2020. április 30., csütörtök

Kr. e. IX-VII. századi kereszt alakú szíjelosztók magyar szójelei

Szabó Géza, Horváth Veronika, Barkóczy Péter, Erdélyi Zoltán, Juhász Laura és Gyöngyösi Szilvia tollából jelent meg a Keleti tárgyak vagy nyugati utánzatok? cím és Újabb eredmények, kérdésfelvetések a Kr. e. 9-7. századi bronztárgyak archaeometallurgiai vizsgálatának tükrében alcím alatt egy érdekes kötet. A benne közölt tárgyakon a magyar hieroglif írás szójelei olvashatók, ám erről az elolvashatóságról nem kapunk tájékoztatást a szerzőktől (1). A jelen cikkben ennek pótlására teszek kísérletet. 

Alább a kötetben közölt, rovológiai szempontból érdekesebb kereszt, vagy X alakú tárgyakról készített fotógrafikáimat láthatja az olvasó. Az ábrák alatti szövegekben röviden leírom a jeleket és a tárgyak olvasatát. A szójeleket a Magyar hieroglif írás c. kötetben mutatom be részletesebben

Elöljáróban el kell mondanom, hogy a mindegyik tárgy alapját adó (a teremtett és rendezett világ szakrális középpontját meghatározó) kereszt, vagy X már a Kr. e. I. évezredben, sőt korábban is istenjelkép volt és az maradt napjainkig. A kereszt a Dana istennevet (a székely írásban a "d" hangot), az X pedig a Bél istennevet (a székely írásban a "b" hangot) rögzíti. (2) A tárgyak közepén lévő további jelek az isten/istenek nevei, vagy jelzői.



1. ábra. Regölyi szíjelosztó kereszt, közepén a Lyukó hieroglifával, a napisten egyik nevét rögzítő szójellel, a székely írás "ly" rovásbetűjének megfelelőjével, a tárgy olvasata: Lyukó Dana (mai magyarsággal: Lyukó isten), a tárgy a központi forrásból négy irányba induló szent folyókat idézi fel



2. ábra. Regölyi szíjelosztó kereszt, közepén a kebel/kobak/Khuár(?) hieroglifával, a székely írás "ek" jelének megfelelőjével, a tárgy olvasata talán Khuár dana (mai magyarsággal: Khuár isten), Khuár a kun/hun "hím, kan, férfi" nép névadó őse



 3. ábra. Kínai szíjelosztó kereszt, közepén a Lyukó hieroglifával, az olvasata: Lyukó Dana (mai magyarsággal: Lyukó isten)




 4/a. ábra. Mongóliai szíjelosztó kereszt, közepén a Lyukó hieroglifával, a tárgy olvasata: Lyukó Dana (mai magyarsággal: Lyukó isten)




4/b. ábra. A veleméri Árpád kori Szentháromság-templom szentélyének boltozatán szintén megtalálható a Szentháromság jelképe (l. a bal felső sarokban!), valamint a Tejút hasadékában kelő Isten képe is (l. a jobb felső sarokban!), amely utóbbi téma a boszniai szíjelosztó kereszten is jelentkezik (8. ábra) 




 5. ábra. Nyugat-tibeti szíjelosztó kereszt, közepén a vizet jelentő hullámvonalakkal, amelyek a székely írás "Ak" (patak, Heraklész) jelével azonosíthatók (a megkettőzése vagy a többesszám jele, vagy valamilyen folyótípust: csatornát, patakot, viziútat jelöl), Tibet nyugati részén kezdődött a heftaliták története




6. ábra. Rogoziba I II kurgán, közepén a székely írás "ek" (kebel, koponya, kan, Khuar?) jelének megfelelője, a tárgy olvasata feltehetően Khuár Dana (mai magyarsággal: Khuár isten), ahol Khuár a hunok névadó őse, az etruszk Khimera "hímerő" megfelelője lehet 



 7. ábra. Rogoziba I II kurgán, a középső jel a székely írás "f" betűjének, a magyar hieroglif írás Föld szójelének változata, a tárgy feltehető olvasat Bél földje 




8/a. ábra. Osovo, Bosznia az eget tartó oszlopot jelképező jelkompozíció, a szíjelosztó kereszt olvasata három jelpárból (mondatból) áll össze: alul a Lyukó Dana (mai magyarsággal: Lyukó isten), felette az ív alakú nagy ős, legfelül pedig a lépcsős hegyeket (az égbe vezető utat) ábrázoló magas kő mondat olvasható, az ős itt látható szójele a kínai megfelelőre (a "középső út" jelre) hasonlít jobban, de az is a Tejút karácsonykor Istent szülő hasadékát ábrázolja




8/b. ábra. A magyar hímes tojás elolvasható "díszítésének" felső része szintén tartalmazza a magas ősi kő hieroglifákat, amint a fenti boszniai szíjelosztó is, a jobb alsó sarokban a székely írás "m", "us" (ős) és "harmadik k" jelei láthatók




8/c. Két jel, amelyik egyaránt a Tejút hasadékát ábrázolja, amelyben karácsonykor a napisten újjászületik: a boszniai szíjelosztó keresztről (balra) és a kínai "középső úr (Karlgren 1008i jele), mindezek a székely írás "us" (ős) jelének megfelelői (l. 8/b. ábra!)

 


9. ábra. Hallstatti szíjelosztó kereszt, közepén a Lyukó hieroglifával, az olvasata: Lyukó Dana (mai magyarsággal: Lyukó isten)


A kötet fentebb bemutatott tárgyain minden esetben a székely írás (pontosabban elődje, a magyar hieroglif írás) elolvasható szójelei szerepelnek. A bemutatott párhuzamok (4/b., 8/b. és 8/c. ábra), valamint a kínai (12. ábra) és a székely (13. ábra) írásjelek egyezései alapján nyilvánvaló, hogy a szíjelosztók jelkészlete egy napjainkig használatban maradt egységes ősvallási jelrendszer maradéka. E jeleket az ősvallás magyar műszavainak és ősvallási vonatkozású mondatainak rögzítésére alkották meg valamikor a kőkorban s már vagy 15 000 évvel ezelőtt elterjedtek a Pireneusoktól Dél-Amerikáig. A fentebb látható írásemlékek alapján a sztyeppén Kínától az európai Hallstatt kultúráig ez a magyar eredetű íráshasználat (valamint a hozzá kötődő nyelv, ősvallás és állameszme) volt meghatározó. Megkerülhetetlen adat, hogy a Kr. e. V-III. évezredbe sorolt Tordos-Vincsa kultúra jelei közül 49 egyeztethető a székely írás jeleivel (l. Magyar hieroglif írás, 420. oldal!).  

A szerzők értékelése szerint "az urartui és észak iráni területekhez szorosan kapcsolódó sáv ... mindenképpen a kutatás megkülönböztetett figyelmére érdemes a jövőben … Urartu területének megszerzése révén a médek egyben örökösei és közvetítői az ottani hagyományoknak – sajátos összekötő kapocs az Ókori Kelet kultúrái és a sztyeppei lovasnépek között. … egyértelműen kirajzolódott, hogy az általunk kutatott Kárpát-medencei tárgyak közvetlen formai párhuzamai az Észak-Kaukázus, Észak-Irán és a velük határos közép-ázsiai régióban figyelhetők meg, míg a csak morfológiailag hasonló darabok úgy nyugatra, mind keletre is jóval szélesebb körben elterjedtek." 

Mivel a szarmata (szár mada "királyi mada") néven megjelenő médek benépesítették a magyar Alföldet és megérték a magyar honfoglalást, okunk van arra, hogy a székely írás és a magyar kultúra eredetét kutatván figyeljünk a Kr. e. I. évezred jeltörténetére. Annál is inkább, mert az urartui hieroglif írás és a székely írás jelei között 20 azonos alakú található (l. Harmatta János félmondata az urartui hieroglif írásról, Így írtok ti magyar őstörténetet, 211. oldal!).


Összegzés

Az e cikkben vizsgált kötetet érdemes a ma zajló őstörténeti kutatás folyamataiba illesztve, a közel egyidejűleg megjelent, hasonló témát tárgyaló kötetekkel együtt értékelni. Nyilvánvalónak tűnik, hogy a kötetek támája így, vagy úgy kötődik a Kr. e. I. évezred szkíta népességének történetéhez. Nem segíti a megismerést, hogy a szerzők, ha közölnek is korabeli jeleket, akkor vagy észre sem veszik azok írásemlék voltát, vagy tagadják a jelek magyar kapcsolódását.  

A 10 évvel ezelőtt kiadott Így írtok ti magyar őstörténetet c. kötetben 20 urartui-magyar jelpárhuzamot mutattam be, ám ezzel a "szakma" ingerküszöbét nem sikerült elérni. Ezért az olvasónak úgy tűnhet, mintha az egyébként kitűnő dolgozatokból éppen a legérdekesebb (mert nyelvet bizonyító) anyag hiányozna.

Legutóbb Fehér Bence mutatta be a Kr. e. I. évezred Kárpát-medencei szkíta írásemlékeit. Ő ugyan ismételten leírta, hogy e szkíta jeleknek semmi köze a "rovásírásokhoz", ám ennek ellenére ezek a szkíta írásemlékek jól elolvashatók a magyar hieroglif írás szójeleivel. Nyilvánvalóan ugyanarról a magyar/méd alapozású etnokulturális hatásról lehet szó, mint ami a szíjelosztók esetében is kimutatható. Álláspontját a Megjegyzések Fehér Bence: "A Kárpát-medence első ókori feliratcsoportjának meghatározásához" c.tanulmányához cím alatt egészítettem ki.

S hogy ez a szkíta népesség, amelyik a fenti szövegeket elterjesztette, magyarul beszélhetett, alátámasztja a genetika is (lásd erről Horváth Csaba Finnugor és szkíta eredet - egy és ugyanaz? c. dolgozatát!). Álláspontját a Horváth Csaba a magyarul beszélő szkítákról c. dolgozatban hasznosítottam. 

Hasonló következtetéseket enged meg Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: Egy elfelejtett nép, a szarmaták  c. kötete is, bár a szerzők csupán közöltek egy ilyen megállapítást megengedő dák jelcsoportot, ám annak olvasatával adósak maradtak.  Erről A dákok Istennek szólították az Istent? c. cikkben írtam.

A történeti források szükösek és felreértelmezettek, ezért a nyelvet és az identitást nem a régészet és nem a genetika, hanem a jobbára hieroglifikus írásemlékek azonosítják megbízhatóan. Ezért hálásak vagyunk a fenti szerzőknek az e téren kifejtett erőfeszítéseikért, az írásemlékek puszta közléséért is. A fontosságuk és pótolhatatlanságuk miatt szükséges lenne a jelkészletek lehető legpontosabb feltérképezése és az írásemlékek elolvasása is, ami aligha fog sikerülni az íráselmélet és írástörténet terén az egyetemi oktatás újragondolása nélkül. 




10. ábra. Az Éden térképén a szárazföld (a Teremtés helyszíne és a Teremtő lakhelye) kereszt alakú, itt alakultak ki a cikkben tárgyalt jelek legkésőbb 50 000 évvel ezelőtt s az innen szétrajzó Homo sapiens sapiens csoportok terjesztették el az első jelkészletet (a magyar hieroglif írás 20-50 jelét) a Pireneusoktól Dél-Amerikáig


Jegyzet

(1) A szerzők a kötetükben olvasható "négyágú napszimbólum”, „rombuszokkal áttört szíjelosztó”, „gomb alakkal díszített”, „a szárak végén futó bordát ferde bevagdalás díszíti”, „csillag alakú szíjelosztó”, „áttört háromszögekkel díszített”, „kereszt alakú szíjelosztó”, „szvasztika szimbólumot formázó madárfejes övdísz”, „viszonylag egységes formavilág” kifejezések alapján figyelnek a tárgyakon lévő mintákra, de azokat nem tekintik jeleknek.  

Egyedül a rombusz alakú regölyi hieroglifáról írja a kötet, hogy az a napisten jele (2. ábra). Ez egy lehetséges magyarázat, mert mindegyik tárgy egy világmodell közepével lenne azonosítható (ha kerete lenne), ahol az isten nevének, vagy jelzőjének a szójele szokott szerepelni. A székely írásban a rombusz alakú jel az egyik "k" betű, amit általában "ek"-ként emlegetünk. Sajnos, a rovásbetű akrofóniájának rekonstrukciója egyelőre bizonytalan. Szekeres István a "k" hangalak mögött a koponya, kopf, kobak szavak tövét sejti, mert néhány antropomorf ábrázoláson a fej helyén szerepel (más ábrázolásokon azonban a kebel helyén jelenik meg a rombusz). Simon Péter szerint pedig a latin q és a székely "ek" eredetileg egy fej ábrázolására megy vissza. Mindezek egymást erősítő felismerések. 

A rombusz alakú jel által jelölt szó hangalakját az alábbi gondolatmenettel is megközelíthetjük: A latin és a székely jelsor összevetéséből nyilvánvaló, hogy ez a székely "ek" a latin q-nak felel meg. Ezt erősíti, hogy a lineáris írásokban (például a keltibérben) ez a jelforma szintén a ku hangalakhoz kötődik. Mivel a székely írás elődjéről, a magyar hieroglif írásról tudjuk, hogy szójelei ősvallási jelentőségűek (istenek nevét, vagy jelzőit rögzítették), ezért arra számíthatunk, hogy ez a rombusz alakú hieroglifa egy olyan istennevet rögzít, ami ku-val kezdődik. A hunokkal foglalkozó szakirodalomból (legutóbb Nyitray Szabolcs és Mübaraz Helilov kötetéből) azt is tudjuk, hogy a hunoknak volt egy Khuar nevű istenük. Hogy ez a Khuar napisten volt-e, vagy sem, azt nem tudjuk, csupán feltételezhetjük.




11. ábra. A Budai hegységben fellelt Ehmann-féle hun kincslelet rombusz alakú ligatűrája (középen) nem csak Khuar isten nevét rögzíti, hanem tartalmazza a magas (balra) és a (jobbra) szójelét is, így a mondatjel olvasata: Magasságos Khuar köve, a legfelül olvasható ragyogó szójel valóban arra utal, hogy a Khuar a napisten egyik neve lehetett


(2) A székely írás "t" (Ten) jele most az Y-hoz hasonló, de eredetileg szintén kereszt alakú lehetett, amiképpen a Ten és a Dana szavak is közös gyökből alakulhattak ki.

A kereszt már a kőkorban is istenjelkép volt, aminek több oka és bizonyítéka van.

- A Teremtés helyszínének és a Teremtő lakhelyének gondolt és Édenként az emlékezetben tartott Ararát körüli táj a környező négy tenger miatt kereszt alakú (10. ábra). 

- A Földközi tenger melléki lineáris írásokban a kereszt és az X alakú jelek a "d", vagy a "t" hangot rögzítik, összefüggésben azzal, hogy az "isten" jelentésű szavak (pl. sumér dingir, türk tengri, kínai tien), vagy az istennevek (pl. Tin etruszk főisten) ezekkel a hangokkal kezdődnek. A magyar isten "ős + ten" második szótagja (istenünk eredeti neve) is "t"-vel kezdődik. Erdélyben pedig ma is használják a Dana verjen meg! mondást. Azaz a fenti megfigyelés a magyar istennevek világára is igaz, amiből következően a lineáris írásrendszerek keletkezhettek a magyar ősvallás jelkészletéből.  

- Az indián templomokba belépő konkvisztádorok meglepődve fedezték fel ott az imádat tárgyaként a keresztet.




12. ábra A kínai írásban megtalálható magyarazonos jelek némelyike


Irodalom

Szabó Géza, Horváth Veronika, Barkóczy Péter, Erdélyi Zoltán, Juhász Laura és Gyöngyösi Szilvia: Keleti tárgyak vagy nyugati utánzatok? Újabb eredmények, kérdésfelvetések a Kr. e. 9-7. századi bronztárgyak archaeometallurgiai vizsgálatának tükrében

Horváth Csaba-Barnabás: Finnugor és szkíta eredet - egy és ugyanaz? International Relations Quarterly, ISSN
2062-1973, Vol. 10. No. 3-4. (2019) 9 p. 

Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: Egy elfelejtett nép, a szarmaták A nyíregyházi Jósa András Múzeum és a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének közös kiadványa, Nyíregyháza - Szeged, 2018. 

Dr. Bakay Kornél: Kétezer éve itt élő őslakók utódai a Kárpát-medencében? Új szempontok a jászok őstörténetéhez

Varga Géza: Harmatta János félmondata az urartui hieroglif írásról, Így írtok ti magyar őstörténetet, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2010., 211. oldal.

Varga Géza: Megjegyzések Fehér Bence: "A Kárpát-medence első ókori feliratcsoportjának meghatározásához" c.tanulmányához

Varga Géza: Horváth Csaba a magyarul beszélő szkítákról

Varga Géza: A dákok Istennek szólították az Istent?

Varga Géza: Magyar hieroglif írás

Varga Géza: Elolvasható hun ékszer a "ragyogó, magasságos Khuar köve" mondatjellel

Varga Géza: Elolvasható geoglifák Kazahsztánból, Kínából és Mongóliából

Varga Géza: Tibeti ogur aranyálarc magyar hieroglifákkal

Varga Géza: A székely írás "harmadik k" jele






13. ábra. A szíjelosztók minden jele megtalálható a magyar jelkészletben (a székely rovásírás jelei között)








Amennyiben látni szeretné, milyen az, amikor egy szállásgazda pandémia idején 10 méterről integet, akkor - ha javasolhatom - előbb kattintson a fenti címre, majd nézze meg az alábbi videót is, mert a legvégén valóban integetni fogunk!
Cserépmadár szállás imázsvideó




2020. április 29., szerda

Baktriai korong a "Jóságos Nap" mondattal Kr. e. 2000 tájáról

A Bactria – Margiana Régészeti Komplexum (röviden BMAC), vagy más néven Oxus civilizáció, a Közép-Ázsia bronzkori civilizációinak modern régészeti megnevezése. Kr. e. 2400–1900 között virágzott a mai Afganisztán északi részén, Kelet- Türkmenisztánban, Dél-Üzbegisztánban és Nyugat- Tádzsikisztánban. Középpontjában a felső Amu Darja (az Oxus folyó) található. A népességet íráshasználónak tekintik az Anau-pecsét alapján, de ez a jelen cikkben bemutatott elolvasható korong jeleiből is nyilvánvaló (1. ábra). Sem a nagyközönség, sem a szakemberek számára nem ismert, hogy mindkét tárgy összes jele megtalálható a magyar hieroglif írásban



1/a. ábra. Baktriai korong a Jóságos Nap mondattal Kr. e. 2000 tájáról, a korabeli Nap és hieroglifából alkotott mondatjel




1/b. A szabadkígyósi honfoglalás kori női ruhadísz a fenti baktriai mondat (a Jóságos Nap) megfelelője és örököse, az etnokulturális folyamatosság bizonyítéka





2. ábra. Hettita (újabban luviai) "Nap" hieroglifa (balra) és szkíta szójel a Kr. e. V. századból, a mai Kazahsztán területéről (jobbra), ez a két jel a fenti baktriai mondatjel összetevőivel áll genetikus kapcsolatban



 
2. ábra. Czibor Imre alsópáhoki fazekas mester régi magyar edényről másolt Nap szójele (balra) és a kenderesi református templom régi mennyezetkazettájának hieroglifája



3. ábra. A székely írásba a Nap fenti szójele nem került bele (az megmaradt fazekasjelnek), de sugaras Napot ábrázoló képszerű jelünk van, ez ma a székely "ü" betű (az Üdő hieroglifából alakult ki, amely Utu "Idő" sumer napisten névjelének rokona) (balra), a szójeléből kialakult a székely "j" betű (jobbra)


A fenti jelsorozatok kétségtelen bizonyítékát adják annak, hogy a BMAC kultúra 4000 éves jelkészlete a mai népi hieroglifáinkban és a székely írásban él tovább, vagy ezek egymás rokonai. Az őstörténeti és írástörténeti összefüggésekre utal, hogy a Jóságos Nap jelmontázsnak közeli párhuzama ismert az amerikai Veracruz-kultúrából.


Irodalom






Ne fogadjon el utángyártott, sérült csomagolású, vagy rosszarcú eladó által kínált Cserépmadár szállás és Csinyálóházat! Rovológus által vezetett hiteles őrségi szállás csak nálunk!  



Kétségtelen, hogy elfogult vagyok, mert teljes szívemből szeretem az Őrséget és a szállásunkat, de Ön is így járhat, ha egyszer nálunk nyaral! Hívja most a 06(20)534-2780-as telefonszámot!


2020. április 28., kedd

A dákok Istennek szólították az Istent?

Istvánovits Eszter és Kulcsár Valéria Egy elfelejtett nép, a szarmaták c. kötete 2018-ban jelent meg és (a címre kattintva) a neten is olvasható. Ennek 119. oldalán, a 95. ábraszám alatt jelent meg kép egy (a szövegben Világosnál, az ábraaláírásban Şiriában talált) dák tárolóedény oldalán lévő jelekről (1. ábra), amelyet e cikkben tárgyalok. 

A kötet egy könyvsorozat első eleme, amely hiányt pótol, mert a szerzők egy nagyon rokonszenves, bár felemás célt tűztek maguk elé: a sztyeppe iráni népei (szkíták, szarmaták és társaik) történetének feldolgozását. 

E népeket iráni nyelvűeknek tartják, bár nem azok. "Érthető" az akadémikus szerzők tévedése, hiszen a "tudományos konszenzus" a székely írással összefüggő szakterületen az alapfogalmakkal sincs tisztában. Így aztán díszítésnek véli és semmit sem hasznosít a sztyeppi népek által ránk hagyott több száz, vagy inkább több ezer rövid hieroglifikus nyelvemlékből. Ilyeneket a szarmaták is hagytak ránk, ám ezek elolvashatóságáról Istvánovits Eszter és Kulcsár Valéria szót sem ejtenek. A szerzők álláspontját ezért aligha tekinthetjük végső szónak (1). 

A Kr. e. I. évezredben kialakult dákokat egyesek a thrákok egyik csoportjának tartják (időnként geta néven emlegetik), akik a keletről megjelenő szarmaták szövetségesei. Mások az avarokkal azonosítható daha szkítákat gondolják a dák állam megszervező és meghatározó erejének (egyes feltételezések szerint Erdélyt a Kr. e. VIII. században szkíta, majd a Kr. e. 4. században kelta hatás érte). Emlékeztetek rá, hogy a Kr. e. I. évezredből ránk maradt, Fehér Bence által felsorolt Kárpát-medencei szkíta írásemlékek mindegyike elolvasható magyarul. Decebal neve is érthető magyarul: Dicső Bál.

A dák jelekről a most tárgyalt kötetből az alábbi tájékoztatást kapjuk: 

"A geta/dák–szarmata viszony fontos vonatkozására világított rá C. Beldiman, aki összegyűjtötte a Kr. u. I–II. századból a Románia területén talált „tamga”-szerű jeleket (16 lelőhely 35 szimbóluma). Vizsgálatából kiderült, hogy ezek egy része – kisebb hányaduk – pontusi eredetű tárgyon jelentkezik, a többség azonban az autochton lakosság emlékein (94–95. kép). Mindez igen szoros kapcsolatra utal a szarmaták és a geta-dákok között. A tamgák elterjedése elsősorban a Déli- és Keleti-Kárpátokban koncentrálódik, ÉNy-Erdély területén jelentkezésük csak szórványos. 349 

349 Beldiman 1990. Újabban Şiria / Világos lelőhelyről közöltek egy dák tárolóedényt, melyen 5 tamga látható (95. kép), illetve e jelek párhuzamait gyűjtötték össze a dák területről, kiegészítve ezzel Beldiman gyűjtését (Berzovan–Pădureanu 2010.). Ez utóbbi publikáció szerint Románia területéről tamgákkal telerótt ún. „enciklopédiák” is ismertek, például Ditrău / Ditró lelőhelyről és a Stânișoarei / Esztena-hegységből (Berzovan–Pădureanu 2010. 61.)."

A jelen cikkben tárgyalt jelek tehát autochton (feltehetően dák) tárgyakon jelennek meg, de szarmata hatás tükröződhet bennük és dák területen kerültek elő a párhuzamaik. Tamgáknak tartják őket, azaz - úgy vélhetik - nem szükséges folyamatos, hosszabb szöveg kisilabizálásával mulatnunk az időt. A néprajzosok által összegyűjtött magyar tamgák (birtok- és nemzetségjelek) feldolgozásakor azonban azt tapasztaltam, hogy azok mintegy fele rövid hieroglifikus szöveget rejtő ligatúra. A magyar tamgákhoz hasonlóan a jelen cikkben tárgyalt dák tamga is csak néhány szójelből álló olvasatot tesz lehetővé. A sztyeppi népek szinte mindegyike használta a magyar hieroglif írást rövid ősvallási szövegek rögzítésére. Ezért nincs okunk meglepődni azon, hogy ezek világosi ligatúrák is magyar jelekből állnak és magyar mondatokat rögzítenek.

Az említett 95. számú képen azonnal szembeszökött a nehezen kibogozható jelhalmaz közepén egy jelcsoport, amely az első, csak részben igazolódott értelmezés szerint az ős és a ten hieroglifákból áll és Istennek olvasható (1/a. ábra). A második értelmezés szerint is megtalálható benne az égig érő fát ábrázoló ten hieroglifa, amelyhez két további magyar szójel (az ügy "folyó" és a nagy) társul (1/b. ábra). A két olvasat közül a második tűnik megbízhatónak. 



1/a. ábra. A dák tárolóedény oldalán első megközelítésben - tévesen - kiolvasott Isten ligatúra, a jel felső része a székely "nt/tn" (ten) szójellel azonos, az alsó része pedig az "us" (ős) szójelre emlékeztet, ám ez esetben más megoldás is elképzelhető





1/b. ábra. Egy másik lehetséges felbontása a ligatúrának három jelet eredményez, amelyek jobbról balra a Nagy ten ügy (mai magyarsággal a Nagy, isteni folyó) olvasatot adják - amely mondat szemantikailag szintén elfogadható, mert az égig érő fa az ősvallás szerint a Tejúttal és az Istennel is azonos






1/c. ábra. A dák cserépedény egymás mellett lévő mondatainak olvasata: Nagy ten ügy "Nagyságos isteni folyó" (fent), Ragyogó nagy ügy "Ragyogó nagy folyó" (lent)



1/d. ábra. A szarmata hatásról árulkodó, magyarul elolvasható jeleket hordozó dák edény Világos lelőhelyről



A kötet bevezetője szerint a római császárkor legjelentősebb barbár lakossága a Kárpát-medencében a szarmata volt. A Római Birodalom lehanyatlásával, a hunok hódításával az alföldi szarmaták nem tűntek el. Ez a kérdés ma még alaposabb vizsgálatot kíván - írják a szerzők - valójában keveset tudunk az V. századi, illetve a még későbbi viselt dolgaikról. Az újabb kutatások alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy a szarmatáknak és társaiknak fontos szerepe volt a honfoglaló magyarok hitvilágának, művészetének stb. formálódásában. 

Ellentmondást érzek az iráni-magyar átadásra vonatkozó fenti álláspont és a Makkay Jánostól a kötetben idézettek között. Makkay János ugyanis makacs hagyományőrzésről beszél (2). Ez azonban csak azonos népen belül képzelhető el. Ha más néphez kerül át, akkor nem hagyományőrzésről, hanem kultúraváltásról van szó, ami éppen az ellenkezője. A rovológia tényei azt mutatják, hogy a hieroglifákban "szent vésetekben" rögzült ősvallási hagyomány csak a vérrel együtt változik. Példa erre a ten szavunk hieroglifikus lejegyzése és általában a magyar szójelek használata. 

A jelen cikkben a ten vagy isten jelet tárgyaljuk, de makacs hagyományőrzésnek tekinthető maga a napjainkig használatban maradt székely írás is. Miért nem az iráni népek őrzik ezt a szkíták által is használt írást, ha a szkíták irániak voltak? Nos azért, mert a szkíták iráni nyelvűsége csak a "tudományos konszenzus" téveszméje.

Azt azonban helyeselhetjük, hogy a szerzők a sztyeppi szkítákat, szarmatákat egymás rokonainak, sőt azonosnak tartják. (3) Ugyanis mindezen népek egységesen használták a székely írás elődjét, a magyar hieroglif írást és ezzel magyar szavakat és mondatokat rögzítettek. Ezt az írást a szkíta/szarmata lakosság napjainkig továbbélő utóda, a magyarság őrzi a sajátjaként. Ezért tudjuk mi elolvasni a saját nyelvünkön, ellentétben Európa többi népével.

A szkíták és a szarmaták rokonsága a források és a hagyomány alapján elfogadható, de a nyelvük iráni voltát állító akadémikus álláspontot cáfolják többek között a hieroglifikus írásemlékek is. E hieroglifikus szövegek alapján (amelyek képviselője a jelen cikkben tárgyalt ten hieroglifa) a feje tetejéről a talpára kell állítani a régen hangoztatott akadémikus gondolatot. Nem az iráni népeknek volt fontos szerepe a magyar hitvilág, művészet stb. formálásában. Hanem ez a magyar hitvilág élt évezredek óta kimutathatóan azonos, vagy alig változó formában a Kárpát-medencétől Kínáig terjedő hatalmas térség magyarul beszélő sztyeppi népeinél. S él ma is a magyaroknál.



2. ábra. A gyulai honfoglalás kori bronzjelvényen lévő Isten ligatúra (középen), a ligatúra kenderesi változata egy festett mennyezetkazetta sarkából (balra), valamint a székely írás ten és ős jele (jobbra)




3. ábra. Istvánovits Eszter és Kulcsár Valéria kötetében a dák tárolóedény fényképe és a jelek rajza is megtalálható



A székely ős és a ten hieroglifák megfelelőit, sőt az Isten összetételt is évezredek óta használták a sztyeppi népek (4. ábra). Az újabb rovológiai (magyar írástani) kutatások, a hieroglifikus szövegek alapján azt is tudjuk, hogy e sztyeppi népek (szkíták, hunok, avarok, szabírok, szarmaták, párthusok) jórészt magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszéltek. A genetikai kutatások kimutatták a magyar-szkíta és a magyar-hun rokonságot is. A genetika ugyan semmi biztosat nem tud mondani a nyelvről, mert a gének a nyelvet és az identitást nem rögzítik, ám kellőképpen sűrű mintavétel esetén valamelyest mégis alkalmas a nyelvi-identitásbeli kapcsolat valószínűségének alátámasztására, mert az egymást váltó generációk többnyire a szüleiktől kapják a nyelvüket. Többen felvetették már azt is, hogy a székely népnév a szkíta változata lehet. Ezért a ten szónak a szarmatákkal szövetkező dákok (daha szkíták) jelei között való felbukkanása nem meglepő.



4. ábra. Kr. e. 4000 tájáról származó Amur menti sziklarajz részlete, a fejtetőn az Isten ligatúrával


A dákok nyelvéből nem sok maradt ránk. Néhány névről van szó mindösszesen, amelyek nem képviselik az alapszókincset. Ám az a számomra eddig is nyilvánvaló volt, hogy Decebal neve magyarul Dicső Bál-ként értelmezhető. 

Gábor Vera figyelmeztetett Bíró Lajos álláspontjára (amit ez úton is köszönök), miszerint a dák magyar nyelvű nép volt. Településneveik magyarul érthetőek  a Czuczor-Fogarasi gyökszótár segítségével. Ugyanezek az ős­gyökök jelen voltak a dákok nyelvében is, mert a dákok azon magyar ajkú népekhez tartoztak, akik a Kárpát-medencét évezredeken át belakták. Erről tanúskodnak a településneveik is:

- Sarmisegetuza – Szármiszigetháza, 
- Utidava – Útivár, 
- Arkidava – Ár/o/kivár, körülárkolt védvár, 
- Tamaszidava  tömésből, töltésből épített vár.
- Piroboridava  a pir a tűz gyökszava az ősmagyarban, nagy szóbokra van ma is. Ez értelemben Tüzesborvár, vagy Pirosborvár. 
- Napoca – Nap-oka, dák település a mai Kolozsvár helyén. Ez ma­gyar szó, jelentése napnyílása, napablaka. Ok régie­sen, ma­gyarul: fényáteresztő luk, lyuk. A sátor tetején levő fényáteresztő lyuk neve volt: Ok. Ebből ered az okos (világos el­méjű) szó. De az angol oké is, amelynek egyik jelentése: érthető, világos. Napoka, Nap-oka, magyarul olvasható, ért­hető, románul nem mond semmit.

Azt is figyelembe kell vennünk a jelek értékelésekor, hogy a dák területen már a Kr. e. I. évezredben jelentős szkíta alapokra lehet számítani. Később szarmata hatás érvényesült s szarmata néven gyakran korai hunok jelentek meg Kelet-Európában.




5. ábra. A szarmata bronztükör hátoldalán lévő világmodell magyar jelekből áll (az alsó sorban a szarmata jelek székely írásban meglévő párhuzamai)


Összefoglalás

A sztyeppi népek etnokulturális viszonyainak tisztázásában éppen napjainkban zajlik egy forradalom. A nyelvek tekintetében Istvánovits Eszter és Kulcsár Valéria Egy elfelejtett nép, a szarmaták c. kötete a hagyományos akadémikus álláspontot foglalja össze (amelyben sem a genetika, sem a rovológia nem kap méltó szerepet, ám közli a jelen cikkben tárgyalt ligatúrát). A genetikára alapozott újabb megközelítés példája Horváth Csaba-Barnabás: Finnugor és szkíta eredet - egy és ugyanaz? c. dolgozata (amelyből szintén hiányzik a hieroglifikus nyelvemlékek által nyújtható tanulságok figyelembe vétele). A fenti két megközelítés egyezik abban, hogy a szkíta fajta népeket egymás rokonainak tartja, ám eltér abban, hogy a nyelvüket iráninak, vagy magyarnak gondolja-e. 

A hieroglifikus írásemlékek mindezen szkíta népeket magyar anyanyelvűnek mutatják, azaz Horváth Csaba és a genetika álláspontját támasztják alá. 

Horváth Csaba genetikai alapozású megközelítését a rovológia ki is egészíti egy lényeges szemponttal. Ugyanis eredetileg a hunok, sőt az amerikai indiánok is lényegében ugyanazt a hieroglifikus jelkészletet használták, mint a szkíták (1., 4., 7. és 8. ábra). Ez azt jelenti, hogy a szkíták és a hunok egyaránt (a genetikai eltérésük ellenére is) beszélhettek magyarul, vagy magyarral rokon nyelven és tartozhattak közös identitású népességhez. Azaz vizsgálandó többek között az is, hogy a magyar nyelv (a magyar nyelv rokona vagy őse)  és kultúra (jelhasználat, ősvallás, zene stb.) milyen mértékben és körülmények között jutott át Amerikába. E közös identitású népek őse jóval korábbi időkben keresendő, mint azt a fenti szerzők tették. Az írástani párhuzamok elemzése alapján a közös őshaza lehetett akár 50 000 évvel ezelőtt a Közel-keleten, vagy később Közép-Ázsiában is. A hieroglifikus jelkészletek feltárása és elemzése segítheti ezt a kutatást.


Jegyzet

(1) A kötet 25. oldaláról idézem: "A szkítáról elsőként Johann Kaspar Zeuss (11. kép) 1837-ben, majd 1866-ban megjelent munkájában Karl Müllenhoff (12. kép) mutatta ki, hogy az iráni nyelvek közé tartozik. 25 Noha korábban többen kétségbe vonták e megállapítás helyességét, az ún. szkíta–szarmata–alán nyelv iráni voltát komoly szakember ma már nem kérdőjelezi meg." A 25-ös lábjegyzet szerint: "25 Zeuss 1837. (Makkay 1998. 493. alapján – non vidi), Müllenhoff 1866. Azóta komoly kutatók sora igazolta az állításukat (pl. Szemerényi 1980., Harmatta 1970. stb.)."  

A rövid szövegben kétszer is elsütött komoly jelző is elég ok az állítás kétségbevonására, mert a jelzőosztogatás néha nem eldönti, hanem hiteltelenné teszi az álláspontot. A kutatók komolyságát okozhatja egy szélgörcs is, de ettől még az esetleg prekoncepció-szülte megállapításaik nem lesznek tudományosan megalapozottak.

kötetben tárgyalt ókori népek nyelvéről a hátrahagyott hieroglifikus szövegeik elolvasása nélkül nem lehet véglegeset mondani. Mivel e "komoly" szerzők egyike sem olvasott el a sztyeppi népek hieroglifikus szövegei közül egyet sem, ezen ókori népek nyelvéről alkotott nézeteik ingoványra épültek. 

A magyar nép minden vallás-, divat- és uralomváltás ellenére makacsul megőrizte hímes tojásain és fazekasedényein a évezredekkel korábban megszületett ősvallási szójeleit (amelyeket már a szkíták és szarmaták is használtak). A középkori magyar hivatalokban évszázadokon keresztül használták a latin nyelvet és írást. A nép nyelvét és identitását azonban nem az oklevelek és a kódexek alfabetikus írásemlékei, hanem a hímes tojások és fazekasedények hieroglifái őrizték meg. Hasonló helyzet okozza az akadémikus tudomány tévedését a szkíta népek nyelvét illetően is, mert a szkíták esetében sem a hieroglifikus írásemlékeket veszik figyelembe.

Harmatta János professzor úr nevének említése véglegesen megadta a kegyelemdöfést a szerzők szkíta nyelvről alkotott nézetének. Harmatta professzor úr ugyanis sorozatban olvasta el a nem létező rovásszövegeket, "természetesen" iráni nyelven. Ezért egy időben (Harmatta professzor téves olvasataira hivatkozva) például divat volt a hunokat is iráni nyelvűnek tartani.  

(2)  „Ma az ősrégészek körében már közismert ..., hogy a Kr. e. 1000/500 – Kr. u. 500 közötti nyugati sztyeppe (a gerendavázas–kimmer–szkíta–szauromata–szarmata–alán ethnos soron át követve) éppen arról ismerszik meg, hogy nemhogy gyorsan – tedd ide, tedd oda – rendre átalakulgatott volna, hanem éppenséggel a várhatónál is erőteljesebben, mondhatjuk különösen konokul őrizte hagyományait.” (Makkay 2004. 95.)  A sztyeppi hieroglifikus írásemlékek elemzése alapján igazat adunk Makkay Jánosnak, de olyanképpen, hogy a sztyeppén évezredek óta magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszélő népek őrizték konokul a hagyományaikat, például a magyar hieroglifákkal írt isten szót is.

(3) rthető az a sokakban fölmerült gondolat, hogy a kimmerek és a szkíták nemcsak hogy rokonok, de egy és ugyanazon nép, ahogyan ... a szkíták és a szarmaták is." - írják a szerzők a kötet 28. oldalán. Mivel mindezen népek a magyar hieroglif írást (a székely írás ősét) használták és ezzel az írással magyar szavakat és mondatokat hagytak ránk, okkal feltételezhetjük, vagy inkább állapíthatjuk meg, hogy a magyar nyelvet használták.

A 30. oldalon még pontosabb forrását jelölik meg e rokonnépeknek. "Kezdetben gödörsíros (jamnaja kultúra vagy Pit-grave Culture), majd katakombás (katakombnaja kultúra vagy Catacomb Culture), végül gerendavázas (szrubnaja kultúra vagy Timber Grave Culture) fejlődési fázisokon ment keresztül, és jutott el törés nélkül a Kr. e. VIII–VII. századig a szkítákkal azonosítható régészeti horizontig. Nem kétséges tehát, hogy a kimmer és szkíta nép kialakulásának a színtere itt keresendő. Ez azt jelenti, hogy nem tartható fenn az a sokak által hangoztatott nézet, hogy a szkíták/szarmaták Közép-Ázsiából vándoroltak volna be az európai sztyeppére. A szkíták – és ennek megfelelően utódaik, a szarmaták – őshazája a Fekete-tenger északi partvidékén keresendő."  Ezt a származtatási vonalat az újabb genetikai kutatások is alátámasztják, egyúttal azonban arra is rámutatnak, hogy ez a genetikai vonal a magyarság jellemzője. Tehát a szkítáknak és a vélük azonosított további népeknek nem csak a jelhasználata és a nyelve magyar, hanem a genetikája is. 

Amihez azt tehetjük hozzá, például az Amur menti Isten ligatúra alapján (4. ábra), hogy a magyar etnogenezisből nem lehet kirekeszteni a hunokat sem. A szkíták és a hunok genetikai képlete nem pontosan azonos, de ezt okozhatta a részben eltérő történelmük is. Jeleik és nyelvemlékeik alapján a szkíták és a hunok egyaránt magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszéltek. 





Irodalom

Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: Egy elfelejtett nép, a szarmaták A nyíregyházi Jósa András Múzeum és a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének közös kiadványa, Nyíregyháza - Szeged, 2018. 

Szabó Géza, Horváth Veronika, Barkóczy Péter, Erdélyi Zoltán, Juhász Laura és Gyöngyösi Szilvia: Keleti tárgyak vagy nyugati utánzatok? Újabb eredmények, kérdésfelvetések a Kr. e. 9-7. századi bronztárgyak archaeometallurgiai vizsgálatának tükrében 

Varga Géza: Kr. e. IX-VII. századi kereszt alakú  szíjelosztók magyar szójelei 

Horváth Csaba-Barnabás: Finnugor és szkíta eredet - egy és ugyanaz? International Relations Quarterly, ISSN
2062-1973, Vol. 10. No. 3-4. (2019) 9 p. 

Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?)Erdélyi Múzeum - 58. kötet, 1996. 1-2. füzet

A dákok, Nagy képes világtörténet

Dák nevek meglepően könnyed magyar olvasata (Kolumbán Sándor blogja Bíró Lajos könyve nyomán)

Bíró Lajos: A magyar régmúlt tikai 

Őstörténeti csavar: egyszerre finnugorok és szkíták is a magyarok (24.hu)

Varga Géza: Szarmata régészeti leletek magyar mondatokkal







8. ábra. Acoma agyagedény Isten ligatúrája, genetikai adatok szerint Kr. e. 5000 táján a hunok őseinek egy csoportja ment át Szibériából Amerikába s vált némelyik indián törzs ősévé, a genetikának ezt az eredményét a hieroglifikus írásemlékek alátámasztják



Varga Géza






Ne fogadjon el utángyártott, sérült csomagolású, vagy rosszarcú eladó által kínált Cserépmadár szállás és Csinyálóházat! Rovológus által vezetett hiteles őrségi szállás csak nálunk!  



Kétségtelen, hogy elfogult vagyok, mert teljes szívemből szeretem az Őrséget és a szállásunkat, de Ön is így járhat, ha egyszer nálunk nyaral! Hívja most a 06(20)534-2780-as telefonszámot!