2021. szeptember 18., szombat

Fehér Bence jánoshidai avar Baszjad Izüt mondata

Csak a finnugrista emlőkön felcseperedettek némelyikét lephette meg Fehér Bence és a Magyarságtudományi Intézet bejelentése arról, hogy az avarok tudtak írni-olvasni és éppen magyarul. A dologban nincs semmi csodálatos, mert ezt már eddig is tudtuk. A több ezer példányban megjelent köteteimben már évekkel ezelőtt közreadtam magyarul elolvasott avar szövegeket, az interneten olvasható dolgozataimról nem is beszélve. A legutóbb kiadott Magyar hieroglif írás című kötetből 4-5 példányt is adtam a Magyarságkutató Intézetnek. Közülük egyet személyesen kapott meg Fehér Bence. Várható volt, hogy az akadémikus tudomány néhány dologban követni fog, persze az eredményeim elismerése és a nevem említése nélkül - mert ez felel meg a szokásaiknak és az etikai szintjüknek (1). 



1. ábra. A jánoshidai tűtartó fényképe, az elolvasott szöveg az ábra jobb felső sarkában kezdődik, jobbról balra előbb egy X, azután egy I alakú szójellel, ami a Bél szár (mai magyarsággal a Bél úr) olvasatot engedi meg

Abban tehát, hogy az avarok magyarul írtak és olvastak, nincs semmi meglepő. Fehér Bence dolgozatával mégsincs rendben minden. 


2. ábra. Apahidai hun csat jól olvasható magyar mondatokkal, amelyek létét Fehér Bence talán azért hallgatja el, hogy a jánoshidai jeleket, amelyek e hun tárgy határozott körvonalú jeleihez képest bizonytalanok, vagy nem is léteznek, elsőnek kiálthassa ki


Először azért, mert a jánoshidai tűtartó jeleket hordozó felületei igen lepusztult állapotban maradtak ránk (1. ábra), a róluk készített rajzok szintén gyengék és módszertelenek is. Illene ugyanis jelezni (pontos fényképen és rajzon is), hogy a tárgy melyik részletét gondolja jelnek a szerző, valamint azt is, hogy ott egy hangot jelölő betűt, szótag-, szó- vagy mondatjelet vél-e felfedezni. Úgy kellene mindezt leírnia és lerajzolnia, hogy abból az olvasó rekonstruálni tudja a szerző gondolatmenetét. Ha ez nem lehetséges, akkor csak becsületszóra lehetne elhinni az állításait, ám ez nekem e szerző esetében már nem megy. Ellenőrzés nélkül nem hiszem el azt, amit Fehér Bence mond, mert ismételten rajtakaptam valótlanság közlésén. 


3. ábra. A Gizella-kincs avar készítésű turulos fibuláján egy sor hieroglifikus (vallásos jellegű szójelekkel írt) mondat olvasható, ám ezek a pontos kidolgozású, jól látható jelek nem érték el Fehér Bence ingerküszöbét


A közelmúltban a Magyar Nemzeti Múzeumban barbár módon lereszelt budapesti késő középkori jelvény (4. ábra) általam készített rovásírásos olvasatának létét tagadta le. Fehér Bence azt sem említette egy szóval sem, hogy egy sor avar és hun szöveggel rendelkezünk, amelyeknek pontos, magyar nyelvű olvasata is elérhető bárki számára nyomtatásban, vagy internetes változatban is. 


4. ábra. Tomka Péter régész szerint a budapesti késő középkori jelvény itt látható (feje tetejére állított) részletén egy latin AK monogram van, ezzel szemben Tomka Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese szerint  egy "rontott latin M" betű látható s ezt az analfabétákhoz méltó véleményt Fehér Bence - a Magyarságkutató Intézet nagyobb dicsőségére - átvette és megismételte


Fehér Bence azt sem vette figyelembe, hogy a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor (5. ábra) hordozza a világ legkorábbi, hiteles ásatáson előkerült és jól olvasható feliratát, amelyik szintén magyarul szólal meg. Ezen a figyelmetlenségén az sem segít, hogy ujjong a saját, inkább csak képzelt jeleken alapuló olvasatának - valójában nem létező - elsőségén. Ez az önfényezés az ismert leletek elhallgatása mellett nem növeli a tudósi hitelét.


5. ábra. A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor elhallgatására volt szükség ahhoz, hogy Fehér Bence a jánoshidai avar szöveget elsőnek kiálthassa ki


A felsoroltakból következtethetően Fehér Bencét nem kizárólag a tudományos megismerés vágya hajthatja újabb és újabb eredmények elérésére, hanem valami más is, ezért tőle nem nagyon kaphatunk komolyan vehető értékelést a legkorábbi magyar nyelvű írásemlékekről.  

A jánoshidai tűtartóról közölt képek alapján (amelyet az irodalomjegyzékben felsorolt cikkekben az olvasó is ellenőrizhet) csupán a jobbról balra menő sorvezetésű, két jellel (a "b" és az "sz" rovásbetűkkel) leírt BaSz olvasható ki némi jóindulattal. Ugyanis egyik jel rajza sem teljes, az "a" betűt pedig a hangzóugratás szokása alapján csak feltételezhetjük közöttük. Ugyanilyen erővel "ő" betűt is feltételezhetnénk ugyanott s akkor a bősz szót olvashatnánk ki pontosan ugyanolyan joggal. (2) A Fehér Bence által vizionált további jelek létéről még ennyire sem sikerült meggyőződnöm. Az említett két jel után egy vízszintes vonal következik, ami a székely írás "kis r" betűje is lehet (ha nem repedés), ám ez ellentmond a szerző olvasatának. Szükség lenne a tárgy jeleinek ellenőrízhetőbb leírására és olvasatának további alátámasztására, mert így a szerző által elolvasott teljes szöveg létezéséről nem lehetünk meggyőződve. Mellesleg a magyar nyelvben egyébként sincs és soha nem is volt baszjad szó s ezt egy nyelvésznek tudnia kellene. Ha ezt akarták mondani, akkor nem ezt a nyelvészkedő-analizáló szólás- és írásmódot használták volna, hanem a basszad változatot.


6. ábra. Meroving ezüstgyűrű a jó sar ős ten (mai magyarsággal  jóságos úristen) mondattal, korban ez a feltehetően hun eredetű tárgy, vagy szöveg is megelőzheti a jánoshidai tűtartót


Amennyiben ez a jánoshidai szöveg szójelekkel van írva (s az általam közzétett szójeles avar szövegek sora ezt támogatja), akkor az első két jánoshidai szójel alapján a Bél szár (mai magyarsággal Bél úr) mondatrész olvasható a tűtartón. A harmadik jel, a vízszintes vonal (ha nem repedés) a ragyog/ragyogj/ragyogott szójele, azaz a mondat eleje, szójelekkel való olvasat esetén: Bél úr ragyog ... lenne. Ennek a szövegnek a párhuzamait megtaláljuk további avar, valamint honfoglalás kori magyar tárgyakon  is (7. ábra). 

Fehér Bence betűző olvasásmódja több nyelvemlék olvasásának megkísérlésekor is kudarcot vallott. 

Például az udvardi avar tűtartó esetében, bár jól elolvasható, rovásjelekkel írt magyar mondattal állt szemben - olvasattal mégsem szolgált, mert a "tudományos konszenzus" hibás módszertana megakadályozta benne. Az udvardi tűtartó ugyanis magyar szójelekkel van írva, amiről a "tudományos konszenzus" a sémi kultúrprioritás bűvöletében(?) nem akar tudni, ezért az MKI inkább figyelmen kívül hagyja ezt az udvardi nyelvemlékünket is.

Még nyilvánvalóbb kudarc a zamárdi avar szíjvég szövegének olvasatlanul hagyása. Jól azonosítható, több jelből álló és folyamatos sort alkotó szövegről van szó, olvasattal mégsem szolgál. 

Nem kellene tanulnia ezekből az esetekből a Magyarságkutató Intézetnek? A sorozatos csődjüket a jobb internetes portálok közönsége már felismeri, ez az akadémikus társaság mégis tovább folytatja a bukott alfabetikus olvasatot erőltető, párbeszédre és tanulásra képtelen gyakorlatát? 


7. ábra. Tiszabezdéd Harangláb lelőhelyen előkerült honfoglalás kori gyűrű a Bél szár (mai magyarsággal Bél úr) mondattal, ugyanez szerepel a jánoshidai avar tűtartón is



Összegzés

Fehér Bence még nem volt képes áttekinteni a korai (hun, avar, honfoglalás- és Árpád kori) rovológiai helyzetet, ezért a bejelentése megalapozatlan és nem vehető készpénznek. Elsősorban azért, mert lepusztult tárgyfelületből indul ki, ami miatt bizonytalan a jelek léte is. Másodsorban, mert a "dilettánsok" kiadványaira, az írástani kutatás általuk elért eredményeire nem figyel. Az elmúlt évtizedekben ugyanis csak mi "dilettánsok" kutattuk szemellenző nélkül a székely írás eredetét, miközben az akadémikus áltudomány beérte a politikai megrendelést kiszolgáló puszta hazudozással. Hazaárulásuk védelmére találták ki azt az ostobaságot, hogy akinek nincs tudományos fokozata, az nem is létezik. Kivéve persze, ha Ceausescu titkosszolgálatának dolgozott, vagy hajlandó újabb tanulmányokkal támogatni a sémi-szogd-ótürk eredeztetés bukott prekoncepcióját - mert azokkal mégis kivételt tesznek. 

A tudományos igényű körültekintésnek ez a hiánya tragikusnak bizonyult a Magyarságtudományi Intézet számára. Például fel sem merül Fehér Bence dolgozatában, hogy szójelekkel írt feliratról is szó lehet (az eddig megismert avarhun szójeles szövegek nagy száma miatt ez a legvalószínűbb). Pedig hiteles forrásunk is van Veit Gaileltől arról, hogy még a székelyeknek is vannak szó- és mondatjelei. Az énlakai unitárius templom mennyezetkazettáján pedig egy bilinvissel is rendelkezünk (ugyanaz a szöveg olvasható szójelekkel és betűzve is). Ezek megértése nélkül az avar szövegek és a korai székely szövegek értékelése nem sikerülhet sem Fehér Bencének, sem másnak. 

Azonban a hozzá nem értésükkel párosuló nagy mellényük megakadályozza őket a körültekintésben. Tudom, hogy ez az akadémikus "tudomány" számára általában is egy megoldhatatlan probléma, ám amíg a tudományosfokozat-imádatot nem cserélik fel a tények tiszteletével, addig nem fognak eredményt elérni. Meg kellene végre emészteniük, hogy az elmúlt évszázadban tudományos fokozattal és beosztással rendelkezők végtelen sora hirdetett soha alá nem támasztott ostobaságokat és kifejezett hazugságokat a székely írás eredetéről. 

Fehér Bencének ez a dolgozata is csak azt bizonyítja, hogy nem a tudományos fokozat, beosztás, vagy a vélt monopolhelyzet, hanem a tudás és a becsület számítana. 

Fehér Bence egy interjúban - helyesen - azt is elmondja, hogy a magyar tudományos életben tapasztalható ellenérzésnek az avar kori nyelvemlékek kutatásával kapcsolatban „sajnos leginkább egyszerű személyes, emberi okai vannak. Eddigi elméleteink, szakkönyveink, enciklopédiáink fejezeteit alighanem újjá kell írni majd az új leletek fényében. Ki örülne neki, ha át kell írnia azt, amin esetleg már húsz, harminc éve dolgozott? Ezért aztán néha éppen a legtekintélyesebb kutatók mindenáron ragaszkodnak ahhoz, hogy az eddigi elméleteket kell érvényben tartani”. Örvendünk annak, hogy Fehér Bence lépett egyet előre a jó irányba (a magyarul megszólaló avar nyelvemlékek ötletének körön belüli felvetésével), azonban kettőt, vagy hármat kellett volna lépnie. Folytathatta volna az ismert avarhun nyelvemlékek és párhuzamaik körültekintőbb felmérésével. 


Jegyzet

(1) A "nagyok" előbb azt értették meg és vették át az 1993-ban megjelent Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetemből, hogy a székely írás nem az ótürk ábécékből származik. A következő években Benkő Elek, Róna-Tas András, Sándor Klára és Ráduly János is kijelentették, hogy a székely írás ismeretlen eredetű (bár korábban tudni vélték, hogy az ótürk írásokból vettük át). Azóta több más eredeztetés-elmélet is megjelent, például Révész Péter professzor tollából. 

Aztán az OSZK-ban megrendezett nyelvemlékkiállítás botránya (a kiállításból ugyanis szándékosan kihagyták a székely írással írt nyelvemlékeket), a tárgyban megjelent tiltakozó cikkeim és Monok István főigazgató felmentése után az ELTE és a Magyarságkutató Intézet is elkezdte nyelvemléknek tekinteni legalább a rovásírással írt Bodrog-alsóbűi szöveget. Igaz, hogy helyesen elolvasni azóta sem tudják, mert a szójeleket hiába próbálják egy hangot jelölő betűként értékesíteni.

Húsz év késéssel a Benkő Elek, Sándor Klára és Vásáry István által jegyzett rováskorpuszban (2021) azt is megemlítik, hogy szép hazánkban nem volt rovásüldözés. Felsorolják a korai történetírói találgatásokat is (Bél Mátyás stb.), amelyekből a szentistváni üldözés fantazmagóriája kialakult. Említés nélkül hagyják, hogy a Szent Istvánhoz köthető tárgyakon (a Szent Koronán, a jogaron és a paláston) jól elolvasható hieroglifikus szövegek vannak - pedig ez a tény egyszer s mindenkorra eloszlatja az uralkodóra szórt rágalmat. A Szent Istvánnak tulajdonított hamis rovásüldöző rendeletet Csallány Dezsőnek elküldő Forrai Sándor a fél ország félrevezetésében játszott szerepének megemlítése nélkül szerepel a korpusz névmutatójában. A rovásüldöző rendelet hamisított voltát kimutatókról, vagy az e miatt a nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyvében köszönetet mondó Makkay Jánosról ugyanakkor szó sem esik.  

(2) Ha egyenlő joggal dönthetünk a basz vagy a bősz olvasat mellett (és a többi jel létét ennyire nem bizonyítja a szerző, az avar hieroglifikus szövegeket pedig ennyire nem ismeri), akkor a szerzők és az olvasók szabad kezet kapnak a pszichoszexuális fejlettségüknek megfelelő választáshoz - aminek persze a tudományhoz semmi köze. 

A nyelvészek ugyan a latin betűs nyelvemlékeink alapján kétségbe vonják a magyar "ö/ő" hang ilyen korai létezését, de ezt talán nincs okunk komolyan venni. A latin írásnak nem volt "ö/ő" betűje, ezért a latin betűkkel írt korai magyar nyelvemlékeinkből szükségképpen maradt ki az "ö/ő" s így az erre épített nyelvészeti következtetések is erőtlenek. 

Tudjuk, hogy a csíki székely "ö/ő" és a székely "harmadik k" rovásbetű egy magyar szójelből alakult ki. Ez a szójel az ótürk "ök, ük, kö, kü" szótagcsoportjel formai és részben tartalmi megfelelője. Mivel azonban a török nyelvekben nincs , vagy hangalakú szó (a törökben a tas jelenti a követ), ezért ez az "ök, ük, kö, kü" jelcsoportnév és jel a magyarul beszélő hunok nyelvéből és írásából kerülhetett az ótürk írásokba. 

Amiből következően már az avar korban is volt "ö/ő" hangunk, vagyis a jánoshidai tűtartó első jelei elolvashatók lennének bősz alakban is - ha ez a jánoshidai szöveg betűző írással készült volna. Erre azonban nem számíthatunk, mert az avarok szójeleket alkalmaztak. Azaz Fehér Bence olvasata eleve tévedésre, az alfabetikus írás megalapozatlan prekoncepciójára épült s az alfabetikus olvasata sem számol minden lehetőséggel.


Irodalom

Fehér Bence: Ősi írásaink (video) 

Kovács Gergő: „Baszjad izüt”-vita: túl sok a hipotézis Vásáry István történész szerint (mandiner)

P. Z. Revesz, Establishing the West-Ugric language family with Minoan, Hattic and Hungarian by a decipherment of Linear A, WSEAS Transactions on Information Science and Applications, 14, 306-335, 2017

Kolozsi Ádám: A Magyarságkutató azt állítja, találtak egy, a Halotti beszédnél 400 évvel régebbi magyar nyelvemléket: Baszjad Izüt! (telex.hu)

Molnár Pál: Magyar nyelvemlék a VIII. századból (gondola.hu)

“…Én a “méntekti az pithsába = vezérünk dicsőségére” sorokat vélem kiolvasni, de nincs rajtam szemüveg….” – A Magyarságkutató Intézet jelenti…. (varosikurir.hu)


Varga Géza: Hun és avar tartalom 

Varga Géza: Budapesti késő középkori jelvény bibliográfia

Varga Géza: A Bodrog-alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Nagyon nagy Lyukónak


2 megjegyzés:

  1. Dr. Gabriel T. Túri

    2021. 10. 17.

    Teljesen egyetértek Varga Géza úr véleményével.
    Mert ez ténylegesen így van… Az „elismert“ tudomány csak kullog az ún. dilettánsok kutatási eredményei után, és az utóbbi évtizedben sorra bizonyítják azt, amit előzőleg nevetség tárgyává téve a sárba tiportak, és most azt „újra öntve“ mint a saját találmányukat adják hírül, közben nagyvonalúan „elfelejtkezve“ a téma felfedezőjéről és első említőjéről, ami a tudományos életben MEGBOCSÁJTHATATLAN!!!)

    Varga Géza: Köszönöm! Ez a tolvajok tempója.

    VálaszTörlés
  2. Keszi Tamás: Megjegyzések a Jánoshida–tótkéripusztai tűtartó feliratának legújabb olvasatához https://www.academia.edu/52783237/Megjegyz%C3%A9sek_a_J%C3%A1noshida_t%C3%B3tk%C3%A9ripusztai_t%C5%B1tart%C3%B3_felirat%C3%A1nak_leg%C3%BAjabb_olvasat%C3%A1hoz

    VálaszTörlés