2020. május 23., szombat

Az ajándék bögre kérdése

Azon töprengek, hogy megajándékozhatom-e mindegyik szállóvendégemet egy ilyen bögrével? Az a gondolatom támadt, hogy ha egy 5 fős társaság nyaral nálunk és kapnak öt ilyen bögrét, akkor az szép emlék lesz nekik, amit ráadásul használhatnak is. A bögre nem is kerül olyan sokba, hogy azt ne bírná el a költségvetésünk. Most emeltünk árat (szállásdíjat) s az eddigi tapasztalatok alapján ennek a tízszeresét is szívesen adjuk engedmény gyanánt, ha azt a kedves vendég kéri. Nem járnánk jobban, ha inkább a csodaszép cserepet ajánlanánk fel? A kitűnő fazekasnak is segítenénk ezáltal eladni a portékáját.




1. ábra. A szóban forgó, ajándékozásra kiszemelt bögre


A bögre mintája lehetne autentikus őrségi, elolvasható díszítés is s akkor még szívesebben osztogatnám. Mindez persze puszta ábrándnak is bizonyulhat. Az eddigiek (más fazekasokkal szerzett tapasztalataim) alapján csak azt az edényt lehet megvásárolni, amit látunk magunk előtt az eladó asztalán. Ha csak megrendelek valamit egy őrségi fazekastól, akkor abból (30 év kísérletezés után vagyok kénytelen ezt mondani) sohasem lesz semmi. Vagy elkészül, de a minősége nem az lesz, amit megrendeltem, vagy évek alatt sem csinálja meg a mester, netán mesterina. 

Kitűnő kivétel persze akadt már három is, de nem itt, az Őrségben, hanem Alsópáhokon Czibor Imrének, Csókakőn Csuporné Angyal Zsuzsának, vagy Békéscsabán Farkas Gábornak köszönhetően. Ma is hálás vagyok a kitűnő minőségben, a megállapodás szerint, vagy éppen a Sindümúzeumnak ajándékként elkészített cseréptárgyakért.

Ezen töprengek mostanában. Sajnos, a többi kitűnő ötletemhez hasonlóan sok az ellenvetés is a környezetemben. Főleg a gyakorlati megvalósítás nehézségei miatt. Nagyon kis szállás vagyunk és bármi, amit a szállásadáson felül teszünk, aránytalan és végső soron megvalósíthatatlan plusz (munka)terhet jelent. 

Innen lenne szép győzni.











Amennyiben látni szeretné, milyen az, amikor egy szállásgazda pandémia idején 10 méterről integet, akkor - ha javasolhatom - előbb kattintson a fenti címre, majd nézze meg az alábbi videót is, mert a legvégén valóban integetni fogunk!
Cserépmadár szállás imázsvideó




Hívjon most: 06(20)534-2780!

1 megjegyzés:

  1. InfoNose - Info4You: "Igen 😉

    Cserépmadár Szállás & Csinyálóház:
    Köszönöm az egyetértést! Sajnos, a kivitelezés egyáltalán nem egyszerű. Például valamiképpen fel kellene vennem a kapcsolatot az ország másik vidékén lakó fazekassal, de nem sikerül. Azután meg kellene oldani a szállítást is, ami szinte reménytelen és legalább a kétszeresére emelné a költségeket. Vajon javasolhatom azt a kedves vendégnek, hogy menjen el a bögréért a fazekashoz? Én örülnék neki, ha ez sikerülne, de mások szerint senki sem fog elmenni egy bögréért messzire, mert az embereknek nincs idejük. Mellesleg a Budapest-Velemér úttól nem is esik nagyon messzire. Mindjárt meg is nézem a térképen.

    VálaszTörlés