Kopáncs régészeti emlékeinek csokrát Masek Zsófia állította össze. A Kopáncs falu gyűrűi c. fejezetet Szigeti Juditnak köszönhetjük. Ebből vettem az 1. ábrán látható Árpád kori gyűrűt fényképét. A jelen cikkben a tárgy jeleit kiemeltem és a leírást a székely írásban megtalálható jelpárhuzamokkal, valamint az olvasattal kiegészítettem (1. ábra). A szimmetrikus mondat: Szár, ragyogó nagy folyó sar (mai magyarsággal: Uram, a ragyogó, nagy folyó ura.). Az elolvasás a székely írás szójeleket használó előzményének segítségével történt, amely írásrendszer leírását a Magyar hieroglif írás c. kötetben tettem közzé 2017-ben.
Amennyiben a pecsétlap peremén végigfutó kör is jelként (a körön belül lévő jelekkel egyetemben világmodellként) értékelhető, akkor ezeket egy Föld olvasatú hieroglifának lehet tekinteni s az olvasatot ezzel a Föld szóval bővíteni kell. Így az Úrföld a ragyogó nagy folyó úráé szöveghez jutunk. A jelhasználat kezdeteit képviselő magyar hieroglifikus írás sajátosságaiból adódnak a hasonló elolvasási alternativák.
Az Árpád kori gyűrűkön se szeri, se száma a hasonló hieroglifikus (ősvallási vonatkozású szójelekkel írt) mondatoknak. Az akadémikus "tudomány" számon tartja a rovásírásos gyűrűfeliratainkat, ám hosszú évtizedek alatt sem boldogult velük. A rovológiai téren valójában nem is létező "tudományos konszenzus" nem foglalkozik az eddig közzétett, kétszáznál is többre rúgó hieroglifikus nyelvemlékünkkel. Ezeket esetenként letagadják, mint Fehér Bence a Magyarságkutató Intézet kiadványában és Vásáry István az MTA rováskorpuszában, vagy Róna-Tas András az MTA dísztermében tartott előadásában. Pedig ezek írás- és nyelvtörténeti jelentőségét aligha kell bizonygatni. Az a gyakoribb, amikor csupán hallgatnak a hieroglifikus nyelvemlékeinkről. Ám napjainkra ez a szemellenzős magatartás is tudománypolitikai botránnyá dagadt.
A médiából naponta halljuk, hogy milyen fontos nemzetmegtartó szerepe van az identitás és a saját kultúra ismeretének. A hieroglifikus mondatok a magyar ősvallás jelképei, a nemzeti íráskultúra gyökereinek emlékei, amelyek a magyar identitás egykor legfontosabbnak tartott gondolatait rögzítik. Közben a ma hivatalos tankönyvek és nyelvtörténet a honfoglalás és a Kr. e. 1000 közötti ősmagyar korszakot írás- és nyelvemlék nélkülinek minősítik. Pedig nincsenek olyan szakmai érvek, amelyek miatt e valótlanságot a továbbiakban is oktatni kellene.
A kínai-magyar közös szervezéssel mostanában megvalósuló hun kiállítás alkalmat ad a szakmának és a tudománypolitikának arra, hogy a magyar identitáshoz való viszonyát dokumentálja.
Irodalom
Masek Zsófia: Töredékek, Kopáncs falu fémleletei, Régészeti Magazin, 2021., 01. (academia.edu)
Szigeti Judit: Kopáncs falu gyűrűi, Régészeti Magazin, 2021., 01. (academia.edu)
Fehér Bence: Egy rováskorpusz ígérete, Magyarságkutató Intézet, Budapest, 2022.
Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2017.
Varga Géza: Kínai-magyar közös rendezésű hun kiállítás
VálaszTörlésAndrea Milanesi
A szöveg érdekes áttekintést nyújt a Közép-Balkán-Európában a bizánci időszak kulturális és katonai hatásairól, különös figyelmet fordítva a katonák által használt csatokra, valamint a hunok, az avarok és a Bizánci Birodalom kapcsolatokra. Ennek a képnek a teljességéhez és gazdagításához további információkkal szolgálhatunk, amelyek rávilágítanak ezeknek a kulturális és katonai cseréknek az európai régiókban lévő migrációi és településeinek tágabb összefüggésében való fontosságára.
A hunok és az avarok, mint azt megjegyeztük, jelentős hatással voltak Kelet-Európára és a Balkánra. Jelenlétük nem korlátozódott a katonai rajtaütésekre, hanem magában foglalta a letelepedést és a helyi társadalmakba való beilleszkedést is. Ez az interakció olyan kulturális cserét eredményezett, amely a mindennapi élet különböző aspektusaiban tükröződött, beleértve a katonai művészetet és a személyes tárgyakat, például a csatokat.
A magyar hieroglifás csatok felfedezése bizánci területeken, ezekről a cserékről tanúskodásként értelmezhető. Érdekes megjegyezni, hogy a magyar nyelv, amely ebben az összefüggésben a hunokkal és az avarokkal kapcsolódik, antropológiai és kulturális kapcsolatot sugall e népek és a lakosság között, amelyet később a Magyarország néven ismert területen hoznának létre. Ezt a kapcsolatot nyelvi és régészeti kutatások is támogatják, amely rávilágít arra, hogy e népek migrációi és települései hogyan járultak hozzá a régió kulturális és nyelvi identitásainak kialakításához.
VálaszTörlésA csatok és egyéb katonai jelvények fontossága nem csupán funkcionális vagy dekoratív, hanem a státusz, a hatalom és a tartozás szimbólumait is képviselik. A birodalomon belüli katonai vagy etnikai csoportok kollektív identitását hangsúlyozza a konkrét szimbólumok vagy írások, mint például az említett magyar hieroglifák használata. A csatok földrajzi eloszlása Spanyolországtól az Urálig az idő politikai és kulturális határait átlépő hatalmas kereskedelmi és kommunikációs hálózatot jelez.
A Noin Ula-hoz hasonló oldalakon felfedezett párhuzamos szövegek létezése nemcsak megerősíti az írás használatát e lakosság körében, hanem új kérdéseket is nyit a tudás és a kulturális gyakorlatok migráción és interkulturális kapcsolatokon keresztüli terjesztésével kapcsolatban. Ezek az elemek hozzájárulnak a hatalom, a kultúra és a társadalom dinamikájának szélesebb megértéséhez Európában a bizánci időszakban és azon túl.
VálaszTörlésBefejezésül Jelena Jaric-Geleva cikke a bizánci hadsereg közép-balkáni bejelentését és a magyar hieroglifákkal ellátott katonai csatok jelenlétét vizsgálja, ablakot nyit egy intenzív kulturális és katonai csere időszakára. A hunok és avarok jelenléte a térségben, valamint a Kelet-Európára és a Balkánra gyakorolt hatása egyértelmű példája annak, hogy a migráció és a települések hogyan befolyásolták összetett és tartós módon az európai történelmet.
A műtárgyak és régészeti lelőhelyek folyamatos felfedezése segít feltárni a különböző népek és kultúrák közötti kölcsönhatások hálóját ebben az időszakban. A régészeti ásatások és a műtárgyak, például a csatok elemzése értékes információkat nyújt ezen népek napi gyakorlatáról, technológiájáról és esztétikájáról. Ezek a felfedezések segítenek a történészeknek és a régészeknek rekonstruálni azt, ahogy a kultúrák befolyásolták egymást kereskedelemen, háborún és diplomácián keresztül.
A csatokon talált magyar hieroglifák bizánci kontextusban túlmutat a puszta történelmi kíváncsiságon. Az identitás és a kultúra kereszteződését jelképezik egy olyan korszakban, amikor a határok folyékonyabbak voltak, mint gyakran feltételeztük. Ezek a szimbólumok olvasásának és értelmezésének képessége gazdagabb perspektívát nyújt az ókori népek kommunikációjáról, identitásáról és kollektív emlékezéséről.
Jaric-Geleva cikke tehát nemcsak a Balkán katonai és kultúrtörténetének egy sajátos aspektusára világít rá, hanem az emberi interakciók összetettségére is felhív. Más szövegekkel és témájú forrásokkal való összehasonlítás gazdagítja ezt az elmélkedést, hangsúlyozva, hogy a történelem hogyan eredményez egy összefonódott narratívák bonyolult hálójának, amelyek közül sok még nem fedezett fel vagy újragondolt új bizonyítékok fényében.
A katonai és stratégiai szempontokon túl az olyan egyedi kulturális elemek, mint például a magyar hieroglifák bizánci összefüggésben való jelenléte a Közép-Balkánon kiemeli a kulturális sokszínűség fontosságát és hozzájárulását az európai történelemhez. E sokszínűség elismerése és értékelése azt jelenti, hogy jobban megértjük Európa közös gyökereit, és következésképpen kulturális örökségének gazdagságát.