2020. július 11., szombat

A magyar hieroglif írás kutatása ismét a genetikával párhuzamos eredményeket szolgáltat

Kásler Miklós miniszter jelentette be, hogy a legújabb genetikai eredmények alapján az Árpád-házi dinasztia őse a mai Afganisztán északi részén alakult ki 4500 évvel ezelőtt. Az elvégzett archeogenetikai vizsgálatokból kiderült, hogy az Árpád-házi királyok családja a mai Afganisztán északi részén, az ókori Baktria területén alakult ki 4500 évvel ezelőtt - közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken, Budapesten.




1. ábra. Sar ten, mai magyarsággal Úr(is)ten (esetleg Óg sar, mai magyarsággal Óg úr) olvasatú baktriai idol  (balra) és egy kiszombori, honfoglalás kori, Sar ten, mai magyarsággal Úristen olvasatú párja 


Hozzátehetjük: a magyar hieroglif írás párhuzamainak kutatása során már ezt megelőzőleg is találtunk olyan jeltörténeti összefüggéseket (egyező, magyarul elolvasható mondatjeleket), amelyek a magyar íráskultúra baktriai rokonságáról tanúskodnak (1). 

Ezt megelőzőleg azt is tisztáztuk, hogy a Föld jelünk (a székely írás "f" betűje) a Homo sapiens sapiens 50 000 évvel ezelőtti, közel-keleti őshazáját ábrázolja felülnézetben, amit az Ornella Semino genetikus és 16 társa által később közreadott nevezetes dolgozat a szerzők tudtán kívül megerősített.




2. ábra. Baktriai Ragyogó, jóságos Nap mondatjel a Kr. e. II. évezredből (balra) és honfoglalás kori magyar megfelelője a Jóságos Nap mondatjel Szabadkígyósról (a jelmontázsnak amerikai indián párhuzama is van, ami a régiségéről, a vallási jelentőségéről és a rögzített mondat nyelvi beágyazódásáról árulkodik)


A European Journal of Human Genetics nemzetközi tudományos lapban Az Árpád-ház filogenetikai eredetének meghatározása III. Béla Y-kromoszómás szekvenciájának elemzése alapján címmel megjelent tudományos publikáció kapcsán tartott sajtótájékoztatón Kásler Miklós ismertette: Baktria területéről lassú mozgás indult el nyugati és északi irányba, majd kétezer évvel ezelőtt már az "Árpádok" családja és rokonaik az Uráltól délre és nyugatra helyezkedtek el. 




3/a. ábra. Magyarazonos jelekből alkotott, a Napot jelképező jelmontázs Namazga tepéről (Kr. e. 2600-2100 tájáról), a jeleit sugár irányban kívülről befelé olvasva a Rá sar Lyuk  (mai magyarsággal: Ragyogó úr Lyukó, esetleg a Lyukó úr ragyog) mondatot kapjuk (balra), a mondatot alkotó ragyogó, sar "úr" és lyuk/Lyukó szójelek (jobbra, lentről felfele) a székely "kis r", "s" és "ly" rovásjelek pontos formai megfelelői 


3/b. ábra. A Czibor Imre alsópáhoki fazekasmester által egy régi magyar edényről másolt napjelkép nagyon hasonló a fenti Namazga tepei előképhez, az eltérés lényege, hogy a köriratban itt nem a ragyogó, hanem a nagy hieroglifa szerepel


A miniszter nagyon valószínűnek nevezte, hogy a dinasztia ősei és a kísérőnépek innen folytatták tovább az útjukat. "Ezek a kutatási eredmények számos további kérdést vetnek fel" - fogalmazott Kásler Miklós, aki megjegyezte: ezekkel az eredményekkel lehet vitatkozni, de csak érvekkel és tényekkel, azonban nem lehet azokat megkerülni. A kutatásban többek között a publikációt jegyző Nagy Péter orvos humángenetikus, a Praxis Genomics LLC igazgatója, Szentirmay Zoltán patológus, az Országos Onkológiai Intézet Daganatpatológiai Centrumának korábbi vezetője, Neparáczki Endre, a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának vezetője és Melegh Béla, a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Genetikai Intézetének professzora is részt vett. A miniszter köszönetét fejezte ki Erdő Péter bíborosnak aki engedélyezte a mintavételt és a vizsgálatok elvégzését. Kásler Miklós a vizsgálatok módszertanáról a többi között elmondta: sikerült meghatározni az "Árpádokra" jellemző DNS-szakaszt a III. Bélaként meghatározott férficsontvázból vett mintában. Mások mellett sikerült beazonosítani II. (Vak) Béla csontvázát is a Mátyás-templom altemplomi szarkofágjában eltemetett maradványok között - tette hozzá. A miniszter úgy folytatta, hogy az ezt követően zajlott vizsgálatok az "Árpádok" DNS-ét alcsoportokra bontották, aminek eredményeképpen "térben és időben" is el tudták helyezni őket a történelemben. A dinasztia az ókori Baktria, a mai Afganisztán északi területén alakult ki 4500 évvel ezelőtt - hívta fel a figyelmet Kásler Miklós. A tárcavezető a dinasztia vizsgálata mellett "legalább ennyire fontos" kutatási iránynak nevezte a populációgenetika vizsgálatokat. A témában Neparáczki Endre olyan megállapításokat tett, amelyek "döntő mértékben" befolyásolják a magyarság eredetének kérdését - hangsúlyozta Kásler Miklós arra is kitérve, hogy a tizenegy tudományos igazgatósággal működő Magyarságkutató Intézet "összegyűjtötte mindazt, ami a magyar eredettel kapcsolatos". (2)  



4/a. ábra. Tall-i Bakun istennőidol töredéke Kr. e 4000 tájáról, mellén a sarok hieroglifával, az égbe vezető út jelképével









4/c. ábra. A budapesti hun(?) jelvény elkeskenyedő alsó részén lévő sarok hieroglifát a Magyar Nemzeti Múzeum "szakértői" a feje tetejére állították és sormintának minősítették


Tevékenységüket méltatva azzal zárta szavait, hogy az intézet "rendkívül magas tudományos színvonalon, mindenféle prekoncepció nélkül, csak a tudományos eredményekre alapozva korrekt véleményeket, elképzeléseket fogalmaz meg." (3)

(MTI) Forrás: https://kuruc.info/r/6/214909/


Összefoglalva

A genetikai eredmény és a jelpárhuzamok erősítik egymást. Hozzátehetjük még a magyar történelem forrásainak mesésnek tűnő adatait is, miszerint Nimród ősapánk építtette Bábel tornyát, valamint, hogy Attila Engadiban született/nevelkedett. Nyilván rengeteg kutatni- és magyaráznivaló van még ezen adatok körében, ám az kétségtelen, hogy egy irányba mutatnak. Ami nem jelenti azt, hogy azonnal sutba kell dobnunk minden más őshazaelképzelést, mert a hosszú idő alatt valamikor otthon voltunk Észak-Kínában, az Urál mentén és a Kárpát-medencében is. Csupán azt jelenti az Afganisztán felé mutató adatok csokra, hogy figyelembe kell venni ezeket a szempontokat is egy nagyobb méretű őshazakoncepció megalkotásakor, a jelkincsek felmérését pedig módszeresen és a teljességre törekvően el kellene végre kezdeni.

Imre Kálmán szerint: „Izgató kérdés a krónikás azon megjegyzése, hogy Atilla „Engadiban nevelkedett", mivelhogy ENGADI csak egy található térképen és ez a Holt-tenger nyugati partján fekszik, azonos távolságra Jeruzsálemtől és Aradtól, nem is messze az esszeusok vagy esszenusok fő fészkétől, Qumrantól”

Itt a Palesztinában lévõ „ARAD"-ról van szó, és azt is tudni kell, hogy Atilla „királyi cserefiúként" volt a római császárnál, mialatt a római herceg - Aetius - a hun-király udvarában nevelkedett. Így kerültek Atilla és Aetius (Éciusz) szoros barátságba. „Engadi" tehát Atilla idejében a Római Birodalomhoz tartozó terület ... volt, ahol Péter apostol által alapított ún. „antiochiai" gyülekezethez tartozók éltek. Vagyis ezek is a Saul-Pál-féle zsidó-kereszténység visszautasítói voltak, tehát az ortodoxia „eretnekei". Ha Atilla itt nevelkedett, akkor kétszeresen volt „Jézus­hitű". Születésénél fogva, mint hun-királyfi és a mai „kopt-kereszténység" őseinél is a saját vallását élhette Engadiban. De valószínűleg a kaukázusi hun-testvéreit is meglátogatta, és Edessaban is járt, hiszen útjába esett és azért küldte királyi apja a rómaiakhoz, hogy a római és a velük szomszédos „hun" területeket és népeiket megismerje."



Jegyzet

(1) A Baktria-Margiana Archaeologiai Complex (röviden BMAC), vagy más néven Oxus civilizáció, a modern régészeti megjelölése egy bronzkori civilizációnak, amelyik Kr. e. 2400–1900 között virágzott  a mai északi Afganisztánban, Kelet-Türkmenisztánban, Dél-Üzbegisztánban és Nyugat-Tádzsikisztánban. Középpontjában az Amu Darja (Oxus) folyó található.

(2) Ezzel nem érthetek egyet. A jeltörténeti kutatások a szükséges, ám el nem végzett adatgyűjtések alapján képesek lehetnek az etnokulturális folyamatok feltérképezésére, a genetikai és egyéb kutatási eredmények kiegészítésére. Ezt a lehetőséget illusztrálják a jelen cikkben közölt párhuzamok is. A Magyarságkutató Intézet azonban elhatárolódott az általam javasolt írástani kutatásoktól és így messze nem rendelkezik azokkal az adatokkal és elméleti alapokkal, amelyekre egy alapos kutatás során szert tehetne. A főigazgató a nekem írt levelében arra hivatkozott, hogy ezzel nem akar és nem is tud foglalkozni. E kijelentésnek rögvest ellentmondva mégis írástörténeti konferenciát rendeztek, ám az ott elhangzó előadások a székely írás eredetét illető elméleti tisztázatlanságról árulkodtak. A konferencia eredményének tekinthetjük, hogy rovásírásos szövegek nyelvemlékként való kezelését természetesnek tekintették, ami egy újabb keletű tudománytörténeti fordulat egyik jele. Annak megemlítését azonban nem tartották szükségesnek, hogy ezt a fordulatot az általam végzett munka kényszerítette ki - pedig arra emlékezhetnek néhányan. Ezt írtam: "Amikor megpróbálja alátámasztani a ... minősíthetetlen magatartását, komolyan vehető érvek nélkül marad. Arra ugyanis, hogy a székely írást miért zárták ki a magyar nyelvemlékeket bemutató kiállításról, elvileg sem lehet tudományos igényű magyarázatot adni. Ha a kiállítás a címe szerint a magyar nyelvemlékeket mutatja be a kezdetektől, akkor a rovásemlékeket nem lehet kihagyni belőle. Ez a mellőzés politikai (pontosabban: magyarellenes rasszista) alapokon áll és semmi köze se a tudományhoz, se a nemzeti kultúrához, se a becsülethez. Ez a mellőzés nem menthető az illetékesek által előadott zavaros mellébeszéléssel."  (Osservatore Letterario, Ferrara, 2010.)

(3) A Magyarságkutató Intézet tevékenységében - a ballib egyetemi oktatás következményeképpen - érzékelhető egy távolságtartás a magyar íráskultúra kezdeteivel (a "rovásírással" és a magyar hieroglif írással), valamint az ezekkel szorosan összefüggő ősvallás-ismerettel szemben. Az az elzárkózás és hozzá nem értés, amit részükről a nemzeti írástan terén tapasztalunk - sajnos - puszta udvariassággá degradálja a miniszter úr elismerő szavait, amit a genetika terén elért eredményeikért egyébként megérdemeltek.


Irodalom

Ma is élő Árpád-házi leszármazottat találtak a Vajdaságban (Index)


„Nagyon hibás útra téved, aki nem folyamatában értelmezi a dolgokat” (Magyar Nemzet, interjú Kásler Miklóssal)










Ne fogadjon el utángyártott, sérült csomagolású, vagy rosszarcú eladó által kínált Cserépmadár szállás és Csinyálóházat! Rovológus által vezetett hiteles őrségi szállás csak nálunk!  


Kétségtelen, hogy elfogult vagyok, mert teljes szívemből szeretem az Őrséget és a szállásunkat, de Ön is így járhat, ha egyszer nálunk nyaral! Hívja most a 06(20)534-2780-as telefonszámot!


7 megjegyzés:

  1. Hatalmas baklövések származhatnak a hibás korszakolásokból.
    Márpedig a genetikai kormeghatározás alapvetően függ attól, hogy helyesen
    sorolják-e be az összehasonlítandó mintákat. Ez pedig a régészettől függ, ami vagy megbízható vagy nem.
    Genetikailag nem lehet abszolút időmeghatározást végezni, csak sorrendiséget lehet megállapítani.
    Továbbra is rendkívül veszélyesnek tartom, hogy kapásból leválasztják árpád népét a magyar, Kárpátokon belüli etnogenezis folyamatáról, ha csak azt hangsúlyozzák mostantól, hogy ők "csak" rendet tettek a Kárpát-medencében, az itteni kultúrához meg semmi közük sincs.
    Minek is ünnepeljük akkor őket? Elhanyagolható tényezők.
    Már olyan hangok hallatszanak, hogy "esetleg, részben talán" magyarul beszéltek. Csak talán!
    Nagyon súlyos következményei lesznek, ha elidegenítik a honvisszatérőket az itthon maradtaktól.
    Legalább olyan tragikus fordulat fog beállni, mint a finnugrizmus esetében.
    Nem kellett nektek a finnugrizmus? Kaptok helyette egy heterogén kárpát-medencei népességet és egy idegen hódítót.
    Egy a baj! A magyar népesség kezdetektől fogva hihetetlenül egységes képet mutat mind nyelvileg, mind egyéb kulturális jellemzőit tekintve.
    EZT KELL HANGSÚLYOZNI! A genetika nem lehet, csak másodlagos tényező a magyar etnogenezisben, és így kellene kezelni, nem pedig valamiféle abszolútumként.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A magyarság vagy vezetőinek déli eredetéről a krónikáink is tudnak, mert szerintük Nimród apánk építette fel Bábel tornyát. Ezen felül Attila is Engadiban született. Ezek meggondolkodtató körülmények. Miért ne lehetne az Árpád-ház déli eredetű? Én ebben semmi kivetnivalót nem látok. Minden adattal többet tudunk meg a múltunkról. Kétségtelen, hogy az értelmezés nagyon sokféle lehet, de az adatok szaporodásával egyre tisztább lehet a kép.

      Törlés
  2. "A Magyarságkutató Intézet tevékenységében érzékelhető egy ellenérzés, vagy távolságtartás a magyar íráskultúra kezdeteivel (a "rovásírással" és a magyar hieroglif írással), valamint az ezekkel szorosan összefüggő ősvallás-ismerettel szemben."
    Ez önmagában is figyelmeztető jel!
    Ha a genetikát tisztességesen akarnák felhasználni, akkor kapva-kapnának a korszakalkotó felismeréseiden.
    Amilyen gyerekcipőben jár az archeogenetika, amennyire kétségbeejtően kevés a mintavétel, különösen annak megbízhatósága, bármit bele lehet magyarázni.
    Bele is fognak rondítani, ebben biztos lehetsz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mivel nem értenek hozzá és rangjukon alulinak gondolhatják a tanulást tőlem (bár már most is ezt teszik, amikor nyelvemlékként kezelik a székely írással írt szövegeket), veszélyesnek az idegen vizeken evezést, inkább a homokba dugják a fejüket. A világforradalom jelenlegi helyzetében csak ennyire képesek.

      Törlés
  3. Megy Elek: "A szkíta-hun szakrális hieroglifák műveltsége döntő érv műveltségünk eredetéről, ami a Szentkoronán és a paláston is szerepel. Ez az igazság pecsétje!"

    Varga Géza: Pontos!

    VálaszTörlés
  4. Kedves Géza!

    Éppen az Őn munkásságát tanulmányozom. Lebilincselően érdekes, de még nagyon az elején tartok. Köszönöm, hogy felhívta figyelmemet kutatási eredményeire. Büszke lehet arra, hogy Varga Csaba kutatásainak inspirálója volt A székely rovásírás eredete című könyvével.

    Üdvözlettel: Nahlik Gábor


    Varga Géza

    Kedves Gábor!

    Köszönöm! Az MTA berkeiben is felkél már a Nap? Nagyon jó fordulat lenne, ha szervezetileg és hivatalosan is érdeklődnének a magyar hieroglifák iránt és kutatást is indítanának ebben az irányban.

    Üdvözlettel: Varga Géza

    VálaszTörlés