Varga Géza írástörténész: Az MTA rováskorpusza, a kötet borítója

2021. szeptember 22., szerda

Az MTA rováskorpusza, a kötet borítója

Az akadémikus tudomány régi adósságának törlesztését kísérelte meg az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, amikor több éves munka eredményeként közreadott egy rováskorpuszt (1. ábra). A székely írás emlékei. Corpus Monumentorum Alphabeto Siculio Exaratorum című kötetet Benkő Elek, Sándor Klára és Vásáry István írta, köszöntőjét Fodor Pál, a BTK címzetes főigazgatója jegyzi (1).

A jelen cikk a terveim szerint egy sorozat első tagja, amely sorozat célja a régen várt korpusz érdemeinek és hibáinak felmutatása. Elsősorban az elismerés és a köszönet illeti meg a szerzőket és a kiadót, mert sok forrás válik így elérhetőbbé s ez egy korpusz elsőrendű feladata.

Most a címlapját vetem össze egy saját korábbi kötetem címlapjával (1. és 2. ábra), amely kötetem annak idején hatással volt a korpusz két szerzőjére is.

A kötet olvasása közben örömmel találkoztam a sajátomhoz hasonló megoldásokkal és gondolatokkal, persze nem volt belőlük sok. Ezek némelyike lehet a hasonló ízlés eredménye, mint amilyen például a fent említett címlapok egyezése. Ám szerencsém van felsorolhatni olyan kutatási és kritikai eredményeimet is, amelyek valamiképpen nyomot hagytak a korpuszban. "Természetesen" a nevem és a munkásságom megemlítése nélkül, mert ennek a "tudománynak" már ilyen az etikája és a hivatkozási kultúrája.

A kötetbe került saját álláspontok közé tartozik az is, hogy a korpusz már nyelvemléknek tekinti a rovásírással írt szövegeket is. Az OSZK emlékezetes nyelvemlék-kiállításán és azt megelőzően még nem volt szalonképes ez a gondolat az MTA berkeiben (2). Néhány tiltakozó cikkem megjelenése és nyomában Monok István főigazgató menesztése azonban elegendőnek bizonyult a szakma álláspontjának megváltoztatására.

Sajnálatos és a "tudományos konszenzus" állapotát jellemzi, hogy ez az előrelépés nem szakmai érvek és nyílt vita, hanem csak egy politikai nyomás eredményeképpen születhetett meg. Jellemző a helyzet kiforratlanságára, hogy ezzel a változással tényleges továbblépést nem is tudtak elérni a nyelvészetben. Mivel a nyílt tudományos vita továbbra is hiányzik és a köldöknéző akadémikus áltudomány továbbra sem hajlandó tudomásul venni a szójeleink létét, az eddig nyelvemlékként tárgyalt rovásszövegeket (például a bodrog-alsóbűi fúvóka feliratát) helyesen el sem tudták olvasni. A tényleges hasznosítás elmaradt. Ha az akadémikus "tudomány" nem hajlandó működni, akkor azt a szekeret a legjobb szándékú politikai döntés is csak részben tudja kiemelni a kátyuból. Ez a rováskorpusz azt dokumentálja, hogy az MTA rovológusai számára áll az idő s ha rajtuk múlik, akkor nem is fog jobbá válni semmi.

A borítón megjelenő párhuzamok legfeltűnőbbike, hogy a korpusz szerkesztői is az énlakai rovásemléket (bilingvist) idézték (1. ábra), akár én a Bronzkori magyar írásbeliség címlapján 1993-ban (2. ábra). Csak náluk az alfabetikus, nálam meg a hieroglifikus változata lett kiemelve ugyanannak az Egy (az) isten mondatnak. Bár ez a címlapon is jelentkező szakmai jellegű eltérés rányomja a bélyegét az egész korpuszra, szívet-lelket melengető, hogy a gondolati tartalom megítélésében egyforma eredményre jutottunk.

A párhuzamok közé tartozik, hogy a 2010-ben megjelent Így írtok ti magyar őstörténetet c. kötetem vonatkozó érveit követve a rováskorpusz is elismeri, hogy Máté Zsoltnak a tprus jelről alkotott álláspontja nem kifogástalan.

A 2017-ben megjelent Magyar hieroglif írás c. kötetben örömömnek adtam hangot, hogy letehetem ezt a művet a nemzet asztalára. Most a rováskorpusz is ezt írja, igaz, idézőjelben.

1. ábra. A rováskorpusz borítója - formáját és megoldásait tekintve - a legnemesebb hazai tudományos és könyvészeti hagyományt, Bél Mátyás és társai munkáját folytatja, a kötet tartalmáról azonban ugyanez nem mondható el

Az abtk.hu ismertetője szerint a 928 oldalas könyv tartalmazza a székely írásról szóló történeti tudósításokat, a székely írás feliratos, kéziratos és nyomtatott emlékeit, a székely írásról szóló korai értekezéseket és a bizonytalan jellegű vagy tévesen meghatározott emlékeket, illetve a hamisítványokat. Az olvasó tájékozódását a bevezető, a székely írás történeti kontextusát megvilágító összegzés, bibliográfia, képjegyzék, valamint személy- és helynévmutató segíti.

Hozzátehetem, hogy amint az várható volt, a nemes célkitűzést nem sikerülhetett maradéktalanul elérni, mert az akadémikus "tudomány" közel évszázada szabotálta a székely írás kutatását és a helyettük dolgozó kívülállók eredményeinek figyelembe vételét. Ezért a most megjelent mű sem dokumentálhat sokkal többet annál, mint hogy legjobb szakembereinek nagyjából fogalmuk sincs a nemzeti írásunkról, vagy inkább tudatosan letagadják a teljes valóságot. Amit a kezükbe sem voltak hajlandók venni, vagy amivel mintha csak azért foglalkoztak volna egyesek, hogy politikai alapozású prekoncepciók szorításában valótlanságot mondjanak róla, azt nem is ismerhetik kellőképpen.

2. ábra. A rováskorpusz címlapja ugyanarról az énlakai bilingvisról ugyanazt az Egy (az) Isten mondatot idézi a címlapján, mint amelyet 1993-ban én is címlapra tettem, azonban én a szójelekből összerakott, a korpusz pedig az alfabetikus változatot szerepelteti

A szerzők és az akadémikus tudomány önkritikájával ér fel, hogy eleve nem a székely írás leírására, hanem csupán egy korpusz, vagyis leltár összeállítására vállalkoztak. Ez az, amire I. J. Gelb azt mondta, hogy még nem tudomány a nagy kérdések kikerülése mellett. Ilyen nagy kérdés a székely írás valódi eredete (kőkori, indián, szkíta, hun és avar kapcsolatai), szójeleinek léte stb. Ám még egy szimpla leltár is lehet hibás, mint például ez a most elemzett a tendenciózus leltárhiány miatt. A fogalmak tisztázása és a leltár ugyanis egymást feltételező dolgok. Amíg nincs megfelelő leírása a székely írásnak, addig azt sem lehet tudni, hogy mi tartozik a leltárba. A leltárhiány oka esetünkben az alapfogalmak tisztázatlansága: a szójeleinknek, az írás székelységen kívüli használatának és avarhun eredetének tudatos elhallgatása és letagadása.

A szerzők a sémi kultúrprioritás védelmezése érdekében(?) úgy állítják be a székely írást, mintha az kizárólag alfabetikus volna. Ezért próbálták meg kirekeszteni a korpuszból a szó- és mondatjeles írásemlékeket. E törekvésüket persze nem koronázhatta igazi siker, hiszen a székely írás irodalmában már szerepelt például Veit Gailel híradása arról, hogy a székelyeknek vannak szó- és mondatjelei (a forrást a korpusz példamutató alapossággal közli). A kötetben megjelennek szójeleket alkalmazó rovásemlékek is, amelyeket az irodalom már régen emleget, ezért azokat nem hagyhatták ki a kötetből. Azonban ezeket - a szójelek félremagyarázása miatt - az akadémikus "tudomány" sorozatosan képtelen volt hibátlanul elolvasni (ilyen például a székelyderzsi tégla és a Bodrog-alsóbűi fúvóka szövege).

A szó- és mondatjeleink elhallgatását célzó magyar és tudományellenes törekvés miatt nem található meg a kötetben egy sor szójeleket alkalmazó írásemlék, például a Karcag-orgondaszentmiklósi Árpád kori csatkarikán ismétlődő Magas kő, magas égi kő ... földje mondat, az énlakai Egy isten mondatjel (2. ábra), a tusnádi korai székely Úristen mondatjel és a budapesti késő-középkori jelvény Északi sarok mondata. Nem szerepel a kötetben egyetlen honfoglalás kori írásemlék, például a rakamazi turulos korong Jóságos úristen mondata sem. Nem képviseltetik magukat az egyre sokasodó számú avar írásemlékek, például hiányzik a Zamárdi avar temető szíjvégén szereplő Ősi, ragyogó folyó ura, a nagyon nagy úr jelsorozat is. Hiányoznak a kötetből a hun régészeti emlékekről ismert, jól olvasható, magyarul megszólaló nyelvemlékek is, például a telki kincslelet Lyukó ragyog az égen mondata. vagy az apahidai turulok nyakán olvasható Ragyogó ország mondat. Ezért került a bizonytalan emlékek csoportjába a Bodrog alsóbűi rovásírásos fúvókatöredék a rajta lévő Nagyon nagy Lyukónak szöveggel egyetemben és a Szertő tetői elolvasatlan rovásemlék is. A szójelek létének el nem ismerése miatt nincs megfelelő olvasata többek között a moldvabányai feliratnak sem. E hibák miatt a kötet nem töltheti be a leltár szerepét, nem alkalmas a székely írás emlékeinek bemutatására, csak a kutatás és a közönség félrevezetésére.

Az egyik szerző, Sándor Klára 1996-ban azt fogalmazhatta meg, hogy a tudomány nem ismeri a székely írást, vagy nem ismeri eléggé, minden alapvető kérdés tisztázatlan. Mivel az azóta eltelt időben a kutatást nem az MTA végezte, hanem azok a dilettánsok, akiket és akiknek eredményeit a kötetből megpróbálták a legnagyobb gondossággal kirekeszteni, a közreadott mű igazolja Sándor Klára fenti álláspontját.

3. ábra. A Magyarságkutató Intézet által kiadott leltár címlapja látványosan szakít a könyvészeti hagyománnyal: nem középre illesztett és latin szöveggel sem kísérli meg a hangulat befolyásolását

Jegyzet

(1) A rendszerválást követő évtizedekben hasonló leltárt adott ki előbb Forrai Sándor gép- és gyorsíró tanár, majd a Magyarságkutató Intézet is Fehér Bence tollából. Ezekben az MTA korpuszához képest lényeges eltérés, hogy a székely írás kezdeteit mindkettő a korábbi időkben képzeli, ám abban egyetértenek vele, hogy nem tulajdonítanak jelentőséget a szójeleinknek.

(2) Csak közöttünk, "dilettánsok" között merült fel a rovásírással írt szövegek nyelvemlékként való hasznosíthatóságának gondolata. Például Forrai Sándor említette a gyümölcs szavunk leírásának kifogástalan lehetőségét rovásbetűkkel és lehetetlenségét a korai latin írásunkkal. A nyelvészek által kizárólagosan figyelembe vett latin betűs nyelvemlékeinkben csak gimilc szerepel s erre épített a finnugrista "nyelvtudomány". Ebből kézenfekvően következett az a gondolat, hogy a finnugrista tétel, miszerint a közelmúltban még nem volt "ö/ő" és "ü/ű" hangja a magyar nyelvnek, talán nincs kellőképpen megalapozva. A nyelvemlék-kiállítás botránya után nem sokkal a nyest.hu-n is kialakult erről egy vita, amelyben - bár nem volt rá oka - engem is emlegetett Fejes László nyelvész. Érthető, hogy a korábbi nyelvészeti hazugságait makacsul védelmező akadémikus "tudomány" nem akart hallani sem a rovásírással írt nyelvemlékekről.

4. ábra. Bél Mátyás rovásírásunkkal foglalkozó latin nyelvű kötetének címlapja középre illesztett és méltóságteljes

Irodalom

Benkő Elek - Sándor Klára - Vásáry István: A székely írás emlékei. Corpus Monumentorum Alphabeto Siculio Exaratorum, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2021.

Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig, Antológia Kiadó, 1994.

Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?) Erdélyi Múzeum az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi, valamint Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályainak közlönye, 58. kötet, 1996.

Fehér Bence: A Kárpát-medencei rovásírásos emlékek gyűjteménye, I. kötet: Korai emlékek (1599 előtt) és kései feliratos emlékek, Magyarságkutató Intézet, Budapest, 2020.