A TSM civil múltkutatók fészbuk oldalán láttam meg ezt a szép Árpád kori érmet, III. Béla (1148? – 1196) dénárját, amit Szarvason találtak és ott is tárolnak. A mellékelt leírás szerint az előlapon "belső mezőben kereszt, 4 gyöngysoros vonal közt N betűk vannak". Valójában az érem magyar hieroglif (ősvallási kötődésű szójelekkel írt) rövid szövegekkel van "díszítve", vagy inkább megírva. Ezeket el kell olvasni, mert következtetéseket engednek meg például a hun-magyar identitás folytonosságának kérdésében (mert a ritkán előforduló "nagy R" jelet a telki hun vascsaton is lehet látni). Amit a múltkutatók N betűnek véltek, az a székely írás "nagy R" betűje, esetünkben annak előzménye, a magyar hieroglif írás ragyogó szójele.
A jelek idézett meghatározását helyesbíteni kell, mert nyilvánvalóan a székely írás előzményének, a szójeleket alkalmazó magyar hieroglif írásnak az emlékeit látjuk az érmen. A "kereszt" valójában egy Dana hieroglifa, a "gyöngysoros vonal" a hegyekből rakott világoszlop rajza, az "N betű" meg a székely írás "nagy R" rovásbetűjének megfelelő ragyogó hieroglifa. Miért írták a közzétevők mégis az idézett meghatározásokat az érem mellé? Nos, azért, mert a latin betűket a régészek általában ismerik (1), a rovásbetűinket meg általában nem. Ez a tendenciózus tudáshiány aztán átragad a régészeknek segítő civilekre is, akik - talán a szakmára jellemző rovásundor miatt - akkor sem merik bevallani, hogy rovásjeleket látnak, ha ismerik a nemzeti írásunkat.
Az akadémikus rovológia tudásdeficitjére a kelleténél több példát lehetne felsorolni. Sándor Klára és Benkő Elek, az MTA rováskorpusz szerzői például az adathiányra hivatkozva elzárkóztak a székely írás eredetének felvázolásától. Van pedig adat éppen elegendő, csak a "tudományos konszenzus" dogmái, prekoncepciói, szakmai és etikai hiányosságai megakadályozzák azok hasznosítását. Amíg Fehér Bence azt az álláspontot hirdetheti, hogy nem kell idézni azt a futóbolondot, aki szakmányban olvas el díszítéseket, addig az Árpád házi pénzeinken lévő díszes hieroglifikus szövegek nem is lesznek elolvasva. A dolog megértésére pedig nem sok ideje maradt ennek a társaságnak, amelyik a tudományos célokat presztizs szempontokkal cseréli fel. A kínai-magyar kooprodukcióban készülő hun kiállításon nyilvánvalóan illik valamit mondani a hunok nyelvéről. Ha ragaszkodnak majd az eddig hangoztatottakhoz, akkor azt fogják mondani, hogy a hunok nyelvét nem ismertjük, de biztosan törökül beszéltek. Miközben ki lesznek állítva a hun hieroglifikus írásemlékek tucatjai, amelyek jól elolvashatóak a Magyar hieroglif írás c. kötetben leírtak alapján - s amely kötetből az érintettek tiszteletpéldányt is kaptak. A szójeleink elolvasását azonban tiltja a finnugrista állításhalmaz alapjaihoz (a székely írás végső soron sémi eredetéhez és a hun-magyar azonosság tagadásához) való vallásos jellegű ragaszkodás. Amiből az a sajnálatos és baljós jövőkép alakul ki, hogy az eddigi félsikerű kiállításokhoz hasonlóan ez a hun kiállítás is egy rovológiai kudarc lesz.
Mivel a kereszt és a világoszlop rajza további szójelekből van összeállítva, valamint az éremkép is egy felülnézeti világmodell, a fényképről több szöveget lehet leolvasni, mint amennyire első pillantásra számíthattunk.
A köriratban a Ragyogó magas kő ura mondat ismétlődik. Ha ehhez a felülnézeti világmodellek olvasási rendjének megfelelően mondatonként a központi keresztet is hozzáolvassuk, akkor az éremlapról a Dana, a ragyogó magas kő ura mondatot lehet négyszer elolvasni.
A felülnézeti világmodell egy Föld hieroglifa
Az elolvasható világábrázolásokon megfigyelhető szokásoknak megfelelően a világmodell közepén az Isten neve, vagy jelzője szerepel. Esetünkben ez a Dana szójele, amely szót Erdélyben ma is használják a Dana verjen meg! mondásban. Az érem peremével együtt ez a kereszt alakú jel a székely írás "f" (Föld) jele (2/a. ábra).
A kereszt elemei
3/b. ábra. A gomba alakú Nagy szár (mai magyarsággal Nagyúr) mondat a rádpusztai hun üstről (balra), III. Béla dénárjának keresztszárán, ha nem a kopás okozta az egybemosódást (középen), valamint a székely írás "n" (nagy) és "sz" (szár "úr") jelei (jobbra, lentről felfele)
A 3/b. ábrán lévő párhuzam újra megerősíti, hogy a székely írás jelkészlete, sőt a magyar ősvallás honfoglalás kori és azt követő szóhasználata is hun eredetű. Ugyanis a nagyúr mondat és a magas kő tisztelete egyaránt előfordul a hunoknál. A hun üstökön lévő fogantyúk némelyikét a jeleinket illetően súlyosan tájékozatlan szakirodalom jobb híján gombáknak mondja és meg sem kísérli az elolvasásukat, pedig azok a párhuzamok ismeretében könnyen elolvashatók. Ez a példa (az üst és az érem jeleinek párhuzama) is ugyanazt bizonyítja, mint amit a több száz, a múzeumainkban elolvasatlanul heverő hieroglifikus írásemlék is. A hunok magyar nyelvűek s az Árpád ház a kereszténység felvétele ellenére is megtartotta az ősvallás jel- és szóhasználatát, sőt azt felhasználta a hatalom legitimizálására.
A hunok és az avarok hieroglifikus szövegeiben a nagy hieroglifát egy talpán álló hegyként ábrázolták. Amikor az akrofónia hatására ebből a nagy szójelből "n" rovásbetű keletkezett, a jel a rovástechnológia hatására negyedfordulatot tett és függőlegesre fordult. Ez a függőleges "n" betű rögzült a székely írásban (meg az ótürk írásban is), miközben a népi hieroglifikus emlékeinken továbbra is megmaradt a vízszintes változat.
3/d. ábra. A nagybaracskai török kori ezüst övkapocs égig érő fájának csúcsán a Magas égi kő mondat olvasható
A dénáron több helyen is megjelenik, a keresztjének is része a "magas kő" ábrázolási konvenció (3/c. ábra). Ezt az egykor fontos ősvallási jelképet megtaláljuk a nagybaracskai török kori övkapcson (3/d. ábra) és a karcagi csatkarikán is (3/e. ábra), ez utóbbin egy lineárissá vált változatban.
A sugár irányban olvasható mondat
A hasonló felülnézeti világmodellekben gyakran sikerült elolvasni sugár irányú mondatokat. A hasonló tapasztalatokat aligha lehet másképpen magyarázni, mint, hogy ennek a régi és érdekes írásnak ilyen alkalmazási szabályai voltak.
4/b. ábra. A Telki mellett Éhmann Gábor által talált hun kincslelet Lyukó ragyog az égben hieroglifikus mondata a ragyogó szójellel (balra lent), a székely "r" betű előképével (jobbra lent)
4/c. ábra. Szarmata bronztükör, közepén négyszögletes napábrázolással (vö. Rá, ragyog!), amelyből a keret vízszintes elemeinek elhagyásával (amit nem lehetne egy pálcába róni) kialakult a III. Béla érmén is látható ragyogó szójelhez hasonló alakú székely "nagy R" rovásbetű
A világ sarkain égbe vezető út
További szabálya a világmodelleknek, hogy a sarkaiban az égbe vezető út valamilyen jelének, az égig érő fa, a Tejút, vagy a világoszlop elolvasható rajzának kell szerepelnie. III. Béla dénárján, a sarkokon a hegyekből álló, istennel azonos világoszlop rajzát találjuk (5/a. ábra).
5/b. ábra. Alán amulett Nagyságos Bél a magas kő olvasattal, fején a világoszlop elolvasható ábrázolásával, jobbra, fentről lefele a székely írás "m" (magas), "harmadik k" (kő), "b" (Bél) és "n" (nagy) jelei
Összegzés
III. Béla most tárgyalt dénárjának hieroglifái és ezek keleti kapcsolatai újfent azt tanúsítják, hogy történelmi felelősség terheli a magyar őstörténetkutatás "szakembereit" a magyar jelkészlet kutatásának tudatos és bűnös elhanyagolása miatt. Sándor Klára, a levitézlett SZDSZ volt vezetőségi tagja 1996-ban elszólta magát, amikor azt írta az Erdélyi Múzeum hasábjain a székely írásról: "az sem tűnik mindig világosnak, hogy minek kell vele egyáltalán foglalkozni".
Sajnos ez a magyar- és tudományellenes álláspont határozza meg napjainkig a "szakma" ősírásunkkal kapcsolatos elméleti és gyakorlati tevékenységét, pontosabban semmittevését, esetleg téveszmeterjesztését. Ez felmérhető egyrészt a most megjelent MTA rováskorpuszon és azon a tényen, hogy a régészek és a muzeológusok - tisztelet a kivételnek - lényegében semmit sem tesznek a régészeti leleteken lévő hieroglifikus szövegek elolvasása érdekében.
Megjegyzések
(1) Kivételek azonban vannak, mert nem minden szakember ismeri kifogástalanul a latin betűket. Például a Magyar Nemzeti Múzeum által felkért Tomka Péter nem találta el, milyen a latin AK monogram. A fiának, a főigazgató-helyettesi posztot betöltő Tomka Gábornak pedig - a budapesti késő középkori jelvényről közreadott dolgozata szerint - a "rontott latin M" betű felismerésével lehetnek problémái. A latin betűk "téves azonosítása" sem menthető igazán (nem is erről, hanem a rovásjeleknek a barbár lereszelésüket követő tudatos letagadásáról lehet szó). A hasonló jelenségeket még lehetne egy-egy analfabéta magánügyének minősíteni, ám ami a rovásjeleinkkel történik, az megoldandó közügy.
Úgy vélem, súlyosan akadályozza a régészeti leletek tudományos igényű leírását, kapcsolatrendszerének feltárását, ha a régészek és a muzeológusok a napi munkájuk során nem ismerik fel, vagy tudatosan figyelmen kívül hagyják a székely írásnak, vagy előzményének, a magyar hieroglif írásnak a jeleit.
Irodalom
Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?) Erdélyi Múzeum, 1996.
Varga Géza: Budapesti késő középkori jelvény bibliográfia
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Köszönjük és szégyellje magát az MTA!
VálaszTörlésÖrömmel! Egyetértünk!
Törlés