Janurik Tamástól olvashatunk egy tanulmányt Az idő szó alakváltozatai a magyar nyelvben címmel az academia.edu-n.
Mint írja: "A magyar nyelv történeti – etimológiai szótára szerint az idő szó vitatott eredetű.
Az egyik feltevés szerint csuvasos eredetű ótörök jövevényszó, a magyar szónak megfelelő török előzmény azonban nincs kimutatva, csak a feltételezhető képzett szó alapszava: türk, ujgur öd 'idő' stb. A magyarba a török öd 'idő' szónak egy -äk kicsinyítő képzős alakja: *ödäk kerülhetett. ...
A másik feltevés belső keletkezésű, megszilárdult ragos alakulatnak véli: az ё ~ i (ez) mutató névmás tövének ёd ~ id származékából (mint az eddig, ide szavak) keletkezett -é latívuszraggal, voltaképpen tehát az ide határozószó szóhasadásos változata. Eszerint a fejlődés időbeli kezdőpontnyomatékos, közelre mutató névmással való megjelölésével indult: ezten ez napon, ez idén stb. A helyhatározószóból időhatározószóvá fejlődésre számos más példa is van, a szó történetében feltett grammatikai-funkcionális változások azonban nem elég világosak.
A két változat közül az elsőt tekintve elfogadhatóbbnak, az idő szó (bár az átadó nyelvben még képzett lehetett) a magyarban képzetlen tőszónak számít, a toldalékolások során azonban különböző módosult, elöl vagy hátul, vagy mindkét helyen csonkult tőváltozatai keletkeznek."
Egy kiegészítést kell fűznünk Janurik Tamás dolgozatához (1). Van ugyanis nekünk egy üdő alakváltozatunk is, ami egy írástörténeti sorozat számára különösen érdekes. Az eddigiek szerint ez az üdő régebbi és "tájdivatos" (2). A rovológiai összefüggések alapján is úgy tűnik, mintha ez lenne a régebbi, egykor talán általánosabban alkalmazott alak. Erre a következtetésre akkor juthatunk, ha a székely írás nikolsburgi ábécéjében lévő, sugaras Napot ábrázoló "ü/ű" rovásbetűjének akrofóniáját kíséreljük meg rekonstruálni. Azaz azonosítjuk azt a szójelet, amelyből az akrofónia során az "ü/ű" rovásbetűnk (1. ábra) keletkezett.
A rekonstrukció ajánlott módszere szerint kell keresni a világ írásrendszereiben olyan jelet (3), amely hasonló, vagy rokonítható ezzel a mi "ü/ű" rovásbetűnkkel. S ilyet találunk is a hettita (ma luviai, vagy anatóliai) hieroglif írásban (2. ábra). A hettita jelek között egyébként húsz formailag hasonlót találtunk, amelyek közül tizenkettő esetben tartalmi összefüggés is mutatkozik.
Ez a hettita jel, a formáját tekintve, a sugaras napábrázolások körébe tartozik (2. ábra). A jel közepe eredetileg kör alakú volt, de a rovástechnológia miatt szilvamag alakúra változott. A második sugárpár is azért veszett el a székely jelváltozatban, mert a rovástechnológia nem csak a körnek, hanem a vízszintes vonalaknak sem kedvez.
A hettita jel Utu hangalakja azonos a sumér napisten nevével, aminek "idő" a jelentése. A sumér napisten sumér-akkád Utu sar "Időúr" megnevezése rokon a Hérodotosz által feljegyzett szkíta Oitoszür napisten nevével. Felismerhetően e nevek testvére a magyar időúr (pontosabban, mai magyarsággal: Üdő úr) kifejezés is. Megtaláljuk ezen székely jel megfelelőjét egy hun ékszer jól elolvasható mondataiban is (3. ábra). S emlékeztethetünk arra, miszerint Thelegdi János az 1598-ban írt Rudimenta c. kéziratában még hun eredetűnek tekintette a székely írást. Mindezek együtt arra engednek következtetni, hogy a magyar idő szó a hun korban üdőnek (esetleg ödőnek?) hangozhatott. Az is nyilvánvaló, hogy az idő szavunk nem csak az ótürk, hanem a szkíta, hettita és a sumér szavakkal (meg szójelekkel) is kapcsolatot tart (4).
2. ábra. A Napot ábrázoló hettita Utu képjel
Jegyzetek
(1) Az OSZK 2009-es nyelvemlék-kiállításának botránya óta nyelvemléknek tekinthetjük a rovásjelekkel írt szövegeket is. Ha a vonatkozó cikkeim megjelenése óta Róna-Tas András, Fehér Bence és Zelliger Erzsébet annak tekinti őket, akkor ezt bizonyára Janurik Tamás is megengedheti magának. Az új rovológiai és genetikai felismerések alapján egy alapos körültekintés során észrevehetjük még a hun hieroglifikus szövegeket (például a 3. ábrán látható kercsi ékszertöredéket) is. A Csúcs Sándor által A finnugor elmélet alkonya c. könyvem olvasása során felismertek szellemében pedig ma már a sumér sem tekinthető rokontalan szigetnyelvnek.
(2) A világhálón olvasható, hogy a Magyar nyelv (1862) szótára szerint az üdő szó jelentése, értelmezése: ugyanaz az ,idő' főnévvel, s amaz alakban mind régebben, mind tájdivatosan eléjön. "Mert ha tudná a házi atya, mely üdőn az úr jőnö" (jőne. Müncheni cod. Lukács. XII.) A székelyeknél jelent évet vagy esztendőt is, pl. ez előtt két üdővel. Az üdőn ebben az évben. (Kriza J.) Az utóbbi példa ,az idén' alakban az általános népnyelvben is megvan.
(3) E tág horizontú kitekintésre lehetőséget ad a világ írás- és jelrendszereinek kőkori kezdetekre visszamenő genetikus kapcsolata. Ezt a Nemetz Tibor segítségével elvégzett valószínűségszámításunk eredménye alapján állíthatjuk. Az írásrendszerek ugyanis egy kőkori ősvallás jelkészletéből alakultak ki. E kőkori ősvallási jelek között képviselve vannak az égitesteket, például a Napot ábrázoló képjelek, lévén ezek az Isten egyfajta ábrázolásai.
(4) A hettita hieroglifákkal való formai megfeleléseket a 4. ábra, a legkorábbi sumér jelekkel való egyezéseket pedig az 5. ábra. tartalmazza.
4/a. ábra. Hetttita és székely írásjelek formai összehasonlító táblázata
5. ábra. Sumér-magyar jelpárhuzamok táblázata
Irodalom
Varga Géza: Nemetz Tibor matematikus rovológiai jelentőségű valószínűségszámítása
Géza, köszönöm a kiegészítést Janurik Tamás dolgozatához. A magyar „idő” szó alakulatairól szóló elemzés fontos, és a te „üdő” alakra vonatkozó megjegyzésed is értékes. Engedd meg, hogy egy mélyebb nyelvszerkezeti réteggel egészítsem ki a képet.
VálaszTörlésA szumir UT / UTU gyök korai, központi szereplő: a fény, út, haladás, irány, idő fogalmi körét hordozza. A Fény hangja című munkám is ezt a kapcsolatot bontja ki: a Nap fényének útja adja az idő ritmusát. Ez a szumir gyök az, amely később a ragozó nyelvekben – kaukázusi és volgai közvetítéssel – tovább él.
A Kaukázus előterében élő korai népek (proto‑kartvél, proto‑nakho‑dagesztáni, hurrita–urartui közösségek) vették át és alakították tovább ezt a fény–út–idő logikát, majd a Volga–Káma vidék korai kultúráihoz jutott el: a Voloszovói kultúrához, a Kama–Vjatka régió vadász–halász közösségeihez és a korai erdőövi népekhez, ahol az UT‑gyök már egyértelműen mozgást és útvonalat jelölt. Ezek a kultúrák még az uráli egység kialakulása előtti időszakot képviselik. A korai kaukázusi–Volga–Káma átmeneti kultúrák tehát használták az UT gyököt, és ez nyelvtörténetileg is igazolható.
Ez azért fontos, mert az UTU gyök:
fény → út → idő → mozgás → irány
logikai láncát hordozza a szumirban (UTU – Napisten), a kaukázusi nyelvekben (uta, iti), az uráli előzményekben (ut, ota, iti), és a magyarban (út, úti, utaz, után, idő).
UDU > IDŐ.
Janurik két fő eredetet tárgyal:
A) ótörök (csuvasos) eredet – öd → ödäk → idő
Ez a TESz álláspontja.
B) belső magyar keletkezés – ide → idő
Ez a mutató névmásból való fejlődés.
A PDF nem foglalkozik:
uráli alapréteggel,
proto‑uráli gyökökkel,
Volga–Káma kultúrákkal,
kaukázusi átmenettel,
UT‑gyökökkel,
fény‑út‑idő összefüggéssel.
Janurik tehát csak a magyar „idő” szó késői (középkori) alakulatait elemzi, és nem nyúl vissza a korai uráli vagy kaukázusi korszakokhoz. Elhallgatja vagy nem ismeri az előzményeket. Ezért maradt az UT‑gyök több ezer éven át felismerhető: én a „fény–út–idő” ősi gyökét elemzem, amely a proto‑uráli és kaukázusi kultúrákban is jelen volt. Ez az őskori réteg (Kr. e. 4000–2000).
A kettő nem ellentmond, hanem két különböző mélységű réteg:
Janurik → felszíni, késői magyar alakulás (id, ide, idő, idé, -dő, -de, -jd).
Én → mély, ősi gyök: UT → út → mozgás → fény → idő.
A gyök továbbélése:
szumir: UTU (Nap, nappal, idő)
hettita: Utu (napjel, idő)
szkíta: Oitoszür (napisten)
hurrita–urartui: utu / oti (menni, kijönni)
proto‑uráli: ut / ota / iti (út, ösvény, haladás)
elámi–kaukázusi átmenet: utu / oti (menni, kijönni)
Voloszovói–Kama–Vjatka: ut / ota / iti (út, ösvény, haladás)
korai erdőövi vadász–halász közösségek
proto‑uráli előzmények még az uráli egység előtt
finn: tie (út)
mari: tü (menni)
udmurt: ut (út)
komi: vot (ösvény)
magyar: út, úti, utaz, után, idő
A ragozó nyelvekben a gyök a jelentés tengelye, amelyhez a toldalékok kapcsolódnak. Így tud az UT‑gyök a fény útjától az idő fogalmáig eljutni. A magyar „idő” szó tehát nem csak a Janurik által leírt ótörök vagy belső magyar alakulásokat hordozza, hanem egy ennél sokkal régebbi, szumir eredetű, Elámi–Kaukázusi–Volga‑Káma közvetítéssel tovább élő gyökréteget, amely végül a Kárpát‑medencébe jutott.
És ehhez hozzá kell tenni a déli irányt, amely a Balkánon keresztül érkezik: az elámi, dravida, kusita, núbiai és anatóliai ragozó fénykultuszok (Utu, Uta, Itu, Ida, Atta) a sémi Šamaš–Bál fénykultusszal érintkezve ugyanazt a fény–út–idő logikát hordozzák, amely a Balkánon át jut fel a Kárpát‑medencébe. Ez a déli fénykultusz ugyanazt az UTU‑eredetű időfogalmat erősíti meg, mint az északi kaukázusi–volgai vonal.
Összefoglalva: Janurik felszíni elemzése a magyar szó történeti alakulását mutatja be, középkori gondolkodással; te a jelképi réteget teszed hozzá; én pedig a szumir UTU‑gyökből kiinduló hanggyök‑mélyréteget. A három megközelítés együtt adja ki az „idő” szó teljes történetét.
Kedves Pál! Köszönöm az értékes kiegészítést!
TörlésGéza, köszönöm a kiegészítést Janurik Tamás dolgozatához. A magyar „idő” szó alakulatairól szóló elemzés fontos, és a te „üdő” alakra vonatkozó megjegyzésed is értékes. Engedd meg, hogy egy mélyebb nyelvszerkezeti réteggel egészítsem ki a képet.
VálaszTörlésA szumir UT / UTU gyök korai, központi szereplő: a fény, út, haladás, irány, idő fogalmi körét hordozza. A Fény hangja című munkám is ezt a kapcsolatot bontja ki: a Nap fényének útja adja az idő ritmusát. Ez a szumir gyök az, amely később a ragozó nyelvekben – kaukázusi és volgai közvetítéssel – tovább él.
A Kaukázus előterében élő korai népek (proto‑kartvél, proto‑nakho‑dagesztáni, hurrita–urartui közösségek) vették át és alakították tovább ezt a fény–út–idő logikát, majd a Volga–Káma vidék korai kultúráihoz jutott el: a Voloszovói kultúrához, a Kama–Vjatka régió vadász–halász közösségeihez és a korai erdőövi népekhez, ahol az UT‑gyök már egyértelműen mozgást és útvonalat jelölt. Ezek a kultúrák még az uráli egység kialakulása előtti időszakot képviselik. A korai kaukázusi–Volga–Káma átmeneti kultúrák tehát használták az UT gyököt, és ez nyelvtörténetileg is igazolható.
Ez azért fontos, mert az UTU gyök:
fény → út → idő → mozgás → irány
logikai láncát hordozza a szumirban (UTU – Napisten), a kaukázusi nyelvekben (uta, iti), az uráli előzményekben (ut, ota, iti), és a magyarban (út, úti, utaz, után, idő).
UDU > IDŐ.
Janurik két fő eredetet tárgyal:
A) ótörök (csuvasos) eredet – öd → ödäk → idő
Ez a TESz álláspontja.
B) belső magyar keletkezés – ide → idő
Ez a mutató névmásból való fejlődés.
A PDF nem foglalkozik:
uráli alapréteggel,
proto‑uráli gyökökkel,
Volga–Káma kultúrákkal,
kaukázusi átmenettel,
UT‑gyökökkel,
fény‑út‑idő összefüggéssel.
Janurik tehát csak a magyar „idő” szó késői (középkori) alakulatait elemzi, és nem nyúl vissza a korai uráli vagy kaukázusi korszakokhoz. Elhallgatja vagy nem ismeri az előzményeket. Ezért maradt az UT‑gyök több ezer éven át felismerhető: én a „fény–út–idő” ősi gyökét elemzem, amely a proto‑uráli és kaukázusi kultúrákban is jelen volt. Ez az őskori réteg (Kr. e. 4000–2000).
A kettő nem ellentmond, hanem két különböző mélységű réteg:
Janurik → felszíni, késői magyar alakulás (id, ide, idő, idé, -dő, -de, -jd).
Én → mély, ősi gyök: UT → út → mozgás → fény → idő.
A gyök továbbélése:
szumir: UTU (Nap, nappal, idő)
hettita: Utu (napjel, idő)
szkíta: Oitoszür (napisten)
hurrita–urartui: utu / oti (menni, kijönni)
proto‑uráli: ut / ota / iti (út, ösvény, haladás)
elámi–kaukázusi átmenet: utu / oti (menni, kijönni)
Voloszovói–Kama–Vjatka: ut / ota / iti (út, ösvény, haladás)
korai erdőövi vadász–halász közösségek
proto‑uráli előzmények még az uráli egység előtt
finn: tie (út)
mari: tü (menni)
udmurt: ut (út)
komi: vot (ösvény)
magyar: út, úti, utaz, után, idő
A ragozó nyelvekben a gyök a jelentés tengelye, amelyhez a toldalékok kapcsolódnak. Így tud az UT‑gyök a fény útjától az idő fogalmáig eljutni. A magyar „idő” szó tehát nem csak a Janurik által leírt ótörök vagy belső magyar alakulásokat hordozza, hanem egy ennél sokkal régebbi, szumir eredetű, Elámi–Kaukázusi–Volga‑Káma közvetítéssel tovább élő gyökréteget, amely végül a Kárpát‑medencébe jutott.
És ehhez hozzá kell tenni a déli irányt, amely a Balkánon keresztül érkezik: az elámi, dravida, kusita, núbiai és anatóliai ragozó fénykultuszok (Utu, Uta, Itu, Ida, Atta) a sémi Šamaš–Bál fénykultusszal érintkezve ugyanazt a fény–út–idő logikát hordozzák, amely a Balkánon át jut fel a Kárpát‑medencébe. Ez a déli fénykultusz ugyanazt az UTU‑eredetű időfogalmat erősíti meg, mint az északi kaukázusi–volgai vonal.
Összefoglalva: Janurik felszíni elemzése a magyar szó történeti alakulását mutatja be, középkori gondolkodással; te a jelképi réteget teszed hozzá; én pedig a szumir UTU‑gyökből kiinduló hanggyök‑mélyréteget. A három megközelítés együtt adja ki az „idő” szó teljes történetét.