Minisztériumi levél a budapesti hun(?) jelvény tárgyában

Kaptam egy levelet Fekete Péter kultúráért felelős államtitkártól. Sajnos, a levél tartalmával nem érthetek egyet s hogy miért nem, azt alább kénytelen vagyok közreadni. Azért kell a nyilvánossághoz fordulnom, mert hosszú évek alatt sem sikerült elérnem, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum becsületesen és szakszerűen teljesítse a letéti szerződésünkben foglaltakat és hogy a múzeumban végrehajtott - esetleg bűncselekménynek minősíthető? - leletpusztítás előtti állapot legalább dokumentálva legyen egy tudományos folyóiratban. 

1. ábra. A Magyar Nemzeti Múzeumban végrehajtott barbár lereszelés előtt a muzeológusok által készített fénykép a hun(?) jelvényről, amely nem jelent meg sehol, ezért az akadémikus "tudomány" számára nem létezik

A budapesti hun(?) jelvény története

A letéti szerződéssel egy általam vásárolt régészeti korú tárgyat adtam át a múzeumnak, amelyet előzőleg öt régész nyilvánított hun, vagy hun kori tárgynak (4. ábra). A lelet azért érdekes, mert a rajta lévő rovásjelek a magyar északi sarok szöveget rögzítik. Ha ez a lelet valóban hun kori, ahogyan azt Erdélyi István, Bakay Kornél,  Vékony Gábor, Vaday Andrea és Bálint Csanád állította volt, akkor ez a kis tárgy halomra dönt néhányat a száz éven át hangoztatott finnugrista blöffök közül. Például bebizonyosodna, hogy a finnugrista állítással szemben a hunok azonosak a magyarokkal és a székely írás is hun eredetű. 

Ennek felismerése okozhatta(?), hogy Vékony Gábor  régész megakadályozta e lelet bekerülését az Ómagyar Kultúra Rovásszakosztálya által összeállított rováskorpuszba. Cáfolta volna a székely írás honfoglalás kori (ótürk és glagolita jelekből való) keletkezéséről alkotott téveszméjét? Az Országos Széchenyi Könyvtár sem volt hajlandó bemutatni az általuk rendezett nyelvemlék-kiállításon az ahhoz felajánlott leletet, arra hivatkozva, hogy a megrendelő MTA nem kíván rovásszövegeket szerepeltetni a kiállításon. 

A hun-magyar azonosságról folytatott vita éppen mostanában élénkült fel a sajtóban, ám a múzeumok polcain százszámra heverő (többnyire hieroglifikus) rövid hun szövegeket hozzáértés és akarat hiányában egyik fél sem hajlandó felhasználni, vagy létezőnek tekinteni. Nos, a budapesti hun(?) jelvény története bevilágít ebbe az elképesztő helyzetbe. A gubanc az előző átkosban rögzült és az egyetemeinken ma is divatozó magyar- és tudományellenes őstörténeti, nyelvészeti és írástani oktatásból fakadó kontraszelekció eredménye. 

Az volt a célom a múzeummal kötött letéti szerződéssel, hogy ez a hun kori(?) magyar szöveg egy tudományos folyóiratban is közre legyen adva. Előzőleg ismételten közöltem ugyan, de egy kívülálló könyveihez (2. ábra) a "szakma" valamilyen titkos belső utasítás miatt(?) nem hajolhat le. Bár az akadémikus tudománynak nem ilyen elvtelen módon kellene működnie, az elmaradt rendszerváltás miatt ez a "tudós" világ még nem kívánságműsor. Tetszettünk volna forradalmat csinálni?

2. ábra. A budapesti hun(?) jelvényt bemutató, angolul és magyarul is megjelent köteteim címlapja, A székely rovásírás eredete c. magyar változat itt olvasható

A tervem azonban bevált, bár eközben maga a lelet kis híján megsemmisült. A sikert az jelenti, hogy amikor a múzeum első ízben kiállította ezt a tárgyat a népvándorlás korát(!) bemutató kiállításán, akkor az Erdélyi István régész és Ráduly János rovásszakértő által kiadott rováskorpusz is a legkorábbi (hun kori) rovásszövegként adta közre. (Erdélyi István – Ráduly János: A Kárpát-medencerovásfeliratos emlékei a Kr. u. 17. századig. Budapest, Masszi Kiadó, 2010.) Az előszót jegyző Hosszú Gábor szerint ez egy "teljességre törekvő és hiteles katalógus". 

3. ábra. Erdélyi István és Ráduly János rováskorpusza, amelyben hun kori rovásemlékként mutatják be a budapesti hun jelvényt

E bátor közléssel elvileg a "szakma" számára is létezővé vált e fontos írásemlék. Ha a hun korral foglalkozó Erdélyi István régész már megemlítette, akkor a nyelvészek, régészek és történészek is létező rovásemléknek tekinthetik és nagyobb presztízsveszteség nélkül foglalkozhatnak vele (mint azt Dienes Istvánnak a halomi rovásemléket bejelentő cikkéből is tudjuk, a rovásírással való foglalkozás e körben "a komolyabb öregedés jele"). 

A közlés után elkezdődhetne a vita a rajta lévő szövegről s annak eredményeképpen megtalálhatja helyét a magyar kultúra emlékei között, sőt talán nyelvemlékként is figyelembe veszik majd valamikor.

4. ábra. A csömöri (balra) és a kistokaji (középen) hun cikáda fibulát, valamint a budapesti hun(?) jelvényt (jobbra) könnyű összetéveszteni

A Magyar Nemzeti Múzeumban azonban felmérhették ama veszélyt, amit ez az írásemlék a finnugrista téveszmék számára jelent, ezért(?) gondosan lereszelték a tárgy jeleket hordozó felületét. Az így bizonytalanná tett rovásjeleket előbb a szakértőnek felkért Tomka Péter győri régész, majd a fia, Tomka Gábor főigazgató-helyettes is letagadta róla. Mindketten említés nélkül hagyták a jól azonosítható rovásjeleket, mintha azok nem is léteznének. Helyettük ott nem lévő latin betűket "olvastak le" róla. 

Az akadémikus "tudományban" ez egy elfogadott szokás lehet? (Emlékezhetünk a kitűnő Harmatta János iranista dolgozataira, amelyekben sorozatban közölte nem létező hun szövegek iráni nyelvű olvasatát).

5. ábra. A budapesti hun(?) jelvény letéti szerződés előtti állapota, fent (két vízszintes vonal között) a székely írás "sz", "a" és "harmadik k" betűje (ez a három betű a hangzóugratásnak megfelelően szabályosan éSZAKi-nak olvasható), az elkeskenyedő alsó részén a kőkor óta ismert sarok hieroglifa, a székely írás "s" betűjének előzménye látszik

Tomka Péter régész a majdnem teljesen lereszelt "sz" rovásjellel nem is foglalkozott (ezt a veszteséget a reszelés számlájára írhatjuk), a jobban megmaradt további két jelet pedig latin AK monogramnak határozta meg - holott a lelet "a" betűje nem a latin, hanem a kár és a székely "a" betűre hasonlít (6. ábra). A latin A betűnek ugyanis - mint azt az elemi oktatásból tudjuk - két lába van, a kár, a hun és székely "a"-nak meg csak egyetlen. Ennek a múzeumnak azonban olyan szakértő is megfelelt, vagy éppen olyan kellett, aki a szakvéleményében nem tudott, vagy nem akart különbséget tenni egy és kettő között. 

6. ábra. A hun jelvény "a" betűje (fent), a latin írás "a" betűje (lent, balra), a székely írás "a" betűje (lent, középen) és az ótürk írás "k" jele (lent, jobbra)

A finnugrista "tudományt", meg a múzeum állításainak tudománytalan és feltehetően(?) prekoncepciós alapozását jól jellemzi a 6. ábra. 

- A hun jelvény "a" betűje egy háromszögből és egy lábból áll. 

- A latin "a" betűnek két lába van,  ennek ellenére ezzel azonosította a múzeumi szakértő az egy lábú hun jelet. Ez esetben nem volt képes, vagy hajlandó kettőig elszámolni? 

- A székely írás "a" betűjének a hunhoz hasonlóan csak egyetlen lába van, ám mintha ez a jel egy finnugrista "tudós" számára nem létezne. 

- Az ótürk írás "k" betűjének meg (amivel Kozmács István szegedi nyelvész azonosította egy előadásom utáni hozzászólásában a hun jelvény "a" betűjét) egyetlen lába sincs. Ez azonban finnugrászéknál nem képezheti akadályát az azonosításuknak, hiszen - mint a száz éven át folytatott hazudozásnak köszönhetően "tudjuk" - a székely írás az ótürk leszármazottja. Az azonban e magas tudományú körökben sem közismert, hogy e mögül az ótürk eredeztetés mögül másokat megelőzve Róna-Tas András és Sándor Klára már 1996-ban kihátrált, beismervén, hogy (számukra) "minden alapvető kérdés tisztázatlan". 

Polübiosz görög történetíró szerint ha egy történetíró állítása nem egyezik a tényekkel, akkor az vagy ostoba, vagy hazudik. A szoftveres szakképesítésem alapján azonban vitába kell szállnom ezzel a rokonszenves göröggel, mert nem csak "vagy", hanem "és" kapcsolat is lehetséges a két tulajdonság között.

A múzeumban Tomka Péter szakvéleményének születésekor felszólítottak, hogy vigyem haza a leletet, mert visszaadják. Ez ugyanis - mondták - csak egy XIX. századi ládikaveret, ami egy asztalfiókból kerülhetett elő, így aztán nem kívánnak foglalkozni vele. A szerződésünkre hivatkozva megtagadtam a lereszelt tárgy visszavételét,  hiszen az abban vállaltakat még teljesíteniük kellene. 

Szerencsére Vér Sándor fémipari szakértő barátom nagyítóval  alaposan megvizsgálva a leletet, felfedezte a repedések mélyén megfigyelhető malachitosodás maradékait, ami arra utalt, hogy a tárgy hosszú időt töltött a földben. Ezért a múzeumnak újra kellett gondolnia a történetét. 

7. ábra. A visegrádi párhuzamból (mert nem az avar kor előtti technológiát alkalmazták, hanem egy későbbit) kihullott a vascsap - Tomka Gábor mégis ez alapján sorolta korszakba a budapesti hun(?) jelvényt, amelybe (az avar kor előtti technológia következtében) beleforrt, ezért a visegrádival ellentétben ma is megtalálható benne a vascsap maradéka

A múzeumot arra is megkértem, hogy szerezzen be szakvéleményt Vaday Andrea régésztől, mert ő egy beszélgetésünk alkalmával az avar kor előtti technológia alapján (a vascsapot az olvadt rézbe nyomták) a hun korba sorolta a jelvényt. Ezt a véleményt a főnöke, Bálint Csanád és egy tanú előtt adta, amit Bálint Csanád is elfogadott. A múzeum beszerezte tőle a szakvéleményt, de azt különös módon nekem nem adták át, hanem készítettek számomra egy aláírás nélküli kivonatot belőle, amelyből hiányzott a technológia említése és a korszakba sorolás is (8. ábra). Pedig éppen ezek miatt javasoltam a szakvélemény beszerzését. Amikor telefonon megkerestem Vaday Andreát, hogy kérjek egy példányt a szakvéleményéből, akkor azt mondta, hogy nem kíván foglalkozni ezzel a kérdéssel. 

8. ábra. Vaday Andrea szakvéleményének aláírást nélkülöző kivonata

Tomka Gábor főigazgató-helyettes elismerte, hogy ez egy régészeti korú tárgy, de nem a hun, hanem a középkorba sorolta. Azon az alapon, hogy a lelet egy újabb keletűnek tűnő visegrádi párhuzama (7. ábra) a XV. században épített visegrádi palota kertfeltöltéséből került elő. A visegrádi párhuzam azonban nem megfelelő, mert a vascsap a kései, "fúrt lyukba dugott vascsap" technológia miatt kiesett belőle. Tomka Gábor nem törődött azzal sem, hogy a feltöltés földanyagát egy korábbi falu területéről hordták oda a palota alapjainak ásásakor - vagyis a visegrádi párhuzam századokkal korábbi lehet a palotánál. A főigazgató-helyettes úr a leletet a feje tetejére állítva egy rontott latin M betűt azonosított rajta, bár ott nincs M betű. Hogy ezt a képtelenséget könnyebben lenyomhassa az olvasók torkán(?), nem az általam küldött, az eredeti állapotot rögzítő pontos fényképet (5. ábra) olvasta el, hanem a lereszelt felületről előbb egy további romlást eredményező grafikát készíttetett, majd annak homályos vonalait "értékelte" M betűnek (9. ábra). 

9. ábra. Tomka Gábor a feje tetejére állította a rovásjeleket és a fenti elmosódott grafika jelsorozatából egy latin M betűt vélt kiolvashatónak - bár M betű (bárki által ellenőrizhetően) nem létezik a leleten

10. ábra. Ugyanaz a jelsorozat így néz ki a Tomka Gábor rendelkezésére bocsátott fényképen, amelyet azonban a főigazgató-helyettes úr a jelek szerint nem használt fel a jelek értelmezéséhez - talán mert jól azonosíthatók rajta a fejtetőre állított rovásjelek

A történetben a múzeum "szaktekintélyei" úgy tesznek, mintha a latin betűkön kívül más írásrendszer nem is létezne, de a latin betűket sem ismernék igazán. Pedig illene észrevenniük a latin "a" és a kár/hun/székely "a" közötti eltérést, valamint nem kellene ott is M betűt vélni, ahol nincs (s ahol korábban ugyanilyen "tudományossággal" AK monogramot láttak). Joggal kérdezek rá, hogy ez a kóbor múzeumi ötletroham a letéti szerződésünk teljesítésének és a fontos lelet tudományos igényű leírásának tekinthető-e? Költői a kérdés, hiszen minden kisiskolás látja, hogy a leleten szó sincs M betűről (8. és 9. ábra). A Magyar Nemzeti Múzeum ez ügyben felmutatott "tudományos" teljesítménye szégyenletes.

I. J. Gelb, az egyik legismertebb írástörténész, aki Jókai Mór És mégis mozog a Föld  c regényét olvasván határozta el, hogy keletkutató lesz, úgy tartja, hogy írástudomány nincs is, mert az írásemlékek leírása és leltározása még nem tudomány a nagy kérdések kikerülése mellett. Nos, a Magyar Nemzeti Múzeumnak ez a kis tárgy lehetőséget adott egy nagy (a székely írás eredetére vonatkozó) kérdés megválaszolására, de a tárgy leírására sem  voltak képesek. 

Visszakanyarodva a jelvény megvastagodó felső részén lévő jelekre, Tomka Gábor a legutóbbi múzeumi megbeszélésen, ahol vagy heten tárgyaltunk a szerződés teljesítéséről, azt találta mondani, hogy a két vízszintes vonal között három jel van. Nyilvánvalóan elszólta magát. Magánemberként ő is ugyanúgy tudhatja, hogy nincs ott semmiféle M betű s csak a finnugrista pártfegyelem mondatja vele, hogy van? 

Varga Benedek főigazgató úr személyesen fogadott és a munkatársai, valamint az általam odavitt két újságíró jelenlétében feltehettem neki néhány fontos kérdést. 

11. ábra. A vascsonk hátoldali maradványának mikroszkópos felvétele (Vér Sándor dolgozatából), jól látszanak rajta a reszelésnyomok, pedig ez a felület a vascsonknak a múzeumban való letörésekor keletkezett - amiből következően a reszelés is a múzeumban történt

- Az egyik kérdésem az volt a főigazgató úrhoz, hogy miért reszelték le a lelet felületét? 

Erre egy arcpirítóan valótlan mesével válaszoltak, azt állítván, hogy a reszelésnyomokat a restaurálás során a korrodált felületrészeken alkalmazott folyadék hívta elő. Ez egyrészt azért nem igaz, mert ilyen csodákra képes folyadék nem létezik. Másrészt a reszelésnyomok a nem korrodált felületeken is megjelentek a "restaurálást" követően. Harmadrészt az új reszelésbarázdáknak az alja is fémtiszta, ellenben a régi rovásjelek bevágásainak alja szürke - vagyis a reszelésnyomok frissek, a rovásjelek meg régiek. Negyedrészt a reszelésnyomok jól látszanak a múzeumban letört vascsonk maradék felületén is (11. ábra). A fényképen látható fémtiszta törésfelületet nem érintette a korrózió (az államtitkár úr alábbi levele is elismeri, hogy a vascsap a múzeumban tört le). Reszelésnyomok azonban e friss fémfelületen is vannak. Amiből azt lehet megállapítani, hogy a reszelés a múzeumban végrehajtott barbár "restaurálás" eredménye, a múzeum pedig a főigazgató, valamint a két főigazgató-helyettes  úr rezzenéstelen arca előtt sem mond igazat.   

12. ábra. A budapesti hun jelvény betűit tartalmazó részlet fehér háttér és a letéti szerződés megkötése előtt - jól azonosítható rajta a bal szélső "sz" rovásbetű is

13. ábra. A budapesti hun jelvény betűit tartalmazó részlet fekete háttér és a letéti szerződés megkötése előtt - jól azonosítható rajta a bal szélső "sz" rovásbetű is

14. ábra. A budapesti hun jelvény betűit tartalmazó részlet múzeumban készített fényképe a lereszelés után, a polírozás előtt - alig látszik rajta a bal szélső "sz" rovásbetű maradéka

15. ábra. A budapesti hun jelvény betűit tartalmazó részlet múzeumban készített fényképe a lereszelés és polírozás után - a bal szélső "sz" rovásjelből csak az alja maradt meg, amire a bizonytalansága miatt már legyinthettek a "szakértők" 

Egy másik kérdésem az volt a főigazgató úrhoz, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum, vagy valamelyik munkatársa kapcsolatban áll-e wikipedia-szerkesztőkkel és ezt a kapcsolatát felhasználta-e a budapesti hun jelvény szócikkének kitöröltetésére, szolgáltatott-e ehhez a könyvégetéssel felérő cselekményhez hamis muníciót? 

A wikipédián ugyanis korábban létezett egy szócikk, amely a budapesti hun jelvényt és történetét ismertette (megemlítve benne  a lelet "restaurálása" idején vezető szerepet játszó Rezi-Kató Gábor főigazgató-helyettest is). Ezt a szócikket a wikipedia-szerkesztők egy csoportja kitörölte, arra hivatkozva, hogy nincs két független forrás, amely említené a leletet (a letéti szerződést, Tomka Gábor, Mandics György, Erdélyi István köteteit és az én közléseimet összeadva sem jutottak el kettőig). Írták, hogy a múzeumból kapott írásbeli tájékoztatás szerint ez nem jelentős és nem is hun emlék, továbbá a letéti szerződés csak az én álláspontomat tükrözi. A wikipédiaszerkesztők ez esetben nem voltak hajlandók közzétenni ezt a valótlan állításokat közlő állítólagos múzeumi levelet, bár egyébként a szerkesztők a forrásolást fontosnak tartják és másoktól folyamatosan számon kérik. Ez arra utal, hogy ők sem tekintették vállalhatónak a múzeum szerepét. 

16. ábra. A Vince álnevű szerkesztő állítólag ismételten eszmét cserélt a múzeummal s az onnan kapott valótlanságokat felhasználták a szócikk törlésekor 

A 15. ábrán látható wikipedia-bejegyzésben egy Vince nevű szerkesztő (több hasonló törlési eljárás megszervezője) a múzeumból származónak állítja azokat a valótlan értékeléseket, amelyekre hivatkozva a budapesti hun jelvény szócikkét törölték. 

- A vicc kategóriába tartozik, hogy a múzeum az aláírt szerződést nem tekinti magára nézve kötelezőnek, "hivatalos állásfoglalásnak". A múzeum a szerződés megkötését megelőzően vizsgálat céljára megkapta a leletet és azt követően írtuk alá a jogászuk által fogalmazott szerződést. Inkább arról van szó, hogy a muzeológusok sem szakmailag, sem erkölcsileg nem állnak a helyzet magaslatán s a ma már meghaladott álláspontjukért a letevőt próbálják felelőssé tenni. 

17. ábra. A múzeum a letéti szerződés megkötése előtt még "rovásírás jelekkel" együtt vette át a leletet vizsgálat céljára

- Az állítólagos múzeumi levél szerint a jelvénynek "semmi köze a hunokhoz". Ez azonban csak egy közöletlen és anonim magánvélemény, amivel szemben a főigazgató által aláírt érvényes szerződés, valamint Erdélyi Istvánék rováskorpusza áll (mindkettő hunnak tartja). Természetesen a tudomány álláspontja változhat és csak remélni lehet, hogy nem cserélik olyan gyorsan a meggyőződésüket, mint közember az alsónadrágját.

- A múzeum álláspontja szerint a lelet nem jelentős - állítja a szerkesztő. Ezt hiába cáfolta meg a főigazgató-helyettes által kiállított pecsétes igazolás a lelet jelentős voltáról, a wikipedia-szerkesztő inkább a titkos múzeumi informátor álláspontját képviselte a törlési eljárás során. 

- Természetesen az az elképesztő állítás sem igaz, hogy "csak Varga publikációi jelentik az egyedüli forrást".

A múzeumi megbeszélésünkön jelen lévő felső vezetők tagadták, hogy tőlük ilyen információkat kapott volna bármelyik wikipedia-szerkesztő, sőt adtak egy igazolást is arról, hogy ez egy fontos lelet. Ami összhangban is áll a múzeumok formális ismeretterjesztő és köznevelést támogató szerepével (az informális tevékenységüket viszont nem ismerjük). A wikipédiás kivégzőosztag mindenesetre az új múzeumi igazolás és Erdélyi István hun kort feltételező álláspontja ellenére is folytatta a hazug érvekre alapozott törlési eljárását. Ezért aztán a budapesti hun jelvénynek ma sincs szócikke a wikipédián, bár pecsétes igazolás van a fontosságáról. Ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy az egyik legkorábbi rovásemlékünk (akár hun, akár középkori), akkor nyilvánvalóan csak a finnugrista rovásundor akadályozza a rovásszöveg bemutatását.

Azt is megkérdeztem a főigazgató úrtól, hogy számíthatok-e a szerződésben vállalt tudományos igényű szakvélemény elkészítésére, például a jelek komolyan vehető azonosítására (mert amit eddig előadtak az korántsem felel meg a szerződésünkben előírt tudományosságnak)? 

Hozzátettem, hogy megértem, ha nem kíván büntető feljelentést tenni a legkedvesebb kollégái ellen, de legyen szíves, ő is értse meg, hogy számomra meg fontos a szerződés teljesítése és a jelek tudományos igényű értékelése. Kétszer is meg kellett ismételnem a kérdést, utóbb már jó hangosan, hogy a főigazgató urat válaszra bírjam. Akkor azt mondta, hogy megkérdezi a Tudományos Tanács véleményét és arról tájékoztatni fog, majd felállt és elmenekült. Természetesen(?) semmit sem tartott be az ígéretéből, ahogyan a szerződésünk lényege (a tudományos igényű leírás) sem valósult meg a mai napig sem. 

Biztos, hogy így kell működnie a Magyar Nemzeti Múzeumnak? 

Mivel nem kaptam tájékoztatást a Tudományos Tanács álláspontjáról, néhány hónap elteltével az alábbi levélben kértem Varga Benedektől, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójától  a szerződésünk teljesítését.


Az újabb hivatali levelezés

Tisztelt főigazgató úr!

A személyes találkozónkon megígérte, hogy a Tudományos Tanács foglalkozni fog a budapesti hun(?) jelvény jeleivel, amelynek tudományos igényű leírására szerződésben vállalkoztak vagy nyolc évvel ezelőtt, ám azt nem sikerült teljesíteniük. E munka megkönnyítése érdekében mellékelem a jelvény jeleiről írt cikkem linkjét. Sikerült a jelvényről letört csúcs jelentését is tisztáznom az alán és a többi párhuzam segítségével. Kérem, legyen szíves tájékoztatni a TT véleményéről és arról, hogy a munkájukat segítené-e egy újabb beszélgetésünk!

Mellékelem és a szíves figyelmébe ajánlom néhány további cikkemet is a pécsi honfoglalás kori sisak "magas kő" jelképéről, a jogarokon alkalmazott kacskaringó alakú "jó" jelről és az alán "magas kő"-ről. A jelhasználat közös a magyar, a hun és az indián hagyományban. Valamikor olvastam egy genetikus cikkét (sajnos, már nem emlékszem a szerzőre és a cikk címére), amiben azt írta, hogy a hunok ősei mentek át Amerikába indiánnak. Gondolom, egyetértünk abban, hogy érdemes lenne ezeket az összefüggéseket figyelembe venni.

Ezek ugyan hajmeresztőek minden tanult ember számára (mert nem megfelelő írástörténetet tanítanak az egyetemeken), de a jelenségek ennek ellenére léteznek. A székely írás jeleinek és a magyar hieroglifáknak kb. 30 megfelelője van a hunok és az indiánok népi jelkészletében is. Nemetz Tibor matematikussal elvégeztünk egy valószínűségszámítást és az a rokonság következményének tulajdonította a párhuzamokat.

A figyelmét hálásan köszönöm!

Üdvözli: Varga Géza

A budapesti hun jelvény jelei

Tollaskígyó jogara és a magyar király jogara egy kőkori állameszme maradéka

Alán amulett a "nagyságos Bél a magas kő" mondattal

A honfoglalók és az indiánok "magas kő" tisztelete közös forrásból származik

A főigazgató úrtól a következő választ kaptam:

18. ábra. Varga Benedek főigazgató úr több helyen helyreigazításra szoruló válaszlevele

A főigazgató úr szerint a budapesti hun(?) jelvény csak egy gyengébb minőségű változata a tárgytípus azon jobb példányainak, amelyeken M betű látható. Hozzátehetem: ebből következően a tudományos igényű válasz érdekében meg kell vizsgálni e tárgytípus időben egymást követő, vagy földrajzilag, technológiailag, az íráshasználatot és a minőséget illetően elkülönülő rétegeit és csoportjait is. Hátha nem lehet egy pillanathoz kötni mindegyiket.

Mellesleg a "gyengébb minőség" megítélésében sem értünk egyet. Hiszen a "rontott latin M" betűt is csak Tomka Gábor fogta rá a jelvényre, amelyen valójában egy kitűnően olvasható rovásszöveg van. A vascsap rögzítése is a budapesti hun(?) jelvényen sikerült tökéletesre, a visegrádi és a "németes" példányokból azonban régen kiesett. A tények ez esetben sem igazolják a múzeum véleményét. Miért állítja a tények ellenkezőjét a főigazgató úr? Ebben a múzeumban az a magyar lelet, amelyik "hun" és "rovás" gyanúba keveredett, eleve csak a gyengébb minősítést érheti el egy németországi, gótbetűs lelettel szemben? 

A főigazgató úr azt állítja, hogy a budapesti hun(?) jelvényen egy rontott M betű van (18. ábra), holott mindenki láthatja, hogy nincs rajta semmiféle M betű (9. és 10. ábra). Ezzel szemben van rajta ugyanott három "rovásjel", amelyek nem rontottak, hanem jól elolvashatóak (12-15. ábra). Egy tisztességes leírásban a pontosan azonosítható jeleknek előnye lenne a rontottal szemben. Itt azonban a rontott (azaz nem létező, csak a múzeum tudományon kívüli szándéka miatt odavizionált) M betű valamiért kiszorította a tényeket. Amennyiben a múzeum "rontott M"-et mond a nem rontott jelek helyére, akkor nem feltárja a tényeket, hanem letagadja. 

Az M betűs példányok németországi léte nem teszi lehetővé a magyarországi rovásjeles példányok Mária-kultusszal való félremagyarázását (24. ábra). Mindenképpen indokolatlan a több tárgyon látható, magyarul elolvasható rövid hieroglifikus "rovásszöveg" figyelmen kívül hagyása.

19. ábra. Fekete Péter államtitkár levele a budapesti hun jelvény letéti szerződésének teljesítését illető vizsgálatról

A halovány betűi miatt nehezen olvasható levél szerint "A beadványban ismertetett problémák kivizsgálása érdekében a kulturális ágazat felvette a kapcsolatot a Magyar Nemzeti Múzeummal". 

Mivel engem nem hívtak meg a megbeszélésre, a múzeum akadálytalanul félrevezethette az ágazatot. Nem volt ott senki, aki a tényeket ismerte és a tisztázatlan kérdéseket felvethette volna, ezért aztán törvényszerűen siklott félre a vizsgálat. Ha a múzeum nem leplezni, hanem kideríteni akarta volna az igazságot, akkor már régen büntetőfeljelentést tett volna leletrongálás miatt - ahogyan azt évekkel ezelőtt javasoltam is az egyik főigazgató-helyettes úrnak. 

A vizsgálat mindaddig nem lehet eredményes, amíg a történtek előadására, a valótlan múzeumi állítások cáfolatára nem kapok lehetőséget.

Az államtitkár úr - a múzeum főigazgató-helyettese által megtévesztve - úgy foglalt állást, hogy "a szegecsmaradvány megsemmisülését nem a restaurálási eljárás, hanem az anyagnak az évszázadok során bekövetkezett természetes rozsdásodása okozta". A vascsonk rozsdásodását azonban semmi sem igazolja a szavahihetőségi válságba keveredett múzeum állításán kívül, miközben a megmaradt felület a múzeumi mese ellenkezőjét, a vascsonk rozsdamentes, fémtiszta, ám lereszelt állapotát bizonyítja. A 11. ábrán jól látható vascsonk-felület a múzeumi leadás után keletkezett friss törésfelület, amelyet - a reszelőnyomok alapján - nem korrózió, hanem egy múzeumi reszelő okozott. Ezért az államtitkár úr levelét a rozsdásodást és annak következményét illetően nem lehet elfogadni, mert az szembemegy a tényekkel. Egyébként is, hol van az a vascsonk (akár rozsdásan is), amit a múzeum átvett tőlem? Nem azért van az átvételi elismervény, hogy annak segítségével el lehessen számoltatni az átvevőt? A szerződésünkben nem hatalmaztam fel a múzeumot a lelet lereszelésére és megcsonkítására. Ha a csonk véletlenül tört volna le, (amit a jól látható reszelőnyomok kizárnak) akkor is meg kellett volna őrizni a jövőbeni anyagvizsgálatok számára.

A leletpusztítást végrehajtók szándéka összefügghet azzal, hogy nem hajlandók egy szót sem ejteni a lelet és a párhuzamok rovásszövegéről. Rovásjelek helyett - nyilvánvalóan megalapozatlanul és önellentmondóan - előbb latin AK, majd M betűkről fantáziálnak (holott azok nincsenek ott). Mintha a Magyar Nemzeti Múzeum muzeológusainak és szakértőinek felmentése lenne a latin betűk felismerése alól. 

A múzeumi eljárás nem tekinthető befejezettnek, a letéti szerződés nincs teljesítve - csak a magyar írástörténet számára igen fontos leletet rongálták meg, tették olvashatatlanná a Magyar Nemzeti Múzeum közpénzen tartott szakemberei. 

Ha a szerződésünknek megfelelően egy tudományos folyóiratban jelent volna meg Tomka Gábor tanulmánya, akkor arra elvileg jótékony hatást gyakorolhatott volna a szerkesztőség. Ezért továbbra is szükségesnek tartom és várom a szerződésben vállaltak teljesítését: a budapesti hun(?) jelvénynek egy tudományos folyóiratban való ismertetését.

Lehetséges, hogy a lelettípus (vagy a lelettípus későbbi példányainak sora) középkori, azonban jó lenne ismerni a lelethasználat időintervallumának alsó és felső határát is. Azaz a leleteket nem pillanatfelvétel, hanem egy folyamat eredményének kellene tekinteni. 

A korszak időhatárainak kijelölését segítené a technológia feltérképezése. A vascsap rögzítésének Vaday Andrea által kormeghatározónak tartott technológiájára kitérve kellene értékelni a budapesti hun(?) jelvényt és a leletpárhuzamait. Tomka Gábor tanulmánya annak ellenére sem tér ki a vascsap rögzítésének technológiára, hogy a múzeum figyelmét felhívtam erre a körülményre s éppen a javaslatomra szerezték be Vaday Andrea szakvéleményét (annak azonban csak a kiherélt kivonatát kaphattam meg). Miért nem foglalkozott ezzel a kort meghatározó technológiával Tomka Gábor tanulmánya?

A budapesti hun(?) jelvényen nem létező M betű kapcsán a Mária-kultuszra történt utalás nem elegendő a lelet vallástörténeti vonatkozásainak értékeléséhez. A "rovás" jelekhez inkább az ősvallási fogalmak kötődhetnek (például az Istennel azonosított Tejút, vagy égig érő fa tisztelete). Az is nyilvánvaló ugyanakkor, hogy rovásjeleket és hieroglifákat (ősvallási jelentőségű szó- és mondatjeleket) keresztények is használtak és használnak a hun kortól napjainkig (a keresztény jelképek jó része a pogány vallásokból származik).

Az államtitkár úrral egyetérthetünk abban, hogy nem lehet a minisztérium feladata a fontos leletek rongálóinak mentegetése. Kérem ezért a felülvizsgálat megismétlését és annak során a szakmai javaslataim figyelembe vételét a megismételt kutatás szempontjainak meghatározásához! Ilyen lehet Vaday Andrea szakértői véleményének beszerzése, a "rovásjelek" azonosítása, a leletpárhuzamok időbeli, térbeli és egyéb szempontok alapján történő csoportosítása és időben elhúzódó folyamatként való tárgyalása is. 

A tárgytípus további képviselői

20. ábra. Dél-somogyi(?) párhuzam felül a Tejútra utaló hieroglifikus Ragyogó, nagyon nagy ügy (mai magyarsággal: Ragyogó, nagyon nagy folyó) mondattal, alul a sarok szójelével

21. ábra. Egy ismeretlen lelőhelyről származó ukrajnai párhuzam (a netről), a fenti rész bizonytalan, alul a sarok szójele olvasható

22. ábra. Egy morvaországi lelet (a netről), a megmaradt felső részen a hieroglifikus Ak a nagyon nagy ügy (mai magyarsággal: Heraklész a nagyon nagy folyó) mondat olvasható, ami az Istennel azonos Tejútra utal

23. ábra. Dél-dunántúli(?) lelet a Magyar Nemzeti Múzeum raktárában fent a hieroglifikus Ak a nagyon nagy ügy (mai magyarsággal: Heraklész a nagyon nagy folyó) mondat, alul a sarok szó jele (a megmaradt elem a székely írás "s" betűjének pontos formai megfelelője)

24. ábra. A Volkmann által közölt németországi párhuzamok felső részén szintén a magyar hieroglifákkal írt, égi folyóra utaló mondatokat találunk, a 11-es sorszámún az Ak nagy szár ügy (mai magyarsággal Heraklész nagyúr a folyó), a 6-os sorszámún meg az Ak, a nagyon nagy ügy (Mai magyarsággal a Heraklész a nagyon nagy folyó) mondat szerepel

25. ábra. A Volkmann által közölt németországi párhuzam vastagabb részén valóban lehet latin (gót) M betű, a lelet stílusa azonban későbbinek, "németesnek" tűnik a "keleti jellegű" rovásjeles példányokhoz képest, az elkeskenyedő részén talán a sarok (vagy az ég?) hieroglifa változata látszik a feje tetejére állítva

26. ábra. Somogyi Lászlónak egy magyarországi párhuzamról készített fényképe (a netről), mint írja középkori leletek között került elő - ami alátámasztja Tomka Gábor középkori kormeghatározását, azonban a képen láthatóan ebből is kihullott a vascsap, bár e példányon nincs rovásjel, továbbra is elsőrangúan érdekes kérdés marad a rovásjelek jelenléte a lelettípuson

A fenti ábrákon lévő hieroglifikus szövegek megértését és elolvasását a Magyar hieroglif írás c. kötetem segítheti azoknak, akik érdeklődnek iránta. A jelen cikk keretei nem teszik lehetővé a bővebb kifejtésüket. Az elolvasásuk helyességét támasztja alá, hogy a szövegek a fiúistennel azonosított égi folyót, a sztyeppi népek túlvilágát emlegetik. Ez ugyanis arra utal, hogy e tárgytípus egy temetési kellék, halotti útmutató lehet, amit a temetés során, a szertartás részeként törtek el. A keletről bevonuló hun/avar/magyar nép felvette a kereszténységet és egy ideig még megtartva a temetési szertartás néhány mozzanatát, a későbbi időkben akár latin (gót) betűre is cserélhette a rovásjeleket.

Tomka Gábor főigazgató-helyettes úrnak felvetettem, hogy a párhuzamos tárgyak talán egy időben és térben elhúzódó etnokulturális folyamat kísérőjelenségei. Olyan (pogányból kereszténnyé váló) kultúra emlékei lehetnek, amely Ukrajnától Németországig fejtette ki a hatását és hagyta hátra az emlékeit. Egyes példányokon (a korábbiakon?) még rovásírást használtak, s csak a későbbieken(?) jelent meg - ha valóban megjelent - a latin (gót) betű. Ez az elterjedési terület (Ukrajnától Németországig) a hun és az avar időket idézi. Nem kaptam választ. 


Bár minden érintett elismeri, hogy a leleten jelek vannak, nem történt meg a lelet és párhuzamainak írástani értékelése. A budapesti hun(?) jelvényen nyilvánvalóan nincs sem latin M betű, sem latin AK monogram. A létező "rovás" jelek azonosítására kísérlet sem történt, ami szakmai szempontokkal nem magyarázható meg, ezért szerződésszegést jelent. Írástani körültekintés és a szövegtartalmak értékelése nélkül a lelet tudományos igényű leírásáról sem beszélhetünk. 

A fenti hiányosságok miatt a múzeum sem a budapesti hun jelvényt, sem a lelettípust nem helyezhette el a lehetséges pontossággal a valódi környezetében, bár erre joggal számítottunk a szerződés aláírásakor.

A jelvények gondolati tartalma

A múzeum a budapesti hun jelvénynek csak a tárgyi-technológiai párhuzamait, viselettörténeti vonatkozásait vizsgálta, a jelekkel rögzített gondolati tartalmát nem. Részben ezzel (az elolvasás hiányával) függ össze a tárgy övveretként, ládikaveretként, vagy lószerszám-díszként való meghatározása is. Ezzel szemben a lelettípus "rovás" szövegeinek elolvasója méltán érzi úgy, hogy e tárgyak a világnézetet fejezik ki, ezért jelvénynek is tekinthetők (amit persze el lehet helyezni övön, ládikán, meg lószerszámon is). A gondolati tartalom rejtve maradása miatt nem is várhatunk mást az akadémikus "tudomány" képviselőitől, mint amit meg is kaptunk a főigazgató úrtól. Ha a muzeológusok nem hajlandók figyelembe venni a létező szövegeket, akkor abból törvényszerűen következik az a véleményük, hogy a leletről "több egyelőre nem állítható". Amivel persze nem értünk egyet, mert igenis állítható több, csak ahhoz munka, tudás és igazmondás szükségeltetne. Mindezek hiánya nem tekinthető vis major-nak, amikor a szerződés teljesítettségét értékeljük. 

E fejezet ábrái hieroglifákból (ősvallási jelentőségű szójelekből) alkotott ligatúrák. A segítségükkel belátható, hogy létezett az a világnézet, amit a jelvényeken a "rovásjelek" segítségével elolvashatunk. A budapesti hun(?) jelvény leletpárhuzamain a felső (vastagabb) rész az Istennel azonos égi folyót, az alsó (keskenyebb) rész pedig az északi sarkon elképzelt világhegyet idézik fel - akár csak az alábbi ligatúrák. 

A jelvényekéhez hasonló gondolati megosztást találunk az alábbi etruszk, horezmi, Tordos-Vincsa és magyar ligatúrák esetében is. Felül van a kacskaringó alakú jó "folyó" hieroglifa (ez a jó egyúttal a magyarok Istenének állandó jelzője is). Magyar ligatúrákban ezt a kacskaringót helyettesíti a függőleges hullámvonal (a Tejút másik jele). A ligatúrák alján többnyire a sarok jel olvasható, ami a székely írás "s" betűjének felel meg (27-30. ábra), a Szent Korona zománcán ezt helyettesíti a szintén hegyet ábrázoló nagy szójel (31. ábra). 

A ligatúrák és a jelvények gondolati tartalmának párhuzamosságát az magyarázza meg, hogy az északi sarkon álló Tejúttal azonos Isten az ősvallás központi gondolata volt. 

A ligatúrákhoz hasonlóan a jelvények alsó részén is a sarok szójele látható. A jelvények felső részén lévő megfogalmazások esetenként eltérőek, bonyolultabbak, de a mondanivaló ugyanaz: ezeken is az égi folyóval azonos Isten dicsérete olvasható (csak nem egyetlen, hanem több jellel rögzítették a szöveget). 

27. ábra. A volterrai etruszk múzeum vázájának "hegyen folyó" jele, alul a sarok szójele, fölötte pedig a jó "folyó" szójel, a budapesti hun(?) jelvényen és régészeti párhuzamain is ezt az elhelyezést találjuk, de esetenként eltérő jelekkel és szóhasználattal

28. ábra. A Tordos-Vincsa kultúra "hegyen folyó" jele (Winn 201) is hasonló sorrendben közli a két jelet: alul van a sarok hegye, felette pedig a jó "folyó" jel

29. ábra. Horezmi érem, az uralkodó fején a királyi hatalom legitimálását szolgáló "hegyen folyó" ligatúra arra a Tejúttal azonos Istenre hivatkozik, akitől a királyság származik

30. A komáromszentpéteri honfoglalás kori korong turulját is a "hegyen folyó" ábrázolási konvenció köti az égi folyó istenéhez

  

31. ábra. A mervi oázisban 531 táján a szabírhunok (azaz a magyarok) számára készített Szent Korona Szent Péter zománcának oroszlánján is megtaláljuk a "hegyen folyó" ábrázolási konvenciót, a királyi hatalmat megteremtő, az égi folyóval azonos Isten jelképét

32. A panamai coclé edény Nagyságos Jóma ligatúrája a fentiekkel rokon világnézet és íráskultúra bizonyítéka

A 27-32. ábrákon látható ligatúrákról elmondható, hogy nem a germán, hanem a hun-magyar íráskultúra rokonságába tartoznak, nem a kereszténység, hanem a kőkori eredetű ősvallás nézetrendszerét illusztrálják. Az etnokulturális kapcsolat mindegyik esetben belátható, vagy felvetődött. 

- Az etruszk nyelvről Mario Alinei nyelvész mutatta ki, hogy a magyar nyelv legközelebbi rokona. 

- A Tordos-Vincsa kultúra jeleinek és népének (a korabeli környezetnek) valamiféle írástani és etnikai rokonságát a 49 azonos jel, Villach nevének magyarázata és a szentgyörgyvölgyi tehénszobor olvasata is alátámasztja.

- A horezmi, komáromszentpéteri és a Szent Koronán lévő jeleknek a hun-magyar etnokulturális folyamattal való kapcsolata már az írott források alapján is elemezhető.

- Az indiánok ősei Szibériából költöztek át az Újvilágba, tarsolyukban a magyar jelkincs kb. 30 jelének megfelelőjével. 

E kapcsolatrendszer a hun-magyar őstörténet segítségével és egy igen nagy területű kőkori őshaza feltételezésével érthető meg. Ismert, hogy 20-50 székely jelpárhuzam már 15-20 000 évvel ezelőtt el volt terjedve a Pireneusoktól Dél-Amerikáig. Egy "nyelvek összezavarodása" előtti kulturális egység jelei ezek, amely a sztyeppi-szibériai-amerikai népeknél maradt fent leginkább. Cikkünk számára azt jelzik ezek az összefüggések, hogy a vizsgált jelvények kőkori gondolati tartalma sok helyen hun-magyar közvetítésű lehet.

A lelettípus felső (szélesebb) része a Tejúttal azonos Istent idézi

Ebben az alfejezetben azokból a hieroglifikus szövegekből mutatunk ízelítőt, amelyek a jelvények kiszélesedő felső részén lévőkkel mutatnak tartalmi és/vagy jelhasználati rokonságot. Közös jellemzőjük, hogy a Tejutat idézik, többnyire Ak ügy (mai magyarsággal: Heraklész folyó) néven említve a Tejutat. A budapesti hun(?) jelvény csak az északi sarokra utal s azt nevezi meg, de tudjuk, hogy onnan ível a Tejút a Sarkcsillagig, ott volt a sztyeppi népek túlvilága - vagyis ugyanarról a képzetről van szó, de eltérő szövegezéssel.

33. ábra. Az Amur menti sziklarajz szintén az Ak ügyre (mai magyarsággal a Heraklész folyóra) utal, a hieroglifikus szöveg olvasata: szár Ak Isten ügy szár (mai magyarsággal: Heraklész isten a folyó ura), megjegyzés: szár Ak am. her Ak, vagy úr Ak

34. A szkíta jelvény Ak szár ügy (mai magyarsággal a Heraklész úr a folyó) mondatának képjelei azt az Istennel azonos Tejutat (égig érő fát) idézik, amelytől a királyság származik

35. Okunyevi szkíta sztélé Lyukó az Ak ügy (mai magyarsággal: Lyukó (napisten) a Heraklész-folyó) mondata

36. ábra. Magyarországi, honfoglalás kori szíjvég az Ak szár ügy (mai magyarsággal Heraklész úr a folyó) mondattal 

37. ábra. Vas megyei népi textil részlete (Nagy Zoltán néprajzkutató nyomán), az "olasz korsónak" nevezett ábrázoláson a korsó füle azért nem érintkezik a korsó testével, hogy a Lyukó ős az Ak ügy (mai magyarsággal: Lyukó ősünk a Heraklész folyó) mondat elolvashatósága nyilvánvalóbb legyen

A 33-37. ábrák szövege az Ak ügy "Heraklész folyó" szöveg értelmét világítja meg: az Istennel azonos égi folyó neve volt ez egykor (a név összefügg az Oka folyó nevével és a patak "pater Ak" szóval is). A jelpár nem véletlenül fordul elő a tárgytípus igen sok példányának felső részén, hanem mert ez a tárgytípus - eredetileg - egy sztyeppi ősvallási gondolatot közvetített.

A budapesti hun(?) jelvényen és párhuzamain található "rovás" szövegek ugyanazt az ősvallási Tejút-tiszteletet és sztyeppi íráshagyományt képviselik, mint a 27-37. ábrákon lévő szövegek.  

A lelettípus alsó (keskenyebb) része a sarok hegyét idézi

E fejezetben azt mutatjuk be, hogy az egymás fölött lévő háromszög alakú jelek a sarok hegyét ábrázolják és nem degradálhatók le sormintává, mint ahogyan azt a "tudós" muzeológusok és régészek tették. Az ő kedvükért meg kell említenem, hogy a régiek szerint a Föld négyszögletes, a ráboruló égbolt pedig félgömb alakú volt, amiből következően csak a Föld sarkain létezett összeköttetés a halandók és az égiek között. Ezért találjuk meg ezt a "sormintát" a világmodellek négy sarkán. 

38. ábra. Iráni kerámia a Kr. e. 5-4. évezredből, palástján négyszer ismétlődik a világhegy, a sarok jele és a Tejút függőleges hullámvonala, e jeleket megtaláljuk a komáromszentpéteri turulon (30. ábra) és a Szent Korona zománcán is (31. ábra)

39. ábra. Iráni (Tell i Bakuni) kerámia anyaistennő-idol töredéke Kr. e. 4000 tájáról, mellén a sarok hegyének rajzával, a két svasztika az Éden négy folyójának térképe, a jelek alapján az idol a Teremtőt, vagy az égiekhez közvetítő képviselőjét ábrázolja

40. ábra. A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor lábain a sarok jele az eget tartó oszlopokat jelképezi (mert a tehénke hátán az ég jele olvasható)

41. ábra. A Szent Korona Krisztus-zománcán is megtaláljuk a sarok jelét, mert a halandók és az Ég közötti összeköttetésnek ez volt a jele

42. ábra. Tunguz sámán köpenyén a gerincre simulva találjuk meg a sarok jelét, mert ő közvetített a földiek és az Ég között

43. ábra. A ket sámándob világmodelljén a világ négy sarkán szerepel a sarok jel

44. A széles körben ismert jel a csornai hun szíjvégen is az égbe vezető út, a sarok jele

45. Hun csat a Kárpát-medencéből, világmodelljének sarkain a sarok hieroglifa egyszerű változatával, a székely írás "s" betűjének pontos megfelelőjével

A budapesti hun jelvény mondanivalója avarhun eredetű 

A fenti alfejezetekben láttuk, hogy a budapesti hun jelvényen és lelettípusának további tárgyain fent az Istennel azonos Tejútra (égig érő fára), alul pedig a sarok hegyére utaló hieroglifák olvashatók. Az alábbi leletek azt igazolják, hogy ez a "hegyen folyó/fa" ábrázolási konvenció hun eredetű.

46. ábra. Osztrogót tulajdonba került hun cikáda fibula a magyar hieroglif írás jeleivel írt Sarok szár "Heraklész úr" mondattal, amelynek képjelei a sarok hegyén álló égig érő fát ábrázolják

47. ábra. Dunaszentgyörgyi avar veret

Összegzés

A régészeti leleteken lévő hieroglifikus és betűző "rovás" emlékek megértése nélkül a magyar régészet nem képes jól ellátni a feladatát. Szükséges lenne ezért az egyetemi oktatás ilyen szempontú kiterjesztése és megerősítése, a muzeológusok továbbképzése, a közgyűjteményekben meglévő elolvasható "díszítések" feldolgozása - egy e célt híven szolgáló önálló intézményben. Ettől a céltól nagyon messze vagyunk, ha a leletek megőrzésére és feldolgozására hivatott intézményekben ezzel ellentétes eredményű munka folyik. 

Amennyiben valaki egy fair play díjat javasolna a múzeumnak, akkor azzal nem értenék egyet, ám ha a múzeum előtt elhaladván gondolatban köpne egyet, azt elnézném neki.



Jegyzet

A cikkben az idézőjelbe tett "rovás" csak a sztyeppi kultúrkörre és annak írására (a székely írásra és a magyar hieroglif írásra) utal és nem jelent írástechnológiát, hiszen e jelvények jelei nem róttak, hanem poncoltak. 

Varga Géza

Ott fent, a dombon (a kanyar után balra a harmadik portán) van a magyar íráskutatás legtermékenyebb műhelye, a veleméri Sindümúzeum, ahol egy valódi őrségi szállás is várja a falusi turizmus vándorait 

A tóka részlete

Ne fogadjon el utángyártott, vagy gyanús csomagolású őrségi szállást! Valódi, rovológus által vezetett őrségi szállás csak nálunk!

A veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház kertjében felállított Onogesius-szobor Hankó Péter szobrászművész alkotása

Tavasszal el kellene döntenünk, hová is menjünk majd nyaralni? Bevallani sem merjük magunknak, hogy szeretnénk egy jó ajánlatot kapni, amiben nem csak szállás, hanem kulturális csemege is van? Szeretne a szép szállás mellé valamiféle értelmiségi-vonzó, de nem túl drága szolgáltatást kapni? Ha Önnek a szállás mellé a veleméri Onogesius-szobor megtekintésére támadna kedve, akkor ajánlhatjuk magunkat! Ez az ajánlatunk nem mentes minden önérdektől, viszont kétségtelenül egyedi. Az általunk ajánlott őrségi szálláson nem csak az Onogesius-szobor megtekintésére, hanem a magyar hieroglif írásról folytatott eszmecserére, a Sindümúzeumban díjtalan tárlatlátogatásra is van lehetőség az itt eltöltött nyaralás alkalmával. S mindez (a beszélgetés, a múzeum meg a szobormegtekintés is) teljesen ingyenes. Ha Ön az őrségi szállás félpanzióval, őrségi szállás medencével, őrségi szállás SZÉP-kártyával, őrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn szempontok alapján keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a hun-magyar romantika mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást! Az Onogesius, az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek, mint Ön is,  aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Másutt meg mutatóba sincs. Igazán kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot az őrségi szállás lefoglalása végett!

A veleméri Cserépmadár szállás konyhája egykor egy őrségi parasztcsaládot szolgált disznóöléskor is, karácsonykor is, tollfosztáskor is, meg a mindennapokban is