2024. április 20., szombat

M M Kazanski magyar mondatot mutat fel Kelet-Európából

M. M. Kazanski közöl az academia.edu-n egy hieroglifikus mondatot az elolvasása, vagy az olvashatóság jelzése nélkül az Udila sz ornitomorfnüm dekorom epokhi velikovo pereszelenyija narodov iz Szambüjszkovo-Natangüjszkovo nekropola Tengen-Usakovo 1 c. dolgozatában. E cikkben a magyar hieroglif írás alapján kapott olvasattal egészítem ki az általa közreadottakat.



1. ábra. Bülüm-Kudinyetovo 19. kurgán madárábrázolás a Ragyogyj, ragyogj magas kő, nagyságos Lyukó úr mondattal, az ábra jobb szélén lentről felefele a székely írás "r" (ragyog), "m" (magas), "harmadik k" (kő), "sz" (szár "növényi szár, úr"),  "ly" (lyuk, Lyukó) és "n" (nagy) rovásjele



2. ábra.  M. M. Kazanski képtáblája 


A megjelenése, a jelhasználata és a magyar olvasata alapján jellegzetes hun tárgyról van szó (1. ábra). A magyarul beszélő hunok ugyanis a székely írás előzményével, a magyar hieroglif írással írt több tucatnyi hasonló nyelvemléket hagytak ránk (erről legkorábban: Varga/1996, újabban: Kínai-magyar közös rendezésű hun kiállítás). Ezek alapján világos, hogy a M. M. Kazanski által közzétett hieroglifikus írásemlék beleillik az ismert hun és hun-utód hieroglifikus írásemlékek sorába (3 - 5. ábra). Javasolható a kínai-magyar közös szervezésben most készülő hun kiállítás kiállítandó értékei közé.


A hun hieroglifák tudományos hasznosításának helyzete

A "tudományos konszenzus" nem kapkodja el a székely írás hun eredetének tudomásul vételét, mert ez a másfél évszázados téveszmeterjesztésük beismerésével lenne egyenlő. A székely írás eredeztetése terén mégis elindult némi változás.

A rovológiai kutatás legismertebb akadémikus képviselői: Benkő Elek (1994), Róna-Tas András és Sándor Klára (1996), valamint a nyomukban Ráduly János és mások is, a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk 1993-as megjelenését követően feladták a százötven éven át hirdetett, ám sohasem bizonyított ótürk eredeztetést. Valamennyire is épkézláb újabb elméletet azonban azóta sem dolgoztak ki. 

Benkő Elek és Sándor Klára a 2021-ben megjelent MTA rováskorpusz szerzőiként adathiányra hivatkozva elzárkóztak a székely írás eredeztetését illető fejtegetésektől, azaz három évtizede a "nem tudjuk" álláspontjára helyezkednek. Pedig M. M. Kazanski cikke is azt illusztrálja, hogy lenne adat. A "tudományos konszenzus" azonban a szakmai és etikai hiányosságai miatt nem hajlandó a hieroglifikus (ősvallási kötődésű szójeleket alkalmazó) nyelvemlékeinkkel foglalkozni sem (1). 

E tekintetben tanulságos eredményt hozott (az akadémikus csődhelyzetet illusztrálja) az a verseny, ami a rováskorpuszok kiadását tekintve a közelmúltban lezajlott a "tudományos konszenzus" két szekértábora között. A Magyar Tudományos Akadémia és a konkurrenciájaként létrejött Magyarságkutató Intézet a nyelvemlékeinkkel kapcsolatos tudománytörténeti jelentőségű katasztrófa (2) után egyaránt kötelességének érezte egy rováskorpusz kiadását. 

Elsőként Fehér Bence adta ki A Kárpát-medencei rovásírásos emlékek gyűjteménye c. kötetét.

Ezt követően jelent meg az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja által kiadott rováskorpusz: A székely írás emlékei. Corpus Monumentorum Alphabeto Siculio Exaratorum című kötetet Benkő Elek, Sándor Klára és Vásáry István írta, köszöntőjét Fodor Pál, a BTK címzetes főigazgatója jegyezte.

Sajnos, egyik mű sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A két korpuszban szereplő adatmennyiség tragikusan hiányos. Szerzői nem akarnak tudni a szójeleinkről, ezért kihagyták műveikből a régészeti leleteken, a magyar népi, uralmi és vallási jelkészletben létező hieroglifikus írásemlékeket. Például egyikük sem foglalkozott a magyar címerben hun-avar kori hagyományt követően vagy ezer éve meglévő kettős kereszttel és hármas halommal. Pedig ennek Egy országa "Isten országa" olvasatával minden magyar embernek tisztában kellene lennie. Ha az identitás nemzetmegtartó erő, akkor a legfontosabb elolvasható jelképeinket: a hunok, avarok, honfoglalók által ránk hagyott hieroglifikus nyelvemlékeket ismerni kell. Nincs tudományos oka az agyonhallgatásuknak.

A szójeleket nem ismerő szerzők eddig is képtelenek voltak helyesen elolvasni pl. a székelyderzsi rovásírásos téglát. Ez lehetett az egyik oka annak, hogy az MTA rováskorpusz "futottak még" rovatába került a bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókatöredék és nem említették meg a szójelekkel kitűnően elolvasható karcagi csatkarikát. A berekböszörményi gyűrű Árpád kori feliratáról sem emlékeztek meg benne, a több száz hasonló hieroglifikus (ősvallási jelentőségű szójeleket alkalmazó) nyelvemlékünkkel együtt. 

A szójelek felismerése nélkül Fehér Bence ugyanúgy kudarcot vallott a jánoshidai avar tűtartó, az udvardi avar tűtartó, az Aquincum-Szőlő utcai avar kulacs és a zamárdi avar szíjvég jeleinek olvasatával. 

Azonos hibának mindkét oldalon azonos az eredménye is. Az esetleg évtizedek óta ismert, székely jelekkel írt írásemlékeknek náluk nincs helyes olvasata, ezért az akadémikus rovológia nem tudja betölteni a feladatát. Miközben a genetikusok kimutatják a hunok és a magyarok kapcsolatát, terméketlen vitát lehet folytatni a hunok nyelvéről - mindaddig, amíg a hieroglifikus nyelvemlékeinkről nem vesznek tudomást. Száz és ezerszámra hevernek a múzeumok polcain a szójelekkel írt nyelvemlékek, amelyek eldöntik a szkíta-hun-avar-honfoglaló népesség identitását és nyelvét - ez a "tudós" társaság azonban nem tudja hasznosítani őket. Előre jelezhetően továbbra is kudarcot fog vallani minden újabb próbálkozásuk, ha továbbra is betűzve szeretnék elolvasni a szójeleinket. Ez a hibás módszer nem vezethet eredményre, ezért a "tudományos konszenzus" számára aligha van más út, mint a tanulás, a munka és a becsület. Legalább kísérleti jelleggel meg kellene próbálkozniuk vele!

Kitűnő lehetőséget kínál erre a kínai-magyar közös szervezésben jelenleg készülő hun kiállítás. A hun régészeti anyag ugyanis zsúfolva van elolvasható hieroglifikus nyelvemlékekkel. Ha ezeken (az eddigi félsikerű kiállítások mintájára) a kiállított nyelvemlékek mellé nem teszik oda az olvasatukat, akkor az évszázadokra emlékezetes kudarca lesz a szervezőknek és szép hazánknak. 


Párhuzamok

Az M. M. Kazanski által bemutatott oroszországi madárábrázolás jellegzetessége, hogy a magyar hieroglif írás jelei szerepelnek rajta (1. ábra). Ugyanez elmondható a 3. ábra gót, a 4. ábra meroving és az 5. ábra osztrogót madaráról is. A turulmadár-ábrázolások ismertetőjele ez, mert szent madárhoz szent jelek (hieroglifák) illenek. A további hasonló előfordulások egy részét a Hiteles turulábrázolások c. cikkben mutatom be. 

A madarak némelyikén elolvasható magas kő elnevezés az Istennel azonos világoszlop egyik neve (1. és 4. ábra). A magas kő jelpár legkorábban 4-5 ezer évvel ezelőtt bukkan fel közel-keleti és kínai ábrázolásokon, de előfordul III. Béla dénárján is. Ezek azt valószínűsítik, hogy a jelpárt a hunok (vagy a hunok által meghatározott szarmaták) is hozhatták Európába.

Az ország hieroglifa (3. ábra) eredetileg és elsősorban az Isten égi országára vonatkozhatott. A turulmadáron való megjelenése arra utal, hogy ez a madár az ősvallás istenének, vagy képviselőjének zoomorf ábrázolása lehet.



3. ábra. Hun eredetű, vagy hun ihletésű gót fibula (a pinterestről, további adatok nélkül) a hieroglifikus Nagyságos Lyukó országa mondattal, az ábra jobb szélén fentről lefele a székely írás "n" (nagy), "ly" (Lyukó) rovásbetűje és a magyar heraldika ország szójele




4. ábra. Hun hatást tükröző meroving turul a Nagyságos Lyukó a magas kő ura ragyog mondattal, az ábra bal oldalán a hun-meroving hieroglifák, a jobb szélén pedig fentről lefele a székely írás "ly" (Lyukó), "n" (nagy), "m" (magas), "sz" (szár "növényi szár, úr"), kő és "r" (ragyog) jele 




5. ábra. Osztrogót turulos korong az V-VI. századból, az olvasata a peremen kialakított jelekkel együtt: Lyukó a nagy ügy (mai magyarsággal: Lyukó a nagy folyó), balra a hun-osztrogót hieroglifák, jobbra fentről lefele a székely írás "ly" (Lyukó), "n" (nagy) és "ü" (ügy "folyó") rovásjele





Jegyzetek

(1) Eddig a leginformatívabb tájékoztatást Fehér Bencétől, a Magyarságkutató Intézet írástörténészétől és a Nemzeti Régészeti Intézettől kaptam arról, hogy miért nem hajlandók tárgyalni sem a hieroglifikus szövegeinket. Fehér Bence a saját korlátairól tesz bizonyságot, amikor ezt írja: "Nem érdemes kitérni olyan futóbolondok munkáira, akik szakmányban feliratokat találnak ... díszítőmotívumokban". (122. oldal). Ezzel a nézetével (a jelek díszességének téves értékelésével) egyezően nyilatkozott az MTA rováskorpusz egyik szerzője, Sándor Klára is az énlakai Egy Isten mondatjelet illetően. Azt mondta ugyanis egy személyes beszélgetésünkben, hogy a mondatjelet nem olvassa el, mert az díszítés. 

Ezzel a megközelítéssel két alapvető probléma is akad. 

Egyrészt az, hogy díszes írás, vagy díszítés is lehet elolvasható, amit többek között az egyiptomi hieroglif írás is bizonyít. Azaz teljesen érdektelen, hogy díszes-e a mondatjel, vagy sem - ha elolvasható. Az elolvasását viszont - a jelek szerint - sem ő, sem Fehér Bence nem kísérelték meg.

Másrészt az a figyelmen kívül nem hagyható tény, hogy az énlakai unitárius templomban van egy bilingvisünk, amelyik elolvashatóvá tesz egy díszes mondatjelet. S ha ez esetben belátható a díszes jelek elolvashatósága, akkor az érvényes tanulságot jelent több száz további esetben is. 

A kétféle írással írt azonos szöveg a figyelmes kutató számára lehetővé teszi a szójelekből alkotott, virághoz hasonló mondatjel elolvasását (azért hasonlít virághoz, mert az ősvallás a gyakran tulipánnal jelképezett égig érő fát azonosította az Istennel). Annál is inkább elolvasható ez a virág, mert a nikolsburgi ábécében szerepel az "us" (ős), valamint az "nt/tn" (ten) szójel, a kettős keresztet pedig az alfabetikus énlakai szövegben is az Egy szójeleként kell elolvasni. Csak össze kell rakni ezeket az ismert szójeleket egy virág alakjába. 

Arról, hogy a székelyeknek szó- és mondatjelei vannak, Veit Gailel feljegyzése tanúskodik az 1500-as évekből. E fontos forrást az MTA rováskorpusza is közölte, ám egyik szerző sem volt kellően felkészült a hasznosításához. Nem kellett volna tehát eltúlzottan sok elmeél az énlakai mondatjel elolvasásához (6. ábra), Fehér Bencének azonban könnyebb volt a jelzőosztogatás.  

A Nemzeti Régészeti Intézet a csúcshegyi honfoglalás kori gyűrűn lévő madárábrázolás feliratáról felajánlott előadásomat azzal utasította el, hogy "A felvetett olvasatok eltérnek a tudományosan alátámasztható, mérvadó kritikai megközelítést használó olvasatoktól".  Ez a véleményük két dologról árulkodik. Egyrészt a Nemzeti Régészeti Intézet szakértői nem tudhatnak arról, hogy a tudományos vita eldöntése nem népszavazással, hanem bizonyítással történik. Másrészt nem ismerik a székely írás szakirodalmát és fogalmuk sincs a kutatás helyzetéről. Csupán reménykednek abban, hogy léteznek "tudományosan alátámasztható, mérvadó kritikai megközelítést használó olvasatok" az akadémikus szerzőktől. Ezzel szemben a kérdéses csúcshegyi honfoglalás kori gyűrű jeleinek olvasatával eddig senki nem próbálkozott. Én adtam az első és mindeddig meg nem cáfolt olvasatot. 

Miközben I. J. Gelb és Püspöki Nagy Péter után Sándor Klára is közzétette már (1996), hogy a tudomány nem ismeri a székely írást, vagy nem ismeri eléggé, minden alapvető kérdés tisztázatlan. Erről azonban csak az értesül, aki követi a szakirodalmat és tisztában van az akadémikus írástörténeti kutatás arcpirító csődhelyzetével.

(2) Az Országos Széchenyi Könyvtár által 2009-ben rendezett nyelvemlék-kiállításon ugyanis (összhangban az MTA és a Soros Alapítvány között kötött szerződéssel?) a javaslatom dacára nem mutatták be a rovásírásos nyelvemlékeinket. Az erről a kiállítás megnyitójára írt cikkeim hatására az érintett szakmai körökben nyilvánvalóvá vált e helyzet tarthatatlansága. Ennek hatására - a nagy kérdéseket elvileg sem tárgyaló rováskorpuszok készítésével - belekezdtek a mulasztásaik részleges pótlásába. 



6. ábra. A Maja Petrinec által közölt Knin környéki csat hieroglifikus mondatai



Irodalom 

M. M. Kazanski: Udila sz ornitomorfnüm dekorom epokhi velikovo pereszelenyija narodov iz Szambüjszkovo-Natangüjszkovo nekropola Tengen-Usakovo 1, Orosz Tudományos Akadémia Régészeti Intézete, Moszkva, 2024. 

Fehér Bence: A Kárpát-medencei rovásírásos emlékek gyűjteménye, I. kötet, Korai emlékek (1599 előtt) és kései feliratos emlékek, A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 12., Budapest, 2020.

Varga Géza: Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1993.

Varga Géza: Székely rovásjelek hun tárgyakon, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1996.

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Varga Géza: Az MTA rováskorpusza

Varga Géza: Kínai-magyar közös rendezésű hun kiállítás  

Varga Géza: Magyar hieroglifákkal írt legkorábbi nyelvemlékeink (academia.edu)

Varga Géza: Az Osservatorio Letterario 2010-es cikke az OSZK meghamisított nyelvemlék-kiállításáról





Varga Géza




Attila Róma elfoglalására induló csapatai az Őrségen keresztül jutottak el Itáliába. Ha Ön is oda készül, akkor tarthat egy pihenőt jövet is, meg menet is Veleméren, a Cserépmadár szállás és Csinyálóház kényelmes és szép lakosztályaiban! Nálunk akkor is megszállhat, ha az esze ágában sincs továbbmenni. Ami tökéletesen érthető lesz, hiszen aligha van jobb hely Velemérnél és Magyarországnál. Attila is visszafordult ...


dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)