A sztyeppi népek jelkincsének feltérképezése a magyar kultúra kezdeteinek jobb megismerését teszi lehetővé. A magyar hieroglif írás jelkészlete ugyan kb. 50 000 éves gyökerekkel rendelkezik és már a kőkorban elterjedt a Pireneusoktól Dél-Amerikáig, az idők során mégsem maradt változatlan. Vannak olyan jelei és jeltársulásai, amelyek egyes népcsoportokra jellemzőek, míg másoknál esetleg ismeretlenek. Ha ezeket leltárba vesszük, akkor az egyes kultúrákat és népeket jobban el tudjuk egymástól határolni, amint a közös jellemzőiket is jobban meg tudjuk nevezni. Akár a nyelvre is következtethetünk általuk, hiszen ezek a hieroglifák megérthetők és esetenként el is olvashatók.
E cikkben egy kusán terrakottán észrevett jellegzetes jelpárt, a "magas kő" ábrázolási konvenció egyik előfordulását ismertetem. Ez is az etnikumjelző jelhasználati esetek körébe tartozhat.
1. ábra. Egy kusán terrakotta részlete a "magas kő" ábrázolási konvenció kiemelésével (fotógrafika), az antropomorf alak a fölé boruló égboltot támasztja alá (ez a Tejúttal való azonosságát jelzi), két oldalon a hegyekből rakott lépcsők látszanak, amelyek az égbe vezetnek
A "magas kő" ábrázolási konvenció alapesetben csak a magas és a kő szójelből áll. A két szójel együtt egy lépcsős toronytemplomot ábrázol. A lépcsős toronytemplom azonban maga is jelkép, az ég modellje, a képletes égbe jutás eszköze, akár a szibériai sámánszertartások rovátkolt törzsű nyírfája. Ezért a "magas kő" ábrázolási konvenció előfordulhat az égbolt jelképeként is. Az 1. ábrán látható kusán terrakottán az ábrázolt személy éggel való kapcsolatát jelzi.
A "magas kő" ábrázolási konvenció a fent említett magas és kő jelek között további jelet, vagy jeleket is tartalmazhat. Ilyen a kínai neolitikus tál "magas kő" jelképe, ahol a középső sar "sarok, úr" jel az Isten jelzője (4. ábra). A középső jel, vagy jelcsoport az általános szokás szerint az Isten nevét, vagy jelzőjét rögzíti. Arra az Istenre utal, akit a "magas kőnél" tiszteltek, akit az éggel (vagy az ég követével) azonosítottak, esetleg az égben lakónak gondoltak.
A kusán terrakottán (1. ábra) a középső jel helyett magát a személyt festették a két szélső jel közé. Ugyanígy járt el a Szent Korona pártán lévő Krisztus-zománcát a mervi oázisban 531 táján a szabírhunok számára készítő ötvös is. Van tehát a jelhasználatban egy sajátos jelenség, amikor a középső jelet egy személy rajzával helyettesítettek. Ezt a tendenciát továbbfejleszti a porecsi avar püspökszék, amelyben az isteni személy rajza helyett maga a személy (az Isten földi képviselője) jelenik meg a magas és a kő jelek között (2. ábra)
Joggal vetődik fel a gondolat, hogy ez a három (kusán, avar és szabír) jelhasználati sajátosság: a személy megjelenése a két szélső jel között, etnikumjelző-e? Úgy tűnik, hogy erre igennel válaszolhatunk. A genetikusok mostanában mutatják ki, hogy a magyarság a szkíta-hun népek leszármazottja, akik használták ezt az ábrázolási konvenciót. Az Árpádházra jellemző gén pedig vagy négyezer évvel ezelőtt alakult ki Baktriában, ahonnan az egyik legkorábbi "magas kő" ábrázolási konvenció előfordulást ismerem egy afganisztáni istennő-idol válláról (5. ábra). A gének persze nem rögzítik a kultúrát, ám a genetikai és írástörténeti adatok egymást erősítik. Van tehát esélyünk arra, hogy ez az ábrázolási konvenció a magyarsághoz kötődik, ránk és őseinkre jellemző. Azon nézetek egyikét őrzi, amelyek a szkíta-hun népek állameszméjét megalapozták s amelynek jelképeit ma is a Szent Koronán (3. ábra) és a címerünkben őrízzük.
3. ábra. Az 531 táján a mervi oázisban a szabírhunok számára készített Szent Korona pártáján lévő pantokrátor-kép Krisztusa ugyanúgy az ég boltozatát tartja (ez Őt a Tejúttal azonosítja), továbbá a bal és jobb oldalán hasonlóképpen mintha megtalálható lenne a magas és a kő hieroglifa három-három vonala is, amiképpen a kusán terrakottán is láttuk, azonban ezek a vonalak inkább egy istenidéző szertartás ragyogó szójelei
A kusán terrakottát szemlélve merült fel bennem, hogy hasonló jelhasználatot esetleg a Szent Koronán is találhatunk, ha alaposabban elemezzük a részleteit. Ezt a "magas kő" ábrázolási konvencióra emlékeztető jelpárost meg is találtam a párta Krisztus-zománcának két oldalán álló fák törzsén (3. ábra). Igaz, hogy e vonalkák értékelése kétesélyes, mert elsősorban az istenidéző szertartások szövegkönyvében szokásos ferde vonalakra (Rá/ragyogó szójelekre) emlékeztetnek. Hiányzik egy összekötő vonal e ferde vonalkákhoz. Kérdés, persze, hogy a fatörzs, amelyre rá vannak rajzolva ezek a ferde vonalak, tekinthető-e ilyen összekötő vonalnak? Aztán az is lehetséges, hogy ezzel a kétféleképpen is értelmezhető grafikai megoldással tudatosan járt el az ötvös, mert mindkét gondolatot fel akarták kelteni a szemlélőben. Azaz a ferde vonalak egyszerre utalhatnak a "magas kőre" és az Istent megidéző szertartásra is.
4. ábra. Kínai Banpo tál díszítésének részlete (Kr. e. IV. évezred), az istenalak fején a "magas kő" ábrázolási konvenció előfordulása, a középen lévő harmadik jellel együtt magas sar kő (mai magyarsággal magasságos úr köve) olvasatú
5. ábra. Afganisztáni istennő-idol Kr. e. 2000 tájáról, vállalin a "magas kő" ábrázolási konvenció előfordulásával
6. ábra. Acoma agyagdoboz a "magas kő" ábrázolási konvenció előfordulásával, az olvasata/értelme kb. Magas Lyukó sar köve (mai magyarsággal: Magasságos Lyukó úr köve)
A 4-6. ábrákon lévő párhuzamok igen korai időkre utalnak. Közülük a kínai és az indián előfordulás a hunok elődeivel, az afganisztáni pedig a szkítákkal köthető össze - azaz szintén kapcsolódnak a szkíta-hun-magyar őstörténethez.
Irodalom
Varga Géza: A Szent Korona születésének ideje, helye és alkalma
Varga Géza: Acoma agyagdoboz a "Magas kövön ragyogó Dana isten" mondattal
Varga Géza: Magyar hieroglif írás
Varga Géza: "Magas kő" ábrázolási konvenció példatár
Jó érzést váltott ki belőlem az olvasott történelmi ismeretek sokasága, tárháza !
VálaszTörlésKöszönöm !
Köszönöm a figyelmedet!
Törlés