Jakucs János hívta fel a figyelmemet az LBK és Vinča a Délkelet-Dunántúlon ... c. dolgozatára. Ezúton is köszönetet mondok érte. A cikkben a Versend Gilencsa lelőhelyről közölt cserépdarabokon két ismerős hieroglifát (ősvallási kötődésű szójelet) is találtam (1-2. ábra). E szójelek rövid nyelvemlékek. Beleillenek a neolitikus nyelvemlékek azon sorozatába, amelyek együttesen a magyar hieroglif írás és a magyar nyelv korabeli használatáról tanúskodnak (1).
1/a. ábra. Versend-Gilencsa lelőhelyen előkerült neolitikus cserépdarab a sar "sarok, úr" hieroglifával, a hegyekből rakott világoszlopot (az Istennel azonos Tejutat) ábrázolja, alább két párhuzamát mutatom be
1/c. ábra. A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor egy térbeli világmodell, a négy sarokoszlop által tartott égboltot azonosítja a szár ten-nel, az úr(is)tennel, a lábain a több hegyből rakott sar "sarok, úr" jelváltozat szerepel, mert az Éden négy sarkán lévő hegységeket (Kaukázus, Elburz, Zagrosz, Taurusz) az égbolt tartóoszlopainak gondolták, az alsó sorban a székely írás "sz" (szár "növényi szár, úr"), ten "isten, élet", "s" (sar "sarok, úr") és "g" (ég) jele látható
Jegyzet
(1) Bakay Kornél régész így foglalja össze a magyar őstörténet feltárt folyamatait (Őstörténetünk régészeti forrásai III. kötet.): "az ősmagyarságot is magában foglaló un. preszkíta ősnépesség (amely tehát feltevésünk szerint nem indoiráni nyelvű népesség volt!) a felsőpaleolitikum idejétől folyamatosan, dél felől vándorolt fel, különböző hullámokban, észak felé, nagyobb részt a Kaukázuson és Közép-Ázsián (a Kászpi-tenger keleti oldalán), illetve a jelenlegi észak-kínai térségen keresztül jutván el az Urál vidékére, a minuszinszki medencébe és Nyugat-Szibéria területére. Ez a nagytáj ugyanis már négy-ötezer évvel ezelőtt is rendkívül kedvező adottságokkal rendelkezett, mind ökológiai, mind egyéb vonatkozásokban." (Bakay/im/141. oldal) "N.L. Cslénova világosan látta és régészeti módszerekkel megkísérelte bizonyítani is, hogy a Kr.sz. előtti III. évezred végétől a Csendes-óceántól, Kínától, az Ordosz-vidékétől egészen Közép-Európáig egy hatalmas egységes térség jött létre, közös anyagi kultúrával (nyílcsúcsok, tőrök, kések, lószerszámok, kerámia, kőláda sírok) és közös szellemiséggel, amelynek meghatározó régészeti kultúrái: a szejma-turbinói, a karaszuki, a tagári műveltségek." (Bakay/im./149-150 oldal).
A további jeltörténeti adatok alapján hozzátehetem: az említett preszkíta (ősszabír) népesség legkésőbb a neolitikumban a Pireneusoktól Amerikáig elterjesztette az ősvallási célokat szolgáló jelkészletét és jelhasználatát.
Irodalom
Jakucs János: LBK and Vinča in South-East Transdanubia: Comments on merging, interleaving and diversity (LBK és Vinča a Délkelet-Dunántúlon: Észrevételek az összeolvadásról, átfedésről és sokszínűségről), Quaternary International, 560–561, 2020. szeptember 20. , 119–141. oldal
Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai III. kötet, László Gyula Történelmi és Kulturális Egyesület, Budapest, 2005.
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Varga Géza: A Szent Korona születésének ideje, helye és alkalma
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése