Gyuricza Annamária Reneszánsz kályhacsempék Északkelet-Magyarországról c. kötetének 51. ábrája mutat be egy kályhacsempét (Mihalikra való hivatkozással). A kályhacsempe díszítésének hieroglifáit (ősvallási kötődésű szójeleit) a jelen cikkben olvasom el a magyar hieroglif írás segítségével. Az ilyen és hasonló hieroglifikus szövegek elolvasására szükség van. Mert ezen ismeretek nélkül az akadémikus "tudomány" nem tud érdemi választ adni a felmerülő kérdésekre, amire legutóbb a világfa vita szolgáltatott példát. (1)
Következtetés
A kályhacsempe hieroglifáinak a fenti ábrákon, valamint az irodalomjegyzékből elérhető írásaimban bemutatott párhuzamai az intelligens emberek számára megengedik ama következtetés levonását, hogy a reneszánsz kályhacsempéken az ősvallási eredetű sztyeppi hieroglifák jelennek meg és belőlük azonos jellegű jelmontázsokat, szövegeket és képeket (közte világfát ábrázoló képeket) alkottak. Ebből következőleg a honfoglalók jelhasználatát és jelekből alkotott világfa ábrázolásait e szerves, egységes folyamatból minden ok nélkül kiragadni és a honfoglalókat világfa képzet nélkülinek kikiáltani nem lehet. Ha valaki mégis ezt tenné, akkor azzal csak a szakmai-etikai alkalmatlanságának állít emlékművet.
Jegyzetek
(1) Például Benkő Elek, Róna-Tas András, Sándor Klára és Ráduly János vagy harminc éve (a Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk elolvasása óta) hirdetik a különböző dolgozataikban, hogy a székely írás eredete egy rejtély és adatok hiányában erről nem is lehet mit mondani. Ami persze nem igaz. Erről ők is tudnak, mert ismételten felhívtam rá a figyelmet, hogy százával vannak az itt vizsgálthoz hasonló hieroglifikus szövegek, amelyek megmutatják a székely írás sztyeppi és honfoglalók általi használatát. Ezek felhasználásával válaszolni lehet a kérdésre, sőt ezt a választ már tálcán elébük is tettem. Ám ezekkel a hieroglifikus szövegekkel nem mernek foglalkozni. Egyrészt, mert nem értenek hozzá. Másrészt, mert annak egzisztenciális következményei lennének a sorsukat meghatározó magyar- és tudományellenes közegben, amelyben szocializálódtak.
A rovológiai téren valójában nem is létező "szakma" szinte egyöntetűen megdermed már attól a lehetőségtől is, hogy "díszítéseket" olvasson el, vagy hogy akadnak futóbolondok, akik ilyesmit egyáltalán megkísérelnek. A futóbolond jelzőt Fehér Bence osztotta ki rám a nevem említése nélkül, ami azonban csak azt jelenti, hogy az írástan alapfogalmaival (pl. a képszerű jelek elolvashatóságával, a hieroglifikus jelhasználat képalkotó módszerével) sincs tisztában. Már pedig, amíg ennyire padlót fog a felsőfokon képzett kutatók rovológiai szaktudása is, addig a pócsévafélék szabadon garázdálkodhatnak a magyarországi szakirodalom és tömegtájékoztatás hasábjain. Nem kell pedig sok annak megtanulásához, hogy eszik-e, vagy isszák a magyar hieroglif írást. Ám a "tudományos konszenzus" nem tűri el a magyar rovológiai kérdések alapos megtárgyalását, mert az maga után vonná a világosi fegyverletételt követően kővé dermedt prekoncepcióik megkérdőjelezését.
Irodalom
Gyuricza Annamária (1992): Reneszánsz kályhacsempék Északkelet-Magyarországról, Hermann Ottó Múzeum, Miskolc
Mihalik József (1909): Egy XV. századbeli fafaragvány, MKÉ 3. 147-149.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése