Az akadémikus "tudomány" írástörténeti álláspontja az előző átkosban alakult ki a székely írás eredetéről s e szakterületen elmaradt, vagy túl lassú a rendszerváltás. Például az ótürk eredeztetéssel is a mi tevékenységünknek köszönhetően hagytak fel a 90-es években. Vagy harminc éve, a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk 1993-as megjelenése óta az a valójában nem is létező "tudományos konszenzus" véleménye, hogy a nemzeti írásunk származása egy rejtély.
Mondták ezt annak ellenére, hogy a szkíta, szarmata, hun, avar és honfoglaló magyar leletek tele vannak magyar jelekkel írt magyar szavakkal és mondatokkal.
Ugyanez a helyzet a magyar uralmi (magyar államcímer és Árpád kori pénz), népi (hímes tojás, fazekasjel, tetőcserép, kovácsmunka) és vallási emlékekkel. Ugyanis vannak hieroglifikus szövegek a korai templomainkban, például a csempeszkopácsi műemléktemplomban is. A szójeles írásunkat napjainkig használjuk, csak már - tisztelet a kivételnek - nem tudjuk elolvasni őket.
Persze ezek a szövegek hieroglifikusak, azaz ősvallási kötődésű szójelekkel vannak írva, ami nem fér össze az akadémikus "tudomány" prekoncepcióival. Ezért "nagyjaink" úgy tesznek, mintha nem hívtam volna fel a figyelmüket (a könyveimet és a cikkeimet több, mint kétmillióan olvasták eddig), vagy mintha ezek az írástörténeti tények nem lennének ott a múzeumok polcain. A budapesti késő középkori jelvény sorsa megmutatja, miként viselkedik ez az akadémikus "tudomány" a prekoncepcióit cáfoló leletekkel. E múzeumi letétbe helyezett és az akkor még általuk hun cikáda fibulának vélt leletnek a jeleket hordozó felületét ugyanis barbár módon lereszelték, a maradék rovásjeleket meg letagadták róla. Magyarázatot sohasem kaptam rá. Csak találgatni lehetne, ám annak a tudományban nincs helye, ezért inkább a múzeumot kellene megkérdezni róla, hogy ezáltal a hun-magyar azonosság bizonyítékát kívánták-e megsemmisíteni.
A Székely rovásjelek hun tárgyakon c. füzetem pl. 1996-ban jelent meg, azaz - ha nagyon érdekelte volna őket a székely írás valódi eredete - akkor lett volna honnan venniük a gondolatot, ha már a régészeti leleteken nem ismerték fel őket. Ám körültekintés helyett beérték a szemellenzővel, bár ez ellentmond a nyílt tudomány elveinek.
Ebből az akadémikus tanácstalanságból (szemellenző viselésből) aztán több kudarc is következett. Ilyen volt a 2009-es nyelvemlék kiállításé, amikor kiderült, hogy vannak rovásírásos nyelvemlékeink is, de azok kiállítását nem rendelte meg az MTA. A botrány óta az ELTE, az MTA és az MKI kutatói is beszélnek rovásjelekkel írt nyelvemlékekről. "Persze" az útmutató szerepemet gondosan elhallgatják és a rovásírásos nyelvemlékeket sem tudják helyesen elolvasni, mert a rajtuk látható szójelek (például a székelyderzsi Dana ten hieroglifa) létét nehezükre esne elismerni.
Ami az írástörténeti eredményességet illeti, nem vezetett jobb eredményre a többi félsikerű kiállítás sem, bár azokat a legjobbnak tartott szakembereink rendezték. Csak a rovológiai ismereteikkel és a módszertanukkal (a szakmai-etikai hozzállásukkal) volt gond. A karosi honfoglalás kori sírokból előkerült írásemlékeket nem tudják elolvasni, ezért a genetikusok, nyelvészek és régészek a jelzőosztogatásig fajuló vitába kezdtek azon, hogy milyen nyelven is beszéltek a karosi hunfoglalók - pedig a leleteken egyértelműen magyar szöveg van.
A világfa vitában felszólaló húsznál is több tudós nem tudta meghatározni, ezért megvédeni sem a honfoglalás kori világfát, amelynek a létét is megkérdőjelezték, mert természethű világfát kerestek, miközben az jelszerű (szójelekből alkotott mondatjel). A hun és honfoglalás kori kiállításokon szokás szerint úgy mutatnak be korabeli leleteket, hogy a rajtuk lévő nyelvemlékeket meg sem említik, el sem olvassák.
10. ábra. Az anarcsi honfoglalás kori hajfonatkorong a hegyen álló, kettőskereszt alakú világfát (jelképesen a Tejutat) ábrázolja, az olvasata mai magyarsággal: Egy úristen
Szükség van arra, hogy a nemzeti értelmiség önkéntesei támogassák a kátyuból való kilépésre képtelen akadémikus tudományt, mert az identitásunk alapjaihoz tartozó kulturális elemeket fel kell tárni, meg kell ismerni és közkinccsé kell tenni. Ha az identitás nemzetmegtartó erő, akkor becsületes magyar ember aligha tehet mást. Köszönjük a támogatást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése