A Mandinerben Pócs Éva cikke nyomán kibontakozott világfa vitához hozzászólt Hoppál Mihály is, aki most készül egy új Magyar mitológia megírására.
1. ábra. Hatti szarvas hieroglifákkal: a hullámvonal alakú vízre utal, a kereszt az Éden négy szent folyóját ábrázolja, a koncentrikus kör pedig az isteni forrást jelölő lyuk, Lyukó hieroglifa
4. ábra. Szarmata aranyszarvas a magyar hieroglif írás jeleivel, az agancsán a Sar nagy jó ős (mai magyarsággal: Urunk a nagy ősi folyó), a mellkasán pedig a Szár nagy nagy nagy jó ős (mai magyarsággal Urunk a nagyon, nagyon, nagy ősi folyó) mondat olvasható
5. ábra. Az Uljap kurgán szkíta szarvasai, a jobb szélen kiemelt szimmetrikus jelsor olvasata Jó Lyukó jó (mai magyarsággal talán Jóságos Lyukó folyó)
6. ábra. Szkíta szarvas a Lyukó jó (mai magyarsággal: Lyukó folyó) mondattal
-"Tudományos eredmények, bizonyítékok helyett feltételezésekre épül az ősmagyar sámánizmus léte, a korabeli táltos alakja, vagy például a világfa?" - kérdezte Kovács Gergő riporter.
Hoppál Mihály szerint Pócs Éva "a tudomány több évtizedes eredményeit hagyja figyelmen kívül" (1). Hivatkozik a csodaszarvas mítoszunkra és az azt kutató Berze Nagy János eredményeire, aki szerint "a csodaszarvasra általában vonatkozó hagyomány az ókortól napjainkig, Japántól a brit szigetekig majdnem minden népnek közös tulajdona" (Ethnographia/38/1927/65)
Pócs Éva azonban a hasonlóképpen távoli összefüggéseket nem bizonyítéknak, hanem csak feltételezésnek tekinti.
Az tehát a valódi, kristálytisztán meg sem fogalmazott kérdés, hogy szolgálhatnak-e a távolinak látszó párhuzamok tudományos igényű bizonyítékként, vagy sem? Pócs Éva szerint "Nem ismerünk ősmagyar mítoszokat, csak hamis mítoszok vannak." Hoppál Mihály, Berze Nagy János és mások szerint azonban ezek megbízható adatok, amelyeket felhasználhatunk a magyar mitológia megismerésére. Érezzük, hogy ez utóbbi álláspont lehet igaz, ám mégis felmerül, hogy kinek az igazát támasztják alá bizonyítékok?
Az intelligens ember felismeri a világ dolgai között lévő törvényszerű összefüggéseket. A magyar tudomány eddigi eredményeit joggal vette védelmébe Hoppál Mihály, azonban szükség van az összefüggések törvényszerűségének bizonyítására is. Amennyiben itt egymással összefüggő jelenségekről, önmagát bizonyító teljes rendszerről van szó, akkor annak bizonyító ereje van. Az írástörténet (a székely írás kapcsolatrendszere) kínál is egy támogató gondolatmenetet, ami segít eldönteni, hogy mitológiai téren mi számít törvényszerű összefüggésnek és teljes rendszernek.
Ennek belátásához szükség van néhány körülmény felmérésére.
- Az egyik az, hogy a csodaszarvas és a világfa ősvallási eredetű képzete összetartozik (8. ábra). A Jankovics Marcell által ismertetett lapp mítosz szerint az égbolton a Cassiopeia, Auriga és Perzeusz csillagképek alkotta égi szarvas a világfával azonos Tejúton menekül az üldözői, az Orion és az Ikrek csillagkép (azaz Nimród és két fia, Hunor és Magor) elől a Sarkcsilag (a napisten palotája) felé. E csillagokkal rajzolt kép a hozzá tartozó mítoszokkal és jelekkel egyetemben az egész északi féltekén ismert volt (2). S ha a Hoppál Mihály által példaként emlegetett csodaszarvas mítoszok az égen látható kép miatt beláthatóan genetikus kapcsolatban vannak egymással, akkor a hozzá kötődő (Tejúttal azonos) eurázsiai és amerikai világfa mitológiája is egyetlen rendszert alkot.
- A rokonság kérdését a rovológiában már matematikai úton bizonyított összefüggések egyértelműen eldöntik. A szarvasábrázolások ugyanis a világfa ábrázolásaihoz hasonlóan gyakran hordoznak "rovásjeleket". Ráadásul ez a "rovásjel"-használat nem is valamiféle kivételes jelenség, hanem a magyar ősvallási gyakorlat általános ismertetőjele. A világfa, a turul, de a csodaszarvas ábrázolásain (1-7. ábra) is egységesen "rovásjelek" jelennek meg. A mítoszkörhöz tartozó Orion csillagképet is ábrázolja egy jelünk, a "ty" (atya) hieroglifa (Varga/2017/283). Vagyis az ősvallás számára fontos elméleti tételek illusztrációin megtaláljuk a "rovásjeleket" (az előzményüket jelentő magyar hieroglifákat), mert a székely írás jelei egykor az ősvallás jelképei voltak. A legfontosabb képekre írt rövid hieroglifikus (ősvallási kötődésű szójeleket alkalmazó) szövegek az ősvallás címkéi és jelmondatai.
A Nemetz Tibor segítségével 1993-ban elvégzett matematikai valószínűségszámítás azt mutatta ki, hogy a távoli területeken előkerült székelyazonos jelek hasonlósága a jelrendszerek genetikai kapcsolatának köszönhető. Ez egyúttal azt is alátámasztja, hogy a jeleink születését igénylő mítoszok szintén genetikus kapcsolatban vannak egymással. Ezek a történetek (az ősvallási elmélet maradékai) a 100 - 50 000 évvel ezelőtti közel-keleti őshaza (az Éden) területén keletkezhettek. Az onnan a jégkorszak idején szétrajzó csoportok vitték el a világ távoli tájaira a mítoszokat, a jeleinkkel egyetemben.
Ha a szarvasokon (turulokon, világfákon, világmodelleken stb.) lévő jelek az elvégzett valószínűségszámítás alapján törvényszerűen összefüggenek a székely írással, akkor a szarvasábrázolások gondolati háttere is szükségképpen kötődik egymáshoz és a magyar mitológia rendszeréhez. Amit egyébként a rövid hieroglifikus szövegek hasonló gondolatkört képviselő magyar olvasata is igazol (3). Ebből következően a matematikai eredmény és a rovológia egyértelműen támogatja Hoppál Mihály és a hazai néprajztudomány csodaszarvassal és világfával kapcsolatos eredményeinek lényegét, ezek törvényszerű kapcsolatát. A magyar csodaszarvas hagyomány genetikailag összefügg a hun csodaszarvas hagyománnyal és a további eurázsiai, sőt amerikai mítoszokkal is. Ehhez képest Pócs Éva alátámasztást nélkülöző kétkedése nem több szakismereti hiányosságainak, valamint magyar- és tudományellenes prekoncepcióinak lelepleződésénél.
A rovológiai területen elvégzett matematikai valószínűségszámítás eredményeit a társtudományok egyéb összefüggései is támogatják. Ezekből az derül ki, hogy a paleolitikum végétől létezett egy őskultúra, valahol az Őrségtől Koreáig, vagy inkább a Pireneusoktól Amerikáig, amelyik a magyar hieroglif írást és a magyar nyelvet használta ősvallási mondatok lejegyzésére.
E gondolat nyelvészeti alátámasztását jelenti Mario Alinei (2005), aki az etruszkot, valamint Otto von Sadovszky munkássága, aki a penut indián nyelveket tekinti a magyar nyelv legközelebbi rokonának. Az indián és a magyar nyelvek rokonságát bizonyító eredményekre jutott Csőke Sándor és Tóth István is. Simo Parpola pedig a sumért is az uráli nyelvek közé sorolja. Götz László is ezzel öszevethető eredményekre jutott. A hasonló következtetésekre vezető régészeti érveket Bakay Kornél összegzi. Juhász Zoltán a zenetörténet segítségével mutat ki hasonló kulturális kapcsolatokat.
Ezektől a gondolatoktól (a tényektől és törvényszerű összefüggéseiktől) elsősorban azok hördülnek fel, akik a rovológiai kutatások eredményeinek megtárgyalásától - szakmai és etikai hiányosságaik, meg a többszörösen lejáratódott Zsirai Miklós és követőinek elfogult és megalapozatlan jelzőosztogatása miatt - évtizedek óta mereven elhatárolódtak (4), ezért ezt a több száz nyelvemléket jelentő forráscsoportot nem is ismerik.
Jegyzet
(1) Az akadémikus tudomány emberének nagyon könnyű figyelmen kívül hagynia az évtizedes tudományos eredményeket. Aminek több oka is lehet. A megértés akadályát képezi az előző átkosokban a mindenkori megszállóknak tetsző hazug őstörténeti kép védelme érdekében kidolgozott, kritikaelhárítási módszerként szolgáló dilettánsgyűlölet is. Pedig e rovológiai téren mindenki autodidakta. A most ismételten lebukott Zsirai Miklós példája és a világfa vita eredménytelensége is azt bizonyítja, hogy a köldöknézés nem vezet sikerre. Ám ennek beláthatósága ellenére, a kívülálló által megtalált megoldás ma sem tárgyalható az akadémikus tudomány fórumain. Akkor sem, ha a tudósok együttesen sem tudnak döntő választ adni a Pócs Éva által felvetett kérdésre. A világfa vitában résztvevők között nem akadt senki, aki felmutatta és értelmezte (elolvasta) volna a honfoglalás kori világfákat. Pedig azok leírását már a vita kirobbanása előtt ismételten közzétettem.
A magyarság jelképei c. kötet legfontosabb mondanivalója az volt 1999-ben, hogy mitológiai okok miatt a jelképeink mindegyikének köze van a székely írásjelekhez. Jelképeink és a rovásírás témaköre "elválaszthatatlan kapcsolatban van egymással ... aligha lehetséges egyik megértése a másik nélkül ... a magyarság jelképeinek jelentését sem világosíthatjuk meg az írásjelekkel való összevetés nélkül ... a mitológia figyelmen kívül hagyása miatt a székely rovásírás, a magyar népi jelképrendszer és az állami szimbólumaink eredetével kapcsolatos akadémikus elméletekről is sorra nyilvánvalóvá válik a megalapozatlanságuk, mert e jelhasználat az őskőkori mitológia emlőin cseperedett fel. ... jelképeinkben ... őrízzük az aranykor üzenetét, amelyet az írástörténet felől közelítve feltárhatunk és ismét megérthetünk. ... Ha csakugyan (legalább) bronzkori eredetűek a székely-magyar írásjelek; ha csakugyan rokonság fűzi őket a jelképekhez és a mítoszokhoz ... akkor a székely rovásjeleknek e jelképek értelmét és keletkezését is meg kell világítaniuk ... az egyes kultúrák jelképekbe is tömörítik álláspontjukat ... amelyek államcímerként, uralkodói szimbólumként, írásjelként, vagy díszítő motívumként öröklődnek tovább évezredeken keresztül" (7. és 8. oldal). A Jelek a szarvason c. fejezet szerint egyes szarvasábrázolásokon a szarvas agancsát a világfához hasonlították (151. oldal).
A Magyar hieroglif írás c. kötet 530. oldalán 2017-ben leírtam, hogy "A tiszabezdédi tarsolylemez a kereszt alatt és felett is megjelenő zsenge jellel azonosított világfát ábrázolja". A kötetből adtam egy tiszteletpéldány Hoppál Mihálynak is. 2022-ben ugyanerről a világfa ábrázolásról külön cikket is írtam A tiszabezdédi honfoglalás kori tarsolylemez hieroglifikus mondatának olvasata címmel.
A megoldást tehát tálcán kínáltam. Az akadémikus tudományt azonban a hibás módszertana (a nyílt tudomány elveinek figyelmen kívül hagyása) megakadályozta annak megértésében és hasznosításában. Ennek köszönhető, hogy a világfa vita tudós résztvevői nem voltak képesek Pócs Éva vitaindító gondolatainak érdemi megcáfolására.
(2) A csillagképekhez fűződő ősvallási magyarázatok rokonsága miatt hasonlóak a jelrendszerek vonatkozó jelei is. A kb. 7000 éves tatárlakai táblák jelei között megjelenik a Tejút és az Orion csillagkép rajza. A székely írás jelei között az ezekhez hasonló "sz" (szár "úr") jele ábrázolja a Tejutat és a "ty" (atya) az Orion csillagképet. Ez utóbbi megfelelője a kínai írásban a fu "atya" szójel, a sumér írásban lévő változata pedig "atya" és "Orion csillagkép" jelentésű. Kétségtelen, hogy e jelpárhuzamok egy széles körben elterjedt, kőkori eredetű mitológiai rendszer maradékai.
(3) A hieroglifák nem jelölik a szó pontos alakját, nincs központozás, a szórend sem mindig világos, a szavak jelentésbokra és hangalakja is változhatott, ezért a ma adható olvasat csak megközelíteni tudja a jelentést és a hangalakot. A több száz hieroglifikus szöveg tanulmányozása azonban e téren is előrelépéshez vezethet.
(4) A Magyar Nyelv szerkesztősége visszarettent a szakmában esetleg kibontakozó vita lehetőségétől a karcagi csatkarika szójeleiről. A Nemzeti Régészeti Intézet nem hajlandó megismerni a csúcshegyi gyűrűn lévő, honfoglalás kori szójelekkel írt mondatot, amelynek a párhuzamai Kínáig vezetnek. A karosi hunfoglalók etnokulturális besorolásáról úgy folytat jelzőosztogatásig fajuló vitát az érintett régész, nyelvész és genetikus, hogy a leleteken előkerült nyelvemlékekről szót sem ejt. A Magyar Nemzeti Múzeumban a letéti szerződéssel a gondjaikra bízott nyelvemlék jeleket hordozó felületét barbár módon lereszelik, majd az átvételkor még elismert rovásjelek létét is letagadják. Fehér Bence, a Magyarságkutató Intézet írástörténésze erre is rátesz egy lapáttal: letagadja, hogy e reszelt felületű rovásemlékünknek lett volna rovásírásos olvasata (miközben az olvasatot tartalmazó kötetem szerepel az irodalomjegyzékében). Az MTA rováskorpuszából kirekesztik a prekoncepcióiknak meg nem felelő rovásemlékeket és letagadják a szókjeink létét. A félsikerű kiállítások rendezői úgy állítanak ki ősmagyar kori nyelvemlékeket, hogy azok olvasatáról nem tájékoztatják a nagyérdeműt. Ha minden marad a régiben, akkor ez a "szakma" jövőre sem lesz képes megoldani a felmerülő legfontosabb őstörténeti kérdéseket.
Kíváncsian tekintünk a kínai magyar közös szervezéssel mostanában megvalósuló hun kiállításra, ahol várhatóan egy sor magyarul megszólaló hun hieroglifikus nyelvemléket fognak kiállítani. A kérdés az, hogy e nyelvemlékek olvasatát mellékelik-e és hogy mit mondanak majd a hunok nyelvéről?
Optimizmussal kevert óvatos várakozással tekintek a rovológiai téren autodidakta, ám magának mégis dilettánsellenes megjegyzéseket megengedő Hoppál Mihály Magyar mitológiájának remélhetően megszülető jeltörténeti fejezeteire. Az elmélet, a szertartás és a "rovásjelek" egységes rendszereként jelenik-e meg e műben az ősvallásunk? S a szerző meg meri-e majd említeni, hogy az ősvallás jelrendszere a magyar hieroglif írás volt, amit egy kívülálló fedezett fel egy életen át tartó kutatásnak köszönhetően?
Ugyan milyen alapon hivatkozik a vélt módszertani felsőbbrendűségére az az akadémikus áltudomány, amelyik nem tudott mit kezdeni például a karcagi csatkarika feliratával? Valamint a székely írás leírására és az eredetével összefüggő további lényeges kérdésekre sem volt képes komolyan vehető választ adni az utóbbi száz évben? S vinnyogva lekushadó kutyaként takarodik el, ha egy autodidakta tudományos igényű párbeszédre szólítja fel?
Irodalom
Kovács Gergő: Kutatások sora igazolja az eredeti ősmagyar mítoszokat – professzor a Mandinernek
Mario Alinei: Ősi kapocs - A magyar-etruszk nyelvrokonság, Allprint Kft, 2005.
Otto von Sadovszky: The Discovery of California, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1996.
Klima László: A finnugor nyelvhasonlítás hazai története és egynémely őstörténeti csodabogarak, Zsirai Miklós (és mások) tévedései, Studia ad Archaeologiam Pazmaniensia, A PPKE BTK Régészettudományi Intézetének kiadványai, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Magyar Őstörténeti Kutatócsoport Kiadványok, 2, Szerkesztők: Klima László – Türk Attila, 2020.
Bakay Kornél: A kihirdetett magyar őstörténet alkonya. Előadás a Magyar Kultúra Alapítvány székházában megtartott Klebelsberg-napokon, 2003.
Berze Nagy János: Égigérő fa, Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Baranya megye, Pécs, 1958.
Berze Nagy János: A csodaszarvas mondája (I., II.), Ethnographia, XXXVIII., 1927., 65., 145.
