Guatemalai, jade kövekből összeállított prekolumbián maja arc fényképét adta közre a napokban a világhálón az Amazing Birds fb. csoport. A jade mozaik felső részén, a fejtetőn van egy, a magyar hieroglif írás segítségével elolvasható képszerű mondatjel, egy világfa ábrázolás. A jelen cikkben ennek az olvasatát adom meg.
A fát azért rakták legfelülre, mert a méltóságjelölőket a kőkor óta a fejtetőn szokás viselni, az uralkodók ott hordják a koronát, a katonák meg a sapkarózsát. S a fa (esetünkben a szár "növényi szár, úr" hieroglifa) azért méltóságjelölő, mert az égig érő fát (a Tejutat) az istennel azonosították eleink. Ettől az istentől eredeztették a királyi dinasztiát, vagy az uralkodói hatalmat. Már a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobornak is a fején van a szár "növényi szár, úr" hieroglifa lineáris változata. A maja mondatjel lényege is a szár hieroglifa, ám itt annak képszerűbb, ágakkal is rendelkező változata idézi fel az istennel azonosított világfát. Ezt az írásemléket az írástörténeti jelentősége miatt be fogjuk mutatni a tervezett Elolvasható világfa konferencián.
A képszerű jelmontázs ki van emelve az 1. ábra bal felső sarkában. A mondatjel alja az égbolt "nagy" ívén elképzelt lépcsős toronytemplomot ábrázolja. Az égi toronytemplom bal oldala a "magas", jobb oldala pedig a "kő" szójele. Fölöttük a "ten" és a "szár" hieroglifa olvasható. E szójelek mindegyike megtalálható a magyar hieroglif írásban, a székely írás elődjében. A székely írásban ezek közül a ten "élet, isten" megmaradt szójelnek, a többiből pedig egy hangot jelölő betű alakult ki az akrofónia során. Ezek a székely jelek láthatók az 1. ábra jobb felső sarkában. A székely írásban azonban a szár hieroglifa ágakkal rendelkező képszerű változata helyett az egyszerűsítés követelményének megfelelve a függőleges vonal alakú lineáris alakot alkalmazzuk.
A maja írásemlék tárgyalásának időszerűségét a Pócs Éva írása kapcsán kialakult, ám eredménytelenül zárult világfa vita adja. Pócs Éva ugyanis - tévesen - azt állította egy 2023-ban megjelent írásában, hogy a magyar honfoglalóknak nem volt világfa képzetük. Amit a leleteikről annak gondolnak egyesek, annak világfa volta nem bizonyítható, azok nem értelmezhetőek. A néprajzban később felbukkanó világfa pedig - szerinte - nem magyar eredetű, hanem idegenektől vettük át.
A világfa vitához több fordulóban (a Mandinerben, az Etnographiában és a Valóságban) húsznál is több tudós szólt hozzá, ám az ügy érdemét nem tudták eldönteni. Annak ellenére sem, hogy a honfoglalók több száz világfa ábrázolást hagytak ránk. Az akadémikus tudomány emberei azért nem voltak képesek érdemben megoldani a vitát, mert köreikben az ősvallással és a székely írással való foglalkozás évtizedeken át szalonképtelen tevékenységként volt elkönyvelve. Ezért aztán ezekhez a szakterületekhez nem is értenek. Ez nem csak az én véleményem, hanem azt Püspöki Nagy Péter és Sándor Klára is beismerte (1). A világfa vita résztvevői természethű faábrázolást kerestek, miközben a világfa jelszerű. A székely írás előzményét jelentő magyar hieroglifákból (ősvallási kötődésű szójelekből) összeállított mondatjelekről van szó. Aki ezeket a magyar hieroglifikus mondatjeleket el tudja olvasni, annak e honfoglalás kori világfák értelmezhetőek. Ilyen ember azonban nem akadt a "szakmában".
E kőkori eredetű, széles körben elterjedt, magyar jeleket használó és magyarul elolvasható világfa ábrázolások, mint amilyen e maja jade kompozíción is szerepel, éppen az ellenkezőjét bizonyítják Pócs Éva állításának. Ez az ősvallás, amelyik a vallási jelentősége miatt fontos képein (antropomorf istenábrázolás, csodaszarvas, világmodell, turul, világfa stb.) a magyar hieroglifákat alkalmazta, a hieroglifikus nyelvemlékek alapján már a kőkorban is magyar, vagy magyarral rokon kultúra vallása volt. Azaz nem kellett átvennünk senkitől a világfa képzetet. Ezzel szemben - az írásjelek és a nyelvemlékek magyarsága miatt - némi okunk van azt feltételezni, hogy a fél világ tőlünk vette át azt még a kőkorban.
Jegyzetek
(1) Püspöki Nagy Péter 1984-ben írta, hogy „A rovásírással foglalkozó irodalmunkról bátran elmondhatjuk, hogy már egy kisebb könyvtárat is megtölthetne, a szerzők mégsem jutottak el annak felismeréséig, hogy egy írásrendszerrel foglalkozó műnek az általános írástan és írástörténet tételeinek legalábbis kielégítő ismeretében kell létrejönnie. Ha … vizsgálódásainkat csak a tudományosság igényével készült tanulmányokra, vagy a meglévő egy-két kötetre összpontosítjuk, sem vigasztalódhatunk. Még ezek a válogatott művek is csupán szerzőik nagyfokú tájékozatlanságára vetnek fényt az írástan (az általános íráselmélet és írástörténet) területén”
Sándor Klára álláspontja 1996-os álláspontja sem kedvezőbb: "A székely rovásírás mai helyzetét mindenekelőtt az jellemzi, hogy nem tudunk mit kezdeni vele: sem az írásrendszerrel magával, sem a kutatásával. Minden alapvető kérdés tisztázatlan: az írás neve, eredete, önálló története; hogy hány emléke van és melyek ezek; hogy kik használták és milyen célra; az előző kérdések megválaszolatlansága miatt nem világos, hogy mi a helye a magyar művelődéstörténetben – és az sem tűnik mindig világosnak, hogy minek kell vele egyáltalán foglalkozni."
Irodalom
Pócs Éva: A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében. rekonstrukció, konstrukció, dekonstrukció. In Bárdos Dániel–Tuboly Ádám Tamás (szerk.): Emberarcú tudomány. Áltudományok és összeesküvés-elméletek szorításában, 283–324. Budapest: Typotex Kiadó. 2023.
Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?), Erdélyi Múzeum - 58. kötet, 1996. 1-2. füzet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése