2026. október 13., kedd

Őrségi világfa Él isten nevét rögzítő ágakkal

Az archaikus díszítéssel ellátott őrségi cserépedényeken lévő jelkincs több évezredre visszamenő ligatúrákat őriz. A jelen cikkben is egy olyan Él szár (mai magyarsággal Él úr) olvasatú ligatúrát van szerencsém bemutatni (1. ábra), aminek a 7-8 ezer éves Halaf kultúrában vannak párhuzamai (2 - 4. ábra). Ez a példa beleillik abba a képbe, amit a magyar népi, uralmi és vallási jelhasználat alapján a Magyar hieroglif írás c. kötetben korábban már megállapíthattunk. Ez a jelkészlet a kőkori ősvallás szolgálatában állt és különös szerencse, hogy napjainkig megmaradt a rengeteg változás, meg az utókor nemtörődömsége, a rovológiai kutatással és tájékoztatással szemben időként megmutatkozó tudatos üldözés (1) ellenére.  




1. ábra. Őrségi bugyiga (vizeskorsó) Nagy Zoltán 2021-es dolgozata nyomán (fotógrafika), az ábra jobb oldalán fentről lefele a székely írás "g" (ég) jele, alatta az "l" (Él, élő) rovásjel két változata, legalul pedig egy magyarszombatfai tányérról való szár "növényi szár, úr" hieroglifa (képszerű, ágakkal is rendelkező előzménye a székely írás "sz" betűjének)



Az 1. ábrán látható őrségi bugyigán az életfa (égig érő fa, világfa) szójelekből álló sajátos (Halaf párhuzammal rendelkező) ábrázolása látható. A ligatúra szerkezete az "eget tartó fa" ábrázolási konvenció egyfajta megvalósítása, a székely írás "g" (ég) jelének megfelelője, ami indokolja az égig érő fa elnevezés használatát. A fa törzse megegyezik a szokásos, képszerű szár szójellel, amit egy magyarszombatfai tényérról is ismerünk. A fa ágai megfelelnek a székely írás "l" (Él, élő) jelének, e jel kétféle előfordulásának, ami indokolja az életfa elnevezés használatát is. 



2. ábra. Halaf cserépdarab az esőt hozó, "élő fát" ábrázoló ligatúrával, az ábra jobb szélén fentről lefele egy magyarszombatfai tányér szár "növényi szár, úr" jele, valamint a székely írás szabír ős és "l" (Él, élő) jele





3. ábra. Halaf, vagy későbbi mezopotámiai pecsétnyomó az égbolt és az onnan érkező víz (eső) ábrázolásával (fent), a székely írás "l" betűjének (lent), a magyar hieroglif írás élő szójelének és az Árpád-sávoknak az előképével, a trocaderopontcom honlapjáról





4. ábra. A Halaf kultúra ligatúrája egy British Muzeumban őrzött cserépdarabról (fent), alatta a székely írás "n" (nagy) és Él jele, az olvasat: Nagy Él


E magyarszombatfai bugyigán lévő ligatúra ismét egy olyan írásemlék, amelyik a magyar jelkincsnek a déli magaskultúrákhoz való szerves kötődéséről árulkodik. A rovológiai téren nem is létező akadémikus "tudomány" álláspontját legutóbb úgy fogalmazta meg Róna-Tas András, hogy a magyar őstörténet csak az általa megadott földrajzi szélesség és hosszúság között kutatható a tudományosság igényével. Ez a megalapozatlan intése napjainkig akadályozza a jeltörténeti kutatást. Nyilván ennek köszönhető, hogy a tanítványa, Sándor Klára és annak társai Benkő Elek és Vásáry István nevével fémjelzett MTA rováskorpusz nem mert foglalkozni sem az őrségi rajzos sindük szójeleivel, sem a déli magaskultúrákhoz kötődő jeltörténeti kapcsolatainkkal.  Az akadémikus rovológia legismertebb képviselőinek vagy 30 éve az a véleménye a székely írás eredetéről, hogy "nem tudjuk", hogy adathiány miatt erről nem tudnak nyilatkozni. Miközben - mint azt az 1. ábrán is láthatjuk, van adat, csak arról szakmai hozzáértés és bátorság hiányában nem mernek semmit sem mondani. 


Jegyzet

(1) A veleméri polgármester 2026-ban kitiltott az Önkormányzat által a település kultúrájának és gazdasági kínálatának bemutatására a javaslatomra létrehozott Velemér világa hírek mindenkinek fb csoportból azzal az indoklással, hogy képes voltam napi két posztot is közzétenni. Mivel szinte minden bejegyzésemben rovológiai tanulságokkal szolgálok, a kitiltás gyökerei a betelepültek népi jelhasználattal kapcsolatos ellenérzéseire engednek következtetni. Néhány évtizeddel ezelőtt e jelek még a halandók és az égiek közötti kapcsolatttartást (vihar idején a tetők megmaradását) szolgáló szent jelek voltak. Ma meg már bátorságra van szükség a megemlítésükhöz is. A téma magától értetődő korlátozással jár együtt az őrségi értelmiség meghatározó köreiben. Az őrségi jelhasználat alábecsülésére utaló sajnálatos jelenség példatára nem szorítkozik a fent említett egyetlen esetre. Összefügg azzal, hogy az Őrség eredeti lakossága a II. világháborút követő ballib üldözéssel összehangban a töredékére csökkent. Az elárvult ingatlanokat idegenek vásárolták fel és a mai lakosság viselkedését esetenként az idegenszívűek, vagy az általuk irányított  érdeklődéshiány és megvetés határozza meg. Az őrségi hagyományok közül a kulturális életet irányító világnézetnek megfelelően a tökös-mákos rétes támogatandónak számít, míg az őrségi jelkincs a fazekasok hagyományos jelhasználatából is kiszorulóban van.

Ma már a lakosság meghatározó fele a bebírókból tevődik össze. Ilyen bevándorló vagyok én is, de fontosnak gondolom a jelkincs védelmét, megismerését és az Őrség érdekében történő mai hasznosítását. 

E téren figyelemre méltó munkát végzett Koós Károly 1944-ben és Nagy Zoltán az elmúlt évtizedekben. Pillanatnyilag is a veleméri sindük ábrázolásainak jelentését elemzi Bulcsú László, a Néprajzi Múzeum munkatársa a veleméri Sindümúzeumból átadott 9 műtárgy, dolgozatok és fotódokumentáció alapján. 

Ám a fentiek ellenére a fazekasjelek úgy tűnnek el a szemünk elől, hogy az akadémikus írástudomány részéről az írástörténeti szempontokra is figyelő alapos felmérésük nem történt meg. Ebből a kimunkálatlanságból több dolog is következik. Egyrészt az olyan megoldást nélkülöző vita, mint amilyen Pócs Éva cikke nyomán a világfáról bontakozott ki. Másrészt az olyan rovológiai meglepetések, mint amit az 1. ábrán látható ligatúra déli kapcsolatai jelentenek. 


Irodalom 

Bulcsu László (2025): Veleméri sindük A hónap műtárgya, Néprajzi Múzeum, július 

Kós Károly: A züricvölgyi gerencsérség, Dunántúli Szemle, 1944. (A tanulmány vége a Vasi Szemle, 1986. 3. számában, a 376–421. oldalon jelent meg.) 

Nagy Zoltán: Őrségi fazekasság, Bkl Kiadó, 2010.

Nagy Zoltán: Kézművesek a falvak magányában, céhek, kézműves mesterek a szentgotthárdi, csákányi, körmendi uradalom falvaiban a XVII–XIX. században, I. rész (vasiszemle.hu)

Nagy Zoltán: Az őrségi fazekasság két arca. A pártosfalvi összeírástól a Magyarszombatfai Fazekas Háziipari Szövetkezetig (1895–1950), Vasi Szemle, 2021. 2. szám 

Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest 

Varga Géza (2018): Veleméri rajzos sindük



Varga Géza (2026): Halaf jelhasználat
dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)