Velemér egy szép, dimbes-dombos pannon tájban, gombát termő nagy erdők ölelésében fekszik. A csapadék magasabb az országos átlagnál, a levegője alpesi tisztaságú, az időjárása Szlovénia időjárásához hasonlatos (párás és meleg, valamint az Alpok által védett az északi viharoktól).
Az 5-10 aranykoronás agyagos földek eredetileg csak legeltetésre, erdőgazdálkodásra és fazekastermékek készítésére voltak alkalmasak. A lakosság ennek megfelelően famegmunkálással és fazekaskodással egészítette ki a mezőgazdaságból származó jövedelmét. Az erdő fájából szekeret, bútort (ládát, szekrényt, ágyat), nyílászárót, épületfát és szerszámot készítettek. Szekereiken Baranyáig vitték a kitűnő tűzálló agyagból égetett edényeiket (előbb gabonáért cserélték be, később pénzért adták el). A különböző felmérések egyszer sok, máskor meg kevesebb fazekast mutattak ki. Ennek az a magyarázata, hogy a veleméri fazekasok - talán adózási okok miatt - nem tömörültek céhbe, azaz hivatalosan parasztoknak számítottak. Ők is annak mondták magukat, annak ellenére, hogy szinte minden házban kitűnő fazekastermékeket készítettek és adtak el.
A régi típusú házakat boronából (fagerendákból) építették és zsupszalmával, vagy zsindellyel fedték. Az újabb típusú, "kódisállásos" házak építéséhez szükséges téglát és tetőcserepet házilag égették. A lebontott házak padlásáról elrejtett fegyverek kerültek elő a Rákóczi vezette és az 1848-as szabadságharc, valamint a világháborúk időszakából. Előkerült egy ezüst evőeszközökből álló, agyagba falazott kincslelet is. Mesélik, hogy a török időkben a falu haragját is elásták valahol a műemléktemplom környékén.
A szorgalmas lakosság az első világháború előtt viszonylagos jómódban élt (a Tiszántúlon szokásos agyagpadló helyett itt deszkapadlót raktak, a nádtető helyett itt cseréptető került a házra). A trianoni béke azonban elvágta a piacaitól és a fejlődése megszakadt. A második világháborút követő kuláküldözés, deportálás, határsáv és iparellenes politika pedig el is üldözte a lakosságot. A lélekszám a kb. 450-ről ötvenvalahányra csökkent (ezek fele is betelepült), az épületek többségét lebontották, vagy azok maguktól is összedőltek.
2. ábra. Veleméren készített szekrény
A több évszázados trágyázásnak köszönhetően ma már a veleméri szántók a szokásos mezőgazdasági művelés igényeinek is megfelelnek. A II. világháború táján már évente négy vagon gabonát vittek ki a faluból. Veleméren 5 vízimalom működött, amelyeket a szocializmus idején sorra lebontottak.
A település Valamár gót király nevét őrizte meg, akinek e tájon (Velem és Velemér környékén) volt kis országa Attila halála után. Valamár a hun uralkodó dinasztia tagja lehetett, mert a hunok a hódoltatott népek élére szokásosan az uralkodó fiait nevezték ki. A Valamár név Balambér "Bél ember" hun uralkodó nevének változata.
Velemér környéke a neolitikumban is lakott volt és a lakosság magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszélt, amit a 7500 éves, a szomszédos Szentgyörgyvölgyön előkerült tehénszobor Veleméren készített olvasata és más hasonló hieroglifikus leletek is igazolnak.
Az öregebb őslakosok által még használatos veleméri tájszólás a szomszédos őrségi falvakétől is megkülönböztethető jellegzetességekkel rendelkezik. Jellemzője a magánhangzó harmónia hiánya (lóvel, autóvel stb.). Használják a sindü "tetőcserép", gyepü "határt jelző élősövény", gyű "a fa belső, keményebb része", gerencsér "fazekas", csinyálóház "műhely" és más régies szavakat.
3. ábra. A veleméri Szentháromság templom diadalíve és szentélye
Velemér legismertebb nevezetessége a talán az 1200-as években román-gótikus stílusban épített és az 1300-as években Aquila János által kifestett Szentháromság templom, amelynek előzménye még fából és paticsból készülhetett. Azon templomok közé tartozik, amelyeket még Szent István utasítására építettek fel, azaz egykor Velemér a környező 10 falu központja volt.
A török időkben Velemér lakossága, papja és temploma is református lett. A török kiűzését követően a határőrszolgálat miatt nemesnek számító lakosságtól osztrák katonaság foglalta vissza a templomot, gerendával zúzva be a templom bezárt ajtaját. A kinevezett katolikus pap azonban az éhezés elől hamarosan elmenekült, mert a velemériek nem voltak hajlandók a katolikussá vált templomba járni és persze egyházi adót sem fizettek. Az elhagyott templom idővel rommá vált, a tetőzete beomlott, freskóinak jó része elpusztult. Gózon Imre szentgyörgyvölgyi tanító hívta fel Rómer Flóris figyelmét a templomra s ezt követően indult el a megmentése.
4. ábra. Stornó Ferenc 1863-as festménye a veleméri templom freskóiról, a felső sorban már csak a szentek lába látszott, azóta az is elveszett
Lévén, hogy a megszálló fegyverek segítségével katolikussá vált templomnak nem, vagy alig voltak hívei (évente kétszer tartanak misét), a templom harangját püspöki utasításra leszedték a toronyból és egy másik katolikus gyülekezetnek adták át. Mivel ezt Varga Géza 1998-ban megemlítette a Mítoszok őre Velemér c. kötetében, ennek hatására néhai Varga Ottó atya évek szervező munkájával gondoskodott a harang pótlásáról.
5. ábra. Az új harang avatása Varga Ottó atya idején
A templom korábbi papja, néhai Kovács József plébános tárta fel az ablakokon besütő napfény járása és a freskók témája közötti összefüggéseket, amit Pap Gábor művészettörténész fejlesztett tovább és népszerűsített. Évtizedekig tartott erről az Árpád kori naptiszteletről tanúskodó jelenségről előadásokat a műemléktemplomban, míg a templom mai katolikus plébánosa - feltehetően a püspöki kar ősvallás elleni körlevelének szellemében eljárva - ezt meg nem tiltotta. A püspöki kar feltehetően azért fakadt ki az ősvallásról való megemlékezés ellen, mert a Katolikus Lexikonban - a cenzori figyelmüket elkerülve - megjelenhetett a veleméri Varga Géza álláspontja a székely rovásjelek ősvallási eredeztetéséről.
Veleméren van egy kicsiny, 1911-ben épült református templom is, az egykori iskola (ma kultúrházként és faluházként működő) épülete mellett. A kis templomban - amely az őslakosság élni akarásának és egykori tehetségének az emlékműve - egy 1500-as évekből való harang szolgál. Ennek a harangnak kalandos története van. A templom eredeti harangját ugyanis az I. világháború idején be kellett szolgáltatni, mert kellett a fém az ágyúöntéshez. Azok a derék velemériek azonban, akik a régi veleméri harangot leadták, ugyanakkor titokban elvettek egy másikat a leadott harangok közül és az szól ma is a toronyban. Sajnos, maga a templom felújításra szorul, amelyre a megfogyatkozott hívőknek már nem nagyon van ereje.
A településen ma nincs ipari vállalkozás (az évtizedekkel ezelőtt indult cipőgyártást a hatalom gondosan eltaposta). Az évekig működő étterem és bolt az elegendő nagyságú kereslet hiánya miatt bezárt, a műemléktemplomba érkező nagyszámú túrista nyáron sehol sem tud üditőt, vagy kávét inni, netán ebédelni.
6. ábra. A Sindümúzeum megtekintésére érkezett csoport
Három magánszállás működik: a Kisaranyos Vendégház, a Vadalma Porta Vendégház, valamint a Cserépmadár szállás és Csinyálóház. Ez utóbbi portáján - előzetes időpont-egyeztetés esetén - megtekinthető a Sindümúzeum, a magyar írástörténet egyetlen múzeuma.
Van a falunak egy helytörténeti kiállítása is, ahol az évenként szervezett fesztivált rendezik és ahol a kiállítás átszervezése jelenleg van folyamatban.
Veleméren dolgozik Dávid Éva habán és reneszánsz keramikus, Varsányi György grafikus, Balogh István Péter festőművész, Milkovics Jenő fafaragó, Varga Géza írástörténész és Bolla Ildikó sajtkészítő (Tündérke Sajtműhely).
7. ábra. A Csinyálóház Dávid Éva által készített névtábláját a gazda kavicsokkal keretezte
