Istvánovits Eszter és Kulcsár Valéria Egy elfelejtett nép, a szarmaták c. kötete 2018-ban jelent meg és (a címre kattintva) a neten is olvasható. Ennek 119. oldalán, a 95. ábraszám alatt jelent meg két kép egy Világosnál fellelt dák tárolóedényről és az annak oldalán lévő jelekről (1. ábra), amelyet e cikkben tárgyalok.
A kötet egy könyvsorozat első eleme, amely hiányt pótol, mert a szerzők egy nagyon rokonszenves, bár felemás célt tűztek maguk elé: a sztyeppe iráni népei (szkíták, szarmaták és társaik) történetének feldolgozását. E népeket iráni nyelvűeknek tartják, bár nem azok. "Érthető" az akadémikus szerzők tévedése, hiszen a "tudományos konszenzus" a székely írással összefüggő szakterületen az alapfogalmakkal sincs tisztában. Így aztán díszítésnek véli és semmit sem hasznosít a sztyeppi népek által ránk hagyott több száz, vagy inkább több ezer rövid hieroglifikus nyelvemlékből. Ilyeneket a szarmaták is hagytak ránk, ám ezek elolvashatóságáról Istvánovits Eszter és Kulcsár Valéria szót sem ejtenek. A szerzők álláspontját ezért aligha tekinthetjük végső szónak (1).
A kötet egy könyvsorozat első eleme, amely hiányt pótol, mert a szerzők egy nagyon rokonszenves, bár felemás célt tűztek maguk elé: a sztyeppe iráni népei (szkíták, szarmaták és társaik) történetének feldolgozását. E népeket iráni nyelvűeknek tartják, bár nem azok. "Érthető" az akadémikus szerzők tévedése, hiszen a "tudományos konszenzus" a székely írással összefüggő szakterületen az alapfogalmakkal sincs tisztában. Így aztán díszítésnek véli és semmit sem hasznosít a sztyeppi népek által ránk hagyott több száz, vagy inkább több ezer rövid hieroglifikus nyelvemlékből. Ilyeneket a szarmaták is hagytak ránk, ám ezek elolvashatóságáról Istvánovits Eszter és Kulcsár Valéria szót sem ejtenek. A szerzők álláspontját ezért aligha tekinthetjük végső szónak (1).
A Kr. e. I. évezredben kialakult dákokat egyesek a thrákok egyik csoportjának tartják (időnként geta néven emlegetik), akik a keletről megjelenő szarmaták szövetségesei. Mások az avarokkal azonosítható daha szkítákat gondolják a dák állam megszervező és meghatározó erejének (egyes feltételezések szerint Erdélyt a Kr. e. VIII. században szkíta, majd a Kr. e. 4. században kelta hatás érte). A Kr. e. I. évezredből ránk maradt, Fehér Bence által felsorolt Kárpát-medencei szkíta írásemlékek mindegyike elolvasható magyarul.
A dák jelekről a most tárgyalt kötetből az alábbi tájékoztatást kapjuk:
"A geta/dák–szarmata viszony fontos vonatkozására világított rá C. Beldiman, aki összegyűjtötte a Kr. u. I–II. századból a Románia területén talált „tamga”-szerű jeleket (16 lelőhely 35 szimbóluma). Vizsgálatából kiderült, hogy ezek egy része – kisebb hányaduk – pontusi eredetű tárgyon jelentkezik, a többség azonban az autochton lakosság emlékein (94–95. kép). Mindez igen szoros kapcsolatra utal a szarmaták és a geta-dákok között. A tamgák elterjedése elsősorban a Déli- és Keleti-Kárpátokban koncentrálódik, ÉNy-Erdély területén jelentkezésük csak szórványos. 349
349 Beldiman 1990. Újabban Şiria / Világos lelőhelyről közöltek egy dák tárolóedényt, melyen 5 tamga látható (95. kép), illetve e jelek párhuzamait gyűjtötték össze a dák területről, kiegészítve ezzel Beldiman gyűjtését (Berzovan–Pădureanu 2010.). Ez utóbbi publikáció szerint Románia területéről tamgákkal telerótt ún. „enciklopédiák” is ismertek, például Ditrău / Ditró lelőhelyről és a Stânișoarei / Esztena-hegységből (Berzovan–Pădureanu 2010. 61.)."
A jelen cikkben tárgyalt jelek tehát autochton (feltehetően dák) tárgyakon jelennek meg, de szarmata hatás tükröződhet bennük és dák területen kerültek elő a párhuzamaik. Tamgáknak tartják őket, azaz nem szükséges folyamatos, hosszabb szöveg kisilabizálásával mulatnunk az időt. A magyar tamgákhoz hasonlóan a jelen cikkben tárgyalt tamga is csak 2-3 szójelből álló olvasatot tesz lehetővé. Némileg meglepő, hogy ezek magyar jelek és magyar szavak.
1/a. ábra. A dák tárolóedény oldalán első megközelítésben - tévesen - kiolvasott Isten ligatúra
, a jel felső része a székely "nt/tn" (ten) szójellel azonos, az alsó része pedig az "us" (ős) szójelre emlékeztet, ám ez esetben a töredezett cserépfelület miatt esetleg más megoldás is elképzelhető
1/b. ábra. Egy másik lehetséges felbontása a ligatúrának három jelet eredményez, amelyek jobbról balra a Nagy ten ügy (mai magyarsággal a Nagy, isteni folyó) olvasatot adják - amely mondat szemantikailag szintén elfogadható, mert az égig érő fa az ősvallás szerint a Tejúttal és az Istennel is azonos
1/c. ábra. A dák cserépedény mondatjele
Lehetséges, hogy az 1/c. ábrán jól kivehető Ten jel alatt nem az ős hieroglifa van (mert az ős szójel érdekében el kell vágni a bal alsó részen egy vonalat s azzal együtt sem lenne szabályos a jel). Valószínűbb, hogy a Ten jel alatt a Nagy ügy hieroglifák találhatók. Ezekkel együtt a Nagy Ten ügy (mai magyarsággal: Nagy isteni folyó, vagy a Nagyságos Ten folyója) mondat olvasható el a dák edényről.
A kötet bevezetője szerint a római császárkor legjelentősebb barbár lakossága a Kárpát-medencében a szarmata volt. A Római Birodalom lehanyatlásával, a hunok hódításával az alföldi szarmaták nem tűntek el. Ez a kérdés ma még alaposabb vizsgálatot kíván - írják a szerzők - valójában keveset tudunk az V. századi, illetve a még későbbi viselt dolgaikról. Az újabb kutatások alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy a szarmatáknak és társaiknak fontos szerepe volt a honfoglaló magyarok hitvilágának, művészetének stb. formálódásában.
Ellentmondást érzek az iráni-magyar átadásra vonatkozó fenti álláspont és a Makkay Jánostól a kötetben idézettek között. Makkay János ugyanis makacs hagyományőrzésről beszél (2). Ez azonban csak azonos népen belül képzelhető el. Ha más néphez kerül át, akkor nem hagyományőrzésről, hanem kultúraváltásról van szó, ami éppen az ellenkezője. A rovológia tényei azt mutatják, hogy a hieroglifákban "szent vésetekben" rögzült ősvallási hagyomány csak a vérrel együtt változik. Példa erre az isten szavunk hieroglifikus lejegyzése (de legalább a ten jel és általában a magyar szójelek használata).
A jelen cikkben a ten vagy isten jelet tárgyaljuk, de ugyanebbe a hagyományos jelkészletbe tartozik a címerünkben szereplő több ezer éves uralmi szimbólum, a kettős kereszt is. S makacs hagyományőrzésnek tekinthető maga a napjainkig használatban maradt székely írás is. Miért nem az iráni népek őrzik ezt a szkíták által is használt írást, ha a szkíták irániak voltak? Nos azért, mert a szkíták iráni nyelvűsége csak a "tudományos konszenzus" téveszméje.
Ellentmondást érzek az iráni-magyar átadásra vonatkozó fenti álláspont és a Makkay Jánostól a kötetben idézettek között. Makkay János ugyanis makacs hagyományőrzésről beszél (2). Ez azonban csak azonos népen belül képzelhető el. Ha más néphez kerül át, akkor nem hagyományőrzésről, hanem kultúraváltásról van szó, ami éppen az ellenkezője. A rovológia tényei azt mutatják, hogy a hieroglifákban "szent vésetekben" rögzült ősvallási hagyomány csak a vérrel együtt változik. Példa erre az isten szavunk hieroglifikus lejegyzése (de legalább a ten jel és általában a magyar szójelek használata).
A jelen cikkben a ten vagy isten jelet tárgyaljuk, de ugyanebbe a hagyományos jelkészletbe tartozik a címerünkben szereplő több ezer éves uralmi szimbólum, a kettős kereszt is. S makacs hagyományőrzésnek tekinthető maga a napjainkig használatban maradt székely írás is. Miért nem az iráni népek őrzik ezt a szkíták által is használt írást, ha a szkíták irániak voltak? Nos azért, mert a szkíták iráni nyelvűsége csak a "tudományos konszenzus" téveszméje.
Azt azonban helyeselhetjük, hogy a szerzők a sztyeppi szkítákat, szarmatákat egymás rokonainak, sőt azonosnak tartják. (3) Ugyanis mindezen népek egységesen használták a székely írás elődjét, a magyar hieroglif írást és ezzel magyar szavakat és mondatokat rögzítettek. Ezt az írást a szkíta/szarmata lakosság napjainkig továbbélő utóda, a magyarság őrzi a sajátjaként. Ezért tudjuk mi elolvasni, ellentétben Európa többi népével.
A szkíták és a szarmaták rokonsága a források és a hagyomány alapján elfogadható, de a nyelvük iráni voltát állító akadémikus álláspontot cáfolják többek között a hieroglifikus írásemlékek is. E hieroglifikus szövegek alapján (amelyek képviselője a jelen cikkben tárgyalt isten ligatúra) a feje tetejéről a talpára kell állítani a régen hangoztatott akadémikus gondolatot. Nem az iráni népeknek volt fontos szerepe a magyar hitvilág, művészet stb. formálásában. Hanem ez a magyar hitvilág élt évezredek óta kimutathatóan azonos, vagy alig változó formában a Kárpát-medencétől Kínáig terjedő hatalmas térség magyarul beszélő sztyeppi népeinél. S él ma is a magyaroknál.
A szkíták és a szarmaták rokonsága a források és a hagyomány alapján elfogadható, de a nyelvük iráni voltát állító akadémikus álláspontot cáfolják többek között a hieroglifikus írásemlékek is. E hieroglifikus szövegek alapján (amelyek képviselője a jelen cikkben tárgyalt isten ligatúra) a feje tetejéről a talpára kell állítani a régen hangoztatott akadémikus gondolatot. Nem az iráni népeknek volt fontos szerepe a magyar hitvilág, művészet stb. formálásában. Hanem ez a magyar hitvilág élt évezredek óta kimutathatóan azonos, vagy alig változó formában a Kárpát-medencétől Kínáig terjedő hatalmas térség magyarul beszélő sztyeppi népeinél. S él ma is a magyaroknál.
2. ábra. A gyulai honfoglalás kori bronzjelvényen lévő Isten ligatúra (középen), a ligatúra kenderesi változata egy festett mennyezetkazetta sarkából (balra), valamint a székely írás ten és ős jele (jobbra)
3. ábra. Istvánovits Eszter és Kulcsár Valéria kötetében a dák tárolóedény fényképe és a jelek rajza is megtalálható
A székely ős és a ten hieroglifák megfelelőit, sőt az Isten összetételt is évezredek óta használták a sztyeppi népek (4. ábra). Az újabb rovológiai (magyar írástani) kutatások, a hieroglifikus szövegek alapján azt is tudjuk, hogy e sztyeppi népek (szkíták, hunok, avarok, szabírok, szarmaták, párthusok) jórészt magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszéltek. A genetikai kutatások kimutatták a magyar-szkíta és a magyar-hun rokonságot is. A genetika ugyan semmi biztosat nem tud mondani a nyelvről, mert a gének a nyelvet és az identitást nem rögzítik, ám kellőképpen sűrű mintavétel esetén valamelyest mégis alkalmas a nyelvi-identitásbeli kapcsolat valószínűségének alátámasztására, mert az egymást váltó generációk többnyire a szüleiktől kapják a nyelvüket. Többen felvetették már azt is, hogy a székely népnév a szkíta változata lehet. Ezért az Isten szónak a szarmatákkal szövetkező dákok (daha szkíták) jelei között való felbukkanása nem meglepő.
4. ábra. Kr. e. 4000 tájáról származó Amur menti sziklarajz részlete, a fejtetőn az Isten ligatúrával
A dákok nyelvéből nem sok maradt ránk. Néhány névről van szó mindösszesen, amelyek nem képviselik az alapszókincset. Ám az a számomra eddig is nyilvánvaló volt, hogy Decebal neve magyarul Dicső Bál-ként értelmezhető.
Gábor Vera figyelmeztetett Bíró Lajos álláspontjára (amit ez úton is köszönök), miszerint a dák magyar nyelvű nép volt. Településneveik magyarul érthetőek a Czuczor-Fogarasi gyökszótár segítségével. Ugyanezek az ősgyökök jelen voltak a dákok nyelvében is, mert a dákok azon magyar ajkú népekhez tartoztak, akik a Kárpát-medencét évezredeken át belakták. Erről tanúskodnak a településneveik is:
- Sarmisegetuza – Szármiszigetháza,
- Utidava – Útivár,
- Arkidava – Ár/o/kivár, körülárkolt védvár,
- Tamaszidava – tömésből, töltésből épített vár.
- Piroboridava – a pir a tűz gyökszava az ősmagyarban, nagy szóbokra van ma is. Ez értelemben Tüzesborvár, vagy Pirosborvár.
- Napoca – Nap-oka, dák település a mai Kolozsvár helyén. Ez magyar szó, jelentése napnyílása, napablaka. Ok régiesen, magyarul: fényáteresztő luk, lyuk. A sátor tetején levő fényáteresztő lyuk neve volt: Ok. Ebből ered az okos (világos elméjű) szó. De az angol oké is, amelynek egyik jelentése: érthető, világos. Napoka, Nap-oka, magyarul olvasható, érthető, románul nem mond semmit.
Azt is figyelembe kell vennünk a jelek értékelésekor, hogy a dák területen már a Kr. e. I. évezredben jelentős szkíta alapokra lehet számítani. Később szarmata hatás érvényesült s szarmata néven gyakran korai hunok jelentek meg Kelet-Európában.
5. ábra. A szarmata bronztükör hátoldalán lévő világmodell magyar jelekből áll (az alsó sorban a szarmata jelek székely írásban meglévő párhuzamai)
Összefoglalás
A sztyeppi népek etnokulturális viszonyainak tisztázásában éppen napjainkban zajlik egy forradalom. A nyelvek tekintetében Istvánovits Eszter és Kulcsár Valéria Egy elfelejtett nép, a szarmaták c. kötete a hagyományos akadémikus álláspontot foglalja össze (amelyben sem a genetika, sem a rovológia nem kap méltó szerepet, ám közli a jelen cikkben tárgyalt ligatúrát). A genetikára alapozott újabb megközelítés példája Horváth Csaba-Barnabás: Finnugor és szkíta eredet - egy és ugyanaz? c. dolgozata (amelyből szintén hiányzik a hieroglifikus nyelvemlékek által nyújtható tanulságok figyelembe vétele). A fenti két megközelítés egyezik abban, hogy a szkíta fajta népeket egymás rokonainak tartja, ám eltér abban, hogy a nyelvüket iráninak, vagy magyarnak gondolja-e.
A hieroglifikus írásemlékek mindezen szkíta népeket magyar anyanyelvűnek mutatják, azaz Horváth Csaba és a genetika álláspontját támasztják alá.
Horváth Csaba genetikai alapozású megközelítését a rovológia ki is egészíti egy lényeges szemponttal. Ugyanis eredetileg a hunok, sőt az amerikai indiánok is lényegében ugyanazt a hieroglifikus jelkészletet használták, mint a szkíták (1., 4., 7. és 8. ábra). Ez azt jelenti, hogy a szkíták és a hunok egyaránt (a genetikai eltérésük ellenére is) beszélhettek magyarul, vagy magyarral rokon nyelven és tartozhattak közös identitású népességhez. Azaz vizsgálandó többek között az is, hogy a magyar nyelv (a magyar nyelv rokona vagy őse) és kultúra (jelhasználat, ősvallás, zene stb.) milyen mértékben és körülmények között jutott át Amerikába. E közös identitású népek őse jóval korábbi időkben keresendő, mint azt a fenti szerzők tették. Az írástani párhuzamok elemzése alapján a közös őshaza lehetett akár 50 000 évvel ezelőtt a Közel-keleten, vagy később Közép-Ázsiában is. A hieroglifikus jelkészletek feltárása és elemzése segítheti ezt a kutatást.
Jegyzet
(1) A kötet 25. oldaláról idézem: "A szkítáról elsőként Johann Kaspar Zeuss (11. kép) 1837-ben, majd 1866-ban megjelent munkájában Karl Müllenhoff (12. kép) mutatta ki, hogy az iráni nyelvek közé tartozik. 25 Noha korábban többen kétségbe vonták e megállapítás helyességét, az ún. szkíta–szarmata–alán nyelv iráni voltát komoly szakember ma már nem kérdőjelezi meg." A 25-ös lábjegyzet szerint: "25 Zeuss 1837. (Makkay 1998. 493. alapján – non vidi), Müllenhoff 1866. Azóta komoly kutatók sora igazolta az állításukat (pl. Szemerényi 1980., Harmatta 1970. stb.)."
A rövid szövegben kétszer is elsütött komoly jelző is elég ok az állítás kétségbevonására, mert a jelzőosztogatás néha nem eldönti, hanem hiteltelenné teszi az álláspontot. A kutatók komolyságát okozhatja egy hasgörcs is, de ettől még az esetleg prekoncepció-szülte megállapításaik nem lesznek tudományosan megalapozottak.
A kötetben tárgyalt ókori népek nyelvéről a hátrahagyott hieroglifikus szövegeik elolvasása nélkül nem lehet véglegeset mondani. Mivel e "komoly" szerzők egyike sem olvasott el a sztyeppi népek hieroglifikus szövegei közül egyet sem, ezen ókori népek nyelvéről alkotott nézeteik ingoványra épültek.
A magyar nép minden vallás-, divat- és uralomváltás ellenére makacsul megőrizte hímes tojásain és fazekasedényein a évezredekkel korábban megszületett ősvallási szójeleit (amelyeket már a szkíták is használtak). A középkori magyar hivatalokban évszázadokon keresztül használták a latin nyelvet és írást. A nép nyelvét és identitását azonban nem az oklevelek és a kódexek alfabetikus írásemlékei, hanem a hímes tojások és fazekasedények hieroglifái őrizték meg. Hasonló helyzet okozza az akadémikus tudomány tévedését a szkíta népek nyelvét illetően is, mert a szkíták esetében sem a hieroglifikus írásemlékeket veszik figyelembe.
Harmatta János professzor úr nevének említése véglegesen megadta a kegyelemdöfést a szerzők szkíta nyelvről alkotott nézetének. Harmatta professzor úr ugyanis sorozatban olvasta el a nem létező rovásszövegeket, "természetesen" iráni nyelven. Ezért egy időben például divat volt a hunokat is iráni nyelvűnek tartani.
(2) „Ma az ősrégészek körében már közismert ..., hogy a Kr. e. 1000/500 – Kr. u. 500 közötti nyugati sztyeppe (a gerendavázas–kimmer–szkíta–szauromata–szarmata–alán ethnos soron át követve) éppen arról ismerszik meg, hogy nemhogy gyorsan – tedd ide, tedd oda – rendre átalakulgatott volna, hanem éppenséggel a várhatónál is erőteljesebben, mondhatjuk különösen konokul őrizte hagyományait.” (Makkay 2004. 95.) A sztyeppi hieroglifikus írásemlékek elemzése alapján igazat adunk Makkay Jánosnak, de olyanképpen, hogy a sztyeppén évezredek óta magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszélő népek őrizték konokul a hagyományaikat, például a magyar hieroglifákkal írt isten szót is.
(3) "Érthető az a sokakban fölmerült gondolat, hogy a kimmerek és a szkíták nemcsak hogy rokonok, de egy és ugyanazon nép, ahogyan ... a szkíták és a szarmaták is." - írják a szerzők a kötet 28. oldalán. Mivel mindezen népek a magyar hieroglif írást (a székely írás ősét) használták és ezzel az írással magyar szavakat és mondatokat hagytak ránk, okkal feltételezhetjük, vagy inkább állapíthatjuk meg, hogy a magyar nyelvet használták.
A 30. oldalon még pontosabb forrását jelölik meg e rokonnépeknek. "Kezdetben gödörsíros (jamnaja kultúra vagy Pit-grave Culture), majd katakombás (katakombnaja kultúra vagy Catacomb Culture), végül gerendavázas (szrubnaja kultúra vagy Timber Grave Culture) fejlődési fázisokon ment keresztül, és jutott el törés nélkül a Kr. e. VIII–VII. századig a szkítákkal azonosítható régészeti horizontig. Nem kétséges tehát, hogy a kimmer és szkíta nép kialakulásának a színtere itt keresendő. Ez azt jelenti, hogy nem tartható fenn az a sokak által hangoztatott nézet, hogy a szkíták/szarmaták Közép-Ázsiából vándoroltak volna be az európai sztyeppére. A szkíták – és ennek megfelelően utódaik, a szarmaták – őshazája a Fekete-tenger északi partvidékén keresendő." Ezt a származtatási vonalat az újabb genetikai kutatások is alátámasztják, egyúttal azonban arra is rámutatnak, hogy ez a genetikai vonal a magyarság jellemzője. Tehát a szkítáknak és a vélük azonosított további népeknek nem csak a jelhasználata és a nyelve magyar, hanem a genetikája is.
Amihez azt tehetjük hozzá, például az Amur menti Isten ligatúra alapján (4. ábra), hogy a magyar etnogenezisből nem lehet kirekeszteni a hunokat sem. A szkíták és a hunok genetikai képlete nem pontosan azonos, de ezt okozhatta a részben eltérő történelmük is. Jeleik és nyelvemlékeik alapján a szkíták és a hunok egyaránt magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszéltek.
(1) A kötet 25. oldaláról idézem: "A szkítáról elsőként Johann Kaspar Zeuss (11. kép) 1837-ben, majd 1866-ban megjelent munkájában Karl Müllenhoff (12. kép) mutatta ki, hogy az iráni nyelvek közé tartozik. 25 Noha korábban többen kétségbe vonták e megállapítás helyességét, az ún. szkíta–szarmata–alán nyelv iráni voltát komoly szakember ma már nem kérdőjelezi meg." A 25-ös lábjegyzet szerint: "25 Zeuss 1837. (Makkay 1998. 493. alapján – non vidi), Müllenhoff 1866. Azóta komoly kutatók sora igazolta az állításukat (pl. Szemerényi 1980., Harmatta 1970. stb.)."
A rövid szövegben kétszer is elsütött komoly jelző is elég ok az állítás kétségbevonására, mert a jelzőosztogatás néha nem eldönti, hanem hiteltelenné teszi az álláspontot. A kutatók komolyságát okozhatja egy hasgörcs is, de ettől még az esetleg prekoncepció-szülte megállapításaik nem lesznek tudományosan megalapozottak.
A kötetben tárgyalt ókori népek nyelvéről a hátrahagyott hieroglifikus szövegeik elolvasása nélkül nem lehet véglegeset mondani. Mivel e "komoly" szerzők egyike sem olvasott el a sztyeppi népek hieroglifikus szövegei közül egyet sem, ezen ókori népek nyelvéről alkotott nézeteik ingoványra épültek.
A magyar nép minden vallás-, divat- és uralomváltás ellenére makacsul megőrizte hímes tojásain és fazekasedényein a évezredekkel korábban megszületett ősvallási szójeleit (amelyeket már a szkíták is használtak). A középkori magyar hivatalokban évszázadokon keresztül használták a latin nyelvet és írást. A nép nyelvét és identitását azonban nem az oklevelek és a kódexek alfabetikus írásemlékei, hanem a hímes tojások és fazekasedények hieroglifái őrizték meg. Hasonló helyzet okozza az akadémikus tudomány tévedését a szkíta népek nyelvét illetően is, mert a szkíták esetében sem a hieroglifikus írásemlékeket veszik figyelembe.
Harmatta János professzor úr nevének említése véglegesen megadta a kegyelemdöfést a szerzők szkíta nyelvről alkotott nézetének. Harmatta professzor úr ugyanis sorozatban olvasta el a nem létező rovásszövegeket, "természetesen" iráni nyelven. Ezért egy időben például divat volt a hunokat is iráni nyelvűnek tartani.
(2) „Ma az ősrégészek körében már közismert ..., hogy a Kr. e. 1000/500 – Kr. u. 500 közötti nyugati sztyeppe (a gerendavázas–kimmer–szkíta–szauromata–szarmata–alán ethnos soron át követve) éppen arról ismerszik meg, hogy nemhogy gyorsan – tedd ide, tedd oda – rendre átalakulgatott volna, hanem éppenséggel a várhatónál is erőteljesebben, mondhatjuk különösen konokul őrizte hagyományait.” (Makkay 2004. 95.) A sztyeppi hieroglifikus írásemlékek elemzése alapján igazat adunk Makkay Jánosnak, de olyanképpen, hogy a sztyeppén évezredek óta magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszélő népek őrizték konokul a hagyományaikat, például a magyar hieroglifákkal írt isten szót is.
(3) "Érthető az a sokakban fölmerült gondolat, hogy a kimmerek és a szkíták nemcsak hogy rokonok, de egy és ugyanazon nép, ahogyan ... a szkíták és a szarmaták is." - írják a szerzők a kötet 28. oldalán. Mivel mindezen népek a magyar hieroglif írást (a székely írás ősét) használták és ezzel az írással magyar szavakat és mondatokat hagytak ránk, okkal feltételezhetjük, vagy inkább állapíthatjuk meg, hogy a magyar nyelvet használták.
A 30. oldalon még pontosabb forrását jelölik meg e rokonnépeknek. "Kezdetben gödörsíros (jamnaja kultúra vagy Pit-grave Culture), majd katakombás (katakombnaja kultúra vagy Catacomb Culture), végül gerendavázas (szrubnaja kultúra vagy Timber Grave Culture) fejlődési fázisokon ment keresztül, és jutott el törés nélkül a Kr. e. VIII–VII. századig a szkítákkal azonosítható régészeti horizontig. Nem kétséges tehát, hogy a kimmer és szkíta nép kialakulásának a színtere itt keresendő. Ez azt jelenti, hogy nem tartható fenn az a sokak által hangoztatott nézet, hogy a szkíták/szarmaták Közép-Ázsiából vándoroltak volna be az európai sztyeppére. A szkíták – és ennek megfelelően utódaik, a szarmaták – őshazája a Fekete-tenger északi partvidékén keresendő." Ezt a származtatási vonalat az újabb genetikai kutatások is alátámasztják, egyúttal azonban arra is rámutatnak, hogy ez a genetikai vonal a magyarság jellemzője. Tehát a szkítáknak és a vélük azonosított további népeknek nem csak a jelhasználata és a nyelve magyar, hanem a genetikája is.
Amihez azt tehetjük hozzá, például az Amur menti Isten ligatúra alapján (4. ábra), hogy a magyar etnogenezisből nem lehet kirekeszteni a hunokat sem. A szkíták és a hunok genetikai képlete nem pontosan azonos, de ezt okozhatta a részben eltérő történelmük is. Jeleik és nyelvemlékeik alapján a szkíták és a hunok egyaránt magyarul, vagy magyarral rokon nyelven beszéltek.
Irodalom
Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: Egy elfelejtett nép, a szarmaták , A nyíregyházi Jósa András Múzeum és a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének közös kiadványa, Nyíregyháza - Szeged, 2018.
Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: Egy elfelejtett nép, a szarmaták , A nyíregyházi Jósa András Múzeum és a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének közös kiadványa, Nyíregyháza - Szeged, 2018.
Szabó Géza, Horváth Veronika, Barkóczy Péter, Erdélyi Zoltán, Juhász Laura és Gyöngyösi Szilvia: Keleti tárgyak vagy nyugati utánzatok? Újabb eredmények, kérdésfelvetések a Kr. e. 9-7. századi bronztárgyak archaeometallurgiai vizsgálatának tükrében
Varga Géza: Kr. e. IX-VII. századi kereszt alakú szíjelosztók magyar szójelei
Horváth Csaba-Barnabás: Finnugor és szkíta eredet - egy és ugyanaz? International Relations Quarterly, ISSN
2062-1973, Vol. 10. No. 3-4. (2019) 9 p.
Horváth Csaba-Barnabás: Finnugor és szkíta eredet - egy és ugyanaz? International Relations Quarterly, ISSN
2062-1973, Vol. 10. No. 3-4. (2019) 9 p.
Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?), Erdélyi Múzeum - 58. kötet, 1996. 1-2. füzet
A dákok, Nagy képes világtörténet
Dák nevek meglepően könnyed magyar olvasata (Kolumbán Sándor blogja Bíró Lajos könyve nyomán)
Bíró Lajos: A magyar régmúlt tikai
Őstörténeti csavar: egyszerre finnugorok és szkíták is a magyarok (24.hu)
Varga Géza: Magyar hieroglif írás
Varga Géza: Gyulai honfoglalás kori bronzjelvény a "Nagy Isten" mondattal
Varga Géza: A szarmaták szkíta-hun-magyar etnokulturális kapcsolatrendszere írástörténeti nézőpontból
Varga Géza: Megjegyzések Fehér Bence: "A Kárpát-medence első ókori feliratcsoportjának meghatározásához" c. tanulmányához
Varga Géza: A szarmata jogar csúcsdísze egy kőből rakott hieroglifikus égbolt-modell
Varga Géza: Lyukó istent idéző jelváltozatok Külső Mongóliától Zamárdiig és Nyugat-Európáig
Varga Géza: Acoma agyagdoboz a "Magas kövön ragyogó Dana isten" mondattal
Varga Géza: Szarmata tartalom
Varga Géza: Szkíta tartalom
Varga Géza: Hun és avar tartalom
Varga Géza: Szarmata régészeti leletek magyar mondatokkal
8. ábra. Acoma agyagedény Isten ligatúrája, genetikai adatok szerint Kr. e. 5000 táján a hunok őseinek egy csoportja ment át Szibériából Amerikába s vált némelyik indián törzs ősévé, a genetikának ezt az eredményét a hieroglifikus írásemlékek alátámasztják
Varga Géza
Ne fogadjon el utángyártott, sérült csomagolású, vagy rosszarcú eladó által kínált Cserépmadár szállás és Csinyálóházat! Rovológus által vezetett hiteles őrségi szállás csak nálunk!
Kétségtelen, hogy elfogult vagyok, mert teljes szívemből szeretem az Őrséget és a szállásunkat, de Ön is így járhat, ha egyszer nálunk nyaral! Hívja most a 06(20)534-2780-as telefonszámot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése