Benkő Elek régész A Középkori Székelyföld címet viselő kétkötetes dolgozata 2012-ben jelent meg Budapesten. Erről számol be Sófalvi András a kolozsvári Erdélyi Múzeum 2013/4. füzetében és az academia.edu hasábjain.
A Benkő Elek minden részletében nagy jelentőségű és közfigyelemre méltán számot tartó dolgozatából a bennünket elsősorban érdeklő rovológiai vonatkozásokat Sófalvi András így foglalja össze:
"A „székely írás” emlékeit összefoglaló alfejezetben, a magyar szaknyelvben általában rovásírásként emlegetett feliratokat illetően Benkő Elek azon kutatók véleményét osztja, akik ennek elsajátítása és kialakítása és a székelyek korai története között összefüggést látnak. Székelyföldről vagy Erdélyből nem ismertek a székelyek beköltözése előtti rovásfeliratok. A székely írás a nyugati török rovásírások családjába tartozik, valószínűleg a magyar nyelv igényei szerint adaptált kialakításában a kelet-európai rovásírások és bizonyos balkáni kapcsolatok fontos szerepet játszhattak, és az egyre gyarapodó emlékek ismeretében biztosan állítható, hogy már az Árpád-korban létező írás volt. A legnagyobb számban Udvarhelyszékről előkerülő rovásfeliratok ténye arra utalhat, hogy a telegdi székelyek előtörténete valamiben különbözhet a székelyek többi csoportjától. Az írás használóinak körét elemezve Benkő Elek hangsúlyozza, hogy ez, akárcsak egy latin betűs írás, elsősorban az értelmiség sajátja volt."
A jelen cikk alábbi fejezeteiben ezekre a gondolatokra válaszolok, feltételezve, hogy a recenzor hűen foglalta össze Benkő Elek álláspontját és így a válaszom a szerző álláspontjára reflektál. A pandémia viszonyai közepette - sajnos - nem jutok hozzá az eredeti műhöz.
A székely írás elnevezése
Benkő Elek azon kutatók közé tartozik, akik a nemzeti ősírásunkra a székely írás elnevezés alkalmazását tartják helyesnek. Valóban ez a pontos és alkalmas megnevezés, amit a recenzor által szívesebben használt rovásírás kifejezéssel nem kellene háttérbe szorítani, amint indokolatlan a székely írás Sófalvi András általi idézőjelbe tétele is. A rovásírás szó egyébként méltán népszerű, mert rokonszenves politikai hozzáállást sejtet és így felhasználható bizonyos irodalmi hatások elérésére, ugyanakkor azonban a tudományos igénytelenség jelzője is. Megfelelt annak az évszázados nemzet- és tudományellenes törekvésnek, amelyik a székely írás kutatásának elhanyagolását tartotta volna természetesnek (1). Ez az irányzat minden komoly alap nélkül "rovásírások" címszó alatt egybemosta a sztyeppi népek írásait és minden alap nélkül, sőt a hun-székely írás elsőbbségét bizonyító érvek dacára az ótürk írások leszármazottjának tekintette a székely írást.
2/b. ábra. A Gizella-kincs avar eredetű turulos fibulája egy sor hieroglifikus mondatot rögzít a székely jelek előzményével, ám az akadémikus "tudomány" ezekről sem hajlandó tudomást venni
A székely írás és a székelyek korai története
Benkő Elek azon kutatók véleményét osztja, akik az írás elsajátítása és kialakítása, valamint a székelyek korai története között összefüggést látnak - írja a recenzor. Ilyen összefüggés valóban létezik, hiszen mind a székelység, mind a székely írás hun-szkíta eredetű s ennek feltárása nélkül a székely írás eredete nem tisztázható. Őszinte örömünkre szolgál, hogy - amennyire a recenzión átviláglik - Benkő Elek is így, székely tudóshoz méltóan tiszteli a hagyományt, ám az írás eredetét illetően másként ítélhet.
"A középkori történeti kútfők áttekintése során Benkő Elek a székelyek elő- és utóvédszerepkörében nem lát elegendő bizonyítékot csatlakozott státusukra. A továbbiakban az elbeszélő források alapján a hun-történet, a Csaba-monda, Csigle mezeje kérdéseket boncolgatja a források és a szakirodalom ismerében. A középkori krónikaírók és historikusok székelyekről szóló történeteinek azon részleteit emeli ki, amelyek a székelyeket úgymond a legkorábbi magyaroknak tartják, akiket Árpád honfoglalói már itt találtak a Kárpát-medencében." - írja Sófalvi András.
Benkő Elek kitér szűkebb hazám, az Őrség és a székelyek kapcsolatára. Ez azért is érdekes, mert a veleméri Sindümúzeumban tartott tárlatvezetéseim során a székely írás jeleinek őrségi megfelelőit mutathatom fel (3. ábra). A látogatóim gyakran meg is kérdezik, hogy mi igaz a székelyek ide, vagy az őrségiek odatelepítéséből.
Néhány évvel ezelőtt az Őriszentpéteri Önkormányzat ünnepséget rendezett a székelyekkel való rokonság felemlegetésére és ennek keretében Zágorhidi Czigány Balázs őrségi történész vagy másfél órán keresztül beszélt a székelyek és az őrségiek közelebbi rokonságáról. Már nem emlékszem, hogy szerinte honnan hová telepítették a népeket, de nem is fontos, mert a végén a tényeknek megfelelve kénytelen volt egy félmondatban elismerni, hogy a feltételezett Árpád-kori áttelepítésekről semmiféle bizonyíték nincs.
4. ábra. A tusnádi Vártető egy hun kori erőd területe volt, ahol ma is megtalálható sziklába vésve a Sar ős ten (mai magyarsággalé: Úristen) ligatúra és mellette a hun dinasztia egyik tagjának (az egyik Csaba királyfinak, a szabír dinasztia egyik tagjának) az Orion csillagképet ábrázoló nemzetségjele
A recenzió így ismerteti Benkő Elek álláspontját: "Nyugaton Zala és Vas megyében, az Őrség és az Őrvidék nyelvjárása és az erdélyi székelynyelvi jellegzetességek rokonsága régóta közismert. E területekről számos adat van Árpád-kori őrökre és lövőkre, de e sajátos jogállású, határvédelemmel foglalkozó csoportok és a székelyek közé nem lehet egyenlőségjelet tenni."
Amihez azt kell hozzátenni, hogy nincs is külön székely nyelvjárás. Ezzel szemben a székelység több különböző (pl. ő-ző, vagy í-ző stb.) nyelvjárási szigetre tagozódik, amelyek mindegyikének van megfelelője az anyaország egyik, vagy másik szegletében. A nyelvi kapcsolatok tehát nem magyarázhatók úgy, mintha a székelyeket az anyaország valamelyik pontjáról (egyetlen helyéről) telepítették volna Erdélybe. Ám ezek a kapcsolatok magyarázhatók a krónikáinkban rögzített hagyomány alapján, miszerint Attila halála után a menekülő hunok egy része maradt hátra Csiglemezőn (azaz a Csíki medencében?). Ha a menekülők a Kárpát-medence több nyugatabbi területéről származtak, akkor érthető, hogy a székely nyelvi sajátosságok miért mutatnak az anyaország különböző pontjaira. Ez a magyarázat egyúttal azt is feltételezi, hogy az anyaországban is megmaradt a hun (avar) lakosság jó része, amely a kiinduló területeken is máig megőrizte a nyelvi sajátosságait.
Ezt a képet erősíti, hogy a székely írással rokon jelek nem csak az Őrségben (3. ábra), hanem az egész magyar nyelvterületen megtalálhatók a népi, uralmi és vallási jelhasználatban.
A recenzió azt írja, hogy Benkő Elek szerint a "Székelyföldről vagy Erdélyből nem ismertek a székelyek beköltözése előtti rovásfeliratok". Pedig régészként bizonyára jól ismeri az apahidai hun leleteket (2. ábra), amelyeken a székely írás szójeleket alkalmazó előzménye megtalálható - csak nem tudja elolvasni őket, mert a drágakőből formált szójelek elolvasására az akadémikus körön belül eddig nem volt példa, a kitekintés pedig kiátkozás terhe mellett tiltva lehet.
Hun kori erőd területén maradt meg a tusnádi Vártető sziklába vésett jelsora, amelyből kettőt közöltem korábban (4. ábra).
Nem csak hun, hanem későbbi hieroglifikus szövegeket is ismerünk. Ilyen a szalacsi 10. századi gyűrű is (5. ábra). A Felső-Tisza vidéki honfoglalás kori leleteken több, magyarul elolvasható hieroglifikus mondat található (6. ábra), ami azt jelenti, hogy a szalacsi sóútat olyanok használták, akik ismerték a székely írás honfoglalás kori változatát. A sót pedig a Székelyföldön bányászták.
Benkő Elek újabb keletű állításával ellentétben (2) a székely írás nem tartozik a nyugati ótürk írások családjába. Ez az évszázada hangoztatott akadémikus hipotézis sohasem lett alátámasztva, miközben több ok miatt cáfolható. Például a magyarul elolvasható hun és avar hieroglifikus szövegek létével, amelyekről az akadémikus "tudomány" ugyan - tudományon kívüli okok miatt - nem hajlandó tudni, de azért ezek léteznek (2. ábra).
A mai székelyföldi és környékbeli népi és vallási hieroglifikus emlékek (lásd a csíkszenttamási templomtorony és a szabófalvi hímes tojás jeleit az irodalomjegyzékben lévő linkek segítségével!) is ezer szállal kötődnek a szkíta és a hun kor jelhasználatához. Ha az akadémikus kutatók ezek körét is adatnak tekintenék, akkor nyilvánvalóvá válna, hogy a székely írás hun-szkíta eredetű, ahogyan azt még az 1500-as évek magyar értelmisége (pl. Thelegdi János) tudta. És ez valóban összefügg a székelység hun eredetével is.
Jegyzetek
(1) Éppen az Erdélyi Múzeum hasábjain jelenhetett meg 1996-ban Sándor Klára hírhedt dolgozata, a A székely írás megíratlan története(i?), amelyben a következőket írja:
"A székely rovásírás mai helyzetét mindenekelőtt az jellemzi, hogy nem tudunk mit kezdeni vele: sem az írásrendszerrel magával, sem a kutatásával. Minden alapvető kérdés tisztázatlan: az írás neve, eredete, önálló története; hogy hány emléke van és melyek ezek; hogy kik használták és milyen célra; az előző kérdések megválaszolatlansága miatt nem világos, hogy mi a helye a magyar művelődéstörténetben – és az sem tűnik mindig világosnak, hogy minek kell vele egyáltalán foglalkozni."
Politika- és tudománytörténeti jelentőségű szégyenfoltja e néhány szó a folyóiratnak, a szerzőnek és magának a korszaknak is, amelyben megjelenhetett. Ideje lenne túllépni ezen a magyar- és tudományellenes alapálláson, mert akadályozza napjainkban is a székely írás eredetével kapcsolatos kutatásokat és a már elért kutatási eredmények hasznosítását. Nem csak azt kell eldönteni és vállalni, hogy a székely írás eredetének kutatása szükséges és általában az írás minél pontosabb leírása elengedhetetlen követelmény az akadémikus tudomány számára is, hanem módszertani kérdésekben is előre kellene végre lépni.
7. ábra. Tomka Gábor és Fehér Bence szerint ezen a leleten egy "rontott latin M" látható s ezt a valótlanságot tudomány gyanánt adják elő a tágranyílt szemű publikumnak
Milyen módszertani kérdésekről van szó? Például meg kellene szüntetni a "tudományos konszenzus" napi gyakorlatát meghatározó kettős mércét: a figyelembe vehető adatok és érvek körét, a tudományos vita módszerét illetően. A jelenlegi gyakorlat ugyanis a tények elhallgatását és letagadását eredményezi, ami Benkő Elek egyébként nagyszerű könyvében is tettenérhető abban, hogy nem említi a székely írás szójeleket alkalmazó (hieroglifikus) változatának előfordulásait (pl. 2. ábra).
Egyrészt mindannyian tudjuk, vagy tudnunk kellene, hogy a tudományos vitában a megismételhetőség dönt, azaz a kritikusnak meg kell ismernie az értékelendő állítást s annak adatain és meggondolásain végigmenve, azokat tudományos igényű további adatokkal és érvekkel cáfolva/alátámasztva és/vagy kiegészítve kell/lehet azt értékelni. Ez az elvi tisztaságú eljárás azonban legjobb esetben is csak a tankönyvekben jelenik meg, a "tudományos konszenzus" gyakorlatában szó sincs ilyesmiről. Ha egy megfelelőnek gondolt képzettségű és beosztású "szakember" állást foglalt egy kérdésben, akkor azt ellenőrzés nélkül ismételgeti fű, fa, virág, ügyet sem vetve a legkézenfekvőbb ellenvéleményekre és tényekre sem (tehát nem a tudományos érvek léte, vagy hiánya, hanem a tekintélytisztelet dönt, ami a tudományos módszer megcsúfolása). Különösen akkor könnyű az ilyesfajta döntés egyes "szakemberek" számára, ha százéves prekoncepciók ismételgetéséről van szó.
Elborzasztó példája ennek az eljárásnak az általam múzeumi letétbe helyezett budapesti késő középkori jelvény esete. Ezt kezdetben hun, vagy hun kori emlékként határozták meg a régészek, ezért a rajta lévő, magyarul elolvasható mondat azt a rémületes lehetőséget vetette fel a múzeológusok számára, hogy a hunok magyarul beszéltek. Ezért(?) a lelet jeleket hordozó felületét a Magyar Nemzeti Múzeumban restaurálás ürügyével előbb gondosan lereszelték, majd a rajta lévő rovásjelek maradékáról "tudományos szakvéleményt" készítettek, mindjárt kettőt is. Előbb Tomka Péter hun koros régész a három rovásjelből a maradék kettővel foglalkozván, azt latin AK monogramnak határozta meg. Később a fia, Tomka Gábor főigazgató-helyettes a feje tetejére állította ugyanazokat a jeleket és "rontott latin M"-nek minősítette őket (2. ábra). A Magyarságkutató Intézet írástörténésze, Fehér Bence ez utóbbi "eredményt" minden ellenőrzés nélkül átvette és közölte az Intézet kiadványában, sőt még azt a valótlanságot is hozzátette, hogy ennek a szövegnek rovásjelekkel való olvasata nincs, pedig azt több alkalommal is közzétettem (8. ábra) s közülük az utóbbit személyesen adtam át Tomka Gábornak is, meg Fehér Bencének is (8/b. ábra).
8/a. ábra. A két nyelven, összesen 5 kiadásban megjelent fenti kötetben is közreadtam a rovásszöveg olvasatát, amit Tomka Gábor elhallgatott, Fehér Bence pedig letagadott
(2) Benkő Elek 1994-ben még nem tudta, hogy milyen eredetű a székely írás. Mivel azóta semmilyen új adat, vagy megfontolás nem merült fel, amiből tudni lehetne, hogy a székely írás a nyugati türk írások családjába tartozna, ezért csak tudományon kívüli érvek indokolhatták ezt a véleményváltozását.
Irodalom
Benkő Elek: A középkori Székelyföld I-II., MTA BTK Régészeti Intézet, Budapest, 2012., 864 oldal, ISBN: 9789639627475
Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?)
Varga Géza: Magyar hieroglif írás
Varga Géza: Szabófalvi hímes tojás hieroglifákkal
Varga Géza: A csíkszenttamási templom hieroglifikus és szimmetrikus Jóisten mondata
Varga Géza: A független székely állam hun kori jelképei a tusnádi Vártetőn
Varga Géza: A székely településtörténet és a magyar hieroglif írás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése