Korábban már írtunk a balatonújlaki honfoglalás kori világmodellről és annak olvasatáról. Később a Joó Katalin és Obrusánszky Borbála által vezetett kaukázusi expedíciónak köszönhetően a bakui múzeumban látott tányér világmodelljének fényképét is megkaptam és az is bekerülhetett a cikkbe. Ám akkor még az így felismert párhuzam őstörténeti jelentőségéről nem esett sok szó, ezért erre a jelen cikkben vissza kell térni. Ugyanis a leletek etnikumjelző (a hun-magyar azonosságot bizonyító) volta a további párhuzamok, adatok és megfontolások alapján alátámasztható.
1. ábra. A bakui múzeum világmodellje, amit Joó Katalin szívességének köszönhetek (balra) és a balatonújlaki honfoglalás kori világmodell (jobbra), a világmodellek alatt a hieroglifáik, a legalsó sorban pedig a nekik megfelelő magyar népi Nap hieroglifa, a székely írás "ly" betűje (a magyar hieroglif írás Lyukó szójele), valamint az "us" (ős) szójel
A két világmodell olvasata: Lyukó ősünk a Nap, vagy egy ehhez hasonló mondat (a szójelek nem jelölik a ragozást, ezért az olvasatnak van egy bizonyos szabadsági foka). A leletpárhuzam azon hieroglifikus nyomok közé tartozik, amit az egykori szkíta-hun-szabír jelkultúra hagyott maga után a sztyeppén és környezetében. Baku a kaukázusi szabírhun állam része, vagy közvetlen szomszédja volt, ezért a bakui múzeumban joggal számítunk a szabírhun hagyományból öröklődött jelekre. Maga a tányér későbbi lehet.
A világmodell három jele együttesen a magyar jelkészletben fordul elő, magyarul ad értelmes olvasatot és a napjainkig történt megőrzésüket és használatukat is a magyarság vállalta magára. Ebből következően eredetileg a magyar jelkincs részei, a magyar ősvallás jelképei voltak. Azért őriztük meg legtovább és tudjuk elolvasni a jeleit ma is, mert mi alkottuk meg ezt a hieroglifikus írást s mert - őseinktől származván - számunkra volt a legfontosabb.
Ezzel azonban csak a felét végeztük el a nép meghatározásának, hiszen nem tudjuk, hogy a magyarságnak keleten milyen népnév alatt élő része hagyta hátra azokat a jeleket, amelyek a bakui világmodellben bukkantak fel. Nyilvánvaló, hogy azok a népek kerülhetnek szóba elsősorban, akiknek a jelhasználata ezzel azonos volt. Közülük is elsősorban a szkítákra, a hunokra és a szabírhunokra kell gondolnunk, mert rájuk mutatnak a történeti források is. A szabírok lehetnek közülük a leginkább számításba vehetők, mert az ő szerepük erősen kötődik a Kaukázus vidékéhez. Számukra készülhetett 531 táján a Szent Korona is. (2)
Amikor a bakui világmodellt örökül hagyó népet keressük, gondolhatunk akár az avarokra is, mert ők a hunokkal együtt éltek a heftalita Hun Birodalomban és vélük azonos nyelvet beszélhettek. Az avarok is használtak hasonló világmodelleket, ráadásul az ő magyarságuk - egyre inkább nyilvánvalóan - a Kárpát-medence mai magyar nyelvének az egyik alapja.
A világmodell lehetséges megőrzői, továbbadói közé tartozhat még az alán és a szarmata nép, vagy ezeknek egyik-másik csoportja, mert az ő jelhasználatuk is hun mintát követett. E lehetséges meghatározásokat - természetesen - alaposabb írástani kutatásnak kell pontosítania, amelynek során további népnevek is felmerülhetnek.
A magyarságot azonosító bakui párhuzam (1. ábra) mellett ismerünk más leleteket is, amelyek az e tájon (a heftalita Hun Birodalom területén) egykor élt magyarság hátrahagyott jelhasználatának maradékai lehetnek, annak ellenére, hogy magának a tárgynak a készítői viselhettek eltérő népnevet is. Ilyen az afrászijábi tál (2. ábra) és az ogur/szabír jelvény is (3. ábra).
5. ábra. A hartai világmodell szemmel látható párhuzama a balatonújlakinak és a bakuinak is, ám itt a Lyukó jelek közepén megjelenik az etnikumot azonosító fizikai lyuk is
A balatonújlaki és bakui világmodellekben szereplő Lyukó hieroglifa széles körben ismert és már a kőkorban el volt terjedve a Pireneusoktól Dél-Amerikáig. Azonban a "lyuk jel közepén fizikai lyuk" ábrázolási konvenciónak (amelyről külön fejezet szól a Magyar hieroglif írás c. kötetben) köszönhetően a sok előforduláson belül le lehet határolni egy szűkebb alkalmazási területet is, sőt azt nyelvhez is lehet kötni. A fizikai lyuk ugyanis azt jelzi, hogy a két koncentrikus kör alakú hieroglifa "lyuk" jelentésű. Mivel a székely írás "ly" betűjének hangalakja egy egykori lyuk szójel hangalakjából az akrofónia rendje szerint szabályosan levezethető (1), nyilvánvaló, hogy a fizikai lyukkal is ellátott előfordulások kizárólagos magyar sajátosságnak, etnikumjelzőnek tekinthetők.
Lyukó a hunok napistenének egyik neve, vagy jelzője lehetett, ami azt fejezte ki, hogy az Isten minden jó forrása. Az istennév fennmaradt a földrajzi neveinkben is, valamint a bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókatöredéken is.
A Lyukó szó az ázsiai hunok nyelvének is eleme lehetett. Ezt nem csak a fizikai lyukkal ellátott Noin Ula-i hun jelvény alapján tételezhetjük fel, hanem az indián szópárhuzamokból és a genetikai kapcsolatokból is ez következik. Az amerikai penut indiánok - a genetikai képletük alapján - a hunok őseinek Amerikába vándorló csoportjától származhatnak. Ennek megfelelően mintha a lyuk/Lyukó szó rokonai is szerepelnének az indián nyelvekben, pl. maja jul "lyuk" (ami persze további vizsgálódást igényel).
A fentebbi példák (3. és 4. ábra) és megfontolások egyúttal azt is bizonyítják, hogy a hunok magyarul beszéltek.
Jegyzet
(1) Az akrofónia az a folyamat, amikor egy szójelből betű lesz, amely a szó első hangját, vagy első mássalhangzóját jelöli. A lyuk/Lyukó szójelből ennek megfelelően a "ly" betű alakult ki valamikor a hun korban.
(2) A magyar őstörténet Levédiától keletre történt eseményeit aligha tisztázhatják olyan kutatók, mint Sudár Balázs és társai, akik a szabírokat és a hunokat a rájuk mutató források és összefüggések ellenére nem hajlandók azonosítani a magyarokkal. Ehhez arra van szükségük, hogy átlépjenek a magyar nyelvről árulkodó keleti hieroglifikus szövegeken.
Irodalom
A világmodell három jele együttesen a magyar jelkészletben fordul elő, magyarul ad értelmes olvasatot és a napjainkig történt megőrzésüket és használatukat is a magyarság vállalta magára. Ebből következően eredetileg a magyar jelkincs részei, a magyar ősvallás jelképei voltak. Azért őriztük meg legtovább és tudjuk elolvasni a jeleit ma is, mert mi alkottuk meg ezt a hieroglifikus írást s mert - őseinktől származván - számunkra volt a legfontosabb.
Ezzel azonban csak a felét végeztük el a nép meghatározásának, hiszen nem tudjuk, hogy a magyarságnak keleten milyen népnév alatt élő része hagyta hátra azokat a jeleket, amelyek a bakui világmodellben bukkantak fel. Nyilvánvaló, hogy azok a népek kerülhetnek szóba elsősorban, akiknek a jelhasználata ezzel azonos volt. Közülük is elsősorban a szkítákra, a hunokra és a szabírhunokra kell gondolnunk, mert rájuk mutatnak a történeti források is. A szabírok lehetnek közülük a leginkább számításba vehetők, mert az ő szerepük erősen kötődik a Kaukázus vidékéhez. Számukra készülhetett 531 táján a Szent Korona is. (2)
Amikor a bakui világmodellt örökül hagyó népet keressük, gondolhatunk akár az avarokra is, mert ők a hunokkal együtt éltek a heftalita Hun Birodalomban és vélük azonos nyelvet beszélhettek. Az avarok is használtak hasonló világmodelleket, ráadásul az ő magyarságuk - egyre inkább nyilvánvalóan - a Kárpát-medence mai magyar nyelvének az egyik alapja.
A világmodell lehetséges megőrzői, továbbadói közé tartozhat még az alán és a szarmata nép, vagy ezeknek egyik-másik csoportja, mert az ő jelhasználatuk is hun mintát követett. E lehetséges meghatározásokat - természetesen - alaposabb írástani kutatásnak kell pontosítania, amelynek során további népnevek is felmerülhetnek.
A magyarságot azonosító bakui párhuzam (1. ábra) mellett ismerünk más leleteket is, amelyek az e tájon (a heftalita Hun Birodalom területén) egykor élt magyarság hátrahagyott jelhasználatának maradékai lehetnek, annak ellenére, hogy magának a tárgynak a készítői viselhettek eltérő népnevet is. Ilyen az afrászijábi tál (2. ábra) és az ogur/szabír jelvény is (3. ábra).
2. ábra. Az afrászijábi tál és ősvallási imádságként használt szövege, amelynek olvasata: Jóma szár, Jóma szár, Jóma szár, Jóma szár földje (mai magyarsággal Jóma úr ... földje), azt bizonyítja ez a lelet is, hogy a Turáni-alföldön (a korábban ott létezett heftalita Hun Birodalom területén) használták a székely írás előzményét, a magyar hieroglif írást
3. ábra. Lyukó a Nap - hirdeti a Szergej Botalov által közölt kazahsztáni ogur/szabír jelvény, amely a magyar etnikumot azonosítja, mert fizikai lyuk van a Lyukó jel közepén s mert ez a jel csak a magyar írásban rögzíti a lyuk szót (a sumer írásban "kút, forrás", az egyiptomi hieroglif írásban és a kínai írásban pedig "Nap" jelentése van)
4. ábra. Lyukó napisten nevét hirdeti a Noin Ula-i hun jelvény, a hieroglifa közepén lévő fizikai lyuk a magyar nyelvet azonosítja, a körben látható, tojást rakó madarak az istennek a termékenységhez való kötődését illusztrálják, ami egybecseng a lyuk "kút, forrás" jelentésével, jobbról és balról a székely írás két "ly" betűje
5. ábra. A hartai világmodell szemmel látható párhuzama a balatonújlakinak és a bakuinak is, ám itt a Lyukó jelek közepén megjelenik az etnikumot azonosító fizikai lyuk is
6. ábra. Szentgyörgyvölgyi világmodelles korsó, a világmodell közepén lévő Lyukó jel övezi a korsó szájnyílását, illusztrálva ezzel, hogy a napistentől származik az élet, a napjainkig fennmaradt szimbolika, jel- és jelnév-anyag hun eredetű és a magyar nyelvet azonosítja
Lyukó a hunok napistenének egyik neve, vagy jelzője lehetett, ami azt fejezte ki, hogy az Isten minden jó forrása. Az istennév fennmaradt a földrajzi neveinkben is, valamint a bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvókatöredéken is.
A Lyukó szó az ázsiai hunok nyelvének is eleme lehetett. Ezt nem csak a fizikai lyukkal ellátott Noin Ula-i hun jelvény alapján tételezhetjük fel, hanem az indián szópárhuzamokból és a genetikai kapcsolatokból is ez következik. Az amerikai penut indiánok - a genetikai képletük alapján - a hunok őseinek Amerikába vándorló csoportjától származhatnak. Ennek megfelelően mintha a lyuk/Lyukó szó rokonai is szerepelnének az indián nyelvekben, pl. maja jul "lyuk" (ami persze további vizsgálódást igényel).
A fentebbi példák (3. és 4. ábra) és megfontolások egyúttal azt is bizonyítják, hogy a hunok magyarul beszéltek.
Jegyzet
(1) Az akrofónia az a folyamat, amikor egy szójelből betű lesz, amely a szó első hangját, vagy első mássalhangzóját jelöli. A lyuk/Lyukó szójelből ennek megfelelően a "ly" betű alakult ki valamikor a hun korban.
(2) A magyar őstörténet Levédiától keletre történt eseményeit aligha tisztázhatják olyan kutatók, mint Sudár Balázs és társai, akik a szabírokat és a hunokat a rájuk mutató források és összefüggések ellenére nem hajlandók azonosítani a magyarokkal. Ehhez arra van szükségük, hogy átlépjenek a magyar nyelvről árulkodó keleti hieroglifikus szövegeken.
Irodalom
Szevasz Géza!
VálaszTörlésJó a cikk, köszönöm, legyüjtöttem!
Áldás!
Szalkó J.
Köszönöm a figyelmedet! Üdvg!
Törlés