2024. szeptember 13., péntek

Tomka Gábor által közölt XVI. századi ónodi kályhacsempe az Úristen zsendülő ragyogó magas köve mondattal

Tomka Gábor (1) az academia.edu-n megjelent közleményeiben mutatja be az ónodi vár területén az 1985-1991 között Révész László (2) által vezetett feltárás során napvilágra került kályhacsempe-leletanyagot. Több csempén is felfedezhetők magyarul elolvasható hieroglifikus írásemlékek, ám a szerző ezek felett átlép. A jelen cikkben ismertetem az egyik ónodi kályhacsempe hieroglifáit (ősvallási kötődésű szójeleit) és azok olvasatát (1. ábra). (3) 



1. ábra. XVI. századi ónodi kályhacsempe Tomka Gábor nyomán, piros vonallal kiemeltem az elolvasott "eget tartó fa" ábrázolási konvenció jeleit


Tanulságok a világfa vita számára

Az ónodi kályhacsempe mondatjele képes megválaszolni az akadémikus tudomány berkeiben mostanában a világfával kapcsolatban felmerült, ám érdemi válasz nélkül maradt kérdést. Ez a meddőnek bizonyult vita Pócs Éva dolgozata kapcsán robbant ki, amelyben kétségbe vonta a honfoglalás kori világfa képzet létét, vagy létezésének bizonyíthatóságát. Miközben a múzeumok polcain százszámra porosodnak honfoglalás kori világfa ábrázolások, amelyeket azonban a "szakma" nem ismer fel, mert azok nem természethűek, hanem jelszerűek. A jeleinkkel (az ősvallás hieroglifikus jelkészletével) azonban a "tudományos konszenzus" nem foglalkozott érdemének megfelelően, amiből következően nem is ért hozzá. (4)

Az ónodi világfa jól illusztrálja a helyzetet. 

Ez ugyan nem honfoglalás kori, hanem későbbi világfa, ám - a fát alkotó jelkészlet, meg a jelszerkezet párhuzamai és mondanivalója miatt - kétségtelen, hogy az eredeti ősvallási hagyományt képviseli. Például a karosi honfoglalás kori tarsolylemeznek is, meg az ónodi kályhacsempének is a Tejút (a világfa) hasadékában karácsonykor kelő, újjászülető napisten felidézése a központi mondanivalója. Ezért alkalmas az ónodi kályhacsempe jelmontázsa a jelszerű honfoglalás kori világfák létezésének, elolvashatóságának és értelmezhetőségének belátására is.



A kályhacsempe jelei és jelszerkezete

A jelen cikkben tárgyalandó kályhacsempén egy felülnézeti világmodell látható (1. ábra). A felülnézeti világmodellek szokása szerint belül az Isten, a sarkokban pedig a magasba vezető út valamilyen jele látható. E követelménynek a középen lévő szár "növényi szár, úr" szójel, valamint a sarkokban látható, a világoszlop hegyekből rakott lépcsőit ábrázoló magas és kő hieroglifák megfelelnek. 

A kályhacsempe hieroglifái egyeztethetők a székely írás, illetve az annak előzményét jelentő magyar hieroglif írás jeleivel (2. ábra). Ez utóbbi írásrendszer leírását a Magyar hieroglif írás c. kötetben adtam közre 2017-ben. 

A fát alkotó szimmetrikus szöveg olvasatát középről kell kezdeni. Lentről felfele pirossal kiemelve a szár ős ten zsenge ragyogó magas kő hieroglifák következnek egymás után, amelyek mai magyarsággal az Úristen zsendülő "újjászülető, feltámadó" magas köve mondatot rögzítik.

A kályhacsempén a szójelekből összerakott mondatjel és a világfa azonosítását lehetővé tevő körülmény, hogy a fát alkotó jelek mindegyike a Tejúttal azonos világfát ábrázolja. 

- A jelmontázs azt a karácsonykor bekövetkező pillanatot idézi, amikor a Tejút hasadékában kel a Nap. 

- A jelekből akotott képszerkezet egy "eget tartó fa" ábrázolási konvenció. 

- A szár "növényi szár, úr" szójel az Istennel azonosított Tejút ábrázolása. A hettita (luviai, anatóliai) hieroglif írásban és a legkorábbi sumér jelek között is egy függőleges egyenes a "fa" szójele. Ez egy peleolitikumra visszamenő etnokulturális egység maradéka lehet, amelynek nyelvi viszonyai indokolják Götz László és Simo Parpola nyelvészeti felismeréseit. 

- Az ős hieroglifa képi tartalma is a Tejút hasadékában kelő napisten ábrázolása.

- A ten "Isten, élet" hieroglifa az égig érő fa ábrázolása. A Berze Nagy János által ismertetett szibériai mítoszok szerint a fa ágai az égbolt súlya alatt lehajlanak.

- A zsendül hieroglifa (a kínai írás sen "fiatal növény, hajtás" jelének magyar megfelelője) az évente feltámadó, a világfával azonosított Isten jelképe. 




2. ábra. A kályhacsempe hieroglifáinak és a székely írás jeleinek egyeztetése



Párhuzamok

A párhuzamok közül a leginkább szembetűnő a jelformák és az ábrázolási konvenciók (felülnézeti világmodell, eget tartó fa, magas kő) egyezése, amelyeket a fenti fejezetben már felsoroltam. Van ezeken felül még egy kiemelt jelentőségű ligatúra, amely segít az időfolyamatban való elhelyezésben, pontosabban az időfolyam végtelenségének felismerésében. Ez pedig a zsen ten "zsendülő, feltámadó isten" összetétel. A zsen és a ten hieroglifa a 2. ábra táblázatának legalsó sorában látható. A ligatúra legalább 6500 éves előzményre megy vissza és ma is előfordul magyar hímes tojásokon, sztyeppi textileken. Néhány régészeti párhuzamát a Hatezerötszáz éves zsendülő isten ligatúra egy kirgiz leány ruháján c. cikkben soroltam fel. Ez is nyilvánvalóvá teszi, hogy a ónodi kályhacsempén megtalált jelhasználat, meg a véle szorosan összefüggő ősvallás és állameszme egy végső soron kőkori eredetű sztyeppi etnokulturális hagyomány maradéka. Ez a jelrendszer és ősvallási alapozású világnézet hosszú évezredek óta folyamatosan meghatározta a sztyeppét az Őrségtől Koreáig.

Ezért nincs okunk arra, hogy elhatároljuk egymástól a honfoglalás kori világfákat és ezt a XVI. századi ónodi világfa ábrázolást, mert ezek ugyanannak az ősvallási jelrendszernek az emlékei. 



Jegyzetek

(1) Tomka Gábor résztvevője volt annak a Rezi Kató Gábor vezette muzeológus munkacsoportnak, amelyiknek valamelyik tagja barbár módon lereszelte a letéti szerződéssel a Magyar Nemzeti Múzeum gondjaira bízott budapesti késő középkori jelvény jeleket hordozó felületét. A jelvényt a múzeum főigazgatója által aláírt letéti szerződés még hun cikáda fibulának határozta meg (azóta kiderült, hogy későbbi). Amikor a jelvényt leadtam a Magyar Nemzeti Múzeumnak, akkor még az került az átvételi elismervényre, hogy azon rovásjelek vannak. Mivel a lelet rovásjeleit magyarul el lehet olvasni, kezdetben néhány finnugrászban felmerülhetett (felrémlett) a lehetősége, hogy ez az írásemlék igazolja a hunok magyarságát. Ezt nem gondolhatták szalonképesnek. A barbár reszelést követően Tomka Gábor írt egy dolgozatot, amelyben azt állította, hogy a jelvény 3. ábrán látható részén egy "rontott latin M" van.  Ezért nem számítok arra, hogy Tomka Gábor felismeri az ónodi kályhacsempe jeleit.
   


3. ábra. A budapesti késő középkori jelvény azon jelsorozata, amelyet Tomka Gábor "rontott latin M"-ként értékelt


(2) Révész László volt az, aki a karosi honfoglalás kori temetők leleteit annak idején kiásta és régész szemmel értékelte. Az akkori leírása szerint e karosi sírokban a honfoglaló magyarok vezetői nyugszanak. Amikor azonban Neparáczki Endre és Török Tibor kimutatták a csontok kapcsolatát a szibériai hun területekkel, Révész László megváltoztatta a véleményét. Az új álláspontja szerint csak a honfoglalás kedvéért mindenhonnan összetoborzott zsoldosok csontjait elemezték a genetikusok. 

Időközben elolvastam a karosi tarsolylemez, a rakamazi turulos korong, a hun kötődésű lomovátovói kultúra, valamint a Felső Tisza-vidéki honfoglalók által ellenőrzött Szalacson fellelt gyűrűn lévő magyar nyelvemlékeket is. Ezek a magyar olvasatok azt bizonyítják, hogy a karosi elhunytak magyarul beszéltek, vagy magyar nyelvű kultúra meghatározó befolyása alatt álltak. Bár ezeket az olvasatokat közzétettem, azok semmilyen hatással nem voltak Révész László álláspontjára. Ezért Révész Lászlótól sem számítok arra, hogy az általa az ónodi várban kiásott kályhacsempék magyar szójeleit megértse és leírja. 

A Nemzeti Régészeti Intézettől kapott elutasító levél is arra utal, hogy a régészek rovológiai tudás és érdeklődés hiányában egy emberként határolódnak el a kiásott leleteken lévő magyar nyelvemlékek leírásától és az ehhez szükséges szakismeretre nem is kívánnak szert tenni. 



4. ábra. A karosi tarsolylemez képszerkezetének központi eleme az égig érő fa hasadékában karácsonykor kelő Isten felidézése, az ábra bal szélén a székely írás ős hieroglifája, a jobb szélén pedig a ten "isten, élet" hieroglifa


(3) Az ónodi hieroglifikus jelmontázs egy "eget tartó fa" ábrázolási konvenció, amely a társaival együtt képes lenne megoldani az akadémikus tudományon belül zajló világfa vitát. Ha azt a "szakma" valóban meg akarná oldani és nem dermedne az elismerten lelepleződött Zsirai Miklós és társai által elhintett dilettánsgyalázásba. Amelynek egyetlen valódi célja a finnugrista téveszmerendszert illető kritika tudományos igényű tárgyalás nélküli elhárítása. A rovológiai kutatás helyett folytatott dilettánsgyalázás eredménye az, hogy a Pócs Éva által felvetett kérdésre az akadémikus tudomány képtelen megadni a megfelelő választ, nem tudja felmutatni a világfát ábrázoló elolvasható mondatjeleinket.

(4) A magyar írástörténetet nem ismerő "szakma" rovológiai kudarcsorozatát illusztrálja a közelmúltban rendezett félsikerű kiállítások sora, amelyhez hamarosan csatlakozhat a kínai-magyar közös szervezéssel készülő hun kiállítás is. Nem ígér sokkal jobb eredményt a Hoppál Mihály vezetésével a Magyarságkutató Intézetben készülő és régen várt Magyar Mitológia jelekkel foglalkozó fejezete sem (ha lesz ilyen fejezete). Ugyanis minden vallás három részből áll: elméletből, szertartásból és jelekből. A magyar ősvallás jelkészlete a magyar hieroglif írás volt, amit ez az ónodi kályhacsempe is alátámaszt. Ha e többszáz hieroglifikus nyelvemlék elolvasásával alátámasztott rovológiai tényt a Magyar Mitológia nem veszi észre, akkor arra ötszáz év múlva sem lehet pozitív értékelést adni.

 

Irodalom 



Török Tibor: A honfoglalók genetikai származása, 1. rész, 2018 (előadás) 

Simo Parpola: Etymological Dictionary of the Sumerian Language, Winona Lake, Indiana: The Neo-Assyrian Text Corpus Project, 2016. Pp. xliv + 426; xxviii + 436. 

Simo Parpola: Sumerian: A Uralic Language (I), in L. Kogan et al. (eds.), Language in the Ancient Near East. Proceedings of the 53 e Rencontre Assyriologique Internationale, Vol. I, Pt. 2 (Babel und Bibel 4/2, Winona Lake, Indiana): 181–210.

Götz László: Az elő-ázsiai ősnyelv felé – Az európai nyelvtudomány és történelemszemlélet kritikája; szerzői kiadás, Altötting, 1981

Götz László: Kettős mértékkel – A magyar őstörténet-kutatás módszereiről és eredményeiről; szerzői kiadás, Altötting, 1981, Népszava, Bp., 1982

Götz László: Boncold csak, nyelvész – A finnugor nyelvtudomány módszerei és eredményei; szerzői kiadás, Bécs, 1982

Götz László: A szumér kérdés – Régészeti, etnogenetikai, nyelvfejlődési és kutatástörténeti elemzés; szerzői kiadás, Bécs, 1984

Götz László: Az urali-finnugor nyelvek genetikus nyelvcsaládi elméletének ellentmondásairól; Püski, Bp., 1994. 

Götz László: Keleten kél a Nap – Kultúránk a történelmi ősidőkből I–II.; Püski, Bp., 1994 (az öt kötet egyben)

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017. 



Varga Géza: Lomovátovói csat a "Nagyságos úr" mondattal

dátum: Nincsenek megjegyzések:

2024. szeptember 12., csütörtök

Alba Longa etruszk urnájának magyarul elolvasható hieroglifikus mondatai

Merike Jooseph hívta fel a figyelmemet az 1. ábrán látható etruszk temetkezési urnára (1). Ezúton is köszönöm! Az urna tele van a magyar hieroglif írás jeleivel írt rövid mondatokkal (2. ábra), amelyeket azonnal el tudtam olvasni (2). A jelen cikkben ezek olvasatát adom közre.  


1. ábra. Az Alba Longa-i halotti urna (Vatikán Múzeum), balra az urna hieroglifikus mondatai, lentről felfele: Lyukó sar ten/Tin/Tinia (mai magyarsággal: Lyukó úr az isten), svasztika (az Éden négy szent folyójának felidézése négy darab jó "folyó" hieroglifával), Ég ügy "égi folyó",  Dana sar ég sar "Dana úr az ég ura"




2. ábra. Az urnát borító hieroglifák egy része (az olvasatukat alább mutatom be)





3. ábra. Az urna kiemelt, központi helyen lévő mondata: Lyukó sar ten/Tin/Tinia





4. ábra. A jó "folyó" hieroglifákból összeállított svasztika az Éden egy forrásból négyfelé induló szent folyóit ábrázolja 





5. ábra. Az urna Ég ügy "égi folyó" mondatjele az Istennel azonosnak gondolt Tejútra utal





6/a. ábra. Az urna világmodelljének képszerkezete egy Föld hieroglifa, amelynek negyedei elolvashatóak




6/b. Az urna legvalószínűbb nézetének olvasata Dana sar ég sar (mai magyarsággal: Dana úr az ég ura




6/c. ábra. Az urna egy másik, szintén lehetséges nézetének olvasata: Bél az ég ura 




Párhuzamok

Az etruszk urna jelhasználatának párhuzamai keletre, egy végső soron kőkori és nagy területeken elterjedt kultúrára mutatnak (3). Lehetséges, hogy az etruszkok származásának két magyarázata (az anatóliai és a kárpát-medencei eredeztetés) lényegét tekintve ugyanannak az őskultúrának a két irányból történő érkezéséről tanúskodik.  

A lyuk jel közepén fizikai lyuk" ábrázolási konvenció. A 3. ábrán látható lyuk hieroglifa a tető szellőzőnyílását jelzi. Ennek közepébe egy fizikai lyukat mélyített az urna alkotója. A "lyuk jel közepén fizikai lyuk" ábrázolási konvenció magyar etnikumjelző, mert ez a körbe zárt pont alakú jel csak a magyar hieroglif írásban jelent lyukat, vagy Lyukót (Lucát). 



7. ábra. A Szergej Botalov kötetében 2009-ben közölt kazahsztáni ogur-szabír jelvény (e cikk szerzőjének fotógrafikája) azonosítja egymással a lyuk/Lyukó jelet, a fizikai lyukat és a Napot



8. ábra. A hun lyuk/Lyukó hieroglifa (Noin Ula) közepén lévő fizikai lyuk azt valószínűsíti, hogy ez a jel a hunoknál nem a Nap, hanem a lyuk/Lyukó szójele volt (vagyis a hunok magyarul beszéltek), az ábra két oldalán a székely írás "ly" betűjének két változata látható, a tojást tojó madarak a lyuk életet adó szerepét illusztrálják


Az Orion csillagkép további ábrázolásai. Sólyom Ferenc ajánlotta a figyelmembe egy bolgár szerző cikkét, aki egy bolgár tamgát vetett össze az etruszk urna központi jelével. 

Erről a jelről Nimród tamga néven legkorábban 1991-ben, az Ómagyar Kultúra füzetsorozatában írtam s később ezt több hasonló cikk követte. Ezekben megemlítettem a jel Bolse Anyikovo-i ezüsttálon lévő obi-ugor (vagy inkább szabír?) és egy 1200 körüli magyar ezüstdénáron lévő változatát is. Azóta kiásták Zalaváron is ezt a jelet, ahol Bakay Kornél szerint XI. századi maradványokat datálnak vissza a karoling korba. Hampel József is közölt már egy középkorinak feltételezett, a zágrábi múzeumban őrzött bori gyűrűt hasonló jellel. Azaz nem bolgár, hanem nemzetközileg elterjedt, ám a sztyeppi rokonnépekre jellemző jelről van szó. A különféle jelváltozatok még szélesebb körben el vannak terjedve. Ez a Nimród tamga három különálló jelből áll, azaz nem azonosítható pontosan az etruszk ten/Tin/Tinia jellel, amelyik egyetlen összefüggő vonal. Ennek ellenére nem zárható ki, hogy ez az etruszk jel is összefügg az Orion csillagkép (az isten égi megjelenésének) ábrázolásával. Az Orion csillagképet ugyanis több sztyeppi nép, de még a sumér is az istenükkel azonosította. 

Jankovics Marcell ismertetett egy lapp mítoszt, amiben az Orion csillagképpel azonosított atya és a két fia egy előlük menekülő csillagszarvasra vadászik. Sokat mond, hogy a közép-amerikai indiánok is vadásznak tartják az Oriont. Ez a monda azonos a csodaszarvas mondával, amelynek főszereplője Nimród és a két fia: Hunor és Magor. Vagyis az eurázsiai és amerikai mítoszok főhőse a krónikáinkban már csak Nimród néven emlegetett fiúisten. Megerősíti ezt a sumér-etruszk-magyar-bolgár közös istenképzetet az is, hogy az említett bolgár cikkben bemutatott egyik ábrázolás középső jele pontosan megegyezik a magyar hieroglif írás ten jelével (9. ábra). Úgy tűnik, hogy e jelben megpróbálták grafikailag összehozni a fát ábrázoló ten jelet az Oriont ábrázoló Nimród tamgával, lévén az Isten egyszerre azonos az égig érő fával és az Orion csillagképpel is. 



9. ábra. A Sudikovo (Cserna Gora, Bulgária) lelőhelyről előkerült bolgár tamgaváltozat középső jele azonos a magyar hieroglif írás ten "isten, élet" jelével



Jegyzetek

(1) Etruszk kunyhó alakú urna, i.e. 900-850. Ez az urna egykor egy 16 év körüli egyén, valószínűleg egy fiatal nő hamvasztott maradványait tartalmazta, akit rituálisan és szimbolikusan egy „házban” helyeztek el, hogy felidézze személyi lényét és a társadalmi csoporton belüli pozícióját, amelyhez tartozott. A kunyhó tetejét sűrű faragott geometrikus kialakítás díszíti (szvasztika, meanderek és szögletes motívumok).

Ezek az urnatípusok jellemzőek voltak az etruszk-latium vaskor korai fázisaira (I.e. kilencedik-nyolcadik század). Általában olyan tárgykészlet kísérte őket, amelyek közé tartozhatnak edények, miniatürizált fegyverek és díszek, amelyeket egy akkor eltemetett nagy vázába helyeztek. Ugyanakkor modellt is képvisel ezeknek az ősi lakásoknak a valódi építészetének megismerésére, mely egy fa oszlopokból álló szerkezetből épült, vattle- és dörzsfalú.

Az urna egy igen jelentős latiumi nekropoliszból származik, amely a mitikus Alba Longa, a latin kultúra hegemóniai központja és bölcsője és Róma anyavárosa az ősi hagyomány szerint. (Vatikáni Múzeumok)

Hozzátehetem, hogy Róma első királyai etruszkok voltak és a latinok sok mindent az etruszkoktól vettek át. Például a latin anyaistennő neve Juno, ami az etruszk Uni átvétele. Ez viszont a magyar Enéh testvére (vö. anyag, ünő!). Ezért az sem meglepő, ha az etruszk főisten, Tin/Tinia neve meg a magyar isten szó második szótagjával azonosítható. Az etruszk isteni triász harmadik tagja, a fiúisten pedig, akit Hercle (Heraklész) néven ismernek, a károknál a Magor nevet viseli, aki ősapánkként szerepel a magyar krónikákban. Ebből is az következik, hogy az etruszkok és a magyarok eredete valamiképpen közös gyökerekből indult. Ez a közös őshaza és őstörténet azonban okoz néhány meglepetést. 

Mario Alinei szerint a magyar nyelv legközelebbi rokona az etruszk, amit ez az urnaszöveg alá is támaszt. Otto von Sadovszky ugyanezt mondja a penut indiánok nyelvéről s az amerikai indiánok népi jelrendszerével írt szövegek ezt megerősítik (9. ábra). A két nyelvész álláspontja nem mond ellent egymásnak, csak a nyelvtörténeti, őstörténeti és írástörténeti kép pontosítását jelenti. A kis területű és lakosságú őshazák helyett a Bibliában említett, a nyelvek összezavarodása előtti ősnyelv és őskultúra viszonyait kell tisztázni. Ezt az újabb képet a legjobb nyelvészeti, régészeti, népzenei és genetikai eredmények már fel is vázolták. A döntő érvvel, a több ezer éves nyelvemlékek sorával, pillanatnyilag csak  a rovológia tud szolgálni.  


10. ábra. A hopi tál tulipán alakú Óg úr isten vagy Ogur isten mondatjele (az ábra két oldalán), középen pedig, fentről lefele az írásemlék Isten (ős ten) és Óg úr ligatúráit alkotó ős, ten, Óg és sar (úr) szójelei (a székely írás "us", "nt/tn", "o/ó" és "s" jeleinek párhuzamai), amelyek a hopi edényen az ogur isten mondatot alkotják


(2) Az urna magyar hieroglif írása nem azonos sem a latin, sem a görög, sem a későbbi etruszk írással. Az 53 év kutatómunkával felfedezett és a Magyar hieroglif írás c. kötetben közreadott ősi írásrendszer már a kőkorban el volt terjedve a Pireneusoktól Amerikáig és az akkor még egységesebb ősvallás céljait szolgálta. Szójeleinek szűkössége és a korlátozott célok miatt csupán néhány ősvallási kötődésű képszerű jelmondat leírására volt képes. A jelen cikkben tárgyalt etruszk urna ennek az ősvallási jelhasználatnak a tökéletes illusztrációja. E szójelkészletet napjainkig használják a magyar hímes tojásokon, hímzéseken, fazekasedényeken. Egy hieroglifikus mondat megtalálható az államcímerben, de akad hasonló a korai templomainkban is. Talán 4-6 ezer éve ebből a hieroglif írásból keletkezett a máig ismert székely írás, amelyet jobbára már alfabetikus rendszerben használnak.



11. ábra. Rézkori ten "isten, élet" szójel Szombathelyről (Szabó Géza nyomán)


(3) Juhász Zoltán írja: "Az iteratív rangkorrelációs algoritmus összesen 19 korreláló zenei-genetikai szövetséget tárt fel. Egy-egy ilyen szövetégben a zenei és genetikai típusok súlyvektorai hasonlóak, így a csoport jól jellemezhető ezen súlyvektorok átlagával: egy 50 elemű vektorral, melynek elemei a megfelelő kultúra/népesség átlagos súlyát mutatják a szövetséghez tartozó típusok súlyvektoraiban. Dolgozatunkban a 19-ből azt a 4 szövetséget mutatjuk be, amelyeket a magyar népzene őstörténete szempontjából a legfontosabbnak tartunk.
Első példánkban egy Belső-Ázsia területén és az amerikai indiánoknál legerősebb szövetség földrajzi megoszlását látjuk (1. számú szövetség). A csökkenő súlyvektor értékek jól mutatják a szövetség tagjainak együttes terjedését Kelet-Európa és a Kárpát-medence felé. A szövetséget alkotó genetikai és zenei típusok éppen a Kárpát-medencéig mutathatók ki egyre csökkenő súllyal, de Nyugat-Európában a súlyuk már elenyésző. A genetikai összetevők – az A, C és D haplocsoportok – kimagasló súlya a szibériai és Belső-ázsiai népekben (mongol, burját, jakut, jukagir stb.), ideértve a neolit és bronzkori temetők népességeit is: Serovo, Baraba1 (Kr.e. 8000, 4000–1800), Altai bronzkor, Baraba2 (Kr.e.1800–1000), Qin, Xiongnu (röv: SER, BB1, ABA, BB2, QIN, XIO, 0.33átfedés0.43), kétségtelenné teszi, hogy a szövetség zenei tagjainak forrásvidéke is Belső-Ázsia.
Az A, C és D haplocsoportok az amerikai indiánoknál még a fentieknél is meghatározóbbak (NAW, NAC, NAS, 0.5átfedés0.75); ez lehet a magyarázata a meglepően szoros rokonságnak Belső-Ázsia bizonyos népzenéi, a magyar és az indián népzenék között. A zenei elemzés kimutatta, hogy a szóban forgó zenei típusok jellemzően valamely félhang nélküli pentaton skálán mozgó, oktávnyi, vagy még nagyobb hangterjedelmű, ereszkedő, gyakran szabályos kvintváltó dallamtípusok. A magyar népzenében ezek fontosságára már Kodály és Szabolcsi is rámutatott, ősiségüket Volga-Káma vidéki mari és csuvas párhuzamokkal igazolva. Most látjuk, hogy ezek a típusok a Volga-Káma vidékre is és hozzánk is a belső-ázsiai forrásvidékről kerülhettek a népvándorlás különböző hullámaival, olyan népességek révén, melyekben a „szibériai” A, C és D haplocsoportok jelentős súlyt képviseltek. Fontos megjegyezni, hogy a Kárpát-medencében jelen ismereteink szerint a korai avarságban képviselték a legnagyobb súlyt az A, C és D haplocsoportok, így nem zárhatjuk ki, hogy a szövetség mondott zenei típusai – melyek a magyar népzenében kb. 20% súlyt képviselnek – már az avarok megjelenése óta jelen vannak."
A Szabó Zoltán által népzenénk forrásvidékeként megjelölt neolit és bronzkori Belső Ázsiába azonban a paleolit időszakban délről érkeztek az etnokulturális hatások, közte a magyar hieroglif írás használata is.   

A sokat ekézett Horváth István álláspontját így idézi a most megbukott Zsirai Miklós: "látnoki hévvel hitte és hirdette, hogy a magyarság a világ legrégebbi népe, a magyar nyelv a világ legősibb nyelve, s az idegen nyelvekben: a héberben, a görögben, a latinban vagy akár a finnben is hemzsegnek a magyarból való tulajdonnevek és közszók." 

A Horváth István álláspontját igazoló tényeket Zsirai is észrevehette volna, ha célja nem a közönség félrevezetése. A magyarból az idegen nyelvekbe került közszókat a meglepően konzervatív vallásos szókészletben lehet leginkább kimutatni. Erről a Közszavak és istennevek cím alatt számoltam be. 

Egyébként az a vita, hogy melyik a világ legrégibb nemzete, már az ókorban eldőlt. Plinius közölte, hogy az egyiptomiak és a szkíták versenyét a szkíták nyerték. A szkítákat pedig az őseink között üdvözölhetjük a genetikai eredmények és a szkíta hieroglifikus nyelvemlékek alapján is. 

Horváth István nézetét alátámasztani látszik az utóbbi 40 000 évből fennmaradt kb. 2-300 elolvasott hieroglifikus nyelvemlékünk. E rövid, magyarul megszólaló szövegek a Bibliában említett, nyelvek összezavarodása előtti ősnyelv emlékei. 

Hasonlót olvashatunk Bakay Kornél művében is: „A magyar nyelv az ősnyelvek közé tartozik, amely - feltehetően - már az afrikai elvándorlás korában elkülönült a többi nyelvtől, hordozói tehát már a felsőpaleolitikum idején eljuthattak mind a Kárpát-medence, mind a Fekete-tenger feletti sztyepp és erdős sztyepp, valamint Közép- és Belső-Ázsia területére”. (Bakay K.  Őstörténetünk régészeti forrásai III. Bp. 2005). „Nem arról van szó természetesen, hogy tagadnánk a magyar, a finn, az észt, a lív, a lapp, a mordvin, a cseremisz, zürjén, a vogul vagy az osztyák nyelvvel való – nem túl mély – rokonságot, hanem arról, hogy ez a rokonság nem úgy alakult ki, ahogyan a finnugristák ellentmondást nem tűrően kinyilatkoztatják, vagyis úgy, hogy egykor régen (az V-IV. évezredben) volt egy közös őshaza valahol a tajgás-tundrás Szibériában vagy az Urál mentén, volt egy közös ősnép, egy közös alapnyelvvel, amely mindössze 600 alapszóból állt volna, amely ősnépből egyszer csak – valami csoda folytán – az előmagyarok kiváltak volna és dél felé fordulva megkezdték volna több évezredes vándorlásukat. Miközben az ősi halász- vadász-gyűjtögető életmódot felváltotta náluk az állattartás. Meg kell mondanunk ez a torz feltevés már a XX. század első harmadától eluralkodott, sőt nem hagyta érintetlenül még a nagy Hóman Bálintot sem. A valós helyzet azonban más volt: egy nagy lélekszámú, magyar nyelvet beszélő nép hatott a szomszédos kis népcsoportokra, amelyek átvették a nyelvet, illetve annak bizonyos elemeit (karavánnyelv vagy közlekedő nyelv, úgynevezett lingua franca)” (Bakay Kornél: A kihirdetett magyar őstörténet alkonya. Előadás a Magyar Kultúra Alapítvány székházában megtartott Klebelsberg-napokon, 2003.)

„A népek sohasem költöztek el hazájukból kedvtelésből vagy kalandvágyból, nem hagyták el könnyedén őseik temetőit és földjét. A magyarok sem tettek így soha. Ma már a régészet kétségbevonhatatlan tényekkel igazolta, hogy sem a szkítáknak nevezett népek 2700 évvel ezelőtt, sem a hunok, sem az avarok, sem pedig a magyarok nem bolyongtak a végtelen füves rónákon, állataikat terelgetve, sátoros szekerek kíséretében, mint a kóbor cigányok, hanem váraik, városaik, falvaik, hatalmas állandó temetőik, a maguk korában rendkívül fejlett hadseregük volt s az Altájtól a Bécsi-medencéig egységes kultúrát és erős hatalmi övezetet alkottak. S ennek a nagy keleti kultúrának volt szerves része a magyarság!” (Bakay/2003.)

A különböző tudományterületek egy irányba mutató eredményei miatt a finnugristák lépésről lépésre visszavonulnak és egyre inkább átadják a terepet kezdettől létező kritikusaiknak. Így igazolódnak Horváth István nézetei. 



Irodalom

Juhász Zoltán: Zenei őstípusok és a magyar népzene őstörténete (naputonline.hu)

Kásler Miklós és társai: Az Árpád-dinasztia filogenetikai eredetének meghatározása Harmadik Béla Y kromoszóma szekvenálása alapján, European Journal of Human Genetics, 2020. július 7. 

Szabó Géza: Korai írásemlékek és régészeti–történeti hátterük a Kárpát-medencében, Magyarságkutató Intézet Kiadványai 7., 2019.

IYI – Хилядолетната история на най-българския знак по нашите земи – от Неолита до ден-днешен (prarodinata.blog.bg)

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.






dátum: Nincsenek megjegyzések:

2024. szeptember 9., hétfő

Arzhan 2 újabb írásemléke

Barbara Armbruster és Caspar Meyer tanulmánya az Arzhan 2 lelőhelyen előkerült korai szkíta aranyleleteket mutatja be. Ez a terep a Tuva Köztársaságban, Dél-Szibériában van, leletei a Kr. e. VII. század vége – VI. század eleje közötti időszakra datálhatók. A paziriki szkíta kultúrához tartozik. Egy orosz-német csapat ásta ki a sírt. 2001-ben ezek az ásatások egy ép fejedelmi sírt (5. sír) tártak fel, amelyben textíliák, vas, bronz és fa tárgyak mellett a szibériai kora szkíta korszak aranytermékeinek a mai napig legjelentősebb gyűjteménye került elő. A fejedelmi sír összesen kb. 9300 leletet tartalmazott. A fából készült érintetlen kamra egy férfi és nő maradványait rejtette, mintegy 5600 aranytárgy társaságában. 


1. ábra. Az Arzhan 2 (5. sír) hieroglifikus  Ragyogó ügy sar (mai magyarsággal Ragyogó folyó úr) és a Nagyon nagy jó (mai magyarsággal Nagyon nagy folyó) mondatok, az ábra jobb szélén, lentről felfele a székely írás "j" (jó "folyó"), "n" (nagy), "s" (sar "sarok, úr"), "ü" (ügy "folyó") és "r" (ragyogó) jelei láthatók 



A régészek - a magyar íráskultúra szokásos levegőnek nézése miatt - nem szokták észrevenni a magyar hieroglif írással írt rövid szövegeket. Pedig ezek a jelek ott vannak aranyba formálva, vagy kőbe és csontba vésve és nélkülözhetetlenek a feltárt maradványok alapos leírásához. A több ezer tárgy, amit a sírból kiástak, több tucat, vagy inkább több száz nyelvemléket őrizhet a szkíta korból. Ezért a jelen cikksorozatban egymás után adom közre a számomra hozzáférhető szkíta írásemlékek olvasatát. Ezt a sort most egy újabb jelmontázs elolvasásával egészítem ki (1. ábra). 

A fentebb látható írásemlék két, aranyból készült írásmutatvány egymásra erősítésével keletkezett. 

- Az alapot képező aranyrács szövege megegyezik egy korábban már elolvasott másik leletével, amelyről Paziriki kultúra Arzhan 2 szkíta övveretének hieroglifikus Ragyogó folyó úr mondata cím alatt adtam számot. Az olvasata: Ragyogó ügy sar (mai magyarsággal Ragyogó folyó úr). 

- Az erre rátett kisebb aranydarab a szimmetrikus Nagyon nagy jó (mai magyarsággal: Nagyon nagy folyó) mondatot rögzíti (2. ábra). 

Mivel a szkíta korban a magyar ügy és jó szó egyaránt több jelentésű volt és "folyó"-t is jelentett, a mai olvasat megfogalmazása többesélyes. Talán nem tévedek nagyot, ha a mai olvasatot Ragyogó folyó úr a nagyon nagy jó alakban fogalmazom meg.   

A rövid szkíta szövegek elolvasására az ősvallási kötődésű szójeleket alkalmazó magyar hieroglif írás ad lehetőséget. Ezt az írásrendszert 2017-ben írtam le a Magyar hieroglif írás c. kötetben. E hieroglif írást a magyar nyelv vallásos jelmondatainak rögzítésére találtak ki még a kőkorban. A sajátos megoldásokat alkalmazó írásrendszert használták a szkíták, a szarmaták, a hunok, az avarok és a honfoglaló magyarok is az ősvallás jelrendszereként. Idővel ebből alakult ki a napjainkig élő székely írás.


2. ábra. Az Arzhan 2 (5. sír) hieroglifikus és szimmetrikus Nagyon nagy jó (mai magyarsággal Nagyon nagy folyó) mondata 



A hieroglifikus szövegek általában - összhangban ezen írásrendszer rendeltetésével - az ősvallás központi fogalmát, az Istennel azonos világoszlopot (Tejútat) idézik fel képszerű jelmontázsokkal. A most tárgyal szkíta írásemlék esetében is erről van szó. 

A ragyogó jelző szinte állandóan megjelenik a Tejúttal azonos Istent bemutató hieroglifikus (ősvallási kötődésű képszerű szójeleket alkalmazó) jelmontázsokban. 

A Tejutat hol hegyként, hol folyóként, hol faként rajzolják elénk ezek a képszerű szövegek. A hegyet ábrázoló sar "sarok, úr" jelet, a víz hullámzását idéző ügy "folyó" és az égig csapó hullámtarajt ábrázoló jó "folyó" hieroglifát is megtaláljuk az összetett hieroglifikus mondatjelben. 

A jelen cikk írása közben folyik a kínai-magyar közös szervezésű hun kiállítás előkészítése. A szervezők tudományát és céljait fogja jellemezni a jelen cikkben is érintett írástörténeti-őstörténeti folyamat megértése és hasznosítása, vagy annak elmaradása. A hunok ugyanis ugyanezt a szkíta eredetű magyar hieroglif írást használták és hagyták ránk a leleteiken. A hun kiállításon elkerülhetetlenül ki lesznek állítva magyarul elolvasható (elolvasott) hieroglifikus hun nyelvemlékek.

- Amennyiben a rendezők ezek olvasatát is közlik a hun kiállítás látogatóival, akkor azzal borítékolhatóan magukra vonják a "szakma" politikailag meghatározó vonulatának ellenérzéseit. 

- Amennyiben olvasat nélkül teszik közszemlére e hun tárgyakat és a szokásos "a hun nyelvet nem ismerjük, de biztosan mongolul, vagy törökül beszéltek" szöveggel etetik a nagyérdeműt, akkor a kiállítás rovológiai téren nem a tudomány csúcsteljesítményét fogja képviselni. 

A hun kiállítás (a megelőző, félsikerű kiállításokhoz hasonlóan) a rendezők, meg a főnökeik hozzáértését, a nyílt tudomány elveinek való megfelelésük fokát, a tudománypolitikai elképzeléseiket és Magyarország félgyarmati függését fogja illusztrálni. 

A jelenleg is zajló világfa vita csődje előrevetíti, hogy ez a "tudományos konszenzus" a kérdés egyszerűen eldönthető érdeméhez hozzá sem fog szólni. Amint százszámra vannak szójelekkel elolvasható honfoglalás kori világfa-ábrázolások és hieroglifikus hun szövegek is, amelyek felismeréséhez és az elolvasásukhoz egyformán nem értenek, ugyanúgy nem sikerül nekik a szkíta hieroglifikus szövegek elolvasása sem. Ez a társaság nem tanul az éppen most lebukott Zsirai Miklós példáján sem. Pótcselekvésekkel múlatja magát, nyakig merülve a  dilettánsgyalázásba, ami megakadályozza őket az érdemi munkában és a feladatuk ellátásában.


Irodalom

Barbara Armbruster és Caspar Meyer: Arany tárgyak a korai szkíta hercegi sírból, Arzhan 2, Tuva – Esztétika, funkció és Technológia, in: Eurázsia helyzete az ókorban: Nomád anyagi kultúra az ie I. évezredben, Különlenyomat, (mdpi.com/journal/arts), ISBN 978-3-7258-1933-1 (Hbk) ISBN 978-3-7258-1934-8 (PDF), Basel, Peking, Wuhan, Barcelona, Belgrád, Újvidék, Kolozsvár, Manchester, 2024., doi.org/10.3390/books978-3-7258-1934-8 

Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.

Varga Géza: Elolvasható kőkori írásemlékek

Varga Géza: Szkíta tartalom


Varga Géza: Szarmata tartalom

Varga Géza: Hun és avar tartalom

Varga Géza: Honfoglaló tartalom




dátum: Nincsenek megjegyzések:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)