A hunok által beszélt magyar nyelv bizonyítékai - többek között (1) - a magyar hieroglif írással és vegyes (betűző és szójeles) írással írt rövid írásemlékek, amelyek eddig - szakmai hiányosságok és etikai problémák miatt - elkerülték az akadémikus "tudomány" figyelmét. Pedig néhányszor megráztuk már a vállát.
A tudomásul vételük ugyanis ellenkezett volna a székely írás sémi-szogd-ótürk eredeztetéséről száz éve hangoztatott, de sohasem bizonyított dogmával, valamint a hun-magyar nem azonosság hunfalvysta prekoncepciójával. Úgy gondolhatták, hogy a fejük homokba dugása és a finnugrista jelzőkészlet osztogatása (a dillettánstól az elmebetegig) méltó válasz a magyar írástan tényeire. Nem volt és máig sincs annyi munkakedv, bátorság és tudás egyik "tudós"-ban és "tudományos" intézményben sem, hogy elő merje venni az ászt (a hun nyelvet őrző bizonyítékok sorát), amivel minden felesleges vitának véget vethetett volna és lesöpörhette volna a megszállók által a nyakunkon hagyott "szaktekintélyeket" és téveszméiket a porondról.
A legújabb példája ennek a különös helyzetnek a karosi honfoglaló harcosok genetikusok általi hun besorolása, illetve a körülötte kibontakozó éles vita. Ebben egyesek elővették a finnugrista szókincset is, de senki sem nyúlt a karosi tarsolylemezen lévő magyar hieroglifákkal írt mondat felé. Ez ugyan eldönti a vitát, de senkit sem érdekelt. A felek régészeti és genetikai érvek alapján próbáltak a nyelvre következtetni, az orruk előtt lévő nyelvemléket azonban nem ismerték fel és nem olvasták el. Pedig a Magyar hieroglif írás c. kötetben is kiadtam a karosi mondatjel olvasatát.
Senkinek nem akaródzott előállni a múzeumok polcain heverő nyelvi bizonyítékokkal, mert az írástani szaktudásuk is a béka ülepe alatt volt és maradt, ráadásul már a kérdés felvetése is kiátkozást eredményezett volna ebben a "tudományos" világban. Megélni pedig a régésznek, nyelvésznek és történésznek is meg kell valahogyan - ezért aztán szépen belesimultak a Haynau és a dicsőséges Vörös Hadsereg által legyalult végtelenül ostoba és aljas tájba.
Az alábbi ábrákon bemutatunk egy hieroglifikus jelekkel írt szövegsorozatot. Százszámra lapulnak hasonlók a múzeumok polcain olvasatlanul. A Magyar Nemzeti Múzeumban letétbe helyezett (és a főigazgató, valamint öt régész által hunnak elismert, az átvételi elismervény szerint még rovásjeleket hordozó) jelvény tragikus sorsa pontosan illusztrálja ennek a "tudós" társaságnak a törekvéseit. Ugyanis lereszelték a jeleket hordozó felületét, majd a lepusztított felületről készített gyenge grafika alapján megállapították, hogy nincs rajta rovásszöveg - holott a rendelkezésükre állt több kitűnő fényképfelvétel is a tárgy eredeti állapotáról. Ezektől a "tudósoktól" és hasonszőrű társaiktól várjuk a hun-magyar azonosság tényeinek és a székely írás hun eredetének beismerését?
Visszakanyarodva az alább látható írásemlékekre, ezeket hun, avar, hun-utód és magyar alkotók hagyták ránk. A jeleik a székely írás ismert "r" (Rá/ragyogó), "n" (nagy), "nt" (Ten), "gy" (Egy), "us" (ős) jeleivel, vagy a magyar heraldika által használt ország jellel azonosak. A székely jelekkel ellentétben, amelyek többnyire egyetlen hangot jelölnek, az ábrákon lévő jelek szót, a szójelek ligatúrája pedig egy-egy magyar mondatot jelöl. A szójelek persze nem jelölik a szó pontos hangalakját (annak jellemzően csak a kezdőhangja ismert a székely írásból), azonban a jelhasználat körülményei lehetővé teszik a megértésüket és a többé-kevésbé helyes elolvasásukat. Amíg nem akad egy becsületes és hozzáértő nyelvész, aki a kezébe veszi ezeket a hieroglifikus szövegeket és el nem kezdi pontosítani az olvasatukat, addig ez a tudomány legújabb álláspontja (mert a tudományosság mércéje nem a beosztás, vagy a végzettség, hanem az új tézisnek az objektív valósággal való egybeesése, az alkalmazott módszerek megfelelősége, az eredmény beilleszthetősége a társtudományok által meghatározott történeti-földrajzi-kulturális-etnikai stb. környezetbe).
A székely betűk hieroglifikus változatai által jelölt szavakat a 90-es években az Írástörténeti Kutatóintézet által szervezett műhelymunka során Simon Péterrel, Szekeres Istvánnal, Forrai Sándorral, Berényi Lászlóval, Varga Csabával és másokkal elvégzett akrofónia-rekonstrukciók végén azonosítottuk. E rekonstrukciók eredményét ki is adtuk, de a finnugrista gőg egyeseket máig megakadályozott abban, hogy észrevegyék. Ezért is maradtak ők a beismerten zsákutcába fulladt téveszméiknél.
Hiába, előre lépni csak becsületesen lehetne - mert nincs más lehetőség a tudományos megismerés számára, mint a lelkiismeretesen végzett kutatómunka, a magyarság és a székely írás hun eredetének (az akadémikus tudomány nem is létező kutatói helyett a munkát évtizedeken át elvégző dilettánsok eredményeinek) elismerése.
Az 1990-es években (a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk megjelenését követően) be kellett vallaniuk, hogy a székely írás leírását (és így hun eredetét - VG) illetően minden alapvető kérdés tisztázatlan (a számukra - VG). Ez a beismert nemtudás ugyan tisztességes embereknél nem ad okot a gőgre, azonban ezeknél a népeknél valamilyen ismeretlen ok miatt mégsem számíthatunk sokkal többre. Bele lehetnek merevedve a magyar őskultúra megvetésébe és a Zsirai óta gúnyolódó ostoba professzoraik hazugságfolyamába?
Az írásemlékek nyilvánvalóan azonos szóhasználat, íráskultúra és világnézet (azonos történelem és nemzet) termékei. Nincs másik írás (jelkincs), nyelv és történet, amelyikkel ezek a szövegek keletkeztethetők, sorba rakhatók, érthetők és elolvashatók lennének. Ráadásul a magyar hagyomány is emlékszik arra, hogy e jelek szójelek voltak és a hunoktól örököltük őket. A fellelési körülményeik meg alátámasztják ezt a hagyományt.
Joggal merül fel ezért a kérdés, hogy ugyan mi akadályozza meg ezt a sok "tudóst" abban, hogy észrevegyék, elolvassák és felhasználják őket a hun-magyar azonosságról, vagy a székely írás hun eredetéről folytatott vitáikban? Többre becsülik az egyszer már beismerten téves, de akadémikus professzor által írt ostobaságot a tényeknél? Vagy el sem jutott hozzájuk a finnugrista rováseredeztetés csődjéről 1996-ban közreadott akadémikus beismerés híre, mert nem olvassák a szakirodalmat?
A tudomásul vételük ugyanis ellenkezett volna a székely írás sémi-szogd-ótürk eredeztetéséről száz éve hangoztatott, de sohasem bizonyított dogmával, valamint a hun-magyar nem azonosság hunfalvysta prekoncepciójával. Úgy gondolhatták, hogy a fejük homokba dugása és a finnugrista jelzőkészlet osztogatása (a dillettánstól az elmebetegig) méltó válasz a magyar írástan tényeire. Nem volt és máig sincs annyi munkakedv, bátorság és tudás egyik "tudós"-ban és "tudományos" intézményben sem, hogy elő merje venni az ászt (a hun nyelvet őrző bizonyítékok sorát), amivel minden felesleges vitának véget vethetett volna és lesöpörhette volna a megszállók által a nyakunkon hagyott "szaktekintélyeket" és téveszméiket a porondról.
A legújabb példája ennek a különös helyzetnek a karosi honfoglaló harcosok genetikusok általi hun besorolása, illetve a körülötte kibontakozó éles vita. Ebben egyesek elővették a finnugrista szókincset is, de senki sem nyúlt a karosi tarsolylemezen lévő magyar hieroglifákkal írt mondat felé. Ez ugyan eldönti a vitát, de senkit sem érdekelt. A felek régészeti és genetikai érvek alapján próbáltak a nyelvre következtetni, az orruk előtt lévő nyelvemléket azonban nem ismerték fel és nem olvasták el. Pedig a Magyar hieroglif írás c. kötetben is kiadtam a karosi mondatjel olvasatát.
Senkinek nem akaródzott előállni a múzeumok polcain heverő nyelvi bizonyítékokkal, mert az írástani szaktudásuk is a béka ülepe alatt volt és maradt, ráadásul már a kérdés felvetése is kiátkozást eredményezett volna ebben a "tudományos" világban. Megélni pedig a régésznek, nyelvésznek és történésznek is meg kell valahogyan - ezért aztán szépen belesimultak a Haynau és a dicsőséges Vörös Hadsereg által legyalult végtelenül ostoba és aljas tájba.
Az alábbi ábrákon bemutatunk egy hieroglifikus jelekkel írt szövegsorozatot. Százszámra lapulnak hasonlók a múzeumok polcain olvasatlanul. A Magyar Nemzeti Múzeumban letétbe helyezett (és a főigazgató, valamint öt régész által hunnak elismert, az átvételi elismervény szerint még rovásjeleket hordozó) jelvény tragikus sorsa pontosan illusztrálja ennek a "tudós" társaságnak a törekvéseit. Ugyanis lereszelték a jeleket hordozó felületét, majd a lepusztított felületről készített gyenge grafika alapján megállapították, hogy nincs rajta rovásszöveg - holott a rendelkezésükre állt több kitűnő fényképfelvétel is a tárgy eredeti állapotáról. Ezektől a "tudósoktól" és hasonszőrű társaiktól várjuk a hun-magyar azonosság tényeinek és a székely írás hun eredetének beismerését?
Visszakanyarodva az alább látható írásemlékekre, ezeket hun, avar, hun-utód és magyar alkotók hagyták ránk. A jeleik a székely írás ismert "r" (Rá/ragyogó), "n" (nagy), "nt" (Ten), "gy" (Egy), "us" (ős) jeleivel, vagy a magyar heraldika által használt ország jellel azonosak. A székely jelekkel ellentétben, amelyek többnyire egyetlen hangot jelölnek, az ábrákon lévő jelek szót, a szójelek ligatúrája pedig egy-egy magyar mondatot jelöl. A szójelek persze nem jelölik a szó pontos hangalakját (annak jellemzően csak a kezdőhangja ismert a székely írásból), azonban a jelhasználat körülményei lehetővé teszik a megértésüket és a többé-kevésbé helyes elolvasásukat. Amíg nem akad egy becsületes és hozzáértő nyelvész, aki a kezébe veszi ezeket a hieroglifikus szövegeket és el nem kezdi pontosítani az olvasatukat, addig ez a tudomány legújabb álláspontja (mert a tudományosság mércéje nem a beosztás, vagy a végzettség, hanem az új tézisnek az objektív valósággal való egybeesése, az alkalmazott módszerek megfelelősége, az eredmény beilleszthetősége a társtudományok által meghatározott történeti-földrajzi-kulturális-etnikai stb. környezetbe).
A székely betűk hieroglifikus változatai által jelölt szavakat a 90-es években az Írástörténeti Kutatóintézet által szervezett műhelymunka során Simon Péterrel, Szekeres Istvánnal, Forrai Sándorral, Berényi Lászlóval, Varga Csabával és másokkal elvégzett akrofónia-rekonstrukciók végén azonosítottuk. E rekonstrukciók eredményét ki is adtuk, de a finnugrista gőg egyeseket máig megakadályozott abban, hogy észrevegyék. Ezért is maradtak ők a beismerten zsákutcába fulladt téveszméiknél.
Hiába, előre lépni csak becsületesen lehetne - mert nincs más lehetőség a tudományos megismerés számára, mint a lelkiismeretesen végzett kutatómunka, a magyarság és a székely írás hun eredetének (az akadémikus tudomány nem is létező kutatói helyett a munkát évtizedeken át elvégző dilettánsok eredményeinek) elismerése.
Az 1990-es években (a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk megjelenését követően) be kellett vallaniuk, hogy a székely írás leírását (és így hun eredetét - VG) illetően minden alapvető kérdés tisztázatlan (a számukra - VG). Ez a beismert nemtudás ugyan tisztességes embereknél nem ad okot a gőgre, azonban ezeknél a népeknél valamilyen ismeretlen ok miatt mégsem számíthatunk sokkal többre. Bele lehetnek merevedve a magyar őskultúra megvetésébe és a Zsirai óta gúnyolódó ostoba professzoraik hazugságfolyamába?
Az írásemlékek nyilvánvalóan azonos szóhasználat, íráskultúra és világnézet (azonos történelem és nemzet) termékei. Nincs másik írás (jelkincs), nyelv és történet, amelyikkel ezek a szövegek keletkeztethetők, sorba rakhatók, érthetők és elolvashatók lennének. Ráadásul a magyar hagyomány is emlékszik arra, hogy e jelek szójelek voltak és a hunoktól örököltük őket. A fellelési körülményeik meg alátámasztják ezt a hagyományt.
Joggal merül fel ezért a kérdés, hogy ugyan mi akadályozza meg ezt a sok "tudóst" abban, hogy észrevegyék, elolvassák és felhasználják őket a hun-magyar azonosságról, vagy a székely írás hun eredetéről folytatott vitáikban? Többre becsülik az egyszer már beismerten téves, de akadémikus professzor által írt ostobaságot a tényeknél? Vagy el sem jutott hozzájuk a finnugrista rováseredeztetés csődjéről 1996-ban közreadott akadémikus beismerés híre, mert nem olvassák a szakirodalmat?
1. ábra. Az avarhun készítésű Gizella kincs Ragyogó nagy ország mondatjele
2. ábra. A szombathelyi (savariai) Iseum területén hiteles ásatáson előkerült római kori veret a Lyukó ten országa olvasatú, körben olvasandó imaszöveggel - Sosztarics Ottónak, a múzeumigazgatójának felhívtam rá a figyelmét, de azóta sem meri elmondani róla a véleményét, egy beosztottja azt találta mondani a telefonba, hogy értsem meg, ebben a múzeumban senkit sem érdekel a székely rovásírás
3. ábra. A Szergej Botalov által közölt kazahsztáni ogur/szabír csaton a Nagy ország mondat olvasható, Botalov egyik tanulmányának az orosz szövegét a fordítás során lereszelték, a finnugrizmushoz igazították - azaz meghamisították
4. ábra. Az apahidai hun turulokon olvasható Ragyogó ország mondatjel, a "nagyok" megpróbálták gepidának hazudni a kincseket (mert ezt várta el a magyargyűlölő hatalom), de a magyarul elolvasható magyar jelek ezt cáfolják
5. ábra. Az avarhun eredetű Gizella-kincs turulján olvasható Egy országa mondatjel
6. ábra. A csempeszkopácsi templom kapubélletében olvasható Isten országa mondatjel
7. ábra. Az Árpád-házi királyaink címerében lévő és azóta is az államcímerben szereplő Egy országa mondat
A székely írás hun eredetét az 1500-as években a magyar értelmiség még tudta (Thelegdi János: Rudimenta) - ez tehát nem új információ, vagy felfedezés, hanem a hagyományos, egykor elfogadott tudás.
Azt, hogy szójeleink vannak, az 1500-as évekből fennmaradt jegyzet tanúsítja. Ez is egy ismert, de agyonhallgatott tény (Veit Gailelről Német Gyula turkológus tett említést).
Simon Péter az 1993-ban közzétett tanulmányában feltételezi, hogy a székely írást egy hieroglifikus rendszerű írásból alakították ki (Simon Péter - Szekeres István - Varga Géza: Bronzkori magyar írásbeliség ).
A közelmúltban megjelent ezeknek a hun írásemlékeknek a kiadása is ( Varga Géza: Magyar hieroglif írás ).
Sándor Klára ugyan megpróbálja tagadni ezeket a tényeket (a székely írás hun eredetét), de eközben nem sorol fel tudományos igényű érveket. Nagyjából az az álláspontja, hogy a hunok nyelvét nem ismerjük, tehát nem lehetnek magyarok s persze nem tudunk semmit a székely írás eredetéről sem - de abban azért biztos, hogy a székely írás nem hun eredetű. Ez így persze elképesztően semmitmondó és önellentmondó, egyúttal a közismert írástani tények figyelmen kívül hagyásának is minősül, de ezt professzorként - úgy gondolhatja - nem kell észrevennie (Sándor Klára "cáfolatának" cáfolata a hun-magyar írás kérdéskörben).
Tudott tény tehát, vagy annak kellene lennie, hogy a hunok magyarul beszéltek és tőlük (az őseinktől) maradt ránk a fazekasok és a hímes tojás készítők által napjainkig használt, az államcímerünkben most is szereplő magyar hieroglif írás, valamint az ebből származó székely írás is, ám a "nagyok" mégis késhegyig menő vitát folytatnak a kérdésben - csak éppen az írástörténet tényeit, az elolvasható nyelvemlékeket nem hajlandók felhasználni érvként sem pro, sem kontra.
Jó lenne megtudni a véleményüket (hogy miért nem figyelnek az elolvasható nyelvemlékekre). Mert ennek hiányában kénytelenek lennénk arra gondolni, hogy finnugrista neveltetésük miatt nem ismerik a magyar jelkincset és a finnugrista agymosásuk következtében lehajolni sem hajlandók hozzá.
Jegyzetek
(1) Moór Elemér fontos megállapításait a Magyar Nyelv közölte, azaz nem lehet nem létezőnek tekinteni. A finnugrista szerzők mégis úgy tesznek, közte a Magyar Nyelv szerkesztőségének titkára is, mintha nem létezne. A 2001-ben megjelent A székelység eredete c. kötetemben közöltem Moór Elemér felismeréseit. Ebből a neten is olvasható könyvemből idézek az alábbiakban.
Például maga a hun népnév sem lehet török eredetű, mert a népnév legrégebbi alakjában a szókezdetben a ch hang szerepel, azt pedig már a XI. században élt Kasgari is felismerte, hogy a török nyelvek hangrendszereire különösen jellemző a zöngétlen veláris és laringális spiránsok hiánya. A tarchan és tarqan, a chan és qan, a qatun és chatun szóalakok – lévén a törökben is idegen eredetű méltóságnevek – nem bizonyítják ennek az ellenkezőjét.
Ha azt a felfogást valljuk, hogy a hunok török nyelvűek voltak, akkor nyelvüknek mindenképpen valamilyen, az őstörök hangállapothoz közel eső nyelvi alakot kellene képviselnie. A reánk maradt hun szóanyagban azonban nagyon sok névnek kifejezetten nem-törökös a hangalakja. Például a „halotti tor” értelmű strava a szókezdet mássalhangzó-torlódása miatt török nyelvűek számára kiejthetetlen volt. Mássalhangzó kapcsolattal ugyanis török szó nem kezdődik. Márpedig a hun személynevek között több ilyen is fennmaradt, mint például Szkottasz neve is. Ha ezek idegen eredetűek voltak, a kiejtésüket török nyelvűek számára csak valami magánhangzó-előtét tette volna lehetővé.
Mivel sem az őstörökben, sem az ótörökben semmiféle szó sem kezdődhetett l, r és v hangokkal, nem lehetett török személynév Laudaricus, vagy Rougasz neve sem és nem lehetett török a Jordanesnél megőrzött var szó sem. Ez utóbbi a hun főváros: Varacsán "Vara hun", másutt Hunnivár (vagy hunni Var "hun nyelven Vár") nevében fordul elő.
Az ótörökben szókezdetben nem találkozunk d, g, n és m hangokkal (illetőleg az m-mel csak a b helyén). Ezért nem lehetett török Dengizich, Gordasz, Muagerisz és a sokat emlegetett medosz sem.
Jellemző sajátossága a török nyelveknek a kettős mássalhangzók hiánya, ezért nem török név az Attilasz, a Szkottasz és az Ellák sem.
Ami a Jordanesnél fennmaradt Ellák nevet illeti, ez Németh Gyulát a baskir Ilek személynévre emlékeztette, amely szerinte az ujgur ilig „fejedelem” szóval függhet össze. Azt azonban elfelejti megmagyarázni, hogy miként felelhet meg a török „i”-nek a hunban az „e” hang (ilyesféle hangfejlődésre ugyanis a török nyelvben nincs példa), továbbá nem fejti ki a szóbelseji „l” kettőződésének okát sem.
S a sor még folytatható. A felhozott érvek miatt a hunok vezető rétegének nyelvéről csak bizonyos negatív megállapításokat engedhetünk meg magunknak, miszerint nem lehettek török, mongol, vagy iráni nyelvűek. (Moór/1963/64)"
Hozzátehetem: magyar nyelvűek azonban lehettek a hunok. A hun és (a szegedi genetikusok: Török Tibor és Neparáczki Endre által) hun eredetűnek mondott karosi honfoglalás kori csontok mellékletein lévő hieroglifikus szövegek magyar olvasata ezt alá is húzza.
Irodalom
Varga Géza: Karosi hunfoglalók, Révész László és Török Tibor nézeteltérése
Varga Géza: Új hun rovásjelek a Selyemút mellékéről, Terezinből
Varga Géza: Kiállítás: Attila örökösei - A hunoktól az Árpád-házig
Varga Géza: A hun Edikon és a székely "gy" (Egy) rovásjel
Varga Géza: Hun tartalom (további cikkek a témakörben)
Jó lenne megtudni a véleményüket (hogy miért nem figyelnek az elolvasható nyelvemlékekre). Mert ennek hiányában kénytelenek lennénk arra gondolni, hogy finnugrista neveltetésük miatt nem ismerik a magyar jelkincset és a finnugrista agymosásuk következtében lehajolni sem hajlandók hozzá.
Jegyzetek
(1) Moór Elemér fontos megállapításait a Magyar Nyelv közölte, azaz nem lehet nem létezőnek tekinteni. A finnugrista szerzők mégis úgy tesznek, közte a Magyar Nyelv szerkesztőségének titkára is, mintha nem létezne. A 2001-ben megjelent A székelység eredete c. kötetemben közöltem Moór Elemér felismeréseit. Ebből a neten is olvasható könyvemből idézek az alábbiakban.
"Moravcsik Gyula a hunok vezető rétegét tekinti török nyelvűnek, mert a fennmaradt hun személynevek a vezetők nevei közül kerültek ki. A hunokat azonban már akkor is töröknek tartották, amikor a hun személynevek törökös magyarázatát még meg sem kísérelték. Egy időben ugyanis szokás volt minden nomád népet töröknek tekinteni, vagy legalábbis bennük valamilyen török komponenst feltételezni. A hun nyelvemlékek azonban a vezetők törökségét sem igazolják.
Például maga a hun népnév sem lehet török eredetű, mert a népnév legrégebbi alakjában a szókezdetben a ch hang szerepel, azt pedig már a XI. században élt Kasgari is felismerte, hogy a török nyelvek hangrendszereire különösen jellemző a zöngétlen veláris és laringális spiránsok hiánya. A tarchan és tarqan, a chan és qan, a qatun és chatun szóalakok – lévén a törökben is idegen eredetű méltóságnevek – nem bizonyítják ennek az ellenkezőjét.
Ha azt a felfogást valljuk, hogy a hunok török nyelvűek voltak, akkor nyelvüknek mindenképpen valamilyen, az őstörök hangállapothoz közel eső nyelvi alakot kellene képviselnie. A reánk maradt hun szóanyagban azonban nagyon sok névnek kifejezetten nem-törökös a hangalakja. Például a „halotti tor” értelmű strava a szókezdet mássalhangzó-torlódása miatt török nyelvűek számára kiejthetetlen volt. Mássalhangzó kapcsolattal ugyanis török szó nem kezdődik. Márpedig a hun személynevek között több ilyen is fennmaradt, mint például Szkottasz neve is. Ha ezek idegen eredetűek voltak, a kiejtésüket török nyelvűek számára csak valami magánhangzó-előtét tette volna lehetővé.
Mivel sem az őstörökben, sem az ótörökben semmiféle szó sem kezdődhetett l, r és v hangokkal, nem lehetett török személynév Laudaricus, vagy Rougasz neve sem és nem lehetett török a Jordanesnél megőrzött var szó sem. Ez utóbbi a hun főváros: Varacsán "Vara hun", másutt Hunnivár (vagy hunni Var "hun nyelven Vár") nevében fordul elő.
Az ótörökben szókezdetben nem találkozunk d, g, n és m hangokkal (illetőleg az m-mel csak a b helyén). Ezért nem lehetett török Dengizich, Gordasz, Muagerisz és a sokat emlegetett medosz sem.
Jellemző sajátossága a török nyelveknek a kettős mássalhangzók hiánya, ezért nem török név az Attilasz, a Szkottasz és az Ellák sem.
Ami a Jordanesnél fennmaradt Ellák nevet illeti, ez Németh Gyulát a baskir Ilek személynévre emlékeztette, amely szerinte az ujgur ilig „fejedelem” szóval függhet össze. Azt azonban elfelejti megmagyarázni, hogy miként felelhet meg a török „i”-nek a hunban az „e” hang (ilyesféle hangfejlődésre ugyanis a török nyelvben nincs példa), továbbá nem fejti ki a szóbelseji „l” kettőződésének okát sem.
S a sor még folytatható. A felhozott érvek miatt a hunok vezető rétegének nyelvéről csak bizonyos negatív megállapításokat engedhetünk meg magunknak, miszerint nem lehettek török, mongol, vagy iráni nyelvűek. (Moór/1963/64)"
Hozzátehetem: magyar nyelvűek azonban lehettek a hunok. A hun és (a szegedi genetikusok: Török Tibor és Neparáczki Endre által) hun eredetűnek mondott karosi honfoglalás kori csontok mellékletein lévő hieroglifikus szövegek magyar olvasata ezt alá is húzza.
Moór Elemér: A hunok származásának kérdése, fő tekintettel a nyelvi forrásanyagra, Magyar Nyelv, Akadémiai Kiadó, 1963.
Varga Géza: Moór Elemér szerint a hunok nem beszélhettek törökül
Varga Géza: Moór Elemér szerint a hunok nem beszélhettek törökül
Varga Géza: Karosi hunfoglalók, Révész László és Török Tibor nézeteltérése
Varga Géza: A II. karosi temető 29-es sírjából előkerült tarsolylemez hieroglifikus mondata
Varga Géza: Új hun rovásjelek a Selyemút mellékéről, Terezinből
Varga Géza: Kiállítás: Attila örökösei - A hunoktól az Árpád-házig
Varga Géza: A hun Edikon és a székely "gy" (Egy) rovásjel
Varga Géza: Bronzkori magyar írásbeliség
Varga Géza: Az akadémikus tudomány átadta a terepet, nem képes a székely írás eredeztetésére
A veleméri műemléktemplom, amelynek két tanulságos rovológiai nevezetessége is megtekinthető
Az általunk javasolt őrségi szálláson a magyar hieroglif írásról is folytathat eszmecserét, nem is beszélve a Sindümúzeum díjtalan meglátogatásáról az itt eltöltött nyaralás alkalmával. Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióval, őrségi szállás medencével, őrségi szállás SZÉP-kártyával, őrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn keresőkulcsok mentén keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a szép táj mellé, akkor mi ajánljuk a legkedvezőbb megoldást! Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek, mint Ön is, aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Igazán kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot a rovológus által vezetett őrségi szállás lefoglalása végett!
Onogesius hun vezér szobra a Csinyálóház (egy különleges őrségi szállás) alatt áll és vár a Teremtővel való koccintásra
Ne fogadjon el utángyártott, vagy gyanús csomagolású őrségi szállást! Valódi Cserépmadár szállás és Csinyálóház csak nálunk!
Édes fiam! Ha egy biztonságos helyet keresel nyaralás céljára, ahol a török idők óta nem járt felfegyverzett iszlámhitű, akkor Velemért ajánlom, abban a békés, erdőkkel koszorúzott, termálstrandokkal és tavakkal körülvett gyönyörű völgyben! www.csinyalohaz.hu www.cserepmadar.hu
Ne fogadjon el utángyártott, vagy gyanús csomagolású őrségi szállást! Valódi Cserépmadár szállás és Csinyálóház csak nálunk!
Édes fiam! Ha egy biztonságos helyet keresel nyaralás céljára, ahol a török idők óta nem járt felfegyverzett iszlámhitű, akkor Velemért ajánlom, abban a békés, erdőkkel koszorúzott, termálstrandokkal és tavakkal körülvett gyönyörű völgyben! www.csinyalohaz.hu www.cserepmadar.hu
Megkövült Vakolók vakolata pereg az MTA bástyáiról. Meztelen, magyarellenes, éhenkórász gyülevész, Habsburg örökség a finnugri-bugrisuk. Már csak bigottságuk frázisait ismételgetik, de érveik nincsenek. Mesterükre akadtak Varga Géza szakrális hieroglifa vizsgáin, mert hasalni, hadoválni kevés, valódi felkészültség híján. A lila uv után jön a bukás, és a szánalmas vég: adios ügynök urak!
VálaszTörlésKöszönöm a hozzászólást! Dolgozunk tovább.
TörlésSzalma György-idős a fészbukon: "Okosabbnak láttam volna egy kimutatást, ki hol született és a vegyes házasságban születettek száma is látható lenne."
TörlésVarga Géza: Azt az okosabb cikket neked kell megírnod, mert én egy ilyen kimutatást nem tartottam szükségesnek. Persze, amennyiben a hol azt jelentené nálad, hogy melyik vallási felekezet vagy etnikai csoport kebelében született a szerző ... Nos, ez valóban közelebb vihet bennünket a probléma (a szerzői hazudozások okának) megoldásához, de a cikkeimben csak a tudománnyal szeretnék foglalkozni. Tudom, persze, hogy ezzel kevesen vannak így s a szerzők jó részének tollát a politikai alapozású szempontok, például a magyargyűlölet vezérli, de ez legyen az ő gondjuk. Köszönöm a hozzászólást!
Tudomásom szerint a Habsburgok 1861-től kezdték meghamisíttatni a magyarok történelmét. Remélem jól emlékszem az évszámra!
VálaszTörlés