2025. november 10., hétfő

Mark Zuckerberg hálózata akadályozza Magyarországon Orbán Viktor digitális polgári körének működését?

Orbán Viktor miniszterelnök úr felhívta a magyar értelmiséget egy digitális honfoglalásra. Mint az olvasható az egyik felhívásban: "A Digitális Polgári Körökbe mindenkit várunk, akinek fontos a hazája, akinek fontos a magyar kultúra és a nemzeti identitás védelme."  

Ötvenöt éve dolgozom a székely írás eredeztetésén és a kapcsolódó akadémikus téveszmék helyreigazításán. Ide tartozik az isten szavunk eredeztetése is, mert e szóösszetétel mindkét szavára (az ős és a ten szavakra) külön szójele van a székely írásnak. Erről azonban nem akar tudomást venni az akadémikus "tudomány", talán, mert cáfolja a prekoncepcióikat. 

Janurik Tamás a napokban feltett egy kapcsolódó cikket az academia.edu-ra (1), amelynek vitájára engem is meghívtak (vagy a professzor úr, vagy az academia.edu). Erről a vitáról tájékoztatni szerettem volna a Digitális Polgári Körök közönségét, de a fészbuk megakadályozta. Ez az ellenem, a kutatási eredményeim és a magyar identitás ellen irányuló támadás régen tart és sohasem volt korrekt. Sohasem mondták meg pontosan, hogy mit kifogásolnak és mit kellene másként csinálnom, amint valódi védekezésre sincs lehetőség. Legutóbb azzal fenyegettek meg, hogy kizárnak és állítólag le is folytattak ellenem egy vizsgálatot. Ennek az lett az eredménye, amiről röviden tájékoztattak is, hogy nem követtem el semmit. 

Ám az ellenem folytatott hadjárat változatlanul folyik tovább, folyamatosan és rendszeresen megakadályozzák, hogy posztoljak. Így az Orbán Viktor miniszeterelnök úr által indított dpk mozgalomban sem tudok tevékenykedni. Ugyanis az általam a miniszterelnök úr felhívására alapított Őrségi rovológia - dpk is egy fészbuk csoport. Itt Mark Zuckerberg és a hálózata mondja meg, hogy mit engedhet meg magának Magyarország és mit nem. Kértem a dpk-szervezők segítségét, de azt válaszolták, hogy nem tudnak segíteni. Hiába, - ezt már én teszem hozzá - a szuverenitásunknak is van határa. 

Úgy tűnik, az isten szavunk eredetét tilos tisztáznunk, arról beszélgetnünk sem szabad Magyarországon. 

Az alábbi képen az az üzenet látható, amit akkor kaptam a fészbuktól, amikor az Őrségi rovológia - dpk nevű csoportba, Orbán Viktor miniszterelnök úr javaslatának megfelelve egy nemzeti identitásunkat erősítő posztot szerettem volna feltenni. Ezt nekem és nekünk a mai Magyarországon - a jelek szerint - nem engedi meg egy nyugatról fizetett tikos hatalom.



Bármit teszek, vagy tennék közre, abban a fészbuk automatikusan megakadályoz hosszú idő óta, minden ok, használható tájékoztatás és érdemi fellebbezési, netán védekezési lehetőség nélkül. 

A közzétételben most megakadályozott bejegyzésben az alábbi szöveg állt: 

Az akadémikus áltudomány az isten szavunk eredeztetését illetően évszázados prekoncepciók rabja. Képtelen figyelembe venni a köreiken kívül zajló kutatások eredményét (azaz például a jeltörténet tényeit). Ezért nekünk, akár innen Velemérből kell megoldáshoz segíteni e legérdekesebbek közé tartozó tudományos kérdést. Mert az Isten szavunk eredete és rokonsága a legérdekesebb kérdések közé tartozik. Éppen most tett fel Janurik Tamás emeritus professzor egy cikket az academia.edu-ra, ami ezt a kérdést érinti. Ott egy vitát is nyitott, amire engem is meghívtak (vagy Janurik Tamás, vagy az academia.edu). Lehetséges, hogy a professzor úr hamarosan kizár a beszélgetésből, amiből majd sejteni lehet, hogy nem ő hívott meg, hanem az academia.edu. Érdemes figyelemmel kísérnie a beszélgetést annak, akit ez a téma érdekel. https://www.academia.edu/s/3b9f7ebb66?source=ai_email

Erre az alábbi sablonszöveget küldte a fészbuk:

A közösség kéretlen tartalmakkal szembeni védelme érdekében korlátozzuk, hogy adott időn belül milyen gyakran tudsz bejegyzéseket közzétenni, hozzászólni, illetve egyéb műveleteket végrehajtani. Később újra megpróbálhatod. További információ

Ha úgy gondolod, nem tettél semmit, ami ellenkezik a közösségi alapelveinkkel, jelezd nekünk.
 
Visszajelzés küldése

"Természetesen" hiába küldök bármiféle ellenvéleményt, annak nincs hatása, az üldözésem folyik tovább. Az sem igaz, hogy később engednek szóhoz jutni. A miniszterelnök úrtól hetente kapok bíztatást, hogy szóljak hozzá a dpk-ban folytatott eszmecseréhez. Ennek azonban nem tudok eleget tenni, a magyar identitást a kutatásaim során megszerzett tudásommal nem tudom megvédeni. Aminek nyilván örül a dollárbaloldal.  




Jegyzetek

(1) A Janurik Tamás professzor úr által indított beszélgetésben eddig az alábbiakat tettem közzé az academia.edu-n:
A világ sokszínűsége valóban tükröződik az istennevekben is, ám nekünk magyaroknak lehetőségünk van csoportok felismerésére a közszavaink és a rovásírásunk segítségével. - A közszavaink ugyanis gyakran megfelelnek az idegen népek istenneveinek. Például az él/élő szavunk megfelel az Allah, Elohim, Ilum, Heliosz istenneveknek. - A székely írás (pontosabban annak szójeleket használó előzménye, a magyar hieroglif írás) jelei ugyanis az isten nevét, nevének elemeit és jelzőit rögzítették egykor. Például... Read More
 

Isten szavunk eredete https://vargagezairastortenesz.blogspot.com/2018/08/isten-szavunk-eredete.html Valóban ősi "uráli" örökség meg belső fejlemény s az összetétel első eleme az ős szó. Azonban ebbe az uráli körbe Simo Parpola és mások alapján beletartozik a sumér nyelv és főleg annak előzménye is. Az összetétel második tagja pedig a ten "élet" szavunk, azaz az isten "ős élet" jelentésű.
Ebből következően a hatti és hettita Estan magyar szavakból alkotott összetétel.
Az etruszk Tin főisten neve és a kínai tien "ég, isten" szó is a régi magyar Ten istennév megfelelője. Ezt a régi Ten istennevet használták a szkíták, a hunok, az avarok és a honfoglaló magyarok is.
A különböző népek istenneveinek megfelelője található a magyar nyelv közszavai között. Közszavak és istennevek. https://vargagezairastortenesz.blogspot.com/2019/12/kozszavak-es-istennevek.html
A cikkben felsorolt istennevek némelyikének rovásjel megfelelője található a magyar hieroglifikus szövegek között. Azaz a rovásjelek egykor az isten neveit és jelzőit jelölő szójelek voltak. A székely írás előzménye a kőkori nemzetközi ősvallás jelkészlete volt. Ennek az ősi jelkészletnek nem az állam és a könyvelés, hanem az ősvallás kiszolgálása volt a feladata. Minden vallás három részből áll ugyanis: elméletből, szertartásból és jelekből. S a kőkorban állam és könyvelés nem volt, de ősvallás már létezett, jelekkel egyetemben. Ezért pl. a jumala szónak a Jóma ligatúra felel meg, ami az amerikai indiánok népi jelkészletének leggyakrabban használt eleme mindhárom amerikában. Azaz a rovásjeleink eredetének kutatása új távlatokat nyithat. Ezért örvendek Jamurik Tamás cikkének és gratulálok hozzá. Tagar ékszer Jóma ligatúrával: https://vargagezairastortenesz.blogspot.com/2020/02/tagar-ekszer-joma-ligaturaval.html

Varga Géza

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése