2021. január 19., kedd

Uturgurok és kuturgurok

Az uturgur és kuturgur testvérnépet hol hunnak mondják, hol bolgárnak, hol meg magyarnak sejtjük. Nos, egyre inkább ez az utóbbi álláspont igazolódik. 

Tegnap belecsöppentem egy beszélgetésbe a neten, ahol két olvtársam azon a véleményen volt, hogy az uturgur és a kuturgur népnevek magyarul értendők ötogur és kétogur alakban. Olvtársaim egyike egy régi térkép részletét is bemutatta (1. ábra), ahol e két nép egymás melletti területe is fel van tüntetve. Hozzátette azt is, hogy öt meg kettő az éppen hét, utalva ezzel a honfoglalásra szövetkező magyar törzsek hetes számára. A képlet valójában téves, mert az uturgurt nem öt-, hanem hatogurnak kell olvasnunk.

Hozzátehetem: Khoszró Anosirván bizánci császár írja a Karnamagban, hogy ő osztotta fel hét törzsre az országa északi részére betelepült népet (ez 531 táján történhetett, amikor a Szent Koronát is ajándékozta a kinevezett vezetőnek, aki a mondai Csaba királyfi egyik alakja, Zabergán "szabír kán" lehetett). Nem állítom, hogy ennél sokkal többet hozzá tudok tenni ehhez, ám a kitűnő gondolatnak nem szabad elvesznie, ezért a jelen cikkben közzéteszem. 

Sajnos, az olvtársak nevét nem jegyeztem meg, ám ha jelentkeznek, szívesen beillesztem a nevüket utóbb is e cikkbe. Alább összeszedem, amit e két népről két perc alatt össze tudok és érdemesnek látszik összeszedni. Tudom, hogy a hivatkozásaim nem ütik meg a polkorrekt "tudományos konszenzus" által elvárt színvonalat, de aki jobbat tud, attól minden segítséget elfogadok. (1) A célom csupán az, hogy erre a nyelvemlékre (az öt és a kettő szavunk korai és pláne hun környezetben való előfordulására) minél jobban segítsek felhívni a nagyérdemű közönség figyelmét.

Az ötlet valójában nem is teljesen új. Hóman Bálint is felvetett valami hasonlót az Ősemberek - ősmagyarok c. kötetében: "

A pontusi urgur – később törökös nevükön ogur – népek nevét eddig rendszerint a nyugati vagy bolgár-török nyelvből magyaráztuk. Ez értelmezés szerint az „ogor” vagy „gur” név a köztörök „oguz” vagy „guz” népnévnek a változata, az „onogur”, „kuturgur”, „uturgur” nevek értelme pedig az „on-oguz”, „toluz-oguz”, „otuz-oguz” nevekéhez hasonlóan ‘tiz-ogur’, ‘kilenc-ogur’ és ‘harminc-ogur’ volna. Ugyanebbe a csoportba tartoznak még a kuturgurokkal azonosnak látszó „altiagir” (‘hat-ogur’) és a magyarokra alkalmazott „bittogur” vagy „bes-gur” (‘öt-ogur’) nevek is. E magyarázatnak – látni fogjuk – a későbbi időre vonatkoztatva van alapja, de semmiképpen sem fejti meg azt a problémát, miképpen viselhették a bolgár-török neveket a bolgárok megjelenése előtt, már 463-ban az ily néven szereplő népek. Más magyarázatot kell tehát keresnünk, s ez nem is nehéz, ha figyelembe vesszük, hogy a finn-magyar népek szomszédságából délre költözött népekről van szó. Az urgur népek eredeti fajtajellegét, nyelvét és későbbi elbolgárosodásuk – alább ismertetett – folyamatát ismerve nem zárkózhatunk el azon feltevés elől, hogy a törzsek számát kifejező számnevekkel képzett urgur népneveknek első tagja a – talán kaukázusi-jáfetita eredetű finn-magyar „ut” (magyar ‘öt’, finn viit-e), „kut” (magyar ‘hat’, finn kut-e), „un” (magyar ‘ven öt-ven’, vogul mén-tíz) számnevekkel azonos – besgur, altiogur, onogur pedig az uturgur, kuturgur, unurgur nevek bolgár-török fordításai."

Hóman Bálint jó szemmel vette észre a bökkenőt: "miképpen viselhették a bolgár-török neveket a bolgárok megjelenése előtt, már 463-ban az ily néven szereplő népek"? A magyarázattal azonban mintha melléfogott volna. Az ogur népnév nem lehetett bolgár-török, ha egyszer a név korábbi a bolgár-törököknél (arról már nem is beszélve, hogy a bolgár-török nyelv esetleg csak íróasztal melletti kitaláció, ők ugyanúgy hun-magyarul beszélhettek, mint mi). Ha viszont nem bolgár-török az ogur népnév, akkor a törökök vették át a magyaroktól és a magyarul beszélő szkíta-hun eleinktől az ogur nevet.

Ebből következően az ogur népnév sem török eredetű, hanem a régi hun-magyar Óg úr kifejezés pontos megőrződése. Az Ószövetségben is emlegetett, Heraklésszel azonos Óg király (valójában égisten) volt az ősünk s a tőle származó hun népeket nevezték oguroknak. Ezért van az "o/ó" hangnak (eredetileg az Óg szónak) külön jele a székely írásban (a magyar hieroglif írásban). Ebből következően ezek a ogur népnevek nem török és nem bolgár, hanem hun-magyar népnevek. A hun-magyar azonosság bizonyítékai. 



1. ábra. Az ötugor és kétugor nép hazája e térkép szerint a heftalita Hun Birodalom része


Hóman Bálint

Hóman Bálint írja az Ősemberek - ősmagyarok c. kötetében a Türkök fejezetcím alatt a következőket:

"A Koreai-öböltől a Volgáig és a Kaszpi-tengerig terjeszkedő köktürk birodalom nyugati felében uralkodó Isztemi kán nyugatra menekült, avar alattvalóit üldözve, 568-ban kelt át a Volgán a Don folyóig, a Pontus keleti partjáig és a Kaukázusig hatolva, sorra hódoltatta az uturgurokat, alánokat és Kolhisz királyát.

A türk uralom idejében az uturgurok felett a nyugati türk kagán által kirendelt fejedelem uralkodott. Egynek a nevét is feljegyezték: a krími Boszporusz 576. évi ostromában Anagáj uturgur fejedelem is részt vett. Ekkor halljuk utoljára ezt a népnevet; 586-ban már újra „onogur” néven emlegetik a Donon túli népet. A bizánci írók azonban rendszerint a „türk” nevet alkalmazzák a türk uralom alatt álló onogurokra. Ugyanebben az időben tűnik el a most már avar uralom alatt élő „kuturgurok” neve is, hogy végleg helyet adjon a „bolgár” névnek. 597-ben már ezen a néven szerepelnek a Dnyeper–Don közének lovas nomád lakói. Az uturgur és kuturgur törzsszövetségek néhány évtizedes önálló szereplés után letűntek, de ivadékaik nem vesztek el, türk és avar uralom alatt várták sorsuk jobbra fordulását. A kuturgurok egy részét az avarok magukkal sodorták Pannóniába, s – úgy látszik – birodalmuk nyugati végein telepítették le őket, ahonnét 630–640 között – sikertelen felkelésük leveretése után – egy töredékük bajorföldre, másik a karinthiai szlávokhoz, harmadik Itáliába vándorolt ki. A nép zöme régi hazájában maradt, s egy ideig onogur szomszédai sorsában osztozott, majd a Balkánra költözött, s ott a dunai bolgárok ősévé lett. Az uturgurok helyén újra onogurok szerepelnek az urog és unurgur népek egykori hazájában. A türk hatalom – úgy látszik – az uturgur-magyar vezetőréteggel szemben az immár török nyelvű onogur-bolgár elemre támaszkodott uralmában.

Az 568–620-ig tartó türk uralom ideje alatt itt-ott felbukkant ugyan az onogurok neve, de a bizánci írók rendszerint a türk gyűjtőnevet alkalmazzák a türk uralom alatt álló onogurokra is. Ugyanebben az időben tűnt el a most már avar uralom alatt élő „kuturgurok” neve, hogy végleg helyet adjon a bolgár névnek. 597-ben már e néven szerepelnek, s ettől kezdve általánossá lett a bolgár elnevezés. A népek türk és avar uralom alatt várták sorsuk jobbrafordulását. A fordulat 620 táján a Türk Birodalom bomlásával következett be.

A nyugati Türk Birodalomnak a Volga torkolata körül tanyázó kazár népe önállóan kezd szerepelni. Kagánjuk már 589-ben a Kaukázus felől támadt Perzsiára, s bár 630-ig elismerte a türk főhatóságot, független hatalmat alapított a Kaszpi-tenger nyugati partvidékén, a szavirok egykori hazájában. Népét ez okból a görögök és a perzsák kezdetben szavirnak nevezték, de később a türk nevet alkalmazták rájuk."


2. ábra. Európa Attila halála után


Magyar történet c. munkájának A Meotisz partján c. fejezetében ezt a következőkkel egészíti ki: 

"Irnik aldunai húnjaival visszaköltözött a Don vidékére, hogy az ogur népszövetség élére állva biztosítsa a Hormidak, majd Dengizik vezérlete alatt Balkánra nyomuló hadseregeket a hátbatámadás ellen. Akár így került Irnik az ogurok élére, akár Dengizik halála után a főhatalom átvételekor, bizonyos, hogy ő volt az V–VII. századi „bolgár” hatalom első megszervezője. Dengizik katasztrófális veresége és halála, a hún sereg színe-javának pusztulása (469) borzasztó csapást mért a testvérharcban és folytonos háborukban amúgyis megfogyatkozott hún népre. Bár a vezetés továbbra is a húnok kezében maradt, etnikailag teljesen felszívódtak a sokkal nagyobbszámú ogurságba. Irnik és utódai már nem a tulajdonképeni húnokra, hanem a nagy nyugati harcok színhelyétől távol, kevés vért vesztett ogurokra alapították hatalmukat. Nem hún királyok többé, hanem a Volga-Don-Dnyeszter vidéki húnnal keveredett ogur népeknek uralkodói. E „bolgár”, vagyis „keverék” népnek és hún vérből származó uralkodóinak szervező tehetségét, államalkotó és művelődő képességét hirdetik Kurt király VII. századi pontusi birodalma, a XIII. században Európába nyomuló tatároknak áldozatul esett Volga-menti Bolgária s a kereszténnyé lett dunai bolgárok és magyarok ezeréves államai.

Irnik utódai – úgy látszik – egyideig fenn tudták tartani a Don-vidéki hún-bolgár birodalom egységét, de nevük és tetteik emléke nem maradt fenn. A bizánci írók nem sokat tudtak a bolgárok belső viszonyairól. Legtöbbjük még a népek individuális nevét sem ismeri. A szabirok és uralkodóik – Ambazuk, Balak, Boaréz – neve itt-ott előfordul, de a többi pontusi népeket csak az összefoglaló hún és bolgár néven halljuk emlegetni. A földrajzi helyzetből következtethetjük, hogy a tráciai és moesiai kalandokban 481 óta szereplő s 520 óta szlávokkal együtt harcoló bolgárok vagy húnok, kiknek segítségét Zeno császár és utódai a keleti gótok és gepidák ellen nem egyszer vették igénybe, a Don-Dnyeper vidéki kuturgurok (altiagirok) soraiból kerültek ki, míg az Örményországba, Kappadokiába törő s a római és perzsa birodalom Kaukázus-vidéki harcaiban – hol az egyik, hol a másik fél oldalán – feltűnő húnok alatt onogurokat és szabirokat kell értenünk.

525 táján a krimi Boszporuszhoz legközelebb lakó húnok felett Gorda nevű hún király uralkodott, aki Justinianus császárral szövetséget kötve, Konstantinápolyban megkeresztelkedett s hazatérve népét is meg akarta téríteni. De a bálványimádó „húnok” a pogány papok biztatására fellázadtak ellene és testvérét Mugert (Mouager-iV, Mouger) emelték trónra s ez karddal támadt a boszporuszi római őrségre s azt lemészároltatta. A császári seregek csak kemény küzdelem után tudták Mugert megverni és visszavonulásra kényszeríteni. Két más hún „király” – Türax és Glón – ugyanezidőtájt húszezer lovassal a császárral hadban álló perzsák segítségére sietett. A Kaukázus vidékén azonban útjukat állta a rómaiakkal szövetséges Boaréz szabir királynő, Balak király özvegye és nehéz harc után egész seregüket foglyul ejtette. Türaxot császári szövetségeséhez Bizáncba küldötte, míg Glón a küzdelemben elesett. E két király vagy vezér perzsapárti szereplése nyilvánvalóan összefügg a Gorda halálával bekövetkezett külpolitikai irányváltozással s ők maguk valószínűleg Muger alattvalói voltak. Vajjon Gorda és Muger, akinek neve azonosnak látszik a magyar népnek nevet adó Magyar törzs s a krónikáinkban népünk névadó őseként szereplő Moger király nevével, az egész bolgár szövetségnek vagy csak az egyik népnek fejedelmei voltak-e és vajjon fennállt-e a bolgár népeknek politikai egysége a VI. század derekáig, vagy már korábban felbomlott, biztosan megállapítani nem tudjuk. A VI. század közepén a hatalmi viszonyok mindenesetre lényeges átalakuláson mentek keresztül.

A Volga-torkolat, Kaspi-tó és Kaukázus környékén még a VI. század negyedik évtizedében is oly nagy szerepet játszó szabir hatalom I. Kosru (531–578) perzsa királynak az északi népek elen vívott harcában 545 táján megsemmisült. A szabir nép egyes töredékei már 545 és 555 közt a Kaukázuson túl, az alánok, abcházok és zichek szomszédságában, a Kur-, Rion-, Kuban- és Terek-folyók forrásvidékén élnek központi kormányzat nélkül, számos törzsfő uralma alatt s egy részük római, más részük perzsa zsoldban harcol. Ezek a szabirok a következő évtizedekben perzsa és római Arméniában, a Kur-folyó vidékén végleg letelepíttettek. A Kaukázuson innét ugyanezidőben eltűnik a szabir és onogur népnevezet. Helyettük az uturgurokat kezdik emlegetni.

Az onogur és szabir népneveket kiszorító, új uturgur név feltűnése összefügg a szabir hatalom összeomlásával. A szabir nép zöme 545 táján – mikor egyes töredékei a Kur-folyó vidékére húzódtak – nyugat felé nyomult és a Kuban-Don vidéki onogurokkal egy törzsszövetségben egyesült. Az egyesülés következménye volt a szabir és onogur (= tíz ogur) népnevek eltűnése és a harminc törzsre tagolt, de egy uralkodó alatt álló uturgur (= harminc ogur) törzsszövetség kialakulása. Az uturgur név nem volt hosszú életű; a VII. században újra előtűnik az onogurok individuális népneve, de a szabirok egykori beolvadásának emléke sem veszett el. Az onogur néptől származó magyarok még a X. században is tudtak e kapcsolatról. Követeik elmondták Konstantinosz császárnak, hogy népüket egykor erős szabirnak (Sabartoi asjaloi) nevezték s hogy Perzsia felé lakó rokonaik most is e nevet viselik.

Az uturgur névvel egyidőben tűnik fel az altiagirok jelölésére a tágabb jelentésű kuturgur (= tukurgur) név. Nyilvánvaló, hogy az onogurok és szabirok egyesülésének hatása alatt a régi tukurgur szövetség két ága, a forrásokban ezidő óta nem említett altiagirok és ücsogurok is szükségesnek vélték az erők egyesítését s ezért ismét szorosabb viszonyba léptek egymással.

Bizáncban 547-ben bukkant fel a korábban hún és bolgár gyüjtőnéven ismert uturgurok és kuturgurok neve s alig néhány év mulva már szemben találjuk egymással a két népet. 552-ben a gepidák hívására Kinial vezérlete alatt kuturgur lovassereg jelent meg az Al-Dunánál s a gepida-longobard összeütközés elmaradván, betört a birodalom területére. Justinianus a tőle segélydíj címén állandó adót élvező kuturgurok támadásán felbőszülve, Szandil uturgur királlyal kötött szövetséget, aki a Donon átkelve nagy győzelmet aratott a kuturgurokon.

558-ban a császárnak ismét összeütközése támadt a kuturgurokkal. Zabergán fejedelmük Trákiába tört s onnét Bizánc felé hatolt, mialatt másik serege a krimi görög városokat támadta. A kuturgurok balkáni pusztításainak az agg Belizár vetett véget, visszaverve Zabergán seregét Bizánc falai alól, Szandil uturgurjai pedig az otthonmaradt kuturgurokra törtek s népükben, vagyonukban nagy pusztítást okozva a hazajövő sereg ellen indultak. A küzdelem Zabergán teljes vereségével végződött. A zsákmány mind az uturgurok kezére került. Justinianus a kuturgurok teljes kiirtására igyekezett Szandilt rábírni, neki ígérve a kuturguroknak fizetett évi adót is. Ez azonban nem vállalkozott a rokon nép megsemmisítésére, de megígérte, hogy lovaikat elveszi, nehogy a rómaiakat ismét megtámadhassák. A lóállomány megcsonkítása, a ménesek elhajtása régen kipróbált eszköze volt a pusztai lovas népek megfékezésének. Kína császárjai nem egyszer alkalmazták a húnokkal szemben ezt a harcmodort. Az uturgurok azonban ezt az ígéretüket sem tudták teljesíteni. Az avarok beavatkozása egyszeriben véget vetett hatalmi törekvéseiknek."

A történet folytatását ismerjük: a magyarul beszélő avarok hódoltatták a szintén magyarul beszélő szabír (ötugor és hatugor) testvérnépeket és együtt vonultak be a Kárpát-medencébe. Hogy a hunok és az avarok egyaránt magyarul beszéltek, azt a ránk maradt hieroglifikus szövegeik alapján is kétségtelenül megállapíthatjuk.


3. ábra. A frankok által megörökölt hun hagyomány, az Óg sar (mai magyarsággal Óg úr) ligatúra jelenik meg egy frank ékszeren 


Horváth Tibor

Horváth Tibor régész a következőkre figyelmeztet: 

„A 6–7. században kimutatható régészeti műveltségben, a Kaukázusban és a Kubány folyó vidékén megtalálhatóak a kerekfülű avar edények megfelelői, de a régészeti leletek a fémművesség terén is értékes adatokat kínálnak. Önálló műveltségfejlődés és műveltségváltozás figyelhető meg a 8–9. század fordulójáig, amikor is a régészeti műveltség részben a Don és a Dnyeper vidékére tevődött át. Mivel az azonos agyagművesség révén itt a kapcsolatok olyan nagyok, hogy egyszerű átvételre nem gondolhatunk, törzsi csatlakozást kell feltételeznünk. Ezek a törzsek – akik a korabeli íróknál hun–onogur néven szerepeltek – a magyarságból váltak ki, amely az 5. század vége óta lakta a Kubány és Kaukázus vidékét. Az avarok nemcsak kuturgur–uturgur törzseket ragadtak magukkal Dél-Oroszországból, hanem a magyarság egy részét is. Mindezek a törzsek az avarokkal egy időben, 568-ban költöztek Magyarország földjére.” (https://erdelyinaplo.ro/elo-emlekezet/mikortol-elunk-a-karpat-medenceben#)

Nem látjuk okát, mert nincs is ilyen ok, hogy miért kellene külön népként kezelnünk a "kuturgur–uturgur törzseket" és a "magyarságot", ha a régészeti anyaguk és a történetük is azonos. A kétogur és hatogur néven megjelenő szabírság a magyar nép egyik megjelenése volt a történelem színpadán.



4. ábra. Római kori hun Óg sar (mai magyarsággal Óg úr) ligatúra a Savaria-i Iseum területéről vakolatra festve


Jegyzetek

(1) Egyébként sem érdemes komolyan venni azok mellébeszéléssel egyenértékű szempontjait, akik száz évig szemrebbenés nélkül hazudtak nekünk a magyar őstörténetről, mert a hun-magyar azonosság letagadása lebegett célként a szemük előtt.


Irodalom

Varga Géza: Magyar hieroglif írás 

Varga Géza: Hun és avar tartalom

Varga Géza: A Szent Korona születésének ideje, helye és alkalma

Tóth Gyula: Szkítiától Maghrebig – A kitalált középkoron túl (video)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése