Az egyébként kitűnő Révész László régészt már másodszor kapom rajta, hogy - rovológiai tájékozottság hiányában - képtelen korszerű leírását adni az általa kiásott, vagy ismertetett régészeti leleteknek. Ami nem válik a nagyobb dicsőségére, lévén éppen ez a leírás az egyik legfontosabb dolga. Az sem menti igazán, hogy e rovológiai tekintetben a "tudományos konszenzus" többi képviselője sem sokkal különb nála. (1)
A szerző első balesete a karosi honfoglalás kori leletekhez fűződik. Ezeket ő ásta ki, majd ismertette is egy szép kötetben. Előbb valami olyasmit írt róluk, hogy a honfoglalók vezetői nyugszanak Karoson. Később aztán, amikor a szegedi genetikusok (Török Tibor és Neparáczki Endre) kimutatták, hogy Karoson a Hun Birodalom területéről származó honfoglalók nyugszanak, a régész visszakozott. Ekkor már azt írta, hogy a karosi sírokban csak a mindenhonnan összeverbuvált, a magyarság egészére nem jellemző katonai elit képviselői nyugodhatnak. A botrányos az volt, hogy sem ő, sem a genetikusok nem vették észre a karosi tarsolylemezen magyar hieroglifákkal olvasható magyar mondatot. Persze ez csak annak olvasható, aki tud írni-olvasni ezzel az írással.
A második balesete a Honfoglalás kori áttört állatalakos hajfonatkorongok a Kárpát-medencében c. dolgozatában tárul elénk. Ebből olvasok most el egy óbolgár talizmánt (1. ábra). A cikkében közölt hajfonatkorongok egyike tucatnyi példányban előkerült már, de a "szakemberek" általi elolvasására még szintén nem került sor. Nemrég közöltem az egyik változat olvasatát (2. ábra).
2. ábra. Sok példányban és változatban (például Kunpeszéren és Eger-Szépasszonyvölgyben is) előkerült honfoglalás kori hajfonatkorong, amelynek több példányát közli Révész László, ám az elolvasható jeleiről szót sem ejt, az olvasat: Nagyságos úristen a ragyogó ősünk
E most elemzett tanulmányában Révész László így töpreng némelyik lelet értelmezésén:
"Végezetül nem kerülhetjük meg a kérdést: megfejthető-e számunkra az, hogy mit ábrázoltak valójában a mitikus állatalakot és palmettát megjelenítő hajfonatkorongok? E kérdésre már született határozott válasz. Fodor István szerint a bashalmi korongpár esetében „Nem kétséges, hogy az életfa és a táltos ló megjelenítése ez. A táltos e csodalény lovon fut fel a felső szellemek birodalmába az életfa levelei-ágai közt.” (FODOR 1996, 189) E lelet kapcsán azonban Dienes István jóval körültekintőbben fogalmazott. Az ugyan számára sem volt kétséges, hogy a fém varkocskorongon életfa előtt ábrázolt mesés állatftgura látható (DIENES 1975, 94–95), utóbbi mibenlétét illetően azonban óvatosan foglalt állást: „Sokkal inkább mesés-csodás lények ezek, mintsem fajtájukra nézve meghatározható állatok, semmiképpen sem olyan lovak (se nem táltos lovak vagy lovon ülő táltosok), mint amilyenek a szaltovói műveltség korongjain feltűnnek.” (DIENES 1978, 109) Véleményem szerint Dienes István figyelmeztetését mindenképpen tanácsos megszívlelnünk. Főképpen azért, mert a magyarság honfoglalás előtti, valamint 10. századi epikus hagyományainak csak elenyésző töredékei maradtak ránk. Ahhoz mindenképpen kevés, hogy konkrét tárgyakon megjelenő, eleve nehezen értelmezhető ábrázolásokat valamely mitikus elemhez kapcsolhassunk. Nem ismerjük az ábrázolt állatalak mibenlétét, nem tudjuk igazolni, hogy az állattal együtt megjelenő (mögötte álló?, hátából kinövő?) növényi motívum valóban az életfát ábrázolja-e. Ebből következik, hogy — mivel a szimbólum mindkét eleme ismeretlen — együttes jelentésüket, s főként azt, hogy készítőik, viselőik számára valójában mit jelentettek, nem tudjuk megnyugtatóan megfejteni. Nagy ívű hipotézisekkel kísérletezni lehet ugyan, ezek érvényessége és valóságtartalma azonban, legalábbis egyelőre, erősen megkérdőjelezhető."
A kérdései és találgatásai hasonlóképpen felvethetők a dolgozatában felmutatott majd mindegyik leletnél. Hiába szerepelnek rajtuk a magyar hieroglif írás jelei, a szerző egyformán szótlan marad azok jeleit illetően. Nem sopánkodik feltűnően a jelentés titokzatossága miatt, ám úgy tesz, mintha azok a gondolatot rögzítő szójelek nem is léteznének.
3. ábra A rakamazi turulos korong feltehetően ugyanabban a műhelyben készült, mint a karosi tarsolylemez, a lelet hieroglifikus Jóságos úristen mondatát is tartalmazó fényképével el lehet dicsekedni egy régészeti áttekintésben, ám a szójelek elolvasása és tárgyalása tiltva lehet egy hithű finnugrista számára
Imponáló, bár féloldalas a szerző szakirodalmi tájékozottsága, ugyanis a rovológiai irodalmat aligha forgatta sűrűn. A rovásírásunkat gyűlölő "tudományos konszenzus" mintha egyetértene abban, hogy kívülállóktól általában, a rovásírásról pedig különösen szalonképtelen dolog olvasni is, idézni is. E köldöknéző szabályt ugyan sehol sem foglalták törvénybe, ám az akadémikus áltudomány képviselői mégis szigorúan betartják azt. A több évszázados megszállásaink idején kialakult áltudományos magatartás jellemzője ez a karótnyelt hozzáállás. Amivel persze vitorlát bontottak az erősödő kritikus szelek számára is. Hiszen a rovológiai előrelépés nem a rovásgyűlölő "szakma", hanem a kívülállók munkájának köszönhető s ahhoz mérten egyre feltűnőbb a lemaradásuk. Például a székely írás eredetét illetően évszázados hazudozáson kapott "szakma" az erősödő kritika miatt volt kénytelen lomtárba utalni a korábbi nézetét, míg a "dilettáns" nézetek igaza egyre-másra igazolódik. (2)
Ugyanakkor tetszetős a szerző "polkorrekt" hivatkozási rendszere (a hivatkozásosdi a kritikusaim első szempontja, amikor le akarnak hülyézni). Azonban ez a lenyűgözően szakszerű hivatkozási eljárása is csak pótcselekvés, ha azokat a jeleket észre sem veszi, amelyek a fent idézett kérdéseire segítenének választ adni.
Az óbolgár leleteken lévő magyar jelek a közös hun múltunkkal magyarázhatók, mert a magyarul beszélő hunok (avarok, honfoglalók) egyaránt használták e jeleket. Inkább az a kérdés merül fel ezek láttán, hogy milyen nyelven beszélhettek az óbolgárok? Létezett-e egyáltalán a sokat emlegetett bolgár-török nyelv, amelyből alig van, vagy talán nincs is mutatvány? Mindössze néhány szó az, amit ismerni vélünk ebből az állítólagos óbolgár nyelvből, ám azokhoz is bizonytalan hitelű megfejtések útján jutottak a tudós szerzők. Jobbára semmit sem bizonyító vándorszavakról, nevekről van szó. Van, aki a csuvassal, más a kazányi tatárral, megint más az iráni nyelvekkel rokonítja a talán nem is létező bolgár-török nyelvet. Csak az biztos, hogy a magyarul beszélő hunok közé tartoztak, akik vélünk együtt használták a magyar hieroglif írást, amit a magyar nyelv rögzítésére alakítottak ki az eleink.
Jegyzetek
(1) I. J. Gelb és Püspöki Nagy Péter nyomdokát követve Sándor Klára 1996-ban megírta az Erdélyi Múzeum hasábjain, hogy a tudomány nem ismeri a székely írást, vagy nem ismeri eléggé. Minden alapvető kérdés tisztázatlan.
Amihez csak azt tehetjük hozzá, hogy - sajnos - igaza van.
(2) Például a székely írás kőkori eredetét illető nézetemet is visszaigazolta előbb Varga Csaba, majd Genevieve von Petzinger.
5. ábra. A karosi tarsolylemez hieroglifikus Dana úr magas köve mondata, amit Révész László nem létezőnek tekint
Irodalom
Révész László: Honfoglalás kori áttört állatalakos hajfonatkorongok a Kárpát-medencében, Avarok pusztái. Tanulmányok Lőrinczy Gábor 60. születésnapjára. Szerk.: Anders A. – Balogh Cs. – Türk A. Opitz Archaeologica 6. Budapest, 2012, 401–420.
Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?)
Varga Géza: A G Petzinger által közölt európai barlangi jelek azonosak a székely jelekkel
Varga Géza: Karosi hunfoglalók, Révész László és Török Tibor nézeteltérése
Varga Géza: A szalacsi X. századi gyűrű kétpólusú világmodellje
Varga Géza: Kunpeszéri honfoglalás kori korong a "Nagyságos úristen a ragyogó ősünk" mondattal
Varga Géza: Az akadémikus tudomány átadta a terepet, nem képes a székely írás eredeztetésére
Varga Géza: Magyar hieroglif írás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése