának az felelhet meg, ami a kérdések megválaszolását segíti s az ellentétes vele, ami azt akadályozza. 

(3) Az MTA rováskorpusz két szerkesztőjének, Benkő Eleknek és Sándor Klárának közel három évtizede az az álláspontja a székely írás eredetéről, hogy azt nem ismerik. Vásáry István szerkesztő vélük szemben tudni véli, hogy az írásunk az ótürk írások leszármazottja, ám ezt kellőképpen alátámasztania nem sikerült. Az általa bemutatott huszonvalahány ótürk-székely formai hasonlóság ugyanis semmit sem bizonyít, ha ennél nagyobb számú jelpárhuzammal találkozunk a kínai írásban, az amerikai indiánok népi jelkészletében, a Tordos-Vincsa kultúra jelei között és másutt. Ezeket a mindenütt felbukkanó nagyszámú párhuzamokat csak egy gyökeresen új eredeztetéssel (a kőkori ősvallási jelkészletből való származtatással, az írások monogenezisével) lehet megmagyarázni. Ennek megértésére Vásáry István, Benkő Elek és Sándor Klára annak ellenére sem vállalkozott, hogy azt készen tettem elébük. 

A 2021-ben megjelent MTA rováskorpusz szerzői arra hivatkoztak, hogy adathiány miatt nem tudnak állást foglalni az eredet kérdésében. Látjuk pedig a fenti két gyűrű példáján is (1. és 2. ábra), hogy az új adatok az utcán hevernek. Szinte naponta bukkanok hasonlókra. Le sem kell hajolni értük, mert félig, vagy egészen feldolgozva teszik elénk. A rováskorpusz megjelenése előtt én is elküldtem Fodor Pálnak és a szerzőknek a Magyar hieroglif írás c. kötetet, amelyben kb. 1000 képpel illusztrálom a székely írás magyar ősvallási jelképekből (hieroglifákból) történő eredeztetését. Érdemi válasz nélkül maradt.

  

Irodalom

Sudár Balázs – Petkes Zsolt (szerkesztők): Magyar őstörténet 1. A honfoglalók viselete,  MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Magyar Őstörténeti Témacsoport, Helikon, 2014. 

Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?), Erdélyi Múzeum - 58. kötet, 1996. 1-2.füzet

Máté Zsolt: A székely rovásírás latin rejtélye, Nyelvtudományi Közlemények, 98. kötet, 2001.

Varga Géza: Székely rovásjelek hun tárgyakon

Varga Géza: A frankfurti botrány

Varga Géza: Az MTA rováskorpusza




Varga Géza




Attila Róma elfoglalására induló csapatai az Őrségen keresztül jutottak el Itáliába. Ha Ön is oda készül, akkor tarthat egy pihenőt jövet is, meg menet is Veleméren, a Cserépmadár szállás és Csinyálóház kényelmes és szép lakosztályaiban! Nálunk akkor is megszállhat, ha az esze ágában sincs továbbmenni. Ami tökéletesen érthető lesz, hiszen aligha van jobb hely Velemérnél és Magyarországnál. Attila is visszafordult ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése