A Fadd Jeges-hegy lelőhelyen feltárt X-XI. századi temető két leletét, az 1. ábrán látható csüngők eredeti rajzát és lelőkörülményeik leírását Ódor János Gábor közölte a Régészeti Kutatások Magyarországon sorozat 2000-es kötetében. Jelen cikkemben a régész által adott leírást két írásemlék olvasatával egészítem ki. Az ugyanis - a korábban elolvasott honfoglalás és Árpád kori hieroglifikus szövegek ismeretében - kétségtelen, hogy e csüngők esetében is szójeleket alkalmazó, ősvallási vonatkozású írásemlékről van szó.
A két csüngő szerkezete hasonló: felső részükön a Lyukó, az alsón az ős hieroglifa (ősvallási jelentőségű szójel) látható. E hieroglifákból keletkezett a székely írás "ly" betűje és maradt ránk változatlanul az "us" (ős) szójele.
A magyar jeltörténet megismerését két adattal is segítik e csüngők.
A bal oldali csüngőn mindkét hieroglifa belseje üres, ezzel szemben a jobb oldali hieroglifák belsejében további kiegészítő elem található. A "ly" belsejében pont, vagy kisebb kör, az "us" (ős) belsejében pedig függőleges vonal szokott lenni, de mindkét jel esetében ismerünk üres közepű változatot is. E két csüngő megerősíti azt a tudásunkat, hogy a "ly" rovásjel belsejében nem feltétlenül szükséges a pont, vagy a kisebb kör. Ehhez képest viszonylag új információ, hogy az ős hieroglifának is lehet üres közepű változata, ám erre is volt már példa. Az ős hieroglifa e csüngőkön "feje tetejére állított vízcsepp" alakú. E jellegzetes jelforma szintén előfordult már többek között a kunpeszéri hajfonatkorong korábban elolvasott hieroglifikus mondatának jól azonosítható úristen (sar + ős + ten) szavában.
Lyukó a napisten egyik neve, amit - a régészeti leleteken olvasható hieroglifikus szövegeik alapján - a hunok, avarok és honfoglaló magyarok egyaránt használtak. Fennmaradt a földrajzi neveinkben is.
A Bodrog-alsóbűi rovásemléken a Nagyon nagy Lyukónak mondat elolvasható, ám e nyelvemlékünk megértésére a "tudományos konszenzus" még nem készült fel.
- Egyrészt mit sem akar tudni az ötvösök által kialakított, díszes jeleinkről. Képtelen feldolgozni azt, hogy egy írásjel lehet díszes is, azaz a díszesség nem zárja ki az elolvashatóságot.
- Másrészt azért nem, mert a szójeleinket az akadémikus "tudomány" egy hangot jelölő betűként szeretné hasznosítani. Ez ugyan sorozatos kudarcokhoz vezetett, de ebből sem tudtak tanulni. A prekoncepció szerint a székely írásnak nem lehetnek szójelei, mert akkor nem vezethető le végső soron a sémi írásokból, amelyekben csak mássalhangzójelek vannak. Ez a téves előfeltevés okozhatja a Bodrog-alsóbűi rovásemlék és a karcagi csatkarika olvasásával kapcsolatos folyamatos zavart, de ugyanez (a szójeleink létének fel nem ismerése) akadályozza meg a további hun, avar és honfoglalás kori hieroglifikus szövegeink hasznosítását is.
A Bronzkori magyar írásbeliség c. kötetünk 1993-as megjelenését követően Benkő Elek, Róna-Tas András, Sándor Klára és Ráduly János is bevallották, hogy a székely írás eredete a számukra ismeretlen. Komolyan vehető új eredeztetést azonban azóta sem dolgoztak ki (1). A "tudományos konszenzus" nem képes szakítani a székely írás végső soron sémi írásokból való eredeztetésének délibábjával. Ennek "köszönhető", hogy a szójeleink létéről - a Veit Gailel tollából fennmaradt forrás világos tanúságát figyelmen kívül hagyva - vagy szót sem ejtenek, vagy nem mondanak igazat. Ez utóbbit tette volt Róna-Tas András is az MTA dísztermében tartott előadásán (2). A dilemma szakszerű feloldásáig a létező hieroglifikus szövegeink százszámra hevernek elolvasatlanul és hasznosítatlanul a hazai múzeumok polcain.
Jegyzetek
(1) Horváth Iván azt sejttette, hogy a székely írás a humanisták kitalációja. Ám ezt kizárja egyrészt a jóval korábbi írásemlékek sora (mint például a Bodrog-alsóbűi és a karcagi rovásemlék), másrészt a székely jelek erős kötődése az ótürk, a hettita (luviai) írásrendszerhez meg az indiánok népi jelkészletéhez, amely rendszereket a humanisták még nem ismerhettek.
Zsupos Zoltán a germán rúnákból eredeztette a székely írást. A 16 egyező germán jelre hivatkozott, ami azonban nem elegendő hivatkozási alap, mert a Tordos-Vincsa kultúra jeleivel 49 jelünk egyezik, a kínai íráséval pedig 50. Nyilvánvalóan olyan magyarázatot kell kidolgozni, amelyik mindezen jelenségeket egyaránt figyelembe veszi (ezt adtam közre a Magyar hieroglif írás c. kötetben). A hasonló alakú germán rúnák léte egyébként sem mond semmit az átadás irányáról. Sokkal könnyebb azt feltételezni, hogy a germánok az uraiktól, a magyarul beszélő hunoktól vették át a jeleiket. A hunoknál ugyanis sokkal hamarabb kimutatható a székely jelek használata, mint a germánoknál.
(2) Róna-Tas András az MTA dísztermében tartott előadásában immár másodszor is kitért a szójeleinkre vonatkozó kérdésem tisztességes megválaszolása elől. Nyilván felmérte, hogy bármilyen választ adna rá, azt a tények cáfolnák. Ezzel a magatartásával az egész "tudományos konszenzus"-t jellemzi, amelyik sem szakmai, sem etikai alappal nem rendelkezik a kérdés tudományos igényű megválaszolásához, ám sorozatosan félrevezeti a közönséget a székely írást illető kérdésekben és persze nem tudja megfelelően leírni a szójeles üzeneteket hordozó régészeti leleteket sem.
Irodalom
Ódor János Gábor: Fadd, Jeges-hegy 10-11. századi temetője (Az 1999-2000. évi ásatások eredményei)
Varga Géza: Zsupos Zoltán téveszméje szerint a germán rúnából származik a székely írás
Varga Géza: A Bodrog-alsóbűi rovásfelirat újabb olvasata: Nagyon nagy Lyukónak
Varga Géza: A Katona-Bíró szerzőpár a karcagi csatkarika feliratáról
Varga Géza: Az akadémikus tudomány átadta a terepet, nem képes a székely írás eredeztetésére
Varga Géza: Hozzászólás Róna-Tas András: A székelyek ősi kincse a rovásírás c. előadásához
Varga Géza: Bronzkori magyar írásbeliség
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése