Janurik Tamás közreadott egy cikket az academia.edu hasábjain A lyuk és a tyúk esete a szkíta-hun-székely-magyar főistennel címmel. Erre válaszként írtam az alábbi levelet.
Tisztelt Janurik Tamás úr!
Köszönöm a megtisztelő cikkét, amelyben az Egy paziriki szkíta csodalény hieroglifái című írásomat bírálja! Az Ön által felvetett kérdésekre az alábbi válaszokat adhatom:
1. ábra. A Lyukó hieroglifa megjelenik az azték Mendoza kódexben is, a fejfedőn és a pajzson a napisten hívének mutatja a harcost
A genetika nyelvészeti hasznosításának lehetőségeiről
Írja, miszerint nyelvészeti szempontból értelmezhetetlen állítás, hogy a szkíták „az újabb genetikai és egyéb felismerések alapján magyarul beszélhettek”.
Tudjuk, hogy a gének nem rögzítik a nyelvet, ám a genetika mégis segíthet a nyelvészeti hipotézisek alátámasztásakor. Azért, mert a genetika nagy pontossággal azonosítja a népesség rokoni kapcsolatait és vándorlását. Ezzel lehetőséget ad annak feltételezésére, hogy a szülők a nyelvet is átadták a gyermekeiknek, az elvándorló népesség pedig átvitte a nyelvét az új hazába. Természetesen a nyelvváltás ez esetben is bekövetkezhet váratlanul és szinte bármikor, ezért a genetika nem lehet végső érv a nyelv meghatározásakor, csupán egy megfontolásra érdemes körülmény.
Amiképpen a régészeti leletek alapján is szokás volt nyelvre következtetni, bár pl. a cserepek sem rögzítik a nyelvet (ha nincs rajtuk nyelvemlék). A génekkel ellentétben a cserépkészítés módja lehet divatjelenség is, amit nem feltétlenül veszünk át a szülőktől. Amikor egy-egy népesség nyelvére próbálunk következtetni, akkor a genetika egy fokkal nagyobb segítséget jelent (mert azonosítja a szülőket, akiktől általában az anyanyelvünket örököljük), mintha ugyanezt cserépkészítési technológiák (a divat által is befolyásolt régészeti kultúra) alapján kellene megtennünk. Azaz a nem perdöntő genetikát is fel kell használni, meg kell említeni nyelvészeti kérdések eldöntésekor, ha létezik felhasználható genetikai adat.
Példa a genetika hasznosíthatóságára és a régészet hagyományos módszereinek esendőségére a Felső-Tisza-vidéki honfoglaló magyar temetők anyagának értékelése. Ezeket jórészt Révész László régész ásta ki és a régészeti anyagra alapozva (ám a rajtuk lévő, magyarul megszólaló hieroglifikus nyelvemlékek elolvasása nélkül) azt állapította meg, hogy e sírokban a honfoglaló magyarság vezetői nyugszanak. Amikor Neparáczki Endre és Török Tibor genetikusok kimutatták, hogy ezek a honfoglalók jórészt a korábbi hun területekről jöttek, Révész László visszakozott. Azzal próbálta kivédeni a genetikusok felismerését, hogy a sírokban nem magyarok, hanem a mindenhonnan toborzott katonai elit tagjai nyugszanak. Eközben ugyanarra a régészeti kultúrára támaszkodhatott, amire korábban is.
A genetikusok később a honfoglalók genetikai anyagának összetettsége alapján elbizonytalanodtak a honfoglalók magyarságát illetően. Álláspontjuk szerint a magyar nyelvet az avaroktól örököltük s velük szemben a honfoglalók kevert nyelvű népesség voltak, akik között lehettek magyar nyelvűek is. A genetikai kevertség túlhangsúlyozása alapján azonban nem lehet megalapozottan kétségbe vonni a honfoglalók magyarságát (hiszen a Dentümogyer "Dontői magyar" és a Hetümogyer "Hétmagyar" szavak éppen rájuk vonatkoznak). S van egy sor magyarul megszólaló honfoglalás kori nyelvemlékünk is. Egy sztyeppi nép ugyanis a szinte folyamatos vándorlások és harcok miatt szükségképpen csak kevert genetikájú lehet, amint a mai magyar nép is az. A nyelv azonban a genetikai kevertség ellenére is lehet egységes és közös, akár igen nagy területeken, különböző sztyeppi államok, törzsszövetségek népességében is. Ezt támasztják alá a kétszáznál is nagyobb számú, magyarul elolvasható hieroglifikus nyelvemlékek, amelyek a legkülönbözőbb sztyeppi népek hagyatékában maradtak ránk. A példaként felhozott Felső-Tisza-vidéki régészeti leleteken is több magyar nyelvű mondat maradt ránk. Súlyos módszertani hiba, hogy ezek hasznosításától a "szakma" intézményesen elzárkózik.
2. ábra. A tiszabezdédi tarsolylemez (középen) és az égigérő fát jelképező, Dana ős nagy sar a zsenge (mai magyarsággal: Dana ős nagyúr a zsenge "újjászülető") olvasatú mondatjele (balra), valamint az elemi hieroglifáknak megfelelő székely "d", ős, "sz", "n", "s" és "zs" rovásjelek (jobbra, fentről lefele)
Tiszabezdéd Harangláb honfoglalás kori gyűrűjén a Bél szár (mai magyarsággal: Bél úr), a tiszabezdédi tarsolylemezen a Dana ős nagy sar a zsenge (mai magyarsággal: Dana ős nagyúr a zsenge "újjászülető"), a karosi tarsolylemezen a Dana sar magas köve (mai magyarsággal a Dana úr magas köve), a rakamazi turulos korongon a Jó sar ős ten (mai magyarsággal: Jóságos úristen) mondatok olvashatók. S mindez csak a jéghegy csúcsa.
A cikkemben hivatkoztam Horváth Csaba Barnabás genetikai alapozású vizsgálatára, aki a ma finnugor nyelvet beszélő emberek őseire egy bronzkori, földművelő közösségben talált rá, amelynek legkorábbi nyomai Kr. e. IV. évezredtől azonosíthatóak Kelet-Európában, nagyjából a mai Ukrajna területén. Ha úgy tetszik, itt lehetett a „finnugor őshaza”. A területről Kr. e. 3000 táján nagy létszámú népmozgás indult északi és keleti irányba. Előbbi legyezőszerűen elérte a Skandináv-félszigetet, a Jeges-tengert (megmaradt utódaik a mai finnek), utóbbi Kr. e. 2000 körül kelet felé tovább haladva a sztyeppén Mongólia nyugati részéig jutott, szerinte köztük kell keresnünk a magyarság magját (1). Fontos tény, hangsúlyozza, hogy ez a vándorlás időben egybeesik az ugor és a finn-permi nyelvek elválásával a finnugor nyelvcsaládon belül. Horváth Csaba Barnabás úgy véli: A kelet-európai népesség keleti leágazásából, a továbbra is a finnugorok ugor ágának nyelveit beszélő, sztyeppére kitelepült népcsoportból nőtt ki a szkíta kultúra.
Ezt a megállapítását alá lehet támasztani néhány korabeli hieroglifikus szöveg olvasatával, amelyek magyar mondatokat őriztek meg azok számára, akiket ez érdekel. Örvendek, hogy Janurik Tamás figyelmét az egyik paziriki szkíta hieroglifikus nyelvemlék felkeltette. Hasznos lenne, ha a közös, kínai-magyar szervezésű hun kiállítás segítéseképpen értékelné a kiállításon elkerülhetetlenül megjelenő hun hieroglifikus írásemlékek olvasatát is.
A Lyukó hieroglifa hangalakjának időbeli változásai
Írja: "Minthogy azonban még a kései ómagyar korban sem volt a lik szónak lyuk hangzása, nehezen fogadható el az, hogy évezredekkel azelőtt – még „a magyar nyelv szkíta korában” – ezt a szót lyuknak mondták volna, és ezért használták volna fel a székely–magyar rovásjelet a szkíta–hun–székely–magyar Lyukó főisten hieroglifikus szójeleként."
Ez a többnyire körbe zárt pont alakú hieroglifa igen régi és elterjedt. Megtalálható a 15 000 éves Mas d' Azil-i jelek között további 19 székelyazonos jel társaságában a Pireneusokban. Felbukkan az azték Mendoza kódexben is uralmat legitimáló, a világnézetet meghatározó felhasználásban (1. ábra). Az elvégzett matematikai valószínűségszámítás alapján e jeleket genetikus kapcsolat köti össze. Ezért indokolt volt e jelet egy olyan névvel ellátni, ami az azonosítását minden előfordulás esetében lehetővé teszi. A székely írásban ez a jelforma a "ly" hangot jelöli. Ezzel a hanggal csak a lyuk, Lyukó szavaink kezdődnek. A jelforma egy lyukat (forrást) ábrázol. A minden valószínűség szerint a magyar honfoglalást megélő avarhunok által készített bodrog-alsóbűi rovásemléken vegyes jelhasználattal a Lyukónak szó is elolvasható. Sztyeppi és magyar népi előfordulásokon megjelenik a "lyuk jel közepén fizikai lyuk" jelenség is - amit magyar etnikumjelzőnek tekinthetünk. A jel az Isten, vagy az isteni forrás helyén jelenik meg a képszerű ábrázolási hagyományban és a termékenységgel kapcsolatos jelentése van. Más (kínai, egyiptomi, szarmata stb.) jelkészletekben ugyanez a jel a Nap, vagy a napisten szójele. A hazai népi hiedelmekben szerepel Luca alakja (mögötte egy fényisten alakja sejthető), a neveink közül ide vonható a Lukács is. A nem túl távoli rokon szavak közé tartozhat a latin lux "fény" is (például, ha etruszk eredetű, amely nyelvet Mario Alinei a magyar legközelebbi rokonának tartotta). Mindezek együttes értékelése alapján lehet kialakítani Lyukó főisten és kőkori eredetű jelének természetrajzát.
A jel hangzósításakor elsősorban arra lehettem tekintettel, hogy a székely írásban ez a jel ma a "ly" hang jele. Ebből kellett kiindulnom és ezért kell a lyuk, Lyukó szót ideiglenes munkanévként használnom. Nyilvánvaló, hogy a kőkor óta a Pireneusok és Amerika között többé-kevésbé eltérő hangalakja is lehetett a jelnek, amit további kutatás tisztázhat. A jelek és a jelkészlet megdöbbentő archaizmusa és ősvallási alkalmazása az elvégzett valószínűségszámítással egyetemben megengedi, hogy egy jelnek (egy jel változatainak) tekintsük e körbe zárt pont alakú jeleket és munkahipotézisként egy nevet adjunk nekik. A szójelek nem jelölik a szó pontos hangalakját, ezért az rajtam számon nem kérhető. Úgy vélem azonban, hogy a feltehető, vagy tudható pontatlanságok ellenére is a legtávolabbi korokból és földrajzi területeken előkerült hieroglifikus írásemlékek legelső elolvasásakor is sikeresen alkalmazható ez a lyuk, Lyukó hangalak. Ennek segítségével új forráscsoporthoz jutunk és olyan nyelvi-kulturális megállapításokat tehetünk, amelyekre a "szakmának" eddig nem volt lehetősége.
Mindezek több íráskutató intézetnek adnának több évszázados kutatási programot. Ilyen intézetek és kutatási programok hiányában nagy örömmel üdvözlöm Önt a téma kutatói, tárgyalói között! További munkasikereket kívánva tisztelettel üdvözli:
Varga Géza
Jegyzetek
(1) A többek között Hoppál Mihály által is közölt (de általa el nem olvasott) Amur menti sziklarajz is magyar hieroglif mondatot őrzött meg Kr. e. 4000 tájáról, közepén az Isten szóval (7. ábra).
Az amerikai indiánok magyarul elolvasható hieroglifikus emlékei szintén tartalmazzák az Isten szót (8. ábra).
Ezek az adatok és társaik arra utalnak, hogy Szibériába nem Kr. e. 2000 táján, hanem azt jóval megelőzően kerülhettek magyarul beszélő, vagy a magyar nyelv rokonát és a magyar hieroglifákat használó népek. A magyar nyelv eredete nem tisztázható az amerikai indiánok népesedéstörténetének és persze jelhasználatának megismerése nélkül. Cikkünk szempontjából figyelemre méltó, hogy az azték toronytemplom mondatjele Lyukót istennek mondja - azaz megerősíti a jel értelmezését. Ez akkor is igaz, ha nem tudjuk pontosan, miképpen is hangzott az istennév első hangja. S egyelőre azt sem tudhatjuk biztosan, hogy a Yukon folyó neve segít-e a kérdés eldöntésében.
7. ábra. Amur-menti sziklarajz részlete: sámánábrázolás Kr. e. 4000 tájáról a Szár Ak isten ügy szár (mai magyarsággal: Heraklész isten a folyó ura) olvasatú hieroglifikus mondattal
8. ábra. A párizsi Bibliotheque Nationale de France könyvtárban őrzött azték Azcatitlan kódex lépcsős toronytemplom-ábrázolása a hieroglifikus Magas jó kő és Lyukó isten mondatjelekkel (az indián szójelek sem jelölik a szó pontos alakját)
Irodalom
Janurik Tamás: A lyuk és a tyúk esete a szkíta-hun-székely-magyar főistennel (academia.edu)
Varga Géza: Egy paziriki szkíta csodalény hieroglifái
Varga Géza: Neparáczki Endre nem mond igazat, mert vannak honfoglaló nyelvemlékek
Varga Géza: Tiszabezdéd Harangláb honfoglalás kori gyűrűjének hieroglifái
Varga Géza: A rakamazi turulos korong hieroglifikus mondata
Varga Géza: Hun és avar tartalom
Varga Géza: A szkíták, hunok, avarok és honfoglalók nyelvéről, Török Tibor interjújára válaszolva
Varga Géza: A hunok magyar nyelvűségét alátámasztó "lyuk jel közepén fizikai lyuk" ábrázolási konvenció
Varga Géza
Attila Róma elfoglalására induló csapatai az Őrségen keresztül jutottak el Itáliába. Ha Ön is oda készül, akkor tarthat egy pihenőt jövet is, meg menet is Veleméren, a Cserépmadár szállás és Csinyálóház kényelmes és szép lakosztályaiban! Nálunk akkor is megszállhat, ha az esze ágában sincs továbbmenni. Ami tökéletesen érthető lesz, hiszen aligha van jobb hely Velemérnél és Magyarországnál. Attila is visszafordult ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése