Két okom is van arra, hogy a székely településtörténetről ismételten szót ejtsek (1).
1. ábra. Sindümúzeum, a veleméri rajzos sindük bemutatóhelye
- A veleméri Sindümúzeumban (2) turistaszezonban naponta tartok tárlatvezetést (1. ábra) s a látogatók részéről az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés a székely településtörténetre vonatkozik. Joggal kérdeznek rá ugyanis a vendégeim, hogy mit keres az Őrségben egy sor székely jel pontos mása és igazolja-e ezen írástani párhuzam az Őrséget érintő székelytelepítés-elméleteket? Ilyen elméletből ugyanis akad elég. Némelyik az Őrségből telepíti Erdélybe a székelyeket, a másik meg Székelyföldről vándoroltatja az Őrségbe az őrállók eleit. Zsupos Zoltán is megemlíti, hogy Benkő Loránd a
nyelvészeti eredmények alapján a székelyek nyugatról keletre történt telepedését
feltételezte, míg László Gyula – elismerve a nyelvtudomány ide vonatkozó eredményeit
– éppen ellenkező irányúnak vélte azt.
E spekulációk abban egyeznek meg, hogy a megtörténtükre (nem egy-két határőr, hanem a székely nép áttelepítésére) nincs forrás és a szerzők egyike sem figyelt fel az őrségi jelkincs (általában a magyar népi hieroglifák) és a székely írás megfeleléseire. Pedig ezek megkerülhetetlen összefüggések (Varga Géza: Így írtok ti magyar őstörténetet, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2010.).
E spekulációk abban egyeznek meg, hogy a megtörténtükre (nem egy-két határőr, hanem a székely nép áttelepítésére) nincs forrás és a szerzők egyike sem figyelt fel az őrségi jelkincs (általában a magyar népi hieroglifák) és a székely írás megfeleléseire. Pedig ezek megkerülhetetlen összefüggések (Varga Géza: Így írtok ti magyar őstörténetet, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2010.).
2. ábra. A veleméri rajzos sindün a Bél és a Föld hieroglifákból alkotott világmodell látható, a jelformák azonosak a székely írás "b" és "f" betűinek formájával
3. ábra. A veleméri rajzos sindün az égig érő fa látható, csúcsán a székely írás "us" (ős) hieroglifájának megfelelője, hasonlókat Csernyecov közölt az obi-ugoroktól
- A másik ok Sántha Attila tanulmánya (3). A szerző többször is említi az Őrséget, amelyet vagy 25 évvel ezelőtt szűkebb hazámnak választottam. Az Őrségben a székelytelepítés témára rávilágító új adatcsoport bukkant fel: a magyar hieroglif írás. Segít helyükre tenni azon feltételezéseket, amelyek - tévesen - székely áttelepítéseknek és telepeknek juttatnak szerepet a székely írás eredeztetésekor.
4/a. ábra. A székely írás, a magyar népi hieroglifák és a hettita hieroglif írás egyezései
A székelyek ide-oda telepítésének változatai
Zsupos Zoltán közelmúltban kifejtett elmélete szerint (Honnan ered a székely írás? A székelység a Kárpát-medencében, Valóság, 2017. augusztus) a székely írás a germán rúnákból alakult ki. Hipotézisében fontos szerepet szánt a székelyek feltételezett korai vándorlásainak. A germán rúnából való átvételhez ugyanis a székelyeknek a Karoling korban a Dunántúl nyugati végén kellett élniük. S ha már a szakirodalomban meg volt engedve a székelyek őseinek oda-vissza való telepítgetése, akár alátámasztás nélkül is, akkor kézenfekvően kínálkozott számára ennek kiaknázása. Antropológiai és nyelvjárási adatokra hivatkozva úgy véli, hogy "az Őrvidék és az Őrség területén lakó székelyek egy része Marosszékre, Csík- és Háromszékre" települt.
Idézi Benkő Eleket, aki szerint "A székelység embertani képének és az Anonymus közléséből ismert Attila-hagyományunknak … távoli múltba mutató jellege … arra utal, hogy a bennünket most érdeklő folyamatok a 12–13. századhoz képest sok évszázaddal korábbi időkben zajlottak le. Ilyen gyanút alapozhat meg a számos mesterségesen konstruált elemet és feltűnően kevés, biztosan török eredetű írásjelet tartalmazó székely (rovás) írás ábécéje is. Az antropológiai vizsgálatok e gyanút területi és kronológiai értelemben is körvonalazták, amennyiben az embertani anyag közvetlen kapcsolatait nem Erdély és a szomszédos területek embertani anyagában, hanem az avar kor és a Karoling-Dunántúl antropológiai leletei között találták meg.”
Két megjegyzés kívánkozik a fent idézettekhez.
- Egyrészt a székely írásnak nincsenek biztosan török eredetű elemei. Két hasonló jelünk van, az "sz" és az "n", de a puszta hasonlóság semmit sem mond az átadás irányáról. Ha e rovásbetűk akrofóniáját megvizsgáljuk, akkor viszont az derül ki, hogy az "n" keletkezhetett a magyar nagy hieroglifából (amit használtak a hunok is), de nem keletkezhetett az ótürk ulu "nagy" szójeléből (mert olyan nem létezett s egyébként is csak egy "u" betű keletkezhetett volna belőle). Miközben a székely írás pontos megfeleléseit, sőt előzményének, a magyar hieroglif írásnak a magyarul elolvasható emlékeit ismerjük az avar és a hun (5), sőt a frank leletekről (8).
- Másrészt kételyek fogalmazódnak meg bennünk, hogy az avar és a hun antropológiai képet a rendelkezésünkre álló adatok alapján el lehet-e határolni egymástól? Nem tekinthetünk el ugyanis attól, hogy a hunok és az avarok a heftalita Hun Birodalmat alkotó rokonnépek voltak, miközben a Kárpát-medencéből származó hun antropológiai anyagnak meg szűkében, ha nem híján vagyunk. Annál is inkább lényegesnek gondolhatjuk e szempontot, mert a magyarsággal azonos szabírokról mondja Jordanes, Attila halálát követően, hogy ők az igazi hunok, akik egyszer már jártak itt (Getica. A gótok eredete és tettei; szöveggond. Kiss Magdolna; Dolmen 2000, Pécs, 2002.). Ezt követően Baján hódoltatta a szabírokat és vélük együtt vonult be a Kárpát-medencébe. Vagyis a források alapján eleve nem számíthatunk arra, hogy a hun és az avar antropológiai alkat lényegesen eltérő, miközben kell bennük léteznie egy azonos antropológiai alkatú csoportnak (a szabírhunnak). Ebből következően - bár az antropológiai elemzések mutathatnak az avarokra - az így meghatározott avar időintervallum alulról nem korlátozott, azaz nem zárja ki a székelyek hun eredetét.
Zsupos Zoltán hivatkozik Lezsák Gabriellára is, aki szerint "a székelykérdés kulcsa az avar kori népesség továbbélése lehet. A kutatás ma már hajlik arra, hogy a székelyek nem nyelvcsere útján jutottak a magyar nyelvhez, hanem mindig is magyarul beszéltek és azonosak lehetnek a Kárpát-medence avar kori, hun identitású lakosságával".
Az idézett álláspontok - feltételezve, hogy a "hun identitású lakosság" egy része (a székelység) Attila halála óta folyamatosan a Kárpát-medencében lakott - megengednék a székely írás hun eredeztetését is. Ez azonos lenne a hagyományos vélekedéssel - ám Zsupos Zoltán nem ezt az utat választotta.
Szerinte a nyugatról keletre telepítés folyamata mehetett végbe és azt vizsgálja, hogy mikor és hol voltak együtt a székely írás létrejöttéhez szükséges feltételek. Feltételezi, hogy a székelyek jórészt a Karoling-kori Pannóniában laktak és hogy az avarok pacifikálása Nagy Károly birodalmának keleti részén 811 után a fegyverek helyett a diplomáciára támaszkodott. Ennek legfontosabb eszköze a keresztény hitre térítés, aminek feltétele az írás ismerete volt. A frank kolostorok tudós személyei ismerték az angolszász futhark írást. Az Alsó-Pannóniában élő székelyek a keresztény térítés során, mivel nem rendelkeztek önálló írással, akárcsak a hasonló helyzetben lévő szlávok - állítja Zsupos Zoltán - rá voltak kényszerítve az írásbeliségre. A magyarul beszélő, önálló népi tudattal rendelkező székelyek nem akarták sem a szláv, bajor, frank vagy egyéb népek, népcsoportok által használt írásrendszereket átvenni, hanem sajátot alkottak. Nem kívántak azonban teljesen eltérni a korábbi Avar Kaganátusban élő törökös népek által használt írástól, ugyanakkor a Karoling Birodalom térítőitől egy azokhoz hasonló, bár térben távoli írásrendszert, az angolszász futharkot megismerhették. Annak betűit használták fel az önálló székely írás megteremtéséhez, de nem szolgai módon, hanem külön gondot fordítottak arra, hogy a jelek hangértéke ne ugyanaz legyen, mint a felhasznált írásrendszerben. Megalkotói művelt székely emberek voltak, akik így biztosították, hogy a székely nyelven leírt szöveget az angolszász futharkot használók ne érthessék meg, így az csupán a székely írást ismerők kiváltsága lett.
Zsupos Zoltán hipotézise több sebből vérzik. Egyrészt semmi sem bizonyítja, hogy a székelyek Alsó Pannóniában éltek s onnan vándoroltak volna Erdélybe a Karoling kor végén, vagy azt követően. Másodszor: volt saját írásuk, a hun írás, amit a Szent Koronán, a jogaron és a koronázó paláston és másutt lévő hieroglifák alapján a szabír kor óta folyamatosan használt a magyarság. Harmadszor: Cirill és Method élettörténetéből tudjuk, hogy a frankok nem támogatták, hanem a triglosszia-elv (4) szellemében akadályozták az új írások kialakulását és egyházi használatát. A futhark és a székely írás jeleinek nagyfokú hasonlósága tény, de ennek csak akkor szabad jelentőséget tulajdonítani, ha minden más jelrendszer esetében is vizsgáljuk a hasonlóság fokát és olyan magyarázatot adunk a mindenütt megfigyelhető hasonlóságra, ami e világjelenséget megmagyarázza (6). Zsupos Zoltán azonban ezt a vizsgálatot nem végezte el, csak kiragadott egyet a sok párhuzam közül. A meg nem értett hasonlóságok jelentőségét eltúlozta, félremagyarázta és eredeztetés-elméletének alapjává tette. Ezek fényében az előadása csak az ismert tényekkel szembemenő, megalapozatlan elméleti konstrukció.
Őriszentpéteren néhány évvel ezelőtt tartottak egy falunap-szerű baráti találkozót, amelynek témája a székelyek és az Őrség népességének azonossága volt. Egy hatalmas sátorban Zágorhidi Czigány Balázs történész tartott másfél órás előadást székely vendégek és őrségiek előtt arról, hogy az Őrség lakossága eredetileg székely lett volna. A végén egyetlen mondattal beismerte, hogy az elmondottakról (a székelyek Őrségbe telepítéséről) nincs semmiféle forrás. Az őrségi népi jelkészlet és a székely írásjelek egyezéseit nem említette, bár ez látszólag alátámaszthatta volna az álláspontját. Az akadémikus "tudomány" azonban bevallottan nem ismeri a székely írást és általában a magyar jelkincset, ezért azt felhasználni sem tudja a magyar történet leírásakor.
Zsupos Zoltán közelmúltban kifejtett elmélete szerint (Honnan ered a székely írás? A székelység a Kárpát-medencében, Valóság, 2017. augusztus) a székely írás a germán rúnákból alakult ki. Hipotézisében fontos szerepet szánt a székelyek feltételezett korai vándorlásainak. A germán rúnából való átvételhez ugyanis a székelyeknek a Karoling korban a Dunántúl nyugati végén kellett élniük. S ha már a szakirodalomban meg volt engedve a székelyek őseinek oda-vissza való telepítgetése, akár alátámasztás nélkül is, akkor kézenfekvően kínálkozott számára ennek kiaknázása. Antropológiai és nyelvjárási adatokra hivatkozva úgy véli, hogy "az Őrvidék és az Őrség területén lakó székelyek egy része Marosszékre, Csík- és Háromszékre" települt.
Idézi Benkő Eleket, aki szerint "A székelység embertani képének és az Anonymus közléséből ismert Attila-hagyományunknak … távoli múltba mutató jellege … arra utal, hogy a bennünket most érdeklő folyamatok a 12–13. századhoz képest sok évszázaddal korábbi időkben zajlottak le. Ilyen gyanút alapozhat meg a számos mesterségesen konstruált elemet és feltűnően kevés, biztosan török eredetű írásjelet tartalmazó székely (rovás) írás ábécéje is. Az antropológiai vizsgálatok e gyanút területi és kronológiai értelemben is körvonalazták, amennyiben az embertani anyag közvetlen kapcsolatait nem Erdély és a szomszédos területek embertani anyagában, hanem az avar kor és a Karoling-Dunántúl antropológiai leletei között találták meg.”
Két megjegyzés kívánkozik a fent idézettekhez.
- Egyrészt a székely írásnak nincsenek biztosan török eredetű elemei. Két hasonló jelünk van, az "sz" és az "n", de a puszta hasonlóság semmit sem mond az átadás irányáról. Ha e rovásbetűk akrofóniáját megvizsgáljuk, akkor viszont az derül ki, hogy az "n" keletkezhetett a magyar nagy hieroglifából (amit használtak a hunok is), de nem keletkezhetett az ótürk ulu "nagy" szójeléből (mert olyan nem létezett s egyébként is csak egy "u" betű keletkezhetett volna belőle). Miközben a székely írás pontos megfeleléseit, sőt előzményének, a magyar hieroglif írásnak a magyarul elolvasható emlékeit ismerjük az avar és a hun (5), sőt a frank leletekről (8).
- Másrészt kételyek fogalmazódnak meg bennünk, hogy az avar és a hun antropológiai képet a rendelkezésünkre álló adatok alapján el lehet-e határolni egymástól? Nem tekinthetünk el ugyanis attól, hogy a hunok és az avarok a heftalita Hun Birodalmat alkotó rokonnépek voltak, miközben a Kárpát-medencéből származó hun antropológiai anyagnak meg szűkében, ha nem híján vagyunk. Annál is inkább lényegesnek gondolhatjuk e szempontot, mert a magyarsággal azonos szabírokról mondja Jordanes, Attila halálát követően, hogy ők az igazi hunok, akik egyszer már jártak itt (Getica. A gótok eredete és tettei; szöveggond. Kiss Magdolna; Dolmen 2000, Pécs, 2002.). Ezt követően Baján hódoltatta a szabírokat és vélük együtt vonult be a Kárpát-medencébe. Vagyis a források alapján eleve nem számíthatunk arra, hogy a hun és az avar antropológiai alkat lényegesen eltérő, miközben kell bennük léteznie egy azonos antropológiai alkatú csoportnak (a szabírhunnak). Ebből következően - bár az antropológiai elemzések mutathatnak az avarokra - az így meghatározott avar időintervallum alulról nem korlátozott, azaz nem zárja ki a székelyek hun eredetét.
Zsupos Zoltán hivatkozik Lezsák Gabriellára is, aki szerint "a székelykérdés kulcsa az avar kori népesség továbbélése lehet. A kutatás ma már hajlik arra, hogy a székelyek nem nyelvcsere útján jutottak a magyar nyelvhez, hanem mindig is magyarul beszéltek és azonosak lehetnek a Kárpát-medence avar kori, hun identitású lakosságával".
Az idézett álláspontok - feltételezve, hogy a "hun identitású lakosság" egy része (a székelység) Attila halála óta folyamatosan a Kárpát-medencében lakott - megengednék a székely írás hun eredeztetését is. Ez azonos lenne a hagyományos vélekedéssel - ám Zsupos Zoltán nem ezt az utat választotta.
Szerinte a nyugatról keletre telepítés folyamata mehetett végbe és azt vizsgálja, hogy mikor és hol voltak együtt a székely írás létrejöttéhez szükséges feltételek. Feltételezi, hogy a székelyek jórészt a Karoling-kori Pannóniában laktak és hogy az avarok pacifikálása Nagy Károly birodalmának keleti részén 811 után a fegyverek helyett a diplomáciára támaszkodott. Ennek legfontosabb eszköze a keresztény hitre térítés, aminek feltétele az írás ismerete volt. A frank kolostorok tudós személyei ismerték az angolszász futhark írást. Az Alsó-Pannóniában élő székelyek a keresztény térítés során, mivel nem rendelkeztek önálló írással, akárcsak a hasonló helyzetben lévő szlávok - állítja Zsupos Zoltán - rá voltak kényszerítve az írásbeliségre. A magyarul beszélő, önálló népi tudattal rendelkező székelyek nem akarták sem a szláv, bajor, frank vagy egyéb népek, népcsoportok által használt írásrendszereket átvenni, hanem sajátot alkottak. Nem kívántak azonban teljesen eltérni a korábbi Avar Kaganátusban élő törökös népek által használt írástól, ugyanakkor a Karoling Birodalom térítőitől egy azokhoz hasonló, bár térben távoli írásrendszert, az angolszász futharkot megismerhették. Annak betűit használták fel az önálló székely írás megteremtéséhez, de nem szolgai módon, hanem külön gondot fordítottak arra, hogy a jelek hangértéke ne ugyanaz legyen, mint a felhasznált írásrendszerben. Megalkotói művelt székely emberek voltak, akik így biztosították, hogy a székely nyelven leírt szöveget az angolszász futharkot használók ne érthessék meg, így az csupán a székely írást ismerők kiváltsága lett.
Zsupos Zoltán hipotézise több sebből vérzik. Egyrészt semmi sem bizonyítja, hogy a székelyek Alsó Pannóniában éltek s onnan vándoroltak volna Erdélybe a Karoling kor végén, vagy azt követően. Másodszor: volt saját írásuk, a hun írás, amit a Szent Koronán, a jogaron és a koronázó paláston és másutt lévő hieroglifák alapján a szabír kor óta folyamatosan használt a magyarság. Harmadszor: Cirill és Method élettörténetéből tudjuk, hogy a frankok nem támogatták, hanem a triglosszia-elv (4) szellemében akadályozták az új írások kialakulását és egyházi használatát. A futhark és a székely írás jeleinek nagyfokú hasonlósága tény, de ennek csak akkor szabad jelentőséget tulajdonítani, ha minden más jelrendszer esetében is vizsgáljuk a hasonlóság fokát és olyan magyarázatot adunk a mindenütt megfigyelhető hasonlóságra, ami e világjelenséget megmagyarázza (6). Zsupos Zoltán azonban ezt a vizsgálatot nem végezte el, csak kiragadott egyet a sok párhuzam közül. A meg nem értett hasonlóságok jelentőségét eltúlozta, félremagyarázta és eredeztetés-elméletének alapjává tette. Ezek fényében az előadása csak az ismert tényekkel szembemenő, megalapozatlan elméleti konstrukció.
Őriszentpéteren néhány évvel ezelőtt tartottak egy falunap-szerű baráti találkozót, amelynek témája a székelyek és az Őrség népességének azonossága volt. Egy hatalmas sátorban Zágorhidi Czigány Balázs történész tartott másfél órás előadást székely vendégek és őrségiek előtt arról, hogy az Őrség lakossága eredetileg székely lett volna. A végén egyetlen mondattal beismerte, hogy az elmondottakról (a székelyek Őrségbe telepítéséről) nincs semmiféle forrás. Az őrségi népi jelkészlet és a székely írásjelek egyezéseit nem említette, bár ez látszólag alátámaszthatta volna az álláspontját. Az akadémikus "tudomány" azonban bevallottan nem ismeri a székely írást és általában a magyar jelkincset, ezért azt felhasználni sem tudja a magyar történet leírásakor.
4/b. ábra. A székely írás, a magyar népi hieroglifák és a hettita hieroglif írás egyezései
Sántha Attila idézi Révész László régészt (5), aki szerint a "székelyek nyelvészeti alapon feltételezett, történészek által elfogadott és régészek által hallgatólagosan ugyancsak valószínűsített korábbi nyugat-délnyugat-dunántúli szállásterülete nem több, mint puszta fikció. ... a leghalványabb nyoma sincsen annak, hogy a székelyek őseit 10. századi fejedelmeink ... a ... területre telepítették volna."
Az őrségi sindük és általában a magyar nép jelkészlete azonban, amelyben szinte mindegyik fontosabb székely rovásjel megfelelőjét megtaláljuk (4. ábra), indokolja a Sindümúzeum látogatói által gyakran feltett kérdést. Hátha ez ama "leghalványabb nyom", amit Révész László hiányol? Igazolhatja-e az akadémikus "tudomány" hipotézisét a székelyek Nyugat-Magyarország és Székelyföld között elképzelt áttelepítéséről a kétségtelenül létező, nagyszámú jelkészleti egyezés?
Csak azt állapíthatjuk meg, hogy a "szakma" nem hajlandó létezőnek tekinteni és hasznosítani az írástani tényeket, amelyekre más, a hagyománynak megfelelő magyarázatot kell adnunk. Példa erre a 2021-ben kiadott MTA rováskorpusz. Ez a hatalmas kötet nem csak ezeket a veleméri sindüjeleket nem volt hajlandó megemlíteni. Számukra az egész magyar nyelvterületen megtalálható és a székely jelekkel szinte azonos népi (fazekasjelek), uralmi (pl. a magyar államcímer Egy országa olvasatú hármashalma és kettőskeresztje) valamint a vallási jelkészletünk (például a csempeszkopácsi Isten országa mondatjel) sem létezik. Sértette volna a prekoncepciójukat ezek megemlítése. Mert ők - mint az a rováskorpuszukból kiderül - az eredetileg török nyelvű székelység által a magyarsághoz közvetített rovásírás megalapozatlan elmeszüleményéhez kerestek alátámasztást.
Az őrségi jelkészlet és a székely írás egyezésére alapozott kérdés indokolt, azonban a rá adható válasz némileg felülírja Révész László áttelepítést tagadó álláspontját. A székely jelpárhuzamok ugyanis nem csak az Őrségben, hanem az egész magyar nyelvterületen kimutathatók. Ez az általános jelkincsbeli egységesség pedig nem azzal magyarázható, hogy ide is, oda is (vagy innen is, onnan is) székelyeket telepítettek, hanem azzal, hogy a magyarok hun eredetűek és mindenütt megörökölték hun őseik jeleit. Azaz volt áttelepülés, de sokkal korábban: még az Attila halálát követő időkben. Ezen összefüggés belátására a finnugrista ihletésű akadémikus "tudomány" nem hajlandó, hiszen akkor fel kellene adnia a hun-magyar azonosság tagadását előíró prekoncepcióját. Ráadásul el kellene ismernie, hogy a székely ábécét nem az ótürk írásból vettük át, hanem a magyar hieroglif írásból (6) a hun eredetű magyarság alakította ki, ami ismét egy sor prekoncepció lomtárba száműzését igényelné a "tudósoktól".
6. ábra. A budapesti hun(?) jelvény az éSZAKi sarok olvasatú, vegyes rendszerű felirattal (balra) és dél-dunántúli leletpárhuzamai (jobbra) a hieroglifikus Ak nagyon nagy ügy (mai magyarsággal: Heraklész a nagyon nagy folyó) szövegekkel (5)
Az őrségi jelkészlet és a székely írás egyezésére alapozott kérdés indokolt, azonban a rá adható válasz némileg felülírja Révész László áttelepítést tagadó álláspontját. A székely jelpárhuzamok ugyanis nem csak az Őrségben, hanem az egész magyar nyelvterületen kimutathatók. Ez az általános jelkincsbeli egységesség pedig nem azzal magyarázható, hogy ide is, oda is (vagy innen is, onnan is) székelyeket telepítettek, hanem azzal, hogy a magyarok hun eredetűek és mindenütt megörökölték hun őseik jeleit. Azaz volt áttelepülés, de sokkal korábban: még az Attila halálát követő időkben. Ezen összefüggés belátására a finnugrista ihletésű akadémikus "tudomány" nem hajlandó, hiszen akkor fel kellene adnia a hun-magyar azonosság tagadását előíró prekoncepcióját. Ráadásul el kellene ismernie, hogy a székely ábécét nem az ótürk írásból vettük át, hanem a magyar hieroglif írásból (6) a hun eredetű magyarság alakította ki, ami ismét egy sor prekoncepció lomtárba száműzését igényelné a "tudósoktól".
7. ábra. A hun és székely írásjelek hasonlóságát bemutató fenti kiadványom 1996-ban, a tanulmány bővített kiadása 2001-ben, a fentebb már említett A székelység eredete c. kötetben jelent meg
A székely írás és a székely településtörténet
Az írástan tényeire nem figyelő akadémikus magyarázat szerint a székely írást csak a székelyek használták és csak a Székelyföldről ismertek az emlékei. Sándor Klára szerint a székely írásról "nem tudjuk bizonyítani, hogy valaha a magyarság egésze használta volna" (7). Pedig csak le kell hajolni a hieroglifikus bizonyítékok soráért.
A Magyar hieroglif írás c., valamint a korábbi köteteim (pl. Székely írásjelek hun tárgyakon) alapján nyilvánvaló, hogy ilyen bizonyítékok sora létezik, a székely írás jeleit, vagy annak előzményeit nem csak a székelység, hanem az egész magyar nép használta és használja (2-6. ábra). Az akadémikus "tudomány" azonban nem hajlandó figyelembe venni a Székelyföldön kívüli jeleket és szövegeket.
Jellemző példája e mellőzésnek a bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvóka esete (8. ábra). Azt írja ugyanis Sándor Klára, hogy a székely írásnak a Székelyföldön kívülről egyetlen kivétellel nem ismerjük emlékét. "A kivétel egy négy betűből álló szövegtöredék, melyet egy agyagfúvóka darabja tartalmaz ... a jelsornak nem tudunk megbízható olvasatot adni, így nem tudhatjuk, a hangértékük is azonos-e a székely ábécében ismeretessel. Minthogy újabban föltételezik, hogy korai székely telepek Somogyban is lehettek, nem zárható ki, hogy az alsóbűi fúvóka a korai székelységhez köthető emlék."
Sándor Klára álláspontjának nem az a legnagyobb hibája, hogy a szerző nem ismeri a megbízható olvasatot (8. ábra) és nem hajlandó tudomást venni a szójeleinkről sem, hanem az, hogy a székely íráshoz székely telepeseket keres. Ez ugyanis csupán látszólag logikus, mert a székely írást az akadémikus "tudomány" nevezte el székely írásnak - eredetileg hun írásnak hívták (például Thelegdi János a Rudimentában). Ezért aztán nem székely, hanem hun, vagy avarhun telepeseket kellene keresnie annak, aki a bodrog-alsóbűi szöveg magyarázatát és a székely írás eredetét kutatja. Mivel hun és avarhun eleink belakták az egész Kárpát-medencét, ez nem is jelentene megoldhatatlan feladatot. Minden mesterségesen kreált írástani és székely telepítéstani ránc kisimul, ha forrásnak tekintjük a magyar krónikák állításait a székelyek és a magyarok hun eredetéről.
Összefoglalás
A fentiek alapján ismételten azt állapíthatjuk meg, hogy a székelység eredetének története így-vagy úgy összefügg a székely írás eredetének történetével (a székelység és az írása is hun eredetű). Ezért a székelység eredete és az áttelepítési képzetek valóságtartalma nem lesz mindenki előtt tiszta addig, amíg a kutatás - a Vásáry István legutóbbi dolgozatában illusztrált negatív példához hasonlóan - nem hajlandó a székely írás tudományos igényű leírására (szó- és mondatjeleink létének elismerésére) és eredeztetésére (a hieroglifikus avarhun és népi írásemlékek figyelembe vételére), hanem ragaszkodik a sohasem bizonyított finnugrista dogmák ismételgetéséhez.
Jegyzet
Az írástan tényeire nem figyelő akadémikus magyarázat szerint a székely írást csak a székelyek használták és csak a Székelyföldről ismertek az emlékei. Sándor Klára szerint a székely írásról "nem tudjuk bizonyítani, hogy valaha a magyarság egésze használta volna" (7). Pedig csak le kell hajolni a hieroglifikus bizonyítékok soráért.
A Magyar hieroglif írás c., valamint a korábbi köteteim (pl. Székely írásjelek hun tárgyakon) alapján nyilvánvaló, hogy ilyen bizonyítékok sora létezik, a székely írás jeleit, vagy annak előzményeit nem csak a székelység, hanem az egész magyar nép használta és használja (2-6. ábra). Az akadémikus "tudomány" azonban nem hajlandó figyelembe venni a Székelyföldön kívüli jeleket és szövegeket.
8. ábra. A bodrog-alsóbűi fúvóka a Lyukónak olvasatú szöveget hordozza (jobbról első a Lyuk szójele, azt követi az "ó" betű, a "na" ligatúra s a végső "k" betű), a kohászok Lyukó napistennek áldoztak a munka megkezdésekor, amit vegyes rendszerű (szójelet és betűket is alkalmazó) írással örökítettek meg
Jellemző példája e mellőzésnek a bodrog-alsóbűi rovásírásos fúvóka esete (8. ábra). Azt írja ugyanis Sándor Klára, hogy a székely írásnak a Székelyföldön kívülről egyetlen kivétellel nem ismerjük emlékét. "A kivétel egy négy betűből álló szövegtöredék, melyet egy agyagfúvóka darabja tartalmaz ... a jelsornak nem tudunk megbízható olvasatot adni, így nem tudhatjuk, a hangértékük is azonos-e a székely ábécében ismeretessel. Minthogy újabban föltételezik, hogy korai székely telepek Somogyban is lehettek, nem zárható ki, hogy az alsóbűi fúvóka a korai székelységhez köthető emlék."
9/a. ábra. Az apahidai hun turulok nyakán lévő, hieroglifikus Ragyogó ország mondat
9/b. ábra. A Gizella-kincs avar eredetű turulos fibuláján a turul nyakán lévő Ragyogó nagy ország mondat
9/b. ábra. A Gizella-kincs avar eredetű turulos fibuláján a turul nyakán lévő Ragyogó nagy ország mondat
10. ábra. A pécsi (szajki) avar szíjvég (a legfelső kör alakú jellel együtt) a hieroglifikus Lyukó a ragyogó, nagy király szár (mai magyarsággal: Lyukó, a ragyogó, nagy király úr) szöveget őrzi
Mit mond a nyelv?
A Révész László és a nyelvészek álláspontja között ellentmondás mutatkozik. Benkő Loránd szerint ugyanis Sepsi-, Orbai-, Kézdi-, Kászonszék, Alcsík, Felcsík és Gyergyószék nyelvjárása az Őrvidék és az Őrség nyelvével mutat rokonságot s ezt az adatot is figyelembe kell vennünk valamiképpen.
A Révész László és a nyelvészek álláspontja között ellentmondás mutatkozik. Benkő Loránd szerint ugyanis Sepsi-, Orbai-, Kézdi-, Kászonszék, Alcsík, Felcsík és Gyergyószék nyelvjárása az Őrvidék és az Őrség nyelvével mutat rokonságot s ezt az adatot is figyelembe kell vennünk valamiképpen.
Sántha Attila ugyanakkor Révész Lászlóra hivatkozva azt írja, hogy azon a nyugat-délnyugat-magyarországi területen, ahonnan a székelyek tekintélyes részét Erdélybe vándoroltatják, nincs is (honfoglaló magyar - VG) lakosság a honfoglalás után. Hozzátehetjük, hogy valóban nincs, hiszen a Balatontól délre és nyugatra lévő területeken az Árpád vezette népesség az ott a honfoglalást nagy számban megélő avarok miatt csak később telepszik meg.
A nyelvészek álláspontján mégsem léphetünk túl. Ez azon alapszik, hogy egységes székely nyelvjárás nem létezik, ám vannak helyette olyan székely nyelvszigetek, amelyek nyelvhasználatának párját megtaláljuk az anyaországi magyarok között. Logikus a feltevés, hogy az egyes székely csoportok a nékik megfelelő nyelvjárású anyaországi területekről származnak. Ha a nyelvészek egyik-másik székely nyelvjárás párhuzamát kijelölik az anyaországban, akkor Révész László hiába hivatkozik arra, hogy ott a honfoglalás után nem is létezett magyar lakosság - ha előzőleg ugyanott a hunok és az avarok magyarul beszéltek. Ez esetben a honfoglalás előtt magyarul beszélő hunokat és avarokat kell számításba vennünk a székelyek őseként. Mégpedig úgy, ahogyan azt a magyar krónikák megírták: Attila halála után menekültek Csigle mezejére a Kárpát-medence nyugatabbi területeiről.
Ebből persze az következik, hogy a Dunántúl és általában a magyar nyelvterület nyelvjárásai nem a honfoglalás korában alakultak ki, hanem léteztek már a hun és az avar korban s azóta is folyamatosan léteznek.
Ha visszakanyarodunk szűkebb hazám, az őrségi Velemér szókincséhez, a hun korból maradhatott ránk Velemér neve is. Ez a településnév Attila alkirályának, Valamárnak (végső soron Balambér "Bél ember" korábbi hun uralkodónak) a nevét őrzi. Valamárnak Velemér és Velem vidékén volt kis országa a Hun Birodalom szétesése után.
Hasonló tanulságot kínál az említett, csak a Dunántúlon, a rómaiak megszállta területen ismert sindü (sindő, sindöl) szó is, ami a latin scindul "tetőcserép" közvetlen átvétele a római korból.
További hun eredetű szó az élősövény veleméri öregek által ma is használt neve: a gyepű, valamint a fatörzs belső, keményebb magjára alkalmazott gyű szó is. E két szó töve ugyanis azonos a Géza (Gyeücsa), gyökér, győz tövével s megtalálható Onogesius "Hun Győző" hadvezér nevében is. E szókincs megmaradásához azonban folyamatosan továbbélő lakosság és kultúra kellett, s ez utóbbiba a hunok és a székelyek jeleivel azonos őrségi magyar népi jelkészlet is beletartozik.
A víznevek hasznosítása
Ha visszakanyarodunk szűkebb hazám, az őrségi Velemér szókincséhez, a hun korból maradhatott ránk Velemér neve is. Ez a településnév Attila alkirályának, Valamárnak (végső soron Balambér "Bél ember" korábbi hun uralkodónak) a nevét őrzi. Valamárnak Velemér és Velem vidékén volt kis országa a Hun Birodalom szétesése után.
Hasonló tanulságot kínál az említett, csak a Dunántúlon, a rómaiak megszállta területen ismert sindü (sindő, sindöl) szó is, ami a latin scindul "tetőcserép" közvetlen átvétele a római korból.
További hun eredetű szó az élősövény veleméri öregek által ma is használt neve: a gyepű, valamint a fatörzs belső, keményebb magjára alkalmazott gyű szó is. E két szó töve ugyanis azonos a Géza (Gyeücsa), gyökér, győz tövével s megtalálható Onogesius "Hun Győző" hadvezér nevében is. E szókincs megmaradásához azonban folyamatosan továbbélő lakosság és kultúra kellett, s ez utóbbiba a hunok és a székelyek jeleivel azonos őrségi magyar népi jelkészlet is beletartozik.
11. ábra. Lyukó napisten hun jelvénye (Noin Ula) nyelvet azonosít, mert a két koncentrikus kör alakú jel csak a magyarban jelent lyukat (a sumerben "kút, forrás", a kínaiban és az egyiptomi hieroglif írásban a "Nap" jele), ezért a jelentést illusztráló fizikai lyuk a hunok magyar nyelvének bizonyítéka, miközben a teremtésre a tojásokat tojó madarak ábrázolása utal, kétoldalt a székely írás "ly" betűjének két alakja
A víznevek hasznosítása
A hun-magyar azonosság hagyományának elfogadását és a székelyek honfoglalás utáni ide-oda való áttelepítéséről íróasztal mellett alkotott teóriák elvetését Sántha Attila tanulmánya is támogatja. Ő ugyanis a székely székneveket helyi pataknevekből eredezteti és nem a nyugatabbra élő magyar tömb által használt szavakkal veti össze. Ebből következően - bár a szakirodalomban általában ezt feltételezik - a székely nemzetség- és ágnevekkel azonos helynevek nem utalnak egykor itt élt, vagy ide telepített székelyekre.
A lakosság egyes csoportjainak, szervezetének víznevekről való elnevezése hun kori szokás maradéka lehet, amelynek - a jelek elterjedtsége alapján - kőkori ősvallási eredete van. A forrásokat és a vizeket a Teremtő egyik megnyilvánulásának, epiphaniának "az Isten megjelenésének" tekintették. A forrás és a Teremtő töve ezzel összefüggésben van genetikus kapcsolatban. Hasonló következtetéseket enged meg a hun jelhasználat is, amelyben a körbe zárt pont, vagy két koncentrikus kör alakú jel Lyukó napisten jelképe (4., 8. 10. 11. és 12. ábra).
A hun-avar kor óta létező nyugati gyepűlánc őrségi (ma Őriszentpéter központú) részének eredeti neve is Szalaőrök vidéke volt, vagyis nyugaton is a víznevekből (esetünkben a Zala folyó nevéből) indultak ki a legkorábbi idők elnevezéseinek megalkotásakor.
Az elmondottakkal szoros kapcsolatban van az őrségi népi jelhasználat is. Egyik példája ennek egy szentgyörgyvölgyi korsó, amelyen a Noin Ula-i hun lyuk/Lyukó hieroglifa utódának értő és a magyar nyelvet azonosító alkalmazását találjuk (12. ábra). Értő alkalmazások ezek, mert - a jel környezete és a tárgy használata alapján - az élettel és a Teremtéssel összefüggő jelentést hordoznak.
A lakosság egyes csoportjainak, szervezetének víznevekről való elnevezése hun kori szokás maradéka lehet, amelynek - a jelek elterjedtsége alapján - kőkori ősvallási eredete van. A forrásokat és a vizeket a Teremtő egyik megnyilvánulásának, epiphaniának "az Isten megjelenésének" tekintették. A forrás és a Teremtő töve ezzel összefüggésben van genetikus kapcsolatban. Hasonló következtetéseket enged meg a hun jelhasználat is, amelyben a körbe zárt pont, vagy két koncentrikus kör alakú jel Lyukó napisten jelképe (4., 8. 10. 11. és 12. ábra).
A hun-avar kor óta létező nyugati gyepűlánc őrségi (ma Őriszentpéter központú) részének eredeti neve is Szalaőrök vidéke volt, vagyis nyugaton is a víznevekből (esetünkben a Zala folyó nevéből) indultak ki a legkorábbi idők elnevezéseinek megalkotásakor.
Az elmondottakkal szoros kapcsolatban van az őrségi népi jelhasználat is. Egyik példája ennek egy szentgyörgyvölgyi korsó, amelyen a Noin Ula-i hun lyuk/Lyukó hieroglifa utódának értő és a magyar nyelvet azonosító alkalmazását találjuk (12. ábra). Értő alkalmazások ezek, mert - a jel környezete és a tárgy használata alapján - az élettel és a Teremtéssel összefüggő jelentést hordoznak.
12. ábra. A szentgyörgyvölgyi korsó felülnézeti világmodelljének belsejében, az Isten szokásos helyén egy Lyukó hieroglifát találunk, amelynek a közepe - ahonnan az életet adó vizet kapjuk - lyukas
Összefoglalás
A fentiek alapján ismételten azt állapíthatjuk meg, hogy a székelység eredetének története így-vagy úgy összefügg a székely írás eredetének történetével (a székelység és az írása is hun eredetű). Ezért a székelység eredete és az áttelepítési képzetek valóságtartalma nem lesz mindenki előtt tiszta addig, amíg a kutatás - a Vásáry István legutóbbi dolgozatában illusztrált negatív példához hasonlóan - nem hajlandó a székely írás tudományos igényű leírására (szó- és mondatjeleink létének elismerésére) és eredeztetésére (a hieroglifikus avarhun és népi írásemlékek figyelembe vételére), hanem ragaszkodik a sohasem bizonyított finnugrista dogmák ismételgetéséhez.
(1) Korábban már írtam erről A székelység eredete c. kötetben (Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2001.).
(2) A Sindümúzeum a magyar írástörténet egyetlen múzeuma, e sorok írójának magángyűjteménye az őrségi Veleméren.
(3) Sántha Attila: A székely székek neveinek víznévi eredetéről, Kelet Kapuja, II. évf. 1. szám, 2019. január-március.
(4) A nyugaton kialakult ún. triglosszia-elv szerint csak három nyelvet lehetett használni Isten igéjének közvetítésére: a hébert, a görögöt és a latint. A kilencedik században ennek alapján vádolták eretnekséggel morvaországi frank hittérítők Szent Cirillt (Konstantint) és Metódot, amiért a szláv nyelvű liturgiát terjesztették. Zsupos Zoltán minden alapot nélkülöző feltételezése arról, hogy ugyanez a frank papság új székely írás megteremtését segítette volna elő, szembemegy a korabeli tendenciákkal.
(6) Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2018.
(7) Sándor Klára: A székely írás, in: Magyar őstörténet, 6. kötet, A honfoglalók műveltsége, sorozatszerkesztő: Sudár Balázs, Helikon, Budapest, 2018.
(8) Frank világmodell a sar og "Óg úr" ligatúrával.
(4) A nyugaton kialakult ún. triglosszia-elv szerint csak három nyelvet lehetett használni Isten igéjének közvetítésére: a hébert, a görögöt és a latint. A kilencedik században ennek alapján vádolták eretnekséggel morvaországi frank hittérítők Szent Cirillt (Konstantint) és Metódot, amiért a szláv nyelvű liturgiát terjesztették. Zsupos Zoltán minden alapot nélkülöző feltételezése arról, hogy ugyanez a frank papság új székely írás megteremtését segítette volna elő, szembemegy a korabeli tendenciákkal.
(6) Varga Géza: Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2018.
(7) Sándor Klára: A székely írás, in: Magyar őstörténet, 6. kötet, A honfoglalók műveltsége, sorozatszerkesztő: Sudár Balázs, Helikon, Budapest, 2018.
(8) Frank világmodell a sar og "Óg úr" ligatúrával.
A csempeszkopácsi templom, amelynek két csodaszép és tanulságos rovológiai nevezetessége is megtekinthető
A csempeszkopácsi templom kapubélletének Isten országa olvasatú hieroglifikus mondatjele
Ha Ön, kedves olvasó eddig eljutott a cikk olvasásával, akkor megérdemel egy kis ajándékot, egy különleges nyaralási ötletet. Elfogadna olyan ajánlatot, amiben nem csak őrségi szállás, hanem némi kulturális csemege is van, ami nem kerül túl sokba? Akkor megtalálta! Ajánljuk magunkat! Ez persze nem mentes minden önérdektől, viszont kétségtelenül egyedi. Az általunk javasolt őrségi szálláson a magyar hieroglif írásról is folytathat eszmecserét, nem is beszélve a Sindümúzeum díjtalan meglátogatásáról az itt eltöltött nyaralás alkalmával. S mindez (a beszélgetés és a Sindümúzeum is) teljesen díjtalan. Amennyiben Ön az őrségi szállás félpanzióval, őrségi szállás medencével, őrségi szállás SZÉP-kártyával, őrségi szállás Őriszentpéteren, netán az őrségi szállás Szalafőn skeresőkulcsok mentén keres magának egy őrségi lakosztályt, vagy őrségi szálláshelyet az írástudomány és a szép táj mellé, akkor mi tudjuk ajánlani a legkedvezőbb megoldást! Az írástörténet és az őrségi jelkincs iránt érdeklődő igényesek, mint feltehetően Ön is, aligha találnak jobbat a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóháznál, e jellegzetes őrségi szálláshelynél, mert írástörténész által működtetett Cserépmadár szállás és Csinyálóház Veleméren is csak egy van. Igazán kár lenne haboznia, inkább hívja a 06(20)534-2780-as telefonszámot a rovológus által vezetett őrségi szállás lefoglalása végett!
Onogesius hun vezér szobra a Csinyálóház (egy különleges őrségi szállás) alatt áll és vár a Teremtővel való koccintásra
Tisztelt Varga Úr,
VálaszTörlésKedves Géza!
Gratulálok ehhez az íráshoz… , amely jól mutatja milyen elkötelezett ez a kutatásod, amely mindannyiunk javát szolgálja. Értem ezalatt azt a tényt is, hogy ezek az általad összegyűjtött tárgyi és mentális bizonyítékok bizony néhány évtizeden belül a feledésbe, pontosabban a szemétbe kerültek volna (pl. a tetőcserepek)
Éppen ezért, amit Te most (és néhány évtizede) teszel, az nem csak egy egyszerű leletmentés, hanem kultúránk fontos láncszemének a mentése, és felimerés annak, hogy ez milyen szervesen illeszkedik a magyarság (és az azzal azonosnak értékelhető szabír-magyar, hun és avar) kultúrkörébe.
Rendkívül intelligens, szakmailag korrekt, de mégis diszkréten visszafogott (hogy vele senkit se bántson meg), és határozottan kiforrott világlátású ez a dolgozat. Csak bámulni tudom a logikáját, amelynek minden gondolatával és szavával, csak egyetérteni tudok, tekintettel az eddigi ez irányú saját (de sokkal kisebb volumenű) kutatásaim alapján.
Egy megbocsájthatatlan bűn, hogy a magyar elismert (-nek tekintett) „tudományos“ világ erről az általad itt felvázolt írástörténeti vonulatról nem vesz tudomást, amivel csak a saját homokra épített történelmi hipotézisét védi, nem pedig – amit pedig fennen hangoztat – a valós magyar történelmi tényeket!
Dr. T. Túri Gábor
Rödermark-Budafok
Kedves Gábor! Köszönöm az elismerő szavait! A "tudományos" világot ismerjük. Nem várhatjuk tőlük a nagy teljesítményeket. Pedig igény lenne rá.
VálaszTörlésNagyon érdekfeszítő téma.
VálaszTörlésGratulálok.
Köszönöm a figyelmet!
Törlés