A székely írás "tprus" jelének értelmezésével már lassan száz éve kísérletezik eredménytelenül a prekoncepciók nyűgözte akadémikus "tudomány" (1). Ugyanilyen megoldatlan kérdést jelent számukra a szabír népnév magyar vonatkozása is (2). A jelen cikkben bemutatott 6300 éves Hisszar-i váza elolvasható díszítése mindkét kérdést egyszerre segíti hozzá a megoldáshoz, mert ez a jel a "tprus" pontos megfelelője, másrészt az ókori szubartui (szabír/hurrita) lakosság istenének jelképe (1. ábra).
3. ábra. A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor fenekén is megjelenik a "tprus" és "ten" jelentést talán egyszerre hordozó képjel (egy jelforma a hieroglifikus írásban rögzíthet két, egymással rokon jelentést is, ám ezek közül a "tprus" léte bizonytalan, mert ilyen korai időpontban talán még nem létezett a tapar/szabír népnév)
Jegyzetek
(1) Az akadémikus "tudomány" kezdettől képtelennél képtelenebb magyarázatokkal rukkolt elő, hogy a nikolsburgi ábécé "tprus" jelét a prekoncepcióinak megfelelően értelmezze. Amikor e "tudós" magyarázatok alkalmatlansága nyilvánvalóvá vált, még a forrás felülbírálatára, meghamisítására is kísérletet tettek. Ezeknek az akadémikus magyarázatoknak egyetlen közös jellemzője volt: nyakatekert érvelésekkel próbálták megakadályozni a "tprus" szó- és mondatjelként való értelmezését.
Mivel a Nikolsburgi ábécében olvasható "tprus" jelnév kétségbeejtően sok betűből áll, nem volt könnyű ezt egyetlen hang jelévé, azaz egyetlen betűvé varázsolniuk. Erre azért volt szükségük, hogy a székely írást végső soron sémi eredetűnek, a magyar kultúrát minden vonatkozásában idegenektől származónak mondhassák. Meg kellett akadályozni annak kiderülését, hogy Árpád magyar honfoglalói magaskultúra birtokában (például Európa legfejlettebb ekéjével), a hun állam és a hun dinasztia örököseiként érkeztek a Kárpát-medencébe. Az egyetemeinken hazudozásra felső fokon kiképzett nyelvészek, régészek és történészek szánalmas próbálkozásai a magyar akadémikus áltudomány szégyenoszlopává álltak össze.
Előbb Jakubovich Emil feltalálta, Németh Gyula pedig támogatta az ötletet, a magyar nyelvben sohasem létezett bilabiális tremulans pergőhang "felfedezését", amivel szerintük a tprüsszentés és a Tprügy településnév esetében találkozhatunk. Azt elfelejtették megmagyarázni a hazai nyelvtudomány kiválóságai, hogy ugyan miért lett volna szükséges e lényegében sohasem használható betű feltalálására amikor a sokkal fontosabb kérdés, a rövid és hosszú magánhangzók megkülönböztetése nem volt megoldva.
Később Patkanov nyomán Simon Péterrel kidolgoztuk a "tprus" tapar us "szabír ős" magyarázatát, ami azt jelenti, hogy a magyar írott hagyomány megőrízte népünk régi, szabír (tapar) nevét és egyúttal újfent bebizonyosodott az is, hogy a székely írásnak van mondatjele. Erről Veit Gailel 1500-as évekből származó feljegyzése hitelesen tájékoztat, de az akadémikus "tudomány" bajnokainak gondolkodását ez az adat nem volt képes befolyásolni.
Ez az akadémikus makacskodás aztán a "tudományos konszenzus" kapitális lyukrafutását eredményezte. Máté Zsolt felületesen alapozta meg a dolgozatát, amelyben a "tprus"-t a latin temporius "korábban" szóból próbálta megmagyarázni. E szerint a "tprus" nem jelnév, csak egy megjegyzés lenne. Azt jelezné, hogy az egyetlen ágpárral rendelkező ten szójelünknek korábban három ágpárja volt. Ez az értelmezés azonban csak akkor lenne helyes, ha a "tprus" a "ten" után következne a nikolsburgi jelsorban. Ám nem egymást követik. Máté Zsolt elfeledkezett arról, hogy a nikolsburgi ábécé sorvezetése nem balról jobbra halad, henem jobbról balra, ezért ezek a jelek nem egymás utániak. Így aztán a temporius magyarázat eleve hamvába holt, ám ezt az akadémikus tudomány kiválóságai nem vették észre azonnal, csak miután vagy ötször szóltam nekik.
Hiába írtam meg ezt egy válaszcikkben a Máté Zsolt tanulmányát közlő Nyelvtudományi Közleményeknek, a cikkemet nem közölték. Ugyanígy hiába adtam ki végül a saját kötetemben ezt a cikket, ha a dilettánsok köteteit egy magára valamit is adó "szakember" el sem olvassa. Róna-Tas András kifejezetten meg is fogalmazta, hogy a tudománynak nem feladata a dilettánsok felvetéseire való válaszolgatás. Ez persze egy nyilvánvaló tévedés, mert egy tudományos igényű álláspont kidolgozásához minden a témával összefüggő adatot és véleményt figyelembe kell venni valamiképpen. Az évszázados finnugrista hazudozás kudarcsorozata után is létező akadémikus gőg és a tudományos módszertan semmibevétele hozzájárult a professzor úr nem sokkal később bekövetkező csődjéhez. Hibásan közölte ő is a Nikolsburgi ábécé jelsorát, mert - komolyan véve Máté Zsolt téveszméjét - eleve kihagyta a nikolsburgi jelek közül a "tprus" jelet.
Az akadémikus áltudomány bajnokai Róna-Tas Andráshoz hasonlóan sorra futottak bele a módszertani hibájuk miatt keletkezett szakadékba. Sándor Klára - akit személyesen több alkalommal is figyelmeztettem Máté Zsolt hibájára - a köteteiben mégis a téveszmét képviselte. Idővel aztán megemészhette és megérthette a mondanivalóm kötetben is kiadott lényegét és figyelembe vette azt.
A nemrég megjelent MTA rováskorpuszban már jelzik Máté Zsolt koncepciójának alapvetően elhibázott voltát (egy szóval sem említve, hogy a hibát én tártam fel s hogy az akadémikus "tudománnyal" szemben egy "dilettánsnak" lett igaza). Az MTA most megjelent rováskorpuszában már csak reménykednek abban, hogy Máté Zsolté lehet a jó megoldás. Egy tudományos igényű munkában azonban nem elegendő a nyilvánvalóan megalapozatlan reménykedés. Nem helyettesítheti annak a hiteles forrásokkal alátámasztott gondolatnak a tárgyalását, hogy a székely írásnak vannak mondatjelei is.
Mi az a módszertani hiba, ami lyukra futtatta az akadémikus rovológia színe-virágát? Nos, a finnugrista szemellenző alkalmazása. Az az eljárás, hogy ellenőrzés nélkül elfogadnak minden ostobaságot, ha azt szakmabeli jegyzi és egy tudományos folyóirat sokszorosítja. ám a legmegalapozottabb észrevétel is lepereg róluk, ha azt egy kívülálló adja közre. Miközben lehetőségük lett volna az ellenőrzésre, a felvetések gondos tanulmányozása és megértése esetén. Csak ész, szorgalom és becsület kellett volna hozzá. Megérdemli a sorsát és a magyar értelmiség megvetését az a díszes társaság, amelyiknek - az évszázados hazugságáradat fenntartása érdekében - nem fűlik a foga az igazmondáshoz és a szakszerű munkához.
Erről az akadémikus csődsorozatról a Temporius téveszme diadalútja c. dolgozatomban számoltam be részletesebben.
A ten és a tprus jel egyaránt az Istennel azonos égig érő fa ábrázolásai. Az avar szíjvégeken és egy másik Hisszar-i edényen több ágpárral rendelkeznek, ám a legkorábbi ismert előfordulásukon, a Mas d' Azil-i kavicsokon csak egyetlen ágpárt látunk. Mivel ezek ugyanazon többjelentésű jel formai változatai voltak, akár úgy is magyarázható a helyzet, hogy a ten korábban valóban úgy nézett ki, mint a "tprus", ám ennek az ellenkezője is bebizonyítható lenne. Mivel a több ezer éves jelváltozatokat a nikolsburgi ábécé lejegyzője bizonyosan nem ismerte, ezért és a sorrendiségi hiba miatt a nikolsburgi "tprus" mégsem a latin temporius rövidítése, hanem a tapar us "szabír ős" mondatjele.
(2) A bizánci Bíborban született Konstantintól maradt ránk a hiteles híradás, miszerint a magyarok régi neve a szavartü aszfalü volt, amit a legtöbb tudós a szabír népnév változatának tekint. Hozzátehetem, hogy fehér, azaz heftalita szabírt, a heftalita Hun Birodalomból egy időre Iránba, majd onnan a sztyeppére költöző népet jelent.
A körön kívüliek álláspontja szerint ez a szabír népnév az ókori Szubartu nevével van összefüggésben, azaz mi magyarok valamiképpen Szubartu hurrita lakosságával lehetünk etnokulturális rokonságban. A finnugrista akadémikus "tudomány" ezt a felvetést tárgyalni sem volt hajlandó, megelégedett a tudományos vitában súlytalan jelzőosztogatással. Azon az alapon, hogy a műveletlen és történelem nélküli magyarságnak semmi köze nem lehet a déli magaskultúrákhoz. A Kásler Miklós által végzett genetikai kutatás azonban megtalálta az Árpád ház genomjának forrásvidékét a 4500 évvel ezelőtti Észak-Afganisztán területén. Ezt a déli kapcsolatot támasztja most alá a jelen cikkben tárgyal Hisszar-i váza jele is.
Irodalom
Varga Géza: Magyar hieroglif írás
Varga Géza: A temporius téveszme diadalútja
Varga Géza: Magyar hieroglifák az Édentől keletre
Őrségi luxus szállás
Video a szállásról és környezetéről
Cserépmadár szállás (3 szoba, 3 fürdőszoba, konyha, étkező, 11 ágy) egy hangulatos őrségi szállás
Csinyálóház (2 háló, fürdőszoba, étkezőkonyha, 5 ágy) különleges szépségű őrségi szállás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése