Az academia.edu-n is olvasható Sándor Klára A székely írás Székelyföldön kívüli használatának kezdeteiről írt dolgozata, aminek már a címe is megtévesztő. Annak az írásrendszernek ugyanis, amelyet a finnugrista akadémikus "tudomány" vagy 80 éve székely (rovás)írás névre keresztelt át, eleve nem székelyföldiek a gyökerei. Sándor Klára és az MTA rováskorpusza ugyan azt állítja, hogy az eredetileg török nyelvű székelyek hozták magukkal a rovásírást és amikor Erdélyben(?) magyarra cserélték a nyelvüket, akkor kezdték ezzel az írással a magyar szövegek lejegyezését. Ez a levitézlett finnugrista prekoncepció "persze" nem egyeztethető az ismert tényekkel. Benkő Loránd szerint a székelyek sohasem beszéltek idegen nyelven, vagy erre semmilyen adat nem utal. A székely írás pedig - tehetjük hozzá - a magyar hagyománynak megfelelően hun-szkíta eredetű, amit leletek sora igazol. Kőkori kezdetekből vált a szkíták, hunok, avarok és honfoglalók ősvallásának fonetikus jelrendszerévé. Ez a magyar hieroglif írás. Ebből egyelőre tisztázatlan időpontban alakult ki a ma általában (de tévesen) alfabetikusként és székely (rovás)írásként ismert nemzeti írásrendszerünk (1). Ez az írásrendszer valójában szó- szótagoló (2), amelynek van egy tökéletes betűírása is.
Róna-Tas András legutóbb, az MTA dísztermében tartott előadásában egy közelebbről meg nem határozott óbalkáni írásból származtatta a székely rovásírást. Amihez az a kiegészítés tehető, hogy egykor az Al-Duna mindkét partján hunok éltek, akiktől néhány jól olvasható szójeles írásemlékünk fennmaradt. Ezek egy részét felsoroltam Sántha Attilának a hunok itteni szerepléséről írt dolgazatát kiegészítendő. "Persze" ezeket a hun és avar írásemlékeket sem Sándor Klára és köre, sem Sántha Attila nem hajlandó ismerni.
Nem egyeztethető a tényekkel Sándor Klára azon állítása, amellyel a székely írás népi használatát tagadja. Mint írja: "a székely írást abban az időszakban, amelyre ma rálátásunk van, írástudó, azaz valamilyen fokon iskolázott emberek ismerték és használták. „Népi”, a latin írásbeliség ismeretétől független használatnak egyelőre nincs nyoma." Ez szintén téves álláspont. A fazekasok szójeleket tartalmazó jelkészlete ugyanis az egész magyar nyelvterületen azonos, vagy rokon a székely írásjelekkel (2. ábra). S a népi fazekasok jelhasználata aligha tekinthető nem népinek. Sándor Klárát a prekoncepciói akadályozhatják meg a körülötte heverő nyilvánvaló tények észrevételében és megértésében.
2. ábra. Az őriszentpéteri helytörténeti múzeumban tévesen kiállított, Nagy Zoltán tájékoztatása szerint valójában erdélyi készítésű tál "díszítése" szinte teljes egészében székely jelpárhuzamokból áll
A felsorolt okok (a tények tudatos kikerülése és a fordítva bedrótozott következtetési lánc) miatt Sándor Klára most tárgyalt cikke a tudomány határain kívül született.
Jegyzetek
(1) E cikknek nem célja az akrofónia időpontjának tisztázása. Ám utalhatok néhány vonatkozó körülményre. Ilyen pl. a székely "i/í" és "j" betűk párhuzama a hettita hieroglif írásban, amelyek nagyjából 4000 évvel ezelőttre teszik a magánhangzóink kialakulásának legkésőbbi időpontját. Van a permi kultúrából is olyan írásemlékünk, amelyik a betűző íráshasználat kezdeteiről (egy átmeneti jelhasználatról) árulkodik. Sándor Klára is ismeri a bodrog alsóbűi rovásemléket, amelyik a honfoglalás korából, a Dunántúlról maradt ránk. Ez szintén átmeneti jellegű, azaz szójeleket és betűket keverten alkalmazó. Ám ama mondvacsinált ürüggyel, hogy nem köthető székelyekhez, kirekesztették az MTA rováskorpuszából.
Sándor Klára idézi Bonfinit, aki szerint a székelyeknek "szkíta betűik vannak, amelyeket ... pálcikába rónak és kevés jellel sok gondolatot fejeznek ki.” Ám amikor a szerző azt fejtegeti, hogy milyen módszerekkel lehet kevés jellel sok gondolatot kifejezni, akkor csak két megoldásra talál: "vagy a magánhangzók elhagyásának lehetőségére, vagy a betűk összevonására". A harmadik ugyanis, hogy a szójelek alkalmazásával is helyet lehet megtakarítani, nem jutott az eszébe. Pedig az MTA rováskorpuszában idézik Veit Gailelt, aki szerint a székelyeknek szó- és mondatjelei is vannak.
Az MTA rováskorpuszának egyik szerzőjeként Sándor Klára kétségkívül azok közé tartozik, akik a legjobban ismerik a székely (rovás)írás irodalmát. Ez a széles körű tájékozottsága teszi izgalmassá a most értékelt dolgozatát is. El lehet töprengeni azon, hogy mi akadályozhatja meg az ismert mozaikkockák helyes összerakásában. Például egy korábbi jó megoldásról is tájékoztat. "Bél Mátyás ... szerint a székely írás a hunok írása volt, s minthogy a hunok (is) a szkíták utódai, végső soron a szkíta írásból származik, melynek kezdetlegesebb formája képírás volt, ezt az északi szkíták használták".
Sándor Klára végső soron semmi újat nem mond a székely írás Székelyföldön kívüli használatának kezdeteiről, vagy általában a kezdetekről. A Bél Mátyás által régen megírt megoldást sem hasznosította. Pedig vannak olyan körülmények, például a kevés jellel sok gondolat kifejezése, vagy a fazekasok jelkészlete, amelyekre felfigyelhetett volna. Ha ezeket összeilleszti a régészeti leletekről ismert, "rovásírással" írt nyelvemlékekkel (3. ábra), akkor választ tudott volna adni a saját kérdésére.
5. ábra. A nikolsburgi székely ábécé "tprus" (tapar us "szabír ős") mondatjelének megértése és tudomásul vétele meghaladta a "tudományos konszenzus" szakmai és etikai lehetőségeit
7. ábra. A berekböszörményi gyűrű negyedeiben a Nagy szár és ég szójelek ismétlődnek, ezek olvasata mai magyarsággal: Nagy úr az ég
Irodalom
Sándor Klára: A székely írás Székelyföldön kívüli használatának kezdetei
Varga Géza: Székely rovásjelek hun tárgyakon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése